WCAz Urbanista már többször foglalkozott a budapesti közvécék helyzetével, ígértek ezt, tippeltünk azt, de most aztán itt jön a végső megoldás: hamarosan a Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) veszi át a budapesti illemhelyek üzemeltetését, s a vállalat rögtön nagyszabású felújítási programba kezd - legalábbis az Ingatlan.net cikke szerint. Mint írják:

 

"Az 1996-ban még 112 működő és nyitva tartó egységből mára 74 maradt, s ezekből is csak 36 működik, jó néhány csak idényjelleggel. És ez csak a mennyiségi mutató; a wc-k állapota miatt azokat valószínűleg csak végszükség esetén használják a rászorulók."

 

Szerintem ez nem csak az állapottól függ - bár alighanem elrettentő ereje van azért egy-egy elhanyagolt klotyónak. Ugyanakkor én nem is tudom mikor voltam utoljára közvécében. (Ja de, eszembe jutott, két éve Debrecen főterén, a föld alatt - az elég klassz volt.) Szerintem ma már sokkal egyszerűbb egy olyan helyre beugrani, ahol van vécé is. Ha valaki nagyon sajnálja a pénzt, akkor inkább sunnyog, ha nem sajnálja, akkor meg inkább iszik egy kávét, minthogy csak a mellékhelyiségért fizessen. Budapesten ugyanakkor látnak fantáziát a dologban.

Megszűnik ugyanis az IL-NET Kht., amelyik 14 éven keresztül működtette a hálózatot és az 1950-től 1996-ig azt üzemeltető FCSM kezébe kerül vissza. Természetesen felújításokat és bővülést ígérnek:

 

    • megnyitják a jobb állapotban lévő, kisebb költséggel működőképessé tehető helyiségeket, például a budai Várban, a Hunyadi János úton, a Szent Gellért téren, a Móricz Zsigmond körtéren és a Kosztolányi Dezső téren.

    • közbeszerzési eljárást írnak ki egyre több wc felújítására.

    • ütemben a hálózat bővítése következik.

 

Lesz érintés vezérelt vízöblítés, fertőtlenítés UV fénnyel, miegymás. Négy év múlva újra száz illemhely lesz a fővárosban. A több százmilliós összköltségű munkálatokat az FCSM saját forrásból finanszírozza. (Fotó: darthwalk)

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest felújítás építés vécé

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr332043959

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bbandi 2010.05.31. 09:00:10

Sokszor a vécésnéni állapota a visszatartó tényező...

Luxusmoszkvicsslusszkulcs 2010.05.31. 09:06:13

A kávés dologban van valami. Ha olcsóbb helyre megyek be, annyi pénzért amiért a büdös-retkes aluljáróban elvégezhetném a dolgomat, kapok egy kávét+elvégezhetem a dolgomat. Ugyanez pl a McDonalds tölcséres fagyijával is.

Lesley · http://8ker.blog.hu/ 2010.05.31. 09:41:33

ideje már
és mivel csomó slozi magánkézben van, így lesz majd verseny?

...0 .. 0... · http://wece.blog.hu/ 2010.05.31. 09:50:10

Na, akkor lehet majd felmérni, melyik közvécé milyen állapotban van, tesztelgetni. Végre van/lesz értelme a blogomnak is...

Lastres · http://lehetmas.blog.hu/ 2010.05.31. 09:57:14

A kávézóba való beugrás nem mindig működik, pl. éjszaka. Szerintem inkább automata egységek kellenének (vécésnéninek lenni az egyik legrosszabb munka, amit el tudok képzelni), meg olyan pisiltető szerkezetek, mint Hollandiában.

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.05.31. 10:11:33

Annyi nyilvános vécé kellene, hogy az a rohadék is észrevegye, aki rendszeresen a Reáltanoda és a Szép utca sarkán álló ház állványzata alá csinál.

szépjuhászné 2010.05.31. 12:12:31

@bbandi: És az a mániájuk, hogy tárva-nyitva tartják az ajtót. Másik kedvencem a koszos kézzel előretépkedett WC papír osztogatása az előtérben.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.05.31. 12:59:06

Mikoris, mikoris, mikoris kaptam egy sajtótájékoztatón az első gyönyörű papírra nyomtatott brossúrát az "egy éven belül felállítjuk" francia automata budikról? Nem is tudom, olyannyira friss élmény... Ja igen: 1999-ben! Na így higgyetek el ezeknek a hazugoknak bármit!

Olgicsq 2010.05.31. 13:25:32

ebbol tok klassz streetartos dolgot lehetne csinalni szerintem, klasszikusat az Andrassyra, modernet az uj Foutcara, királyosat a Várba.

bryan 2010.05.31. 15:54:46

Általában kocsmákba, vagy valamilyen vendéglátóhelyre (éjszaka mondjuk giroszoshoz) megyek be, eddig szinte mindig bevált. Szerintem inkább azt kéne tudatosítani az emberekben, hogy nyugodtan menjenek be ilyen helyekre, mert sokkal cikibb nagyon sürgős esetben kapualjakba hugyozni, mint feltépni egy giroszos ajtaját és bevágni magunk mögött a vécéajtót, mielőtt bármit kérdeznének.
Ez a megoldás részben most is működik, ráadásul a városnak nem kerül semmibe, a szórakozóhelyek meg ennyit igazán felvállalhatnának a jó ügy érdekében.

loláb 2010.05.31. 17:33:44

A közwc nem azért szükséges, mert óriási nyereséget termel az FCSM-nek, hanem mert európai nemzet volnánk, és ebben is szükséges egy bizonyos szinvonal (ha úgy tetszik, kultúra). A külföldi turista valszeg megszokta, hogy egy milliós nagyvárosban akad közwc, amit használhat, nem feltétlenül jut eszébe, vagy lesz bőr a képén, hogy a mekibe beugorjon slozizni.

És lehet itt a leggyönyörűbb belváros is a világon, ha keresztbetett lábbal kell végigjárni, akkor azt hiszem kevesen vágynak ide vissza.

Alil 2010.05.31. 17:51:42

@loláb: csatlakozom, pontosan ez a lényeg!
Egyébként tudtátok, hogy ahhoz, hogy egy falu városi "rangot" kapjon, biz. számú közvécének is léteznie kell??? Lehet, eszerint Budapesttől már meg kéne vonni ezt a "rangot"...:((

nzo 2010.05.31. 17:52:36

Szerintem kellenek a köz illemhelyek, nem mindig lehet beugrani egy kávéra útközben, azért aludni is kellene éjjel. :-)
Tőlünk nyugatra ez természetes, akár Bécsben is a metróknál vannak illemhelyek. Ja és ezek ingyenesek is, mégis használhatóak.

lüke 2010.05.31. 18:29:29

jó lesz:)
nagy üzlet:)
Németországban az orosz maffia kezén van

lüke 2010.05.31. 18:31:12

s ha vulgáris lennék :
akkor az egész ország az, lehet nyitogatni meg takarítani.............

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2010.05.31. 19:03:22

@városjáró: Te tényleg emlékszel arra, hogy 11 éve kaptál egy brossúrát? :)

mbazs 2010.05.31. 19:11:52

Fél éve voltam Tokióban. Ha felnéztél a fejed fölé, 5 méter sugarú körön belül mindig volt egy tábla, amelyik mutatta, hogy merre van a legközelebbi wc.

- mindenhol
- ingyenes
- gyönyörű tiszta

Ide mikor jutunk el vajon? SOHA.

www.Bisex.hu · http://www.bisex.hu/aff/99e46a59d4f8188eda373d36ecd8cc3a 2010.05.31. 19:13:30

Meddig? és ki fogja tisztán, grafiti mentesen tartani?

franta 2010.05.31. 19:44:58

Ezt már megírtam az ÁNTSZ-nek is - udvarias válasz, de cselekvés nyema.
Ti. a KÖKI-n, ami vasúti és BKV csomópont, ahol állítólag naponta 100 ezer honfi fordul meg, egy, azaz 1 darab klotyó sincs.
Bravó.
Bp-n annyi. Erre mondták egy másik blogban, hogy DG, jöjjön rád a híg fosás.

Cigiző · http://cigi.blog.hu/ 2010.05.31. 19:51:45

@mbemba: dehogyis, csak szeret felvágni
annál jobban vészmadárkodni szeret csak

kvadrillio 2010.05.31. 20:44:05

ha a népnek nincs mit enni minek annyi WC ?

Ja, a bevándorlóknak ???

retek. · http://csakaszepre.blog.hu 2010.05.31. 21:52:29

A Móriczon már pár hete az aluljáróban nyílt egy vadifriss wc, nem túl vadifriss wc-s nénivel. És ez már FCSM logó alatt.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.05.31. 22:32:36

@Cigiző: szerinted az én szégyenem, hogy felejtési kórban szenved az ország? itt a kezemben a borsúra nagyokos! mit tehetek én arról, hogy a sok okostojás már arra sem emlékszik, mit evett tegnap ebédre? ciki ha más emlékszk? figyeltetek volna jobban, lámerek!

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.05.31. 22:44:46

@mbazs: Jó, de Tokióban 5 méteres sugarú körön belül kb. 10 ezer lakos él.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.05.31. 22:50:02

Nesztek archívum!
www.mno.hu/portal/512030

De olvashatnátok Urbanistát is tavaly ilyenkorról. Amikor is hasonlóan optimista cikkben fejtegetik a városvezetők, hogy mostméraztán űberfasza lesz a fővárosi budihelyzet.
urbanista.blog.hu/2009/05/14/tobb_nyilvanos_illemhely_lesz_budapesten_urbanistaposta

De persze nincs ezzel gond. Jövőre is megírja majd valaki, és ti jövőre is elhisztitek majd. Mert emlékezni nehezebb lenne...

Kanten_vagyok_Montarzsiból 2010.06.01. 16:54:08

@Lastres:
éjszaka minek fizetős wéce? ott a bokor!

Mellyssa 2010.06.04. 13:39:40

Szerintem jó kezdeményezés. Bár nem tudom, hogy van-e olyan budapesti lakos, aki bemenne.
Én egy nyilvános wc-t "ismerek", de oda tényleg csak végszükség téríthetne be, mivel a csövik ott hugyoznak, sz.nak a tövében (benn nem tudom milyen a helyzet). Még pár éve a Margit híd Budai hídfőjénél volt egy elég kultúrált klozi, de azt meg a brazilok vették körül egy idő után.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2010.07.06. 20:24:05

index.hu/belfold/budapest/2010/07/06/felujitjak_es_bovitik_a_fovarosi_wc-k_szamat/

Valami elindult. Csak aztán nehogy október után újra megálljon... A Hunyadin tényleg ilyen beetz-féle lett az új wc? Mert korábban téglaépület volt.
süti beállítások módosítása