Néha az az érzésem, hogy Demszky Gábor az ország második leginaktívabb polgármestere, közvetlenül szegény Toller László után. Ezt ellensúlyozandó Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes viszont az ország legaktívabb alpolgára. (Vagy ismer valaki rajta kívül alpolgármestert név szerint? Sajátot nem ér!) Bármilyen fejlesztés történik a fővárosban, az ő neve egész biztos fölbukkan a kapcsolódó sajtóközleményben. Főleg, hogyha a Főpolgármester-helyettesi Sajtóiroda adja ki azt (mert hogy ilyen is van, bármilyen furcsa). Amúgy, ami a levélben van, annak csak örülni tudunk, ugyanis több nyilvános illemhely lesz Budapesten:

TÖBB ÉS JOBB NYILVÁNOS ILLEMHELY LESZ BUDAPESTEN

A Fővárosi Közgyűlés mai döntésének értelmében ismét a Fővárosi Csatornázási Művekre bízzák a budapesti nyilvános illemhelyek üzemeltetését, az illemhely-hálózat gyors és jelentős fejlesztését. Hagyó Miklós és Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettesek közös előterjesztése elfogadásával lehetőség nyílt arra, hogy már ez évtől kezdődően, s különösen a következő esztendőkben a nyilvános illemhelyek működtetése az Európai Uniós normáknak megfelelő modern, korszerű szolgáltatássá fejlődjön.

Hagyó Miklós szerint a budapestiek és a fővárosba látogató hazai s külföldi vendégek jogos igénye, az élhetőbb főváros alapvető feltétele a nyilvános illemhely-hálózat fejlesztése. Egy Budapesthez hasonló, lüktető világváros – tette hozzá – nemcsak több, minőségében, szolgáltatásaiban is jóval korszerűbb illemhely működtetését teszi indokolttá.

Az elmúlt tíz év tapasztalatai azt mutatják, hogy Budapesten a nyilvános illemhely-ellátottság javítása, a főváros fejlesztési céljainak megfelelő hálózat kialakítása és fenntartása, az eddigi szervezeti keretek között – változatlan finanszírozási struktúrával – nem lehetséges.

A turizmusra orientált, rendezvényekben is bővelkedő fővárosban különösen a város frekventált területein: a közlekedési csomópontok, az aluljárók környékén, az idegenforgalmi szempontból kiemelkedő jelentőségű helyszíneken, illetve a nagyobb közparkokban, zöldterületeken kell rövid időn belül e tekintetben is látványos fejlődést elérni.

Az IL-NET Kht. üzletrészének értékesítésével kapcsolatos döntés elfogadásával a nyilvános illemhelyek Európai Uniós normáknak megfelelő működtetését és fejlesztését a Fővárosi Csatornázási Művek kapta feladatul. A Fővárosi Önkormányzat ezzel a döntésével mentesül a kht. számára eddig (a tavalyi évben mintegy 60 millió forintnyi) támogatásként biztosított költségek terhe alól. A Fővárosi Csatornázási Művek ugyanis a jövőben saját forrásból fogja biztosítani a működtetésre szolgáló fedezetet.

A Fővárosi Csatornázási Művek haladéktalanul megkezdi a jelenlegi helyzet részletes felmérését, és ennek ismeretében stratégiai tervet készít a fővárosi nyilvános illemhelyek üzemeltetésének fejlesztéséről, érezhető javításáról.

A szolgáltatás műszaki színvonala és működtetési hatékonysága a Fővárosi Csatornázási Művek erős műszaki-technikai adottságainak köszönhetően biztosított. Az IL-NET Kht. által eddig ellátott tevékenységek nagyobb rendszerbe történő integrálása tervezhető megtakarításokkal jár, ami a rendszer további fejlesztésére fordítható. Az előterjesztésének elfogadására lehetővé teszi európai fővároshoz méltó szolgáltatási színvonal megvalósítását és hosszú távú biztosítását.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest hagyó miklós vécé

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr91121587

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Eki 2009.05.14. 17:14:38

Állé!! Csak már lássam is!!

SPQR300 2009.05.15. 03:34:21

De remélem ingyenes is lesz. Elég kiábrándító pl a bazilika melletti elég kulturáltnak kinéző 100ft-tal működő wc-t oldalról lepisálni, mert az embernek épp nincs 100-asa.(megtörtént eset..)

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2009.05.15. 18:13:05

Már 1999-ben azzal kampányolt demszky (megvan a vaskos prospektusuk), hogy új francia automata/vandálbiztos wc-ket telepítenek a városban, ráadásul reklámért cserébe - vagyis ingyen. Lett belőle bármi is a Bazilika melletti (évekkel később felűállított) egyetlen díszbudin kívül? Nem lett. Úgyhogy az is hülye, aki ezután hisz ezeknek. Ott jöjjön rájuk a hígfosás ahol a legkevésbé vérnák!

fuckoffanddie 2009.05.19. 10:57:44

A Blahára is, könyörgöm!!! Kérdés, hogy használnák-e, de legalább a lehetőséget meg kell adni.
süti beállítások módosítása