aqunicumAzt már korábban is írtam, hogy szeretem az ismeretterjesztő ingatlanosokat. Mondjuk amit Duna House Amfiteátrum (nomen est omen)munkatársa alkotott, az már-már történelemtudományi publikáció. Ha van környékismertető ab ovo, akkor ez az. És hiába mondják, hogy historia est magistra vitae, ez a vicc kicsit hosszú a poénhoz képest:

 

Traianus császár Pannoniát 106 körül két részre osztotta, és Aquincumot tette meg Alsó-Pannonia fővárosává, helytartói székhelyévé. Alsó Pannonia első helytartója, a későbbi Hadrianus császár kezdte meg a légió táborral szemközti Duna-szigeten a helytartói palota építését. Hadrianus városalapításainak sorában, 124 körül nyerte el a légió tábortól északra elhelyezkedő polgári településrész, (mai, Rómaifürdő) a római polgárjogot, amely ettől kezdve Aquincum önálló közigazgatási egységeként, jelentős földterülettel rendelkezett, és a légió tábor és a katonaváros mellett a település egyik meghatározó részévé vált. Jelentősége, presztízs értéke mit sem változott az évezredek folyamán.

 

mennyezet & padló

 

 

Pedig nyugodtan írhatott volna a panelekhez képest szokatlan nagyszoba-kialakításról is: legalábbis ami a mennyezetet és még inkább a padlót illeti a furcsa erkélykilépő-háromszöggel.

 

http://easycaptures.com/fs/uploaded/342/0070387759.jpg


 

 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest hirdetés fura iii. ker fura ingatlan fura hirdetés vízimolnár utca

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr542023302

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Káposztakukac 2010.05.24. 15:01:01

a pók utcai lakótelep tényleg példaértékű lehetne....ha mindegyik épületet felújítanák a panelprogram keretén belül.

mackofej 2010.05.24. 18:09:14

ez a no comment kategória...de nem lehetett Neked nem beküldeni:-)

Mylady 2010.05.24. 21:58:33

a bevezető alapján minimum egy kastélyt vártam

de az a lépcső az erkélyajtó előtt tényleg nagyon gáz
tiszta balesetveszély
én tutira átesnék rajta vagy belevernék a csúcsába a bokámat minden alkalommal, amikor elmegyek mellette

Maurice74 · http://www.personaltraining.hu 2010.05.25. 17:40:28

Szerintem jó, ahogy elkezdi, nem általános. Neki mindegy, hogy miért olvassák el a hirdetését, és kitűnni kitűnik a többi közül. Sőt, még itt is foglalkozunk vele..

www.demonbonni.hu

mackofej 2010.05.25. 21:43:32

@Maurice74: kitűnik. igen. a hülyék mindig mások mint a normálisak:-) egy szó jutott eszembe mikor megláttam és csak(!) beleolvastam a bevezetőbe: idióta. már hogy az ingatlanos.

very nice 2010.05.26. 04:34:49

meglepő és nem mindennapi önfegyelemről tesz tanúbizonyságot,hogy kimaradt a mini panel fürdőszobák slágere: a sarokkád. Azt képesek minden nyomorult felújítás után beleerőszakolni a fürdőbe. Hasonló a 316-os m sport-pakettes bmw-khez, minden másoduk coupe bmw ilyen. (most lakást és kocsit is nézek, és ez a kettő ami mindig kiüti a biztosítékot..)

szépjuhászné 2010.05.26. 12:24:34

@very nice: Persze, hogy kimaradt a sarokkád! Ez a fürdőszoba már 1,7 m széles, ezért "rendes" kád is elfér! (volt ilyen lakásunk, onnan tudom) Ami 88-ban forradalmi újítás volt még: külön csap a mosdónál és a kádnál, nem a szokásos átváltós rettenet. Sokat ront a lakáson a 7,1 m2-es félszoba.

hegyilany 2010.06.10. 16:36:42

Azért te is írhatnál egy Traianus-t a címben a Trajanus helyett... brrr...

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2010.06.12. 20:41:16

@hegyilany: főleg h akkor még nem is volt j betű :S kösz!
süti beállítások módosítása