westbalkan

Az egész olyan mint egy profin felépített marketingstratégia: előbb egy olvasói levél, aztán másnap interjú a tulajjal. Hát egy fenéket. Nem kerestem sajnos semmit az ügyön, sőt ez az első poszt amelyért komoly költségekbe verem magam. A helyzet az ugyanis, hogy Lesley, a 8ker bloggere még nyáron készített egy anyagot a tulajjal, ha már ott működött egykor az ő felségvizein a WestBalkán, na meg kapott pár képet is. Csak mivel ebből kiderült, hogy nem marad a szórakozóhely a Józsefvárosban, hanem a Skála Metróba költözik, az egész poszt tárgytalanná vált. Úgyhogy most, amikor felröppent a téma, két sörért felajánlotta az anyagot az Urbanistának, amit örömmel elfogadtam (titokban remélve, hogy az egyik sört én ihatom meg). Íme:

westbalkan2

 

Hopp!

Na ugye itt volt a Lesley által küldött anyag, csak a WB-osok megkérték, hegy szedjem le, mert nem igazán úgy alakultak a dolgok, ahogy azt még nyáron nyilatkozták neki. A látványtervek sem aktuálisak már, de azokat kinn hagytam, mert szépek. Nem baj, legalább nem kell két sört fizetnem...

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest szórakozóhely nyitás átalakítás nyugati tér vi. ker belső-terézváros

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr631571288

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2009.12.03. 18:11:32

Hú de kiba' zavaros ez az ömleszett szöveg... Pedig a téma érdekel. De le kell álnom az olvasással. Na mindegy, nekiveselkedem ismét!

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2009.12.03. 19:28:41

Na, elolvastam. Jó kis felsőközéposztálybeli yuppie hely lesz. Jobb mint átellenben a BANK nevű drogelosztó plebsztanya.
MÁS
A forgó-órában miből állna izzótcserélnie az üzemeltetőnek? Vegyünk neki két tucatot?!

retek. · http://csakaszepre.blog.hu 2009.12.03. 20:14:01

@városjáró: Segítenék neked becsavarni őket és ezt komolyan mondom!
A hely nagyon ígéretesnek tűnik, kell a vérfrissítés és pezsgés a Skálához ismét!

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2009.12.03. 20:16:30

@retekblog: már be is van készítve holnapra a hírekbe a posztod, csak ma már kiment kettő, gondoltam várok vele. De türelmetleneknek: retekblog.blog.hu/2009/12/03/mukodo_rendszereink :)

retek. · http://csakaszepre.blog.hu 2009.12.03. 20:33:06

@~dá~: Érdekes, nekem az izzókról nem is jutott eszembe a saját posztom... :-) De örülök!

felhasznalo · http://gyermekszoba.blog.hu 2009.12.04. 10:22:44

Nagyon kíváncsi vagyok. De a poszt kivételesen tényleg elég érthetetlen volt...

stonedraider · http://1sor.blog.hu/ 2009.12.04. 22:13:31

@városjáró:
hát láccik h életedbe nem voltál a west balkán(ok)ban.
a bankkal párhuzamba állítani elég merész:)

medve42 2009.12.05. 17:44:16

Brumm. Ha már kajáldáról van szó a Párizsi-Berlini-Marx-Nyugati téren: mond valakinek valamit az a cégnév, hogy Ilkovics-büfé? Netán hogy Banánsziget?

tabaniember 2009.12.12. 12:34:45

Ilkovics Izidor büféje az első és a legnagyobb volt a maga műfajában. Forgalmára jellemző, hogy az üzlet ellátására konzervgyárat épített, sajnos a szomszédba, a lebontott London szálloda helyére...

Fashionistas 2009.12.12. 22:28:37

@városjáró: BANK már rég nincs helyette van hajógyári sziget....

Narmer 2009.12.23. 13:10:12

Én visszasírom a régi szép időket! Nagyon úgy fest a látványtervek alapján, hogy az új WB már nem az az underground hely lesz ami régen volt. Tudom, hogy változnak az idők blablabla, DE! Olyan kevés hely van ma Budapesten ahol alternatív/underground zenére lehet bulizni. Az újonnan nyíló helyek mind szinte egyformán "trendik". A WB pedig -aki járt oda tudja miről beszélek- pont ezeknek a helyeknek az ellentétje volt anno. Most ők is beállnak a sorba?!?
süti beállítások módosítása