Elnagyolt skiccek már tavaly nyáron voltak a Köki Terminálról, aztán a Csillagok háborújába illő metróállomást lebontották (amit egyesek lefényképeztek, mások megfestettek) és most az Építészfórumra felkerültek a 2011-re tervezett központ látványtervei. A D3SIGN munkájával semmi baj, teljesen profi képek ezek. Csak hát az épület, ami rajta van... Valamivel ötletesebb megoldást is rittyenthettek volna egy ennyire klassz helyszínre. Így ugyanis nem csak azért nem tűnik ki a panelek közül a plaza, mert olyan szépen van odagrafikálva. Igaz, akik szeretik a környezetbe illeszkedő új épületeket, azoknak legalább tetszeni fog.

Kiegészítés: balga_alga kommentelte ide a projekt linkjét, ahol még többet meg lehet tudni az épületről.

Kiegészítés (09.10.16.) A látványterveket a beruházó kérésére leszedtük, akit érdekel, ebben a galériában nézheti meg.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: építés kispest bevásárlóközpont látványterv köki xix. ker

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr391451202

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sadia · http://sadia-mintti.blog.hu/ 2009.10.15. 08:01:42

Kb. ez egy nagy nulla. Vagy még az alá. Egy dobos, melyet oda"basztak". Se forma se "izgalom".

Kiváncsi vagyok mikor bontják ezt is. Mögötte nem lesz park? Egyébként lehetséges, hogy nagyobb lesz mint az Aréna?

Üdv.

Lakásfelújító Feri · http://www.lakasfelujitas1.hu 2009.10.15. 08:41:19

Sok pénzkidobás lesz ismét a semmiért....

Káposztakukac 2009.10.15. 09:04:50

"Valamivel ötletesebb megoldást is rittyenthettek volna egy ennyire klassz helyszínre"

már bocsánat, de mi olyan nagyon klassz ezen a romos, piszkos, lepukkadt helyszínen? nem egy építészeti csoda, de biztos, hogy ezerszer jobb, mint bármi ami a környéken található.

Ntd 2009.10.15. 09:09:43

így van. kedves "pénzkidobálásnak" tituláló kommentelő meg fáradjon már el oda most és nézze meg, hogy milyen jelenlegi állapotában.
Örüljünk h bármi épül oda, az a hely így is Bp egyik szégyenfoljta volt.

Kuruttya 2009.10.15. 09:10:15

Az aréna plázánál egy nagyságrenddel jobb (pedig az klasszabb helyen van), annál pedig ami előtte volt ott el se lehet mondani, hogy mennyivel.

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.10.15. 09:19:34

Szebb mint amilyen volt, az tény. Én viszont a legjobban annak örülnék, ha egyáltalán nem is kellene látnom a Kökit amikor Ferihegyen leszállva hazajövök külföldről, hanem átszállás nélkül hozna be a metró a belvárosba a reptérről, mint Bécsben.

Levéltetű 2009.10.15. 09:22:27

Komolyan nem értem, miért a siránkozás. Szerintem nagyon korrekt a terv, vannak benne egyedi vonások is, még feleekkora kreativitással is messze verne minden épületet a környéken.

Vagy jobb volt, ami eddig volt?

_gram_ · http://www.miata.hu 2009.10.15. 09:23:55

Szép P+R parkoló! Ja tudom, mélygarázs! Ja tudom, fizetős!

Megélhetési rasszista 2009.10.15. 09:30:25

@Ntd: Hát ja. És a környékbeli kispestiek még ezt is hónapokig bojkottálták. Miért? Mit vártak a panelvitézek? Hogy majd jön valami Robin Hood, aki már annyira nem tud mit kezdeni a pénzével és ilyenbe fogja ölni? Azért, mert őt az 50-es villamos a szintén festői szépségű Határ úthoz viszi (irónia!!), attól dögöljön meg, akinek KökI körül van dolga?

The AVE 2009.10.15. 09:30:52

Klassz helyszín??? Mihez képest?

Ms. Mazsola · http://msmazsola.blog.hu/ 2009.10.15. 09:31:23

Hmm-hmm, el kell kezdenie annak a környéknek is az átalakulást... Én egy picit feltűnőbbre számítottam, valami merészre, ez a látványtervek alapján olyan laposkúszónak tűnik a panelokhoz szokott szemnek.
Az első képen úgy néz ki, hogy csak a metróig bontják el a piros felüljárót, kár, hogy nem az egészet csinálják meg...
Egyébként nem rossz ötlet, hogy a buszvégállomást gyakorlatilag a plázán keresztül megközelíthetővé tették - ha jól látom (de mi lesz záróra után?).

____..___ 2009.10.15. 09:31:28

Nem látom a képeken, hogy hol lesz a buszvégállomás. Vajon mennyit kell gyalogolnia annak, aki metróról buszra akar szállni? Főleg ez akkor nem mindegy, ha a reptérről nagy csomaggal jövök.

mohaa 2009.10.15. 09:31:42

nem mindegy hogy néz ki? úgyis össze lesz graffitizve, le lesz hányva azonnal.
Barmoknak marhavagon kell...

Jim Tonic 2009.10.15. 09:33:56

Nem lehetne normális, ízléses, a régiekhez méltó épületeket tervezni? Mindig ez a modern, szögletes szar.

SaPi · http://www.tk2.hu 2009.10.15. 09:35:52

Nekem alapvetően tetszik. Mondjuk én a "milyen volt?"-ból indulok ki.
Ha már mindenképp bele kellene kötni, akkor megtévesztő, hogy a TerMinál M-je piros. Ott a kék jár. Bár ez is izzadtság szagú direkt kukacoskodás arra nézve, hogy miért nem jó. Ha pláza lesz ott, az sem baj, amennyiben a "húgyszag és bűz érzése (alkalom)"/átjárás nem 1 feletti lesz.

Kuruttya 2009.10.15. 09:37:36

@The AVE: gondolom úgy értette, hogy nagy lehetőségek voltak benne. Nagy terület, nem kell semmihez igazodni, jó közlekedés, azt építettek volna ide, amit akarnak.. ugyanakkor nem reális elvárás, hogy szátépítészi ikon kerüljön egy ilyen segglyuk helyre, a legtágabb értelmeben vett belvárostól is kilóméterekre, egy lepusztult lakótelep és egy lepusztult ipari telep között elfekveő kényszer-átszállóhelyen. Összetehetjük a két kezünket, hogy nem egy bádogdobozos teszkó szintű valami épül.

De komolyan, az aréna pláza miért fájt kevésbé az embereknek? Az a belváros közvetlen határán van, és sokkal rondább és ötlettelenebb, mint ez..

Ms. Mazsola · http://msmazsola.blog.hu/ 2009.10.15. 09:40:20

@KissLajos: Ha az első képet alaposan megnézed, akkor láthatod, hogy ott, ahol régen a buszvégállomás volt, az egész épület picic pálcikáknak tűnő lábakon áll, na szerintem ott alatta lesz...

terasz9 · http://www.teremibalazs.hu 2009.10.15. 09:42:51

tök úgy néz ki, mint a Campona.

hatja 2009.10.15. 09:43:07

@Levéltetű: "Vagy jobb volt, ami eddig volt? "

nem, viszont ami eddig volt az egy hatalmas potenciál (nagy barnazóna intermodális csomóponttal és egy reptérrel a közelben). erre most épül oda egy nagy pólus center aztán hello...

SzocsO 2009.10.15. 09:47:56

Jim Tonic, nem tudom mi van ott szép régi izléses épület, amihez igazodtak volna

amúgy meg remélem belekonstruáltak valami hivatalos csövesmelegedőt, egy placcot, amit össze lehet szarni/hugyozni/firkálni, és egy sétányt, ahol az árusok az ember orra alá dughatják a kitudja-honnan származó vackaikat
Mindezt persze a föld alá, 5 emelet mélységbe

KIlo 2009.10.15. 09:48:39

Az első képen úgy néz ki, hogy csak a metróig bontják el a piros felüljárót, kár, hogy nem az egészet csinálják meg..

Kispest önkormányzata engedte hogy kivágjanak 500db akácfát és megszüntessenek 5 db futballpályát!!!!!!Ajánlom mindenkinek googlemaps-t-azon belül pedig a régebbi képeket erről a területről.

Miért is?Mert hogy majd a beruházó épít egy teljesen új 2 szintes metro végállomást +egy buszpályaudvart,és lám milyen furcsa hogy most már szó sincs ilyenről,mostmár csak a buszpályaudvar van a PLÁZAban.

A köki s..r volt régen,de azt kéne megérteni hogy pláza nem a metro területén épül,mert ezt szeretnék elhitetni mindenkivel.
"ezen a területen az alsósoknak volt az iskolájuk,körülöttük a kisebb erdőnyi fa,mellettük a meg a Bkv sportpálya.

egygrafikus 2009.10.15. 09:49:34

Ha az az egyetlen szempont, hogy jobb lett annál, mint ami volt, akkor persze, teljesen korrekt ez a valami.

De ha abból indulunk ki, hogy van egy frekventált helyen levô k**nagy üres telek, ahová építhetünk valamit, amire még akár pénz is van, akkor bizony lehetett volna a kockánál merészebb ötletet is elôvenni és kicsi gondolkodás után talán ki lehetett volna találni egy korszrûbb, izgalmasabb váratlanabb mittudoménmilyen plázát is (legalábbis a külsejét, belül minden pláza egyforma...).

KIlo 2009.10.15. 09:56:25

@egygrafikus: Nagyon tájékozott vagy üres telek jobb helyeken ilyenre azt mondják ann..ád!

Remélem következőleg közeletekbe vágnak ki ennyi fát,és megszüntetik az összes sportolási lehetőséget is.

kavits 2009.10.15. 09:58:19

ebben az épületben 0 (nulla) fantázia van. Brávó

demosmé (törölt) 2009.10.15. 10:02:21

@Jim Tonic: "normális, ízléses, a régiekhez méltó épületek" alatt a környék lakótelepeit érted?
amúgy értem mit mondasz, de az inkább a belvárosra vonatkozik, amikor százéves, akár szépen felújított épületek mellé betesznek egy kocka-üvegépületet. grr

gramercy 2009.10.15. 10:03:35

illeszkedik környezetébe: slampos átlag lumpen

naponta 3x 2009.10.15. 10:04:09

Jé! Ide jártam középiskolába, akkor még Latinkának hívták. A kökin rendszeresen bandáztunk, iszonyat ronda volt :))) Az említett focipályák azt hiszem a Postás pálya volt, 8 magyar forint volt egy korsó sör a büfében

Lakásfelújító Feri · http://www.lakasfelujitas1.hu 2009.10.15. 10:06:05

@Gery Greyhound >: Végig olvastam az össz kommentet! Be kell látnom,hogy csak neked van igazad egyedül,illetve nekem.... :-)

msadmin 2009.10.15. 10:07:24

a köki még a hajléktalanok között is a legalja. a fél fiatalságom ott telt a vonatra várva. gyűlölöm még a gondolatát is.
robbantsák fel az egészet

Körticsek · http://muranomanufaktura.blog.hu 2009.10.15. 10:08:03

Álmos. Szerintem azzal, hogy az Arena Plaza jó helyen van, a szemközt lakók egytől-egyig vitatkoznának. Nyáron áthallatszik esténként a hangos zene, és minden este a pofájukba világítanak az ordenáré ocsmány fények.

Egyébként meg minek építenek még egy plázát, kb. 5 percre az Europarktól?

Rocky 2009.10.15. 10:09:49

"Nem lehetne normális, ízléses, a régiekhez méltó épületeket tervezni? Mindig ez a modern, szögletes szar. "

HAHHAHHHHAAAAHHHAAA

Mindig jót röhögök az ilyen hozzászólásokon, mint építész!

Valszeg előző életedben te lehettél az a román kori építészetért kiálló püspök, aki szívesen megégetett volna pár gótikus katedrálist építeni szándékozó mestert!
Mert ha ez neked MODERN és SZÖGLETES, akkor képzeld csak el, milyen lehetett egy középkori embernek mondjuk egy amiens-i katedrális???!!!

hu.wikipedia.org/wiki/Amiens-i_katedr%C3%A1lis

Akkoriban egy nagy, magas lakóház, mondjuk maximum 2 emeletes volt... ez meg 112 méter magas!
Olyan lehetett, mint egy kolonizációs űrhajó ~Ötödik elem...

Neked meg ez modern???

Fejlődni kellene, utazni, világot látni, érdeklődni az épített környezetünk iránt és akkor nem mondana sok ember ilyen égbekiáltó okosságokat!
Ugye azért az nem baj, hogy az új Suzuki nem a T modellre hasonlít?

Igaz, annak is 4 kereke volt...

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2009.10.15. 10:10:26

vicces, mennyi önjelölt építész szakértő titán okoskodik ezeken a blogokon, csodálatos szakértelememmel és páratlanul jó ízléssel megáldva..

hahh.. ha ennyien vagytok, ha úgy tűnik, h a magyar ember nemcsak a focihoz és az elsősegélynyújtáshoz ért genetikailag, hanem az európai építészethez is, mégis miért néz ki az egész ország úgy, mint egy rakás szemétdomb?

portsider 2009.10.15. 10:10:37

Öt percre lakom a helyszíntől. Ott még egy ilyen unalmas tömb is üde színfolt lesz.
A metróállomásnak pedig csak a Ferihegyi gyorsforgalmin túli szakaszát bontották le, a többit sajnos meghagyták olyan hányadéknak, amilyen volt. Tényleg elég lehangoló, hogy a látványterveken megmarad a vasút felett a rohadófélben lévő, régi ótvar piros csöves dizájn.

bálnalovas 2009.10.15. 10:15:43

Kedves posztíró, a Te ízlésednek akkor ezek szerint a Lehel csarnok jobban megfelel....

Egyébként semmi baj az épülettel, funkcionális, mutatós, nincs rajta semmi felesleges ciráda, stílusában nem üt el a környéktől.

ChatMan 2009.10.15. 10:18:06

Én azt nem értem, hogy ha már építenek egy ilyen budapesten nagynak számító központot, akkor miért zavarják haza a tervezőcsapatból azokat akik rendelkeznek némi fantáziával? Vagy esetleg feltétel volt, hogy csak derékszögű vonalzót lehet gasználni a tervezéskor? Ide annyira kellett volna valami ami feloldja az ezen az ooldalon és a híd túloldalán uralkodó "Blokk" hangulatot és lehetővé teszi, hogy az emberek szeme egy kicsit megnyugodhasson néhány szép íven és elegáns formán......a réginél jobb, de semmi több....ennyi pénzért akár szép is lehetne.

Zser 2009.10.15. 10:18:26

arctalan építészet. nem akar semmit, max. funkcionál, ha szerencsénk van.

Király lehet az oktatás színvonala.

nem várt fordulat 2009.10.15. 10:22:37

szerintem gyenge, annak ellenére, hogy ismerem a környéket.

vajh miért félnek a (magyar) építészek az ívektől? miért nem lehet egy kis hullámot, kerekítést belevinni?

a látványterv szép, szerintetek azok a növények miért bírnák tovább mint 2 hét?

Zser 2009.10.15. 10:25:26

@Rocky: A példa csak ott sántít a kocsikkal kapcsolatban, hogy ott a funkcionalitás mellett az autódízájn is fejlődött, nem úgy, mint az építészetnél (vagy inkább a honi építészetnél).

És igen, többször voltam külföldön és mindig megnézem az épületeket. Idén pl. Írországban.

Az igazság az, hogy gyengék az építészek (Finta bácsi díszpolgárral az élen) és nem lehet mindent a megrendelőkre kenni.

kpetya 2009.10.15. 10:31:29

Folyik ott építkezés??? Mert már vagy fél éve semmi változás.

P+R lesz?

myOhmy 2009.10.15. 10:33:01

Ha csinálnának bele egy mozgójárdát a buszpályaudvartól a metróig, én azt is elnézném nekik, ha óriási Scooby Doo-t, vagy Bajnai Gordont formázna az épület.

Bedina74 · http://anyaapagyerekek.blog.hu 2009.10.15. 10:33:31

Nekem tetszik, csak ez a narancssárgás-téglavörös szín nem jön be. És igenis épüljenek új épületek.

2009.10.15. 10:37:48

2011-re tervezik? Már nem kevés ideje folyik az építkezés, és még sehogy sem állnak. Az állás kifejezést különösen helytállónak találom, tekintve hogy szerintem a legutolsó év folyamán az égvilágon semmit nem csináltak rajta.

acel 2009.10.15. 10:39:23

Azért kétlem hogy visszaépítenék a volt P+R parkolót az eredetire. Azt a rászt is módosíthatták volna.

petyya 2009.10.15. 10:39:38

köbánya mit klassz hely kedves posztoló? Netán csak nem te is ott laksz?

2009.10.15. 10:41:14

@keeroy:
Perswze h nem mert a környéken lakók, meg a zöldek meg mindenféle fűszálvédő jogivédő szervezet ott tett keresztbe ahol tudott.
És akkor elkezdtek telni a 30 napok, jobbra balra. Na ezért állt a dolog sok-sok hónapig!

Nem a bürokrácia a lassú, hanem a sok barom állat a túl sok, aki egy védett fűfajta miatt képes aláírást gyűjteni és sorolhatnám.
A baromarcúakat kellene lelőni és akkor nem lenne, az h az autópálya + 10 milliárdba kerül, mert pont ahol elhalad ott él 3 db védett béka, és inkább kikerülik a 10 nm-es mocsarat.

a_tom 2009.10.15. 10:42:25

Annak azért örülnünk kéne hogy egészséges, jólöltözött embereket terveztek oda a csöves, szipus, nyomorgó prolik helyett. Remélem a terv ezen része is megvalósul, ráférne egy kis felújítás a lakosságra is.
Nem, nem kitelepítésre gondolok, hanem rehabilitációra, képzésekre, jól fizető munkahelyekre.
Kívülről nem látszik, de belül biztos lesznek ilyenek is többezer ember számára :)

bonobong 2009.10.15. 10:44:24

igenis rendbenvan a cucc, ide ez teljesen korrekt. nemtom mitvártok, h majd vmi hadid/rashid/CoopHimmelb(l)au soft-csoda kerül ide? oszt' minek? kilátja? a terveket elnézve ez még ennél is csupaszabb lesz, beruházó első körben fogja kihúzni a drágább megoldásokat. nyugi, ami itt klinker, terven már ragasztott terca-lap lesz stb.
a Köki 1edül közlekedésileg van frekventált helyen, de semmiképp sem reprezentatív...
bizonyos értelemben még ezis túlzás, ide elfért volna egy doboz, mindenféle beugró rész nélkül(nehogy hamar nyilvános wc-vé avanzsáljon vagy hajléktalanszállóvá.
önjelölt építész-kritikusok, figyelmetekbe: qrvanagy divat lett hangoztatni, h szar a mai kortárs magyar építészet, fintát fikázni...igenis jó a magyar kortárs, nézzétek meg pl a tavalyi diplomaterveket, kapy jenő kutatásait, BME-n hadid-workshop stb. egy a baj: egyelőre pénz és PIAC nincs az igényes kortársra. lsd. hadid/rashid próbálkozásai a fővárosi tervzsűriben.
ezaház meg ide teljesen rendbenvan. nacsoki és písz

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2009.10.15. 10:44:46

A légifotó alapján elég nagy monstrumnak tűnik, ahol az volt a lényeg, hogy jó sok négyzetméter kijöjjön belőle, tehát ha már kritika, akkor én a "lehetett volna valamivel szellősebb" irányba mentem volna.

Amúgy persze, lehetett volna ötletesebb is, ez a bazi nagy lakótelep nem tartozik abba a körbe, ahol olyan nagyon kéne törödni azzal, hogy illeszkedjen a környezetbe. Ugyanakkor nem ez az épület fogja romba dönteni Budapest építészeti arculatát, épültek már ennél rosszabbak is számosan.

Ezzel együtt kiváncsi lennék arra, vajon máshol ötletesebbek-e a városszéli giga-mammontemplomok, vagy szimplán az átlagot hozzuk: esetleg össze lehetne gyűjteni példákat egy posztban...

Zser 2009.10.15. 10:50:49

n@bonobong: nem tudom divat lett-e "fintát fikázni", de hogy szükségszerű az biztos. Dózer kellene a legtöbbnek.

"igenis jó a magyar kortárs gasztronómia, nézzétek meg a receptkönyveket, meg nézzetek a Paprika tv-t. Egy a baj: egyelőre pénz és piac nincs igényes, jó éttermekre."

Más Magyar · http://masmagyar.blog.hu 2009.10.15. 10:56:48

Én üdvözlöm az építő jellegű kritikát,de úgy érzem ez itt most csupán a szokásos magyar virtus,a kákán is csomót keresés tipikus esete.Mert mi volt a Kökin eleddig?Csövesek,cigányok,bűnözés,bűz és mocsok.Nekem ezek a tervek a régi Köki után mennyországként hatnak.Volt egy időszak,amikor a párom elé a Kökire még nappal is inkább kimentem,mintsem egyedül bóklásszon azon a környéken.Szerencsére már régen elköltöztünk abból az irányból és még érinteni sem kell azt a "nagyszerű" környéket.
Véleményem szerint,ha csak egy tiszta,de biztonságos betonkockát raknának oda,az is jobb lenne mint a régi volt.Tehát abba lehet hagyni a fanyalgást és örüljünk,hogy legalább ez lesz....

übi 2009.10.15. 11:01:04

1. Nem Kőbányán épül, hanem Kispesten!
2. Az elmúlt évtizedben kb. ötször tervezték át, volt tulajdonosváltás is, a legeslegutolsó tervek szerint 2009 Karácsonyára adták volna át.
3. Metróvégállomás-átépítést nem vállaltak a beruházók, csak egy fedett buszpályaudvart, 330 fős P+R parkolót és egy 7000 négyzetméteres közparkot. Meglátjuk - majd három-négy év múlva...

is 2009.10.15. 11:04:17

@Gery Greyhound >: nekem az is elég lenne, ha vonat hozna be, ami Ferihegy 1-ről elvileg lehetséges, de se rendes megközelítés (a felüljáró mint elgondolás elég gagyi), se a vonatok minősége nem éri el a kívánt szintet.

énlennék 2009.10.15. 11:05:36

Ott kivágtak egy ERDŐT.
:-(((((((((((((((((((((((((((((((((((((((
A helyét lebetonozták. :-((((((((((((
Idióta faszok, rohadjanak meg.
Mocskos féreg mind, aki aláírta erre az engedélyt.
Dögöljenek meg.
Mikor jutunk el agyilag oda, mint a skandinávok?
Soha??

sheela567 2009.10.15. 11:06:54

Szerintem jól néznek ki a tervek.
@Más Magyar-al teljesen egyetértek!

sheela567 2009.10.15. 11:08:11

@énlennék: Erdő? Azt a kis szutykos, szemetes akármit, amiben hajléktalanok laknak nem igazán nevezném erdőnek.

énlennék 2009.10.15. 11:09:53

@sheela567: ki kellett volna takarítani.
Ennyi.

prettyinpink 2009.10.15. 11:12:29

akkor maradt volna inkább a régi épület?
nem kell mindennek totál egyedinek és kiemelkedőnek lenni. ha csak szimplán felújítják már azzal is nyertünk.

X20XEV (törölt) 2009.10.15. 11:12:56

szánalmas. lehúzó-központ

X20XEV (törölt) 2009.10.15. 11:13:28

és ronda is. a régit kellett volna felújítani és nem beengedni a csöveseket meg a tolvajokat.

motoszka 2009.10.15. 11:17:45

Szerintem nem rossz! Én a környéken nőttem fel, de este azért ha arra járok lehet fura dolgokat látni a Kökinél. Ha ezzel ez is megszűnik, már megérte!

krampam 2009.10.15. 11:18:34

hogy milyen az épület, azt mindenki döntse el ízlése szerint.
Viszont a látványterven van egy NAGY hiba/csalás!
T.i. jellemzően nem ilyen arcok fognak ott grasszálni...

pgeri 2009.10.15. 11:21:07

Hogy miért van jó helyen, és miért kellett volna máshogy tervezni? Hát mert ott az a bazinagy vasút-metró-busz átszállóközpont, amit a jelenlegi tervek gyakorlatilag nem használnak ki.

A plázát valahogy úgy kellett volna elhelyezni, hogy szerves részét képezze egy megújított csomópontnak. Ez azt jelenti, hogy nagyrészt a vasút és a metró fölé kellett volna építkezni, nem mellé, az átszállóforgalmat igényes térrel megfogva. Így nem mellesleg az erdőt sem kellett volna kiszedni, legalábbis nem ekkora területen.

Emellett meg kellett volna csinálni az északi oldalt is, kihúzni arra a plázát, letenni egy kisebb buszvégállomást, a Kőbányai buszokat oda áthelyezve, hogy ne kelljen átjönni nekik a hídon. Ahogy ezt tervezik Kelenföldön tudtommal. Tudom, ott nincs híd. :-)

fofo72 2009.10.15. 11:28:20

Egyáltalán nem illene a környékhez valami design-csoda. Igaz, én szeretem "a környezetbe illeszkedő új épületeket". Nem vagyok konzervatív, kedvencem az ING székház, de ide ez való.

érdeklődő 2009.10.15. 11:31:00

naiv kérdés: az állomás része is fel lesz újítva a felüljáróktól kezdve mindenestül????

Stupidella 2009.10.15. 11:36:40

ez a pláza is csak olyan lesz, mint a többi. Egyenpláza.

lvitya 2009.10.15. 11:36:51

Inkább szüntetnék meg azt a csomópontot...

X20XEV (törölt) 2009.10.15. 11:48:19

@motoszka: én is ott nőttem fel, velem egy rakás dolog történt ott. sajnálom...

Zsuuli (törölt) 2009.10.15. 11:49:19

Őszintén örülök, hogy történik ott valami, mert annál a hányásnál, ami ott volt előtte...:S...annál bármi jobb.
Nincs ezzel a tervvel semmi baj, csak csinálják meg a környezetét, meg a pályaudvart is.

Zsuuli (törölt) 2009.10.15. 11:50:21

@lvitya: ...hogy gondoltad a csomópont megszűntetését? ...:D

Jenya 2009.10.15. 11:55:45

Arról esik-e szó végre hogy a repülőtérre a metróból el lehet-e majd jutni ,nyugat-európai színvonalon , lépcsőmászás fel-lépcsőmászás le-NÉLKÜL ?????
A legnagyobb vicc ez a kökin.
A megbabonázottan megrökönyödve álló külföldiek arca, amikor rájönnek, hogy a bőröndjükkel márpedig emeleteket kell még mászni oda vissza-pedig rálátnak a 200as buszra.

s_timcsi · http://autostat.hu/cikk-kereso 2009.10.15. 11:59:12

Már ideje volt azon a környéken is alakítani, mert a kosz és mocsok ette meg! Remélem azért az építkezést nem húzzák el évekig!

antitaxis 2009.10.15. 12:03:02

@Lakásfelújító Feri: Nem elég nézni, látni is kellene!
A mostani lepránál minden jobb. Ez pedig ennél lényegesen jobb terv. De a legjobb tervet is az élet megviseli. Először kihagynak pénz hiányában ezt-azt. Majd a kivitelező nem fizeti ki a csóró alvállalkozókat, akik bontanak majd... Végül az átadott dolgokat a derék honpolgárok két nap alatt leamortizálják. Lesz grfitti, tökmag, hajléktalan-szálló, vizelet, és kosz.
Ja és én optimista vagyok, alapból...

pulykamaki 2009.10.15. 12:25:48

Én 5 percre lakok a kökitől és a munkahelyemet rajta keresztül közelítem meg.
Én örülök a terminál megépítésének, végre nem kell nézni Bp egyik szégyenfoltját ami eddig volt a helyén.

mokkaczuka 2009.10.15. 12:37:35

@Gery Greyhound >: Na ne viccelj, és akkor kit rabolna ki a taxismaffia? :)

Ami a tervet illeti, kalap szar, mint a modern építészet általában. És különben sem az épület a lényeg, mert lefogadom, hogy harminc éve klasszul festett az a rajz is, amit a Kökiről csináltak. Aztán mi lett belőle. Egy környék nem az épületeitől pusztul le, hanem ha nincs rá odafigyelve, pl. hagyják, hogy a csövesek ellepjék, ahogy korábban történt. Építhettek ide Tadzs Mahalt, ha a rendőrjárőr a ténfergőtől meg nem kérdi, van-e arra dolga, mert ha nincs, a közig. határon kívül tágasabb.

dzsilla · http://budapestkirakat.blog.hu 2009.10.15. 12:38:33

arányaiban pont olyan, mint bármelyik auchan a bármelyik város szélén.

takarító fiú 2009.10.15. 12:38:41

remélem a moderátorok, és családjuk is szeretik a zöldet, legalább lesz kit lelőnie a beszólóművésznek.

mokkaczuka 2009.10.15. 12:44:02

@Rocky: Ha tényleg építész vagy, mélyen szégyelld magad, és nyúlj vissza a XV. századi Velencéhez. Na, akkor még tudtak építeni. Magyarországon kb. 1930 óta nem épült olyan épület, amitől ne lenne hányhatnékja az embernek. Dobjátok ki a vonalzót az ablakon, és ha nem tudtok nélküle meglenni, ugorjatok utána.

2009.10.15. 13:10:42

alapjában Okés, hogy vmi történik..az épület ronda, funkcionális..igazán Áldozhattak volna a Zöldre, zöldtetőre például..szóval..olyan emberközelibbé tenni azt az istenverte kopasz falakkal és lapos tetővel megáldott kockát
a fákat Én is sajnálom, sokat voltam köztük anno...a metróval érkezők a NAGY, BAZI NAGY REKLÁMOKKAL DÍSZITETT FALAKAT BÁMULHATJÁK...pedig pár százezer ember csak utazgat azon a metrón..többet kellet volna kicsikarni a terület adta lehetőségekből...sokáig nem lesz "dísze" városunknak:((

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2009.10.15. 13:17:47

@Bukowszky: Több válasz is van, nekem kapásból három ötlik eszembe, az a-b persze vicc (félig), de a c komoly.

a: Azért, mert ugyan 10 millió magyar kurvára ért hozzá, de pont az építészek, na azok nem (pont, mint a fociban, ugye...)

b: Azért, mert ugyan zseniális építészeink vannak, de sajnos a megrendelők korlátolt, ízlésficamos karvalytőkések, akiknek csak a profit számít, ezért szart építtetnek olcsón.

c: Azért, mert ugyan az épületek olyanok, amilyenek, de az ország szemetes, mocskos: ugyanazok a ronda kockaépületek Németországban vagy pl. Finnországban is megépültek, de tiszták, jól karbantartottak. Emiatt szebbnek néznek ki. (Megjegyzem, azok is: a tisztaság és a szépség között van korreláció.)

Rocky 2009.10.15. 13:26:32

@mokkaczuka:

Oh, kedves mokkaczuka!

Mélységesen szégyellem magam!
Ugyan számítógéppel dolgozom, de a komment megírása után kidobom az ablakon (sajnos az is szögletes nálunk) és asszem én is utánaugrom!

(sajnos fszt-i az irodánk) :D

Van egy pár Picasso, Richard Meyer, Foster, Vasarelli stb. könyvem, azokat is dobjam ki?

Lehet már akkor meg kellett volna tennem, amikor 10-ből 9 megrendelő "mediterrán" családi házat, meg plázát szeretne...

Nyilván neked egy ilyen "centrum" is ocsmány lenne:
www.richardmeier.com/www/#/projects/architecture/visual/3/92/5/

És családiházban sem tudnánk kiegyezni, pedig a már hetvenes években ilyenek épültek:

www.richardmeier.com/www/#/projects/architecture/name/0/107/2/

És a harmincas években Magyarországon:

hetibeton.blog.hu/2009/03/06/otodik_adas_0305

(Egykori Járitz-villa (ma Gyermekkorház), Fischer József)

Ajánlom figyelmedbe az évszámokat!
icar.poliba.it/storiacontemporanea/seminari/delconte/delconte04/img07.htm

Mindezt a konkrét példától (köki) függetlenül próbáltam bemutatni! Nem mintha a bemutatott látványtervek annyira tetszenének!

De hogy a XV. századi Velencébe kellene visszanyúlni... Na azt nem gondolnám! Az a művészettörténet egy bizonyos korszaka. Ma 2009. októberje van és nem 1409.

Elég lenne a mo-i közízlést, az épített környezet megismerését a fejlettebb világ 50 évvel ezelőtti szintjére hozni, akkor már nagyot lépnénk előre!

2009.10.15. 13:28:31

@mokkaczuka: na ezért mondom, hogy kár nektek tervezni bármit is...környezet kultúra Magyarországon nulla..

-ez a terv egy dobostorta, mázzal bevont nagy butikhodály,de még abból is a legalja..
ha már városközpont, lehetett volna valami nagyszerűbb dolog, hely volt,kötöttség alig,csak előnyök (metro stb.)
erre lett egy beruházói légköbméter doboz...

-a régi Köki vasút-metro része kurva jó lenne, csak elfelejtették európai módon fenntartani, sőt fejleszteni..hogy mondjuk legyen mozgólépcső mindenhol meg mai, modern arculata.összeszedni a szemetet a tetőkről,a csepegő tetőket kijavítani, a csőcseléket kihajtani, a boltokba nem ivót, meg lopott-használt "mobilbótot" tenni....erről nem az épület tehet hanem az emberek...meg arról is hogy tele van mindennel a perontető teteje.hogy került oda?
elárulom h 50 év alatt semmit nem költöttek rá! bezzeg egy régi épületet 20-25 évente felújítanak...

megjegyzem, a híres Velencéd hangulata itt van a pesti belvárosban!!! attól meg hánysz!akkor most mi van?!?!? tényleg feladom...

viktor134 2009.10.15. 13:37:38

hát nem egy bauhaus, de a semminél jobb.

bonobong 2009.10.15. 13:39:32

@mokkaczuka: kedves önjelölt építészkritikus:)
szardolog, ha neked hánynod kell a bauhaus-tól, a klasszikus moderntől.Molnár Farkastól, Árkay Aladártól és Bertalantól, Moholy-Nagy-tól, Breuer-től, Kozma Lajostól stb. szerencsére azért a világ nagy része úgy gondolja, hogy igenis esztétikus, időtálló, modern alkotások születtek az általad "hánytató"-nak nevezett időszakból. Mint ahogy azóta is, igenis készültek igényes, értékes, esztétikus épületek Magyarországon. nembiztos, hogy a Köki ilyen lesz, nemis ez volt a cél vele. Amíg Mo-n egy fővárosi tervzsűri beleköt egy Hadid-tervbe, mert 42,5m a legmagasabb pontja, az érvényes szab.terv pedig 40m-en maximálja azt, akkor ne is csodálkozzunk. Főleg, hogy a fikázott építészek (pl. Finta) olyan megbízásokat kapnak, hogy 120ezres négyzetméterárból kéne kihozni egy reprezentatív épületet(Teve utca), és az építész a lehetőségekhez képest a legjobban oldja meg a feladatot. Neked meg valószínűleg annyi közöd van az építészethez, hogy voltál szép helyeken, és láttál szép házakat, amik tetszettek, itthon meg látsz sokat, ami nem. ez még nembaj, de osztod itt az észt h Mo-n 1930óta nincs értékelhető építészet, meg dobjuk ki a vonalzót. dobd ki a klaviatúrádat, ha csak ilyenekre vagy képes vele. písz

szóló szölö 2009.10.15. 13:42:58

elképzelhető,hogy kész is lett volna idöre,ha tisztelt narancs színű embertársaink nem tettek volna meg mindent azért,hogy ne igy legyen Addig tiltakoztak,amíg egy kis ősztőnző ablakcsere nem hatott Akkor már nem zavarta a fene nagy zöld öntdatukat semmi Ebből a pézből lehet,hogy tőbb pázsitot v fát lehetett volna a köz érdwekében elkölteni

Rocky 2009.10.15. 13:46:15

Vegyünk egy egyszerű példát: RUHA!

Szép ruha kétségtelen!

www.historicalgowns.com/images/womens%20medieval%20clothing%20image.jpg

Szebb mint a mostaniak?

fwnet.ipower.com/images/2009/07/ck_paris10.jpg

Hülye kérdés! Nem összehasonlítható a kettő!
Mindkettő egy fejlődési folyamat eredménye, a kor igényeinek megfelelően!
Viszont a középkori ruha a diszfunkcionalitásán kívül HAMISAN is hatna, ha valaki ezt felvenné a farsangi bulin kívül!

Ami stílusában anakronisztikus, az egyben MASKARÁNAK, JELMEZNEK, HAMISNAK is hat!

És így van ez az épületekkel is!

Rocky 2009.10.15. 13:49:39

Vegyünk egy egyszerű példát: RUHA!

Szép ruha kétségtelen!

www.historicalgowns.com/images/womens%20medieval%20clothing%20image.jpg

Szebb mint a mostaniak?

fwnet.ipower.com/images/2009/07/ck_paris10.jpg

Hülye kérdés! Nem összehasonlítható a kettő!
Mindkettő egy fejlődési folyamat eredménye, a kor igényeinek megfelelően!
Viszont a középkori ruha a diszfunkcionalitásán kívül HAMISAN is hatna, ha valaki ezt felvenné a farsangi bulin kívül!

Ami stílusában anakronisztikus, az egyben MASKARÁNAK, JELMEZNEK, HAMISNAK is hat!

És így van ez az épületekkel is!

balga_alga 2009.10.15. 13:53:35

Na kérem elég sok baromság összegyűlt már itt a kommentek közt!

Számomra érthetetlen, h miért hagyta ki a posztíró magát a projekt linkjét ahol minden le van írva, h hol tart az építkezés, mi lesz ott pontosan, mekkora, h fog kinézni, stb., stb., stb...

www.kokiterminal.hu/

Itt rögötn jobb oldalt van is 2 link ami bemutatja az egész projektet! 3D film, 3D-s modell ahol pontosan látszik mit is fogunk látni 2011-ben!

A 3D-s filmből kiderül, h ez bizony baszott nagy létesítmény lesz, ehhez képest az Europark egy sarki kisbolt lesz.

Mellesleg a legfontosabb dolog aminek örülök, h végre megszünik az a szemétdomb, csöves placc, hányás/húgyszag ami jelenleg ott uralkodik a Kökin. Mert azt sztem nem fogja hagyni az üzemeltető, h a csövesek majd ott portyáznak a parkosított területen, meg a bejárat mellett ülgögélnek mint aki jól végezte dolgát!

Jah, és aki úgy látja, h nem halad az építkezés annak felhívnám a figyelmét arra az apró momentumra, h 2,5 éve gazdasági válság van (NO hitel az építkezésre), de most szeptemberben aláírták a KÖKI Terminál kivitelezői szerződését és ez látszik is a területen, h felhúztak vagy 15 darut a helyszínen és újra elindult a projekt...

Nah, nézze meg mki a www.kokiterminal.hu/ -t és informálódjon!!!

Ailaoshi · http://miraculousmandarin.weebly.com/ 2009.10.15. 13:57:24

Nagyon hiányolom a zöldet...Jól tudom, hogy az engedélyben vagy szerződésben vagy miben közparkról is szó volt? Lehet, hogy azt a mélygarázsba tervezték, mindenesetre ezeken a képeken egy fűszál sem nagyon van.... Gyanítom, a terveket megint nem olyanok csinálták, akik nap mint nap arra fognak járni.... Egyetértek, hogy a mostani trágyadombnál jobb, de attól még be lehetne tartani, amit vállaltak, elég nagy az a placc, elfért volna ott egy kis zöldség, csak úgy a nép kedvéért.

Skj Joe 2009.10.15. 14:05:59

Remélem befejezik 2011-re.
Habár én rég nem használom, hiába lakok onnan pár kilométerre.
Csak abban bízok, hogy a "pláza" végett lesz némi biztonsági szolgálat, aki igényesebb a kökit most 2védő" alkoholista brigádnál.
Akkor talán nem lesz tele csövessel, mondjuk amilyenek a népek itthon azt is szépen lelakják majd.

Rocky 2009.10.15. 14:07:03

@kuanyin:

Szinte mindenhol van előírt zöldterületi mutató, úgyhogy itt is biztosan betartották, sőt az oldalukon is hirdetik, hogy lesz közpark!

Amit nem hirdetnek szokás szerint, hogy ki volt a tervező :(

"Gyanítom, a terveket megint nem olyanok csinálták, akik nap mint nap arra fognak járni"

Ezt, hogy érted? Ismersz jó kezű, kőbánya-kispesti építészt, aki ugyan csinált egy kurvajó tervet ide, de elhajtották?
Vagy az arra járó emberekkel kellett volna megterveztetni?

Mondom ezt úgy, hogy igazából nem tetszik, nem tartom építészetileg egy előremutató valaminek, de örülök, hogy a gazdasági világválság idején is indulnak projektek!
Reméljük sok embernek adva munkát!

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.10.15. 14:21:21

Kökiről nekem mindig inkább a Szárnyas Fejvadász jutott az eszembe. Főleg este, tömegben.

De az az új épület...
Bzmg, a magyar építészek csak négyzetet tudnak rajzolni? Minden új épület ilyen kbsztt unalmas sivár kocka.

bonobong 2009.10.15. 14:25:00

@Rocky: a tervezők: Kiss Judit, V. Horn Valéria, Zepkó Ferenc (MÜÉP Építőmérnöki Kft.)
és ígyvan, zöldterületi mutató betartva, cca 4000m2 közpark lesz/az engtervek szerint/
nem vmi progresszív cucc, de ide teljesen jó, főleg most, amikor demjénka is leállított mindent, se mundo, se weII, orco csődszélen. kész csoda, hogy az Allee megépült, és időben (nov11) át is fogják adni. az pl egy jó példa a pláza+városközpont+lakó+irodafunkció kombóra. és igényes is. jó, tudjuk a fejlesztő az ING, őket meg válság ellen bevédte a holland állam. KöKi 1ébként kicsit elnagyoltnak tűnik a 200em2-vel, az Allee is b@szottnagy, pedig "csak" 120e.
végre vmi készül, erre fikázódik a jónép. Magyarország, én így szeretlek

epiteszforum.hu/node/14207

forumuser 2009.10.15. 14:28:12

@Más Magyar: Egyetértek.

Jelen esetben egyébként is másodlagos szempontnak tartom, hogy elég innovatív, újszerű és dizájnos-e az épület. Sokkal égetőbb kérdés, vajon elég tartós lesz-e, karbantarják-e, tisztán tartják-e, vagy egyszer felhúzzák, majd hagyják szétrohadni jó magyar szokás szerint...

tototto 2009.10.15. 14:35:46

Ezt a sok baromságot gondolkozás nélkül összefirkálni ( tisztelet a néhány kivételnek ).
Néhány tíz éve egy több kilométer hosszú erdő közepére építették az állomást, de még
mindég maradt erdő és a szükségesnél többet nem vettek el belőle. A funkciójának
megfelelt méreteiben, a kinézete pedig nem volt bántó. Az, hogy jó Magyar szokással
az átadástól hagyták lerohadni ( max. ablakot cseréltek ) teljesen tipikus. A rendszer
váltás után ráadásul megjelentek a csövesek, itt a piros cigányok, árusok stb. Kérdem én
kinek a feladata lett volna a karbantartás, a nem kívánatos egyedek eltávolítása ?
Igen igen az önkormányzatoknak, a rendőrsének, a máv-nak és a bkv-nak. És hogy
miből ? Hát az adókból. Ha nem lopták volna el, a kiadott helységek bérleti díjából is
valószínűleg ki futja. Gondolkodjunk már egy kicsit, ha lepusztul valami, beköltöznek
a csövesek akkor bontani kell ? Az új helyeken nincsenek ? A szétrohadt köki hidat
kinek fogják eladni, hátha felújítja ? Később majd jönnek a műemlékek ? Baromság.
Az állam, az önkormányzatokat is beleértve kihátrál a szociális létesítmények finanszírozásából,
megszűnnek a parkok, sportpályák, strandok, esetünkben többek közt a tábor, amit lehet
elkótyavetyélnek saját zsebre.
A kérdés már csak az, szükség volt ( lesz ) erre a komplexumra az erdő helyett, nincs a
közelben lelább négy ? Az építtetőn, és néhány önkormányzati emberen kívül kinek volt
( lesz ) ebből haszna ?

bonobong 2009.10.15. 14:45:52

@tototto: kinek lesz haszna belőle? nekünk sajnos nem:) viszont nyugi, a Strabag/kvitelező/ és az R-CO /fejlesztő/ egész jól jár majd. ez nemis kérdés. azt meg biztos okos piackutatók/kockázatelemzők/marketingesek okoskodták ki, h igenis kell még1pláza. sőt, 2éve még úgy volt, h 2010-ig 10(!!!)új pláza épülne, Alle, Mundo/Bosnyák tér/, Raiffeisen /kisföldalatti végállomás/,stb. azért annak lehetne örülni, h KöKi lesz,mivel a többi /kivétel skála/ mind leállt. és hidd el lesznek benne emberek is, akik majd pénzt költenek. hogy ez Neked, meg nekem miért jó? azért hogy szebb lesz az a környék. talán. legalább egy lehetőség.

mokkaczuka 2009.10.15. 15:11:17

@Rocky:

"Van egy pár Picasso, Richard Meyer, Foster, Vasarelli stb. könyvem, azokat is dobjam ki?"

Vasarely (így) természetesen marad, Meyert és Fostert nem ismerem, Picassót nyugodtan kidobhatod, az hatalmas átverős gagyi. És akinek tetszenek a festményei, azt kívánom, soha ne legyen jobb nője, mint amilyet az a spiller festett! :)

mokkaczuka 2009.10.15. 15:15:09

@chezcecherserge: A Kökiről egy a vélemémyünk, a Belváros meg nekem bejön. Nem mondom, hogy az építészet csúcsa, de csak próbálkoztak, az egyik ház klasszicizál, a másik szecessziós, a harmadikban barokk elemek vannak, és persze van egy rakás tiszta pedigrés épület is. Nekem a modern ellen se lenne kifogásom, de akkor már World Trade Center (tudom, 40 méternél magasabbat nem szabad, baromságnak is tartom), Sears és társai. De ezek a dobozok, a huszonhatodik plázával, az maga a hányadék.

mokkaczuka 2009.10.15. 15:18:06

@Rocky: Sokkal jobb volna, ha ma is normálisan öltöznének az emberek, és nem "funkcionális" rongyokba. Viszont divatban egy pillanat alatt lehet váltani, én pl. remélem, hogy visszatér a köpönyeg, ami egy kurva jó ruhadarab volt, és a nőknél kalapok tekintetében máris megfigyelhető a fejlődés. Viszont ha egy ocsmány épületet felhúztok, az ott rohad évtizedekig,ez a nagy különbség!

Rocky 2009.10.15. 15:20:19

@mokkaczuka:

"Meyert és Fostert nem ismerem"
Akkor ismerd meg! Odaraktam direkt a linkeket!

Az hogy neked Picasso átverős, gagyi... hát az szerintem nem a mestert minősíti...

media.kunst-fuer-alle.de/img/12/g/12_pp5001~_pablo-picasso_sleeping-woman.jpg

Rocky 2009.10.15. 15:23:29

@mokkaczuka:

Látom szeretsz általánosítani!

Viszont tanulni nem annyira, pedig sohasem késő elkezdeni, csak abbahagyni lehet túl korán!

Peace!

mokkaczuka 2009.10.15. 15:27:12

@Rocky: A te dolgod. Egyet azonban meg kell érteni. Látom, nem tetszik a szakmának, hogy mindenki fikázza a kockákat. Értsétek meg, az embereknek ez NEM TETSZIK. Tornyokat, cirádákat, vízköpőket stb. akarunk. Oké, nincs pénz, csak erre a sivár dreckre - rendben van. De akkor ezt kell mondani, és nem védeni a védhetetlent. Lehet, hogy az építészek bemesélik maguknak, hogy a kocka szép, de attól még a kocka kocka marad, és az átlagembernek, aki lehet, hogy nem ért hozzá, okádhatnékja van tőle. Főleg, hogy Budapesten az utolsó tudatos városfejlesztés kábé a Wekerle-telep volt. Az se a Lajos bajor király kastélya, na de wazzeg, csak kinéz valahogy, nem? És ami azóta folyik, az nem néz ki sehogy, értsétek meg. Mi, akik "nem értünk hozzá", nem vagyunk kötelesek megindokolni, miért ronda. Annak tartjuk, és kész. Kérdezz meg tíz embert, mind a tíz ezt fogja mondani.

mokkaczuka 2009.10.15. 15:29:13

Ha modern építészet kell, akkor ott van példának egész Dubai. Na, az építészet. Elismerem, hogy nem az én világom, de azon még az avatatlan szem is abban a pillanatban látja, hogy itt letettek valamit az asztalra.

mokkaczuka 2009.10.15. 15:30:33

@Rocky: Peace. A Vajdahunyad vára lebegjen legközelebb lelki szemeid előtt! Andrássy út és társai! Ne ez a borzadály posztcocreál.

Labancz 2009.10.15. 15:32:23

Szép. De hol fognak aludni a csövesek?

cuidado llamas 2009.10.15. 15:43:22

ennél unalmasabbra még szándékosan se lehetett volna tervezni

Levéltetű 2009.10.15. 15:50:29

@mokkaczuka: "NEM TETSZIK"

De. Nekem tetszik. Tehát az embereknek tetszik.

"Tornyokat, cirádákat, vízköpőket stb."

Na egy ilyan giccshalmaz tenne még csak be. Hozzá még néhány kertitörpe esetleg?

2009.10.15. 15:53:46

Lepra környék volt, az is marad, ugyanazzal a csövesgalerivel. Az épület milyensége ennélfogva tökmindegy.

Rocky 2009.10.15. 15:54:12

@mokkaczuka:

Hát akinek ez szép és értékes:

www.hoteldelibab.com/pictures/about_budapest/26_city_park_and_vajdahunyad_castle_budapest_hungary_500.jpg

És ez pedig nem:

www.richardmeier.com/www/#/projects/architecture/date/end-date/0/98/2/

azt tudom sajnálni! :)

Tudod a Mónika show is sokan nézik, attól még nem képvisel semmilyen értéket!

bonobong 2009.10.15. 16:02:48

@mokkaczuka: na Dubai-t inkább hagyjuk. az giccs-építészet, pénzpazarlás, nem progresszió. a kocka meg nem szükségképpen ronda, lásd pl skandináv építészet, minimal, Tadao Ando, Zumthor... bár én is inkább az organikus formákat kedvelem, de azokra sosem lesz pénz itthon (kivéve CET - hál' Istennek). Ja, és kocka nemegyenló szocreál. bizonyos értelemben kocka a bauhaus is, a klasszikus modern, a konstruktivizmus. és ezek szépek, nemcsak az építész-társadalom szerint.
"csak próbálkoztak, az egyik ház klasszicizál, a másik szecessziós, a harmadikban barokk elemek vannak" >>> tudod szép fővárosunk az eklektika korában épült, ezekben az években egyszerre voltak jelen barokkk tagozatok, neogótikus elemek, aztán a később a szecesszió, art deco, ill. a szecessziónak egy jellegzetesen magyar "elfajzása"(Lechner). ami a te szemednek nagy összevisszaság, az igenis egy tudatos városépítészeti koncepció része volt, amelyet mellesleg ugyanaz a Hausmann prefektus dolgozott ki az 1860as években, akinek a nevéhez többek között a mai Párizs városszerkezete is fűződik. Ha szétnézel a világban, igenis jó példákat találsz történeti városszövetbe illesztett modern épületekre, legyen az kocka, uborka, csiga, mittomén.

Rocky 2009.10.15. 16:32:00

@bonobong:

Arról nem beszélve, hogy az eklektikus épületek nagy része, szintén spekulációs céllal épült. Kis területen, minél több lakás jelszóval!
Nehogy már egy József utcai belső körgangos ház, ami eredetileg a munkások, köztisztviselők elszállásolására épült, olyan jó példa lenne a mai építészek számára!

Ja és akkoriban azokra a "gyönyörű" homlokzatokra az akkori "tűzép" telepen, rakatszámra lehetett kapni a bádogból előregyártott "gipsz" ornamentikákat, párkányzatokat, figurákat stb.
És ez képviselne olyan nagy értéket???
Van amelyik igen, de a nagy része értéktelen rom! Lásd. Corvin-Szigony projekt területe és bizony joggal kapott dózert!

Szóval egyetértek veled!

puyol 2009.10.15. 16:43:22

Sziasztok!

Én azt hittem, hogy itt egy TERMINÁL épül (mármint eredeti értelmében), most jövök rá, hogy csak egy újabb pláza:-(((((.

Egyébként csinálhattak volna akár egy szimbolikus bejáratot a városba, (pl. a repülővel érkezőknak).
Tudom, ideje felébredni..........

plb2009 2009.10.15. 16:44:20

Randa és drága, pártfinanszirozásra tökéletes!

Jenya 2009.10.15. 20:56:35

Ez az , hogy terminál kéne, pl sok mozgólépcsővel,mozgójárdával, vasútról reptérről beolvadó tömegeket továbbszállítani, ezután jöhetnek a boltok is. Ha továbbra is lépcsőzni kell és trógerolni a motyód 2010ben, akkor azt megette a fene.

Kinézet mindezen funkciók után jön. Amúgy elegem van a kockákból és téglatestekből, íves épületeket akarooook! a sok szemét lakópark és középületkocka után végre valami mást minta kerekablakos kockákat.

2009.10.15. 21:33:03

ez az egész megérne egy feljelentést!!

lényegében ez egy pláza-daganat..főleg ha a madártávlati képet nézi az ember...
azt is agyonnyomja ami volt, nem fejleszt egy már ma is szűk közlekedési kaput.a jövőbeli dolgokat pedig végképp lehetetetlenné teszi.

igaz, egy mentsége van, max. 20 évre épül...annyira ronda is, mire eljut ide a metro-reptér-nagysebességű vasút fejlesztés addigra bontható lesz.megtérül a mutyi...

csak kár érte, lehetett volna valami nagyszerű is itt...európai,mai

mondjuk ameddig ezeket a beruházásokat nem előzi meg egy több éves nyílt pályáztatás,tervezés,társadalni vita, addig ne is várjunk többet...

2009.10.15. 21:43:12

@promontor: ez jó lesz?

images.google.hu/images?hl=hu&um=1&sa=1&q=calatrava+lisboa&btnG=K%C3%A9pek+keres%C3%A9se&aq=f&oq=&start=0

La Estación de Oriente,Lisszabon(1998)
tervező:Santiago Calatrava

-legfelül vasút, középen egy szinten 5000m2 pláza, legalul helyi és helyközi buszpályaudvar,alatta részben mélygarázs...működik!és gyönyörű!!

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2009.10.15. 22:12:16

@chezcecherserge: Hát nekem jó lenne, de azért az összehasonlítás egy kicsit torzít, ezt ugyanis a '98-as Expo-ra építették fel, gondolom nem kevés állami forrást is beletéve. Tehát nem gondolnám, hogy nagyon átlagos lenne.

Persze igazad van, tényleg jó lett volna valami ilyesfélét csinálni itt is, vagy ha már olcsóbbat-egyszerűbbet, akkor is egy integrált valamit, ahogy többen is (pl. @Jenya: vagy @pgeri: ) mondtátok. De gondolom még az is jóval többe lett volna, mint amennyi közpénzt ebbe beletett a város (már ha tett bele egyáltalán...)

(Egyébként voltam itt lisszaboni utam során, csak sajnos lóhalálában kellett rajta átvágtatnom rajta, úgyhogy nem volt időm alaposabban megnézni...)

Norvalent 2009.10.15. 23:36:12

Az Épfórumon olvasható a 2006-os Tervtanácson bemutatott tervvel kapcsolatban:
"többek véleménye szerint futurisztikusan, valóban XXI. századi módon kéne megoldani, valamilyen nagy gesztussal. A másik elfogadható lehetőség a nagyon jól strukturált, esetleg határozottan tagolt, építésében is több szakaszra ütemezett központ kidolgozása. Sajnos a bemutatott terv valami hibrid-megoldás. Egy mega-épület rajzai voltak láthatók, amit ráadásul szétvág az alatta elvezetett buszforgalmi sáv. A nagyobb személy-forgalomra tervezett oldal lényege pedig, hogy minden átszálló utas végigspacírozzon a vásárlótéren. A homlokzatok inkább mutatják reklámhordozó felületeknek magukat, és mindebben nem vígasz az sem, ha a lapos tetők egy része zölddel lesz beültetve, kvázi parkként várja majd a két "fogyasztás" között esetleg oda feltévedő közönséget.

Pedig nyilvánvaló hogy nem lehetetlen színvonalasan megoldani még egy ekkora feladatot sem - fantáziadúsan, értéket teremtve hosszabb távra."
www.epiteszforum.hu/?q=node/3114http://epiteszforum.hu/?q=node/3114

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2009.10.16. 00:12:50

Kívülről barátságos nekem. De tényleg amúgy nem nagy szám.

Ugyanakkor nyilvánvaló számomra, hogy itthon az építészettel valami nagy gubanc van. Egyrészt egymásnak adogatják a díjjaikat a kockáikért, olyanokért, amit még egy átlag ember is megrajzolt volna.

Ha jól vettem ki, többeknek ezzel is az a problémája, hogy jó-jó, de ilyenből van egymillió.
Bezzeg az index azért kiteszi azt a kóreai izét címlapra, ami szerintük - bocsánat egy primitív nyugati vélemény szerint(az index még a véleményben is vakon másol..) nagyon béna, miközben szerintem, ha épülne valami olyasmi idehaza - az építészeken kívül- elég sokan örülnénk neki. (Nem akarom politikát behozni, nem a kóreai politikát dícsértem, csak azt, hogy nyilvánvalóan az egy királyos épület. Ez tény. És az is, hogy egyesek politikai kicsinyességből adódóan gúnyolódnak rajta. Lásd: én nem csíptem a Busht. De azért még nem tartom ocsmánynak a Holdat éjszaka(nem kombinálom bele, hogy amerikai volt már a Holdon..) Azt gondolná az ember, hogy a "fejledt" nyugodt nyugati nem ilyen primitív..aztán még inkább. Erre még egy lapáttal, az index meg lemásolja a primitív véleményt is..(mint mikor az ensz csúcson úgy közvetített az index, hogy kb a fele cikk a primitív csak angolulértő senkiházi bbc-s újságírok sutyorgását közvetítették.)Vicc. (bocsi kiakasztott ez a két téma)

De tényleg kin múlik, hogy nálunk nem mernek izgalmasabb épületeket felhúzni? Nem aztmondom, hogy hírtelen ázsiai szuperfejlett várost kéne utánoznunk, de azért látványos a magyar lemaradás és nem pénzben, hanem hozzáállásban elsősorban. Nem fejlődünk a világgal, csakazért is kocka plázát és irodát csinálunk műanyagborítással, véáletlenül se legyen magas stb.

Ms. Mazsola · http://msmazsola.blog.hu/ 2009.10.16. 08:19:33

@mokkaczuka: Akar a franc tornxokat s cirádákat! Kezd elmenni ez az egész vita modern kontra ősrgi felé, holott NEM általánosságban a modern építészettel van a baj, hanem csak kicsit keveselltük az ötleteket és az izglmasságot az épületből. Ott van például a Corvinus új campusa, belül még nem jártam, kívülről elvileg egy nagy kocka lennem, viszont az aljának ez a ,,lebegő teres" megoldása nagyon jól néz ki. Be lehet menni alá, szép ngy köztér, az utcaszintről remekül mutat, ahogy kirajzolódik az előadó (gondolom) alja, a tartóoszlopok nem szabályos elrendezése (hol közelebb, hol távolbabb) szintén feldobja. E mellé pedig tiszta, világos színe van, szép új és áthatóan modern. A kökin is lehet, hogy lezsnek ilyen megkapó dolgok, csak ezt ilyen látványterven nem lehet észrevenni. Talán nem lesz sótlan.

mokkaczuka 2009.10.16. 08:39:17

@Ms. Mazsola: Egy dologban nagyon egyetért a legtöbb ember, és ez már egy korábbi posztból is kiderült, hogy a kockából elég. Ott egy atombunkert neveztek ki az év nyaralójává. Amikor nyilvános kritika tör ki egy ilyen fórumon, ami persze hogy nem szakmai, hiszen mi nem vagyunk szakmabeliek, akkor az építészek sértett része, igaz, hogy kulturáltan, de lehurrog, hogy mi nem értünk hozzá. Oké, igaz, hogy nem értünk, csak hát nekünk nem is kell érteni, ellenben az építész kutyaköteles megfelelni a közízlésnek, és azt is megmondom, miért. Ha egy író elszúrja a könyvét, akkor maximum majd bukik egyet, nem veszik a művet, oszt annyi. Az építésznek ellenben nincs ilyen mentsége, ha ő egyszer odacsinál egy borzalmat, lásd Nemzeti Színház, akkor az kétszáz évig boldogítani fogja a környéket, hatással lesz a közízlésre, a közeli négyzetméterárakra stb. Oké, tudom, itt sose lesznek angol kísértetkastélyok, de őszintén szólva engem megdöbbent, hogy a megszólaló építészek a legminimálisabban sincsenek tisztában azzal, hogy amit csinálnak, az elviselhetetlenül unalmas, vacak, szürke, egysíkú, és mindez évtizedek óta folyik. És ezek után Neuschwanstein giccs, de még Dubai is giccs; na, azt hiszem, itt kéne magatokba szállni, mert lehet modern építészetet csinálni, kivéve ha az bauhaus, sztálini barokk, szocreál, vagy épp az a nevenincs szar, amit csináltok. Elnézést a kemény szavakért, de az egész modern építészet összeszarhatja magát, és akkor se fog tudni csinálni pl. egy Szépművészeti Múzeumot. Megmondom, mi szüli a kockát. Ugyanaz, mint a hús helyetti szóját a felvágottban, vagy a vas helyett a műanyagot meg a nagy semmit az autókban (amelyek egyébként érdekes módon ma már teljesen megkülönböztethetetlenek, kölyökkorunnkban ötven méterről vágtuk rá, hogy mi micsoda, ma meg úgy kell odamenni a kisfiammal, hogy ez most mediterrán Volvo vagy nordikus Lancia.) Kispórolni mindet. Könnyű előállítani, olcsó, és ezáltal a csőcselék minél nagyobb arányát vonzza. Ezért univerzálódik minden. De jól néztek volna ki a fáraók, amikor a Nagy Piramis építésekor azzal szarakodtak volna, hogy költségeket számolnak! Felhúzták, na de azok ötezer év után állnak is. Az örökkévalóságnak tessenek építeni, ne a percemberkéknek!

borsics_aa · http://minerva-szki.hu/ 2009.10.16. 08:53:07

Remélem, hogy ez azt is magával vonja, hogy elpaterolják onnan a csöveseket és a kisebbségi árusokat!

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2009.10.16. 10:56:51

@mokkaczuka: ámen. Illetve hozzátenném -valszeg kisebbségben vagyok- nekem a Nemzeti Színház bejövős. Azok a szobrok az oldalára nem kellettek volna, egyébként legalább egy merészebb épület. Önmagában a Sydney operahás sem szép, az Eiffel torony is furcsa(és sokáig nem is tetszett a franciáknak), de az volt a jó bennük, hogy egyediek voltak és előre mutattak. Kissé giccsbe megy át a színház, de inkább giccs, mint unalom. Hogyha Budapesten jellemző lenne nagyon a giccs, akkor lehet másként vélekednék, de itt nem ez a helyzet. Egyépként építészetileg Makaó a kedvenc városom, ahol vannak a régi típusu természetbe illő gyönyörű épületeik(kedvenc stílusom), vannak a hangulatos portugál épületek és vannak a csúcsmodern hatalmas felhőkarcolók, ott is annyi durva formával, hogy hihetetlen. És valahogy nekik nem okoz gondot mind a három típusnak a megtartása, ott tartása, fejlesztése. Magyar építészek gondolom fanyalognának, hogy a felhőkarcolók nem egyenmagasak, meg jobbak lennének, ha csak egy paneltorony lennének.

Lennier 2009.10.16. 18:09:25

Ahogy elnézem az eredeti tervekkel ellentétben végül mégsem lesz mozi a Köki Terminálban, így továbbra is Kispestről inkább az Aréna Plaza-ba fogok járni az elkészülte után is, pedig reménykedtem, hogy végre épül egy normális bevásárlóközpont a környéken...
Talán majd az Europark 2...

Pangalactic · http://www.autostat.hu/markatoertenetek/7-markatoertenetek/350-skoda 2009.10.16. 19:24:37

hát az épület tényleg nem egy nagy cucc, de legalább szép és új lesz + lesz előtte egy normális park ha jól látom. ez is már egy oriási előrelépés az eddigi mocsokhoz képest...
süti beállítások módosítása