Eiffel térÁtadták a Nyugati pályaudvar szomszédságában felépült Eiffel Tér Irodaházat és Kulturális Közparkot. - írja a Napi Gazdaság. "Az épületet, és a hozzá tartozó parkot a Finta és Társai Építész Stúdió tervezte Fekete Antal Ybl díjas építész vezetésével. A vízeséssel és csobogókkal gazdagított közparkban számos étterem és kávézó nyílik, nyáron szabadtéri színpaddal, kulturális eseményekkel, télen pedig korcsolyapályával tarkítva. A három és félezer négyzetméteres kiskereskedelmi terület bérbeadása jól halad." Ha minden jól megy, az épület "az elsők között lesz Budapesten, amely elnyeri a 'Leadership in Energy and Environmental Design (LEED)' ezüst fokozatú kitüntetését."

A múlthavi (vagy az az előtti?) Octogon megkérdezte az épületről és ennek kapcsán a nagykörúti városkép megbontásáról az Urbanista lánglelkű bloggerét is ( 1. Mi a véleményed az Eiffel irodaházról? 2. Mit gondolsz Budapest eklektikus városképének és a kortárs építészeti formanyelv – különös tekintettel az oly előszeretett alkalmazott üveghomlokzatok – viszonyáról? (Képesek-e együtt élni – mint például Bécsben – avagy teljesen reménytelen a kortárs építészeti eszköztár és a meglévő illeszkedése? Megvalósul(hat)-e ez a gyakorlatban, itt és most Budapesten, vagy elméletben sem?), aki - remélve, hogy érti a kérdést - a következőket nyilatkozta:

1. Nem rossz, ami mai budapesti viszonylatban azt jelenti, hogy remek. Az ingatlanfejlesztők ma már annyira keveset hajlandók áldozni (annyira kevéssé van rákényszerítve arra, hogy áldozzanak) az esztétikumra, hogy egy ilyen épület már a legjobbak közé tartozhat a maga kategóriájában. Nem lesz egy építész-zarándokhely, meg nem fogja a Lonely Planet ajánlgatni, de jó kis épület azért. Nekem tetszik.

2. Az hogy Budapest eklektikus, az nem csak azt jelenti, hogy sok eklektikus épület van benne, hanem azt is, hogy nagyon sokféle. Egységesnek érezzük a városképet, miközben mondjuk a tetők vonala úgy ugrál a Rákóczi úton mint az OTP-részvények árfolyamgörbéje. Egy jó üveghomlokzat egyáltalán nem lóg ki a képből, főleg nem a Nyugatinál, ahol a Körútnak még ez a látszólagos szabályossága is felbomlik. De azért ez még nem jelenthet mentséget a fantáziátlan, "költséghatékony" beépítésekre, pláne nem értékes épületek, utcák szétverésére.

Amúgy a témában legklasszabbat Városképpék írták, érdemes beleolvasni! További képek/részletek az Eiffel tér honlapján, ahol lehet versenyezni, elsőre ki hány másodperc alatt tudja kikapcsolni a háttérzenét.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest építés nagykörút irodaház finta józsef nyugati pályaudvar vi. ker fekete antal eiffel palace

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr361418890

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Irodaházország 2009.11.04. 12:52:05

Budapest átalakul. Tegyük hozzá, hogy sok esetben ez a változás örömteli – itt van például az új irodaház a Nyugati mellett: egy elhanyagolt, balkáni grund helyén egy európai külsejű üvegépület nőtt ki a földből. Ráfér már valami javulás erre...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lesley · http://8ker.blog.hu/ 2009.09.30. 19:27:33

Direkt mértem, 6 másodperc volt. :)
Az épület meg üveg, így nekem nem nyerte el teccésem.

aesculus · http://taj-kert.blog.hu/ 2009.09.30. 19:52:46

8,5 másodperc:)
Az épület nem lenne rossz, mondjuk kár, hogy csak a körút felé néző oldala színes. A pu. felé néző teljesen egyhangú...
A parkról majd lesz poszt...egyszer...

rmr 2009.09.30. 20:09:48

sztem teljesen oké, vhogy ilyen 70-es évek Berlinje-hangulata van, de a szó jó értelmében.

Annyira megható, h egy perc néma csönddel meg is emlékszem a szocialista modernizmus csúcsáról:

upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/1/15/Bundesarchiv_B_145_Bild-F088843-0020,_Berlin,_Schlo%C3%9Fbr%C3%BCcke,_DDR-Au%C3%9Fenministerium.jpg

Cathcart_ezredes 2009.09.30. 20:33:44

Mikor én elsőre megláttam, teljesen sokkolt: nem tetszett, nem illik oda, pfej. A véleményem azóta sem változott, de azért hozzáteszem, hogy kb. 35 másodperc kellett a zene kikapcsolásához, szóval én vagyok az alsó küszöb, le kell szarni a véleményem:)

Zsámboki Miklós · http://solaitid.tumblr.com 2009.09.30. 20:45:32

urbanistának a második pontban tök igaza van. az épülettel az a baj, hogy a nagykörúti dobozka ok, kár, hogy az épület a nagykörútra merőleges, így ez a legrövidebb homlokzat - a többi pedig borzalmas.

mikmaq 2009.09.30. 21:03:34

Zene kikapcs: 12 s. Nem nyert.
Épület: nem odavaló. Nem nyert.

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2009.09.30. 21:05:58

@aesculus: @solaitid: ebben igazatok van, de ez minden épületnél így van. ami az utca felé néz, ami a kirakatban van, oda többet költünk, a többi lehet funkcionálisabb, vö hb remek példáival: forrasbp.freeblog.hu/archives/2008/12/09/Elvalik_a/

Kuruttya 2009.09.30. 21:12:06

Zene kikapcs: mute gomb 2s alatt megnyomva ;)

rmr 2009.09.30. 21:16:42

mondjuk az sokat elárul a város szomorú helyzetéről, h hír egyáltalán, ha elkészül egy ilyen átlagos, elégséges filler

mikmaq 2009.09.30. 21:16:50

@Álmos: ilyen lassan? Csak nem álmos vagy? :)

==T== 2009.09.30. 21:17:18

Hát nem tudom. Én a **nál fogva lógatnám egy darabig azokat az építészeket, akik ilyen, vagy hasonló környezetbe (Kálvin tér pl.) egy ilyen épületet terveznek.

Zsámboki Miklós · http://solaitid.tumblr.com 2009.09.30. 21:17:30

@~dá~: 1; szerintem a nagykörúti homlokzati mintának kellett volna lennie az alapnak, és annál kellett volna valami extrásabb a kirakatba
2; azért itt van egy eiffel tér, ráadásul az eiffel téri homlokzat a nagykörútra is kifigyel nagyon. egyébként én főképp a podmanickyra gondoltam, az a szörnyű.

mikmaq 2009.09.30. 21:19:02

@thyles újra: ez teljesen igaz, először én is csodálkoztam, hogy miért kell egy ilyen akváriummal ennyit foglalkozni (azon kívül, hogy a Nyugati mellett épült).
Örüljünk, hogy egyáltalán épül vmi errefelé. Még ha csak ilyen is.

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2009.09.30. 21:19:32

Önmagában,modern környezetben nem lenne rossz,de ilyen épületek környezetében nem nyerő.

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2009.09.30. 21:27:06

@thyles újra: @mikmaq: ez elsősorban azért hír,mert azért a nagykörúton nem épül minden héten valami. Mondjuk 10-15 évente. 2009 kivételes lesz

mikmaq 2009.09.30. 21:29:54

@~dá~: oké, ebből a szempontból tényleg előnyös, de akkor is.

P. · http://faszkivan.blog.hu/ 2009.09.30. 21:32:59

gyönyörű. beleillik a városképbe.

kovácspéterke 2009.09.30. 21:34:48

Csak már fejezzék be, mer' elegem vana légkalapálásból.

De egyébként jobb erre nézni, mint a hajléktalan telepre, és az külön tetszik, hogy meghagyták a platánfákat a tövében.

kovácspéterke 2009.09.30. 21:38:16

@==T==:
Én azért ezt nem hasonlítanám a Kálvin téren álló borzalomhoz.

2009.09.30. 22:13:15

3s. Mit nyertem? (Valamiért egyből nyitva volt az a hülye fül)

ergerberger, a FINGLI (fucking szingli, aki gyakra 2009.09.30. 23:46:43

Jaja, erre a fos háttérzenére mindenképp szükség volt, meg ez a buzi flash is muszáj minden ilyen parasztvakító webhányadéknál.

cso zsi 2009.10.01. 00:26:22

Ez a moslék nem is az egeraat műve, hanem hazai termék?
Ha még néhány házat lebontanak, majd ilyeneket építenek a körúton, akkor majd esetleg tetszeni fog.
Gondolom, ez is az "élhető belváros" koncepció része, szükséges, hogy ne legyen benne parkoló, és még emeljenek a környéki tarifákon.
Konkrétan megtiltanám a Hungárián belül az irodaházak, és egyéb, nagy tömegeket vonzó létesítmények építését.
A kiskörúton belüli vízfejeket kipaterolni , aztán lehet beszélni helyben lakók, szállóvendégek nyugalmáról, és szórakozóhelyekről.

gramercy 2009.10.01. 00:29:46

a honlap gáz, az épület gáz

beszélő 2009.10.01. 07:19:58

Mindig az az érzésem a most épülő üvegpaloták láttán, hogy a mai építészetben az digitális technika uralkodik, az építész az architekturális részletekkel nem bajlódik, ezért sivárak az üvegpaloták túlnyomó része.
Vannak persze kivételek.Az egyik ilyen kivétel a zsarupalota.

zenooka 2009.10.01. 08:39:29

hogy milyen nagy kaosz volt ezzel a projectel:)
es milyen rohadt draga a berleti dijja kivancsi vagyok mikor lesz teljesen benepesitve:)

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2009.10.01. 08:52:55

nagyjából ismerem a környéket (tényleg csak nagyjából), és azt gondoltam, be tudom tájolni, mi volt ott eddig, ahová ez a viszonylag nagy tér és épület került, és hogy néz ki a környezetében -- de képtelen vagyok rá. a galéria semmit nem segített...

M. Laci · http://palferi.blog.hu 2009.10.01. 08:54:13

ja, a zenét szerintem kb 15 másodperc alatt kapcsoltam ki, de csak azért, mert (1) nem indult el rögtön (2) egyszerűbb volt lenyomni a notebook-on a hangszóró áthúzva gonbot :-)

minifik 2009.10.01. 09:24:52

ocsmány... még pár év és 1enesen felháborító lesz. fintát alkalmazókat meg 1enesen a napba kellene exportálni

*Anna · http://csakaszepre.blog.hu/ 2009.10.01. 09:36:28

Naaaagyon amcsi! -csak ott (pl. NY-ban) jó pár emelettel magasabbak. Ezzel arra utalok, hogy a közműbekötések, közlekedési útvonalak, stb középen futnak egy körülfalazott hasábban, ami az épület gerincét képzi (itt mutálódott, és két gerince van) azért, h jobban védjen a terroristák robbantásai ellen. Vajon itt mi volt a tervezők koncepciója, h ilyen hatalmas egyterű iroda-szinteket alkottak? Nekem olyan személytelen...
Annak ellenére hogy az Irodaház és Kulturális Közpark nevet viseli, a parkról csak a hiper tudományos leírás van a honlapon, fotó nemigen -a fapallók szépek, meg a locsolt pázsit is, de nem ennyi egy park. Ugye nemépítészek tervezték?

pösti 2009.10.01. 10:10:04

1.Az "Eiffel Tér Irodaház"(ez a neve??-"ETI")legértékesebb része a zöldtető ill. maga a "Kulturális Közpark" amit azonban a silány,unalmas,ötlettelen körúti homlokzat telibeb**z,ahelyett,hogy valamilyen kapuként próbálna embereket(ez nyilván nem volt cél:))oda csábítani.Kíváncsian várom az első "kulturális rendezvényt"(Fásy Ádám,Playboy fotózás, quad verseny...)!

pösti 2009.10.01. 10:21:11

2.Fekete Antal nem egy Egeraat. A megbízó(Ki a az építtető???-ez a kérdés mindig elsikkad a "felelősségre vonáskor") sem egy ING.A maradvány postaépület sem egy "Párisi Nagyáruház" amire "élmény" illeszkedni.Az említett példákkal kimerítettem az elmúlt 20 év értékelhető "üvegkalitkáit"(+a Paulay Ede utcában van még egy ferde homlokzatú irodaház)

szóló szölö 2009.10.03. 07:38:26

Segítenétek?Valaki tudja,hogy miért áll egy tehén??(ha jól láttam) a legfelső üvegdobozban?

Stiel 2010.04.08. 19:49:23

A héten nyílt meg ténylegesen a nagyközönség előtt. Kiraktak egy kis táblácskát is, hogy tudja a pórnép, mi is ez. Kérem szépen, ez egy KULURÁLIS park. No komment.
süti beállítások módosítása