Na akkor a homárosodás jegyében következzék egy olvasói levél. Egy kicsit talán kusza, de hát "zűrzavaros megoldásokról" lesz benne szó, meg egy csomó érdekes észrevételről. Lássuk hogy látja egy helyi építész a Hollán Ernő utca sétálósodását, amiről egyébként Solaitid írt egy remek posztot a napokban. Onnan loptam a képeket is "a kis mérges arcú szöszkével" együtt.

Tisztelt Kolléga!
Már kb 40 éve foglakozom munkámmal (építész-városrendezü és urbanista) Budapesttel. a városrehabbal. az agglóval.és mint lakóhelyem XIII.kerület Újlipótvárosban.
No ez a része a XIII. kerületnek, ami mindig púp a kerület hátán mert ugye Anygalföld az egyenlő a vörös munkáskerületével Csepellel együtt.
A kerületfejlesztés renszerváltozás óta Bp. legazdagabb kerület(ip üzéi adó) és ugyanaz a kkíváló polgármester, aki választások elött csinál néhány Patyomkin fejlesztész gondosan kihagyva az ott alkókat.
Így született Augusztus 20 -ra pályáztatás nélkül a Holán Ernő út Margitkörút felé eső zsákutcájából egy "sétáló utcának kinevezett valami, amyen, emelyből minden hiányzik ami egy valódi SÉTÁLÓ uca jelentene.
Zürzavaros építészeti táj-kertépítészei megoldások teljesen hangulattanul és jellegtelenül sebtiben megépítve.
A "probléma letudva".
Elmaradt az a soha vissza nem térő lehetőség (a Margit Híd átépítése) a Hollán E. utca szintalatti szerves funkcionális atraktív át-összekötése a már szervesen spontánul kiépült Antikvitás és Galéria, a Falk Miksa utcával,
amyellel együtt már egy igazi pesti újabb városi delikát lehettet volnal
Mindezt "kiegészíti"?! a minősíthetetlen állapotú. hozzá csatlakozó Budai Nagy utcával(troli végállomás), amely megmaradt a városrész kocsmai központjának.
Egy azaz egytelen egy kiüllős kávéház, vagy más hangulatos egyedi vendéglátó egység sem található itt. Gondolomaz ott vegetáló "kgst-kinai" boltok nagy örömére (pedig azok bérlők és ezért azok szerződéseit városfejlesztési okok miatt felül lehetett voln vizsgálni.
Azután ott van Pest szinte utolsó olyan fasoros nagy és szélesen kiszabályozott utcája a Poszonyi út, amely párhuzamos a Dunával és városias kapcsolatot teremthetne a folyóval a Dunaparttal..
Persze e közlekedést, troli, parkolás stb is meg kell ehhez végelegesen és JÓL oldani. De még halvány szándék kezdeményezés sincs napirenden.
Pedig ez a városrész rendelkezik a legaktivabb városzépítő lakossággali, civil szervezetekkel és a valóban a Pozsonyi útra való lelkes és funkcionális vállalkozókkal.

Szeretném megjegyezni, hogy bár a "kolléga" cím nagyon megtisztelő, ám nem fedi a valóságot. Igaz, hallgattam némi építészetet, meg városrendezgetést, de hát Grateful Deadet is hallgattam elég sokat, mégsem lettem LSD-próféta.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest városkép újlipótváros sétálóutca hollán ernő utca xiii. ker

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr541352648

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

retek. · http://csakaszepre.blog.hu 2009.09.04. 10:48:41

A kedves levélíró igazán vehette volna a fáradtságot és a megírt levelét beilleszthette volna mondjuk egy Word-be, ahol szépen pirosan alá lettek húzva hibák... Rossz volt olvasni.

És ezzel be is fejeztem szurkálódó offolásom! :-)

Zsámboki Miklós · http://solaitid.tumblr.com 2009.09.04. 11:29:56

a kedves levélíró vagy nem lakik itt, vagy valami nem klappol. de az biztos, hogy utánajárás nélkül támad.

a falk miksa másik kerület és semmi köze a hollánhoz. a 13. kerületnek semmi köze ahhoz, hogy mit csinál az 5. kerület a falk miksával, és ahhoz meg végképp nincs köze, hogy mit csinál a főváros a nagykörúttal. "szintalatti szerves funkcionális atraktív át-összekötés" alatt pedig lehet, hogy nem is akarom tudni, mire gondolt.

bár szerintem tök jó a katona-pozsonyi-budai nagy antal tengely kocsmakultúrája, a hollán felújításával és a pozsonyi jövőre tervezett forgalomcsökkentésével és átépítésével nyilvánvalóan változni fog a helyzet.

a hollán pedig egy baromi hangulatos sétálóutca, csak rövid. kávézókat meg hadd ne az önkormányzat "telepítsen", jönnek idővel maguktól (lsd. pozsonyi, ami dugig van).

Lesley · http://8ker.blog.hu/ 2009.09.04. 11:30:32

Pedig prófétaként azért jól élnél, főleg ha beválasztanak a Budapest TV halhatatlanjai közé!
;)
És akkor lenne 06-90-es számod is, kettő!

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2009.09.04. 11:41:26

minden hozzászólóval egyetértek :) bár nem tudom mennyire lenne igény a Bp Tv-n egy LSD-s műsorra. Mondjuk igaz, ami igaz, elég pszichedelikus csatorna volt

dunaparkan 2009.09.04. 12:03:36

ez hulye, es sanszosan nem is lakik itt.

ilyen duhbol, ilyen nivotlanul irni, csak
arra enged kovetkeztetni, h sikeres ember
nem lehet. talan meg '74bol is varja a
tervtanacs valaszat, h akkor megis mi lesz
a leadott postaladakulcs koncepcioival hehe

Borstörő · http://gyerekmonopoly.blog.hu/ 2009.09.04. 12:11:54

Jézusom! Ki sem raktam volna az írást...

WYW 2009.09.04. 12:17:14

"a Holán Ernő út Margitkörút felé eső zsákutcájából egy "sétáló utcának kinevezett valami,"

Most eltekintve eme rövid idézetben található nem kevés helyesírási hibától, csak annyit tennék tennék hozzá, hogy a Hollán Ernő utca a Szent István körút felé néz, nem pedig a másikra, ami Budán van.

Malachi 2009.09.04. 12:22:42

A levél első 2/3-át gyakorlatilag nem értettem. Részegen ne írj levelet! Se.

utolso1 2009.09.04. 12:34:27

en a hollan mellett lakom, szerintem jo lett a setalos resz. ami kevesbe tetszik, hogy a jaszain levo rothschildba arut hozo teherautok bejarhatnak, ami nem tudom mennyire tesz jot a diszburkolatnak. az pedig, hogy a pozsonyin (mar ha erre gondol a leveliro) egy kiulos hely lenne egyszeruen nem igaz: ott van a signo, a mocco, mellette vmi kocsma, a deli (pozsonyi kisvendeglo), a becsiszelet, a kiskakukk, az ipoly, a kavezona, lejjebb a dunapark, a sarki fuszeres, szoval egy kavet azert eleg sok helyen meg lehet inni a pozsonyi uton uldogelve...

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2009.09.04. 12:42:43

Üdv mindenkinek!
A tárgyi és helyesírási hibákat nem minősítem és így egy picit védelmembe veszem az írót.

Alapvetően én is fel vagyok háborodva azért a sétáló"utca" miatt.
Oké, végülis mindegy. Csak elnevezés kérdése, de ez inkább egy mini kis terecske, ha ház belseje lenne akkor meg egy méretes küszöbnek neveznénk,vagy kicsi átjárónak.. Ok, a név mindegy.

A nagyobb probléma a röhejes építése volt. Azthiszem több, mint három hónapig épült, és egy ekkora sétálóutca esetében azt kell mondjam, hogy naponta egy járókövet tettek le. Őszintén mondom, hogy kevés ebben a túlzás.

Azon el lehet borzadni és el is szoktam, hogy mennyi ideig dolgoznak, jobban mondva; NEM DOLGOZNAK egy építésen általában, de nálam ez a csúcs eddig.

Én nem értem, hogy ezeket a szerződéseket hogyan kötik, de ez valami vicc. Esetünkben egy hónapon túl már az építésznek kéne keményen fizetnie. Naponta.
Persze mosolyoghatunk, hogy na de jó, legalább 3 hónapnyi munkát adtunk az alkalmimelósnak..Nem is venném el a kenyerét. Annyi munka lenne még..három hónap alatt, három ilyet húzhatnának fel.

Amúgy egy pozitív példa is van. Nem tudom mennyit fizettek az építőknek a múltkori blaha-moszkva 4-6 sínfelújításon, de az a cirka két hét nagyon szép munka volt! Valahol ez lenne a természetes mindenhol...

És végül, nem ilyen súlyos probléma, de azért elég elszomorító: Valakik rengeteg pénzt kaptak a tervezésekért, amiben mindenre kell gondolniuk. Azt gondolná az ember, hogy aki ebből él, hogy ilyen cuccokat tervez, az el is végzett valamit. Nem úgy tűnik. Kérem szépen, betesznek csinos, modern kukákat, amik feltűnően kicsik és így éppen értelmük nincs. Persze belemehetnénk abba, hogy ki az az állat, aki a dugigtelt kuka tetejére bármit is rátesz, tudja, hogy fél perc múlva a földön lesz a szemét..
Azért ez csúnya tervezési hiba. Ilyenkor levonnak a gázsijából? Nincsenek felülbírálók? Nem látták ezt előre?

csorsza 2009.09.04. 12:43:43

Levélíró berúgott a Pozsonyi u-i vendéglátóipari egységekben, felizgatta magát a pincércsaj dekoltázsán, majd hazament, és megírta ezt az izét. Inkább még inni kellett volna 2 fél szeszesitalt, h hazaérve rögtön elaludjon.

victoriginal 2009.09.04. 12:49:02

pont két napja sétáltam arra, eléggé gáz lett a végeredmény, valóban. ha folytatták volna az utcát tovább, és nem marad meg a lepukkant trolivégállomásos része, még lehetett is volna belőle valami, de így csak egy idegen test.

solesz · www.index.hu 2009.09.04. 12:57:46

Én sétáltam ott. Nekem tetszett. Jó kezdeményezés.

A levélküldőjének biztos van igazsága. Műszaki megoldásokban ritka a tökéletesség, és ezen az alapon mindig mindent lehet kritizálni.

Ettől még természetesen az elkövetett helyesírási, mondatszerkesztési, fogalmazási (és más) hibákért egy rövid, hibamentes 1 sorban elnézést kérhetne. Már a műszakiak védelme miatt is.

A XIII kerületben meg még sok szépítő beruházást!

Zsámboki Miklós · http://solaitid.tumblr.com 2009.09.04. 12:58:08

@victoriginal: igen, de a budai nagy antal átalakítása a pozsonyi lezárását jelentené a raoul wallenbergtől. azt meg még nem tudni, hogy a pozsonyit jövőre hogyan forgalomcsökkentik.

@utolso1: nem valami kocsma, hanem a világhírű piccolo sörbár :)

utolso1 2009.09.04. 13:04:06

@solaitid: elnezeset :) a fesoroltak kozul azthiszem az egyetlen, ahol meg nem voltam, de igyekszem potolni

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.09.04. 13:06:26

@retekblog: Sikeres ember eleve Firefoxot használ ami ezt eleve tudja :)

trixilw 2009.09.04. 13:07:59

@sanche: Szerintem meg pont az ellenkezője. Itt dolgozom az Odeon mellett, tehát folyamatosan ráláttam és csodálkoztam is, hogy nem alkesz lapáttámasztókat, hanem rendes, precíz munkásokat alkalmaztak. Szerintem jó idő alatt csinálták meg. Magyarországi viszonylatban mindenképp.

ergerberger 2009.09.04. 13:14:12

"egy "sétáló utcának kinevezett valami, amyen, emelyből minden hiányzik ami egy valódi SÉTÁLÓ uca jelentene."

Egy valódi "sétáló utcát" én is megnéznék. Ahogyan az utca feláll és sétál.
A diszlexiás építészfasz valószínűleg a "sétálóutca" szóra gondolt.
Csak még leírni se tudja, úgy értekezik róla.

furanku 2009.09.04. 13:22:32

szemem-fejem belefájdult, mire végigolvastam a levelet, jaj! mindegy, nem ez a lényeg.

itt lakom, gondoltam hozzászólok. ugyan szép is, meg jó is lehetne a kialakított sétáló szakasz, de:

-mi került ezen 100 millió forintba?
-miért világít a szökőkút verőfényes napsütésban is?
-mi célt szolgálnak a hatalmas betontömbök (mi csak attila szarkofágjának neveztük el őket), ez most a dizájnos, a trendi?
-miért rakták le az (igénytelen) díszburkolatot úgy, hogy a kövek máris mozognak, a vízszinthez közük nincs, a nyugdíjasok bukdácsolnak bennük?

szép, szép, de a burkolat nekem fáj. egy tél, és máris úgy fog kinézni az egész, mint a király utca. 100 millióért.

Zsámboki Miklós · http://solaitid.tumblr.com 2009.09.04. 13:29:32

@furanku: epiteszforum.hu/node/13733
vicces olvasmány

engem inkább a mocsok zavar, amit a rotschild-kocsik hagynak maguk után minden reggel.

ma meg valamiért homokos volt az egész.

pösti 2009.09.04. 13:37:13

A "városrendezü" kollégának-még ha kicsit kapatosan ragadott is Word nélküli billentyűzetet-lehet némi igaza abban,hogy a XIII.kerületet berlini falként választja le az V.kerületről a Szent István krt és a Budai Nagy Antal megérdemelne a jelenleginél "sétálósabb" funkciót és lehetne így a kerület "új főutcája",ha már a Pozsonyi csak-félmegoldásként- forgalomcsillapítást szenvedhet el...

cbc 2009.09.04. 13:39:00

Hmm, pedig a Hollán jól menő környék, látszik is a négyzetméterárakon:

Fővárosi aktuális négyzetméterárak:
lakoter.com/2009/08/04/negyzetmeterarak-a-fovarosban/

pösti 2009.09.04. 13:54:53

Csak egy kicsit más:(a témában fellelhető fotókat böngészve is) feltűnt az a sok "szép" klímaberendezés ami a falsíkba (és a városképbe) sem illeszkedik,noha a reklámtáblákhoz hasonlóan ezek is az építési osztály jóváhagyását kellene(persze nem így),hogy élvezzék(kellene???)...

cso zsi 2009.09.04. 14:11:24

Még hogy púp a kerület hátán?
Mióta élek, mindig az Újlipót volt az elit környék, az ottaniak ezt hangoztatták is.
Aki a Csanádyn túl azt kicsit, a Dráva utcán túliakat nagyon lenézték.

Nem is oly rég a Nagymező utcai Teréz telefonközpont határa a Katona József utca volt. Attól, hogy a körút kettévágja, a Lipótváros még egységet képvisel.

kraut 2009.09.04. 14:12:28

ah, ez a hollanos atepites egy jo nagy elkuras volt, koszonjuk.
ez nem setaloutca
annak a kozepen ucsorognek az emberek, nem a szelen, mert kozepre esz nelkul bekurtak egy rakas buxust, amitol a belsejeben mar semmi sem fog latszodni egy ev mulva.
szines zsokokut. enniy bakker, ennyivel vettek meg ezt a szar tervet.
lofutty padok, ertelmetlen az egesz.
eddig legalabb ha bicajjal jott az ember, akkor miutan atevickelt a korut jardajan, belehuppanva a parkoloba, tudott normalisan gurulni.
most mar omlesztve lehet kerulgetni a gyalogosokat, akik meg ugralnak a biciklisek elol.

ez a szar tipikus peldaja annak, hogy a donteshozo magasrol szarik az erintettek fejere, megnezi a tervet felulrol, jol mutat, szalagot atvag, leir a helyi lapban oszt csokolom.

Más Magyar · http://masmagyar.blog.hu 2009.09.04. 14:33:14

Hűha...remélem nem a levél írójához köthető a mi házunk!Ha ő építette,akkor eladó egy lakás a III.kerületben... :D

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2009.09.04. 20:09:53

@trixilw: Hát akkor érzéki csalódásod lehetett :) Illetve én nem a munkást minősítem, mert én meg azt nem néztem..felőlem öltönyös svédek is építhették a köveket..de naponta 5 perc munkaidővel. Szerintem, szerinted, mások szerint.. Ez mind-mind relatív.

Ami dönt: Zsebkendőnyi terület. Tényleg az. Aki kíváncsi rá, csodálja meg.
3 hónap építés. 100 millió forint.

A három hónap ehhez, pont hogy _még_ magyar viszonylatban is nagyon sok.. Legalábbis nekem. Nincs száz méter hosszában szerintem.. Hát ne szórakozzunk már...

Nekem a felsoroltakon kívül nem lenne bajom a kinézetével sem..és az tényleg csak izlés dolga. Illetve most előttem megjegyezték, hogy nagyon vacak munkának tűnik. Ez szintén nekem is feltűnt.. Hát meglátjuk mi lesz belőle jövőre.

Perillustris 2009.09.06. 15:08:28

"A kerületfejlesztés renszerváltozás óta Bp. legazdagabb kerület(ip üzéi adó) és ugyanaz a kkíváló polgármester, aki választások elött csinál néhány Patyomkin fejlesztész gondosan kihagyva az ott alkókat."

Kóka helyettese az alkóka? Miért hagyták ki? Ezt a Gugli fordítógépe írta?
süti beállítások módosítása