Panelházsor, de nem lakótelep

Tudta Ön, hogy a Nagy Lajos király útjának egyik végén volt a világ legnagyobb Gyurcsány-feje? Tudta Ön, hogy a másik végen az ország egyik legnagyobb forgalmú bevásárlóközpontja van? Tudta Ön, hogy éppen melyik az Ön sávja, amikor végigautózott rajta? Mi azonban nem ilyen okokból foglalkozunk ezzel a zuglói úttal, hanem mert hatalmas lehetőségek rejlenek benne - egyelőre kihasználatlanul. Lássuk mi minden fog történni és mi minden történhetne itt az elkövetkező két évtizedben!

Bosnyák északról
Emberléptékű lakótelep
A Kassai tér közelében
A villamos egyik oldala csak úgy ott van hagyva
Állítólag a tankok miatt ilyen
Kusza
Csonkatornyú templom
Panel, fasor, ösvény, gyep, sín, út
Átmenet
A kapu mögött zöld udvarok
Pizza aláépítés
Meddig maradnak?
Inka

Az Urbanista indulásakor elhatároztuk (ez most nem a szokásos királyi többes, tényleg többen), hogy bemutatunk kis mikrokörnyékeket, "neighborhoodokat", amelyeknek nincs is igazán jó magyar neve. El is neveztük őket ünnepélyesen városnyolcadoknak (mivelhogy egy negyednél kisebbek). Aztán nem csináltunk semmit és most, hogy elkészült az első, azonnal fel is rúgtam a koncepciót. A Tankcsapda körút ugyanis nem pár, csak egy utcás nyolcad - viszont jóval nagyobb a többi bemutatásra tervezett környéknél.

A Nagy Lajos király útjának baromi jók az adottságai. Igaz ha most végigmegyünk rajta (az első felét még december elején, a másodikat január elején fényképeztük), nem fog el minket a lelkesedés, hogy azonnal ideköltözzünk. Azért az igazsághoz hozzátartozik, hogy van pár egész kellemes része. Nem mondom, hogy tuti befektetés lenne a Nagy Lajos fejlesztésére spekulálni, de talán észre veszi valaki, hogy milyen remek kisvárosi körutat lehetne kialakítani belőle és nem puskázzák el a lehetőséget. Egyelőre rengeteg az üres telek, a dózerolásérett romos épület, újépítésű alig akad és építkezés jelenleg csak két ponton folyik rajta, pedig fantázia van benne.

Miért Tankcsapda?

Na akkor nézzük. Az egésznek van valami körúti hangulata, talán a kanyartól, talán villamostól (főleg, ha a hármas tényleg körutasabb irányt vesz, mondjuk Csepelen keresztül átvezetik végre Budafokra). Középen fut a villamos - olyan, mintha eredetileg azt tervezték volna, hogy mindkét oldalán autók járjanak, de aztán csak az egyik oldalát aszfaltozták le. Azaz dehogyis aszfaltozták le, jelentős szakaszai ma is macskakövesek. Városi legenda szerint (na jó egy kerülettel arrébb, a civilben teherautó-sofőr közös képviselőnk mondta) azért hagyták meg ezt a burkolatot, hogy erre mehessenek rajta az orosz tankok ha fel kell vonulni. Mondjuk, ha már fel kell vonulni egy orosz tanknak, akkor nem tudom, miért épp ezen a vonalon vonul (honnan hova?), arról nem is beszélve, hogy azt hittem, a tanknak az a lényege, hogy mindenen átmegy. Mindegy, ha valami csoda folytán igaz is lenne, mentségnek már azért elég gyengécske, lassan húsz évvel az oroszok kivonulta után. Jelenleg inkább tankcsapdára emlékeztet a terület, mintsem katonai felvonuló térre, ráadásul az ellenség megtévesztésére az út néhol keresztezi a síneket, illetve a sávok is (legalábbis az arra ritkán járók szemével nézve) kissé furcsán változnak. A Tankcsapda körúton a villamossínek másik oldala csak úgy ott van hagyva, és hol földes útként, hol parkolóként, hol parkként funkcionál, és a legtöbb helyen nagyban hozzájárul ahhoz, hogy az egésznek valami elhanyagolt hangulata legyen. Bár azért ebben legfőbb szerepe mégis csak az épületeknek van.


Csonka tornyú templom és kellemes lakótelepek

Egy-két kivételtől eltekintve nincsenek szembetűnően jó épületek a Nagy Lajos királyon. A nagy kivétel számomra negyvenes évek stílusát tükröző Bosnyák téri templom, amelyik még a soha meg nem épült torony nélkül is nagyon nagy hatású. (Sőt lehet hogy csak megszokás kérdése, de nekem sokkal jobban tetszik így, csonka toronnyal, mint a tervezett csúcsossal). Rimanóczy Gyulának egyébként nem ez az egyetlen remek budapesti temploma, a pasaréti is elég jól ismert.

Az épületeket nézve a déli szakaszon - az Örs vezér tere és az Egressy tér között - a lakótelepek uralkodnak, de mégis ez a legrendezettebb része az útnak. Nem csak az egységes kép, hanem sokkal inkább az itt még egyben lévő fasor miatt is. A keleti oldalon a panelek a meghatározók kisebb nagyobb megszakításokkal - többségük négyszintes, időnként tarkítva egy-egy monstrummal. Van egy egész szellemes áthidaló épület egy kétszintes csréptetős házikó, meg egy tízemeletes ház között (már amennyire ezt meg lehet szellemesen oldani). A másik oldalon egy darabig kertes társasházak vannak, majd következik egy cseréptetős lakótelep, ami talán a legélhetőbb része az útnak. Van egy szép tornyos kapus "bejárata" a legalább félévszázados lakóparknak, belül pedig nagy zöld felületek. A később következő csúsztatott zsalus négyszintesek is ezt a hangulatot viszik tovább a laza parkos elrendezéssel. Hangulatában az Örs vezér térihez hasonló (melynek szerkezetéről Városképpék írtak).

Innentől kezdve három-négyszintes leginkább zárt utcafrontú társasházak következnek a huszadik század legkülönbözőbb időszakaiból. Olyan mint egy kisváros főutcája, egy-két valóban szellemes megoldással (például a téglaburkolatú pizzázóbeépítés az egyik lakóház földszintjén). Ám többségükben nincs semmi különös, leginkább állagukban van eltérés, viszont egyértelműen meghatározzák, milyen is legyen (milyen is lehetne) ez a körút. A legeredetibb a Bosnyák tér környéke, a már említett templommal, a parkocskával, a remízzel, néhány klasszabb épülettel.

Az utat a Kassai tér zárja le, amely nem igazán tér, viszont van rajta Gyurcsány-fejjel híressé lett lakótorony, egy katolikus, meg egy "inka" templom, amely jelenleg valami kaszinószerű szórakozóhelyként funkcionál.

Tömegközlekedése kifejezetten nyerő. Ahhoz képest, hogy egy külvárosi útról van szó, végigmegy rajta egy rakás busz és majdnem végig a már emlegetett hármas villamos. Egyik végén ott a kettes metró és a gödöllői HÉV végállomása, a másikon meg az autópálya. Több ponton keresztezi troli és a város legfontosabb buszcsaládja, a hetes. Arról nem is beszélve, hogy egyszer talán ideér a négyes metró is.

Most pedig Hölgyeim és Uraim adásunkat megszakítjuk, de hamarosan folytatjuk a Tankcsapda napokat az Urbanistán! Nem sokára jönnek a fejlesztési lehetőségek, az ingatlantippek és egyéb apróságok.

Tankcsapda körút:

1. Mi a helyzet mostanában a Nagy Lajos király útján?

2. Ingatlanpiaci körkép

3. Fejlesztési lehetőségek

4. Feliratok a Nagy Lajoson

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: közlekedés városkép városfejlesztés xiv. ker nyolcad nagy lajos király útja herminamező

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr3873022

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

1116001 2009.01.12. 19:45:36

Ezen már én is gondolkoztam (nagyszüleim ott laknak). A körút megcsinálását, szerintem a lakók miatt nem merik megcsinálni. Mert szinte biztos, hogy megnőne az amúgy sem kicsi forgalom!

r4hu 2009.01.12. 19:51:32

legalább a bosnyák téri nagy kereszteződést kellene megcsinálni mert az horror, a többi elmegy.
itt születtem, lettem nagyfiú stb.

R242 2009.01.12. 19:55:00

Szia! :D

Itt mászlálok hetente, és rettenet, itt sem épül semmi.
És ha tudnád mit válaszolt az önkormányzat amikor reklamáltam a NLK-útról nyíló utca állapota miatt, akkor csak ennyit volt erejük írni:
"Megkaptam levelét és a leírtakkal teljes mértékben egyet értek. A Bonyhádi út állapota szégyenletes, nem hogy egy főváros kiemelt kerületében, de még egy külvárosban sem elfogadható ilyen út és járda.----majd egy másik okos levbelének a vége: "A Bonyhádi út tervei rövid időn belül megrendelésre kerülnek, az útépítési beruházás valószínűleg az azt követő évben valósulhat meg közbeszerzési eljárás keretében..
Kérjük a szíves türelmüket. "
Ez 2005 márciusában született. Nyilván ma sincs se rendes burkolat, se járda, se szegély...
Nah, akkor most a NLK-útját SE fogják soha...
( de akkor hova lesz az a sok-sok pénz??? ) LOL :D :D :D
Üdv.:
R.

Circus 2009.01.12. 20:18:04

@1116001:
Lakók miatt?
MÁr legalább 25 éve hallom (azóta figyelek), hogy tervezik, már rég meg kellett volna építeni. Akkor még olyan nagy szavuk nem nagyon volt a lakóknak, ha kitaláltak valamit, az arra ment. Igaz, akkor még 'volt' (?) rá pénz.

Ha jól tudom amúgy, a metrófejlesztés miatt nem babrálták, csakúgy, mint a Thököly utat. Tehát talán a Bosnyák is, meg az egész környék majd a M4 _után_ lesz rendberakva.
Az meg már csak 4-5-6-7-8-> év...

mertcsak 2009.01.12. 20:30:16

"Tudta Ön, hogy éppen melyik az Ön sávja, amikor végigautózott rajta?"

háááát ... :-D

GC (törölt) 2009.01.12. 20:41:26

Az a durva, hogy egyes helyeken gyalogosként sem tudja az ember :)

fokukac 2009.01.12. 20:56:37

Szerintem a Bosnyák téren egy tank is tengelytörést kapna...
:)))

bár ez inkább siralmas. Én naiv, amikor újították a csömöri utat, azt gondoltam, hogy megcsinálják a kereszteződést is, de nem.

sa_ttila2 2009.01.12. 21:14:07

na.. személyes megtámadtatás címén kérnék szót....
az első képen szereplő házban lakom. autóm is ott bújik a képen... :)
Őrstől a Bosnyákig tartó szakaszon pont a mi házunk előtt maradt meg a macskakő... na meg a Bosnyákon...
személyautó forgalom zajhatása egy erkélybeépítés után már elhanyagolható, viszont az üres/megrakott konténeres teherautók, persze padlógázzal, enyhén szarrá rázzák a házat...
a villamossín túloldalát nem tartanám célszerűnek beépíteni, ha körúti hangulata lenne, ha nem. egyrészt azért ne az ablak alatt menjen 2 sáv (gondolom 2x2 sávot képzeltél), másrészt a parkolási helyzet borzalmas. a ház belső oldalán kb 10 darab parkolóhely van, a 6 lépcsőházra + a 10 emeletes 2 lépcsőházára.
lehet hogy állatság a fűre állni, de tavasszal elszórok egy zsák teszkós fűmagot...
meg fásítani is kéne, mint az örshöz közelebb lévő házaknál.
a mekitől a bosnyák felé meg borzalmas a vidék. ittragadt 1-2 gangos ház, meg ezen az oldalon putrivá vált családi ház.. azokkal is kéne kezdeni valamit...
kb ennyi egyenlőre...
üdv
sa

OkoskaTo:rp 2009.01.12. 21:15:35

A (már létező) tervek szerint valóban 2*2 sávos lesz majd. Csak "egyelőre" a déli 2 sáv áll belőle, "majd" valamikor bővítik az északi oldalon. Addig büszkén tekinthetünk rá, mint muzeális értékre - a Thököly út utáni második legforgalmasabb főút, amely még mindig kockaköves.

És ezzel talán megszűnne a Bosnyák tér előtti-utáni és az Erzsébet királyné előtti "vigyük át a gépjárműforgalmat a sínek hol erre, hol arra az oldalára" mozgalom is, az egyirányú járművek közötti teljesen felesleges lámpás kereszteződéseket kipusztítva.

A Nagy Lajos a Kassai tér után, a Szőnyi útnál a felüljárón a hülye kanyar helyett folytatódna egyenesen, és a Rákosrendező szinte folyamatosan zárt sorompója helyett alul-felüljárón kötődne bele a Szegedi útba. Párszáz méter megépítésével nyitnának egy lyukat a vasút által körbefojtogatott kerületnek.

sa_ttila2 2009.01.12. 21:16:12

ja, a "melyik az ön sávja" témakörre a kresz idevonatkozó részei tudnak jó tanácsot adni.. :)
gyakorlatban meg oszd be a helyet a padka, másik autó, villamossín közti részen.... azért vannak ennél bonyolultabb közlekedési helyzetek...

is 2009.01.12. 22:12:52

nem tudom ki emlékszik rá, de a nyolcvanas évek végén a Hungária körút pl. az Egressy útnál ugyanilyen kétszer egysávos, pusztás, talán macskaköves semmi volt. az bizony ott egy 2x2 vagy 2x3 sávos hely, és majd, egyszer, ha már az össze hidat felújították, akkor talán ennek is nekiugranak.

Perillustris 2009.01.12. 22:15:27

Egy kerékpárutat - alapos felmérés és tervezés után - el tudok képzelni a sín melletti területen, de egyebet semmiképpen, a fentebb is említett forgalomnövekedés miatt.

Martian (törölt) 2009.01.12. 22:21:09

"a nyolcvanas évek végén a Hungária körút pl. az Egressy útnál ugyanilyen kétszer egysávos, pusztás, talán macskaköves semmi volt"

Helyette most van egy zajos, büdös, túlzsúfolt "városi sztráda"... vajon ez a "fejlesztés" a kellemesebb városi környezet irányába visz..?

zita90 2009.01.12. 22:49:56

hehe, én is ott lakom/tam az első képen látható házban :-) Nos, a szívem a NLK útjára húz, de elég nevetségesek az állapotok valóban. Az viszont jó hír, hogy az útnak azért még van esélye, bár Hungária körút semmilyen formában ne legyen belőle!
Egyébként a Bosnyák tér a kedvencem még, nagyon szuper, hogy a XXI. században ilyen terek vannak még! Talán a szétbombázott Kökihez hasonlítható szag- és látványhatásában! Hát, nem egy Svájc :-)
A cikket persze köszönöm, üdítő élmény volt olvasni!

rPál 2009.01.12. 23:21:42

Nem bántani szeretném, devalószínűleg minden egyes összetört autó után százalékot kap az, aki kitalálta a 3 színű forgalmi lámpát, amelyre a zöld jelzés mellé kiegészítőként fel lehet tenni egy egyenes zöldet mutató kis kiegészítő lámpát. Az illető autós (vagy tanulóvezető, aki a vizsgabiztos kicsit megszívatni szeretne) boldogan araszol a sorban, majd mit sem remélve fékez a piros lámpánál, és érdeklődve hallgatja a hátulról őt elgázoló autóst / kamionost, merthogy a kiegészítőlámpa egyenesen valóban zöldet mutatott. Csak ő meg csak a pirosra koncentrált...

És ilyen lámpából van egypár a NLK-n, lásd: ' "vigyük át a gépjárműforgalmat a sínek hol erre, hol arra az oldalára" mozgalom'.

Csúfy 2009.01.12. 23:26:49

60-ban költöztünk Zuglóba. 42 év után költöztem vissza. Ami Zuglóban tetszik az az antidialektika: Semmi sem változik.

Norvalent 2009.01.12. 23:42:53

Én is erre felé lakom.. Jó volna, ha valami rendes városépítészeti pályázatot írnának ki a rendezésre, és erre talán van esély az új zuglói főépítész képében, hátha. Hejj, de szép álom!
Jók vagytok! Várom, hogy a Kassai-M3-Rákosrendező-Szegedi út kapcsolatról mit gondoltok:)

B. Etele kampányában anno szimplán "Nagy Lajos Boulevard"-nak nevezett fasoros, kávézós, középen füvesített-villamossíneken suhant a combino-val megspékelt vízió... szédítő volt a hatás.
Rosszindulatú leszek, azért nem valósult meg eddig, mert még nem vásárolták meg ócsóért a legjobb telkeket a haverok.
Egyébként hasonlóan füvesített-combinós képpel kampányolt nemrég valamelyik narancsos képviselő a Nagykörúton. - píszí vagyok, hehh.

Ariadne12 2009.01.13. 00:03:27

Hát, félek a Bosnyák nem lesz szebb attól a borzalmas plázától, amit színlelt tiltakozás után azért csak felépítenek. Na az majd szépen megnöveli a forgalmat az össze környező utcán, meg a Nagy Lajoson is. Nesze neked nyugis zuglói lakhatás. :((
Ja és valahogy nem nagyon emlegetik, hogy az önkormányzat engedett az építtetőnek a szabályokhoz képest a kereskedelmi m2-ekhez építendő parkolóhelyek darabszámában. Naná hogy sokkal kevesebbet is elég lesz építeniük, szomszédos utcák meg megfulladnak majd a sok parkoló autótól. Dühítő.

is 2009.01.13. 00:16:16

@Martian: én nem használtam a fejlesztés szót. Ha az ott lakóknak ez jó, akkor maradjon ilyen egysávos. Végülis nem baj, ha reggel-este tovább tart a munkába meg a hazaút, ugye?

mizrolist 2009.01.13. 01:02:10

Mivel egy kedves barátom az Egressynél lakik, a Bosnyák-örs távot elég jól ismerem - az igaz, hogy a környéken kevés a parkoló és ezért nem kéne a sín mellé is plusz sávo(ka)t építeni, de egyszerűen adja magát a dolog, szinte nem is értem, miért 2*1 sávos még a Nagy Lajos...

Vaandor 2009.01.13. 03:29:28

Az jut eszembe, amit Érd földútjai kapcsán olvastam nemrég: "Ez még nincs elrontva!"

Szerintem tényleg lehet belőle Boulevard, de csak ha tovább tud lépni a vezetés (és a tervezés!) a 70-es években kitalált, legalább 2*2 sávos tervektől! Bár azokkal is lehet körúti hangultot csinálni - Hungária körútit! Külön erősítené ezt a Szegedi úti felüljáró - nem mellékesen a csendes Szegedi utat is tönkrevágva.

A Boulevard az adott helyen nálam úgy kezdődik, hogy a (zöldített) villamospálya két oldalán 1-1 autós sáv, majd egy-egy kerékpársáv, aztán fasorok és végül a széles járdák. Utóbbiak zöld-(esetleg víz-)felületekkel és kiülős teraszokkal tarkítva. Parkolók bizonyos szakaszokon a fasor szüneteiben párhuzamosan, esetleg egy-egy foltban merőlegesen, de leginkább mellékutcákban/kertekben/garázsokban.

A helyiek szempontjaival szabadon továbbfejleszthető.

OkoskaTo:rp 2009.01.13. 08:22:52

Vaandor: Nyilván én is szívesebben látnék Városligeti fasor-jellegű bulvárt a Nagy Lajos helyén.

De azt azért tudomásul kellene venni, hogy a XIV., XV., XVI. kerületiek elég nagy része szop nap mint nap azért, mert a város felé csak néhány, szűk aluljárón tud átvergődni a kerületet körbezáró vasúton. Szóval a Teleki Blanka - Rákosrendező - Szegedi út áttörésre nagy szükség lenne. Az ott lakóknak ez persze rossz lenne, de a tágabb környéknek meg jó. A Tahi utcánál a Rákosrendező már túlságosan szerteágazik, túl széles, ráadásul nincs is ilyen jó folytatása egyik irányban sem. (A Szegedi út meg csak annyira csendes, amennyire az ott járó csuklós buszoktól és a lakótelep forgalmától csendes tud lenni.)

Szóval alkudhatunk: Az általad vizionált körút, de átnyitva Angyalföld felé. :-)

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2009.01.13. 08:39:00

Jó téma! Urbanista téma :) Szerettyük!

Nem ott élek, megszólhattok hát, de szerintem ez is egy több évtizeet tartozása a városnak. Igenis ki kellene szélesíteni! Így lett kitalálva annó. A két végét pedig rendbe kell tenni (Éles sarok / Szegedi úti felüljáró). Nem mondom, hogy egy második körgyűrűt kell belőle csinálni, de hogy így sem maradhat, szerintem egyértelmű. Az újonan épült házakban élők semmiképp sem csodálkozhatnának majd, a "régebbi" panelek lakói pedig szintén sejthették annó, hogy nem normális dolog hogy épp előttük üresek a sávok - így ők sem csodálkozhatnak. Az évtizedes (-százados) megszokottságot természetesen figyelembe kell majd venni. Tehát ha szélesedik az út, akkor ingyen nyílászárócsere dukál a partvonalon élőknek, valamint egyéb komfortnövelő támogatás - hiszen valamit valamiért. De mert csak X évtizede elcsalt valamit a várostervezés, nem lehet újabb Y évre konzervéálni azt. Ez az út nem így lett kitalálva - sem az eleje, sem a vége nem indololja a közepén végigfutó érszűkületet.
Ezzel párhuzamosan pedig az Egressy úti és a Mogyoródi úti vasúti átjárót is be kellene végre fejezni. A dugók, a szmog ezekre a forgalombénító gócpontokra is visszavezethetőek ám!

Kábé ennyi. Jöhet a megkövezés! :))))

HencegőLajos 2009.01.13. 09:00:39

Itt lakom a nagylajoson. Ugye a cikk nem arról szól, hogy az lenne a "tuti" és a elérendő cél, hogy a nagylajost kétszer két sávra bővítsék??? Ettől lenne körút érzés? Ettől lenne jobb az életminőség a nagylajoson? A sztrádacsinálástól?? A dugódíjat két éven belül bevezetik, minden fizetős lesz a Hungárián belül. Ez azt jelentené, hogy a kis zuglói lakásom mellett fog majd dübörögni a 2x2 sávos ingyensztráda. :((
A nagylajoson lévő lakások értéke azonnal zuhanna...
+ zajterhelés + szmog

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2009.01.13. 09:17:53

@HencegőLajos: Hajózni márpedig muszáj! És a NLK sosem volt egy csendillapark. Aki ezt hitte, az hazudott magának.

sa_ttila2 2009.01.13. 10:27:44

namármost..
-kb 1 éve vettem itt lakást, így a "ménemgondoltamráhogyitt2x2sávosútlesz" demagógia kilőve.. (vagy válaszolhatnék rá a "járjálvillamossalvazze" demagógiával...)
-róna utca átbocsájtóképessége is javulna, építkezés nélkül, ha a külső sávokat nem parkolónak használnák....
-végül is 4-5 éven belül úgyse lesz semmi, addig meg lejár az ingatlaneladás-adó anomália szempontjából fontos 5 év.....
-azt hagy ne írjam már ide senkinek, hogy "épíccséanyádablakaaláaútópályátkicsirigó"......

-persze a végén csak oda lyukadunk ki, mint a szmoggal, hogy ha lenne P+R parkoló, lenne normális tömegközlekedés, stbstb, akkor nem kéne telegyakni a fővárost "autópályákkal"

sa_ttila2 2009.01.13. 10:33:08

ja, tömegközlekedés.. azért erről a részről elég korrektül meg lehet közelíteni a belvárost kötöttpályás, dugótól független járművekkel....
most meg engem fognak megkövezni, hogy "me nehogymá villamossaaa mennnyek amikó van buzukim"...

hajózni muszáj? hajózzál a saját ablakod alatt...

zmse 2009.01.13. 13:07:15

@sa_ttila2: -kb 1 éve vettem itt lakást, így a "ménemgondoltamráhogyitt2x2sávosútlesz" demagógia kilőve..

hat az tenyleg kilove, mert ha nem is 100 eve de tobb mint otven eve 2*2 savosra van kiszabalyozva az NLK

(mielott ingatlant vesz az ember erdemes utanajarni par dolognak)

HencegőLajos 2009.01.13. 13:18:04

Kedves Nemottlakók!

Ti örülnétek ha a családi házatok mellé sztrádát terveznének?
Ti nem küzdenétek foggal-körömmel a lakásotokért?
Ti tényleg azt gondoljátok, hogy az autós közlekedés terjesztése a kívánatos a mai Budapesten?
Az igaz, hogy a Nagy Lajos most nem csendillapark (főleg a macskaköves rész), de törekedni kell rá.

sa_ttila2 2009.01.13. 13:39:57

zmse: persze, mert te ilyenkor bemész a kerületi PH-ba a városfejlesztési osztályra.. na mennyé máá...
nem vagyok egy olyan méregzöld környezetvédő, mint akik akadályozták az M0-t évekig, de tényleg ez lenne a jövő? hogy nem a normális, kiszámítható, gazdaságos, környezetkímélő tömegközlekedésért harcolunk, hanem hogy "ménemépítenek szélesebb/több/nagyobb utat"?
ez kb olyan, mint a fűtéstámogatás.. nem szigetelésre és takarékosságra ösztönzik az embert, hanem még nagyobb fogyasztásra...

innentől mondjuk írhatnánk bkv-s blogot is...
vagy mávosat... szrtájk idején, vagy csak úgy, egyáltalán a szar menetrendek miatt mennyivel több autó volt az utakon...

a "nemottlakók" hozzáállása meg egyértelműen a "dobjuk át a szart a szomszéd kerítésén" gondolkodásmódot tükrözi...

jó, és kell a hulldékégető, atomerőmű, vizierőmű, stb, csak ne a mi falunkba...

zmse 2009.01.13. 14:29:25

@sa_ttila2:
Két megjegyzés:

- Te ezek szerint máshogy vagy vele, de én minden milliós nagyságrendű döntésem előtt szeretek tájékozódni is.

- nem kell bemenni az önkormányzathoz (20 éve még be kellett, de 1 éve már nem)

helyette elég csak keresni. Pl:

www.demszky.hu/assets/doc/aquincum1.jpg

ezen NLK fővárosi jelentőségű főútként van jelölve + a Szegedi úti felül/alul járó is be van rajta jelölve.

sa_ttila2 2009.01.13. 17:19:31

isten vagy.
hogy keveredtél ide, halandó panelprolik közé?

többieknek: Vezér út ugyan ilyen félbehagyott, nem? csináljatok oda 4sávost...

sa_ttila2 2009.01.13. 17:21:00

de megnyugtatom magam. ismerve a jelenlegi városfejlesztési tempót, sose lesz itt 4sávos...

_Neville 2009.01.14. 00:10:48

Csak tudnám mit esznek sokat ezekben az új építésű borzadályokban. Ronda, jellegtene ócskavasok a többségében. Hild, Pollack, Alpár, és a többiek főbelőnék magukat, ha látnák miket művelnek itt építészet címén!

szedan 2009.01.14. 21:55:12

@sa_ttila2: "többieknek: Vezér út ugyan ilyen félbehagyott, nem? csináljatok oda 4sávost..."


Igen. Zugló a félbehagyott négysávos utak kerülete: NLK, Vezér út, Mógyoródi út, Egressy út, Róna utca (ennek csak a déli végén hiányzik a fele), Örs vezér útja, Álmos vezér útja, Szentmihályi út (itt alig észrevehető, de a keleti oldalán a fasor és a járda elhelyezkedése elárulja). Mindenkinek ajánlom a google maps műholdképeit, bár remélem ez a jelenlévők többségének alapmű. Innen is látszik, hogy Zugló (legalábbis felülnézetből) a főváros talán legkorszerűbben megtervezett úthálózatú kerülete, főhálózatát a körülbelül 45 fokban elfordított 2x2 sávosra tervezett széles (és nem feltétlenül fő-) utak alkotják, melyek 500x500 és 700x700 méter közötti területű lakóövezeteket határolnak. Ez az amerikai kertvárostervezés alapja is, noha ott inkább 1 négyzetmérföldes raszter az alapja. Ha az összes arra tervezett utat kiépítenék teljes tervezett szélességében jobban eloszlana a forgalom és az összkép is rendezettebb lenne Zuglóban. Tévhit a széles út = autópálya, rengeteg nyugati példa említése helyett a helyszínen maradva: Róna utca (mert nem mindenhol parkoló a külső sávja) és Vezér út déli része. Ezeken sétálni, kerékpározni sem rossz szerintem. És a kerékpározásnál mardva: 2x2 sávos úton biztonságosabb, mint 2x1-en, mert ki tudnak kerülni. (Az más kérdés, hogy ki akarnak –e, vagy centizgetnek, de ez már egy másik blog lenne).
Egyébként NLK-n a villamos is jobban tudna haldni, ha ő lenne középen; én nehezen viselem idegekkel azt kínlódást, ami azon a vonalon a sok lámpa miatt megy. (Kis ívben jobbra kanyarodó autók mindenütt keresztezik!)
És még egy érdekesség: Ha a műholdképet nézzük, kiderül, hogy nem is a Nagy Lajost tervezték negyedik körútnak, hanem az ÖRS VEZÉR ÚTJÁT. Szélesebb is annál, és nyílegyenes folytatása a Fehér útnak az Örs Vezér terén át. És ha berajzoljuk a térképre a Tahi utca – Rákospatak utca – Vezér út – Örs Vezér Útja - Örs Vezér tere – Fehér út ívet, látható, hogy meglévő körútjainkkal ez alkot koncentrikus párhuzamost, nem pedig a kissé sután beferdülő NLK.

askeladden (törölt) 2009.06.04. 08:27:56

Hiányzik egy felüljáró a Rákosrendezőnél, ez kötné össze a Szegedi úttal és a másik végére (ez már a Fehér út) is kellene egy felüljáró, ez az Élessarok.

urbanista.blog.hu/2009/06/03/ilyen_lesz_az_eles_sarok_uj_felul_es_aluljarok_mozgolepcsok_kozuti_csomopont_a_villamos_felett_es_a_

bucox 2009.06.13. 19:05:00

@askeladden: amíg a flüljárók megépülnek Rákosrendezőnél legalább egy kerékpárutat építhetnének.

vauvauvau 2011.01.10. 13:47:45

A macskaköves út sineken túli homokos állapotán miért nem lehet javítani amig nem rendeződik?
Miért nem ültetik be fűvel, vagy bokorral, vagy miért nem tesznek ki padokat?
Rohadtul igénytelen a vározveteés és az ott lakók is.

Balt 2013.01.25. 10:35:21

"Az egésznek van valami körúti hangulata, talán a kanyartól, talán villamostól (...). Középen fut a villamos - olyan, mintha eredetileg azt tervezték volna, hogy mindkét oldalán autók járjanak, de aztán csak az egyik oldalát aszfaltozták le."

Ez pont így volt a múlt századelőn, lásd még: Róbert Károly - Hungária - Könyves Kálmán krt. A (tényleg) bölcs monarchiabeli városépítészek előrelátva meghagyták a bővítés lehetőségét itt (is), noha azt a forgalom még vagy 100 évig nem indokolta. Ha már Zugló: Ugyanígy meghagyták "parlagon" az M3-as zuglói részére fenntartott területet, pedig maga az autópálya fogalma sem volt ismert anno, de az Andrássy út tengelye kijelölte a folytatást.

Balt 2013.01.25. 10:50:56

@OkoskaTo:rp: "A Nagy Lajos a Kassai tér után, a Szőnyi útnál a felüljárón a hülye kanyar helyett folytatódna egyenesen, és a Rákosrendező szinte folyamatosan zárt sorompója helyett alul-felüljárón kötődne bele a Szegedi útba."

Ez is vagy 100 éves terv. Megjegyzem, pár évtizede (5?) még a Hungária - Róbert Károly felüljáró sem létezett, csak sorompó, mint Rákosrendezőnél.
süti beállítások módosítása