El tudják képzelni, milyen visszhangja lett volna, ha a WestEnd bejáratát Demján Sándor, TriGránit-vezér félmeztelen szobra díszíti kezében egy pénzeszsákkal. Márpedig a Párisi Nagy Áruház homlokzatán a megrendelő Goldberger Sámuel épp így van ábrázolva. Persze a szocialista időkben Divatcsarnoknak hívott épület felújítása nem ettől Budapest egyik legizgalmasabb ingatlanprojektje. Az Urbanista bejárta az egészet, és egy csomó fotóval illusztrálva elmeséli, hogy is néz ki.

Ha át akarjuk érezni, milyen is belülről a Párizsi Nagy Áruház, először is képzeljünk magunk elé egy hét-nyolc szintes társasházat üvegtetős világítóudvarral. Most gondoljuk el, hogy minden szintet egybenyitnak és a világítóudvar felőli falakat kiverik, az utcafronton meg óriási ablakokat vágnak. De ez még mind semmi! A dolog ott kezd érdekessé válni, amikor az egész szecessziós épület hátuljához képzeletben hozzáragasztunk egy neoreneszánsz részt egy két szint magas freskós, óriástükrös bálteremmel. Annak a tetejébe meg egy hatalmas fehér modernista büfét zenekari erkéllyel, arra még egy acélvázas üveg kristálykupolát, a legtetejébe pedig rozsdadizájnos teraszt. (Nagy szerencsém, hogy ezt a postot nem olvasom, hanem írom, mert valószínűleg elvesztettem volna a fonalat - szóval kezdjük máshonnan.)

Tehát. Volt egyszer, még az 1800-as évek végén egy kaszinója a terézvárosiaknak, ennek az emlékét őrzi máig az a neoreneszánsz palotarész, amelyiknek a gyönyörű hófehér homlokzata a Paulay Ede utcára néz. Ebben található a híres Lotz-terem is (amelyet a névadó mellett Feszty is pingált). Aztán ahogy változtak az idők, ebből (illetve inkább e mellé) Goldberger Sámuel egy modern áruházat épített 1911-re, ami minden szempontból új és kápráztató volt. Márványoszlopok, aranyozott lépcsőfeljárat, Zsolnay-díszítőelemek, Róth Miksa-üvegablakok, öt üvegfalú felvonó, korcsolyapálya a tetőteraszon, saját telefonhálózat, az Andrássy útra néző modern homlokzatról nem is beszélve (ez utóbbin sokáig morogtak a morgolódósak, hogy a szecessziójával megtöri a neoreneszánsz utcaképet, pedig hát...). Aztán jött pár sötét évtized amikor egész érthetetlen módon, nagy erőfeszítések árán csináltak szürke szocreált az épületből (pl. álmennyezettel felezve meg itt-ott a belmagasságot). Aztán bezárás, tulajdonoscserék, tippelgetések és végül jöttünk mi, hogy megnézzük mi is van odabenn. Lássuk, mi az, amit kívülről nem gondoltunk volna...

Azt már eddig is lehetett tudni, hogy az alsó két szint kereskedelmi funkciójú lesz, a többi meg iroda. Azt azonban csodálkozva tapasztaltuk, hogy ennek az irodarésznek egy külön bejárata is lesz majd az Andrássy felől, a nagy díszes portál mellett szerényen meghúzódva. (Megjegyzendő, hogy a hajdanvolt bejárat elég sok darabkája nyomtalanul eltűnt, ottjártunkkor épp pótolták.) Az sem volt természetes számunkra, hogy a Lotz-terem fölött egy nagyon klassz kis szalon van zenekari erkéllyel, de még érdekesebb, ami felette épül. Ugyanis a Paulay Ede utca felé is néz egy elég nagy terasz – erre kerül most a már említett kristálykupola. A freskós-tükrös bálteremről csak annyit, hogy a bejárata most egy két szint magas üvegkapu lesz, vagyis egyszerre két emeletről lehet majd bekukucskálni a pompába. Ahol igazán nagy változások lesznek, az a felső két szint. Az átriumot ugyanis nem a tetőszintben zárja le üveg, hanem két szinttel mélyebben, így egy átlátszó gödör tátong majd a Párisi tetején. Ha itt forgatják egyszer majd a Batman valamelyik részét (merthogy az Urbanista-olvasók tudják: a Divatcsarnok a laggothamesebb budapesti épületek egyike), szóval akkor ide tuti be fog zuhanni valaki, aztán áttöri az üveget és tovább esik még hat emeletet a földszintig. Klassz lesz.

Még klasszabb viszont a kilátás az épület tetejéről. Sőt! Kapásból nem tudok mondani jobbat az egész fővárosban, javaslom, hogy mindenki sürgősen menjen el építőipari munkásnak az Orco valamelyik alvállalkozójához vagy ingatlanos bloggernek, mert ezt mindenképpen látni kell! A legcsodálatosabb talán a szomszédban az Operaház teteje, de gyakorlatilag minden fontos budapesti épület látszik a Vajdahunyad várától a Zsinagógáig, a Budai vártól a Puskás Ferenc Stadionig.

A munka nagyon halad, kívülálló szemével nem tűnik tarthatatlannak a jövő első negyedévi befejezés – de legyen ebben a postban ez az egyetlen ilyen adat. A négyzetmétereket, a bérleti díjakat és az értékesített alapterület százalékait egyrészt úgyis megírják sokan, másrészt addig még mi is visszatérünk ide, hogy meglássuk milyen lett az elkészült épület.

Addig is tessék nézegetni a sok remek fotót:

A képeket nagyobb méretben is végig lehet böngészni (Fotók: Nagy Attila).