A legtöbb budapesti nyilvános vécé köré már McDonald'sot építettek, amelyekbe a járókelő kénytelen (ahogy a költő mondja) "bűntudatát rosszul leplezve arcán" beosonni pisilni. Ha igaz, amit a Greenfo ír (egy tényleg mutatós, a képen is látható nyilvános illemhely nívódíja kapcsán), akkor Budapesten 35 ezer emberre jut egy működőképes állapotban lévő, nyilvános vécé. Kérdés persze, hogy kellenek-e egyáltalán, vagy ezek is eltűnnek lassan, mint a telefonfülkék.

Ez alatt nem azt értem, hogy az emberek leszoknak a kiválasztásról és az emésztésről, csak lehet, hogy egyszerűen nincs rá fizetőképes kereslet. Vagyis, üzleti alapon fenn lehet-e tartani egy nyilvános vécét, amikor a legtöbb ember inkább bemegy egy közintézménybe vagy vendéglátóhelyre, ahol ráadásul tudja, hogy milyen színvonal várja? Szerintem nem igazán. Ennek némileg ellentmond, hogy a Greenfo cikkében idézett felmérés szerint a szemetesek mellett épp a toaletteket hiányolják leginkább az itt élők és az ide látogatók. Nekünk mindenesetre tetszenek ezek a modellek, drukkolunk nekik.

Egyénként az is érdekes kérdés lehet, hogy milyen legyen egy nyilvános vécé felszereltsége. Tényleg szükség van-e olyan "luxusra" mint a Mol-kutak mellé épült Marchékban, ahol a nem csak az ajtók és a csapok fotocellásak, hanem a kézmosószer-adagolók is? Ja és tudja valaki, hol van a leglepukkantabb vécé Budapesten? Vagy a leghülyébben kialakított? (Az előbbire elég esélyes a Bp Szákszon bemutatott Toi-Toi)

(Amúgy Hamster is épp tegnap este dobott ki a blogjára egy érdekes képet a nyilvános vécék védelméről)

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest mcdonalds luxus vendéglátóhely vécé formatervezés pavilon

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr90730743

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cometneni 2008.10.25. 12:14:53

A Rózsák terén, a templom mellett , és az Almási téren van ingyenes nyilvános wc. meg a Hunyadi téren is. ez utóbbi télen zárva van. Egyik sem luxuskategória, viszont tisztántartottak.

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2008.10.25. 12:15:50

Szerencsére már mindenhol van a közelben a nagyvárosokban egy pláza, és oda lehet menni.

Az Árkádban nevetséges módon még pénzt is akarnak kérni (opcionális). Nem elég, hogy odamegyünk vásárolni, még lenyúlnának egy ilyen alapszolgáltasért is.

peca1000 2008.10.25. 12:33:01

Keresek egy bokrot... :)

evacat 2008.10.25. 12:36:26

Az Árkádban viszont tiszta. Miért nevetséges, ha ezért pénzt kérnek.
Jártam nem egy helyen, ahol kiírják, hogy 100 ft a dij, de jobbérzésű ember az ajtóból kifordul.

durbincsnéni 2008.10.25. 12:51:11

a mekik nem rosszak ilyen szempontból + van wifi :)
de azért a mekis wc-k minősége függ attól is, hogy hol vannak...

ez a zöld félkörös pedig nekem tetszik : )

- Rendi - 2008.10.25. 12:59:33

Az Árkádban nem használati díj van, hanem hozzájárulás, szóval ha nem szeretnél, akkor nem fizetsz.

amitlatok (törölt) · http://amitlatok.blog.hu/ 2008.10.25. 13:01:01

Szerintem KELL!
Nálunk vidéken van pofájuk a 100-ast elkérni egy pössentésért, olyan retyókban, ahol hát, még hányi se szívesen...Szóval fizetek de akkor legyen olyan mint a német autpályák melletti bódé :D

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2008.10.25. 16:55:27

"Az Árkádban viszont tiszta. Miért nevetséges, ha ezért pénzt kérnek."

Mert azért megyek oda, hogy vásároljak. Ezzel az erővel a világításért is kérhetnének külön pénzt, nem?

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2008.10.25. 17:42:17

A több mint negyed éve épülgető Bethlen Gábor téren is lesz egy ehhez hasonló illemhely. És műkő kerítés is, meg díszburkolat. Kár hogy az önkori titkos akcióként kezeli a térfelújítást, és semmiféle tervrajzot nem hajlandó publikálni a beruházásról. Pedig akár még sikersztori is lehetne - petsze nem úgy hogy 100 millióba fog kerülni a kvázi szintentartás.

katácska! · https://www.facebook.com/kata365 2008.10.25. 21:12:12

vikikutje 2008.10.25. 14:12:16
van erre hollandoknál ezer éve megoldás:
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/7/70/Plaskruis_in_Rotterdam.JPG/450px-Plaskruis_in_Rotterdam.JPG

És a nők ezzel mit kezdjenek??? :D Totál diszkrimináció.

uizuizu (törölt) 2008.10.26. 19:50:38

Ugyan ilyen mobil pisilő van minden évben szigeten meg jó pár fesztiválon mint Rotterdamban. Sztem jó csak nem állandó helyszínre találták ki hanem úgymond ideiglenesen.
süti beállítások módosítása