bjurkhalifa.jpg

Burdzs Kalifa, a jelenlegi csúcstartó (fotó: David Jones - Flickr)

A verseny mindig is éles volt. A XX. század első felében, két éven belül háromszor is New York Cityben épült fel (az akkori) világ legmagasabb épülete. 1930-ban a Bank Of Manhattan 282,5 méter magas székháza, majd néhány hónappal később a 319 méteres Crysler Buildig, és rá 11 hónapra, 1931-ben a 381 méter magas Empire State Building készült el.

Az ezredfordulót követően megismétlődött az ego-fitogtató, felhőkarcoló-magassági lóverseny: 2003-ban az 509 méters Taipei 101 átvette az elsőséget a Kuala Lumpur-i, 452 méter magas Petronas-ikertornyoktól. (Ráadásul a felhőkarorcolók magasságát sem egységesen mérik, a "nettósításról" lentebb.) 2008-ban a dubaji Burdzs Kalifa 828 méteres magasságával vette át a vezető szerepet, ám a tervek szerint 2018-ban készül el a Kingdom Tower Szaúd-Arábiában, az elsőbbséget elbirtokolva és az egy kilométeres lélektani határt egyben elérve.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: usa moszkva azerbajdzsán szovjetunió felhőkarcoló dubaj szaúd-arábia Szaúd-Arábia

kepeslap-fk.png

Nagyjából évente kétszer vagy háromszor van olyan érzésem, hű, most valami hatalmas kincset találtam.

Mondjuk, amikor először botlottam a Fortepanba. Vagy a digitalizált, beágyazható filmhíradókba. Esetleg, amikor a Google Maps-szal párhuzamosan kereshető XIX. századi Magyarország-térképet mutatták meg nekem, amit időközben "Habsburg Google Earthé" fejlesztettek tovább. (Na jó, kicsit más téma, de hasonló csoda volt számomra a zombikkal harcoló nyugatos költőkről szóló képregény is.)

Persze nehéz előre megmondani, hogy mi mekkorát fog szólni, de azt hiszem, hasonló kincs lesz ez is!

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: térkép háború debrecen adatbázis képeslap töri szovjetunió izland halászbástya

_DSC1494_20130623_tn

Fotó: Németh Viktor © Még több kép itt.

Németh Viktor gondolt egyet és elrándult Csernobilba megnézni, milyen Pripjaty szellemvárosa turistaszemmel. Beszámolója nem csak a klassz fotók és a túravezetőtől hallott pikáns anekdoták miatt érdekesek, de hasznos tudnivalók vannak benne mindazoknak, akik hasonlót terveznek. Miből, hogyan, mikor, miben utazzunk oda? Át is adom neki a szót, íme a remek poszt, rengeteg klassz fotóval.*

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: turizmus ukrajna veszély erőmű vidámpark csernobil szovjetunió pripjaty lakatlan

süti beállítások módosítása