Képek: Indafotó, Index, Flickr, Wikipedia
Éljünk azzal a remek kommentelői lehetőséggel, hogy ha netán nem is lesz olyan, amilyet szeretnénk, legalább itt elmondhatjuk vágyainkat.
Elsősorban egy szakpolitikusi vénájú főpolgiról megosztott véleményeket szeretnék olvasgatni. Hogyan fejlessze például a tömegközlekedést? (már ha azt szeretnétek). Legyen sötétzöld és tiltsa ki a személyautókat a belvárosból, de legalábbis dugódíjazzon ezerrel?
Avagy éppen ellenkezőleg: varázsolja székesfővárosunkat az autósok Mekkájává és mondjuk fúrasson autós alagutat a Váci út újpesti elágazásától egészen Budaörs felé, a néhai Osztyapenko szoborig, sok-sok földalatti mellékággal, a világ legjobb mérnökeinek a segítségével, metróvonalakat és Duna-medret leküzdve?
Legyen karizmatikus, aki bárkinek kertelés nélkül megmondja a véleményét és ha a város érdekei azt diktálják, ellenszegül – a mindenkori miniszterelnököt is beleértve –, aki kisugárzásával még szexibbé teszi a várost mindenütt a nagyvilágban? Vagy inkább egy szürke, fontolva haladó, szorgos kis hangya?
Legyen végre főpolgármesternő? (A kollázsról fájón lemaradt egy-, vagy több hölgyjelölt, de a kérdőjel helyére oda lehet képzelni.)
Illetve, aki nem szakpolitikusban, hanem hardboiled, "politikus"-politikusban gondolkodik, milyet szeretne? Egy Két Farkú Kutyaszerű, humorista, egykori reykjavíki polgi-típust? Vagy, ha már mostanában úgyis megszoktuk a szőke férfiakat e poszton, legyen olyan – gyakran ripacsként bohóckodó –, ám akit mindenki el tudna a jövő miniszterelnökének képzelni, mint a londoni Boris Johnson?
Mint a példákból is kitűnik, a realitásoktól elég meredeken elrugaszkodtam. Írhattok arról, hogy mi mindent lenne célszerű meglépnie egy "szupererős" főpolgármesternek. Aki vétójoggal rendelkezik mind a kerületek, mind a fővárosi képviselők határozataival szemben. Szabadon rendelkezne a helyben befolyt iparűzési adó egészével, és a Budapestnek szánt uniós támogatások felett, valamint az ittlakók személyi jövedelemadójának, és a vállalkozások társasági nyereségadójának a felével.
De aki nem szeretne a realitásoktól elrugaszkodni, megírhatja, hogy a jelenlegi, egyre gyöngébb hatáskörrel bíró főpolgármesternek mi mindent kellene tennie.
Nem annyira konkrét személyekre várnék ötleteket, hanem konkrét tettekre és habitusra. De aki konkrét nevet dobna be, tegye meg bátran.
Ha nekem is valakit meg kellene nevezni az esélytelenek nyugalmával, akkor Rubik Ernőt javasolnám (gondolom nincsenek ilyen ambíciói, úgyhogy vastagon a sci-fi-kategóriában maradtam).
Érveim mellette:
- Neve már önmagában egy nemzetközi brand, bárhol a világon szívesen fogadnák.
- Építész, dolgozott tervezőként is, emellett a művészetek sem állnak tőle távol: szobrászatot és belsőépítészetet is tanult, kimagasló intellektusa nem nagyon kérdőjelezhető meg. Összességében kimondottan jók a készségei a feladatra, főleg ha képességei bátor, ám vállalható vízióval párosulnak.
- Valahol olyan, jó értelemben vett, innovatív, "turbómérnök"-agyú, mint Steve Wozniak, vagy Tesla (na jó, Tesla azért még nagyobb kaliber volt, de hát magyarok vagyunk, kis túlzás belefér), a Kockákkal is remekül megértetheti magát, ezért könnyedén ideránthatna sok-sok Kutatás-Fejlesztést
- Ugyan nem lett milliárdos zseniális találmányával, de azért tisztesen megél, és idén már 70. A korrupciós kockázat személyében a nullához közelít.
Persze egy csomó ellenérvet is fel lehetne sorolni (pl. nincs közigazgatási tapasztalata, politikai beágyazottsága) de hát ez a poszt elég szabad műfajú.
Nem is szaporítom a szót, várom a kommentelői elképzeléseket!