lift-Fotor.jpg

Legalábbis ezen szubjektív lista szerint:

1st louis.jpgGateway Arch

St. Louis, USA

A világ egyik legmagasabb emlékművének a csúcsára vezető liftezés leginkább egy vidámparki hullámvasutazásra emlékeztet. A 192 méter magas diadalív tetejére alig négy perc alatt repít fel a lift az íves pályán. A diadalív tervezői a finn-amerikai Eero Saarinen és a német-amerikai Hannskarl Bandel. Egy út a felnőtteknek 10 dollár, míg a gyerekeknek 5. Mivel nem látszik a képen magából a liftből semmi sem, csatolok egy videót a liftutazásról. A rövid filmnek az eleje és főképp a vége (kb. 2:00-tól) érdekes, amikor is a látogatók kinéznek a kilátó keskeny ablakain.

 

2berlinaquadom.jpg Aquadom

Berlin, Németország

A Radisson Blu Hotel liftjének érdekessége, hogy a legnagyobb, 25 méter magas henger alakú liftben egymillió liter tengervízben tengeri halak úszkálnak és a lifttel utazók egy óriási akváriumban, vagy még inkább a tenger fenekén érezhetik magukat. Egy felnőttjegy 15.35 dollár, míg a gyerekjegy 9.

3_2.jpg

 Mercedes-Benz Múzeum

Stuttgart, Németország

A mindössze fél perces liftút a trükkös, fém-üvegszikla hatású felépítésnek köszönhetően akkora élmény, hogy sokan az önmagában is érdekes múzeumot kizárólag a liftezés miatt látogatják. Azért a múzeumot is érdemes megnézni, így legalább féláron liftezhetnek: felnőttek 5.15 dollárért, míg gyerekek 2.60-ért.

 

 4taipai101.jpgTaipei 101

Taipei, Tajvan

Tériszonyosoknak annyira nem ajánlott. A 89. emeleten található csillagvizsgálóig 63 kilométer per órás sebességgel száguldó lift 37 másodperc alatt ér fel, de fentről gyönyörű panoráma tárul az egész városra. Ha a forrás pontos, akkor a gyerekkedvezmény nevetségesen, avagy bántóan jelképes: felnőtteknek 13 dollár, míg a gyerekeknek 12.35.

 

 

5skytower.jpgSky Tower

Auckland, Új-Zéland

A 185 méter magas torony kilátójából a varázslatos élményt a 40 másodperc alatt felérő, üvegborítású, nyílt panorámás lift fokozza. Egy út felnőtteknek 23.50 dollár, míg gyerekeknek 9.

 

5kínakülső.jpgBailong Lift

Hunan, Kína

Kakukktojás, mert nem épületben, hanem egy nemzeti parkban viszi fel a látogatókat 326 méter magasra és közben az üvegkalickából lehet gyönyörködni a tájban. Az extrém időjárási körülmények kivételével mindig jár a lift. A kétperces útért 8,90 dollárt kell fizetni, de emellett meg kell váltani a kétnapos nemzeti park-jegyet 39 dollárért.

 

7stockholm.jpg

 SkyView

Stockholm, Svédország

Az Ericsson Globe kabinjaival a 130 méteres magasságra szépen lassan, 20 perc alatt lehet feljutni. Az üvegkabinokban mindez óriáskerék-élményt nyújt, így a svéd főváros egyik vezető látványossága e liftút. A svédek a biztonsági előírásokat rendkívül komolyan vették a rendszer kiépítésénél, így mindenki önfeledten gyönyörködhet a városra nyíló panorámában. Azonban mindössze két kabin áll a liftezők rendelkezésére, ezért célszerű előre lefoglalni a jegyet, ami 22 dollár felnőtteknek és 15 dollár gyerekeknek.

  

9london.jpgHammetschwand Lift

Luzerni-tó, Svájc

Egy kilövésre váró űrrakétára emlékeztet a kinézete a legnagyobb európai kültéri liftnek, amelyet már 1905-ben felépítettek. A legmagasabb pontja 152 méter és 48 másodpecig tart egy út. A pazar alpesi tájat és a tavat erről a kilátóról a felnőttek 14, míg a gyerekek 7 dollárért nézhetik meg.

 

8.jpg

 Lloyd Building

London, Anglia

Sajnos a Temzére nyíló kilátást e külső liftben csupán a biztosító alkalmazottai és a hivatalosan beléptetett vendégeik élvezhetik.

 

11newyork.jpg

 Luxor Inclinator

Las Vegas, USA

Az egyiptomi piramist formáló Luxor hotel liftje 39 fokos szögben szállítja az utasokat a gúla csúcsába. Az élményhez szobát kell foglalni a 4400 szobás szállodában. Egy átlagos éjszaka ára fejenként 89 dollár.

 

10_1.jpgLong Island City Business Center

Queens, New York, USA

A legtöbb lifttel ellentétben ennek a varázsa a belsejéből fakad, hiszen egy teljesen átlagos irodaházban áll a 31. utcában.Csupán 6 szintet lehet vele megtenni és természetesen ingyenes, már ha az alkalmazottak beengednek. A lift belsejébe festett, élénk szinű sárkány káprázatos.

 

12skótFalkirk-Wheel-Genel.jpg

 Falkirk Wheel

Falkirk, Skócia

Ez a lift-csónak egyveleg 2002 óta üzemelő turistalátványosság, ám egyben két, szintkülönbséges csatornát köt össze, vagyis valójában egy zsilip (illetve valójában egy hajóemelő-szerkezet, hiszen nem a vizet zsilipeli, igaza van a kommentelőnek) . Egy 50 perces útba két felmenet is beletartozik a lifttel a 35 méteres csúcsig. A belépő 12,25 dollár felnőtteknek és 7,75 a gyerekeknek.

Képek és szöveg: D&D

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: anglia new york usa london las vegas lift egyesült királyság

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr396100313

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

I_Isti 2014.05.01. 12:29:36

Cool.
(De az utolsó valójában nem zsilip, hanem egy hajóemelő mű.)

tony_romita 2014.05.01. 13:01:26

Nincs olyan, hogy Luzerni-tó, csak angolul, olaszul és rétorománul hívják így. A magyar neve Vierwaldstätter-tó, esetleg Vierwaldstätti-tó.

És legalább az európiai árak esetében használhattad volna az eurót.

zozo82 2014.05.01. 13:17:26

@tony_romita: Ha mar Luzern, akkor inkabb CHF-et

Zincsilla 2014.05.01. 13:30:50

Hozzatennem a Rockafeller Center liftjet: www.youtube.com/watch?v=0mfI1mNsJX4

Nem csak azt latod a diszkivilagitott liftaknaban, milyen gyorsan megy a lift, de a fulke tetejere erdekes kepeket, videokat vetitenek. Mikor belepsz, fogalmad sincs ezekrol, mert a lift teteje feher.

A masik pedig az osakai SkyTower:
www.youtube.com/watch?v=PcpFU_tDyvE

Bar itt inkabb azt azt koveto mozgolepcso az elmeny, ami a nagy semmi kellos kozepen log 40 emeletnyi magassagban :)

tony_romita 2014.05.01. 13:39:34

@zozo82: Igen, Svájcban meg a frankot. Bár ott legtöbb helyen elfogadják az eurót is, míg a dollárról ez nem mondható el.

Ahoj- 2014.05.01. 13:40:10

Attila úton valami 90 éves liftben utaztam egyszer. Frankón halálfélelmem volt de működött :)

odamondó 2014.05.01. 15:46:56

Nem tudom valaki járt-e már itt Torinóban a film múzeumban ahol a kupola közepén megy fel a lift drótkötelek közt ami nem ad épp valami hatalmas biztonságérzetet... körülötted meg a nagy semmi.

P.T 2014.05.01. 15:54:48

Akinek tetszenek a liftek és többet akar róluk tudni az látogasson el ide:
felvono.blogspot.hu/

Buncog 2014.05.01. 16:08:23

A Torontoban levő CN tower erősen hiányzik a listáról. 346m magasra visz a lift a külső falon a felhőkarcolók és az Ontario-tó fölé. (És még van feljebb is egy másik lifttel, 447m-ig)

www.cntower.ca/en-ca/plan-your-visit/attractions/high-speed-elevators.html

Olgicsq 2014.05.01. 18:39:24

Sajat kedvenc a wieliczkai sobanya liftje, Lengyelorszagban. Kb 130 metrer melyrol jon fel, ha jol remelik ezek az eredeti banyaszliftek. Valoszinuleg a regi banyaszok folyton siettek valahova, nem volt felesleges idejuk liftezgetni, mert elegge halados tempoban mennek felfele a gombolyure kitomott kalitkak.

2014.05.01. 23:45:52

Ha legizgalmasabb lift lett volna a cikk címe, akkor a páternoszter vinné a pálmát.
süti beállítások módosítása