M4_logoterv[1].jpg

Ma délután hatkor hirdetik ki a design Terminálban, a Graphifesten, hogy milyen is lesz a BKK új metró-, HÉV- és hajólogója. Pontosabban azt, hogy melyik pályamű nyert, hiszen lehet, hogy a későbbiekben még továbbgondolják a terveket. Mivel a zsűriben én is ott ültem, hamarosan első kézből értesülhettek az eredményről (addig a titoktartási kötelezettség miatt nem beszélhetek róla), de addig is íme egy kis háttér a változáshoz és a döntéshez.

A BKK létrejöttének számos oka volt. Az egyik szerintem az, hogy muszáj volt egy új brandet létrehozni ahhoz, hogy a tömegközlekedést megint vonzóvá tegyék (a BKV elnevezés ugye néhány évtized alatt gyakorlatilag a borzalmas szinonimája lett).

Brandépítés pedig elképzelhetetlen új arculat nélkül. A BKK pedig jól vette ezt az akadályt, tetszik a régi autóbusztáblára hajazó logo az ágazati kiegészítésekkel, tetszik hogy bevezettek egy cégszintű új színt (a lilát) - sőt azon kevesek közé tartozom, akiknek a buszok világoskékje is tetszik. Más kérdés, hogy soha, de soha nem fogom nekik megbocsátani a bajuszos bácsi likvidálását, mert az simán lehetett volna Budapest emblematikus figurája. Mindezzel együtt a mérleg pozitív.

Ennek a folyamatnak a következő  lépése az új metró-, HÉV- és hajólogó bevezetése. Már maga az intézkedés is felvet pár kérdést, mielőtt elgondolkodnánk azon, hogy milyen is lesz. Az egyik, hogy mi szükség van új logóra, a másik, hogy ha már megújulnak, akkor miért pont ezek.

A metró logója ugyanis nem is olyan rég vette fel mai alakját, a kettes metró felújítása után. Az újhoz apropót a négyes indulása adja. Na igen. Ez már a négyes metrónak is az ötödik (!!!) logója lesz, pedig még át sem adták. (Lásd fenn.)

Bár elég nehéz teher ez, ha már megörököltük, hozzuk ki belőle a legtöbbet. Tényleg nem minden évtizedben adunk át új metróvonalat, szóval ha igen, akkor az megérdemel egy saját arculatot, amihez természetesen idomul a többi járat  is. Ha úgy tetszik, meg lehet kicsit lovagolni az új metró menőségét és kicsit megfürdetni a fényében a régieket is.

Hogy ezzel párhuzamosan miért csak a HÉV és a hajó kap új logót? Egyrészt alighanem azért, mert a buszoknál vagy a villamosoknál százszor nagyobb feladat lenne az arculatváltás, tekintve a járatok és a megállók számát. Másrészt hagyományosan csak a metrónak és HÉV-nek volt erős, felismerhető és ismert logója. A hajó bevonását szerintem az indokolta, hogy itt egy viszonylag új termékről van szó, ami így könnyen integrálható az új arculatba.

Na és akkor a pályázat. Meghívtak öt tervezőcsapatot, hogy alkossanak. Őket:

 

Laki Eszter behance.net/lakieszti

Official Classic - behance.net/OfficialClassicEps / flickr.com/photos/officialclassic/

Hidden Characters - http://www.hiddencharacters.hu/

Line and More - http://www.lineandmore.hu/

José  Simon - http://simonsays.hu/says/

 

 

Ezek voltak a feltételek (bocs, ha kitörik a nyakatok, a hülye Twitter-kliens nem volt képes elforgatni a képet. Na jó lehet, hogy a telefonom a béna vagy én.)

Ők alkották a zsűrit (illetve izé, mi alkottuk):

 

Cosován Attila (a Co&Co designkommunikációs ügynökség alapító-tulajdonosa, a MOME oktatója);

Dávid Gábor(Budapesti Közlekedési Központ, arculati szakértő);

Egedi Gergely (a BORN.hu ügynökség tulajdonosa, a BKK márka vizuális identitásának megalkotója);

Finta Sándor (a Főpolgármesteri Hivatal főépítésze);

Jon Hunter (a Londoni Közlekedési Társaság design igazgatója);

Yo Kaminagai (a Párizsi Autonóm Közlekedési Társaság design igazgatója);

Lelkes László (grafikus, a Magyar Tervezőgrafikusok és Tipográfusok Társaságának elnöke, a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének alelnöke, a Magyar Képzőművészeti Egyetem tervezőgrafika szakirányának oktatója);

Ráday Dávid (a Proud ügynökség tulajdonosa, a Sziget Kft. kreatív tanácsadója, a Hello Wood és a MOME Line alapítója);

Ughy Attila (városképvédelmi és városfejlesztési tanácsnok);

Zubreczki Dávid (újságíró, blogger)

 

Na és hogy milyen volt az 5 pályázó 11 pályaműve? Na azt csak délután hatkor árulhatom el. Gyertek vissza akkor!

Addig is böngésszetek 171 metrólogót a képre kattintva!

metro_logo[1].gif

[Nyitókép: Wikipedia, alsó kép: core77.com]

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest logó közlekedés metró tömegközlekedés hév hajó arculat bkk

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr1005643728

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szb9 2013.11.19. 12:06:23

Ez azért érdekes, mert nekem már biztosnak tűnt, hogy a nyitóképen a második lesz végleges. Ezt használják minden térképen, az M2-es vonalon és az új vonalnál is már csomó helyen ki van rakva (értsd: ki van fizetve, le van gyártva):
dl.dropboxusercontent.com/u/54275031/IMG_20131105_104334.jpg

holmsz (törölt) 2013.11.19. 12:37:40

@szb9: majd átcikézik, haverok, buli ... szegény négyes metrón 40 év alatt már annyit loptak a koncepcióalkotástól a millió tervezésen át a kiviteleési baromságokig, hogy ez a pár milliócska fel sem fog tűnni

soibegin 2013.11.19. 13:11:17

Valószínűleg nem kerek lesz, így a lámpatesteket is újra kell cserélni (kell még lopni pár milliót)... ;)

Tapogatott Kukorica 2013.11.19. 13:16:19

Az elso kommentelo linkje utan sok meglepetes nem fog erni senkit. :D

Gera 2013.11.19. 13:20:07

Szerintem meg a budapesti tömegközlekedéssel nem az a gond, hogy kevesen használják, úgyhogy nem igazán értem, mi szükség a brandépítés és társaira. Ez az egész inkább arról szól, hogy Vitézy élőben SimCityzik és gyermeki lelkét melengeti, amikor meglát valahol egy BKK logót.

cybergreg · http://www.cybergreg.hu 2013.11.19. 13:22:04

Volt egy olyan logó is, ahol ki volt írva, hogy DBR METRO:
www.metro4.hu/images/logo_dbr.gif

Don Quixote de la Ferko 2013.11.19. 13:24:04

"Miért van szükség új metrólogóra?"

Nincs szükség. Viszont megfelelő pozícióba kerülhetett egy újabb éhes csókos, aki kiadja a megfelelő csókosnak a megfelelő munkát, aki legyártja (kimásolja valahonnan) a megfelelő logót, ezért megkapja a megfelelő összeget, amiből visszaoszt a megfelelő csókosnak egy még megfelelőbb összeget, aki végül befizeti a megfelelő pártkasszába a megfelelő összeget, oszt vityka ismét örül, mert az IQ 10 alatti követelménynek megfelelő egyedek ismét rá szavaznak, és közben ezerrel szidják Gyurcsányt.

Don Quixote de la Ferko 2013.11.19. 13:27:52

Más szempontból nézve is roppant logikus, hiszen azok a labancok akik sűrűbben járnak hozzánk turistáskodni, és már megszokták, hogy milyen logót kell keresni, azok tanulják meg a kurucok úristenit, nehogy már egyszerű legyen a dolguk. Mocskos multiimádó kapitalista oligarcha kizsákmányolóknak szopni köll, oszt jónapot.

barli 2013.11.19. 13:28:22

hogyhogy nem a Tarlós tervezte? :)

bioLarzen 2013.11.19. 13:28:35

Nem kicsit "érdekes", hogy a magát konzervatív értékrendűnek valló tarlós mintha szinte kereszteshadjáratot folytatna a tradicionális budapesti szimbólumok ellen... A címer, a zászló, a BKV-buszok színe, a metrólogó...

Persze, mióta arra a kérdésre, hogy miért akar új zászlót a városnak, azt válaszolta, hogy azért, mert neki szemlély szerint nemt tetszik a régi, nincs nagyon min meglepődni. Az is érthető, hogy az ilyen látszatintézkedésekkel legalább a naivabb szavazókkal el tudja hitetni, hogy egy tevékeny, aktív polgármester, aki valóban változtat - noha csak a lényegtelenebb dolgokon. Kb. mintha egy romos, düledező ház renoválásának a kilincsek lecserélésével és az ablakkeretek újrafestésével kezdenék hozzá.

Szóval, szerintem elég fura, hogy egy konzervatív politikus ennyire leszarja a tradíciókat... Kicsit mintha ellentmondásos lenne a dolog.

bio

bioLarzen 2013.11.19. 13:30:23

@szb9: Majd újratervezik/gyártják/telepítik őket. Az pedig puszta véletlen lesz, hogy az ezeket végző cégek pont valamelyik politikus egyik üzlettársa/rokona tulajdonában vannak...

bio

¿Qué tapas hay? 2013.11.19. 13:33:35

Nem értek egyet az előttem szólókkal. A közpénzszórás csak egy (egyeseknek kellemes) externális hatása a logócserének. Új logóra azért van szükség, hogy egy senki pár évig (míg ismét nem változtatják meg) valakinek érezhesse magát, és a CV-jébe felírhassa: "én terveztem/vezettem be a budapesti metró LXXII. logóját, ami 2016.11.10-től 2017.04.15-ig volt használatban."

A brandépítésnek és a cégjelképek használatának se hagyománya, se kultúrája nincs Magyarországon.

barli 2013.11.19. 13:41:20

@bioLarzen: mióta tradíció a román zászló Budapesten?

SemBoga 2013.11.19. 13:48:22

@Gera: ahogy nézem, a vitézy féle bkk adott végre valami lökést a begyöpösödött dinoszaurusz intézményi rendszernek

nrGia 2013.11.19. 13:52:51

"Az egyik szerintem az, hogy muszáj volt egy új brandet létrehozni ahhoz, hogy a tömegközlekedést megint vonzóvá tegyék" imho attól hogy a sz*rt átcimkézik attól még a szaga és állaga nem változik.

adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe 2013.11.19. 13:53:30

@barli:
Az nem román. Az eredeti zászlón arany szín volt, az amit most nem képesek kikevertetni vagy kifizetni, ezért van az a sárga-narancssárga szerű fos szín a zászlón.

Új Metró logo?

Első megoldás: Az apátok f....t, rohadt tolvaj banda!

Második megoldás: A Metro "M" betűje a kommenista Mockba-t idézi, ezért a magyarosul jobban hangzó földalatti után az "F" betű jelölést fogja kapni, az angol és német ajkú túristák legnagyobb örömére!

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2013.11.19. 14:00:38

"A BKK létrejöttének számos oka volt. Az egyik szerintem az, hogy muszáj volt egy új brandet létrehozni ahhoz, hogy a tömegközlekedést megint vonzóvá tegyék (a BKV elnevezés ugye néhány évtized alatt gyakorlatilag a borzalmas szinonimája lett)."
Miért, mi van akkor, ha a BKV-s tömegközlekedés nem vonzó? Van konkurencia, amire át lehet váltani?!
Egyébként anno a BKV honlapján pl. meg lehetett nézni egyes járatok menetrendjét. Ma a BKK honlapján már csak az útvonalát. A BKK csupán egy élősdi a BKV ill. az adófizetők nyakán. Az ott munkahelyet kapott ficsúroknak viszont tényleg stabil megélhetést biztosít.
A budapestieknek pedig valószínűleg új metrólogóra van legkevésbé szükségük. :)

Somebody 2013.11.19. 14:09:23

@Frady Endre: Ha komolyan nem találod meg a BKK honlapon a menetrendeket (hint: a "Menetrendek" menüpont alatt kell keresni), az feltehetően nem a cég bűne.

szb9 2013.11.19. 14:22:35

@Zubreczki Dávid: persze, nuygodtan felhasználhatod. Mint a zsűri tagja, tudsz arra racionális magyarázatot, hogy miután széleskörűen bevezették minden BKK információs anyagon és térképen a képen látható logót, sőt mint láthatod le is gyártották az új vonalra (más helyeken is kinn van már: Újbuda-központ, Kálvin tér, Szent Gellért tér), miért kell a tervpályázat?

barli 2013.11.19. 14:26:57

@adhuvbeigiqe upiugtqeőoqőoqqe:
nekem román volt, és gondolom nem voltam egyedül. Valszeg hiányosak voltak a történelmi ismereteim, de amikor először plakátolták ki a várost ezekkel a zászlókkal, akkor tényleg azt hittem, hogy román napok vannak épp. Szerintem jól tették, hogy lecserélték. Ha az "ősi" Budapest zászlón horogkereszt lenne, azt is le kéne cserélni.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2013.11.19. 14:28:31

@Somebody: Végül és véletlenül megtaláltam. Amikor ugyanis ráklikkeltem a járatra, csak az útvonalat mutatta, pl.:
www.bkk.hu/tomegkozlekedes/utazasi-informaciok/menetrendek/#7
A menetrend úgy jött elő, hogy véletlenül ráklikkeltem az egyik állomásnévre. Azért mondom, hogy véletlenül, mert semmi sem utalt rá, hogy azt kellene tennem, csak annyi volt legfölül, hogy pdf formátumban érhető el. Hogy hogyan, azt magamnak kellett kitalálnom.
Régen a BKV honlapon elég volt rákattintani a busz számára és hopp, már ott is volt. Nem volt szükség Da Vinci kódos nyomozósdira. :)

innovation 2013.11.19. 14:30:14

@barli: Nem román, de szomorú, hogy ilyen hülyéknek, mint te is vagy, csak ez jut erről eszébe.
Parttalan vita, tudom, de muszáj leírnom: a budapesti zászló vízszintes volt, benne címerrel. A román függőleges, a kékkel kezdődik, stb.
Nomeg előbb volt Erdély zászlaja a piros-arany-kék, mint Romániáé. Utóbbi a francia mintát követte.

Stefánia vagdalt 2013.11.19. 14:40:59

Nem azért, hogy burkoltan zsidózzak, de a bíráló bizottságban enyhe Dávid-túltengés van.

:-D

barli 2013.11.19. 14:44:13

@innovation: a Körtéren házak között kifeszített kábeleken lógott, ott függöleges volt. Nekem ez volt az elsö benyomásom a demszkyzászlóról, én kérek elnézést.
Az irodalomkönyvön sincs f*sz, én mégis azt láttam meg rajta:
www.origo.hu/i/1309/20130909-penisz-a-tizedikes-irodalom-konyvon9.jpg

Aliendriver 2013.11.19. 14:50:50

@barli: És az ország zászlóját mikor cserélik végre le? Hiszen ez kit nem emlékeztet ez az elfordított olasz zászlóra? Mikor először megláttam, azt hittem, ferde olasz napok vannak.

barli 2013.11.19. 14:53:14

@Aliendriver: az olasz fura módon nem zavar.

Aliendriver 2013.11.19. 14:59:22

@barli: Akkor csak én látok itt némi ellentétet?

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2013.11.19. 15:00:51

Jól értem? Ez most egy meghívásos pályázat volt?

Ha igen miért nem nyilvános? Fogalmam sincs, h ki az az öt vki aki fel lett kérve a tervek kidolgozására, de már itt borul a mutatvány, miért pont ők?

A zsűri viszont pipec, az igazán nemzetközi szintűnek tűnik. Mondjuk amikor a Londoni Közlekedési Társaság design igazgatója megkapta a felkérést szerintem először megnézte, h egyáltalán nem kamu-e és Bp.-en tényleg van-e metro. Ha meghívásos volt a pályázat nem lehetett volna őt felkérni? A londoni metró elég jól el van az arculati elemeivel úgy 100 éve, szerintem nekünk is rajzolhattak volna valamit.

Megannyi kérdés...

Amúgy ízlelgessük ezt egy kicsit: Londoni Közlekedési Társaság design igazgatója. Ott van ilyen? Azonnal vmelyik havert kinevezni egy ilyen pozicióba itt is.

Na, de mivel nem vagyok önző Bp büszke népének gyorsan rajzoltam egy logot for free! Szívesen. :-)))

kepfeltoltes.hu/131119/4metro_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

uud 2013.11.19. 15:11:29

vajon kinek-a-kije fog nyerni? nagyon izgulok.

barli 2013.11.19. 15:13:38

@Aliendriver: igen, a román az zavar.
Téged zavar az árpádsávos zászló egy jobbikosnál?

Vaandor 2013.11.19. 15:14:01

A mai (kerek) logó modern, 21. századi, jelzi a megújulást, ugyanakkor már épp eléggé beépült a köztudatba, azon méretes balekság ellenére, hogy a hármas metrót a BKK a mai napig lusta volt átmatricázni rá, pedig a térképeken úgy szerepelteti.
Emellett ma már egységes arculatot ad a hévekkel is. (A hajó meg hogy jönne ide?)

A lecserélést SEMMI nem indokolja.

A legyártott, de át nem adott elemek miatt pedig egy csere elrendelése azonnal a hűtlen kezelés kategóriájába esne. Szóval ezt tessék gyorsan elfelejteni!

Rátóti Mutyikos 2013.11.19. 15:19:48

@barli: futyike! az a "roman zaszlo" 1867 ota budapest zaszlaja.

Fluffer 2013.11.19. 15:21:54

@barli: Basszátok meg, ennyi erővel az USA zászlója is Árpád-sávos. A horvát zászlót meg hívhatnánk Árpád-kockásnak. Vagy kommenista sakknak.

Csípi a szemem ez a fajta belemagyarázás. Akkor már mondja ki nyíltan a Tarlós, hogy a régi budapesti zászló a románra emlékezteti ÉS mivel a románokat utáljuk, mint varjú a rohadt tököt, _ezért_ cseréljük le.

barli 2013.11.19. 15:28:39

@Rátóti Mutyikos:
wiki: "Az első világháborút követően, amikor a románok elfoglalták Budapestet, tényleges ellenérzést váltott ki ez a színkombináció, így az 1930-as években megváltoztatták"

már akkor is fütyik voltak

Aliendriver 2013.11.19. 15:40:52

@barli: Igen zavar, mivel a nyilasok zászlaja, akik tízezrek haláláért a felelősek. Mégsem akarnám ezért újrarajzoltatni az amerikai zászlót.

Viszont itt volt Budapest zászlaja, ami Budapest létrejötte óta (ami ugyebár 140 év és két napja történt) jelképezte a várost, dualizmuson, két világháborún, fasizmuson, kommunizmuson, rendszerváltáson, NATO, majd Uniós csatlakozáson keresztül. Elképzelésem sincs, hogy gondolatmeneted alapján mely ideológiához tartozik, de mondom, akkor ess neki az "olasz" nemzeti lobogónknak is, hiszen az meg mégis egy tengelyhatalmi jelképet idéz.

Mad Mind 2013.11.19. 15:44:47

@barli:
Ha román volt, akkor tudatlan paraszt vagy és tökmindegy neked milyen zászló lóg ott.

barli 2013.11.19. 15:52:37

@Mad Mind: ha jól tudom, a románok vették át Erdélytöl, akiktöl Budapest vette át. Tehát román is.

szist 2013.11.19. 15:57:40

Mond Kedvesd Z.Dávid egyet árulj el ! Ha ma 18 órakor lesz az eredmány kihirdetése arról,hogy ki nyeri a pályázatot...hogy írhattál róla blogot 11ó.50-kor???
A többi süketelés nem is érdekel

Aliendriver 2013.11.19. 15:57:41

@nomad: És íme egy posztmodern fajelmélet. Köszönjük.

barli 2013.11.19. 15:58:09

@Aliendriver:
a nyilasok is használták, de az eredetileg ugye Árpád ház zászlaja.
Ezt meg a románok is használják, pedig erdély zászlaja.
Nem tehetek arról, hogy nem a XIX. században születtem. 90 elött meg nem használták, ha meg igen, jól eldugták. Én elöször a Demszky éra alatt láttam, és tizeniksz évesen nem tudtam, hogy mi az, nekem román volt.

(hozzátenném, hogy engem személy szerint zavar az Árpád sávos zászló)

humorpalanta 2013.11.19. 15:58:21

@klarky: Nekem nagyon bejön :D Tök jó lett! :D

Egyébként én a legfelső képen az 1. támogatója vagyok. Szerintem jól néz ki, s az sem érdekel, ha 10 posztkommunista városban van még ilyen. Szerintem jó, illik hozzá.

Aliendriver 2013.11.19. 16:13:59

@barli: Ja. Tök olyan a párhuzam, mint sír mellett szarni vagy szar mellett sírni. Azért ne kelljen már azt kezdeni magyarázni, hogy jelenleg az árpádsávos zászló alatt nem egy hímzőkör fut, hanem egy ugyanolyan náci eszméket valló politikai tömörülés, mint a nyilasok voltak.

Ellenben mondd már meg, ki ellen irányul Románia? Hol van nekünk konfliktusunk velük? Mert ha a Román zászlóra emlékeztet, az a te gondod. Ha valaki betegesen irtózik a románoktól, az menjen pszichológushoz, de nehogy már egy város évszázados jelképét igazítsuk az ő szájízéhez. Ez a zászló fehér, baszki, eszkimók vagyunk mi? Mért kell a hóra gondolnunk, ha a zászlóra nézünk?

De persze richtig Demszky hibája a te hiányos neveltetésed, vagy épp az, hogy a kommunista városvezetés nem zászlók gyártásába és kitűzésébe ölte a pénzt.

házelnök 2013.11.19. 16:31:06

Bocs, kerestem a neten, de nem találtam:
ki az a Zubreczki Dávid?
Valaki tud segíteni?

barli 2013.11.19. 16:38:59

@Aliendriver:
"Ellenben mondd már meg, ki ellen irányul Románia?"
például az ott élö magyarok ellen?

engem zavar, na, nem tehetek róla.

Aliendriver 2013.11.19. 16:55:59

@barli: A húgom például ott él, és köszöni szépen, ő semmi magyarellenességet nem tapasztal. Még úgy sem, hogy Magyarországról települt át. Amíg olyan téveszméket gyártunk, hogy minket mindenki utál, addig ezek az országok saját magukkal vannak elfoglalva és szépen elhúznak mellettünk.

Engem ez az eszeveszett mindent a saját szájízünkre zavar elképesztően. Főleg, hogy évszázados tradíciókat rúgnak fel vele.

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2013.11.19. 16:56:11

@humorpalanta: Köszönöm! (persze kicsit még lehetne finomítgatni)

:-)

nál 2013.11.19. 16:58:00

@házelnök:
E blog szerzője, amúgy - a zsűri névsora alapján - "újságíró, blogger".
Segítettem?

SZALAROAA 2013.11.19. 17:10:33

Miért kell új? A mostani tökéletes!

silent76 2013.11.19. 18:18:11

Ekkora baromságot még soha nem olvastam: "Az egyik szerintem az, hogy muszáj volt egy új brandet létrehozni ahhoz, hogy a tömegközlekedést megint vonzóvá tegyék"

bioLarzen 2013.11.19. 18:52:15

@Frady Endre: Bocs, de ez az eddigi leggyengébb versed.

bio

(Amúgy tökéletesen egyetértek. Egyszerűen nem létezhet épkézláb és jogos magyarázat a bkv honlapja messze leglátogatottabb oldalának ilyesfél elrejtésére..)

bioLarzen 2013.11.19. 18:53:58

@barli: Történetesen régebb óta, mint Romániában.

Szerintem jobban jártál volna, ha hallgattál volna.

bio

schmittpál 2013.11.19. 19:30:10

@Somebody: @Frady Endre:

Korábban működött az, hogy www.bkv.hu/busz/86.html. Mobilról is, rögtön, fejből tudtam, hogy mit kell beírnom, nem kellett nyolcat klikkelni meg megállókat kiválasztani. Ez most szar, és igen, nem jobb oldalt a harmadik menüpontnak kéne lennie a menetrendnek, hanem egy jól látható, NAGY gombnak, mert a bkk.hu látogatói fogadnék, hogy 95%-ban ezért mennek oda.

Moszkvicsslusszkulllcs 2013.11.19. 19:38:41

Nem túl sok a Dávid a zsűriben? :-)

kaffer 2013.11.19. 20:06:10

Elnézést a nyelvezetért, de ezek kibaszott amatőr logók. Az egyszerűségében lenne a nagyszerűsége, de kérem szépen, legyenek már rendesen kidolgozva.

Azzal nincsen baj, ha valaki inspirálva van egy már létező logó által, de egy az egyben plagizálás szégyenteljes és talán még büntethető is (napi sok órában keresek magukat designernek nevező csalókat a világ minden részéről, a munkám része).

Szzzz 2013.11.19. 20:07:24

A kérdésekre a válasz.

Azért kellett a BKK, mert így tűnt egyszerűbbnek létrehozni a saját mutyiszervezetet. A BKV neve eleve nem cseng túl jól, tele van régi bútordarabokkal, oda kellett volna betenni a haverokat, és azok haverjait, stb, macerás.

Ehelyett egy egyszerű húzásból a BKV-ból kiszervezték a zsírosbödön-ágazatot és a kommunikációt egy külön cégbe.

Az új logóra pedig azért van szükség, hogy a nyikhaj húszéves búzavirág kissrác, akit ennek az egésznek megtettek a vezetőjének, kiélhesse a kis gyermeteg lelkét. Hogy majd mesélhesse az onokáknak, hogy a nagypapi volt, aki búzavirág kékre festette a buszokat, és csinált túristahajókat a dunára.

Mert sajnos ez az a hely, hogy minden tehetségtelen kis percemberke ilyen nagyon látványos dolgokban valósítja meg magát. Ezért van három évente új metró logó is.
Mert minden kis buzi minden évben hagyományt akar teremteni a régi helyébe.

Amúgy guglizzatok csak rá, hogy pl a londi tube logója mióta néz így ki.

Na persze ott könnyú, azt az országot nem főleg proli csicskák lakják...

bioLarzen 2013.11.19. 20:52:38

@Frady Endre: Na, ez már jobb! Meglepően tömör, szinte epigrammikus - de ott van benne a lendület ;)

bio

rexter 2013.11.19. 22:15:50

én megnéztem az első linket a pályázók közül, és két munkáját a laki eszternek.
no, ha én ilyeneket tudnék csinálni mint ő, akkor milliomos lennék, de nagyon jól. valószínűleg ő is jól él ha ilyen ügyes, és buiztos vagyok benne, hogy a többi is. viszont az itt kommentelők 95%-a semmi értékeshez nem ért, csak károg mindig mindenen.

ettől függetlenül persze hülyeség az egész minek kellett.

_zahnrad 2013.11.19. 22:36:58

A tömegközlekedés megítélését nem naponta huszonötször átnevezett megállókkal, hetente különféle tarka árnyalatra lepingált buszokkal, hetente átrajzolt logókkal, hanem pontos, minőségi szolgáltatással és jó forgalomszervezéssel lehet javítani. Sok területen van jelentős előrelépés, de ez utóbbi területen elég nagy bajok vannak.

nénikéd 2013.11.20. 00:11:15

@barli: Rosszul tudod. Buda zászlaja volt piros-aranysárga (árpádsávosan), Pesté sárga-kék. Ebből lett Budapesté piros-sárga-kék. (Úgy tudom, a wikin lévő szöveg egy világháborúk közti legenda, amiben már az is sántít, hogy Budapest csak 1873. óta van: nehéz lett volna neki 1867. óta Erdély színeit használni.)

Ráadásul ehhez képest a román zászló kék-sárga-piros. Azaz fordítva. És elforgatva. Úgyhogy ránézésre sincs semmi köze hozzá. Nem mellesleg remélem, a magyar zászlóról meg az olasz jut eszedbe: pont ugyanez az összefüggés.

@schmittpál: @Frady Endre: @Somebody:
Panaszkodtam már nekik e-mailben: leginkább, hogy mobilról használhatatlan. Azt válaszolták, lesz az is, addig használjam a Google Maps alkalmazást.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2013.11.20. 09:52:53

@bioLarzen: Ha már a rövid verseknél tartunk, itt a legeslegrövidebb:

Frady Endre:
E

E-e?

* * * * * * *

„Mi ez a beteges szószátyárkodás?! Az, hogy csak egysoros a vers még rendben volna, de miért kell bele két teljes betű?! Ráadásul bántó a cím és a vers közötti ellentmondás, hiszen a cím szerint egyértelműen E, a vers viszont pont a saját címét kérdőjelezi meg: E-e? Jelentse ki inkább maga a vers is, hogy E! Akkor viszont csak ismételné a címet, tehát még ez sem kellene! Legyen az egész csak ennyi: ’Frady Endre: E’! Megspóroltunk két betűt egy kötő- és egy kérdőjelet, és megszabadultunk a nyamvadt költőkre jellemző kispolgárian fanyalgó belső bizonytalankodástól is. A nyomdaköltségekről már nem is szólva. Most már csak a költő nevét kellene eltüntetni és előttünk állna minden idők legszebb, mert legrövidebb verse: E.” /Lektor Lajos, a Megvető kiadó ISO auditora/

„Előttem az utódom! Két e-vel eddig csak én tudtam verset írni, hiszen én már akkor is megmondtam, hogy E kettő kell nekem, amikor más még a mássalhangzókkal bajmolódott. Nem csoda, hogy Barguzinig menekültem ebből a szellemi tunyaságban dagonyázó labanciából! Hajrá Frady!” /Petőfi Sándor, alias Alexander Petrovics, de neked Fradykám csak Szása bá’/

„A címmel együtt három E! Mint a Ferencvárosi Torna Club címerében: Erkölcs, Erő, Egyetértés! Véreim, ősmagyarok! Adjunk a liláknak! Szálljunk turulszárnyakon lehel kürtöket fújva és szemünkből kisöpörve az árvalányhajat nyilazzunk hátrafelé, hogy fejbe ne lőjük az állatot, amelyen ülünk! Hej Baskíria, Levédia, Duna-delta, Tisza-Alfa, Omega, Illés, Metró, HÉV, Villamos, Omnibusz… Éjjel az omnibusz tetején, emlékszel kicsikém, de csuda volt… Sáláláláláááá… Mindent vissza, lálálá!!! Jaj, Brünhilda főnővér, vigye innen azt a nyugiszuriiii…” /Zöldüveges Zétény, leszázalékolt hazaffy és ápolt/

„Ezt nem hiszem el! Illetve kénytelen vagyok, hiszen itt olvasom, de félve, mint az egyszeri kamikáze a rajtparancsot. Hogy költhet valaki, aki a magyar nyelv leggyakoribb betűjében sem biztos?! A jövőben minden egyes betűről ír majd valamit? Teniszkönyököm lesz a megterheléstől, ha ezt a sok verset egyenként mind el kell valahová dugdosnom anyám elől, nehogy felhúzza magát, mint Pókember a téglafalon! Borzalom! Rettenet! Armageddon! Búvár Kund Abigél! Vendettare necesse est!” /Puzsér Róbert, kritikus/

„E-e e E? vagy E E E-e? Nehéz döntés, de vállalható-e? Kinek a válla bírja el e vállalást? Nyitott, vagy zárt E-e? Is-is? Se-se? Mi, mi? Dó-dó? Lá-lá? Énekelni ilyenkor? Sírva? Vigadva? Ének? Zene? Testnevelés? Heti öt vagy öti hét? Kérdések, kérdések és újabb kérdések. Sorakoznak és nincs hová bújni! Essetek rám, ti halmok! De ne túl magasról, és ne túl nagy halmok! Köd előttem, özönvíz utánam? Birka, vagy bárka? No, én megyek. Hová is?” /Török Gábor, politikai elemző/

„Ló Reál helyett végre most rólam írtak verset! Mert megérdemlem!” /E, magánhangzó/

„Őőőőő…” /Ő/

„Végre egy vers, amit meg tudok tanulni! Hogy mit gondolt a költő? Közöd?!” /Csúingam Ajtony, a Dr. Titanic Auróra Jégkrém- és Hajóipari Szakközépiskola érettségiző tanulója/

„Tömörítve küldjem tovább, vagy hagyjam meg ilyen nagynak?” /Ímél Emil, informatikus és UFO-kódfeltörő/

„Ajjaj, itt nagy baj lesz! Ennyi nyugiszuri a világon sincs!” /Brünhilda főnővér/

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.hu/2013/03/e.html

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2013.11.20. 10:48:15

@szb9: nem, ilyenekbe baromira nem avattak be - csak a tizenegy pályaműről mondtuk el a véleményünket

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2013.11.20. 10:49:57

@szist: úgy hogy egy hete volt a zsürizés :) csak az eredménnyel megvárták a Graphifestet, hogy ott hirdessék ki. az időpontot pedig a külföldi zsűritagokhoz kellett igazítani

szb9 2013.11.20. 11:20:36

@Zubreczki Dávid: ezek szerint nem tettes vagy, hanem áldozat :)
süti beállítások módosítása