hello szomszéd

/Németh Dániel Hello szomszéd című fotója természetesen csak illusztráció/

Vannak szemét tulajok, akikről már a feltételek maghatározásakor láthatod, hogy mire számíthatsz. Vannak, akiket csak lakva ismersz meg és vannak akik csak távozáskor vágják meg az embert. Zoli egy olyan állatorvosi lóba futott bele, aki több bérlőjén mutatta be a legkülönbözőbb módszereket, hogyan lehet átverni embereket egy alapvetően bizalomra építő helyzetben. A levél hosszú, de érdemes végigolvasni!

Albérletek terén sokfelé olvashatók visszaélések a tulajdonosok és az albérlők részéről is. Az én példám (pontosabban: a mi példánk) kaucióvisszafizetéssel kapcsolatos, és ebben az albérletben ezzel a tulajdonossal nem én voltam az egyetlen, akinek problémája volt: a kaució az ember saját pénztárcájában nagy összegnek számíthat, de ha valaki ezt jogi úton szeretné visszakapni, akkor az a költségek mellett eltörpül. Pontosan ez az, amire sok lakástulajdonos alapozhat, amikor úgy dönt, hogy nem fizet: a vele járó kellemetlenségek miatt úgyse jár utána az ember.

Az én lakásbérleti szerződésem még 2010-ben lett megkötve: a kaució csak minimum egy évi ottlakás után jár vissza, az összeg viszonylag kicsi: 40000 Ft. Ahogy más lakótársak, úgy én is azt gondoltam a bérleti viszonynak közel a végéig, hogy a tulajdonos megnyerő modorával adva van a jó atmoszféra mellett a korrektség is. Mindemellett persze magam is láttam, hogy tényleg voltak olyan lakótársak is (nem is kevés), akik egy éven belül költöztek el vagy voltak egyéb fizetési problémák, ezért nem járt vissza nekik semmi a kaucióból. (Pont az ilyen történetek mögött könnyebb volt a tulajdonosnak „elbújtatnia” egy-két síbolást is a bennmaradt lakók előtt, így előttem is. Mindemellett bőven volt, akinek visszaadta a pénzt, eloszlatva a gyanút maga körül: lám, ő korrekt volt, tehát visszakapta. Úgy gondoljuk, hogy a vissza-nem-fizetésből adódó „lehetőségeket” kb. akkor kezdte el „kiaknázni” másoknál, amikor én már egy éve ott laktam, és ezekről bővebben már a kiköltözésem után tudtam meg részleteket.)

Egy évvel a szerződés megkötése után átköltöztem az albérletnek egy nagyobb szobájába, amikor onnan egy volt lakótársam éppen kiköltözött. Ennek fejében a korábbi 40000 Ft mellé további 20000 Ft kauciót kellett odaadnom neki, mert a nagyobb szobában természetesen nagyobb bérleti díjjal lehetett lakni. Az új szobámat az előző lakótárs teljesen felújította, és a tulajdonossal megegyeztek, hogy kiköltözéskor a kaució mellé az anyagköltségeket is visszakapja. Nem így történt, és erre két verzió létezik. A volt lakótársamét mostanában tudtam meg: a tulajdonos kölcsönkérte a volt lakótársamtól az ő szerződéspéldányát nem sokkal a kiköltözés előtt - mondván: le kell fénymásolnia - de visszaadni már „elfelejtette”, és kiköltöztetéskor amúgy is mindig kicseréli a zárat. A volt lakótárs így még csak azt se tudta a szerződésével bizonyítani, hogy egyáltalán ott volt; a kb. 120000 Ft-ra rúgó összeget ügyvédek szerint is hiába próbálná meg behajtani: számolni kell az ügyvédi költségekkel és a pervesztés kockázata is elég nagy, így csak a saját fejére hozott volna bajt. A tulajdonos verziója: a szerződés szerint a lakáson semmilyen átalakítás nem végezhető az ő tudta nélkül. Azt mondta, hogy ővele ez nem lett megbeszélve, így jog szerint nem jár vissza a pénz a volt lakótársamnak. (A fénymásolós kölcsönkéréses húzást természetesen elfelejtette megemlíteni. )

Az említett elsőéves bizalom jegyében előfordult az is, hogy a tulajdonos néha 1-2 hónappal előre kérte az albérletpénzt, amit aztán le is tudtunk lakni - ebből az első évben nem is volt gond. Egy ilyen előre fizetés egy másik volt lakótársammal is meg lett beszélve, de mivel ő talált egy árban előnyösebb albérletet, így egy év előtt kiköltözött. Ő maga is tudta, hogy a kaució nem jár vissza neki, de az előre kifizetett bérleti díj igen - a tulajdonos persze előttem tagadta, hogy lett volna ilyen tartozása.

Ekkor jött el az én időm is: jobb albérlet miatt kiköltöztem. Mivel én is kifizettem előre egy hónapot, azt lelaktam. Egy hónappal a kiköltözés előtt odaadtam neki a lakásbérlet felmondásáról szóló nyilatkozatot. (Igazodva a lakásbérleti szerződésben leírt egyhavi felmondási időhöz.) A kiköltözésre megírtam egy másik papírt is az albérlet átadásáról, leírva benne a visszafizetendő kauciót (össz. 60000 Ft) és az óraállásokat. Az ottlakás utolsó napján viszont nem jött el a kiköltözésre, a találkozásokat pedig rendre lemondta. Hivatkozva persze mindenféle indokra a munkanélküliségtől kezdve számlafizetési gondokig. Egy biztos: a lakást megfelelő állípotban, kitakarítva adtam át, kárt benne nem tettem. A tulajdonos telefonon hangoztatta is: tudja, hogy nekem az a pénz jár, de nem tudja kifizetni. Ekkor fordultam ügyvédhez. Fizetési meghagyás, végrehajtási felszólítás - ezekre nem válaszolt. Az előbbit az albérlet címére küldtük (jogszerűen, mert a szerződésben is szerepel), az utóbbi viszont a lakcímkártyája szerintire ment: végig budapestinek mondta magát, ehhez képest nyíregyházi címe van. Egyik felszólításra se reagált, így a végrehajtók első körben leemeltek a számlájáról akkora összeget, amekkorát találtak rajta: kb. 13000 Ft-ot. Kifutott minden válaszhatáridőből ugyan, de jogilag még mindig volt egy lehetősége: ha igazolni tudja, hogy munka miatt hosszabb ideig nem tartózkodott otthon, akkor fél éven belül ellenjegyzést adhat be a lakcím szerinti jegyzőhöz, mert nem tudta nézni a beérkező leveleit. Ezzel a lehetőséggel élt is, ami azt jelentette, hogy ha erre válaszolva a maradék összegre ácsingózok, akkor perré alakul az ügy - amelyet csakis Nyíregyházán lehet lebonyolítani. Az ügyvéd szerint nincs lehetőség arra, hogy Budapestre lehessen vinni az ügyet. (És persze érdekelne, hogy a jelenlegi lakók előtt énrólam mit hazudhatott.)

Mérlegelve szélsőséges lehetőségeket, hogy mi jöhetne: eddig is fizettem az ügyvédnek a fizetési meghagyásért és a végrehajtói felszólításért (ez is behajtható - lehetne...), erre még a perköltség is rájönne ill. a Pesten felfogadott ügyvéd utiköltsége is, ha nem akarok Nyíregyházára menni emiatt. Körülményes, ugye? Pontosan erre építhetett a tulajdonos. A három károsultból jogilag én mentem a legmesszebb az igazamért. Viszont ha ezt megcsinálta három emberrel, akkor valószínű, hogy meg fogja többel is. Lehet, hogy ez JOGILAG nem csalás, TÉNY szerint viszont hármunknál összesen legalább 200000 Ft-nyi visszaélésnél tart.

Ami tanúkkal igazolható: 1.) a szobát kifestő volt lakótársam nem egyedül újította fel a lakrészt, hanem egy haverjával. Lehet, hogy papíron nem tudja igazolni, hogy ott lakott, de tanúvallomásokkal az ottlakást is lehetne, pl. a haverja és a párja mellett az enyémmel. Az a bizonyos barát pedig hozzá tudná mondani a felújítást is. 2.) A tulajdonos lakásbérleti szerződésen túl semmiről nem írt papírt, SŐT: ha volt erre szándék (havidíjról, előre kifizetett összegekről), azt rendre többünknél elutasította. A mi „hibánk”, hogy ezt hagytuk, de aki lakott már több albérletben, az tudhatja: a „betyárbecsület” jegyében ez megy az albérletek több, mint 90%-ánál - nemcsak itthon, hanem sokszor tőlünk nyugatabbra is. (Ott talán a 90% nem valós szám, de létező jelenség. Mentségnek persze nem mentség: ennyiben vagyunk mi - ha lehet ilyet mondani - „felelősek” a kialakult helyzetért.)

Mit lehetne még tenni, hogy ez ne történjen meg nála még egyszer? Az alábbival kapcsolatban érdekelne egy-két vélemény (ha lehetséges, akár jogászt is megkérdezve), ill. hogy van-e még lehetőség másra is a felsoroltakon kívül.

  • Jegyzői panasz. (Pénz ebből nem járna vissza, de legalább hivatalosan is tudnak róla valahol.)

  • Tudatni a jelenlegi lakókkal, esetleg az épületfenntartóval. (Az ügyvéd szerint ha valaminek a veszélyére papírokkal igazoltam felhívom valaki figyelmét, azért bajosan vagyok perelhető.)

  • Adóhatásági ellenőrzést kérhetek ellene. (Pénz nekem szintén nem járna vissza, és felmerül a kérdés, hogy a „papírmunka” elmaradása miatt én mint volt lakó mennyire üthetem meg a bokámat ezzel.)

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: átverés albérlet lenyúlás főbérlők

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr745504899

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

noviktornoparty 2013.09.09. 21:41:20

mint jogász és NAV alkalmazott mondom, hogy a három közül szerintem a legtöbb értelme a közérdekű bejelentésnek van. pénzt ebből sem fogsz látni, de az adóhivatalnak van meg a legnagyobb esélye - és a szükséges eszközei -, hogy megfingasson egy ilyen görényt. mert valami azt súgja, hogy nem kapkodott az szja és az eho befizetésével sem...

ezzel és a jelenlegi lakók értesítésével legalább preventív jelleggel másokat megóvhatsz a bajtól. és sztem vidd végig az ügyet, meglepő lenne, ha nem neked adna igazat a bíróság. persze az már más kérdés, hogy hogyan fogod behajtani az egyre nagyobb tartozását...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.09.10. 00:06:44

Én is adok bérbe (Kizárólag diákoknak), és tisztességesen csinálom. Lassan négy éve nem kell hirdetnem, mert egymásnak adnak.

Shanarey 2013.09.10. 00:31:13

@noviktornoparty:

Ez így van, hajrá.

Aki így csal, az csal máshol is vagyis az adóbevallásnál.

zoliber 2013.09.10. 09:09:36

(Adóellenőrök kedvéért: a neve és a címe nálam. ;-) ) A perhez szükséges 15 napos válaszhatáridő sajnos lejárt, mert közben ügyvédet is kellett váltani, akivel szintén vakvágányra futott a megbízás. A kérdéses idő alatt egyfolytában dolgoztam a "haditerven", de nem volt elég. Az ügyvédeket ugyanis több fronton nehéz ilyen ügynek megnyerni: 1. Amíg keresem a tanúkat és azért nem írom alá addig a megbízói szerződést, addig elvállalnak másik - vélhetően nagyobb összegről szóló - ügyet.
2. Nem minden ügyvéd vállal egy nyíregyházi kiruccanást Budapestről, főleg 40000 Ft miatt.
Jogilag tehát sok fronton a tulajdonosnak áll(t) a zászló, a puszta tényeket nézve viszont ez véleményem szerint bűncselekmény: emberek megkárosítása mellett (ahogy fentebb is említettétek) adócsalás is. Ez vélemény, nem ténymegállapítás, tehát ezért még csak nem is perelhet. :-)

tomraider 2013.09.10. 13:33:10

Az a baj, hogy a kaució kezelésével általában alapvető problémák vannak. És ezt most gyakorló bérlőként és bérbeadóként mondom. A 2 legfontosabb dolog:
1. Kauciót SOSEM lakunk le és engedünk lelakni.
2. (ami az 1. pontot úgyis megoldja) A kauciót bankba kell helyezni egy olyan számlára, melyhez a bérbeadó és a bérlő CSAK együtt (ill. egymás hozzájárulásával) tud hozzáférni.
Így mindkét fél elkerülheti a kellemetlen meglepetéseket.

holdkoros · http://holdkor.blog.hu/ 2013.09.10. 14:07:36

@tomraider: neked az a te bajod, hogy Európából jöttél. És azt hiszed, most is ott vagy. Velem már közölte tulajdonos, hogy azért akar 3 havi kauciót kérni az amúgy kb a 70-es évek elején berendezett (180.000 kárt akkor se tudtam volna benne tenni, ha az egészet dózerral simítom laposra) lakására, mert elromlott a hűtője, és újat kell venni...

@zoliber: te meg elég ha meglibbented az apeh, mára már NAV nevét, és a legtöbb marhánál, ha látják hogy bizony komolyan mondod, leesik a kétfilléres. Persze nem mindnél. De a többség tudja, hogy elég nehéz kimagyarázni ha a nevén lévő kecóban 3 idegen lakik... Én már szereztem vissza így kauciót, igaz, én tényleg feljelentettem volna. Eleve felháborítónak érzem itthon ezt a divatot, hogy veszek egy lakást devizára, lakok anyunál még 15 évig, addig valami nyomorult, akinek a szülei nem tudtak összerittyenteni egy devizahitelre valónyit szépen fizeti nekem a részleteket, de legalább még a markom is tartom, mert devizakárosult vagyok. No mindegy, a lényeg, hogy ne hagyd magad, mert az ilyen csak abból tanul, ha nagyon megfingatják. És abból sem igazán, csak akkor nem marad már lehetősége.

Alaister Grand 2013.09.10. 14:59:54

Külföldön (Skócia) nagyon komoly érdekvédelme van a bérlőknek. Csak az adhat ki lakást, aki regisztrált landlord, és ha bérlők hivatalos panaszait jogosnak találják, simán feketelistára teszik. A kaució tkp nem is kerül a tulajhoz, mert egy központi deposit bankban kerül elhelyezésre, tehát arra senki nem hivatkozhat, hogy nincs pénze visszafizetni, hiszen hozzá sem nyúlhatott.
hát ugye Európa...

Trójai 2013.09.10. 15:37:15

Nyíregyházi ügyvédet nem tudtál volna keresni?
Ha már ennyi pénzt beleöltél, hülyeség volt nem végigvinni.

Én a felsorolt lehetőségek közül az összeset megragadnám, hogy kisebb nagyobb kellemetlenségeket okozzak ennek a tulajnak.

para_noir 2013.09.10. 15:52:38

@é̶̸͜͠r̀͜͡d̷̸͟͠e̴̢͠͏k̨͘͢͠e̶̕͞s̵̷̛: jaj de bírom az ilyen beböffentést. Ha oda lenne írva, hogy Kozák Miklós a Jókai utca 5-ből, akkor mi változna? Elmennél megnézni, hogy ott van-e? Ez szerintem mindennapos történet, sajnos. Nekem is húzták már le ismerősömet hasonló módon, volt olyan haverom, aki a kecó megtekintése és "lekauciózása" után úgy érkezett bőröndökkel az ajtóhoz, hogy három másik szerencsétlen is ott volt már, mindegyiknek kiadta tulaj. Egy régi bérleményemben meg a tulaj lehúzott minket egy huszasra, mert addig körözött a lakásban, amíg talált egy törött járólapot (már úgy volt mikor mentünk) meg egy félméteres csíkot a falon. A posztolónak én is a NAV-ot ajánlanám.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2013.09.10. 17:15:31

"A kauciót bankba kell helyezni egy olyan számlára, melyhez a bérbeadó és a bérlő CSAK együtt (ill. egymás hozzájárulásával) tud hozzáférni."

Ez nem megoldás rosszindulatú bérlő esetén. Ha kárt okoz vagy nem fizet, akkor sokra megyek az olyan kaucióval, amelyhez csak a másik beleegyezésével férhetek hozzá. Ha ui. nem járul hozzá a kaució felhasználásához, akkor mindenképp bíróságra kell mennem, amikor is pontosan ott tartok, ahol a poszt írója most. S addig sem jutok hozzá a pénzemhez.

Bérlőként, rosszindulatú bérbeadóval szemben ugyanez a helyzet.

Amíg egy tyúkper is több évig eltarthat, s amíg a per- és ügyvédi költség bőven meghaladhatja a perértéket, mindig lesznek, akik arra spekulálnak, hogy nem éri meg az embernek pereskedni.

Az adóhivatalnál pedig tényleg érdemes bevallani a jövedelmet, különben zsarolható vagy. Engem is próbált már zsarolni bérlő azzal, hogy ha nem teszem ezt vagy azt, akkor bejelent az adóhatóságnál. Csak annyit mondtam neki, hogy tegye nyugodtan. Azóta sem tudom, végül feljelentett-e (ennek már 4 éve), de semmi olyat nem mondhatott az adóhatóságnak, amit én nem írtam bele az adóbevallásomba (pl. bankszámlára kérem a bérleti díjat, eleve hülyeség lenne nem bevallani).

maxval, a gondolkodni igyekvő birca · http://maxval.co.nr 2013.09.10. 17:36:06

@tomraider:

Amit írsz, az nem létező gyakorlat. A kauciót le szokás lakni. Pont.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2013.09.10. 18:07:55

holdkoros: "Én már szereztem vissza így kauciót, igaz, én tényleg feljelentettem volna."

Jogosan visszajárt neked a kaució?

Amúgy ha valaki jogtalanul követelné vissza a kauciót, a bérbeadó helyében az sem érdekelne, ha nem adózok a bérbeadás után. Színleg belemegyek a dologba, magnóra veszem, ahogyan megzsarol, közben az adóhivatalnál önrevíziót jelentek be. A kaucióból kifizetem az elmaradt adót és a minimális önellenőrzési pótlékot, (inkább az állam kapja, mint egy zsaroló bérlő), a bérlőt meg feljelentem zsarolásért, bizonyíték a hangfelvétel.

noviktornoparty 2013.09.10. 22:54:49

@Kovacs Nocraft Jozsefne: azért az annyira nem minimális összeg :) egy nagyon gagyi 40ezres bérleti díjnál mondjuk két évre az adóhátralék és az önellenőrzési pótlék kb 280-300ezer forint. amit azért ritkán fedez a kaució :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2013.09.11. 08:52:30

@noviktornoparty: Na jó, lehet, hogy nem fedezi. De a bérbeadó helyében abból indulnék ki, hogy aki jogtalanul visszaköveteli a kauciót és ennek érdekében megzsarol az adóhivatallal, az följelenthet azután is, hogy fizettem neki. Vagy újból megzsarolhat, a következő bérlőt is ellenem uszíthatja stb.

Jobb eleve nem engedni a zsarolásnak, főleg ha van rá bizonyíték, ami miatt a bérlő is megütheti a bokáját.

Persze a legtisztább ügy rendesen leadózni a jövedelem után.

Hétfejű tündér 2013.09.11. 22:46:48

Ez teljesen zavaros.
A dolog menete: fizetési meghagyás, ha jogerős: kérni a végrehajtást. Ha jól értem, ez meg is történt. Van ingatlana a palinak, mert nyilván itt csak hibás szóhasználat az albérlet és valójában a tulajdonostól bérelték a lakást. Ha folyik a végrehajtás és van miből végrehajtani, akkor előbb-utóbb lesz belőle még pénz.
A jegyzői panaszt nem értem. Semmi köze a jegyzőnek egy bérleti jogviszonyból eredő vitához. Nyilván a NAV-nál fel lehet nyomni, ez ízlés kérdése.

Kuruttya 2013.09.16. 09:56:54

Miért mindig csak a tulajról vannak ilyen történetek? Vannak érdekes dolgok a másik oldalról is.

Pl. 20-as IQ-jú srác tudatosan és széndékosan uszítja az amúgy békés cigány szomszéd pitbulljára a kutyáját, mert az meg volt kötve és akkor lehet. Aztán magyarázhatom a gazdájának, hogy baseball ütő nélkül is megtudjuk ezt beszélni... Szerencsére megoldotta magát a probléma, mert két hét múlva rájöttem, hogy már egy hete nem lakik a lakásban. Persze az utolsó ebéd felét bennehagyta a gondosan kihúzott hűtőben. A kauicó meg éppen csak fedezi a lakásban 3 hónap alatt összehozott károkat.

Aztán jön a 18 éves egyetemista csaj a pasijával, egyszerűbbnek tűnik a helyzet. Az időnként ordító, ultraprimitív rap-re még valahol számít is az ember ilyenkor, de hogy miért érezte szükségesnek a srác, hogy horogkereszteket véssen a falba, arra nem jöttem rá. Aztán amikor egyszer megyek pénzügyeket rendezni előre megbeszélt időpontban, egy vérző, péppé vert fejű srác pityergett lehajtott fejjel a kanapén. Nem a bérlő. Szerencsére a csajt egy félév után kibaszták az egyetemről. Kaució meg ment a fal helyrehozatalára.

Ehhez képest az csak vicces, amikor jön egy fiatal pár, hogy akkor ők minimum évekig maradnának és magukénak éreznék a lakást (ideális bérlő), az első nap nagy lelkesen kifestik az egészet, aztán a második nap közlik, hogy ja bocs mégsem maradnak. Narancssárgára festették.

Vagy amikor egy gyerekét egyedül nevelő, érdeklődő anyuka engem kezd elhordani mindennek, mert nem megyek bele hogy a kiírt díj feléért költözzön be, és értsem meg hogy neki nincs rá pénze.

Szóval nem egyoldalú ez a dolog :P

zoliber 2013.10.07. 15:10:23

@noviktornoparty: @Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: @Shanarey: @tomraider: @holdkoros: @é̶̸͜͠r̀͜͡d̷̸͟͠e̴̢͠͏k̨͘͢͠e̶̕͞s̵̷̛: @Alaister Grand: @Trójai: @para_noir: @Kovacs Nocraft Jozsefne: @Hétfejű tündér: @Kuruttya:

Jöttek kétkedő és építőbb visszajelzések is. Hogy eloszlassak bizonyos kételyeket a történet igazságtartalmával kapcsolatban, az alábbi linken megtaláltok egy riportot is, a 24-35. perc között. (Leadva: Okt. 5, 19:00, RTL2, Forró nyomon.)

www.rtlklub.hu/most/rtl2/45587_forro_nyomon_riporterunk_az_utcakat_jarta_es_megmutatja_mit_

Itt nemcsak károsult albérlőről, hanem károsult tulajdonosról is esik szó, mert az éremnek két oldala van - ezt a riport érzékelteti is. A riportban én voltam az, aki adásban felhívta a tulajt.
(Gondolam, NAV-ozás előtt elszórakozunk vele egy kicsit; így egyúttal adásban ismerte be a szándékos csalást, még ha nem is mondta ki nyíltan. Nem tudom, hogy látta-e a műsort, remélem. :-) )

zoliber 2013.10.07. 15:14:36

(Hozzá kell tenni: az adásban telefonálás a riporter ötletét dícséri. ;-) )

Lángharcos 2013.10.14. 21:13:47

@zoliber: Mehh.. Regisztrációt kér a linked, anélkül nem lehet megnézni.

Köszi nem, innentől kicsit spamszerű, főleg amennyi embernek reagáltál.
süti beállítások módosítása