A csepeli vigalmi negyed terve olyan gyorsan tűnt el a süllyesztőben, amilyen gyorsan előrántották. Viszont már meg is van az új koncepció az egykori Ruhaipari Gép- és Kerékpárgyártó Vállalat épületének hasznosítására. (Amúgy tudja valaki milyen jármű a "ruhaipari kerékpár"?*) Az ötlet nem is hülyeség, sőt kifejezetten jó! Épüljön ott egy pláza kerékpárosoknak.

A kerékpáros pláza híréről egy olyan komplexumot képzeltem magam el, ahol mindenki bringázik egy bazi nagy bevásárlóközpontban (ami egy Aréna vagy Westend méretű plázánál egyáltalán nem lenne hátrány), de nem egészen erről van szó. A helyen rengetegkerékpározáshoz kapcsolódó bolt lesz egy kupacban, meg persze étterem is és versenypálya, sőt egy tesztpálya is, ahol mindenki kipróbálhatja a biciklijét mielőtt megveszi.

A tízezer négyzetméteres bringapláza nem csak Magyarországon lesz egyedülálló, de egész Európa legnagyobbja lesz!

Az ötlet nem csak azért pompás, mert a csepeli hagyományokra épít - itt volt ugyanis a hazai kerékpárgyártás fellegvára -, de azért is, mert jelenleg vagy harminc bringakereskedő működik a telephelyen. Ráadásul ha kerékpárgyártásban nem is, kiegészítőkben elég erősek vagyunk. Vannak bringás táskáink, amelyek a határon túl is kaphatók (Bagaboo), és akkor az olyan cuccokról, mint a bringabugyi, ne is beszéljünk.

Szóval ha hagyják, akkor nagyon be tudna népesülni ez a pláza, a lelki szemeim előtt egy frankó kis koncerttermet is látok, ahova kerékpárt is be lehet tolni, na de ne szaladjunk előre.

Röviden, ha nem rontják el, akkor valami remek dolog is kisülhet az egészből: élő hagyományok és a jelenlegi adottságok kihasználása valami erőltetett hülyeség helyett. Remélem a megvalósítás is sikerül.

* Bár a kérdést költőinek szántam, Olgicsq tudta rá a választ: a "ruhaipari kerékpár" ilyen. Köszi!

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest kerékpár csepel bevásárlóközpont xxi. ker

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr52158827

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.07.18. 15:18:46

Hagy legyen.

De Pécs sétáló utcáiból tiltsák ki a száguldozó, az embereket, gyerekeket veszélyeztető őrült kerékpárosokat.

Nem 1 súlyos baleset történt már!

silverwol 2010.07.18. 15:19:23

Az ötlet jó, a hír nem új, de ettől még nem árt, ha jár az emberek fejében. Kellene még több bicikliút Csepelre és Csepelről kifele, továbbra is ezt mondom.

Mária néni 2010.07.18. 15:30:56

Nincs szükség ilyesmire. Többet érne, ha a plázzára szánt területet befüvesítenék és fákat ültetnének.

Bolee 2010.07.18. 15:47:34

Pontosan még egy plázára van szükségünk! Pláne megfelelő háttér infrastruktúra mellett...

Mária néni 2010.07.18. 15:50:23

Csepelnek is a legégetőbb szüksége egy biciklisplázzára van már csak szüksége, hiszen annyira jól mennek a dolgok. Ki az az idióta, aki ezt kieszelte?

TonTomika 2010.07.18. 15:59:51

Szerintem igen is van szükség arra, hogy jobban támogassák a magyar bringás kultúrát -ami sajnos nem nagyon van-.

Mennyivel kevesebb dugó, és környezetszennyezés lenne, ha több ember használná közlekedésre?
Felháborítónak tartom, hogy ennyire tesznek a bringásokra...bringautat nem építenek eleget, és ezért se a járdán nem szeretik őket, sem az autóúton.

Nem hiszem hogy a csepeli önkormányzatnak ebből származna valami hiánya, gondolom nem ő a beruházó. Viszont rengeteg munkahelyet és egy kis életet visz arra az elég lepukkant területre.

Ja, és nem ártana bringautakat (is) építeni!

Today05 2010.07.18. 16:04:05

@Mária néni: én meg úgy érzem, hogy pár napja a blogszférának arra lenne szüksége, hogy valahova lepattanj, mert szinte mindig mindenütt ahol előkerülsz, csak ész nélkül fröcsögsz. elhiszem hogy úgyérzed, hogy számít a véleményed, de sajnos el kell keserítselek, nem, senkit sem érdekelnek a frusztrációid.

egyébként nem vagyok bringafanatik de szerintem nagyon jó ötlet, az emberek hadd mozogjanak, sportoljanak, járjanak közösségbe, sokkal jobbat tenne a mozgás az ilyen frusztrációkkal terhelt emberek lelkivilágának is.

Olgicsq 2010.07.18. 16:05:08

Amúgy tudja valaki milyen jármű a "ruhaipari kerékpár"?
én igen, tessék: kerekagy.blog.hu/2009/02/09/egy_varrogep_es_egy_bicikli_talalkozasa_a_piacon
:D

Today05 2010.07.18. 16:06:14

@Mária néni: jah, amugy meg hiába tennél egy parkot a csepel művek közepére, sztem kevés ember lenne, aki oda menne, csepelen azért van elég sok zöldterület, ha már park, akkor az a városban kéne hogy létesüljön

czanga · http://lyrik.blog.hu/ 2010.07.18. 16:09:39

Csepel nem a kerékpárosok miatt szégyenteljes terület. Ez a beruházás korántsem felesleges. Aki pedig nem ezekben a közegekben mozog 5-10 éve, ez lehetőleg ne szóljon bele olyasmibe amihez nem ért. Imádom, hogy minden magyarnak mindig, mindenről van véleménye, és az esetek többségében tartalmi háttér nélkül. Mélyen tisztelt Mária néni el lehet kezdeni gondolkozni, majd ráébredni, hogy a csepeli gyárterület egy merő főrtelem, amit normális keretek közt is fel lehetne használni. Ráadásul a környéken előforduló kimagaslóan sok rablás-késelés, és egyéb büncselekmény elkövetését fák ültetésével nem lehet megoldani. Ellenben ha egy ilyen beruházás fizikálisan is megvalósul, az vonzani fogja az emberkeet, a bringásokat, a befektetőket, ami egyenesen arányos a pénzzel, illetve az infrastruktúra fellendülésével. Nem beszélve a megváltozott környezet miatti fokozott rendőri járőrözésről.

Mi rossz van abban, hogy a sok külföldről érkező "szemét" mellé, talán valami kultúrálisan hasznosítható dolog is társul?

Toronto, London, és még sorolhatnám azokat a városokat ahol ez a kultúrális réteg mára szinte a város lakosságával egybe olvadt. Lefordítom a te nyelvedre is, hogy megértsd. A kerékpározásban pénz, kultúra, és egyéb olyan értékek lapulnak amit fel kéne fogni, és hasznosítani, nem pedig fikázni azt.

smartdrive 2010.07.18. 16:26:00

és mégis ki megy ki ezért a világ végére?

Bárzongorista · http://www.pecsibalazs.hu 2010.07.18. 16:30:43

@Stumf vette meg a kétes hírű Pintér céget?:

Teljesen egyetértek!

Sétálóutcában tilos kerékpározni. Mint ahogy autót vezetni és repülőgéppel landolni is, mint a Vörös téren (ha még emlékszik rá, ha nem: en.wikipedia.org/wiki/Mathias_Rust)

Ez azonban nem igazán illik a cikkhez, ha csak azt nem gondolta, hogy azért, mert szerepel a címben a "bicikli" szó...

TonTomika 2010.07.18. 16:31:15

@smartdrive: Nekem 20min kocsival a 18. ker-ből. :)

Belvárosban szerintem esélytelen lenne egy ilyen komplexum...na meg hová?!

proletar 2010.07.18. 16:38:44

biztos is hogy erekciót okoz ez egy bringásnak. de vajon a momentán a várostól elkülönülő csepeli ipartelepen mennyi látogatója, plázázója lesz egy ekkora hodálynak? nem csak egymást fogják majd bámulni a boltosok? .. csak kérdem, nem tudom megítélni.. vajon készült felmérés az igényekről?

Quick_6 2010.07.18. 16:54:45

Ne legyen már minden kerületben 1 pláza....

TonTomika 2010.07.18. 17:01:07

@proletar: Az igazából lényegtelen hogy hol van...de annyira nem fog menni mint mondjuk egy Westend, vagy akármi más. A legtöbb magyar embernek még ha az igénye meg is lenne a bringázásra, pénze nem nagyon van rá sajnos. Maga az elképzelés, hogy tesztpálya, közösségi hely stb nagyon jó, de sok sok különféle bringabolt egymás hátán szvsz nem lesz túl nyereséges, mert egyszerűen nincs rá pénzünk.

Mária néni 2010.07.18. 17:04:30

ha lenne esze annak, aki ezt a hülyeséget kitalálta, akkor gondolt volna arra, hogy mibe kerül az ingatlan, annak fenntartása.
Majd abból fog megtérülni, hogy huszönöt bringás és 12 szipus deszkás fog ott lógni és a zsebébe bevisz 2 dl-es pálinkákat?
Már a graffitik (Street-art!) lepucolása és a sarkok összevizelésének kitakarítása is többe fog kerülni, mint az összes éves bevétel.

TonTomika 2010.07.18. 17:09:51

@Mária néni: Mióta teszünk egyenlőségjelet a bringás és a huligán közé? Megfelelő rend fenntartással egy nagyon jó közösség lehetne a fiatalok számára, pont azért, hogy ne így szórakozzanak Csepelen mint ahogy most.

GaZe 2010.07.18. 17:10:32

hihi, Kádár szelleme nem az hogy nem halt meg a magyarokban, de még egyre erősebb is lett.
Itt tényleg el akarják dönteni egyes arcok, hogy mit építhet egy MAGÁNCÉG a SAJÁT területén? (mielőtt jönne az okoskodás, az érvényes jogszabályok betartása mellett)
Ha oda valaki bringás komplexumot akar, csinálja. Ő pénze, ő dolga.
Ráadásul még hagyományai is vannak arrafelé.

De a magyarnak mindig mindenbe bele kell szólnia, még ahhoz is amiről kilométernyire ltáhatóan halvány fingja sincsen.

Mária néni 2010.07.18. 17:16:47

Álmodozzatok. vagy keressetek olyan befektetőt, aki invesztál milliárdokat azért, hogy ott néhány éhenkórász biciklista lógjon.

Nem kell sok ész felfogni, hogy üzleti terv is kell egy ilyen beruházáshoz. majd pont a biciklisták fognak fizetni, amikor semmiért se fizetnek, a bicikliutakat is más adójából csinálják nekik.

Viszont már van neve a csepeli Bringás Plazzának: Parazita Plazza.
:-)

T1GRIS 2010.07.18. 17:25:59

@TonTomika: Ő tesz, ne aggódj. :)) Fogsz még sokkal viccesebbet is olvasni tőle.

Még, Mária néni, még!!! :)

TonTomika 2010.07.18. 17:28:29

@T1GRIS: Már értem...szóval Urbanistának is van ügyeletes trollja. :)

czanga · http://lyrik.blog.hu/ 2010.07.18. 18:04:00

@Mária néni:
Hamár alpári vagy, bunkó, és nem utolsó sorban iskolázatlan, legalább méltósággal tennéd, és csak olyat állítanál amit tényekkel képes vagy alátámasztani.
Nos akkor beszéljünk a számokról. Az üzleti terv amiről te beszélsz már 2 éve beszéd téma volt, és befektető is akad a projecthez mára. 25 bringást említettél.
Gondoltam felvilágosítom sötétségben élő elméd, miszerint a critical mass legutóbbi rendezvényén is több 10000 ember jelent meg.

Felmérések szerint 2010 második negyedévében a Budapesten kerékpározók száma 18%, míg országosan ez a szám már 47%. Előre is elnézést kérek, mivel sajnálatos módon az agyad befogadó képessége korántsem képes ekkora mennyiségű információ elraktározására, és feldolgozására, így leegyszerüsítve csak annyit írok: sokkal magasabb ez a szám, mint amennyit a két kezeden össze tudnál számolni.

Azon mondatodon, miszerint a kerékpárosoknak szánt utakat is mások adójából építik nekik, jót derültem. Segítek drága szellemileg elmaradott honfitársam. A bringások is fizetnek adót. Van kérdés?

Adok egy tanácsot: Ülj vissza az iskola padba, és ne itt oszd az észt.

T1GRIS 2010.07.18. 18:06:37

Nem, ő nem helyi, inkább amolyan pánblogponthus istencsapása. Nehéz jellemezni... Sáskajárás, megvan? Na, olyasmi. Csak koncepció nélkül.

czanga · http://lyrik.blog.hu/ 2010.07.18. 18:08:39

@TonTomika: Van hát, és egyre mélyebbre képes süllyedni az itt lakó egyed... :D

pösti 2010.07.18. 19:39:32

Szép,szép! Szurkolok is csak ne hívjuk plázának , mert elég degradáló...(van egy társult pejorativ jelentéstartalma)

pösti 2010.07.18. 19:41:49

Ha belegondolok Csepelnek is van, és ezen csak az azonos nevű kerékpár javít valamit:)

Mária néni 2010.07.19. 00:02:12

Majd a sok éhenkórász, szipus biciglista fog annyit költeni, ami fenntart egy Plazzát :-)))

Nem kellene annyit szívni, kedves bringások! Elég lesz nektek a PECSA a Népligatben, ott már van elég kosz, mocsok.

amnesiac 2010.07.19. 09:13:32

@smartdrive: hüjje, hát ott kell lakni, mint pl. én, akkor máris nincs a világ végén. te lax a világ végén, erre még nem gondoltál???

amnesiac 2010.07.19. 09:16:09

pecsa a népligetben????????????? öööööööööö, el tetszik lenni tájolva egy icipicit...

amnesiac 2010.07.19. 09:29:07

amúgy akit mélyebben érdekel a téma, az itt okosodhat: geogr.elte.hu/TGF/TGF_Cikkek/tgfcikkek_2009/szsandor.pdf

Andrej2 2010.07.19. 09:55:44

Tudtommal kerékpárgyártásban sem vagyunk olyan rosszak:
" [...] Talán kevesen sejtik, de a legnépszerűbb magyarországi biciklimárkák szinte egytől egyig hazai, illetve közép-európai összeszerelő-üzemekben készülnek. A Schwinn-Csepelen kívül a Magellan, a Gepida, a Hauser, a Neuzer is idehaza készül, a Kellys Szlovákiában, a KTM Ausztriában, a Decathlon sportáruház pedig Lengyelországban gyártat. De akad olyan magyar üzem is Tószegen, ahol évi több százezer bicajt készítenek exportra."

hvg.hu/nagyitas/20090505_schwinn_csepel_bicikli

Mária néni 2010.07.19. 10:00:34

És mégis mit csinálnának egy plázzában a biciklisták? mennének körbe-körbe egy pályán? vagy összegraffitiznák a falakat? vagy hevernének a lépcsőkön?

.szigor. 2010.07.19. 11:35:58

Én középiskolás koromban jártam csepelre és most 1 éve költöztem vissza (a kettő között úgy 8 év a különbség). Kb. semmi nem változott, ha ez legalább egy ilyen plázával elindul akkor HAJRÁ, főként egy olyan területen ami amúgy is "szépségéről" híres.

ehpkb5 2010.07.19. 11:48:18

@Mária néni: segítek, hogy én pl (budaörsi bringásként) mint csinálnék ott és tágabb körben mire lenne jó:
- vásárolnék/javíttatnék; arányaiban egy bringa fenntartása is kerül annyiba, mint egy autó fenntartása. üzemanyagot leszámítva, de ha lesz ott jó lángosos/hamburgeres/gyrosos, akkor 'tankolni is lehet'
- közösségi élményeznék; ha most az embernek impulzíve kedve szottyan bringások közé menni, akkor nem ugrik be semmi. így lenne a bringás közösségnek (a romkocsmákon kívül) egy közösségi terepe, ahol jó fogyasztó módjára költhet, szocializálódhat, még programokat is adhatnak neki - ez márpedig ugye kulturál, ami kevesebb graffitit eredményez. meg kell jegyeznem, hogy még életemben nem láttam bringás graffitist...

Stiel 2010.07.19. 13:35:49

Helyszínhez: Petőfi híd környékén több nagy egyetem is van, sok kerékpárossal (nemcsak diákok, sok oktató is), nekik egész közel van. Hogy közösségi terep lesz-e, azt nem tudom, de alkatrészt, kiegészítőt vásárolni tuti odaszoknának a népek.

@ehpkb5: 'meg kell jegyeznem, hogy még életemben nem láttam bringás graffitist...' - hagyjad már, ő se látott. A valóság sem érdekli nagyon, csak böfögni akart egyet.

polyak.zsuzsa 2010.07.20. 10:41:53

És ilyen bringás sztrádánk mikor lesz, amit tegnap adott Boris Johnson Londonban/nak? És mint mondta, ez még csak a kezdet... :(
Nem vagyok irigy, nem vagyok irigy.

greenpolis.wordpress.com/2010/07/20/atadtak-london-elso-bringa-sztradajat/

Mária néni 2010.07.20. 12:34:13

Csepeli bringaplázzánál már csak egy hajléktalan plázza lenne jobb.
- fogyasztanának kannás borokat, lennének nagy kukák, ahol guberálnának.
- közösségi élményeznének: impulzíve kedveük szottyanna más hajléktalanok közé menni. Legy közösségi terep, ahol jó fogyasztó módjára szocializálódhat, még programokat is adhatnak nekik: pl zsebmetszés technikák, koldulás tömegközlekedési eszközökön, diszkrét vizelés közterületen.

Az adófizetők majd ezt is fizetik, mint a bringások hóbortjait.

czanga · http://lyrik.blog.hu/ 2010.07.22. 10:35:57

Vajon Mária Nénikét nem lehet bannolni, vagy legalább kimoderálni innen? Utolsó, tudatlan, bunkó paraszt... (elnézés, nem akarom az ő szintjén kifejezni magam, de meglehetősen bosszantó a ténykedése)

Mária néni 2010.07.22. 14:04:13

@czanga: Jó példáját mutatod a liberálisok kirekesztő, agresszív, fasisztoid magatartására, amikor nem ért valaki veletek egyet.

czanga · http://lyrik.blog.hu/ 2010.07.22. 18:23:59

@Mária néni: Rég nevettem ilyen jót! XD Jólvan, okos vagy! Ülj le, egyes!

Mária néni 2010.07.22. 18:26:20

@czanga: Gondolom ilyen jót nevettek a kápók is annak idején...

TonTomika 2010.07.22. 18:27:12

@Mária néni: A tudatlanokkal sehol sem értenek egyet. :)

Egyáltalán tudod, hogy hogy néz ki egy igazi bringás?
Segítek...így: www.davidguido.com/uploaded_images/Dave_Skyline-708600.jpg

czanga · http://lyrik.blog.hu/ 2010.07.22. 18:29:29

@Mária néni: Rajtad bármely kor nemzedéke röhögne, szóval a válaszom igen. :)

Mária néni 2010.07.22. 18:32:58

@TonTomika: Ezen a képen egy felnőtt ember látható, aki gyermetegen szórakozik. Infantilis. Dolgoznia kellene, gyerekeket nevelnie és nem egoista hülyegyerek-biciklivel ugrándoznia. Ha pedig már nem képes felnőni, akkor legalább titkolja.

Mária néni 2010.07.22. 18:33:44

@czanga: Nos, ha nem is tagadod, akkor javítsd át a becenevedet libero-nácira.

Mária néni 2010.07.22. 18:37:05

Bárhogy is, az a tény, hogy valaki biciklizik, nem érdem. Aki csak erre tud büszke lenni, annak sivár az élete. Bármelyik paraszt falun biciklizik naponta, mégse hivalkodik ezzel sehol.

minnifield űrhajós 2010.07.22. 20:01:46

magának se ártana egy kis munka, mehetne az evigbe dinamókat tekercselni. addig se osztaná itt a baromságait. bár néha jól esik röhögni egy jót az ilyen fasztarisznyákon mint kend.

Mária néni 2010.07.22. 20:40:26

@tengerecki: Én 20 évig dolgoztam minden nap esőben, fagyban. BKV-ellenőr voltam. Sok kis taknyost rugdostam le a hatosról.
Most inkább a vállalkozásomban dolgozom, nem kevés kis bringás k&cs&gnek adok munkát, hogy vigyék a küldeményeimet. Csúsznak-másznak előttem, hogy kapjanak egy kis melót. Ha csak ehez értenek...

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.07.23. 08:25:24

@Mária néni: kedveském! A szövegedből ítélve az eszed kb. annyi, amennyit egy BKV-s orktól elvárhatunk. Eddig igaz amit írtál. Életkorod sacc/kb. 14-15, ergo csak szeretnéd, hogy előtted fetrengjen bárki egy kis munkáért. :D

Mária néni 2010.07.23. 14:27:59

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?:
Én nem tudom, hogy a véletlen, vagy a személyiségem okozza, de a kis k&cs&g&k mindig előttem fetrengenek. Amikor még BKV ellenőr voltam, akkor azért vonyítottak, hogy ne büntessem meg őket, most meg munkáért könyörögnek. Pénzért még a talpamat is nyalogatnák a bringáSok, de csikis vagyok :-)

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.07.23. 14:38:34

@Mária néni: ebédszünet van a napköziben? Szólj a tanároknak/orvosoknak, hogy megint rajtad van a roham, kellenének a gyógyszerek! :D

Mária néni 2010.07.23. 14:43:56

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?:
Én nem akartalak megbántani téged, ne haragudj.
Attól, hogy a szellemi képességeid csak arra tesznek alkalmassá, hogy biciklizz, még lehetsz rendes ember.

Mária néni 2010.07.23. 14:45:23

Egyébként a "bringaplazza" annyira reális, mint a hajléktalan-kaszinó, vagy a drogos-tőzsde, vagy az analfabéta-könyvtár :-)

minnifield űrhajós 2010.07.23. 15:08:52

~dá~, könyörgöm...fizetek neked egy jégkását de tüntesd már el innen ezt a kisfiút...

Mária néni 2010.07.23. 15:15:58

@tengerecki: Kijött belőled a kirekesztő, ellenvéleményt nem tűrő soviniszta náci?

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2010.07.23. 15:32:05

@tengerecki: már gondolkoztam rajta(pedig először kifejezetten szórakoztató volt a provokálása), hogy kitiltom , mert egyszerre barmolja szét két blogomat is, de szerintem egyszerűen ne foglalkozzatok vele. Bár ez a jégkása kicsit megingatta a liberális szerkesztési elvekbe vetett hitemet :)

T1GRIS 2010.07.23. 15:35:20

Gyerekek, nem tűnik fel nektek, hogy szopatva vagytok? ;)
Az ég szerelmére, senki nem írná le magáról büszkén, hogy húsz évig(! - muhhhahaha) BKV-ellenőr volt. :DDD Gondolkodjatok már!

Mária néni vélhetően egy fejletlen tízéves, akinek a szülei vettek ugyan egy gépet, de számítógépes játékra nem adnak neki pénzt, a torrenthez meg hülye.

A másik tippem meg, hogy phd-jét készítő deák, aki valamilyen kutatásához gyűjt így anyagot. Ezt erősíti, hogy nagyon ügyesen választ toposzokat (BKV-ellenőr, bringások azonosítása a liberálisokkal, jól imitált(?) mérhetetlen sötétség). Ti meg bedőltök neki.

* Persze mulattató a beszélgetés, úgyhogy ha gondoljátok, hagyjuk figyelmen kívül a fent leírtakat, és játsszunk tovább "Mária nénivel". ;)) *

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.07.23. 15:38:57

@T1GRIS: nem ezt pofázom én is? :D
(ha figyelmesebben olvasod, észreveheted, hogy ennek a szegénynek nincs annyi esze, amennyi legalább egy érettségin átsegítené... méghogy PhD... :D )

Mária néni 2010.07.23. 15:43:54

Nektek nem is fontos megfejtenetek sem a foglalkozásom, sem a motivációm. Nem szükséges egyáltalán a személyemmel foglalkoznotok, mint ahogy engem is hidegen hagy, hogy ti ki fia-borjai vagytok.
Nektek, csak annyit kell tennetek, hogy avéleményemmel vitatkozzatok, nem pedig a személyemmel. Így tanítalak benneteket ingyen demokráciára, mert ahhoz nem konyítotok.

minnifield űrhajós 2010.07.23. 15:45:11

dehogy dőltem be(legalábbis én), egyből vágtam a témát, de olyan szórakoztató.a legrosszabb az egészben, hogy civilben lehet, hogy jó fej gyerek, még egy sört is meginnék vele(elnézést, bringán nem sörözünk, marad a jégkása :D )de itt elereszti magát és borzalmas.viszont megtanultuk tőle, hogy liberális=fasiszta :D végülis semmi baj nincs vele, mi is jól szórakozunk meg a néne is, ennyi... :D:D:D

T1GRIS 2010.07.23. 15:45:28

De, egyetértünk!
(Miért, ha valaki intelligens, akkor el tudja játszani - pláne online, szöveges környezetben - , hogy gyöphülye, nem? Persze a másik, kézenfekvőbb verzió, hogy valóban gyöphülye. :)) Biztos vonzódom az összeesküvés-elméletekhez. :D)

Mária néni 2010.07.23. 15:46:20

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?:
Ajánlok neked egy fogadást: bemutatom neked a Dr-t a személyimben, te meg lerágod a lábkörmeimet nyílvánosan, csinálunk róla fotókat és föltesszöl a Youtube-re is. Ha nem tudom bemutatni neked a személyimben a dr-t, akkor én fizetek a nyagyotmondásomért neked 100.000,- Ft-ot.

T1GRIS 2010.07.23. 15:47:38

@Mária néni: Igen, igazad van, Mária néni, kicsit elkalandoztunk. Bocsánatot kérek!
Folytasd, kérlek!

minnifield űrhajós 2010.07.23. 15:47:43

aki látta az "eden lake" című filmet az biztos ismeri az érzést: amikor nézed a filmet és annyira hitelesen játssza a gyerek a főgenyát, hogy legszívesebben lerúgnád a monitort :D aztán persze megnyugszol mert tudod, hogy csak film :D

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.07.23. 15:47:46

@Mária néni: látszik, milyen butuska vagy. 100000Ft ma már nem pénz. Fogadni elvből nem szoktam. Kiskorúakkal különben is tilos. Na pá.

Mária néni 2010.07.23. 15:47:58

lehet még jelentkezni a fogadásra, legfeljebb akezeimen növesztek hosszabb körmöket :-)))

Mária néni 2010.07.23. 15:48:53

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?:
Nos, ezzel kiállítottad magadról a bizonyítványt. Vagy nyuszi, nagyszájú vagy, vagy gyengék a fogaid.

Mária néni 2010.07.23. 15:51:58

Én nem állítottam, hogy a liverális = náci. Azt viszont állítom, hogy sok kis idióta azt hiszi magáról, hogy laza liberális, közben pedig a liberalizmusból csak azt nyomja, hogy pia, buli, raszta haj, másrészt pedig kirekesztő, fasisztoid, amikor ellenvéleménynen találkozik. A tolerancia nem arról szól, hogy titeket mindenki toleráljon, bármit is csináltok, ti pedig elimináljátok azt, aki ellentmond, kispispisek!

minnifield űrhajós 2010.07.23. 15:52:12

mária néni elárulok egy titkot: maga itt nem a demokráciát tanítja nekünk, hanem baszottul érdektelen dolgokkal szemeteli tele a blogot.ez egy budapestről szóló blog, nem a néne marhaságairól, úgyhogy innentől kezdve ágyeszbugyesz.

Mária néni 2010.07.23. 15:54:08

@Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod?:
felnőttesen úgy fogalmaznék (de kímélni akartalak), hogy lejárattad magad, amikor mondvacsinált ürüggyel kihátráltál a fogadás elől. Ha annyira biztos lennél a hülye véleményedben, akkor buktál volna a könnyen megkereshető 100.000,- Ft-ra, mint kacsa a takonyra.
Nyuszimacsó!

Mária néni 2010.07.23. 15:55:35

@tengerecki: Ameddig nem kezdtetek el személyeskedni, elmondtam, hogy hülye, infantilis ötlet egy bringás plazza, mert nincs fizetőképes kereslet egy ilyen megaberuházásra. Mit nem lehet ezen érteni?

Mária néni 2010.07.23. 16:00:03

@T1GRIS: Lábköröm jó lesz, ugye? Szerződést közjegyző elött kötünk a dologra, ugyanis később nincs visszatáncolás. Az videón fog látszódni az arcod és a nevedet feliratozzuk. A felvétel jogai az enyémek, arról te lemondasz. A lábköröm rágást nem imitálod, hanem rendesen le kell rágni mind a tizet. (ne túl rövidre).

T1GRIS 2010.07.23. 16:39:29

* Hmm... ezzel most elüldöztem? :-/ *

T1GRIS 2010.07.23. 16:45:51

Bocs, nem látszott a kommentet.

A közjegyző a te költséged, rendben van így?

vmaast 2010.07.23. 22:10:50

Nem értitek a lényeget.

Azért könyörögnek munkáért, hogy ne kelljen tovább fetrengeniük a röhögéstől, és mehessenek a dolgukra.
Mária néni ugyanis annyira humoros, és sziporkázó jellem, hogy a szövegét állva nem lehet kibírni ;-)
süti beállítások módosítása