Az Urbanista aztán igazán széles témakörrel foglalkozik párnégyzetcentis falragaszoktól a világvárosok közigazgatásáig, de a koldusok eddig bizony eszembe sem jutottak. Egy kedves olvasónk azonban "talán érdekel, mint urbanistát" topikkal olyan levelet (vagyis inkább publicisztikát) írt, amit nem hagyhattam ki. Remélem Ti is így látjátok, íme:
Az ugye mindenkinek alap, hogy a bűnüldözésnek kompromisszumokat kell kötnie bizonyos körökkel, hogy az utcán megmaradjon ez a beteges egyensúly. Feljövök a metróból, kiszállok a taxiból, látom, tudom, de mindegy, otthon vár a Playstation, meg a cigi, meg a gyönyörű csajom, aki reggel még paradicsomot is szeletel. Biztonságban vagyok, tök jó.
Nem tudom, mennyi kox a kussolás ára a Keletinél cirkáló járőröknél vagy közülük hányat kell leszopnia hetente egy józsefes kurvának, de az ugye mindenkinek alap, hogy ezzel kapcsolatban a Palotában legalább megközelítő számadatok rendelkezésre állnak. És az is alap, hogy a tarhálásra alkalmas lépcsők GPS koordinátára pontosan le vannak osztva, és ha valami változik, kábé le is jelentik a Tevében, nehogy már egy zöldfülű kék elkezdjen terepen rugózni. Mindez oké, hiszen mindig is így volt, így is lesz, itt ez a rend, meg minden nyugati demokráciában ez megy.
De ma sikerült megint nagyon felhúznia ennek a gyáva rendszernek. Pár fok, zuhogó november, délután négy óra, Kálvin. Mászok fel a lépcsőn a villamoshoz, ami a Deákra visz, mert tényleg nagyon esett. A szokásos törpe csöves csaj kuporog a fal tövében, aki a Bajcsy elején a Gödörrel szemben a pénzváltó mellett és a Keletinél, a Bethlen felé vezető folyosón is szokott. Valószínűleg pelenkázzák, és már láttam párszor, hogy szépen csomagolt szendvicsei vannak, nehogy kaját kapjon lóvé helyett. Nála sosincs az ugyanolyan typóval megírt kartontáblákból, amik folyamatosan rotálódnak a csövesek között, és amik pofába mászó bizonyíték jellege nyilván csak a járókelőknek tűnik fel, a rendőrök számára ez már túl underground.
Szóval ott ül a kis tenyerével a vízben, én meg várom a villamost, amikor egy kapucnis kiscsávó – kábé kilenc-tíz éves – odalép hozzá, lehajol és kiszedi a dobozából a lóvét, majd lemegy a lépcsőn az aluljáróba, és a lépcső alján megáll. A csaj rutinosan belenyúl a zsebébe, lassan kiszed még három marék aprót és a dobozba szórja. A kiscsávó elindul felfelé, és kiszedi az újabb adagot, majd visszamegy a megállóba. Jön a villamos, felszállunk, a srác leül, majd az Astorián leszáll, átbújik a korlát alatt és átszalad az úttesten. A járdán aztán bekövetkezik, amire még a Kálvinon gondoltam. Ott várakozott velünk egy bajszos, erősen kopaszodó faszi hegyes orrú cipőben, minőségi öltözetben (a srácon is valami fasza túracipő volt), aki egyszer ránézett a gyerekre, de nem ment hozzá közelebb tíz méternél. Mindketten az Astorián szálltak le, külön útvonalon mentek át az úttesten, és ott már egy szintén nem szarul felöltözött asszonnyal hármasban találkoztak. A faszi már messziről nyújtotta a kezét, a kölyök elkezdte kipakolni a zsebeit, majd elindultak a Rákóczin a Blaha irányába.
Lehet, hogy ahhoz a fonott-copfos csajhoz igyekeztek, akit tolószékben szoktak kirakni a négyeshatos megállójához (és egyébként igen szép arca van), vagy valamelyik öreghez, aki egyszer öt gyerekével, majd súlyos betegségével, harmadnap meg négy gyerekével marketingezi magát sablonkartonjain. Talán dugják is őket.
Mind tudjuk, hogy ez így megy, és persze én is mehettem volna a kis trió után, mert nagyon mehetnékem volt, de csak szorítottam a kurva villamos korlátját, mert egy rendszámmal a fejemben, bizonyító erejű felvételek, a csöves csaj vallomása és még két szemtanú hiányában csak annyit érnék el, hogy beszédképtelenné veretem magam, az meg szar. Nem olyan kényelmes, mint a Playstation, meg a cigi, meg a paradicsom.
De egy-két rendőr egy középkategóriás kamerával kábé egy hét alatt eljutna ennek a végére. Ugye, ez alap mindenkinek?
[Illusztráció: Péli Tamás festménye Pethes Mária fényképén.]
