fotó: hotelpresident.hu

 

Helikopterleszálló-pályás budapesti szállodáról már volt szó az Urbanistán, de az egyrészt csak egy látványterv volt, másrészt meg az alighanem egy kényszermegoldás. (Ott tulajdonképpen nem is heliportot tettek a szálló tetejére, hanem a pálya alá raktak egy hotelt: ugyanis a Baleseti Központ leszállójának helyén épül majd egyszer valami, ami kénytelen lesz ellátni a korábbi funkciót is.)

Na de kanyarodjunk csak vissza a Belvárosba. Ott ugyanis ha minden igaz, már szeptemberben átadnak egy szállodát a Hold utcában Hotel President néven. Kívülről semmi különös, végül is belülről sem - már amennyire egy tényleg pazar luxus szálló nem különös. Ami igazán egyedivé teszi, az a heliport:

Az épület tetején kialakított helikopterleszálló Budapest új kilátóterasza és legkülönlegesebb rendezvényhelyszíne lesz egyben.

Szállodánk tetején a nemzetközi és az Uniós szabályoknak megfelelő "Heliport"-ot létesítettünk. A leszállóhely különösen alkalmas állami delegációk, nemzetközi küldöttségek fogadására. A Ferihegyi repülőtérről - a közúti forgalom kiiktatásával - 6-7 perc alatt elérhető a kormányzati negyedben álló szállodánk. A rendelkezésre álló luxus helikopterrel a védett delegáció egy óránál valamivel hosszabb repülési idővel elérheti az ország bármely pontján lévő programhelyét, illetve látogatást tehet a szomszédos országokban.

Nem is hangzik rosszul. Nekem sem azzal van bajom, hogy vajon ki fog itt röpködni, hanem hogy mit fog hozzá szólni mondjuk az Amerikai Egyesült Államok nagykövetsége, amelyik elég kényes az ilyesmire, és nem szívbajos, ha utakat kell lezáratnia a biztonsága érdekében. Ja és légvonalban pedig száz méterre ha van a hoteltől. Na most vagy ők lesznek a potenciális felhasználói, vagy az egész heliport csak marketingfogás.

[via: hg]

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest szálloda repülőtér v. ker hotel president hold utca

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr21336528

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

érdektelen 2009.08.27. 10:18:07

"hogy mit fog hozzá szólni mondjuk az Amerikai Egyesült Államok nagykövetsége"

Kit érdekel? Majd kiköltöznek valahová :)

nabazzmeg 2009.08.27. 10:22:13

hülyeség, mit szólnának...ha valaki terrorcselekményt akart volna elkövetni helikopterrel-ről a követség ellen, eddig is megtehette volna.
A haszna ellenben az, hogy külf. delegációk miatt nem kell annyi konvoj+útlezárások, forg. korlátozások, ha a del. itt száll meg - vagy legalábbis a védett személy, hiszen ferihegyről helivel 1ből a hotelbe csapathat.

Pentvalley 2009.08.27. 10:29:50

"hogy mit fog hozzá szólni mondjuk az Amerikai Egyesült Államok nagykövetsége"

Ez igazából rohadtul nem érdekel, sokkal inkább az, hogy az itt lakók mit szólnak ehhez? És különbenis mi a francért nem tudja bármelyik delegáció vagy kőgazdag arc kivonszolni a seggét Feihegyig vagy Budaörsig?

amerea 2009.08.27. 10:32:08

es basszus en mit fogok szolni!! kjo h a lakasomtol 50 meterre fog helikopterezni az egesz budos celebcsurhe

Neménvótam 2009.08.27. 10:39:05

Ha nem tetszik nekik, el lehet húzni onnan.

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2009.08.27. 10:42:48

igen, természetesen a lakókat is zavarni fogja - ha tényleg lesznek ott helikopterek. az USA nagykövetségét azért emeltem ki, mert finoman fogalmazva egy kicsivel jobb az érdekérvényesítő képessége, mint egy átlagos lakógyűlésnek : )

papugaja 2009.08.27. 10:44:13

Lehet majd bekokózva leugrálni a tetőteraszi buliról, ha celeb vagyok?

ibn_battuta 2009.08.27. 10:44:24

Tőlünk ez kb. 250 méterre van, és gyakran látom az építkezést. A Hold utca forgalmát már az is zsúfolttá teszi majd, ha rendszeresen turistabuszok parkolnak itt, a 15-ös busz is alig fog elférni.
A helikopter baromi zajos tud lenni, nem irigylem a Hold és a Vadász utca lakóit.
Bár szerintem hozzánk is el fog hallatszani, a múlt héten napokon keresztül meg lehetett őrülni a vadászrepülőktől, 4-5 napon keresztül repkedtek a fejünk felett.

Ugyanakkor jó dolog a gyors reptéri megközelíthetőség. De még jobb lett volna, ha a tervek szerint megépül a reptéri gyorsvasút, a pár évvel ezelőtti ígéretek szerint 15 perc lett volna az út a 2. termináltól a Nyugatiig.

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.08.27. 10:47:31

a lényeg hogy a helikopter be tudjon majd repülni a négyes metróba.
(pilóta: Jean Reno)

É2I 2009.08.27. 10:48:55

Annyi, hogy meg lesz határozva a légifolyosó.
Magyarán merről és hogyan közelíthető meg a szálloda. Felszállás előtt jelentik a konzulátusnak, stb.
Az már más kérdés, hogy az ott lakóknak ez tényleg gáz.

Dr.G 2009.08.27. 10:49:51

olcsó vállrólindítható kit érdekel?

OkoskaTo:rp 2009.08.27. 10:51:28

Szerintem néhány, a szomszéd háztetőkre kirakott füstbomba menetrend szerinti beindításával le lehet beszélni a helikoptert a leszállásról. :o)

Johnny Bravo 2009.08.27. 10:52:15

Igazuk van azoknak, akik szerint mindenki közlekedjen csak autóval. Mert akkor bizonyos delegációk érkezésekor le lehetne zárni minimum a Gyorsforgalmi-Üllői-Múzeum körút szakaszt. Ez mindössze 20 km. És alig pár autó közlekedik ezeken a kis forgalmú utakon. És dögöljön meg a szomszéd tehene is. Amúgy én beszéltem a hotellel, és ők elmondták, hogy direkt be fognak szerezni egy helikoptert, hogy ha épp nincs forgalom a heliporton, akkor is tudják azt szimulálni, így 15 percenként 5 perces köröket fognak menni vele.

eloszto · http://eloszto.hu 2009.08.27. 10:54:39

"mit fog hozzá szólni mondjuk az Amerikai Egyesült Államok nagykövetsége"
és a sarki pékség mit szól hozzá?

Tomi Vazquez 2009.08.27. 10:55:27

Feltételezem egy ekkora beruházásnál nem teljesen buta emberek üldögélnek s ha az uccca emberének eszébe jutottak a fenti aggályok, akkor nekik is. Ha utána jártak s az előírásoknak megfelelően építkeztek, akkor jó. Ha nem, akkor bebukták.
Egyébként sztem is jó ötlet. Én az Üllőin járok időnként autóval és nem kellemes mikor egy pár kocsiból álló delegáció miatt Ferihegytől a belvárosig, adott esetben órákra lezárnak egy ilyen forgalmas utat. Az meg majd kiderül, mennyire igazolja a hozzáfűzött reményeket.

Kalmár 2009.08.27. 10:56:32

Nagyon sajnálom, de pont melléjük tervezem, a rendezvényekre igényelhető fehér galamb reptetési válalkozásomat.Szóval időnként 200 fehér galamb fog egyszerre felröppenni.
Szemben veszek egy apartmant, bekamerázva.
Brutál látványos lesz.
Kipróbáljuk lufikkal is, szerintem annak is örülne a pilóta, ha szembe jönne 6000 lufi 2 méteres madzaggal:-)

diktatorikus kleptokrácia 2009.08.27. 10:56:49

kit érdekel az usa nagykövetsegge? és milyen sűrűn kell majd a helikopternek ott leszállnia? markecingfogás, amit most sokan jól becumiztak. és ha megvalósul? akkor sem irígykedni kellene, hanem drukkolni, hogy legyen is igény erre a szolgáltatásra (mint tudjuk, nem a kínálat, hanem a kereslet határozza meg a piacot - még itt, abszurdisztánban is)

balage28 2009.08.27. 10:57:13

Egy elszálló helikopter nem zajosabb sokkal, mint mondjuk a körút forgalma. Amikor pécsen vagyok, egy fás, ligetes környéken vagyok, ahol az épület FÖLÖTT megy el a mentőhelikopter a pogányi bázisra, és vissza rendszeresen.
Nem ördögtől való találmány, és nem ok hisztire....
Sokkal nagyobb gond, amikor fél Budapestet lezárják, mert egy-két celeb (bocs, de a politikusokat sem nagyon tudom kiemelni a kiszeltundei melysegekbol) vonulgat Ferihegyről Budára.

indapass90210 2009.08.27. 11:07:49

Már most megígérem, hogy nem fogom igénybe venni ezt a szolgáltatást!

StopSzmog 2009.08.27. 11:10:41

Ok, igaz, jobb helikopterrel hurcolászni azokat, akik miatt amúgy lezárnák a fél várost. De akkor is baromi hangos.
A Honvéd kórházhoz (ÁMK) is építettek egy leszállót és az is iszonyú zajos, csak ott az ember elnézőbb, mert sebesültet hoznak.

petyya 2009.08.27. 11:15:40

Király! Bár nem értem hogy a végén a cikk irója valyon mi a francért szenved azon hogy mit szólnak az amcsik? Vagy ő is a követségen dolgozik???

mesekukac 2009.08.27. 11:16:01

tudomásom szerint - de javítson ki, aki ismeri a konkrét szabályozást - nem lehet repülni Bp Belváros felett (kivéve a mentőhelikoptereket), tehát a szállodát sem lehet majd így megközelíteni... pont emiatt nem tudta Várszegi sem használni a helikoptert, noha a Fotex székház (MOM Park mögött) is rendelkezik helipaddel...

laji 2009.08.27. 11:25:44

Balage28, kérlek ne hantázzál itt ilyeneket, please! Én a Szervita téren lakom, egyszer hoztak ide helikopterrel egy kazánt a szomszéd házba, az egész ház rohant ki a folyosóra, hogy akkor most kitört a 3. világháború?! Annyi anyázást még életemben nem halottam egyszerre...

gitáros 2009.08.27. 11:29:00

@mesekukac: Ez biztos nincs így, ahhoz túl sok budapesti helikopteres sétarepülés/városnézés program van a kínálatban.

eloszto · http://eloszto.hu 2009.08.27. 11:29:56

@laji: azért egy teherhelikopter sokkal hangosabb mint a többi.

Dave Brubeck 2009.08.27. 11:34:11

Érdekelne hogy azok akik sírnak akkor amikor egy delegáció miatt a fél város le van zárva, azért is sírnak ha végre nem az úton lesznek szállítva a VIPek? Örüljünk hogy a legközelebbi Bush-akárki látogatáskor lehet majd közlekedni a városban, és csak a sárkányrepülősök nem kapnak majd felszállási engedélyt

Bering 2009.08.27. 11:36:21

Szerintem aggodalomra semmi ok az ottlakók részéről Budapest nem New York ahol szinte oránként száll le egy ilyen helikopter a szálloda tetejére. Jó ha két havonta előfordul majd egy helikopter a hotel tetején.

www.tarsashazkezelesek.hu

balage28 2009.08.27. 11:36:56

@laji: nem hantázok, ha akarsz, eljössz, és meghallgatod.

És egy katonai/teher helikoptert nem hasonlíts össze egy korszerű személyszállítóval.

mesekukac 2009.08.27. 11:37:55

@gitáros: szerintem a sétarepülők nem jönnek be a Belváros fölé...

Dave Brubeck 2009.08.27. 11:38:01

Amúgy emberek! Hány ember vette már észre hogy a Margitszigeten naponként leszáll egy heli? Mert le szokott! Ahogy itt olvasom már a Csepelieket is zavarni fogják a Hold utcai helikopterek!

balage28 2009.08.27. 11:38:29

@Bering: new york-ban folyamatosan röpködnek a helikopterek, menetrendszerinti helitransfer van a repterek, és manhattan között.

Hirtelen nem emlékszem transzparenses aktivistákra, akik be akarták volna tiltani a helikopterezést :)

belaneni 2009.08.27. 11:51:17

a helikopter leszálló mellett és ellen is vannak érvek, engem csak egy dolog bosszant: nem emlékszem, hogy bárkit is megkérdeztek volna a véleményéről egy lakossági fórum keretében. A szálloda tulajdonosa Gerendás József (lásd: tranzitonline.eu/2/hirek/hirek/2009-08-24/budapest-legujabb-luxus-szallodaja-a-hotel-president )
aki azonos a Belváros-Lipótvárosi önkormányzat képviselőjével. www.belvaros-lipotvaros.hu/index.php?pg=_kepviselok&id=29 Kíváncsi lennék, hogyan kapta meg az engedélyt.

Onix Titan 2009.08.27. 11:55:03

Hogy szabad-e a belváros felett repkedni? Szerintem valahogy megoldják majd, ha jön az USA/Oroszország vagy akármi elnöke. És tényleg nem naponta fog járni a helikopter. Különben is, én inkább hallgatnám azt pár percig, mint hogy álljak a dugóban három órát.

balage28 2009.08.27. 11:57:03

@belaneni: szerinted marika néni a földszintről, tud dönteni ebben a kérdésben ?
Azért választott magának képviselőket (a közös képviselőtől kezdve a parlamenti képviselőkig, stb..) mert nem tud dönteni, elvárja, hogy helyette lássák át a dolgokat, és döntsenek helyett, ő meg élhesse a kis életét.

és most lehet utálni :)))

Dave Brubeck 2009.08.27. 11:59:02

plusz az átlag budapesti lakos általában a "szomszéd döglött tehene" elv alapján dönt

Big-B 2009.08.27. 11:59:33

Ki nem kaksizza le, hogy mit szól a nagykövetség?!

ymre 2009.08.27. 12:00:07

A delegációk közlekedését sokkal egyszerűbb volna megoldani egy húsz éve tett javaslatommal: egy 15*15 méteres, kikötőkben használt pontonnal a Dunán. Még csak nem is az Országház elé, hanem az attól északra levő park elé. Még az ámerikaiakat se zavarná annyira.
Ha már elszalasztottuk az évszázad üzletét, és nem adtuk el 1986-ban az érdeklődő Freddy Mercury-nak a Parlament épületét; képviselőstül persze.

Johnny Bravo 2009.08.27. 12:03:33

@ymre: az Jacko volt, aki érdeklődött, amikor itt forgatott klippet. Többször kellett neki elmondani, hogy nem eladó, nincs ára. :)

Zsámboki Miklós · http://solaitid.tumblr.com 2009.08.27. 12:04:22

a hg cikkben vannak képek a szobákról, na az a kemény

pink75 2009.08.27. 12:11:07

tudnám, minek bejönni a városba a delegációkkal

építsenek ferihegy mellett egy errevaló negyedet, tolják oda az összes nagykövetséget, azt jól van

nincs lezárás, nincs dugó, nincs anyázás

EasyFriend 2009.08.27. 12:13:31

@Dövan: Ez az! Fő a határozott, egységes fellépés! Bojkottáljuk együtt a helikopter-leszállót!
:-)

zeee 2009.08.27. 12:15:29

Boci boci tarka, se füle, se farka. Grafománia forever.

EasyFriend 2009.08.27. 12:15:39

@balage28: Azért van némi különbség az átlagos épületmagasság és az ingatlanok funkciója tekintetében Budapest belvárosa és Manhattan között.

tárhejj · http://atarhely.hu 2009.08.27. 12:16:06

Mindenkinek nem lehet jót tenni. Egyszerre.

teddybear01 2009.08.27. 12:20:44

Az egész belváros felett általános repülési tilalom van 1500 méter magasságig, már vagy 60 éve, vagy még régebben. Ide csak eseti engedéllyel lehet berepülni.

pecs2010 2009.08.27. 12:22:06

Most gyakorlatilag azért írtál egy cikket, hogy aggódsz mit fog szólni a követség?

Vogue 2009.08.27. 12:25:00

Gyerekek, ez azért nem Ferihegy, itt nem percenkét, óránként fog leszállni gép vagy helikpter!!!!!!

Magnat 2009.08.27. 12:33:25

Ez miért a te bajod? Legyen inkább az övék ...

belaneni 2009.08.27. 12:37:55

@balage28: megpróbálok világosabban fogalmazni: Marika néni a földszintről nyilván nem fog személyesen dönteni a helikopter leszállóról, de joga van tájékoztatást kapni, illetve válaszokat kapni a kérdéseire. (Ehhez akkor is joga van, ha az ő véleménye az, hogy dögöljön meg a szomszéd tehene.) Akkor most nem kéne találgatni, hogy mennyi zaj, ki és mi röpködhet, milyen gyakran, stb...
Azért nem utállak :)

2009.08.27. 12:47:16

Orulni fognak, hogy az o elnokuknek nem kell majd utszeli robbantastol tartania ha idelatogat.

Colour of silence (törölt) 2009.08.27. 12:50:01

"Nekem sem azzal van bajom, hogy vajon ki fog itt röpködni, hanem hogy mit fog hozzá szólni mondjuk az Amerikai Egyesült Államok nagykövetsége.." Minden rossz szándék nélkül kérdezem, hogy egyrészt mi közöd hozzá, másrészt miért frusztrál ez téged? Irigyellek a problémáid nagyságáért. Nézzél már körül otthon.

Lolalal 2009.08.27. 12:51:26

akié a hotel president, az nyeri meg a játékot amint felépítette mind a négy tornyot és szerzett pár bejáratot...

LOOOVE · http://szerelmes.dolgok.com 2009.08.27. 12:57:54

szerintem nem is szabadna enélkül új szállodát építeni!

Vogue 2009.08.27. 13:00:13

A világon, vagy akár már Bécsben, el sem lehet képzelni egy ilyen kaliberű szállodát heliport nélkül... Nálunk ez újdonság még, és nem értem miért kell ugrani egy ilyen dologra. Örüljünk,hogy Budapest is csatlakozik egy ilyen "világszínvonalhoz"!

balage28 2009.08.27. 13:04:38

@EasyFriend: egész pontosan mire gondolsz ? Arra, hogy a néhány felhőkarcoló között temérdek 3-7 szintes (főleg lakó) épület helyezkedik el ?

A heliportok
a, a parton vannak
b, háztetőkön

DE pl. a Central Park fölött minden probléma nélkül mennek el a helikopterek, és az tipikusan lakó övezet, nem filléres lakásokkal.

balage28 2009.08.27. 13:08:18

@belaneni: ok :)

Nyilván joga van/lenne megkapni a megfelelő tájékoztatást, csak a legitkább esetben használják fel ezeket az információkat döntésre. Sajnos legtöbb esetben az emberek az alapján döntenek, hogy : mit mond a szomszéd, család, rokon, kedvenc celeb, stb. Vagy egyszerűen, magyarosan csakazértse.

belaneni 2009.08.27. 13:14:52

@balage28: egyetértünk.
De a helikopterleszálló mindjárt kész (nekem panoráma kilátásom van rá az ablakomból, légvonalban kb. 100 méter) és még mindig nem tudom, mire számítsak... És a többi lakó se. Talán ezért is van ekkora felhördülés.

EasyFriend 2009.08.27. 13:16:59

@balage28: Na jó, annyira nem ismerem Manhattant. Szerintem ahol csak elhalad a helikopter, az nem tragikus zajterhelés, mert rövid ideig tart és (ha ésszel repülnek) nem is túl közelről jön a zaj. A gond a portok közelében lakókkal van (és itt a távolságnál három dimenzióban gondolkodjunk), ők kapják sűrűbben és nagyobb dózisban a zajt. Ilyen ember szerintem talán nincs olyan sok (arányaiban) Manhattanben, mint ahány a Belvárosban. De tényleg nem ismerem annyira a kinti viszonyokat.

belaneni 2009.08.27. 13:23:24

@balage28: olyan kérdést is hallottam már, hogy nem fog becsapódni a helikotper a házunkba? Ezt Marika néni nyilván a szomszéd Józsi bácsitól hallotta, aki egyszer már látott ilyet a tévében, de jobb ha ezeket a kérdéseket az illetékesek válaszolják meg, mint a kedvenc celebek. :)

Dave Brubeck 2009.08.27. 13:28:50

@belaneni: több Marika néni halt már meg az utcán amikor elütötte egy terepjáró amikor petrezselyemért ment a csarnokba, mint ahányan becsapódó helikoptertől

belaneni 2009.08.27. 13:30:13

@Dave Brubeck: nem is azt mondtam, hogy ezt én kérdezem...

balage28 2009.08.27. 15:03:33

@EasyFriend: kívánom (tényleg) hogy meg tudd ismerni, érdemes :)

@belaneni: nyilván szerencsés lett volna/lenne demot tartani, hogy mégis mire lehetne kb. számítani, és milyen gyakran - nem mindegy, hogy heti gyakorisággal jön, vagy óránként jár a gép. Tudom, info, és nálnk inkább utólag takaróznak, meg hátha nem derül ki, blabla, mint előbb rendesen, korrekten tájékoztatni, és persze ahhoz is idő kell, hogy marika néni (unokája) is felnőjön addig, hogy a dackorszakból kinőjön.

Idő, idő, idő - talán...

cso zsi 2009.08.27. 20:13:28

@Johnny Bravo: Márpedig 86-ban Mercury megvette volna, amikor itt járt. Majd elénekelte a "tává sziszél viiizet aaaaraszt" kezdetű nótát.


De hogy is van ez? Élhető belváros közlekedésmentesítve, de azért heliport az mégis?
Persze, semmi kifogásom nem lenne, ha oda tényleg delegációkat teleportálnának, de ez ugye védelmi szempontból úgy 35-40 éve ki van zárva.
Más is felajánlotta a vállról indíthatót, többek közt ezért nincs röptetés magasrangú esetében a város fölött.
Autózva viszont a lehetséges útvonalak háztetői ellenőrizve, géppuskafészkezve, mesterlőve.

YZ 2009.08.30. 13:04:04

www.galatech.hu/pg/dir/Bp-TMA_2007-05-10_v141FilledGx.pdf

Budapest-TMA szerkezete.
A térképen feltüntetett magasságok alatt nem ellenőrzött légtér van, ahol nyugodtan repkedhet mindenki, az egyetlen tiltott (korlátozott) légtér az R1-es, a parlament környékén. Illetve ott van még Ferihegy torony légtere, amely nem tiltott, csak a földtől tart 2000 láb magasságig, és ellenőrzött légtér (repülési terv, transzponder, rádió és légiforgalmi irányítói engedély nélkül tilos belépni) A térképen látható magasságok felett pedig szintén ellenőrzött légtér található, mégpedig a ferihegyi közelkörzet, ahol szintén csak repülési tervvel, légiforgalmi irányítói engedéllyel lehet közlekedni.
süti beállítások módosítása