Europeum

 

A Blaha Lujza téri Sajtópalota helyén épülő hotel-pláza kombóról már többször írtunk, legutóbb a folytonos névcseréi kapcsán. Most épp Europeumnak hívják és az Építészfórum készített róla egy átfogó összeállítást, amiben több érdekesség is kiderül a fejlesztésről.

Mint azt eddig is sejteni lehetett, a József körút 7 homlokzatát nem hagyomány iránti tiszteletből, hanem a védettség miatt tartották meg a fejlesztők. Mint írják, "a homlokzat ma is jó állapotban van, a burkolata nem a körúton jellemző vakolatarchitektúra, hanem a téglafallal egybeépített faragott kőtömbök alkotják." Ami nekem egész meghökkentő volt, az az, hogy "a régi homlokzat az átlagnál színvonalasabb palotahomlokzat, amit a szakemberek a körút legértékesebb homlokzatának tartanak mind esztétikailag, mind műszakilag."

Ennél jobban már csak azon hökkentem meg, hogy "a mellvéd és a homlokzat zárásának magasságán kívül az Europeum és a Corvin Áruház más módon is kapcsolódik egymáshoz. Az épület környezetébe való minél szorosabb funkcionális illeszkedés érdekében az ABLON egyeztetett a Corvin Áruház tulajdonosával egy földalatti, a két épület közötti átkötés lehetőségéről. Az átjáró a Corvin felújítása nyomán valósulhatna meg."

Szimpatikus, hogy magasságban állítólag az eredeti Corvin Áruházhoz igazították az új épületet (az ötödik emeleti mellvéd azzal lesz egy magasságban, ha kibontják az alumíniumburkolat alól). Persze ez csak akkor lesz igaz, ha nem valósul meg Zoboki Gábor merész terve az Elvis-parókával.

Ja és lesz benne egy passzázs is a Blaha és a József körút között. Én személy szerint örülök ennek az új divatnak, akármilyen épületben is valósul meg.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: építés blaha lujza tér bevásárlóközpont nagykörút látványterv palotanegyed józsef körút viii. ker ablon fashion center europeum ablon

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr211145276

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr Milton 2009.05.26. 19:32:16

Inkább bontsák le a Corvint. Meg az összes lakótelepet.

retek. · http://csakaszepre.blog.hu 2009.05.26. 19:41:17

@Dr Milton: Nem értem hogyan jön össze neked a Corvin és a lakótelepek.

Ha az alumínium burkolat lekerül és tán fel is újítják, részemről a pezsgőbontás garantált!

kkp · http://mkkp.hu 2009.05.26. 20:17:59

Mókás lesz a blaha meg a bevásárló központ kontrasztja, tanulhatnának tőlünk a dél-amerikai építészek. Vagy tán az ingyenes ételosztást is befedik majd?:)

luchador 2009.05.26. 20:24:47

Ez jól hangzik és annál jobban remélem, hogy a Corvin esetében meg bevállalják a Zoboki féle tervet, mert az nekem nagy szívem csücske. Na meg, hogy talán egy nap nem a kosz és a mocsok szinonímája lesz a Blaha...

GayBears · http://gaybears.blog.hu/ 2009.05.26. 20:31:10

Esetleg lebonthatnák a Corvint.

Csak mert OCSMÁNY! (főleg a látványtervben az új mellett, de élőben sem valami üdítő látvány)

riding 2009.05.26. 20:33:11

ezek szerint nem tudod mi van a doboz alatt...

GayBears · http://gaybears.blog.hu/ 2009.05.26. 20:36:05

a corvint csak az utcafronton dobozolták, hátul látszik egy a kosztól fekete valami, hát az is hányingerkeltő

riding 2009.05.26. 20:38:11

amihez nem nyúlnak úgy negyven évig az általában hányigerkeltő
a körűt-dohány sarkon a new york -bár némileg díszesebb épület- sem nézett ki jobban.

Gallion 2009.05.26. 20:40:15

És persze ha van egy régi épületünk ami szép, de koszos akkor azt ne felújitsuk, ahogy a tervekben szerepel, hanem dozeroljuk le. Nagyon okos.

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2009.05.26. 21:09:55

@retekblog: sztem nem tudja, hogy a Corvin a ronda burkolat alatt szép.

patrona- · http://gumiketrec.blogter.hu/ 2009.05.26. 21:15:54

És arról nincs szó, hogy a csilivi vadiúj plázacsodával végre elhajtják a csöviket a blaháról, rendezik a teret, kicserélik a húgyszagú talajt?

Lesley · http://8ker.blog.hu/ 2009.05.26. 21:31:47

Na, én meg dobhatom ki a posztomat...
:(

E_E 2009.05.26. 21:47:41

NEHOGY elbontsák a Corvin áruházat! Ahogy előttem már páran írták: a ronda hullámbádog burkolat alatt egy elegáns épület rejtőzik:

http://muma.freeblog.hu/files/corvin2.jpg

A látványterv remekül illusztrálja is ezt - igaz, szerintem ez a ráépítési megoldás túlontúl merész...

Nem vagyok fideszes 2009.05.26. 21:49:34

Tök indegy, mit építenek, amíg az okádék hajlékonyok szarják-hugyozzák-szemetelik tele a Blahát.

Zsámboki Miklós · http://solaitid.tumblr.com 2009.05.26. 22:02:01

ezaz, bontsák a corvint is meg a plázát is, és lehet szélesíteni a rákóczit!

zahor103 2009.05.26. 22:03:40

Mi a hétmérföldes retekarcú kékeres lópöcsért van alumínium a Corvin áruházon??????????
Hol élünk mi, a Marson????
budapest a szégyen és a gyalázat városa, komolyan mondom... :(((((

airdace · http://metamorfozisok.blogspot.com 2009.05.26. 22:21:28

Lebontani már csak azért sem fogják, mert műemlék. Megjegyzem, teljesen jogosan.

2009.05.26. 22:44:25

az egész kurva város az enola gay célkeresztjében néz ki jól

Netremete 2009.05.26. 22:55:20

Corvin az egyik legyszebb épülete a városnak... (a hullám lemez mögött) És javasonlám mindenhol a homeless-free utcabútorokat mindenhol! (pl.: a karfával osztott padokat)

A Nyugatinál is elkelne... Már azon gondolkozok, hogy haverokkal gerilla akcióban bérlek egy platóst, és elszálítjuk a koszos padokat (amiket CSAK és kizárólag hajléktalanok használnak) a nyugati környékéről... Az is jobb, ha nincs pad, mint összehugyozott, utólsó stádiumba lévő homelessek hörögnek rajtuk.... Erről mi a véleméynetek? Lehetne aláírást is gyüjteni, hogy legalább osztott felületű padokra cseréljék...

BDzsH · http://varoskepp.blog.hu 2009.05.26. 23:28:36

Nem azért mondom, de a két épület közti földalatti összeköttetés a Somogyi Béla utca alatt nem újdonság. A sajtóház és a Corvin között korábban is volt egy földalatti alagút, gondolom ennek a maradványait használják fel.

Oszvald · http://minekvan.blog.hu 2009.05.26. 23:56:51

Feltűnt már valakinek, hogy minden helyén előbb vagy utóbb szálloda lesz?

Erről a következő "vicc" jut eszembe: minden autóban felejtett kazetta fél éven belül Queen: Best offá változik.

Imígyen változik mifelénk az Almássy tér is szállodává. Minek van (van?) ez a sok szálloda?

GayBears · http://gaybears.blog.hu/ 2009.05.27. 07:42:15

@airdace: ha a aluminum doboz műemlék, állítsák ki a többi kommunista műemlékhez a szoborparkba, gyönyörködjön benne az aki akar.

oolajtoo 2009.05.27. 07:48:35

"ha a aluminum doboz műemlék, állítsák ki a többi kommunista műemlékhez a szoborparkba, gyönyörködjön benne az aki akar"

nem a doboz az, hanem jó esetben megvan alatta az eredeti homlokzat.

hatláb · http://ebenci.blog.hu 2009.05.27. 07:56:15

@Dr Milton: Igen, de akkor ugye építesz ugyanannyi férőhelyű bérházat is? Szerintem meg azokat kéne (belülről) lebontani.

hatláb · http://ebenci.blog.hu 2009.05.27. 08:05:25

szedjék le a corvinról a dobozt, és ahhoz hasonlóra csinálják ezt a másik plázát! na, egy kis tünti? :)

E_E 2009.05.27. 09:16:59

GayBears,

kérlek szépen, olvass is, ne csak írj. Több kép is felkerült ide, és ahogy oolajtoo is írta, NEM a burkolat védett!

GayBears · http://gaybears.blog.hu/ 2009.05.27. 09:24:48

@E_E: Azok a képek nem a burkolat alatti rohadt épületről készültek, hanem egy századelőn tündöklő épületről.

A romokat lehet védeni (védetté tenni), de egy rom is lehet ocsmány ha az évtizedek koszától és elhanyagoltságától nem látszik belőle semmi, ahogy a corvin épülete is az jelen állapotában.

Újítsák fel vagy bontsák le.

GayBears · http://gaybears.blog.hu/ 2009.05.27. 09:26:13

ja a rom persze erősen idézőjeles, és az épület külső állapotát volt hivatott leírni

Gn · http://www.google.co.hu 2009.05.27. 09:41:45

@E_E: javaslom, ne etesd a trollt!

ha már hugyos padok: Jászai Mari teret nem akarják rendbe szedni valamikor? Miért nem működik a szökőkút? ha jól rémlik akkor tavaly még októberben is nyitott volt, most meg csak azt az undormány fedelet lehet látni...

Cipóka 2009.05.27. 10:36:01

Nagyon tetszenek a tervek, de remélem, terveztek a térre ebédlőasztalokat és nyilvános WC-ket is a hajléktalanoknak, ha az utóbbiból nem készül több is, félek, hogy szegények az átjárót fogják használni, vagy marad a nyilvános „parkbudi” rendszer. :-(
süti beállítások módosítása