http://database.fszek.hu:2006/pic/ft.png?v=fototar&a=pic&id=010172&no=0

Amikor rákattintottam Budapest Jövőjének posztjára, először is nem tudtam mi van a képen. Másodszor: amikor már tudtam, akkor sem értettem igazán, hol vagyok. Alant az első kérdés megfejtése, illetve tippek a másodikra:

Nos a képen a Skála Metró alapozása látható. Csak nem értem pontosan honnan van fényképezve. Lehet, hogy még egy épületet lebontottak az alapozás megkezdése után? Megkérdeztem Fidót a Bp jövöjéről, aki azt írta:

Szia!
Az FSZEK.hu-n találtam rá, de azért nehéz, mert közben már bontottak belőlük
szerintem. A Skála helyén is egy lakóház állt anno, és egy mellette levőt is
lebontottak, ha jól emlékszem - de majd holnapra utánajárok. Nekem úgy
tűnik, hogy amikor a kép készült, még megvoltak a Bajcsy-n a
sínek. És akkor a FF kép jobb oldalán a Bajcsy-Zsilinszky úti szomszéd
házból látható egy darab. Az alapozás mögötti, jól látható lakóházat pedig
szerintem azóta elbontották. Mindezt abból gondolom, hogy a kép közepén
látható lakóház mögött mintha a Nyugati pu. kis kupolái sejlenének fel. Nézd
meg ezt a képet összevetésül:
És akkor az a ház, ami a FF képen csak egy pici darabban látszik, lenne az,
aminek az aljában ma a Raiffeisen bank van (sárga ház). Az első emelet felett
végigfutó párkány ezt látszik igazolni.
De tedd fel a rejtvényt, aztán majd kiderül, hogy mások is így gondolják-e!

PG

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: rejtvény töri

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr381095087

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Toymao 2009.04.30. 14:15:40

Szerintem csak a kép kivágása miatt tűnik furcsának. A középen, az alapozás hátterében álló épület áll, az volt a RÉGI nyugati pályaudvar fogadó épülete (ami a körút építése miatt lett MÁV irodaház, később Szikramozival, az utca mellette a Jókai utca. Ezt szerintem a Stollár sarkán álló nyomdaépületből fotózhatták. De lehet hogy tévedek.

A mai skála helyén álló épületet már a 30-as években elbontották, a helyére egy rosszhírű kifőzde került, majd azt is elbontották.

Elméletem bizonyítására néhány kép Hamster kiváló villamosos oldaláról, a Hampage-ről
hampage.hu/kozlekedes/vaciutesujpest/nyugati.html

A régi Nyugati pályaudvar:
hampage.hu/kozlekedes/sinek13/nyug.jpg

Ez az irány, kicsit előrébbről a 70-es évekből:
hampage.hu/kozlekedes/vaciutesujpest/vaci-belso/Lijn_52A_Marx_ter.jpg

Ennek a két épületnek a helyén áll a Skála Metró (a jobboldali London Szálló helyén áll maga az épület):
hampage.hu/kozlekedes/vaciutesujpest/vaci-belso/nyugat12.jpg

És ezen az oldalon vannak nagyon jó összehasonlító képek:
hampage.hu/kozlekedes/vaciutesujpest/nyugati2.html#folytatas

thyles (törölt) 2009.04.30. 16:52:58

itt egy légifotó ahol jól látszik a csízió:

retronom.hu/files/images/kepek/7/nyugati.preview.jpg

ahogy Toymao is utalt rá, a szemközti ház nem lakóház, hanem a Nyupu régi indóháza, amúgy a bal fölső sarokban látszik az egykori Westend szálló maradéka. A zebra pedig minden bizonnyal a MarkóXBajcsy torkolatot jelzi
süti beállítások módosítása