2014-03-30 16.06.11 (1)

A múlt héten azzal volt tele a sajtó (bár talán a kampányzajban kicsit kevés figyelmet kapott), hogy rengeteg gumi gyulladt lángra egy hatalmas szeméttelepen Zuglóban. Alig néhány nappal a baleset előtt kaptam egy olvasói levelet rengeteg fotóval a telepről, azt hiszem itt az ideje kicsit foglalkozni az üggyel. Hiszen nagyon úgy néz ki, évek óta csinálnak itt valamit, amit nagyon nem kéne, és nagyon nem itt.

Bár a Rákosrendező környéki szemétkupacok már másnak is feltűntek, úgy tűnik ezek csak a jéghegy csúcsát jelentik. Valójában egy elkerített részen folyik a hulladékfeldolgozás a jó nevű kertvárosban, egy ugrásra a Rákos-pataktól és egy lakóparktól.

Na de át is adom a szót olvasónknak:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: tűz szemét hulladék városkép szeméttelep rákosrendező xiv. ker rákos-patak

1A_4_02[1].jpg

A hónap legizgalmasabb posztjára akadtam a Dunai szigetek blogon, ahol amúgy is szép számmal bukkannak fel izgalmas témák. Szávoszt-Vass Dániel ezúttal Budapest eltűnt vizeinek eredt nyomába, mégpedig archív térképek segítségével. (Ne ijedjetek meg, általában nem északi tájolású térképekről van szó, de azért hamar ki lehet igazodni rajtuk.)

Azt, hogy a mai Nagykörút helyén egykor Duna-meder volt, és hogy a múlt században felmerült a körút helyett egy körcsatorna építése, a kezdő városbolondok is tudják. Ennél többet azonban a profik se nagyon. Meg azt se, hogy nem csak folyómeder, de tavak is voltak egykor a mai belső kerületekben.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: duna király utca víz folyó ferencváros zsidónegyed nagykörút józsefváros erzsébetváros nyugati pályaudvar terézváros viii. ker vi. ker vii. ker rákóczi tér belső-ferencváros rákos-patak középső-ferencváros

rakoskeresztur7[1]

 

FRISSÍTVE: Hopp-hopp. Mint Riz Levente, polgármester meglepően udvaris és meglepően hajnali kommentjéből kiderül, az Ingatlan.net kicsit összekeverte a beruházásokat (időközben frissített cikkében). Ugyanis nem az itt is bemutatott projektre nyert támogatást a kerület, hanem a városközpont újjávarázsolására. Részletek itt. És ha már itt volt, reagált pár hozzászólásokban felmerült problémára is. Köszönjük!

Ehhez hasonló címmel már elég sok közlemény, cikk, bejegyzés jelent meg. Ez annyiban különbözik azoktól, hogy nagyon úgy néz ki, meg is valósul. A Rákosmente Önkormányzata (magyarul Budapest XVII. kerülete) ugyanis 963 millió forint uniós támogatást nyert el ökováros-programjához Brüsszeltől. "A beruházás márciusban indul, és októberben fejeződik be. A városrész-rehabilitációt az EUrbanitas Tervező Kkt. tervei alapján végzik majd el. Az úgynevezett „Nyilas-tábla” területén olyan új, öko-szemléletű városrészt szeretnének megalkotni a tervezők, amely teljes egészében a megújuló energiaforrások használatára fog épülni." - adta hírül az Ingatlan.net.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest park építés patak rákoskeresztúr lakópark látványterv várostervezés zöldfelület xvii. ker rákoshegy rákos-patak

A kies Társasegyháza (korábbi nevén Zugló) szívében épül ez az új épület - mely a látványtervek alapján nem is néz ki rosszul a maga nemében. ÁV azonban, aki a figyelmünkbe ajánlotta a projekt honlapját, észrevett néhány kamuígéretet, meg egy plusz "szomszédot", amelynek nem biztos, hogy minden odaköltöző örülne.
Íme:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest hirdetés társasház xiv. ker erzsébet királyné útja alsórákos rákos-patak

gregoriosz: ... és fotós nélkül

Nem is olyan rég írtunk egy komoly médiavisszhangot kiváltott postot a csepeli Fekete Pákó utcáról. Akkor valaki arra tippelt, hogy ilyen kis apróságokkal jelölik a térképészek saját fejlesztésüket. Most még egy „apróságot” vettünk észre a környéken: a G Maps szerint Csepel nem is sziget. Hm. Eltüntetni egy komplett Duna-szakaszt, azért nem az az „apró jel” kategória. Vagy csak egyszerűen pikkelnek a XXI. kerületre?

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: google budapest duna csepel xvi. ker xvii. ker xxi. ker naplás-tó feneketlen-tó rákos-patak csepel-sziget

süti beállítások módosítása