Az egyedi kastély sok szempontból érdekes. Például azért, mert mindössze 55 millió forintért árulják a 814 négyzetméteres neogótikus épületet. Persze a hirdetés képeit végignézegetve látszik, hogy nem múltak el felette nyomtalanul az évek: a háborúban egyik szárnya leomlott, utána viszont évtizedekig iskolaként szolgált, majd a 2000-es évek eleje óta üresen áll.
55 millió forintért megveheted a kastélyt, ahol a 20-as évek egyik leghírhedtebb gyilkossága történt
2014.06.07. 09:12
Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:
Címkék: hirdetés kastély töri bűncselekmény egyed fura ingatlan neogótika győr-moson-sopron megye
Egy köztéri szobor, amit senki sem lát. Csak, aki felmászik az Országház tetejére és lekukucskál. Felmásztunk, lekukucskáltunk
2013.12.26. 18:23Fotó: Wachsler Tamás - csak kicsit belefirkáltam.
Mostanában elég sok szó esik az Országház előtti és melletti szobrokról, de jóval kevesebb azokról, amelyek rajta vannak. Pedig elég egy pillantást vetni a Köztérképre, hogy lássuk, hemzseg tőle az épület kívül-belül. A belsők értelem szerűen ritkábban kerülnek szem elé, ám amit szinte soha senki nem lát, az kívül van.
Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide: