Magyar Szentföld Templom Magyar Szentföld Templom

A Magyar Szentföld Templom (II. kerület, Heinrich István utca 3-5.) az egyik legmostohább sorsú budapesti épület - bár azért páran biztos versengenek ezért a címért. Már magának a tervezőjének is elég hányatott élete volt, hiszen Molnár Farkas maradhatott volna Bauhaus tag Németországban és ha enged Gropius biztatásának, Breuer Marcellhez hasonló sztárépítész lehetett volna Amerikában. Ám ő itt maradt, ahol viszont nagyon nem bírták az avantgarde elképzeléseket. Ezért is volt fontos, hogy végül ő tervezhette a magyar Szentföld Templomot, mely szentföldi helyek hű mását rendezte volna körbe kápolnák formájában, közrefogva a fő teret, amit egy óriási betonhéj kupola fedett volna. Molnár 45-ben meghalt egy bombatámadásban, művét pedig soha nem fejezték be. A meglevő kápolnarészekbe különböző intézmények költöztek, az épület állapota pedig "természetesen" mára siralmas lett. Szinte magától értetődő az is, hogy rendezetlen tulajdonviszonyok bonyolítják dolgot. Mint a Helyi Téma írta pár hete:

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest hirdetés templom kiadó ii. ker heinrich istván utca magyar szentföld templom molnár farkas

A környezetet hűtő és levegőt tisztító műfa tényleg elképesztő marhaság, viszont arra kitűnően megfelelt a poszt, hogy jobbnál jobb kommenteket generáljon. Miután BerciXcore felvetette, hogy fővárosunk levegőjét csak kifejezetten ide fejlesztett robotfa bírná ki, Tyberius azonnal el is képzelte a megvalósítást:

Igen, a nagy terhelésre való tekintettel gyártatnánk külön Műfa Budapestet, mondjuk a nagykörúton döglődő fák kiváltására. A Siemens nyerné el a tendert, de kiderülne, hogy a más városokban eladott műfáik alumínium törzse túl gyenge, ezért újra kéne tervezni a mieinket acéltörzzsel. A késésért fizetett kötbérből vennénk 50 Volvo Műbokrot, de a környezetet hűtő fícsör nélkül, amit utólag kellene beleszereltetni jó pénzért. Aztán megérkeznének a műfák, de még akkor se lenne vége a szívásnak, mert egy csomót állnának mindenféle műszaki hiba miatt. Aztán 1-2 év múlva kiderülne, hogy az acéltörzs túl nehéz, ezért egy nyáron fel kéne túrni a fél Nagykörutat, hogy felújítsák a gyökereik alatt a talajt.

És még csak az első néhány év történetét mondtam el... :)

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: kommentek

pucerno-express pucerno-express3

Nemhogy a reklámipari felsőoktatásban, de általános iskolás marketingszakkörökön is azt tanítják, hogy pucér nővel mindent el lehet adni. Tulajdonképpen nem is értem miért lepődtem meg ezen a hirdetésen, holott inkább azon kellene csodálkoznom miért nem volt már korábban is több fedetlen testtel kínált ingatlan. Persze az azért nagy kérdés, hogy ki lehet a képen. A rejtélyes ingatlanos? Bár ez nem valószínű, mert egy másik hirdetésén másik pucér nő van (igaz a lakás ugyanaz más áron). Esetleg a lakástulajok? Vagy valaki egyszerre nőket futtat és ingatlanozik? (Egyébként alaposabb szemlélés után sajnálattal kell megállapítani, hogy csak oda vannak photoshoppolva a képre, bár határozottan ügyesen). [linktipp: gekko]

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: hirdetés szex lakás

műfa

Bár a neten keringő futurista látványtervekből ritkán születik poszt az Urbanistán (legtöbbször csak linkgyűjteményben landolnak, bár lehet hogy hamarosan indítok nekik egy külön blogot). Ám ezzel most kivételt teszek. Tegnap ugyanis elég sokakat érdekelt, milyenek is lesznek a jövő városi fái, ez a modell pedig épp erre próbál választ adni. A képen látható szerkezet tulajdonképpen mindazt tudja, amit egy valódi fa: árnyékot ad, "leveleivel" javítja a levegő minőségét és hasznosítja a napenergiát.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: fa környezetvédelem napelem légszennyezés városkép installáció

Pyrus calleryana 'Chanticleer'Van nekem egy tuti biznisz ötletem, amit merő jófejségből megosztok a nyájas Olvasókkal. Kitaláltam, hogy nem légszennyezéstűrő fafajok kellenek az önkormányzatoknak - melynek pedig most nagy keletje van - hanem dőléstűrők. Ha még egy választópolgárt agyoncsap egy viharban kidőlő famatuzsálem, akkor biztos elkezdik keresni a megoldást. Az általam nemesített Bivalyerős-berkenye, Sziklaszilárd-szil és társaik soha nem dőlnek ki. Persze a nemesítés, minősítés miegymás hosszú és fáradságos munka, ezért ezt meg is spórolnám. Tök mindegy mit adok el. Mire évtizedekkel később kiderül, hogy az addigra nagyra nőtt fáim valóban viharállók-e, addigra már rég elfelejtetik, hogy ki és kitől szerezte be a suhángokat.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest fa park növény városkép zöldfelület

Cseh Tamás (1943-2009)

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest klip

vadászház

 

Kittenberger Kálmán vagy Széchenyi Zsigmond vonulhatott volna vissza ebbe a nádfedeles, antilopfejekkel díszített vadászházba a Velencei-tóhoz, ha megérik 1990-et. Akkor épült ugyanis az ingatlan, amit Zoltán ajánlott a figyelmembe. Kérdés persze, hogy ha nem nekik készült, akkor vajon ki lehet a célközönsége egy ilyen épületnek? Ezen kívül már csak az érdekelne, mit jelent az, hogy "a Velencei-tó északi partja mögött rejtőzködik", illetve "saját bejáratú női hálószoba". Ez utóbbi ráadásul mint extra.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: hirdetés luxus kastély villa velencei tó

ildikoo: fogócska

"Egy olvasónk érdeklődött afelől – amit bizonyára sokan észrevettek –, hogy valóban eltűntek-e a galambok Győr belvárosából. A válaszunk határozottan: igen." - ilyen mókás stílusú mondatokkal van tele a Kisalföld egész cikke, melynek azonban a tartalma teljesen komoly. "Amennyire a széplelkű, régi költők szerették, a mai városokban élők legalább annyira gyűlölik a galambot, aminek természetes ellensége jóformán nincsen – kivéve, ha egy önkormányzat annak számít."

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: állat győr madár galamb köztisztaság

http://img7.indafoto.hu/3/9/28459_afb10ddfce75e4a231f083365f04e08f/4755441_bf60b20a6a01dcdb9f9027f2277299d3_s.jpgKüldött ugye Bio pár fotót egy különös díszítésű józsefvárosi házról (nagyobb képek az eredeti posztban), amelyről senki nem tudott semmit. Illetve szinte senki. Egy olvasónk ugyanis fellebbentette a fáytlat a titokól és rövid levelezés után azt is elárulta, hogy hasonló ügyekben érdemes a Lektorátushoz fordulni, ahol készséggel adnak választ az ilyen kérdésekre.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: dombormű viii. ker józsef utca őr utca sgraffito

pártházKépviselő Funkyra való gyöngyszem bukkant föl az ingtlanhirdetések zavaros tengeréből. Fölösleges mellébeszélés helyett idézem az ingatlanost:

Adottságaiból adódóan kiválóan alkalmas vállalkozásra. Pl.Éjszakai bár (hangszigetelt ablakok), 'Massage' szalon, Zárt körű klub, Mini panzió, Zenekari próba terem, Egészség centrum, Rendelő, Nyelviskola - Stúdió, Internetes kávézó, Iroda (ügyvéd, közjegyző, banki szolg, ), Galéria - kiállítóterem, árusítással, Szépség szalon, Pártház stb.

'Massage' Szalon vagy Pártház? Melyiknél fontosabbak a hangszigetelt ablakok?

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: hirdetés szex családi ház xv. ker

motkány

könyvespolc villa a Dózsa György úton színes jacuzzi parkettásban templomos lépcsőház
+tipp: Anette Laboux, Sadia. Kösz!
Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: ingatlansaláta

budafok

 

Akinek esetleg túl sokba kerülne ez a társasház-kinézetű, 1,8 milliárdos kecó a Gellérthegyen, az még mindig vehet magának egy villát Budafokon 1,6-ért. Ráadásul a néhány hónapja még 1,2 millió euróval drágább volt, ami akkori árfolyamon több mint 2.000.000.000 Ft-os árat jelentett. A villát az Engel & Völkers oldalán találta Zoltán, amely egy elég igényes ingatlanos honlap. Ez nem csak azt jelenti, hogy baromi drágák a kecók, hanem hogy tényleg szépen vannak fotózva és nem nagyon találni ingatlanoslecsóba való szövegeket. Ennek ellenére "az ősi kastély" képaláírás azért kicsit megmosolyogtató egy 1897-ben épült házra - ennyi erővel minden harmadik budapesti lakás ősi házban van. Engem leginkább valami régi magyar film díszletére emlékeztet, mondjuk a Schneider-villára a Hyppolit a lakájból, de félreértés ne essék: teljesen rendben van a faburkolatokkal meg a Róth Miksa üvegekkel. Aki szereti az ilyet, annak biztos bejön.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: hirdetés villa budafok xxii. ker savoyai tér

05

Ez már megint olyan cirilbetűs buheraoldalra való bénázásnak tűnhet, mint a püspökladányi körforgalom. Ám az Indóházban bemutatott eset végül is nem teljesen logikátlan. Volt egy perifériára szorult közúti átkelőhely, amelyből előbb gyalogos átkelőhely lett, majd ahelyett is építettek egy (liftes) felüljárót - amit persze nem használt senki. A MÁV megunta és falat emelt a vágányok közé - csak épp a jelzőlámpát nem szedték le, úgyhogy az csak pörög szegény, mint a dzsungelben felejtett katona, akinek elfelejtettek szólni, hogy véget ért a háború.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest közlekedés buhera vasút gyalogos felüljáró xviii. ker

gomba

"Elkezdték becsomagolni a Körtéren a Gombát! ledöntötték a neon Móricz Zs körtér feliratot... Azt, ami olyan amit a MÁV is használ(t). lobbizni kéne, h a felújítás után, megmaradjon felújítva." - Trainz

Attól félek, hogy ez nem került a gyönyörű Elektrotechnikai Múzeumba, szóval csak újragyártani lehetne. Kár érte. Itt egy csomó jó kis pesti neonfelirat. A fenti képet pedig a Hampage-ről nyúltam, ahol egy csomó fotó van a Móricz villamosairól.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest közlekedés villamos móricz zsigmond körtér xi. ker lágymányos szentimreváros

"Pintér Béla tervezte Kereskedelmi Kamara épülete a Kossuth téren. egybeépítve a metró feljáróval. már jó harminc éve a MTESZ székház. megállt benne az idő. klasszikus!!!
www.youtube.com/watch?v=yu99_ulxyFI
the chemical brothers: the boxer

van még néhány látszóbeton ikon a város többi részéről. szóval nem csak Eiffel-iroda és a Nyugati, vagy Rochlitz Gyula és a Keleti, vagy a többi turistacsalogató"

K2-nek igaza van és még a klip is jó

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest klip lipótváros v. ker kossuth lajos tér

süti beállítások módosítása