műfa

Bár a neten keringő futurista látványtervekből ritkán születik poszt az Urbanistán (legtöbbször csak linkgyűjteményben landolnak, bár lehet hogy hamarosan indítok nekik egy külön blogot). Ám ezzel most kivételt teszek. Tegnap ugyanis elég sokakat érdekelt, milyenek is lesznek a jövő városi fái, ez a modell pedig épp erre próbál választ adni. A képen látható szerkezet tulajdonképpen mindazt tudja, amit egy valódi fa: árnyékot ad, "leveleivel" javítja a levegő minőségét és hasznosítja a napenergiát.

Természetesen a növények a Napból nyert energiát ön- és fajfenntartásra fordítják, ám a műfáknál ezt a problémát megoldja helyettük az ember, vagyis lesz egy csomó fölös energia amivel például áramot termelhetnek. Ráadásul a fény mellett a szél energiáját is hasznosítani tudják. Ezekkel egyébként a tervek szerint a közvetlen környezetüket hűtenék, mivel a városokban - az első generációs fák kiirtása után - baromi meleg van. Gondolom a gyökereik sem nyúlnak le túl mélyre, ahol mélygarázsokat és közművezetékeket kereszteznének. Ideális nagyvárosi társ tehát. Kell ennél több? Elő a láncfűrészeket, kibernetikusokat a Főkertbe!

műfa
műfa
műfa
műfa
műfa

 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: fa környezetvédelem napelem légszennyezés városkép installáció

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr411297914

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Luos 2009.08.09. 18:06:36

Nagy árnyékot azért nem adnak :-)

Meg azért szerintem érdemes megnézni, hogy hány fát kell kivágni azért, hogy egy ilyen műanyag cucc létrejöhessen, plusz annyira nem is szép.

(Igen látványterv, tudom)

valójábannemberci 2009.08.09. 18:08:47

Hát, biztos jó dolog, de azért én maradnék a fáknál. Egy fa az nem csak úgy van, oszt jónapot, ez meg csak egy darab műizé. A hatás kedvéért igazán körbeültethetnék műpáfránnyal, meg művirággal, rakhatnának rá műmadarat, meg műmókust, de ha már itt tartunk lehetne egy nagy kupola a város fölött, amin egy Műnap szolgáltatja a káros sugárzástól mentes műnapfényt, a légmozgást a mindig biztonságos, sosem viharos műszél adja, az eső műfelhőből esik, teljesen biztonságosan, roncsoló jégeső nélkül, a lehullott műcsapadékot meg a műnövényzet párologtatja.
És a művárosban műéletet élő műembereknek az lenne az extrém kirándulás, hogy a körülöttük levő műtáj helyett kimennek az igazi természetbe, vagy az el nem műződött vidéki településre, és rácsodálkoznak, hogy "Jééé, mókus! Juj, ez él?!?!", aztán a műkajához szokott műbelükben hasmenést okoz egy igazi alma. :P

Szépújvilág? :P

valójábannemberci 2009.08.09. 18:13:08

Ja, és tudom, hogy Gesztit idézni nem menő, de ez most idekívánkozik:

Ahova lépek, ott műterem.
Működik a működ a műgyepen.
Nagy vagy kicsi, jön a műélvezet
A művész toporog, az igazi elveszett.

Fenn fennforog a műhold,
Szórja a műsort, hinti a port
Lent egy müezzin új
Műgumi ízű müzlibe túr.

Pép testben pép lélek. Hogy élek,
Ha ilyet eszem, nem is olyan biztos.
Egyszer az Eszter is ette.
Ki tudja, polieszter lett-e?

Vau-vau! Bólogat a kocsiban
a plasztikkutya. Gumicsont a vacsora,
Ha kér. De nem kér!
Sok műhó semmiért.

Gombold ki néha még az agyad,
És gondold meg, hogy megadod-e magad!
Hogyha engem akarsz, mutasd meg, hogy igazi vagy!
Csak magadat add!

Műtő, műcumitömítő,
Műanyag anya, műcsecsemő,
Gumibugyi, gumimaci, műlibatoll.
Mü nyeznájem rakkenroll!

Művirágot ad a művilág.
Ki az a valaki, aki ezt a műhibát magát
Elkövette? Szedte-vedte!
Csak nem az, aki teremtette?

Gombold ki néha még az agyad!

Szőröstalpú Jeti 2009.08.09. 18:22:09

Ráadásul marhára nem illenek a környezetbe sem. És én sem látom, hogy egy igazi fa miben tudna kevesebbet

r.tonyo3 2009.08.09. 18:27:27

ezeknek a fáknak mi a latin nevük?

valójábannemberci 2009.08.09. 18:31:29

Ráadásul a harmadik képen a zöld kabátos illető négyszer is felbukkan, és az ötödik képen is látható. Szóval még a klónozás is befigyel? :D

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2009.08.09. 18:34:34

basszus, ez nagyon gáz :D
Lehet, hogy a városi embereket meg lehet ezzel etetni, de falusi parasztgyerekként én kiröhögném... részegen eszembe se jutna levizelni :P

valójábannemberci 2009.08.09. 18:38:45

@Kőmíves Kelemen: Pedig érdekes lenne azt is letesztelni. :D
Egyébként ja, az is gáz vele, hogy ha még nagyobb "park" is épül ilyesmiből, nem tudsz beállni mögé, hogy kieresszed a fáradt olajat. :D

Ja és Budapestre külön "Budapest edition" kellene belőle. Sok mindent ki kellene itt bírnia. :D

eloszto · http://eloszto.hu 2009.08.09. 18:41:59

@berciXcore: én is jobban szeretem a fákat, de sajnos sokszor annyira szennyezett a városi föld hogy nem maradnak meg :(

RustySpoon (törölt) 2009.08.09. 18:54:49

@eloszto: erre nem az a megoldás, hogy műfát ültetsz, hanem hogy nem szennyezed. Lerakod a kocsidat és biciklizel, tömegközlekedsz.

Valljuk be.. ez a műfa ötlet egy faszság :D

tyberius 2009.08.09. 19:22:31

@berciXcore: "Ja és Budapestre külön "Budapest edition" kellene belőle. Sok mindent ki kellene itt bírnia."

Igen, a nagy terhelésre való tekintettel gyártatnánk külön Műfa Budapestet, mondjuk a nagykörúton döglődő fák kiváltására. A Siemens nyerné el a tendert, de kiderülne, hogy a más városokban eladott műfáik alumínium törzse túl gyenge, ezért újra kéne tervezni a mieinket acéltörzzsel. A késésért fizetett kötbérből vennénk 50 Volvo Műbokrot, de a környezetet hűtő fícsör nélkül, amit utólag kellene beleszereltetni jó pénzért. Aztán megérkeznének a műfák, de még akkor se lenne vége a szívásnak, mert egy csomót állnának mindenféle műszaki hiba miatt. Aztán 1-2 év múlva kiderülne, hogy az acéltörzs túl nehéz, ezért egy nyáron fel kéne túrni a fél Nagykörutat, hogy felújítsák a gyökereik alatt a talajt.

És még csak az első néhány év történetét mondtam el... :)

tyberius 2009.08.09. 19:33:00

ON: egyébként tényleg faszság, először is az emberek nyáron árnyékban akarnak hűsölni, amit ez a csodafa nem igazán ad.

Arról egy szó sem esik, hogyan akarják a napfényt hasznosítani, meg a szelet (bár láthatók a cuccon szélmalom- ill. napelemkezdeménynek tűnő dolgok, de ezek kb. arra lehetnek elegek, hogy este egy utcai lámpát működtessenek), arra meg szerintem koncepció sem létezik, hogy hogyan javítanák a levegő minőségét, ill. hűtenék a környezetüket. Ordít, hogy ezt mérnökök helyett elszállt agyú dizájnerek "tervezték".

Mitya Ivanov 2009.08.09. 19:35:38

vannak olyan fafajták, ami a legszarabb talajt és a legszennyezettebb levegőt is kibírják. Hülyeség ilyen műfrancokat odarakni

a bálványfa pont ilyen
http://hu.wikipedia.org/wiki/Bálványfa

Reggie 2009.08.09. 19:37:42

Ugy is elvinnek a katranyos helyzetuek mert napelem meg rez van benne...

Reggie 2009.08.09. 19:39:36

@Mitya Ivanov: A Balvanyfa konnyen torik. Viharba nem biztos hogy jo. Kovetkezo?

eloszto · http://eloszto.hu 2009.08.09. 19:47:02

@RustySpoon: az, mint a védőoltás, a mobiltelefon és a zacskós kenyér. vesszen a civilizáció, hulljon a férgese.

Neocon 2009.08.09. 19:51:11

Kurva jo otlet, nekem nagyon tetszenek.

teddybear01 2009.08.09. 19:53:43

1. Ez hogyan hűti a környéket? A hűtő csak átszivattyúzza a hőt egyik közegből a másikba. Ez hová teszi a hőt?
2. A levegőt szennyező anyagot hogyan szűri ki? Vegyi úton, vagy más módszerrel?
3. Van egyáltalán szépérzéke annak, aki megtervezte a külsejét?

lacas65 2009.08.09. 20:27:07

Azért a phillips cég lámpája mely hasonló hi-tech nagyon tetszett. Nappal kinyílik mint 1 virág, gyűjti a napfényt, este becsukódik mint egy bimbó, és világít. Az a gáz hogy nem találom hozzá a linket. Ja és ez atom szarul néz ki.

érdektelen 2009.08.09. 20:50:08

Vajon ez a sok műanyag hogyan fog öregedni? A fák szebbek azért.

Bit Rot 2009.08.09. 21:43:41

Mondjuk árnyékot pont nem ad...

Tehát bukott a lényeg.

valójábannemberci 2009.08.09. 21:45:38

Azonos blogról itt van egy újabb "csodanövény":
www.ecofriend.org/entry/sunplant-from-sanyo-and-studio-kita-showcased-at-milan/

De van komplett erdőre is ötlet:
www.ecofriend.org/entry/eco-architecture-solar-forest-keeps-your-ev-cool-and-charges-it-as-well/

Milyen szép is, amikor virágzik a napelem, és friss termést hoz a villanykörtefa.

borigabi 2009.08.09. 22:44:54

Gingko bilobát mindenhova, sokkal jobb ötlet.

Matrjoska 2009.08.10. 10:26:43

Imádom a fákat. Az IGAZI fákat. De ezek...? :S

otirt 2009.08.11. 09:07:01

És ezeknek van öngyógyató képességük? Mert ha nincs, akkor vandálbiztosra kell tervezni őket.
süti beállítások módosítása