2014-07-10 15.34.17

Mindannyian ismerjük Nagycenket a kastélyról, a Széchenyi-mauzóleumról vagy a kisvasútról, de azt talán kevesen tudjátok, hogy itt van az ország legfrankóbb tematikus játszótere. Én sem tudtam a múlt hétig, amikor véletlenül ráakadtam.

Igazából a Szent István király-templomhoz tekertünk fel (sőt egészen igazából a kastélyhoz igyekeztünk, csak rossz utcán indultunk el, s ha már ott voltunk, megnéztük azt is). Ybl Miklóssal építtette Széchenyi, annyit kérve tőle, hogy legyen egyszerű, de elég tágas és legyen oldalt a tornya. Hogy ez utóbbi miért volt fontos, azt nem tudom, de mindenesetre az összes kérése teljesült.

A takaros templom mellett akadtam rá erre a csodára. Hogy látogatható-e vagy sem, azt nem tudom, egy félig nyitott kapun sétáltam be. Odabenn pedig senki nem volt, talán a szemerkélő eső miatt, talán mert nem is látogatható. Rögtön ámulatba estem és végigfotóztam az egészet.

Minden elemében Széchenyi Istvánt idézi, aki nem csak Nagycenken van eltemetve, de itt is gyerekeskedett, szóval egy játszótér igazán dukál az emlékének.

Lássuk mindjárt őt magát, a legnagyobb magyart, aki a mérleghinta tetején egyensúlyoz és működés közben integet.

2014-07-10 15.34.29

A többi játék pedig a műveit idézi. Itt van a legismertebb, a Lánchíd.

2014-07-10 15.34.40

A hídfőkön az oroszlánokkal:

2014-07-10 15.34.52

Alatta épp nem folyt a Duna, de ha megnyitunk egy csapot egyből mini vízi játszótérré válik az egész, amit pedig nagyon szeretek.

Ez itt a Széchényiek/Széchenyiek családfája, amelyet stílszerűen egy labirintussá dolgoztak fel.

2014-07-10 15.35.16

Itt a lovassport fellendítése látható - szó szerint:

2014-07-10 15.35.28

Itt is:

2014-07-10 15.35.53

Ez a játék a hajózásé:

2014-07-10 15.35.32-2

A pihenőhelyre néhány idézet került:

2014-07-10 15.35.44

Ez meg a családi címer a falon. A bajszos fickó, akinek a fejébe szemetet tömhetünk, enyhén szólva elég bizarr, de nekem tetszik:

2014-07-10 15.36.32-1

Ez a fájdalmas szóvicc nem tudom, hogy tudatos volt-e vagy csak én vagyok túlérzékeny, de amit itt látunk, az alighanem a Vaskapu! Annál is inkább, mert a pad egy vizát ábrázol, mint az rá is van írva:

2014-07-10 15.36.40

Ez pedig a zsilip, ahonnan a korábban említett vízi játszótérrész Dunáját táplálhatjuk vízzel:

2014-07-10 15.36.50

2014-07-10 15.36.55

Nem tudom sajnos kik az alkotók, csak egy évszámot találtam felírva (igaz siettünk, hogy még elérjük a kastélyban a kiállítás nyitvatartási idejét, mely utólag visszatekintve jóval kevésbé volt izgalmas és eredeti, mint ez a játszótér). 

2014-07-10 15.36.16

Sebaj, gondoltam, biztos tele volt a megnyitójával az internet, csak az én figyelmem kerülte el. De nem. Sehol semmi hír róla, még a település honlapján sem, melynek pedig igazi büszkesége lehetne. Úgyhogy egyelőre nem tudok bővebbet a játszótérről, mely jelen pillanatban a kedvencem*.

Oké, a Zöld Péterben (melynek talán ugyanazok az alkotói?) több, és nagyobb játékok vannak, de ez annyira aranyos és autentikus ezen az idilli helyen, hogy egyből belopta magát a szívembe. Remélem tiétekébe is is, ha arra jártok.

*FRISSÍTVE: Ripsz-ropsz die nagel meg is írta a megfejtést és még egy programot is ajánlott hozzá:

Kő Boldizsár csinálta. Mindenki figyelmébe: csütörtökön nyílik a Holnemvolt Parkban (volt Vidámpark) egy másik Kő Boldizsár tematikus játszótér Szép Miklós és Tündér Ilona meséjét dolgozza fel. Aprótalpúak imádták a tesztfázisban:)

FRISSÍTVE 2: A látogatás feltételeiről és a nyitva tartásról itt olvashattok bővebben. Kösz Mihali!

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: templom játszótér nagycenk töri ybl miklós győr-moson-sopron megye fertő-tó

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr346507177

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

die nadel 2014.07.15. 10:45:23

Kő Boldizsár csinálta. Mindenki figyelmébe: csütörtökön nyílik a Holnemvolt Parkban (volt Vidámpark) egy másik Kő Boldizsár tematikus játszótér Szép Miklós és Tündér Ilona meséjét dolgozza fel. Aprótalpúak imádták a tesztfázisban:)

ÉkaRéka 2014.07.15. 11:37:54

Pécsett, a Kis fizikus játszótéren is hasonlók vannak. Ott valamelyik játékon jelzik az alkotó(ka)t, de már nem emlékszem, hogy Kő Boldizsár-e.

Maze 2014.07.15. 11:38:02

Hasonló stílusú játszótér van a balatonboglári strandon - Balatonhoz kötődő játékokkal

Namely 2014.07.15. 12:09:46

Az idézet pont jó lesz az ott játszadozó ovisoknak.

2014.07.15. 15:27:22

talán az ő műve a Bp-i Érdi úti játszótér, és a Millenáris is? hasonlóan szépek

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2014.07.15. 17:51:04

@Namely:

Speciel én pont olvastam már ovis korom derekán, de ha ennyire rosszmájú vagy, nyilván a gyerekekre vigyázó felnőttekre is gondolhattak az idézetekkel. (Azért valahol hihetetlen, hogy ahelyett, hogy örülnél egy tök jó dolognak, megpróbálsz inkább belekötni.)

elsőszóra 2014.07.15. 18:14:07

Visegrádon is van egy mesés játszótér, melyet Kő Boldizsár, Szőke Mátyás és Czér Péter jegyez. Fényképek erre láthatók róla: kisdunaujsag.hu/2011/07/06/visegradon-jartunk/

tiram 2014.07.15. 18:58:54

Veszprémben a Séd partján az A part alatt gyermekdal strófáira készült játszótér.

háténimmár 2014.07.15. 21:52:32

csak a balaton környékén akartak belekötni a nem EU-s (szülők által gründolt) játszótérbe?
Jó látni, hogy vannak ilyenek, és rossz volt félni, hogy lebontják a mienket.

Merthogy a nagyon "életszerű" szabályok szerint az EU.komformitás nem anyaghasználatban és formák meg biztonság betartásában érhető tetten, hanem (elvileg) kizárólag certifikált gyártók engedélyszámos (igen magas összeg a megszerzése játékonként) játékai helyezhetők el közterületen.

Ha ez megváltozna, akkor talán több település merne ilyen szép tereket gyátatani, ma csak a bátrak és a nem szabálykövetők merik (sajnos).

Rátonyi Gábor Tamás · http://bpxv.blog.hu/ 2014.07.15. 22:44:35

Délelőtt jöttünk haza a 84-esen, olvastuk a posztot, megálltunk Nagycenknél. Sajnos be volt zárva, és semmi felirat nem volt, hogy miként lehet bejutni (mikor van nyitva, stb.) KÖzben összefutottunk egy házaspárral, akik ugyanezt olvasták és eljöttek, de szintén potyára.

Szóval szerintem ez még valami át nem adott játszótér lehet, vagy csak ideiglenesen került a templomkertbe, amíg a végleges helyére nem teszik. Amúgy a leírás alapján klassz! :)

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2014.07.16. 08:28:20

@Palotabarát: sajnálom, hogy így jártatok, bár valahol persze jól esik, hogy többeket is megmozgatott a poszt

az a gyanúm, hogy az egyházé lehet, és azért van a templomkertben, hogy hittantáborok, hittanórák vagy misék után játszhassanak ott a gyerekek

remélem azért találtatok látnivalót nagycenken :) szeretnék írni a fasorról is, mert az sajnos csalódás volt nekem

Mihali 2014.07.16. 21:05:31

A tematikus játszótér a Széchenyi faluja című EU-s projekt keretében jött létre, amelynek projektgazdája a Nagycenki Római Katolikus Plébánia volt. A plébánia üzemelteti a játszóteret is. A látogatók a közelben lévő Széchenyi Mauzóleum idegenvezetőjéhez fordulhatnak: Kecskés Zoltán, telefon: 06-30-308-4800, e-mail: szechenyimauzoleum@gmail.com
A játszótér nyitvatartása megegyezik a mauzóleuméval: keddtől vasárnapig 10-18 óráig, látogatás előtt viszont javasolt felvenni a kapcsolatos az idegenvezetővel előzetes egyeztetés céljából.

Széchenyi Mauzóleum 2014.07.17. 23:32:36

@Zubreczki Dávid:
Kedves Dávid!

Ha már felkerekezett a templomig igazán bejöhetett volna 50m-re balra a temetőben található Széchenyi Mauzóleumba is, leróni a kegyeletét a Legnagyobb Magyar sírja előtt, hiszen ha a játszótér nyitva áll akkor a Mauzóleum is tárt kapukkal várja a vendégeket, ha éppen nincs vezetés. Akkor szóba került volna a játszótér, mely a plébánia udvarán épült. A legutóbbi felügyeleti szemle és bejárás során emelt kifogás miatt nincs pár napig nyitva, amíg el nem készül egy tábla a használati felelősségről, mert a nyitva tartáson kívül ez a legfontosabb, hogy kik milyen körülmények közt használhatják. Amúgy a tájékoztatót megtalálhatja a www.szechenyimauzoleum.hu honlapon a Széchenyi Játszótér fül alatt.

Üdvözlettel: Kecskés Zoltán idegenvezető

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2014.07.18. 10:39:53

@Széchenyi Mauzóleum:
Kedves Zoltán, mint írtam is, sajnos sietnünk kellett tovább, ezért a mauzóleumot is csak kívülről tudtam megtekinteni - tárlatvezetés miatt be volt csukva. Köszönöm a linket!

Anna Gulyás 2014.08.01. 21:52:54

Kedvesek! Nagy nagy öröm, hogy felfedeztétek e szép kis kertet: hatalmas ajándék volt a feladat, Széchenyi szülőfalujába, a Templomkertbe készíteni egy játszóteret, s egy játszóházat: van egy benti része is az egésznek, egy táblás játékkal, festett táblákkal! A játszóteret Kő Boldi készítette szokás szerint számos szobrász s festő baráttal kiegészülve, s Berecz Andrással együtt gondolkodva. Csuda jó stílusérzéketek van (bár Boldi melói elég tipikusak) a felsorolt játszótereket: Millenáris (Balla Gáborral), Érdi út, Pécs, Visegrád (Czér Péterrel), Balatonboglár, tényleg ő tervezte s számos baráttal együtt, remek hangulatban készítette. Nagycenken a Vasúti Múzeumnál is van pár izgalmas játék. Budapesten a Kék tó téren van egy pici játszó, meg Aquincumban van egy nagy Római Mitológiai Játszótér,s bizony most nyílt az Állatkertben a Tündér Ilona Mesekert: egy ormányos medve s mesével muzsikával mi (Boldiné Gulyás Anna - Évkerék Társulat, HolddalaNap Zenekar)avattuk fel. Van Erdőkertesen is egy Boldi mesekert, egy szép nagy János Vitézes Hódmezővásárhelyen, meg van sok pici szép magánkertecskékben, s van egy Spanyolországban is: Montblancban: egy Sárkányölő Szent György Játszótér! Most készül Barcelonába egy katalán-magyar történelmi Játszótér, mert az ő első nagy királyuk felesége magyar királylány volt: Árpádházi Szent Jolán, s híresen szerelmetes szép királyi párként emlékeznek rájuk ma is nagy szeretettel. Köszönjük szépen a kedves szavakat, szép képeket, a lelkesítő írást s kommenteket! www.koboldizsar.hu
süti beállítások módosítása