Expo2015Milan.jpgKép:wikipedia.org

A napokban a magyar pavilonon csámcsognak profi építészek és laikusok, újságírók, bloggerek, kommentelők és olvasók. Többnyire szörnyülködnek, hogy: "Úristen ,de ronda!"

A Világkiállítások több mint másfél évszázados történelme során gyanítom nem először. A Világkiállítás és a nemzeti pavilonok egy kicsit olyan, hatalmas körítéssel övezett, ám nesze semmi, fogd meg jól-műfaj, mint a könnyűzenében az Eurovízió.


A nemzeti pavilonoknál talán csak az országok szlogenjei az erőltetettebbek. Egyetlen mondatba próbálnak valami szellemeset belesűríteni és az embernek az a benyomása, hogy szinte minden esetben egy bürokrata, egy marketinges, meg egy PR-GR-os vitte a prímet a brainstormingon.


Egyik szemünk sír, a másik pedig nevet, amint a gyakran diktatórikus, a saját kényuraik által fosztogatott természeti kincsű és/vagy polgárháborúkkal, természeti katasztrófákkal küszködő államok igyekeznek nagyon trendit vagy coelhosat mondani önmagukról, némiképp a fő témákhoz kötődve, ami a jövő évi világkiállításon az élelem és az energia. Íme a 2015-ös milánói Expo résztvevők közül néhány, a teljesség igénye nélkül. (Lefordítani nincs értelme, gugliangollal bárki boldogul.)

 


Democratic Republic of the Congo
Using Natural Resources Based on Their Potential


Guinea
Fruit and Legumes, an Engine for Socio-Economic Development and Poverty Reduction in Guinea


Haiti
From the Earth to the Plate, Let’s Share and Enrich our Heritage

Kazakhstan
The Land of Opportunities


Mauritania
Irrigated Culture under Palm Trees of the Arid Regions of the Desert and Dairy Foo


Senegal
Produce, Nourish and Protect: the Challenges of Food Security and Sustainable Development in Senegal

Serbia
Taste Food, Feel Life


China
Wisdom, Feeding back the Nature

Belarus
The Wheel of Life


Afghanistan
Eating for Longevity, Afghanistan Amazingly Real


Azerbaijan
Protection of Organic Food and Biodiversity for Future Generations


Rwanda
Coffee Journey to a Prosperous Land of a Thousand Hills


Cambodia
Rice Crop Grown on the Cambodian Land Rich in Cultural Heritage

Hazánk a Szentszék és Irán között szerepel:


Holy See
Not by Bread Alone. At the Lord's Table with all the Mankind


Hungary
From The Purest Sources


Iran
Food and Culture

Ugandáé tetszik a legjobban, mert ők egyszerűen nem adtak meg szlogent. Az Amerikai Egyesült Államok, mint a génmanipulált élelmiszerek Mekkája, pedig cinikusan őszintére vette az Expo szlogenjét, ami csupán ennyi: American Food 2.0

usa_1280x400.jpgFotó:Expo Milano 2015

A többi megnézhető az Expo honlapján, a tippért pedig köszönet Ádámnak.

 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: olaszország kiállítás fura

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr606280757

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsuzsikám (the 4th) 2014.06.05. 13:05:57

Afghanistan
Eating for Longevity

Húúú, hát ez nagyon el van találva. :D

Zsuzsikám (the 4th) 2014.06.05. 13:10:33

A magyar szerintem nagyon megállja a helyét. :)

"A karcsú testük
Gúnyában nem járhat,
Csak járhat az lombok közt;
A lábuk nem lép
Tűzhely hamujába,
Csak a puha avarba;
A szájuk többé
Nem iszik pohárból,
Csak tiszta forrásból."

/Bartók Béla: Cantata profana – A kilenc csodaszarvas/

CSÉ 2014.06.05. 16:13:23

@Zsuzsikám (the 4th): Lehet nekünk leesett, ezért mi tudjuk értékelni. :D A szerzőért nem tenném tűzbe a kezem. XD

feri g. 2014.06.05. 16:19:07

" A Világkiállítás olyan, mint a könnyűzenében az Eurovízió."

"A napokban a magyar pavilonon csámcsognak profi építészek és laikusok, újságírók, bloggerek, kommentelők és olvasók. Többnyire szörnyülködnek, hogy: "Úristen ,de ronda!""

A szakállas nőre nem merték mondani, mi?

Szentmihályi Márton 2014.06.05. 20:50:47

Nálam a Szőcs Géza kormánybiztos egyszemélyes akciója borította ki a bilit amikor a szakmai zsűrivel szembemenve az első helyezett helyett kihozta ezt az alkotást:

koos.hu/2014/05/29/2015-os-milanoi-vilagkiallitas-magyar-pavilonja/

-> static.koos.hu/2014/05/expo2015-alakor1.jpg

Figyeljük meg a tetején a jellegzetes 7 ágú Menórát mint magyar jelképet...

(amivel egyébként még nem is lenne gond - bár manapság ezt erősen a zsidósághoz kötik -, mert szittya eleinktől "vették kölcsön" anno... MeNóRa -> MeNnyóRa -> 7 bolygó rendszer. Héberül nincs is értelme a szónak, de a magyarban még több ezer év torzítás után is érthető a funkciója.)

...a gondom azzal az ügyesen megoldott LEFELÉ FORDÍTOTT kettős kereszttel (!) van leginkább, aminek magyarázatát leginkább a Sátánizmus táján találjuk (-> fordított kereszt: https://www.google.hu/search?q=fordított+kereszt )

Azt még elnézem Szőcs Gézának hogy a sajátjainak kedvez a Menórával, bár már ez is egyenesen felháborító, de fordított kettős kereszt mindennek a teteje!

A világkiállítási pavilonnak így kb. az az üzenete az értő fülek számára, hogy "Magyarországot legyőztük, gyertek zsidó testvéreink a Kárpát hazába..."

gizmo26 2014.06.07. 06:44:43

Nálunk a szlogennél sokkal viccesebb lesz az épület.
süti beállítások módosítása