devil in the details

Amikor  a fenti kép elém ugrott a Flickr-en, hirtelen nem tudtam, hogy egy középkori várbörtönt vagy egy sci-fi film díszletét látom-e. Pedig egyik sem lett volna jó tipp. Ez egy új, hamarosan megnyíló kiállítótér Pesten. Egész pontosan a Kossuth tér alatt.

A Kossuth teret ugyan átadták márciusban, de azért még sok fejlesztés lesz rajta az elkövetkező hónapokban. Nem olyan átadásról és fejlesztésről van szó, mint a Várbazár esetében, amit félkész állapotban "adtak át", felavatták rajta az emléktáblát, aztán pár nap múlva bezárták, hogy tényleg befejezzék.

A tér teljesen használható most is, a felszínen csak a szobrok várják, hogy a helyükre kerülhessenek. A föld alatt azonban még van mit tenni. Nem csak a mélygarázs feletti látogatóközpontról van szó. Hanem az Országház egykori szellőző rendszerének járatairól is.

Vessük csak össze a fenti képet ezzel:

földalatti

Bár a párosítás csalóka, jól látszik, hogy ugyanaz a szerkezet szerepel mindkét képen. Igaz a fentin a déli, az alsón az északi kútház látszik, ezeken keresztül kapta a hűtést a Parlament épülete. Az egykori hűtőrendszer működéséről, megszűnésének okairól és a feltárásáról bővebben itt írtam.

A közeljövőben mindkét kútházban és a hozzájuk vezető alagútban kiállítótér lesz. A déliben (ahonnan a frissen készített, fura, kék fényű fotók is valók) az 56-os sortűz emlékére - nagyjából a géppisztollyal szétlőtt emlékmű alatt -, az északiban (amelyek a feltáráskor készült fotókon láthatók) a tervek szerint egy kőtár kap helyet.

Amíg meg nem nyílik, gyönyörködjünk az ott készült fotókban, melyek természetesen Wachsler Tamás, a Steindl Imre Program vezetőjének Flickr-oldaláról valók:

grimasz 

rotunda

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest pince múzeum fénykép töri szökőkút alagút átépítés országház lipótváros v. ker kossuth lajos tér

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr856056259

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rejtett kamera · http://rejtett-kamera.eu 2014.04.21. 16:33:07

Remélem a város, vagy országház történetével, történelemmel kapcsolatos kiállítások lesznek. Azt szívesen megnézném.

humorpalanta 2014.04.21. 17:56:36

Nem baj, még van 4 éve kedves vezetőnknek, s ha így halad, akkor a nagy "nemzeti" forradalom az '56-os lesz, nem "48-as.

2014.04.21. 21:43:33

Ez már a kapitalizmus lenne, hogy csodás dolgok épülgetnek míg a többség éhen döglik?
Vagy az még odébb van?

Évazsuzsanna 2014.04.22. 03:00:00

A Várkert Bazárról kár epés megjegyzést tenni a cikk írójának! A Várkert Bazár második ütemének - a multifunkcionális rendezvényközpont, a 300 férőhelyes mélygarázs és reneszánsz kert építése - április 7- től folytatódik. A déli palotában lévő kiállítások azonban hétfő kivételével továbbra is hétfő kivételével minden nap 10- 18 óra között ingyenesen látogatható. Kéretik kis türelem, ha már évtizedekig csak romos állapotában nézhettük...

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2014.04.22. 08:42:05

@Évazsuzsanna: nagyon boldog vagyok, hogy megcsinálják és magáért a projektért kifejezetten lelkesedem - olvasd el, miket írtam róla eddig. Az epés megjegyzés pusztán a mulatságos "átadásnak" szólt

Albu 2014.06.30. 00:23:18

Jó hír. És igen, hozzá kapcsolódó kiállítás illene.
süti beállítások módosítása