Hoover Studio

Styxx, a multiblogger - ráadásul az első magyar blogkrimi szerzője - nem először lep meg remek vendégposzttal. A dalmát giccsházemlékmű után egy egészen más témát fedezett fel egy horvát dizájnoldalon, amit azonmód meg is írt az Urbanistának. Át is adom neki a szót!

Anna Hoover természetvédelmi aktivista és filmrendező, Les Eerkes építész, az Olson Kunding tervezőiroda igazgatójának szakmai segítségével a kanadai határ menti, erdős Washington szövetségi államban egy merészen letisztult, barátságos kis házat épített.

Hoover Studio

A képek önmagukért beszélnek. Ha arról lenne szó, hogy egy sztárépítész egy milliomos megrendelőnek mindezt két és fél millió dollárból hozta ki, hát szívnám egy kicsit a fogamat. Viszont a mennyi – az annyiba végső soron azzal belenyugodnék, hogy a szépségnek és a kreativitásnak ára van. És legalább egy ízléses, emberi mértékű, szemrevaló lakhelyt alkottak, nem holmiféle bukott, korrupt ukrán elnöki, vagy főügyészi, megalomániás, giccsparádé förmedvénybe ömlesztették a töménytelen pénzt.

Viszont koránt sem erről szól a történet! Ez a kis lak nem két és fél millió dollárból állt meg a saját cölöplábain, hanem mindössze két és fél millió forintból!

Hoover Studio

Zömében olyan anyagokat építettek be, amelyeket újrahasznosítási célzattal ajándékoznak az USA-ban, pontosan ilyen projektekhez.

A költségeket azzal faragták még lejjebb, hogy a házat klasszikus alap helyett hat betoncölöpre építették.

Az újrahasznosított épületanyagot és bútorokat, konyhai berendezéseket főképp bontásra váró épületekből hozták el.

Hoover Studio

A költségek megadásakor csak a 64 négyzetméteres földszinti rész alapterületét vették figyelembe, ahol is a konyha és a nappali található. A padlástérben helyet kapó hálószoba már „beárazatlan”, extra nyereség. Ám a 64 négyzetméteres alapterületre vetítve is a négyzetméterár kevesebb, mint 200 dollár. A tervező pro bono dolgozott. A felépítést társadalmi munkában végezték el, önkéntes alapon, de hát arra az összes résztvevő méltán büszkélkedhet, hogy ebben az alacsony költségvetésű, remek projektben tevékenykedhetett.

A megrendelő-ötletgazda Anna Hoover a First Light Alaska nonprofit szervezet alapítója egy olyan, erdei környezetben fekvő hétvégi házat szeretett volna, ahol nem csak a saját terveit tudja nyugodt körülmények között átgondolni, hanem adott esetben aktivista-társainak, vagy művész barátainak is kölcsön adhat.

Hoover Studio

Hoover Studio

Hoover Studio

Hoover Studio

Hoover Studio

(via: domidizajn)

Eddig a pompás poszt. Azt már csak én teszem hozzá, hogy ennyi pénzből Magyarországon is lehet kapni újépítésű kecót! Igaz nem házat, csak lakást, de abból kettőt is hirdetnek!

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: dizájn usa építészet faház építés

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr445836560

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Guszty 2014.02.28. 14:53:23

Ez kb. olyan, mint a magyar "vikkendházak" többsége, amit innen onnan "szerzett" alapanyagokból tákol össze a tulaj.

Popeye76 · http://zugloihazelado.atw.hu 2014.02.28. 14:53:56

Először is: a nyaraló pipec, a környék remek, a kezdeményezést (újrahasznosítás, környezetvédelem, stb.) üdvözlöm, bár a szigetelés-energiafelhasználás kérdéses, de mondjuk, hogy nyáron Kanadában is meleg van, ez meg, ugye, nyaraló.

DE
@pierre de siorac: hasonló tartalmú posztja jutott nekem is eszembe. Tudniilik, hogy a 2,5Mft az kb. a szállítási ktg + szerelési anyag-ragasztó + 10 vödör beton, amiből a 6db cölöp készült.

Ebbe az "olcsó" nyaralóba első ránézésre beépült több, mint 10Mft ára észak-amerikai munkaóra. Ebbe bele kell érteni a tervezőt (drága ember!) a managert, aki kitúrta a sok használható anyagot a netről/a környékről, 1 tucat fizikai munkást, akiknek legalább a fele szakember, nem egyszerű segéderő (villanyszerelés, kéményépítés, szerkezet összeállítása, vízszerelés, kútfúrás, burkolások stb.) És akkor az építési anyag ingyen volt...

Szóval nem tudom. Úgy építeni olcsón, hogy az emberi munka árát kinullázzuk belőle, a maradékot meg összeguberáljuk, azért nem tűnik olyan nagy teljesítménynek.

2,5MUSD-s csodakecót erős túlzásnak érzem. (bár: location, location, location) Esetleg az első igen jól beállított fényképen tűnhetne luxusnyaralónak, a többin erősen kilóg az "ócsítás", annak ellenére, hogy tényleg szuper-kreatív és a guberált kategóriában tényleg kimagaslóan jó minőségű.

teddybear01 2014.02.28. 14:54:31

Ez, ahogy már más is mondta, fűtetlen nyaralónak lenne csak jó.
Nincs hőszigetelve, a falak kifejezetten vékonyak, az ablak csak egy rétegű, esetleg egy táblás hőszigetelt üvegből lehetnek. Nem a mi éghajlatunkra ideális.
A konyha túl van dizájnolva, épp úgy mint a többi része. Az a hengerelő izé a konyha jobboldalán teljesen fölösleges, csak a helyet foglalja, és a port, piszkot gyűjti.
Nem éppen az ízlésem, első közelítésben inkább egy pajta, nem pedig lakóház.

Az ára még elmenne, de ennyiből itthon is ki lehetne hozni, ha ingyen adnák az építőanyagot, saját kezűleg építeném, és a tervezés, engedélyeztetés se kerülne pénzbe.

kakukk11 2014.02.28. 14:55:42

Tehát az a hír, hogy 2,5misiből építettek egy olyan nyári lakot, amire az anyag és a munkaerő ingyen volt.

Kedélyes Paraszt 2014.02.28. 14:56:26

@micsoda?: Már a XiX.sz-ban is léteztek éktelen nagy surmó parasztok, akik akkoriban még ilyen célszerszámot használtak. Ma, ezt már felváltotta egy modernebb változat: index.hu/napirajz/2014/02/28/valami_baja/

tohotom01 2014.02.28. 15:07:03

Tenyleg van egy par nagyon buta magyar. Hat igen, ez a cikk nem a valyoghazi, apa hozzal be gyujtost mert felfazok magyaroknak mutogatjak. Legyetek mar egy kicsit nyitottabbak a vilag fele. Takaritas, piszokfogo ??? Te takaritonenirol hallottal mar ? Olyan agyatlan nemelyik hogy mindjart veszek egy kotelet es felkotom magam. Az internet azert fos mert megmutatja az ilyen falusi parasztoknak a velemenyet is, akik bivajbasznadrol kikiabalhanak a nagyvilagba.

kalandfereg 2014.02.28. 15:08:56

Bocs, hogy szkeptikus vagyok, de ez a ház nem 2.5 milába került és nem is nagyon látom, hogy hol rejtették el benne azt a marha sok újrahasznosított anyagot.

A 6db cölöp betonigénye simán megvan annyi, mint a sávalapozás egy ugyanekkora házhoz.

Az üvegfelületek vagy szimpla üvegből vannak, és íly módon hidegben fagyosat sugároznak a bentlakókra és a házat is kifűthetetlenné teszik, vagy hőszigeteltek, de durván, akkor viszont csak az üvegfelületek ára megvolt a 2.5M, ha nem több.

Nyilván az egész ház könnyűszerkezetes, a födémek is, de ennek nem csak előnye, hanem hátránya is van, bár ez részben szokás kérdése. Mindenesetre a külső faburkolatok, hacsak nincsenek megintcsak méregdrága trópusi fából, nem lesznek valami időtállóak. Márpedig ezek ugye, újrahasznosított fából vannak... igaz, azt se nagyon látom rajtuk, vadiújnak tűnnek a lemezek.

Persze, tök dizájnos, én is elfoganám, csak annyira gáz, hogy ez az öko mostanra olyan hívószó lett, amit nem is kell bizonyítani, elég, ha kiejtjük a szánkon, és az erre szocializált emberek beveszik, mint a cumit.

Pl. bio-fogászaton fülem hallatára kérdezték, hogy mitől bio: "Hát, igyekszünk természetes anyagokat használni, például nem tömünk amalgámmal, meg ilyenek." Sehol se tömnek már amalgámmal, nem baj?!
Meg van pl. bio-fodrászat, gondolom a törülközők 100% pamut anyagúak.

Na, abbahagytam.

eqlessootista 2014.02.28. 15:09:39

A használatbavételi engedélyhez a helyi Katasztrófavédelem kér-e (kiemelem, sok egyéb mellett)
"oltóvíz intezitás mérési jegyzőkönyvet" az építtetőtől?
(itt Vad-Keleten ez ugyanis része az értékteremtés akadályozásának - persze a nevükben a lényegük, védik a katasztrófát, nem elhárítják) Mo ebben is jobban teljesít - be-be!

Parajpuding 2014.02.28. 15:36:38

1 milliót adnék érte. De csak azért, mert az USÁ-ban van.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.02.28. 15:37:17

két és fél milla ha ingyen volt az anyag meg a munka? micsoda lehúzás!

romesz 2014.02.28. 15:39:35

@micsoda?: Mivel muveszrol van szo, igy feltetelezem, hogy valamilyen nyomdagep.

A szerelő 2014.02.28. 15:41:30

Az ötlet jó. Viszont nem új keletű, elég rég óta kísérleteznek ilyesmivel, de még nem sikerült összehozni olcsón olyat, ami nincs tele kompromisszummal. Már pedig ez a házikó sem fenékig tejfel, annak ellenére, hogy szép próbálkozás. Csak biztatni tudom az ötletelőket, hátha egyszer megszületik az "igazi" :)
Csak zárójelben jegyzem meg, hogy Magyarországon (na jó, nem csak itthon) rég feltalálták az olcsón lakhatót. Nádfedeles vályogháznak hívják :) Kalákában építve, "szerzett, kapott" anyagokból szinte ingyen van.

Kovács kályha 2014.02.28. 15:57:24

Csak halkan kérdezem meg: látott valaki fürdőszobát az épületben? :)

Nash vs. Keynes 2014.02.28. 16:11:36

@kakukk11: Tulajdonképpen mi került ebben a fotelben 7 ezer forintba? :)
Egyébként ~11.000$-ért Amerikában a mikro méretű fürdőszobádat tudod felújítani az ikeából, és akkor már nem egy nagy céggel dolgoztattál, hanem kerestél egy olcsó helyi vállalkozót.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2014.02.28. 16:12:34

@tohotom01: kösd fel magad nyugodtan, nem fogunk sírni, te nagyon nyitott.

_zulu_ (törölt) 2014.02.28. 16:20:12

Sufni. Amerikában van, menő tervező gründolta, de akkor is csak egy bungaló.
Viszont: "Viszont a mennyi – az annyiba végső soron azzal belenyugodnék, hogy a szépségnek és a kreativitásnak ára van."

2 és fél millió dollárért??? Te vagy nagyon gazdag vagy vagy/és nagyon sznob...

bunk0 2014.02.28. 16:25:09

hát a képeken nagyon jól néz ki de lakjon benne egy évig az aki tervezte meg építette ... aztán majd beszélgethetünk a tapasztalatokról

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.02.28. 16:29:51

Ok, de ez akkor is csak egy glorifikált bódé, amiben 10 fok alatt megfagy a pitsád.

milu vagyok:) 2014.02.28. 16:39:07

A piros gép véleményem szerint egy régi hengerstanc gép, nem épp konyhai eszköz :)

Amúgy nem értem ezt az amerikai hülyeséget, hogy botokból, meg furnérlemezekből építenek házat, aztán csodálkoznak, hogy a hurrikánszezon évente eltakarítja..

lenoardo999 2014.02.28. 16:51:55

Csak a nyílászárók több tízmilliós nagyságrend. Kamucikk.

bnyuszi 2014.02.28. 16:52:25

Kb ilyen "házak" vannak (voltak?) a csillaghegyi strandon. Csak nem onnan lopták az ötletet?
Gazdag emberek élhethek ott messzi Ámerikában, ha ilyen hűtő, mikró, stb már újrahasznosított.
Az amerika apeh, izé nav mit szól hozzá, hogy a "felépítést társadalmi munkában végezték el"?

apanna 2014.02.28. 17:05:45

@_zulu_: Forintban átszámolva értendő....

apanna 2014.02.28. 17:07:02

HA jól tudom, itthon nem lehet kalákában, haverokkal, rokonokkal házat építeni, mert az is adóköteles, hogy a fene egye meg..

Ádám 2014.02.28. 17:16:29

Én éppen 2,5 éve építettem egyet..... igaz nem ilyen szart! ááámerikában ilyen sufnikban laknak a niggerek + a kivándoroltak! azoknak jó ez a "modern alkotás"!:):D

Ádám 2014.02.28. 17:17:56

ja s lehagytam, hogy 5-6 milla lenne!

teddybear01 2014.02.28. 17:23:10

@Kovács kályha: A konyha mellett, a képen balra, a galéria alatt van egy zárt rész, ami akár fürdőszoba is lehet. Mondjuk képet azért tehettek volna ki róla.

GöTi 2014.02.28. 17:23:35

A konyhába eredetileg egy digó tésztagépet kért a tulaj, de a recikling-menedzser csak ezt az öreg piros nyomdagépet tudta összekukázni egy grafikus hagyatékából. Cserébe a "javítható selejt" palacsintát is át lehet vele hengerelni alu serpenyővel együtt.

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2014.02.28. 17:34:00

Vajon mennyire tartós ez a ház? 50 év múlva mi lesz meg belőle? Első ránézésre hétvégi háznak nem rossz, de nem az én ízlésemnek való.

pitonkigyo 2014.02.28. 17:43:48

Újépítésű kőleves.

DirtyHarry 2014.02.28. 17:45:25

@enpera: függöny baszki.... a semmi közepén egy nyaralóba ami a tóra néz egy erdőben :D

DirtyHarry 2014.02.28. 17:49:43

@bunk0: nem lakóház, hanem nyaraló/hétvégi ház művészlelkeknek... olvasta valaki a cikket egyáltalán?

DirtyHarry 2014.02.28. 17:51:05

@Ádám: Képeket.. aztán majd elhisszük milyen szuper nyaralót építettél...

DirtyHarry 2014.02.28. 17:54:35

Egyébként meg érdemes megnézni a tervező iroda többi alkotását is.. nem ma kezdték, de a fikázók nyilván jobbat építenek bárkinél...

www.olsonkundigarchitects.com

Ben Franklin 2014.02.28. 17:54:43

Az a baj hogy légpuskával keresztül lehet lőni a házat, nem érezném magam jól benne.

Nem Seagal-álló.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.02.28. 18:24:19

@tohotom01:

"Tenyleg van egy par nagyon buta magyar."

"Az internet azert fos mert megmutatja az ilyen falusi parasztoknak a velemenyet is, akik bivajbasznadrol kikiabalhanak a nagyvilagba."

Erre te vagy a legjobb példa. :(

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.02.28. 18:26:37

@lenoardo999:

"Csak a nyílászárók több tízmilliós nagyságrend."

Persze. De nem olvastad, hogy az építőanyag, a munkaerő és a tervezés ingyen volt? Így nem nehéz.

Csapszi 2014.02.28. 18:37:58

Ó! Én kastélyt építek még olcsóbban is, ha minden ingyen van.

Mária 2014.02.28. 19:04:31

Nyáron eszméletlen jó lehet, de télen nyilván szétfagynak benne, ha kimerészkednek egyáltalán.

Az ablakokat hogyan lehet tisztítani?

T2005 2014.02.28. 19:04:41

@micsoda?: Szerintem egy hengeres nyomóprés. Pl: linómetszet, rézkarc nyomásához.

DirtyHarry 2014.02.28. 19:14:08

@Mária: télen nyilván nem, mivel nyaraló :)

romesz 2014.02.28. 19:45:32

@trainmodeller: A haz Puget Sound-on van ahol telen sincs nagyon hideg. Teli atlag homerseklet sem gyakran megy 8-10 celsius ala. Ezert nem nagyon kell tul futeni a kalyhat.

@Csipyke: Azt a vihart kibirja ami ott van, viszont a foldrengeseket jobban birja mint a ko hazak.

romesz 2014.02.28. 19:52:26

@milu vagyok:): Puget Soundon nincs hurikan se tornado. Vedett parton van, azon a reszen meg hullam veres sincs. Az egyetlen termeszeti katasztrofa amitol tartani lehetne az a Mount Rainier kitorese. De az lehet a mieletunkben nem fog kitorni.

HardTuri (törölt) 2014.02.28. 20:14:12

Azért ezt háznak nevezni túlzás. Farost lemezből összeállított nyári-lak esetleg. De egy hajléktalan biztos örülne neki,viszont akkor téliesíteni kéne,akkor viszont már nem 2,5 milla.

fghjk · http://sorry.google.com/sorry/?continue=x 2014.02.28. 20:16:56

parasztvakítás, nem csodálkoznék ha a ragasztott fatartós váz sem jönne ki 2,5 misiből... klasszikus alap helyett 6 cölöpről meg annyit, h mintha ott eleve cölöpöznének.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2014.02.28. 20:34:02

@DirtyHarry: attól még hogy nem építek házat nem lehet véleményem? Ránézésre látszik hogy használhatatlan, képen jól néz ki aránylag, de praktikum nulla.

romesz 2014.02.28. 20:38:31

@HardTuri: A haz ugyan hetvegi haz, de kozelebbrol nezve a falak legalabb 6 colosak. Ami azt jelenti, hogy szigeteles van a kulso es a belso boritas kozott. Az ablakok is valoszinu dupla uvegesek es a ket lap kozt gaz van ami szinten szigetel. Mindennek a tetejebe ahol van a haz ott telen sem nagyon megy 10 celsius fok ala a homerseklet. aki ismeri ezt a fajta epitesi modot az latja, hogy jol szigetelt es idot allo epitmeny.

DirtyHarry 2014.02.28. 20:59:00

@enpera: lehet véleményed. téged zavar hogy nincs függöny, van akit nem. Nézz körül Skandináviában, nem látsz függönyt sehol. Gondolom a tulaj úgy gondolta, senki nem fog leskelődni az erdő közepén... ha meg mégis, na bumm :)

DirtyHarry 2014.02.28. 21:00:23

@enpera:

@DirtyHarry: nyaralóba meg minek kályha?

Lásd romesz válaszát. 10 fok körül begyújt és máris kicsit melegebb van, ami pont elég lehet, ha leugrik az ember télen is.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2014.02.28. 21:07:20

@DirtyHarry: sőt, németalföldön sincs függöny, városban. De attól még nekem élhetetlen :)

DirtyHarry 2014.02.28. 21:11:46

@enpera: nálam sincs függöny, csak sötétítő :) Persze, nem mindenki szereti, de ebbe házba teljesen megértem, hogy nem kell.

Holle anyó 2014.02.28. 21:13:54

Ilyenre hogy lehet építési engedélyt kapni lakott területen kívül?
nekem van Észak-Magyarországon egy szőlőm, falun kívül. Ott építhetnék valami hasonlót?

rejtett kamera · http://rejtett-kamera.eu 2014.02.28. 21:16:03

Ha nálunk épült volna akkor csak az Áfája kérszer ennyi lenne.
Egyébként meg nem tudom mi értelme van kiszámolni az árát valaminek aminenk a nagyrésze ingyen volt mert ugye az nincs mindenkinek ingyen éd nem is tudna építeni belőle mondjuk 100 db-ot.

Holle anyó 2014.02.28. 21:21:43

@pierre de siorac: Nekem is ez jutott eszembe. Hogy így könnyű.
Közművek????

Holle anyó 2014.02.28. 21:34:22

@apanna: Nem gond, mert úgysem kapnál építési engedélyt külterületre. :)

romesz 2014.02.28. 21:35:48

@Holle anyó: Nincs kozmuvesitve valoszinuleg.
Az aram az generatorrol mehet, vizet es gazt pedig tartalybol oldjak meg. Mind kettore van szolgaltato aki rendelesre hazhoz viszi, nem kell a megrendelonek jelen lennie.
Csatorna nincs, valoszinu emeszto es kiepitett "septic field" van.

Blogerovac 2014.02.28. 21:45:40

Csúnya egy tákolmány. Belülről még csak-csak, de még egy hobbi telekre is igényesebbet kalapál össze az ember, nemhogy lakásnak.

Holle anyó 2014.02.28. 21:46:43

Engem nagyon zavarna, hogy nincs függöny. A tököli böriben van olyan cella, ahova mindenhonnan be lehet látni. Megőrülnek tőle a rabok. Én félnék is egy ilyen házban.

Mária 2014.02.28. 21:51:36

@micsoda?:

"Ui: Mi az a piros tekerős gép a konyhában?"

Rézkarc prés.

A rézkarc úgy készül, hogy a rézlemezt viasszal lealapozzák, majd rárajzolják a tervezett grafika negatívját. Ahová rajzoltak, felkarmolódik a viasz. Utána savba rakják a lemezt, és ahol nincs viasz, a sav vájatot mar a rézlapba.

Ha elég mélyek a vájatok, kiveszik a savból, lemossák, letörlik a viaszt, meglangyosítják, befestékezik, letörlik a festéket, hogy csak az árkokban maradjon. Nedves papírt terítenek a festékes lemezre, majd vastag filclapok között átpréselik a prés hengerei között.

Végül leveszik a nedves papírt a lemezről, kifeszítik száradni, kész a rézkarc, dől a pénz :)

Ádám 2014.02.28. 21:59:31

Amint látom, a 70%-nak az a véleménye, hogy EZ EGY SUFNI!:):D

persze ááámerikában, "ház"!:D

nincs_nick 2014.02.28. 22:13:26

@DirtyHarry: Írjál már egy hozzászólásba....

romesz 2014.02.28. 22:15:09

@Ádám: mert magyarnak csak a teglabol epult a haz :)
Pedig lehet sokkal jobban meg van epitve mint azok.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.02.28. 22:49:31

@kutya vacsorája: nekem is ez jutott eszembe
aram
viz
szennyvic klotyo stb.
naes internet:)

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2014.02.28. 23:23:07

Micsoda hűledezés egy társadalmi munkában felépített házon.
Az amerikaiaknak kell emlékeztetni minket, hogy régen, nagyon régen, amikor a magyarok összetartottak, kalákában építettek egymásnak házakat.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.03.01. 00:34:28

@Mária:

"kész a rézkarc, dől a pénz :)"

Főleg akkor, ha éppen pénzt nyomtatnak vele. Mert a bankjegyek is rézkarc mélynyomással készülnek.

teddybear01 2014.03.01. 00:55:50

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Már ahol. Amerikában már a II.VH.-ban is fotónyomtatást használtak, nálunk utoljára talán a piros százast nyomtatták rézkarccal. Valamikor a hetvenes években.

béla a görög (törölt) 2014.03.01. 00:59:22

Értem én hogy 2.5 millió a ház, de mennyi a szigetelés? Vagy ez csak nyári lak? Szóval hideg -20 C--40 C fok esetén hogy funkciónál ez?

romesz 2014.03.01. 02:48:58

@béla a görög: a $2.5 ezerben az is benne van.
Puget soundon telen kb 10 celsius van

DirtyHarry 2014.03.01. 03:21:44

@Ádám: ááámerikában ez CABIN.... és igen, jól látod, 70% azt se tudja mi ez, azt hiszik lakóház, ezért a fika, persze mindegyiknek jobb háza/hétvégi háza van ennél, ezt már tudjuk :)

Ádám 2014.03.01. 06:42:07

@DirtyHarry: még írnak páran s simán megvan a 2/3 "értetlen"! tied ez a kabin, hogy ennyire be vagy gyagyásodva? :D vagy te ütötted össze ezt a sufnit, hogy ennyi igazság hallatán meghülyültél? vagy már születésed óta ennyire zsizsikes vagy!!!:):D

még nem küldted el a hapsid fotóját, SE!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.03.01. 07:44:10

@teddybear01:

"Amerikában már a II.VH.-ban is fotónyomtatást használtak"

Annyira nem értek hozzá, biztos úgy van, ahogy írod. A mélynyomtatás viszont biztos, különben nem emelkedne ki a mintázat a papír síkjából. Merthogy a szitázás kizárható. :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.03.01. 07:48:23

@béla a görög:

A szigetelés hiánya felveti azt a kérdést is, mi lesz a berendezéssel és az egész belsővel, ha télen odabenni s mínusz 20 fok alá csökken a hőmérséklet.

apanna 2014.03.01. 12:04:42

@Holle anyó: Szerintem nincs akadálya, biztos valamiféle engedélyt kaphatnál.

DirtyHarry 2014.03.01. 12:20:56

@DirtyHarry: +t, hiszen építtetted, mint a királyok :D
+d

Thunder01 2014.03.01. 16:00:53

A 2,5 mill az teljesen átlagos, néztem faházat pár éve, és itthon kulcsrakészen kiviteleznek kb. 50 nm-t 7 mill körül. Ezt pedig olyan 25 körülinek nézem, galériával megtoldva, meg jó térelredezéssel. Szóval a meglepő az olyan 800 ezer lenne, manapság 4-5 millából kész palotákat lehet venni.

Thunder01 2014.03.01. 16:17:48

Egyébként nem néz ki rosszul, de ha ilyenbe vágnám a fejszém, raknék hozzá még néhány millát, és nagyobb négyzetméteren, jó szigeteléssel, fullextrával csinálnám, mindenre gondolva. Ez nyaralónak mondjuk elmegy, de ha lakás lenne, még az én elképzeléseimmel is, akkor is ott van két nem elhanyagolandó dolog: a város általában messze, vagy messzebb van ilyen helytől, ami nem túl jó, ha valami hirtelen kell, vagy a gyerek lázas lesz a -15 fokban. A másik meg nyáron a bemászkáló bogarak, pókok, minden egyéb rovar.

Martin25 2014.03.01. 18:15:27

A nagy különbség az, hogy az új építésű kecók már az átadás pillanatában süllyed reped, penészedik, salétromosodik. Akármelyik új építésű lakásba bemész valahol reped a fal. Én láttam miből és hogyan építik őket és tudom mi van a szoba padlója alatt..............

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2014.03.01. 19:14:55

@Martin25: baromság. Gyere fel hozzánk, nem reped semmi. És láttam építés közben is.

Martin25 2014.03.01. 19:17:27

@enpera: én pedig dolgoztam építkezésen. soha nem vennék meg új építésűt :D

2014.03.01. 23:17:04

Engem egy romkocsmára emlékeztet inkább.

DirtyHarry 2014.03.02. 13:41:55

@Ádám: Milyen kérdésedre? Egy értelmes kérdésed nem volt, csak a fikázás :)

magánügy 2014.03.02. 22:10:41

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Kb.10x leírták, hogy a házikó környezetében nincsenek mínuszok.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.03.02. 23:08:44

@magánügy: Az USA-kanadai határ mentén télen nincsenek mínuszok?

Ádám 2014.03.03. 03:17:01

@Kovacs Nocraft Jozsefne: tudod, ez olyan szuper fasza "eszméletlenül menő", viskó, sufni, hogy valószínű, hogy a kommunista építők (pionírok) vagy indiánok alá is csövezték a telket fűtés céljából a gejzírek forró vizét is hasznosítva........:)))

ezt a dobozt egy csoda teem tervezte, csupán szerelemből! biztos a jávor szarvasokba szerelmesek! :):D

Ádám 2014.03.03. 15:25:59

hüjje gyerek!:D találtál valamit....? NYOMOTT, SZERENCSÉTLEN, FÉLKEGYELMŰ!:):D IDIÓTA!!!

DirtyHarry 2014.03.04. 05:10:48

@Ádám: biztos a sok teen porno hagyott benned nyomot :)

De nem baj, a lényeg hogy itt is nagyot mondhattál, most már mindenki tudja, hogy neked milyen fasza nyaralód van, amit építettél! :D

Ádám 2014.03.04. 05:35:59

@DirtyHarry: gyagyás! mintha utólag megírtam vóna, hogy építtettem!
De te akadékoskodásaidon s követeléseiden kívül csak a pisztolyodat tartod! Nem gondoltam, hogy ennyire megrogysz, mert a 80%, egy szar sufninak tartja ezt a "szuper tervezésű, ingyen odaesett ááámerikai vendég kecót":):D

Ha lenne egy csöpp eszed a fegyvered csövét a pofádba veszed s meghúzod az elsütő billentyűt, de még ahhoz IS hüjjje vagy!:):D
Pláne egy építményhez!

DirtyHarry 2014.03.04. 06:17:40

@Ádám: ja tényleg, te építtetted!!!! Ha nem írtad volna, akkor is tudná mindenki hogy nem te építetted.... de ha ennyire ragaszkodsz hozzá, akkor hangsúlyozzuk ki még egyszer: Ádám építtette a hétvégi házát vagy házát?? !!! Már sose tudjuk meg :)

Semmi baj azzal, hogy az embere 80%ának nem tetszik, azzal sincs, hogy az emberek 80% csak annyira képes mint te, benyögni, hogy neki jobb van, meg hogy ő jobbat tud :D

Nincs fegyverem.

Az építményhez meg nyilván te vagy a hülye, hiszen fel kellett rá hívni a figyelmed, hogy nem ház, hanem hétvégi ház ( CABIN )

De folytasd csak a hüjjézést, az megy neked :D

DirtyHarry 2014.03.04. 15:50:18

@Ádám: add ki magadból!! Mondtam én hogy megy ez neked :DD
De kérlek írj már még ilyen vicceseket mint a fegyveres vagy a jávorszarvasos :DD

Ádám 2014.03.04. 16:26:38

@DirtyHarry:reggel 6óra körül szoktam kiadni magamból.....
hétvégén nyúlpörköltet szeretnék bográcsozni, ha jó lesz az idő!

Jössz?:DDD

Ádám 2014.03.08. 17:01:18

@DirtyHarry: Na! Hüjjjegyerek! Úgy 2,5-3 órája úgy belaktunk a bográcsban készült nyúlpörkölt pálesszal,borral, sörrel, tarhonyával, utána almás sütivel.....

Nem jöttél, pedig láthattad vóna, mire olyan kíváncsi vótál!

Mondjuk! nagyon NEM hiányoztál! + félő, hogy megvakultál vóna!:):D no csááááááá

DirtyHarry 2014.03.08. 23:36:35

Te még mindig ezen pörögsz, és még gondoltál rám a szaros kis bográcsozásodon is? Teljesen meghatódtam, de tovább léphetnél már :D

Ádám 2014.03.09. 04:43:47

Ez nem pörgés, te félkegyélmű! Olyan kíváncsi vótál, hogy adtam egy lehetőséget, de csak itt nagy a pofád! Pisztolyt fogsz mindenkire, aztán meg követelőzöl......, mikor meg eljő a lehetőség beszarsz tőle. Ez vagy teeeeeeee, hüjjje gyerek! :):D

Nick Leeson 2014.03.17. 19:04:51

Ebben az egész sztoriban az a legnagyobb gáz, hogy egyetlen egy db "csodaházról" van szó.
Én mint informatikus én is össze tudok tákolni ingyen egy számítógépet. Az egyik ügyféltől elkérem azt a monitort, ami 2 éve a raktárban rohad, a másiktól kérek ezt, a harmadiktól azt. A családból szintén összegyűjtőm az alkatrészeket. Aztán nagy pofával hirdetem, hogy "hoppá én ingyen tudok számítógépet építeni!" A probléma akkor keletkezik, amikor kéne még egy, vagy még kettő, esetleg még öt ingyenszámítógép! Ugyanis még egy monitort már nem tudok lejmolni, még egy processzort sem tudok, alaplap még talán lenne. Nekem sem lenne annyi időm, hogy éjjel nappal ingyen szerelgessem össze a gépeket! Tehát a kutya itt van elásva! Egy tákolt házat még össze lehet hozni valahogy! De, pl. egy 200m-es utcányit már kész csoda lenne! Márpedig a "jövő" nem egy házat jelent, hanem sokat! nagyon sokat! Arról nem is beszélve, hogy ha 4-5 ilyen lejmolt házat egymás mellé rakunk, akkor épp egy riói külvárosi nyomortelep kinézetű városrész születésének lehetünk tanúi. Még ha első látásra a forma nagyon tetszetős is... közelebbről csak tákolmány.
süti beállítások módosítása