Fotó: Kós Károly Egyesület
Vajon mit szólna a sajtó és a nép, ha bejelentenék, hogy paprikafüzérrel díszített, szájában bűvös kockát tartó óriáspuli helyett egy gyakorlatilag ablaktalan zárt héj képviselné Magyarországot a világkiállításon, aminek központi látnivalója egy kiszáradt fa lenne sejtelmes megvilágításban egy üvegpadló közepén. A liberálisok elégedetten tapsolnának, hogy végre vége a Fekete György-féle kultúrterrornak, a jobberek felháborodva "alföldizmust" kiáltanának.
Pedig a terv már megvalósult 1992-ben Sevillában, a tervezőjét pedig Makovecz Imrének hívták.
Fotó: Kós Károly Egyesület
Ha nem ismeritek az alkotást, itt egy film, amely még az expó idején készült (ha nem indul a beágyazás, itt megnézhetitek). Érdemes belekukkantani - bár sok benne a sablonos megszólaló -, de az érdekes, ahogy a szakmai sajtó visszhangját idézik benne:
A külseje ma már nem meghökkentő, sokszor sokan ismételték azóta ezeket az időközben kissé kiüresedett formákat (többek közt maga Makovecz is), de akkor nagyon eredeti és megdöbbentő volt - pláne a külföldi vendégeknek. Ám az igazán erős az a belső installáció. Többek közt egy kiszáradt fa van benne teljes egészében kiállítva. A teljes egésze azt jelenti, hogy a gyökere is - úgy mosták ki, nagy erejű vízsugárral - és a talajszinten üvegfelületen járhatták be az emberek. Nehéz elsőre eldönteni, hogy tükröződésről van-e szó, vagy valóban folytatódik a fa a felszín alatt is.
Fotó: Kós Károly Egyesület
Nagyon jó és nagyon megosztó alkotás ma is.
És hogy miért merült fel bennem mindez? Mert ahogy az MTI idézte tegnap Lázár Jánost:
"a kormánynak az a terve, hogy Makovecz Imre hagyatékának megőrzése és ápolása érdekében a sevillai világkiállításra épült magyar pavilont lebontják, és Budapesten újra felépítik. Az épület jelenleg funkció nélküli és kihasználatlan"
A bejelentés apropója alighanem az, hogy egy nappal korábban egy helyi lap megírta, mennyire rossz állapotban van az épület, mely egyébként üresen pusztul, pedig 2008-ban felkerült Andalúzia építészeti örökségének listájára. A tulajdonosa bajban van, állítólag elárverezik. Kérdés, hogy mennyire könnyű elszállítani. Na meg, hogy mit kezdünk vele majd mi? Hová rakjuk? Mi lesz a funkciója?
Fotó: Kós Károly Egyesület
Híres organikus építészek műveit utaztatni nem újdonság. Nem is olyan rég Makovecz egyik példaképének, az amerikai Wright-nak az egyik New Jersey-ben álló épületét akarták elszállítani az árvízveszély miatt... Olaszországba!
Szerintetek? Hozzuk haza az épületet? És ha igen, mi legyen vele?
Az épületről itt egy angol nyelvű leírás, talán épp az idézettek egyike, a képeket pedig a Kós Károly Egyesület honlapjáról vettem le, ahol további fotókat is találtok róla.
Az utolsó 100 komment: