Fotó: Kós Károly Egyesület

Vajon mit szólna a sajtó és a nép, ha bejelentenék, hogy paprikafüzérrel díszített, szájában bűvös kockát tartó óriáspuli helyett egy gyakorlatilag ablaktalan zárt héj képviselné Magyarországot a világkiállításon, aminek központi látnivalója egy kiszáradt fa lenne sejtelmes megvilágításban egy üvegpadló közepén. A liberálisok elégedetten tapsolnának, hogy végre vége a Fekete György-féle kultúrterrornak, a jobberek felháborodva "alföldizmust" kiáltanának.

Pedig a terv már megvalósult 1992-ben Sevillában, a tervezőjét pedig Makovecz Imrének hívták.

Fotó: Kós Károly Egyesület

Ha nem ismeritek az alkotást, itt egy film, amely még az expó idején készült (ha nem indul a beágyazás, itt megnézhetitek). Érdemes belekukkantani - bár sok benne a sablonos megszólaló -, de az érdekes, ahogy a szakmai sajtó visszhangját idézik benne:

A külseje ma már nem meghökkentő, sokszor sokan ismételték azóta ezeket az időközben kissé kiüresedett formákat (többek közt maga Makovecz is), de akkor nagyon eredeti és megdöbbentő volt - pláne a külföldi vendégeknek. Ám az igazán erős az a belső installáció. Többek közt egy kiszáradt fa van benne teljes egészében kiállítva. A teljes egésze azt jelenti, hogy a gyökere is - úgy mosták ki, nagy erejű vízsugárral - és a talajszinten üvegfelületen járhatták be az emberek. Nehéz elsőre eldönteni, hogy tükröződésről van-e szó, vagy valóban folytatódik a fa a felszín alatt is.


Fotó: Kós Károly Egyesület

Nagyon jó és nagyon megosztó alkotás ma is.

És hogy miért merült fel bennem mindez? Mert ahogy az MTI idézte tegnap Lázár Jánost

 

"a kormánynak az a terve, hogy Makovecz Imre hagyatékának megőrzése és ápolása érdekében a sevillai világkiállításra épült magyar pavilont lebontják, és Budapesten újra felépítik. Az épület jelenleg funkció nélküli és kihasználatlan"

 

A bejelentés apropója alighanem az, hogy egy nappal korábban egy helyi lap megírta, mennyire rossz állapotban van az épület, mely egyébként üresen pusztul, pedig 2008-ban felkerült Andalúzia építészeti örökségének listájára. A tulajdonosa bajban van, állítólag elárverezik. Kérdés, hogy mennyire könnyű elszállítani. Na meg, hogy mit kezdünk vele majd mi? Hová rakjuk? Mi lesz a funkciója?

Fotó: Kós Károly Egyesület

Híres organikus építészek műveit utaztatni nem újdonság. Nem is olyan rég Makovecz egyik példaképének, az amerikai Wright-nak az egyik New Jersey-ben álló épületét akarták elszállítani az árvízveszély miatt... Olaszországba!

Szerintetek? Hozzuk haza az épületet? És ha igen, mi legyen vele?

Az épületről itt egy angol nyelvű leírás, talán épp az idézettek egyike, a képeket pedig a Kós Károly Egyesület honlapjáról vettem le, ahol további fotókat is találtok róla.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: spanyolország sevilla makovecz imre organikus építészet áttelepítés

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr935249270

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

humorpalanta 2013.04.27. 18:43:39

Szerintem valami egyedülállóan zseniális és egyszerű. Gyönyörű.
Biztosan nem hoznám haza. Magyar Intézetnek kitűnő lehetne, s főleg, ha igaz, hogy meg akarnak tőle szabadulni, az államnak meg kellene vennie, s kiállításokat, előadásokat, találkozókat lehetne benne tartani.
például időszakos magyar kiállításokat. Magyar történelem részletesen feldolgozva, például 1 hónapig a honfoglaló magyarok emlékeiről, aztán államalapítás, hasonlók.
Lehetnének benne társadalompolitikai, politikatörténeti, gazdaságtörténeti előadások más nyelveken, vagy magyar diákok találkozója, hasonlók. Vagy akár időről-időre különböző magyar termékek vására, ételkülönlegességek bemutatója, ilyesmik. Vagy akár a kisantant országokkal együtt (mint meghívott vendég-kiállítók) a térség bemutatása. Ezernyi kis színes ötletet meg lehetne valósítani. Magyar tudósok, találmányok, sportolók, rekordok, ilyesmik. Időszaki programok lennének, vagy akár rendszeres, évente megrendezettek ( például az ételfesztivál). Esetleg kisvállalkozások bemutatása a külföldi cégeknek, magyar beszállítói szerződések elősegítése miatt... Ezernyi ötlet :D

KullWahad 2013.04.27. 20:34:51

Csak akkor szabad hazahozni, ha simlicskának van valami bazi nagy izéket utaztató cége.

Amúgy egy fikarccal sem jobb ez az izé, mint az a másik izé, amit a pekingi világkiállításra hoztak össze.

Ray2 2013.04.27. 21:30:49

Makovecz nincs jelen Budapesten, ezzel talán kicsit pótolni lehetne.
Ha Spanyolországban nem tud megmaradni, akkor Magyarország feladata hogy megmaradjon. Az egyetlen magyar épület az elmúlt ki tudja hány évben, amire kicsit is felfigyeltek. Szóval kell.

Putyilov gyári melós 2013.04.28. 08:58:50

Mivel az épület szörnyű, a kitinpáncél gusztustalan, funkcionálisan bármire is használhatatlan, ezért biztos belefeccöl a politika pár milliárdot, mert kiválóan egymásnak lehet ugrasztani vele a magyar parasztokat hónapokra.

Ez lesz a Nagy Nemzeti Cserebogár vagy Nemzeti Ganajtúróbogár, az azeri-magyar űregyüttműködés szupertitkos központja.

Szerintem mindenki megkönnyebbülne, ha valaki felgyújtaná, és csak úgy véletlenül leégne.

z003 2013.04.28. 16:34:12

Ott kellene kezdeni vele valamit ahol van.
Ha idehozzák az már nem ugyanaz.
A végén akár utazik akár nem a legnehezebb munka értelmet adni az épületnek.

Makkasz 2013.04.28. 16:39:10

Tüzifának felajánlani?

Makkasz 2013.04.28. 16:39:56

@Putyilov gyári melós: Kivételesen egyetértünk te kommunista:)

sántaturul 2013.04.28. 16:48:21

szerintem jó helyen van ott, ahol most van. nem értem miért ájuldoznak a makovecz stílustól. szerintem nem egyéb, mint egy kós károly letisztult, minimalista stílusjegyeit lekoppintó, azt feltupírozó és a fagiccs felé alaposan eltoló építészeti irányzat. kevés funkció, sok önmutogató csicsa. ez az értelmetlen, önmagáért való, álmagyarkodó törekvés makovecz utolsó éveiben különösen dominált: lásd devecseri ökumenikus kápolna, amelyik olyan, mint egy szárnyas p..na. van rá egy fogadásom, hogy hazahozzák és lesz majd belőle templom, mi más?

Herbert_West 2013.04.28. 16:52:40

Oké, és mire lesz jó? Mire lesz használható? Népiesch Szíriuszijézus kápolnának kicsit túl nagy.

Ez egy tipikus "nesze, nézd" épület. Megnézték. Roló.

Makkasz 2013.04.28. 16:52:58

@Ray2: "Makovecz nincs jelen Budapesten". És? miért nem tervezett olyat, amire van igény? Miért kell adófizetők pénzén olyannal foglalkozni ami nem hoz csak visz?

Ingyen bontsa el valaki, önkéntesen, ne szegény spanyolok szopjanak vele tovább.

Makkasz 2013.04.28. 16:56:14

@sántaturul: Azt mondjátok már meg hogy a szemek és a virág formájú ívek miért akarnak olyan magyar építészeti stílust létrehozni a 20. században, ami sohasem létezett? Hogy a "magyar" bélyeg rajta legyen?
Nem azt mondom, hogy a szép és egyedi épületeknek nincs létjogosultsága, én mint stílust nem értem. Fekete is ugyanezekkel riogat műveiben.

sántaturul 2013.04.28. 17:34:17

@Makkasz: mert ez a turulban születettek mániája. izzadva, erőlködve összemixelnek pár, szerintük ősmagyar elemet és el akarják adni, mint új stílust. egy baj van: ízlésük a 0-val egyenlő.

Makkasz 2013.04.28. 17:48:48

@sántaturul: Alapvetően az íves tető, meg a fa szerintem nem csúnya, de a túldíszítés meg sokszor ugyanaz (mint "stílus") szerintem is ízléstelen. Az első 3 után meg kellett volna állni.

magyarben 2013.04.28. 18:01:17

Haza kell hozni! Jó lesz roma integrációs központnak,
az épületen/ben elhelyezett kiírással: NE LOPD A FÁT!

sántaturul 2013.04.28. 18:05:10

@Makkasz: nálam a gond a faanyag ilyen gátlástalan és mindent elsöprő használatával kezdődik. egy ilyen "alkotáshoz" egy kisebb erdőt kell letarolni, feleslegesen. ezekről az épületekről lerí, hogy létrehozójuk beleszeretett önnön "tehetségébe" és azt folyton fokozni akarja. ezért lettek egyre csicsásabbak és rémisztőbbek az épületei. nem véletlen, hogy előszeretettel születtek templomok, kápolnák, mert az olyan fenkölt. teszem hozzá a makói uszoda is egy borzalom. az volt az eszehagyott, aki makovecztől rendelt egy sportlétesítményt.

baowah · http://baowah.blog.hu 2013.04.28. 18:49:48

en szeretnem, magamnak a verőcei domboldalba.

M_R 2013.04.28. 19:22:20

Mákos elvtárs jobbára csak csupa funkcionálisan használhatatlan giccset rittyentett. Pécskán (Peciaca) útban Arad felé lehet látni a romák lakta részen ilyen giccsparádé tornyos cifrapalotás dolgokat...

Tényleg a legegyszerűbb lenne lebontani és eladni ott helyben alapanyagnak.

mirigy187 2013.04.28. 19:22:24

Hozassa haza a fityesz a saját pénzéből.

M_R 2013.04.28. 19:23:57

@sántaturul:
"makói uszoda is egy borzalom. az volt az eszehagyott, aki makovecztől rendelt egy sportlétesítményt."

uszodának, fürdőnek használhatatlan - de valóban egy kisebb pár ezer hektáros erdőt kellett hozzá kiirtani...

M_R 2013.04.28. 19:26:20

@mirigy187:

Majd két rezsicsökkentés-kérdőív mellett az interneten ezt is megszavazhassák a zemberek, hogy mondjuk 200 milliárdért Közgép hazahozza és a Városliget közepén - 800 fát kivágva - felépítik.

Buga.Jakab 2013.04.28. 19:45:36

1et értek ! haza kell hozni !

az első tisztességes magyar pájázat (let volna)
ott ágazott el a rencerváltás...

akkor kelet választani a nyugati rohadó demokratikus és
a FEUDALIZMUS útya közöt...

mi imrénkkel ez utóbbit választottuk!
köszönnyük imre ! nyugoggy békében !

legyen ez a magyar "demokrácia" = feudalizmus mementója
örök emlékként hogy LETT VOLNA más választás is...
de a szentkétharmad vagy mi a szösz feudalizmust választotta

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.04.28. 19:54:35

@Herbert_West:

Há mondjuk ha kibasszák belőle azt az elszáradt fát és lebetonozzák, akkor jó lesz Felcsútra futsallcsarnoknak! Olyan még úgy sincs ott.

De valszeg, hogy az ötletet hóna alá vevő Lázár Jani szerzi meg a Continetalos gazdáinak dohányszárítónak. Jó meleg lehet az alatt a fekete borítás alatt nyáron.

Buga.Jakab 2013.04.28. 20:07:11

@Putyilov gyári melós: +1 ja ja...

@Anyád, a szúnyogok!!!: de leginkább

Nemzeti Drog Csomagoló

szerintem a következő álamosítot iparág ez lesz...

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2013.04.28. 20:26:22

Annyira örülök, h ebben a nyomorult országban mindenre van pénz, ami nem fontos és semmire nincs ami jó lenne...

Úgy őszintén minek ez? És ha kell is, megéri a hazahozatal a költségeket?

Nem lehetne idehaza valami hasznossal foglalkozni végre?

Amúgy jaja, hozzuk haza és legyen a világ első pusztán dohányt áruló plázája. Az most úgyis nagyon megy. CBA Magyar Nemzeti pipa- szivarka- és dohányáruda

Na? Ez az ötlet hány milliárdot ér meg? Ja, nem vagyok kormányközeli, nem tudom leírni egy tanulmányban vagy 50 millióért... A fene vigye el.

Ray2 2013.04.28. 20:28:26

@Makkasz: Tervezett olyat, csak azt, hogy itt mire van igény, nem a valós igények döntik el. Budapest vezetése ki nem állhatta Makoveczet, meg amit képviselt, ezért nincs itt tőle semmi. Ilyen egyszerű

lobster thermidor 2013.04.28. 20:32:39

Annektálja a kormány Piliscsabát, és egy egyszerű 2/3-os törvénymódosítással csatolja Budapesthez!
Ezzel a huszárvágással sokkal olcsóbban megoldható az újabban építészettörténészi vénát mutató Lázár Jani gyorshajtó dilemmája.

Piliscsaba határában egy távolsági buszjegy áráért minden érdeklődő megtekintheti a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, már az ünnepélyes szalagátvágásakor földrengés utáni képet imitáló, egymába borult kupolás épületeit, melyeken megtalálható a makoveczi építészet kvintesszenciájának sava - borsa.

Én természetesen nagy csodálója vagyok annak az organikusnak nevezett építészeti irányzatnak, mely a teljesen új épületeket olyan minőségben hozza létre, hogy azok már átadásukkor is az összedőlés, és az 50 éves nagytatarozás időkorlátozás nélküli határait feszegetik.

Makkasz 2013.04.28. 20:38:12

@Ray2: Probléma amit mondasz, visszaköszön milliók nagy állam imádata itt is. Hogy döntheti el Budapest vezetése hogy ne legyen tőle semmi? Betiltják a terveit? Nem adnak rá építésit?
Vagy szerinted Makovecz csak állami pénzen megvalósulót képes? Ingatlanbefektetőket miért nem érdekelte? Mert nem fukcionális? Szar? Nem értem, magas. Különösen fura hogy valaki útálata irányítson városfejlesztési terveket, beruházásokat.
A siertelenség okát nem érdemes mindig másokon keresgélni.

vajdasagi 2013.04.28. 20:39:21

@Ray2: Akármi is az oka, hogy nincs itt Makovecztől semmi - most már ezen nem késő változtatni. Ez is iylen egyszerű.

Egy ilyen hazaköltöztetés biztosan több milliárd forintba kerül. Nincs nekünk erre pénzünk. Adjanak ehelyett fizetésemeláést a tanároknak.

Herbert_West 2013.04.28. 20:42:47

A moszkva melletti Hattyú, vagy miafene ház, az nem Makovecz? Az még úgy elmegy, főleg mert kutya nem látja a tetejét.

csillagkutya seven 2013.04.28. 20:42:54

ez egy borzalmas szabadkőműves, okkultista trágyadomb!

Estevez atya 2013.04.28. 20:48:04

Jártam ott személyesen a világkiállításon.
Nagyon sok nyugati kisállam panelekből épített egy-egy hangárt, és videóról ment az országukat bemutató filmecske.

Azok mellett különösen különleges alkotás, nem értek az építészethez, főleg a művészi szimbólumokhoz nem, de nekem tetszik, van benne fantázia.

Kösz a halakat! 2013.04.28. 20:52:27

Kérem szépen a tisztelt önkormányzati illetékeseket, hogy dózeróltassák el azt a hányás CET-et és telepítsék a helyére ezt. Köszönöm szépen!

msh (törölt) 2013.04.28. 20:55:10

Ha már a példaképe volt, legalább eltanulhatott volna valamit Wright-tól.

Herbert_West 2013.04.28. 21:01:56

Tényleg, a CETből mi lett?

n+1 éven át néztem a túloldalról unalmas előadások alatt, de fogalmam sincs, hogy micsoda.

Esperes úr 2013.04.28. 21:06:52

"Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni, hogy melegednének az emberek"

még mielőtt a lázár vagy valami haverjának a cége milliárdokat keres rajta

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2013.04.28. 21:10:05

Néha elgondolkodom azon, hogy mi kényszerít ennyi embert arra, hogy egy 1992-ben készült faépületről is nyomban rágörcsöljön a fityeszezésre. Vagy hogy egy művészt azért ócsároljanak, mert a világnézete valamelyik párt által hirdetetthez közel állt. Szerintem ezeknek a kis foksziknak bármit oda lehetne dobni, majd azt mondani nekik, hogy "orbán!", és elkezdenék morogva marcangolni a kis állatok az egyszerű reflexeikkel.

Ez az épület templomnak látszik. Van valaki, akinek ez nem jut eszébe róla? A funkciója lehetne például... templom. De @humorpalanta: felsorolt egy csomó jó ötletet, esetleg azok közül is lehetne választani.

Akik az "ősmagyarkodást" és a többit becsmérlőleg használják, azok valószínűleg köpnek egyet akkor is, amikor az ógörög, római, viking kort, a kereszteslovagokat és nomád hódítókat ábrázoló filmek elé ülnek le, számtalan egyéb régi népet, kort, mondakört sorolhatnánk még. Mert persze azok mások, nyilván.

@Estevez atya: "nem értek az építészethez, főleg a művészi szimbólumokhoz nem"

Látod, öregem, ezért nem is kell érteni a művészi szimbólumokhoz. Azt ragozzák a művészetek katalogizálói, ha akarják. Nekünk elég, ha egyszerűen tetszik, csak úgy, értés nélkül. Neked tetszik, nekem is, és ennyi kezdetnek bőven elég is.

anyadmajma 2013.04.28. 21:11:37

@Herbert_West: Üres épület. A taplósék nem engedik megnyitni, nem az ő üzleti körük. Úgyhugy szép lassan megy is tönkre magába, mivel pl. télen nem fűtik, asszem.

Amúgy ezt a Makovecz szart stílfűrésszel kéne bontani, és a zorbán csökkenthetné a szegény fával fűtők rezsujét is 10%-al belőle.

Ray2 2013.04.28. 21:11:41

@Makkasz: Makovecz sosem az ingatlanszakma pályáján focizott. Olyannyira nem, hogy a végére csődbe is ment. Az ő épületeit nem a Hungária körgyűrűn megvalósult "ingatlanfejlesztés" épületeihez kell mérni. A magyar építőipar elmúlt 20 éve nem éppen a tehetség felismeréséről szólt, egy Makoveczcel kicsit többet kell foglalkozni mint egy átlag vasbeton csarnoképülettel. Éppen ezért igen, közpénz kellett az épületeire és az aktuális önkormányzat hathatós támogatása is. Unikális volt, fanyalogtak miatta, bebukott. Ismerős történet, benne a magyar rendszerváltás. Legalább ez az egy épülete megérdemelné hogy hazakerüljön, ezt még akkor ismerték el, amikor nem volt divat utálni, ebben talán közmegegyezés van, hogy értékes épület. Ha nem Budapestre, akárhova, de hozzák haza.

Buga.Jakab 2013.04.28. 21:15:06

@Herbert_West: az hattyu ervin, akarom mondani nagy ervin...

a XII. ben volt főép...
most ép mikovec jóvoltából országos főép székben ragadt

Buga.Jakab 2013.04.28. 21:17:12

@Ray2: hüje vagy

van egy rakat háza... az országban

amiknek használati értéke ugyis nulla
vagyis "művészeti alkotás" ként lehet beléjük ölni a közpénzt...

a feudalizmus mementói...
hogyan épícsünk a III. évezredben középkori szinten !

Makkasz 2013.04.28. 21:18:06

@Ray2: Szerintem közpénzből, adóból semmi ne épüljön, különösen nem maszturbálószentély.

Buga.Jakab 2013.04.28. 21:19:24

@Androsz: "lehetne például... templom"

naccerű ötlet !

valamejik egyházi közösség HÍVEI ÖNKÉNT DOBJÁK össze a kölcségeit és akkor már vihetik is!

nagy ötlet... mencsék meg saját pénzükön a nemzeti keresztyény nagymellűek

(ne a más közpénzével verjék a csalánt!)

Makkasz 2013.04.28. 21:19:40

@Ray2: Saját pénzéből senkinek nem kéne = nem kellene a közösből sem. Beteg gondolat hogy van kétféle döntés.

Érdeke, lelkiismerete, pénze csak az egyénnek van, az államnak egyik sincs. Aki mást állít hazudik, csaló.

ohjeee 2013.04.28. 21:27:38

Ennyi rosszindulatot már régen olvastam egy kupacban. Vajon hány ilyen becsmérlő hozzászólás számazik betonsiló panelház mélyéről? Biztos nektek aza tuti... Olyan lélektelenek vagytok mint ahogy éltek. Millirádokba kerülne hazahozni... stb. Fából készült, szétszedik, hazahozzák, összerakják. Jó néhány kamion kell hozzá, meg alap persze, de simán megoldható.

Herbert_West 2013.04.28. 21:31:42

@ohjeee:

Miért alapvetés az, hogy:
a, aki nem szereti Makoveczet (a jegyzőkönyv kedvéért megjegyzem, nem a politikai nézetei a fő probléma, hanem hogy szerintem robdák és használhatatlanok és öncélúak az épületei), az panelban lakik
b, aki panelban lakik, az proli, ízlés nélküli, tahó, etc (implikálva ezzel persze az, hogy a posztoló, aki természetesen nem panelban lakik, az meg nem tahó)

rezsoatya (törölt) 2013.04.28. 21:36:42

Szerintem a CET melle kellene tenni es akkor mar ket szornyu, gusztustalan ures epulet lenne ott. Aztan meg kellene palyaztatni egy harmadikat is (olyan trafikos modra) es igy tovabb... Nehogy mar valami ertelmes dologra koltsek az adofizetok penzet...!

Csokis2 2013.04.28. 21:38:32

Nekem tetszik. Ha korlátlan pénzzel rendelkező franctuggyami lennék, és megvenném, hát gőzöm nincs róla, hová raknám, de az tuti, hogy mese múzeumot nyitnék benne. Az utolsó képen a kapusor olyan, mint valami Lázár Ervin mese díszlete, amit Réber rajzai ihlettek.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2013.04.28. 21:49:26

@Csokis2: A mesék vonalainak benne látása teljesen jogos, de ez a mesemúzeum, ez egy nagyon érdekes, életképes, izgalmas ötlet. Talán inkább zseniális. Nem tudom, hogy a kiállítás idején a látogató ott mit láthatott, de ha a magyar népmesék nem voltak közte, akkor azzal nagy ziccert hagytak ki.

MESEMÚZEUM! Hé, olvassa ezt valaki illetékes?! @Csokis2:nak mehet a nagy jutalomcsoki-csomag! :-)

anyadmajma 2013.04.28. 21:49:27

@Csokis2: még a vidámparkot is bezárják inkább...

De az ötlet jó, meseháznak jó volna.
De a lényeg, hogy nem hiszem, hogy az adómból erre kéne költeni jelen pillanatban sokmilliárdot.

Buga.Jakab 2013.04.28. 21:53:07

mikovec elképesztő példa arra hogy a SZAKMAI SILÁNYSÁGOT és annak kirtikáját azzal vágja el a fidesznyik zombi hogy:
-akinek nem teccik és kritizálja az nemzetellenes hazaáruló stb
-és nyilván mikovec politikai nézetei miatt gondojják a kritikusok...

ergó aki mikovecet kritizálja az nem is rendes magyar ember, nem keresztyény, hanem
brüsszelita, moszkovita komcsi panelproli stb

elképesztő a fides zombik színvonala

telkoe 2013.04.28. 21:53:58

@Androsz: Ez egy divat mostanaban, hogy ha nem tucatgagyi, magyar es nem baloldalhoz kotheto valami akkor a hangos ocsarlasa megmutatja hogy az illeto milyen felvilagosult, halado, europai kulturalis baloldali ertekeket kepvisel.

unionista (törölt) 2013.04.28. 22:02:52

@humorpalanta:
szép, csak hol építed fel újra. isztambulba pont illeszkedne. de budapesten mégis hová kellene ez? meghívásos pályázattal százcsillióért ezer évre titkosítva.

unionista (törölt) 2013.04.28. 22:18:17

@Putyilov gyári melós:
makovecz szinte csak "bunkereket" épített. nem szovjetoroszt betonból, hanem oszmántörököt fából. ami egyébként nem lenne annyira rossz. vagy az kellene, hogy egy városrészben csak ilyenek vannak, vagy ki kell vinni ezeket a pusztába. és megalapítani a nagy-magyar szultánságot. a vezírek és a nagyvezír már megvannak. kerestetnek az alattvalók.

Herbert_West 2013.04.28. 22:23:37

Iszonyat engedékeny leszek, de azt kell mondjam, hogy igen, ez az épület akár lehetne is templom. Valahol egy erdő mélyén, mert máshova nem lehet beilleszteni. Plusz meglenne az a felszínes természetmisztikum, amitől minden makovecz-mániás hasraesik

unionista (törölt) 2013.04.28. 22:26:40

@ohjeee:
jól néz ki. csak sehova se illeszkedik. nem lehet fenntartani. az ilyet null szaldóval sem lehet üzemeltetni. se kulturális, se üzleti célra nem való. a világkiállításon ezek pont nem voltak szempontok. de az ugye elmúlt.

humorpalanta 2013.04.28. 22:29:17

@unionista: Kérem próbálja újra. Vagy az olvasást vagy az érettségit.

vajdasagi 2013.04.28. 22:31:25

@unionista: Nem az a legfontosabb kérdés, hogy hova építed fel, hanem az, hogy MIÉRT ERRE KÖLTENE AZ ÁLLAM, AMIKOR EMBEREK ÉHEZNEK.Meg amikor a tanítók/tanárok a maradék lelkesedésüket is elveszjtik, és amikor az a fiatalok közül tanárnak a legkjválóbbaknak eszükbe sem jutna, hogy tanárok legyenek. Ez így út a süllyeszőge az országunknak.
Értsétek meg meg: NINCS ERRE PÉNZÜNK. Ennyi.
A Lézer Jani meg ne az én adómból tékozoljon ilyen badarságokra. Spóroljon végre ő is!!!

unionista (törölt) 2013.04.28. 22:31:48

@Herbert_West:
magyarországot már régen fel kellett volna osztani nyugatos/városias és keleties/vidékies körzetekre. ahogy németországban is van stadtkreis és landkreis. és ezeket egymástól majdnem függetlenül kellene fejleszteni. mert ez két egymástól majdnem független kultúra.

Herbert_West 2013.04.28. 22:35:16

@unionista: Hogy még IDE is képes vagy bekeverni az őrült ötleteidet. Jól meglennél te Makoveczel.

unionista (törölt) 2013.04.28. 22:36:29

@humorpalanta:
jól néz ki. csak hová építenéd fel újra. és miből tartanád fent.

vajdasagi 2013.04.28. 22:38:32

@vajdasagi: Bocsánat, most már magam is látom a sok sajtóhibámat, de elveszítettem az önuralmamat.

Mert az is baj, amikor a politikusok meglopnak minket, mi meg tűrjük (ilyen pl. a trafik-dolog). De ott csak koncentrálódik a pénz a Fidesz-közeliek kezében. Eddig sokan éldegélhettek szerényen abból, hogy cigit IS árultak, most meg a haverok gazdagodnak majd meg ezen. mert csak ők árulhatnak cigit.
Tehát sok kézből kivettek pénzt, és maguknak osztják majd szét.

De ez itt talán még ennél is rosszabb: egyszerűen elherdálják a pénzt baromságokra. Hát ez út a süllyesztőbe vezet. Hogyan lehetnek sokan annyira vakok, hogy ezt nem látják? Hát lehet ekkora agymosást végezni egy nép nagyobbik részén? Ébresztő!!!

Gera 2013.04.28. 22:44:52

Gyanús, hogy egy ilyen épületet olcsóbb lenne újra felépíteni, mint szétszedni, idehozni és összerakni.

unionista (törölt) 2013.04.28. 22:46:13

@Herbert_West:
ha ezt betennéd az erdő mélyére, akkor azonnal beköltöznének az állatok. a férgektől a madarakon át az emlősökig mindegyik. nem azért, mert ez egy rossz épület. hanem azért, mert ez egy állati jó bunker. védelmet nyújt, amíg az első viharban amíg le nem ég.

Gera 2013.04.28. 22:47:14

@Gera: Igazából ez kevés kivétellel bármely épületre igaz lehet.

Buga.Jakab 2013.04.28. 22:59:26

javaslom ócsára vagy kolontárra tegyék...

a fidesznyik zombik ott áldhattyák a megmentő kirájuk nevét !

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.04.28. 23:01:56

@ohjeee:

Szójjál a mélyturulyos pógári karikáknak, meg a Birkamenetnek, oszt dobjátok össze rá a lóvét oszt hozassátok haza Orbánfalvára.
Jó lesz az imádni a Vezénylő Tábornok urat!

Szerinted mi a faszért akarnak megszabadulni tőle a spanyolok?
Megsúgjam?
Mert kurvára sokba kerül a fenntartása és semmire sem lehet használni!

De ha neked kell a háztájiba a disznóól mellé egy ilyen giccses bizsuhodály, akkor eridj ki érte és hozasd haza, óccsóért, Tesco gazdaságos árban megszámítják, csak le kell bontatnod, oszt eltakarítani, elhurcolászni onnan azt a nagy rakás szúette fát!
SAJÁT ZSEBBŐL, NE MÁS FARKÁVAL VERD A CSALÁNT!

Buga.Jakab 2013.04.28. 23:02:01

amugy ha már mikovec sevila pavilon...

akkor nem tudom mindenki tisztában van e azzal hogy a
kommenyizmus "bukása", de főleg a moszkoviták kiverése utáni

első épkézláb nagy ORSZÁGOS TERVPÁJÁZAT volt soke zer építséz lelkes figyelmétől trészvételétől övezve...

a nemes versengést JANÁKY nyerte a "lepkeházzal"

aztán megépült a feudalizmus temploma a kiráj udvari építésze által...

gratulálok magyarok... ekkor nyert a KELETI mentalitás...

unionista (törölt) 2013.04.28. 23:02:40

@Androsz:
ez a típusú építészet a nyugati világtól mindig idegen volt. makovecz egész életében ezt a gömböc néven elhíresült, valójában teknőc formát kereste.
hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:Gomboc2.jpg
ami amúgy szintén magyarokhoz kötődik. szóval ez egy teknőspáncél alakzat. egy bunker. amit ő felcicomázott. lehetne erre kultúrát építeni. mert ez teljesen jó szerintem. csak ebből keleties városrészeket lehetne építeni. keleties külvárost, vagy kitenni őket a pusztába. de ha az osztrákok, németek és zsidók által épített területekre ezeket véletlen módon teleszórják, akkor az olyan, mintha egy süteményes tálra tennéd a szalonnával, mert attól lesz magyarosch. jelzem ugyanez volt a probléma a szocialista realizmussal. amelyik szovjet típusú bunkereket épített mindenhová. de építsünk onogur templomot. oda ahová az való. és ne keverjük már ebbe a latin-kereszténységet. mert annak ahhoz semmi köze.

telkoe 2013.04.28. 23:09:27

@unionista: Ilyen az amikor ugy lett valaki megmondoember hogy kimaradt a Hundertwasser es Gaudi.

unionista (törölt) 2013.04.28. 23:26:15

@Ray2:
nem kell hozzá művészettörténésznek lenni, hogy ez az építészet alapvetően elüt a nyugati kereszténységtől. ezek nem várak, ebből következően ezek az épületek nem valók városba, vagy legalábbis nyugatos városrészekbe. nehéz lesz beilleszteni pest-budára. mit csináljuk ha a szent liga kiverte a szultánt. de egy török bazár mellett jól mutatna egy hatalmas templom. na most ha ez templom, akkor ahhoz kell egy felekezet és gyülekezet. senki sem mondja, hogy ez ne szerveződjön meg. senki sem mondja, hogy az ősmagyarságból ne erdeztessenek semmilyen kultúrát. csak ezt ne keverjük össze a latin-kereszténységgel. mert errefelé éppen az verte le. ezt a kultúrát éppen a keresztények rombolták porig. stephanus i és az ő felesége gisela von bayern. és a többiek.

anyadmajma 2013.04.28. 23:28:34

@Buga.Jakab: Ezt légyszi írd le holnap is, már ha addigra kijózanodsz. Ebből egy kukkot sem érteni.

Buga.Jakab 2013.04.28. 23:32:21

@anyadmajma: didaktikusan:

1990 után első tervpájázat:

nyert szabad tiszta verseny pájázat polgárosodás Janáky lepkeház tisztesség becsület lelkes építészek haladás nemes versengés stb

vs

feudalizmus = mikovec = kiráj megbízta = hitványság aljaság parasztok maradiság mocsár pusztulás erőszak diktatúra stb

az első nagy csatát mikovec és a feudalisták nyerték...

aranyár 2013.04.28. 23:41:34

Ha az üresen áll évek óta, akkor sok energia nem kell a bontáshoz, összeesik az magától is...
Az a bajom Makovecz-cel, hogy ha valóban az örök időknek épített volna, akkor azokat a faanyagokat amiket beépített külön terv szerint rendszeresen ápolni kellett volna.
Bizony a szú az egy szorgalmas állatka és lesz@rja az építészeti zsenialitásokat.
A másik bajom az, hogy itt mindenki csak Budapestben képes gondolkodni.
Minek ez a valami Pestre? (mondjuk máshova sem hiányzik égetően...)
Ha a moszkvai kereskedőházat (is) elsz@rtuk, akkor ennyi fát hagyhatunk a spanyoloknak is csak úgy grátisz, hisz' ők is sz@rban vannak.
Nekünk meg semmi sem számít.

unionista (törölt) 2013.04.28. 23:50:17

@telkoe:
ne viccelj már. ez a sevillai csarnok egy kicsit sem olyan, mint a sagrada familia. nincsenek gótikus elemei. és egy kicsit sem hasonlít hundertwasser házaihoz. ez a városias eklektikába se fér bele. nem vagyok művészettörténész. de ehhez nem kell annak lenni.

egy makovecz fan mondja már meg, hogy ez a pusztán kívül milyen környezetbe illeszkedik? vagy ha erre tömegigény van, akkor ez az iskola építsen keleties városnegyedeket. és ha ez templom, akkor nyilván lesz hozzá felekezet, gyülekezet. és akkor járjanak oda a népek. de ennek semmi köze nincs a nyugati építészethez, vagy a nyugati kereszténységhez. legfeljebb annyi, hogy az rombolta porig.

Buga.Jakab 2013.04.29. 00:02:38

@unionista: kevéssé ismert hogy VAAAAN mikovec ház pesten...

a fides izé a Szentkirályi uccában...

mikovec tervezte... ojjan mint egy MATRJOSKA római templom sor amik egymás nyakában üllnek és 2ds laposra karambolozták magukat...

www.google.hu/url?sa=i&source=images&cd=&cad=rja&docid=7q1VV62w63r8MM&tbnid=4a7qZrHnjsQ16M:&ved=0CAgQjRwwAA&url=http%3A%2F%2Fvaroskepp.blog.hu%2F2009%2F02%2F27%2Fbezzeg_a_makovecz&ei=bZx9UZPiMsbPsgalxYDIBA&psig=AFQjCNEGksfmuhDYBMYqwoOtH90JluI1YQ&ust=1367272941863210

telkoe 2013.04.29. 00:04:51

@unionista: Ilyen butacska kozhelyekkel nem gondoltam hogy muveszettortenesz lennel, de koszi hogy megnyugtattal.

ohjeee 2013.04.29. 00:10:19

@Anyád, a szúnyogok!!!: Rengeteg mindenre lehetne használni, csak kreativitás kell hozzá, ami a pontszerű agyából a fajtádnak nyilván nem buggyan ki. Pl. a méretéből ítélve a komplett baloldali szavazóbázisotok tarthatna benne tömegrendezvényeket.

unionista (törölt) 2013.04.29. 00:44:31

@telkoe:
amikor írsz egy kommentet, akkor áruld már el, hogy mire gondolsz. mit szeretnél. milyen forrásból épüljön fel ez az épület, és mi végre álljon ott. illetve hol?

unionista (törölt) 2013.04.29. 00:57:41

@Buga.Jakab:
nem lennének ezek az épületek annyira rosszak, ha illeszkednének a környezetükbe. és ezt a sok templomot fenntartanák a makovecz hívek.

donkanyar · http://www.falanszter.blog.hu 2013.04.29. 03:04:45

Szerintem a városligeti egykori Regnum Marianum helyén jól mutatna az EXPO-ház, mivel az épület egyrészt hasonlít egy több tornyú templomra, közel a park is, amely a természetközelséget erősítené, illetve a felfordított hajótest kifejezné a magyar politika XX.-XXI. századi csiki-csuki állapotát, folyását, bugyborékolását, forrongását és elmerülését is.

Link elek 2013.04.29. 05:25:03

felesleges penzkidobas

braue 2013.04.29. 06:00:03

Kár ilyesmire pénzt költeni!

vénszivar 2013.04.29. 06:51:47

@Link elek: @braue: A felesleges pénzkidobásokon is bő haszon szokott lenni!:)

Buga.Jakab 2013.04.29. 07:04:44

midnenkép ragaszkodom hozzá hogy a hősök tere közepére felálícsák ! hozzák haza!

az elmúlt 25 év feudalizmusának jelképe ez a sevillai TERVPÁJÁZATI pavilon!
nagyon sokat tet mikovec az ország jelen sorsáért különösen ezel a "házzal"
ezel sikerült szétválogatni az igazi magyarokat a nyugatiasodó hazaáruló polgároktól...

lobster thermidor 2013.04.29. 07:16:15

@vénszivar:

Bölcs meglátás!
Ahogy mondják, ami az egyiknek kár, az a másiknak haszon.

Jól tudják ezt kormánykörökben is.

Buga.Jakab 2013.04.29. 07:31:16

nekem van egy javaslatom... mottó: "duplahaszon"

írjanak ki pájázatot, majd persze a sevilalli expo hagyományainak megfelelően bízzanak meg egy kiráji beszálítót (ami lehetne pl a közgép, vagy esetleg a közgép)

számlazza ki hogy haza hozza, majd számlázza ki hogy VISSZA is VITTE !
azaz rendejjünk RETUR szálítást...

előnyei:
-dupla gazdasági haszon
-és még az országnak sem kerül a fentartás egy rakás pénzbe
-a sok papír munka megtakarítása (szálítás, határok stb) miatt olcsóbb
-nem kell vesződni, nincsenek közben munkaheji balesetek
-a nemzetiek örülnek hogy hazahozták
-majd egyben szidhattyák a libsiket hogy miattuk kelett viszavini !

mottó: "retur-számla, dupla haszon"

Hefe 2013.04.29. 07:37:45

"Hazahoznák a sevillai expó magyar pavilonját"

egyszerubb ha csak a hamvait hozzak haza, es azt temetik el...

Buga.Jakab 2013.04.29. 07:48:13

@Hefe: óriási ötlet!

hazahozhattya szőcsgéza egy táskában:)

mondjuk ettől a közgép még számlázhatna...

theof 2013.04.29. 07:48:42

Az építész társadalom látható módon sosem bocsátja meg a lepkeházat, és makovec egy útálatos magyarkodó senki a szemükben. Mivel ugyan ez az építész társadalom képtelen felül emelkedni a minimalizmuson a vasbeton, tégla épületeken és úgy összeségében a mai napig nem tudtak egy ökológiailag fenntartható , gazdaságos,kialakításában míves és időtálló építészeti rendszert felmutatni a szecesszió óta, menjetek a búsba! Hazátlan, kozmopolita, liberálisok. :)

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.04.29. 07:52:15

@ohjeee:

Milyen kreativitásról beszélsz trafikos komcsi?
Hogy mennyit tudnál egy ilyen hazahozatali buliból kilopni?

Néz már meg a borítását ennek a hatalmas Nemzeti Ganajtúróbogárnak, FEKETE baszod, csak a légkondi és a tüzoltóberendezés üzemeltetése milliós nagyságrendű havonta!

Ne másokon akarjatok örök életetekben élősködni!

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.04.29. 07:53:52

@Buga.Jakab:

Azaz, gyújtsák fel és hozzák haza egy zacsiban, oszt rohangásszanak vele Erdélyben :O)))

Anyád, a szúnyogok!!! 2013.04.29. 07:58:16

@don-kanyar:

Az hót zíher, hogy ez a pogány szakrális épület nem fog kelleni az Egyháznak, hisz ez az egyház Teremtésmítoszát cáfolja.

Ez egy teknős lenne,amely hátán hordozza a világot, semmi köze a keresztények Istenéhez.

reccs 2013.04.29. 08:02:32

@Androsz: a mesemúzeum jó, mehet bele pl. a Varjúdombi mesék. Az is ijesztő és ocsmány, passzolnak egymáshoz.

Buga.Jakab 2013.04.29. 08:02:46

@Anyád, a szúnyogok!!!: kis köcsögökben eladhatnák a hívő köcsögöknek...

azaz a köcsög-hívőknek...

a zálamadósság is csökene !

Buga.Jakab 2013.04.29. 08:03:55

@Androsz: a sevillai Tervpájázatot bemutató MÚZEUM !

na ez jobb vicc... ziccer...

2013.04.29. 08:59:21

@Androsz: ez az épület nem templomra hasonlít, hanem max. egy Makovecz-templomra.

Az ősmagyarkodással nincs baj, ha az történelmileg, művészettörténetileg megalapozott. De kitalált, a múltban sohasem létezett motívumokra és építészeti megoldásokra önkényesen ráfogni, hogy az a magyar őshagyományt képviseli, az egyszerűen tudatlanság, tanulatlanság, ami persze már jó ideje diadalmasan uralkodik hazánk felett.

Ne feledjük, Makovecz az az építész, aki még keresztény templomot is képes volt pogány szimbólumokkal díszíteni.

thwarter 2013.04.29. 09:06:53

Szaunanak jo lenne :).

Netuddki. 2013.04.29. 09:36:19

Jó helyen van az ott! Ott úgyis keveset esik az eső, itt meg csak beázna és szétrohadna...

Netuddki. 2013.04.29. 09:42:18

@unionista: "ez a típusú építészet a nyugati világtól mindig idegen volt. makovecz egész életében ezt a gömböc néven elhíresült, valójában teknőc formát kereste.
hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:Gomboc2.jpg
ami amúgy szintén magyarokhoz kötődik. szóval ez egy teknőspáncél alakzat."

Lóphaszt teknős alakzat! Ez a felfordított Noé bárkája...

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.04.29. 10:01:57

@aranyár: Makovecz ugyan nem fárasztotta magát ilyen faápolási tervek mellékelésével, de ahol lelkiismeretes tulaj van (többnyire önkormányzati, vagy most már állami intézmény, iskola, művház, stb.), ott maguktól is elvégzik ezeket a lángmentesítési-ápolási munkákat, sok-sok millióért, tíz évente, legalábbis megpróbálják, mert a legtöbb épülete technikai okból is karbantarthatatlan. Ez a derék tulajdonosi törődés a normális épületkehez képest hayznos négyzetméterre vetítve aránytalanul nagy többletköltséget jelent, erre ítélte utódait az a köztestület, (pl. a makói önkormányzat), amelyik ilyen épületet rendelt a Nagy Makovecztől...
De pl. a szigetvári vigadót be se fejezték, ott rohad, ésszerű lebontását is csak a Mester nagy kultusza akadályozza, nem mernék kitenni a várost a Mester temetési beszédét mondó Államférfi haragjának...

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.04.29. 10:08:33

@kovi1970: Majdnem. Ez Kháron felfordult ladikja, a beszállókat a Pokolba viszi... :-)

A hazahozandó Műalkotás funkcióján nem kell sokat gondolkodni.
Két erős lehetőség áll versenyben.
Az első: Makovecz bebalzsamozott testének lesz a Mauzóleuma, ahol hívő tömegek fognak hosszú sorokban várakozni kb. egy napig, hogy az Orbán-gárda taszigálásai közepette futólépésben egy pillantást vethessenek az Ereklyére... :-)
A második: A Lauder Javne iskola új egysége kaphat benne helyet, ugyanis a pavilon (helyesebben Samael és Lilith Szentélye, hozzájuk visz a felfordított Csónak) központi szimbóluma a felfelé és lefelé egyaránt hétágú Menórafa, a Szefirák és Kelippák ikerfája nem más, mint a Lauder Javne logója.

Vén Csataló 2013.04.29. 10:22:37

Olvasva ezt a libsi öklendezés- és epeváladék-cunamit, igazán megnyugtató, hogy az épület sorsának vonatkozásában szart se fognak számítani ezek a "vélemények".

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.04.29. 10:29:58

@Vén Csataló: Még jó hogy. Ha kell, a népet is leváltjuk, de akkor is megvalósítjuk a Nemzeti Érdeket!!! :-)

Buga.Jakab 2013.04.29. 10:43:58

@Vén Csataló: \gz van $

ajvékolnak és nyüszítenek a libsik !
ebből láccik hogy jó az irány !

donkanyar · http://www.falanszter.blog.hu 2013.04.29. 11:48:08

@Anyád, a szúnyogok!!!: Én másként látom és tapasztalom. A vatikáni Auditórium modern épületében szintén "pogány teremtésmítosz" látható: Egy gigantikus életfa-keresztfa-családfa előtt lebeg Krisztus szobra immár 30 éve. Minden szerdán a pápa itt köszönti a híveket. Ráadásul az életfa a katolikus kánon és szimbólumrendszer szerves része a barokk kor óta a jezsuitáknak köszönhetően. Magyarországon is számtalan olyan templom van, ahol a feszület helyett egy életfa látható, a levelek pedig szentek arcmásai. Sőt akár sátáninak is tűnhet, de Felvidéken/Szlovákiában még olyan oltár is van, ahol Ádám falloszából nő ki az életfa, a fa csúcsán pedig Jézus látható- mint aki a "bűnök családfáján kereszthalált vállalt az emberpár miatt." Az Egyház ráadásul szereti Makoveczet- elég a siófoki, a paksi, a budaörsi templomaira gondolni- amelyek kicsinyített verziói a sevillainak.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.04.29. 12:29:47

@don-kanyar: Mármint melyik egyház, mert pl. a siófoki evangélikus templom, a paksi meg katolikus... Egyébként halála előtt nem sokkal habzó szájjal kesergett, hogy a kat. egyház nem engedi több templomot építeni Mo-on. Annyira elégedettek nem voltak vele.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.04.29. 12:33:01

@don-kanyar: hol található a Felvidéken ez az Ádám fallosza-életfa? A szexuális szimbolika előfordul a korai kereszténységben, de tipikusabb a gnosztikus-kabbalai irányzatokban.

középcsatár 2013.04.29. 12:40:50

Legközelebb a boszniai piramisokat akarják majd idehozatni?

donkanyar · http://www.falanszter.blog.hu 2013.04.29. 12:57:27

@ArmaGedeon: Pontosan már nem emlékszem rá, de Jankovics Marcell, a "Fa mitológiája" című könyve írt erről. A könyv borítóján is ez az oltár van: sites.google.com/site/jankovicsmarcell/koenyveim/a-fa-mitologiaja

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.04.29. 13:01:23

@don-kanyar: A kép alapján erős túlzás, hogy a falloszából nőne ki a fa. Persze közelről kéne látni. A Vatikán elég sok sötét dolgot rendelt meg a II. vatikáni zsinat óta. Ez még nem fogja Makovect kabbalista szimbólumait színvonalas építészetté varázsolni.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.04.29. 16:04:49

@don-kanyar: Mégsem Felvidék, csak majdnem, Stromfeld visszanyomta a cseheket, Gyöngyöspata, Jessze fája oltár.

Nanenáné 2013.04.29. 16:13:02

A további folytatás helyett összefoglalnám a vitát: egyik hülye, másik ebb!
Az állítás pontos, metafizikai értelmezését az 1000. értelmetlen komment után adom meg!

SAIApontHU · http://saia.hu 2013.04.29. 16:28:17

Belül tetszik az épület, kívül nem, de van ilyen, korszakalkotó-féleség, illene megmenteni. Ott, vagy itt, pénzkérdés.

Mikor üres lesz a Vidámpark, rakják oda be és legyne végre pandánk, téli szállásnak pont megfelelő lenne a csarnok, a folyosók pedig tele érdekességekkel ;)

Vén Csataló 2013.04.29. 16:58:22

@ArmaGedeon: Kicsit összetéveszted magad és magatokat a néppel. Holott csak a nép egy körömpiszoknyi méretű és értékű része vagytok.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.04.29. 17:25:39

@Vén Csataló: Személyedben meg csak nem az Úristenhez van szerencsém? :-)

Ray2 2013.04.29. 20:25:36

@Buga.Jakab: Örülök hogy ilyen jól meg tudod ítélni a Makovecz-életművet. Hány épületében laktál? Hány templomába jársz? A bölcsin mindig elmondják hogy milyen szar és használhatatlan épület. Súgok valamit: a gólyavárban is kényelmetlenek a székek, ha rendesen bejársz órára.

Ray2 2013.04.29. 20:26:26

@Makkasz: Ja, szerintem se épüljön semmi közpénzből, például hülye kórházak meg iskolák sem.

Ray2 2013.04.29. 20:30:29

@Buga.Jakab: azt nem ő tervezte csak átépítették az ő tervei alapján, hüje!

Makkasz 2013.04.29. 20:33:34

@Ray2: Ebben igazad van, jobb ha vállalkozás, befektető építi (építeti) meg. Kórháznál, egyetemnél egészen egyértelmű.
Mondjuk középiskola végéig általában állam vállalja mindenütt.

Ezen épületeknél a célszerűség, salangmentesség kell hogy domináljon (közpénz!),az esztétika, stílus nehezen járhat közpénzből többletköltséggel.

Amennyiben a versenypiac, magánszféra nem tesz valamibe egy fityinget sem, önmagában bizonyíték arra, hogy pazarlóak, nem megfelelőek ezek az épületek.

Emlékműállításra, stíluskísérletekre ne adóból kerüljön sor.

Egyébként úgy tudom, fidesz -49 milliárd/évvel lebővítette oktatás lehetőségeit.

Makkasz 2013.04.29. 20:34:45

@Ray2: Mindenesetre hogy ki építse, más, bonyolultabb téma, ezt a blogot nagyon érintőlegesen érinti.

A tény, hogy nem életszerű, pazarló a stílus, nem közpénz való rá.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.04.30. 08:41:28

@Makkasz: Ennek külön irodalma van, hogy a Makovecz-féle okkult-varázsló stjlustól függetlenül is, nyugaton is, a közpénzeket kimondottan szokás pazarló és életszerűtlen építményekbe ölni. Olyan féle halandzsaideológiákkal és divatos jelszavakkal győzik meg az építész- és ingatlanfejlesztő-mágusok a hülye senki döntéshozótestületi tagokat, hogy pl. "bátor kijelentés" lesz az a szörnyszülött építmény, ami elcsúfítja a várost, ezzel jelzik, hogy ők nem Mucsa, stb. Aztán a múzeumban, képtárban, irodaházban, bármiben dolgozók járhatnak pszichiáterhez és orvoshoz, mert mindenféle betegséget kapnak az ocsmányságtól. "Sick building syndrome".
Egy másikfajta trükk az ilyen projektek keresztülveréséhez, hogy mekkora helyi növekedést generál majd, pl. a szokatlanságával, aminek csodájára járnak a népek. Persze, 5 percig.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.04.30. 08:45:29

@Ray2: És az az ocsmány benne, amit az ő tervei alapján építettek rá! Meggyalázott valamit, ami addig építészetileg rendben volt, értékes volt egy olyan korból, amikor még nem saját zseni-imázsukat építették az épjtészek, hanem tisztességes, szép és jó épületeket a megrendelők megelégedésére. Akkoriban nem fordult elő, hogy az építész megrendelőit gyalázta interjúkban, hogy azok milyen bunkók, amiért nem tudják értékelni az ő zseniális tervét. Makovecz rendszeresen megtette, korábbi modern építészek nyomában.
Egy normális világban ilyen álépítész több megrendelést nem kapott volna. Igaz, Makoveczet se ostromolták a vége felé piaci megrendelésekkel...

Makkasz 2013.04.30. 12:47:42

@ArmaGedeon: Na meg még ez is. Igazad van. Köszi!

Ray2 2013.05.25. 10:32:44

@Makkasz: Emlékmű, szimbolikus épület építése mindig is közfeladat volt, magántőkéből sosem épült volna Parlament, Műcsarnok, Hősök tere semmi.

Ray2 2013.05.25. 10:34:43

@ArmaGedeon: Meggyalázott? A Corvin áruház pléhborítás pár sarokkal odébb, na az meggyalázás. Vagy mondjuk a Jászai Mari téri Fehér ház, vagy pl. a MTESZ székház a Kossuth téren. Komolyan mondom, hogy így gyalázzanak meg minden felújítandó házat Budapesten!

Ray2 2013.05.25. 10:37:37

Az a nagy konklúzió, hogy aki zsigerből gyűlöl valalkit mint embert, az sosem fogja objektíve értékelni azt, amit csinált. Makovecz megítélése tipikusan ilyen: nincs középút és úgy látom Budapest inkább nem szereti mint szereti.

ArmaGedeon · http://kitalaltujkor.blogspot.com/ 2013.05.25. 11:03:57

@Ray2: Te szerelmes vagy belé, a mítoszába. Ezért reménytelen, hogy az épületeit objektíven tudnád értékelni. Most kvittek vagyunk?

Igazságos János 2013.05.25. 11:59:41

@Ray2: "Szimbolikus épület"- Ma szimbolikus épületekből nem kérnék. A kifejezés amit idetoltál nem jelent semmit, vagy a funció nélküli szinonímája.
Megszállott despoták emlékműállítása a másik szinonímája.
Szimbolikus épület bruhahahhaha

Igazságos János 2013.05.25. 12:02:33

@Ray2: Van középút, értelmes emberek nem rendeltek tőle, csak osotoba, önhitt politikusok, a király meztelen.

Ray2 2013.05.25. 20:38:36

@ArmaGedeon: Ha ez a legjobb érvelésed, akkor igen.

Ray2 2013.05.25. 20:41:23

@Igazságos János: A "szimbolikus épület" kifejezés pont akkora tartalommal bír mint pl. az hogy "közösségi tér" meg a hasonló építészlózungok. Ha ezen nevetgélsz, akkor neked az építészfórum egy vicclap. (megjegyzem, szerintem is az)

Ray2 2013.05.25. 20:56:31

@Igazságos János: Nem rendelt senki, csak az egyházak. Persze a hozzád hasonlóknak az ekvivalens az ostoba emberrel.
Egyébként szerinted Makovecz hol volt király? Bizonyos körök elismerték és volt egy-két nagyobb megrendelése vidéken meg a határon túl, de nagyságrendjében nem egy Finta.
süti beállítások módosítása