I\\/I4R[ł: Kripta-villa

 

A Kripta-villát ábrázoló fotót I\\/I4R[ł töltötte fel az Indafotó Urbanista gyűjteményébe.

Az OTP Ingatlanpont sajtóközleményben összegezte az elmúlt egy év legjeit. Igazán mellbevágó meglepetéseket nem tartalmaz, de mindenképpen tanulságos és érdekes. Íme a lényeg saját kiemelésekkel, (kissé kigyomlálva belőle az "emelte ki", "tette hozzá" és "húzta alá az ügyvezető igazgató" típusú felesleges nyilatkozós köröket).

MEGYÉK:

Jelentős a különbség a magyarországi megyék átlagárai közt. A listavezető Somogy, illetve a rangsor utolsó helyére került Nógrád között például nem kevesebb, mint 2,5-szeres. Megfigyelhető, hogy nyugatról kelet felé haladva jellemzően csökkennek az ingatlanárak, igaz, egy-egy helyi tényező jelentős mértékben megemelheti az árszintet. Somogyban például a Balaton-parton értékesített – nagyrészt új építésű ingatlanok miatt igen magas volt az átlagár, miközben Belső-Somogy településein országos összehasonlításban is alacsony áron kelnek el az ingatlanok. A megyék vonatkozásában a legnagyobb mértékben (öt százalékot is meghaladóan) Tolna, Vas és Békés megyében nőttek az árak.

LEGDRÁGÁBB MEGYÉK

 

Megye

Tranzakciós átlagár (ezer forint/m2)

Somogy

201

Pest

188

Hajdú-Bihar

173

   

LEGOLCSÓBB MEGYÉK

 

Nógrád

82

Borsod-Abaúj-Zemplén

106

Jász-Nagykun-Szolnok

120

 

 

MEGYESZÉKHELYEK:

Egy-egy nagyváros ingatlanpiacát jelentősen befolyásolhatja a helyi gazdaság és ipar „állapota”: a három legdrágább megyeszékhely közül kettőben, Győrben és Kecskeméten is egyértelműen az elmúlt időszak autóipari beruházásai magyarázzák a magas, és továbbra is folyamatosan emelkedő ingatlanárakat. Az sem meglepetés, hogy a legdrágább megyeszékhely az ország második legnépesebb városa, Debrecen. A legolcsóbb megyeszékhelyek az ország északkeleti régiójában találhatók.

LEGDRÁGÁBB MEGYESZÉKHELYEK

 

Megye

Tranzakciós átlagár (ezer forint/m2)

Debrecen

179

Győr

179

Kecskemét

170

   

LEGOLCSÓBB MEGYESZÉKHELYEK

 

Salgótarján

84

Tatabánya

108

Miskolc

114

 

 

BUDAPEST:

Rózsadomb és a Havanna lakótelep – íme a két budapesti véglet az ár szempontjából, de már az egyes kerületek összesített árait nézve is jelentős különbségekkel találkozhatunk. Továbbra is látszik, hogy a budai hegyvidék és a szűk belváros a legdrágább, míg a peremkerületekben lehet a legolcsóbban ingatlanhoz jutni. A fajlagos árat vizsgálva 361 ezer forinttal továbbra is a II. kerület a legdrágább, amelyet a XII., majd az V. kerület követ (336 ezer, illetve 334 ezer Ft/m2). Ingatlant a legolcsóbban a XXI. kerületben vehetünk: itt 163 ezer forint volt az átlagos négyzetméterár. Kerületi bontásban Csepelt a XV. (167 ezer forint), majd a XVII. kerület (179 ezer forint) követi.

LEGDRÁGÁBB BUDAPESTI KERÜLETEK

 

Kerület

Tranzakciós átlagár (ezer forint/m2)

II.

361

XII.

336

V.

334

   

LEGOLCSÓBB BUDAPESTI KERÜLETEK

 

XXI.

163

XV.

167

XVII.

179

 

Míg kerületi bontásban nagyjából kétszeres az árkülönbség a legolcsóbb és a legdrágább között, ennél jóval nagyobb differenciával találkozhatunk, ha az irányítószám-körzetek szintjén vizsgálódunk. A budai vár legelőkelőbb részén például több mint 4,5-szer annyit fizettek egy lakás négyzetméteréért, mint az egyik legolcsóbbnak számító Havanna lakótelepen. Általánosságban megállapítható, hogy a lakótelepi körzetekben a legnyomottabbak az árak.

LEGDRÁGÁBB BUDAPESTI IRÁNYÍTÓSZÁM-KÖRZETEK 

Irányítószám

Tranzakciós átlagár (ezer forint/m2)

1014

699

1022

475

1125

428

   

LEGOLCSÓBB BUDAPESTI IRÁNYÍTÓSZÁM-KÖRZETEK

1157

147

1181

149

1195

153

 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest tatabánya győr debrecen salgótarján kecskemét miskolc otp ingatlanpiac

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr174971232

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Begombázott képviselők! 2012.12.19. 11:17:44

Ismeri Ön a Gombát a Móricz Zsigmond körtéren? A XI. kerület központi épületét a kerület valamennyi lakója évek óta naponta látja roskadozni a húgyszagban Buda egyik főterének közepén; mert a mutyi a régi elitnek fontosabb mint a közjó...  A tö...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hatja 2012.12.18. 14:36:39

az átlagár azért elég csalóka még irányítószám szinten is, pl XIII. Szabolcs utca, 300 méteren belül tudok mutatni 350 ezres és 120 ezres négyzetméter árú lakást is.

hatja 2012.12.18. 14:41:00

megint hiába "körmöltem"?

yenoee 2012.12.18. 14:46:33

Tatabánya azért nem Észak-Kelet...

Villy 2012.12.18. 14:51:53

Hol lehet olvasni a teljes közleményt?

Villy 2012.12.18. 15:00:17

@~dá~: Köszönöm! Reméltem találok részletesebbet is, esetleg teljes listát a megyékről, de akkor ezek szerint ne is keressek tovább. :)

Villy 2012.12.18. 15:56:28

@~dá~: Köszi, ez már sokkal jobb :)

Globetrotter2014 2012.12.18. 16:12:22

@hatja: eleve beszédes hogy a legdrágább árú iráníítószámoknál nincs igazán újépítésű ingatlan. Ami van 1022 alatt (pl Skarlát) az viszont milliós négyzetméterárral hirdetik...

Amichay · http://sipucim.blog.hu/ 2012.12.18. 16:45:27

Olyan, hogy átlag négyzetméter ár - nincsen. Mint ahogy átlagember sincs. Egy lakás arat sokféle tényező befolyásolja, abból egy, bár fontos tényező a hely.

HUNlac · http://www.boorze.com/hu/felhasznalo_hirdetesei/2fcab/ 2012.12.18. 18:15:04

Nem csodálkozom Borsod megyén. Én sem szívesen laknék Brazíliában a favelák közt!:)

zsolti_ 2012.12.18. 18:48:55

Komesz megye szépen ketté van szakadva és ez ténylegesen látható is az ingatlanárakon. Mondjuk aki erre él az tudja is miért. Tata és Tatabánya között a távolság nincs 10km, de az árak brutálisan eltérnek.

I/I4R[ł 2012.12.21. 19:53:07

Köszönöm, hogy szabályosan publikáltátok a fotóm! :)

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2012.12.23. 08:07:28

@I/I4R[ł: ó hát én kösz, hogy remek képeket tolsz fel az urbis csoportba :)
süti beállítások módosítása