Laky Adolf kerekparsav

 

Nagy átalakításokat hajtottak végre a budapesti Herminamező utcáin: védett utat jobbkezesítettek, egyirányú forgalmakat forgattak meg, kétirányúakat egyirányúsítottak, kerékpársávokat és fekvőrendőröket alakítottak ki. Kedves olvasónk, Unc3ns0RED szerint az eredmény katasztrofális zűrzavar lett. Rengeteg fotót és összesen három levelet küldött a témában, melyet most összeszerkesztve olvashattok. Nektek mi a véleményetek? Jártatok arra mostanában? Tényleg ennyire rossz a helyzet?

Tisztelt Szerkesztő!

Azért "ragadtam" billentyűt, hogy egy eléggé zavaró - bár most még épp kialakítás alatt álló - problémás közlekedési rendszerről adjak hírt, illetve a Zuglóban élők, dolgozók, vagy csak az éppen erre járók mivel fognak találkozni rövidesen. 

A problémás környék, az Erzsébet királyné útja - Róna utca - Thököly út - Mexikói út által határolt területen kerül kialakításra.


 
Zűrös közlekedés?
 nagyobb térképen való megjelenítése. (Bár nem ide tartozik, de egészen bájos, hogy a Google Maps se tudja eldönteni, hogy Columbus vagy Kolumbusz. - dá)

Azt korábban is tapasztalhatták már az erre közlekedők, hogy több utca szélessége - és az egyik oldalon parkoló gépjárművek - miatt nem alkalmas a kétirányú közlekedésre, mégis ilyen forgalmi rend volt már évtizedek óta itt. Ilyen, a Kolumbusz utca és a Laky Adolf utca.

Ha épp udvarias volt az egyik-másik autós, akkor felváltva szembe tudott közlekedni két autó, de egyszerre semmiképp nem fértek el.

A másik fő probléma, az Amerikai út (mint védett útszakasz) és az arra merőleges kisebb utcák találkozása, ahol gyakoriak voltak az ütközések, vagy a balesetveszélyes helyzetek. Ilyen a Bácskai - Amerikai sarok, vagy a Korong - Amerikai sarok.

Úgy érzem, hogy most egy elég jelentős beruházással sokkal balesetveszélyesebb kereszteződéseket hoztak létre, mint amelyre bárki számíthatott volna!

Ugyanis:

1. Megváltoztatták az utcák (Laky Adolf, Kolombusz) menetirányát, amelyet csak egy kihelyezett behajtani tilos tábla jelez, tehát a rutinos sofőrök csak az utca közepén veszik észre, hogy gyanusan nem arra állnak a gépkocsik, mint szoktak

2. A Kolombusz utca egyirányú lett a Korong utcától az Erzsébet királyné útja felé, valamint a Thököly út felé

3. A Laky Adolf utca egyirányú az Erzsébet királyné útja felől (!) a Korong utca felé

4. A korábban védett útvonalként funkcionáló Amerikai út kereszteződéseiből egyenrangú útkereszteződéseket csináltak - a korábban említett módon - viszont a pár éve kialakult parkolási rendszerhez nem nyúltak, ezügyben semmilyen fejlesztés nem volt. Jelenleg az Amerikai úton, jellemzően a Korong utca és az Erzsébet királyné útja közötti szakaszon ahol nincs az út és a járda között szegélykő ott úgy parkolnak a gépkocsik, mint az ökörhugyozás (elnézést a profán hasonlatért!). Ezzel sajnos még nem foglalkoztak, csak a kereszteződésekkel.


A környéken sehol nem helyeztek ki tájékoztató táblákat, a megváltozott menetirányokkal kapcsolatban, ezért 2 nappal a megfordított behajtási irányú Laky Adolf utcában rendszeres az egyirányú utcában a szembeforgalom! Ráadásul, a kerékpárosoknak is kedveztek azzal, hogy az egyirányú utcába szemből beengedik őket..

Az Erzsébet királyné útján, a Laky Adolf utcába való behajtáshoz a KRESZ-táblát az úttorkolattól kissé beljebb helyezték el (szerintem), így aki a Mexikói út felől érkezik, az csak akkor láthatja az egyirányú behajtáshoz a táblát, amikor már a kereszteződésben (Erzsebet_kiralyne_Laky_Adolf_sarok.jpg) van...


Fekvőrendőr mizériában szenvedtek a tervezők, de nem az ésszerű megoldásokat találták meg, hanem az elnagyolt terveket részesítették előnyben:

 

Korong Amerikai sarok 4

  

  • A Korong utca - Amerikai út találkozásánál úgy alakították ki a veszélyes zónát, hogy az Amerikai útra díszkőből ráépítettek egy kb. 30 cm magas szintemelést, amely száraz időben biztos praktikus, de hóval fedve télen garantált balesetveszélyes (lecsúszás) helyzetet fog teremteni

  • A védett útvonalon közlekedőknek is jelentős a szintemelkedés, tehát ezen csak a sebesség csökkentésével tudnak áthajtani, emiatt a keresztirányból érkezők át fognak vágni a lassabb gépkocsik előtt... Mint ezt már most is teszik, pedig még át sincs adva az útszakasz!
  • Ráadásul a Korong utcából, a Mexikói út irányába közlekedőknek, pont a szintemelkedés miatt - és az Amerikai úton eddig is az út szélén parkoló gépkocsik miatt - jobbra sokkal nehezebb a belátás, mert a sofőrnek felfelé és jobbra kell figyelnie, ha be szeretné látni a kereszteződés jobb oldalát.

  • Fekvőrendőrökkel teleszórták az egész környéket, amelyeknek a sebesség csökkentése lenne a feladatuk, de ahhoz nem jelentős a méretük, így viszont minek kellettek?

  • Bár az útszakaszokra kitáblázták a 30 km-es sebességkorlátozást, de tudjuk, azért ezt nem fogják betartani


Úgy érzem, hogy a tudatos városépítés és a közlekedés segítése nem mindig van összhangban, így itt is csorbát fog szenvedni, mert ahelyett, hogy a gyorsabb közlekedést segítené, még be is tart neki. Nem lett volna célravezetőbb, a veszélyes kereszteződések elé dupla (fém) fekvőrendőrt felszerelni, a védett útvonal zavarása nélkül? Vagy fényvisszaverő felülettel kezelni a balesetveszélyes gócpontok megközelítését?

Most úgy néz ki ez a terület, mint ahogy a régi jó mozgalmi dalban volt "...hegyek között, völgyek között..."

Az Erzsébet királyné útja - Laky Adolf utca sarkán készült fotókon láétszik, hogy az egyirányú utcában kialakították / felfestették a forgalommal szemben közlekedő kerékpárosoknak az útvonalát. Mindezt persze úgy, hogy közben az utca bal oldalára egy megállni tilos táblát is kihelyeztek... ami több szempontból is fel fogja borzolni az ide behajtók idegeit:

  1. az utcában van az Országos Idegsebészeti Tudományos Intézet (link), ahová nap, mint nap legalább 20-30 gépkocsi megy (hol fognak parkolni?)

  2. a kórházzal szemben működik a Főkefe Nonprofit Kft (link), ahol elég sokan dolgoznak, nagy a forgalma, sőt elég sok csökkent munkaképességű dolgozó jár oda, akik szintén az utcában parkolnak (már, ha egyáltalán autóval tudnak járni)

  3. A kórház utáni intézmény a Scheiber Sándor Gimnázium és Általános Iskola (link), amelynek szintén elég jelentős gépkocsiforgalma van, tanárok és diákok egyaránt parkolnak (többnyire az iskola előtt, de sokan a kórház környékén is)

  4. A legfontosabb, hogy az utcában nincs jelentős kerékpárfogalom, ami indokolná a ellentétes irányú kerékpárforgalom kialakítását, másodsorban a megállni tilos kresz-tábla hatálya alatt - már csak megszokásból is - parkoló autósokat valószínűleg a holnapi naptól bilincselni fogja a Közterület Felügyelet.


Így nem csak a közlekedés megváltozásával együttjáró kellemetlenségeket kell elviselniük az utcába behajtó autósoknak, hanem azt is, hogy parkolni (szabályosan) már nem fognak tudni, illetve sokan lesznek, akiket bilinccsel és persze a hozzá tartozó feljelentéssel egyetemben fogják "megjutalmazni" a Közterület Felügyelet járőrei.

Belegondolni is rossz, hogy akár fiatal, akár idős, beteg embereket a hozzátartozójuk behoz a kórházba, vagy kivizsgálásra és kifelé jövet bilincset talál az autóján...

Üdvözlettel,
Unc3ns0RED

Olvasónk valamennyi képet itt nézhetitek meg a fejlesztésről

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest közlekedés gépkocsi xiv. ker korong utca herminamező laky adolf utca amerikai út bácskai utca

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr724915938

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

qwasder 2012.11.20. 09:37:01

Viszont lehet majd jó sok pénzt kaszálni a zembereken. Ez a lényeg, nem?

schdl (törölt) 2012.11.20. 09:43:14

"Megváltoztatták az utcák (Laky Adolf, Kolombusz) menetirányát, amelyet csak egy kihelyezett behajtani tilos tábla jelez, tehát a rutinos sofőrök csak az utca közepén veszik észre, hogy gyanusan nem arra állnak a gépkocsik, mint szoktak" - ez nem rutinos sofőr, hanem rutinból vezet, ami pontosan ilyen változtatások miatt balesetveszélyes. Ennyi erővel az egyenrangú kereszteződés vagy STOP táblát sem veszi észre. Erről a forgalomszervezés nem tehet.

Bedi 2012.11.20. 09:52:02

Ha nincs nagy bringaforgalom, akkor kit zavar, hogy szemben is bemehetnek?

sztroberi 2012.11.20. 09:57:53

tényleg kaotikus lett, sehol nem raktak ki forgalmirend-változás táblát, az újonnan kirakott behajtani tilos és egyirányú utca táblákat láthatatlan helyekre (fa mögé, kereszteződéstől 10-15 méterre stb.) tették ki, a díszköves fekvőrendőrökön egy kisebb autó simán fennakad.
ráadásul az amerikai út (józan paraszti ész szerint) azért is volt védett, hogy ott közlekedő rohadt sok mentőnek egyszerűbb legyen, így ők is szívnak.

de az biztos, hogy nem csak a térképgyáros, de a térkőgyáros is jó haver.

(ja, és ugye itt van a mozgásjavító, több vakokkal foglalkozó szervezet, és bizony ők egy jó ideje nem tudnak közlekedni, mert lyuk lyuk hátán, alig elkerített munkagödrök, kifeszített (jó esetben mellkas, rossz esetben nyakmagasságban) szalagok, drótok, a járdák 80%-ban nincsenek kijavítva stb.)

coni 2012.11.20. 10:05:37

@sztroberi:
Csatlakozom, süt az egész beruházásról, hogy csak az itt élők vagy itt közlekedők érdekeit hagyták figyelmen kívűl, az egyetlen szempont az volt, hogy minél többe kerüljön (értsd:valaki minél többet kaszáljon).

OkoskaTo:rp 2012.11.20. 10:08:50

"csak egy kihelyezett behajtani tilos tábla jelez, tehát a rutinos sofőrök csak az utca közepén veszik észre" - Na, ez bearanyozta a reggelem. Miért, mit várt a posztoló? Rendőrsorfalat? Integető hoszteszeket?

"Ha épp udvarias volt az egyik-másik autós..." Budapesten ilyen? És fix forgalmi rendet építeni az udvariasságra? Javaslom a posztolónak, nézzen körül valamelyik délután/este a XIII. Tüzér utcában. Na, ott aztán garantáltan nem férnek el egymás mellett a szembejövők, mégsem egyirányú.

A kereszteződésbe elhelyezett kiemelés lényegesen jobb, mint a fekvőrendőr. Autóval kevésbé nyomja szét a futóművet, bringával ég és föld egy sima fekvőrendőrhöz képest.

Inkább azon a kivitelezési "érdekességen" lehetne hőbörögni, hogy a Gyarmat utcára a Róna utcánál csináltak egy fekvőrendőrt, amiből csak a hupli készült el, a körbeaszfaltozása egy hete hiányzik. Igazi keréktörő. (És kitáblázva sincsen.)

@sztroberi: Nínós mentőautó akár szemben is bemehet, ha sürgős az eset. De szerintem te kevered a Rónáról bejövő rohamkocsikat a hátsó kijáraton közlekedő betegszállítókkal.

Szputya 2012.11.20. 10:13:10

Remélem, ezek a módosítások azért történnek, hogy végre megkezdjék az Erzsébet királyné útja Róna u. és Mexikói u. közötti szakaszának felújítását, és erre tereljék a forgalmat a felújítás idején, az ott lakók nyugalmának fenntartása mellett... :P

hopptarisznya 2012.11.20. 10:27:14

ott hagytam abba, hogy az egyirányú utcát "csak" egy behajtani tilos tábla jelzi. Mert még minek kéne jelezni, kedves posztíró??? Várjuk az ötleteit!

Amiben igaz van:
A fölösleges biciklisávot és a kihasznált parkolók megszüntetését már megszoktuk ettől a várostól. Érezd magad európainak, miközben körözöl egy kórház körül, parkolóhelyet keresve. Vagy legközelebb menj biciklivel a kórházba! :-)

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.11.20. 10:36:22

Mindenhol a magukat rutinosnak gondoló, táblákra nem figyelő sofőrök jelentik a balesetveszélyt... A balesetveszély is csökkenni fog, amint mindenki betartja a szabályokat.

Egyébként ez csak folytatása a korábbi egyirányúsítási-fekvőrendőrös akciónak, amit 2010 végén vagy 2011 elején kezdtek el Zuglóban. Ha jól emlékszem, darabonként fél millió volt egy fekvőrendőr, azóta a többségét már legalább egyszer felbontották és újrarakták.
Valószínűleg hasonló akció az úttestek felső rétegének felmarása és újraaszfaltozása is, amit egyes alacsony forgalmú helyeken fél évente végeznek a 2010-es választások óta...

coni 2012.11.20. 10:45:13

@schdl:
""Ennyi erővel az egyenrangú kereszteződés vagy STOP táblát sem veszi észre.""
Ilyenkor érdemes azoknak akik évtizedek óta erre járnak kitenni egy jól látható forgalmi változás táblát, mert ha nem a megszokott úton megy valaki akkor sokkal jobban figyeli a táblákat,mint a bejáratott útvonalon. Tudom a kreszben nem ez van, de a gyakorlat mégis ez, és végső cél a baleset elkerülése.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.11.20. 10:48:47

en arrafele legtobbszor bringaval jartam, a pestujhelyi ut az alomszep vedett utvonal, majd atvagtam a vasuti toltesen es aljutottam a Gyarmat utcaig, en orulok hogy be lehet jutni rendesebben bringaval
az ottlakok is gondolom hamar megszokjak az uj rendet
aki meg rutinbol vezet annak vegyek el a jogositvanyat, jobb lesz az mindenkinek, es nem fog sirni az uj forgalmi rend miatt

qwertzu 2012.11.20. 10:52:22

@OkoskaTo:rp: @hopptarisznya:
Kanyarodva nagyon nem látszik egy behajtani tilos tábla. Jobbra kanyarodva simán el lehet menni mellette, balra kanyarodva meg csak a kanyarodás megkezdése után veszed észre. Egy jobbra-balra kanyarodni tilos, vagy egy kötelező haladási irány tábla sokat javíthat a helyzeten.

grmindenyssa 2012.11.20. 10:57:39

Én mindenesetre köszönöm ezt a posztot, és a kommenteket, mert vidéki vagyok, és éppen holnapután kell mennem az Idegsebészetre - lesz időm kigondolni a megközelítés mikéntjét.

dr Smittpálelnökúr 2012.11.20. 10:58:53

Aki mást sem tesz vezetés közben, mint a táblákat bámulja, az életveszélyes, mert a forgalomat befolyásoló összes többi körülményre nem figyel eléggé.

És igen, ha alapvetően megváltozik egy forgalmi rend, arra fel kell hívni a figyelmet.
Normálisabb önkormányzatoknál ezt meg is teszik. És nem azért, hogy a balesetet okozó autóst megkyméljék a balesettől, hanem azért, hogy a vétlen ne szenvedjen balesetet.

Persze lehet arra hivatkozni, hogy a vétkes miért nem figyelt, de ettől még a vétlen közlekedő lesz elgázolva, vagy az autója lezúzva.

sztroberi 2012.11.20. 11:02:44

@OkoskaTo:rp: persze hogy mehet akárhogy a nínós mentőautó, de ha eleve védett úton megy, kisebb eséllyel megy bele a delikvens, aki az üvöltő zenétől nem hallotta a nínót MERT ÚGYIS elsőbbséget kell adjon a nínótól függetlenül. Így meg fékezhet minden kereszteződés előtt, h meggyőződjön róla, hogy megadják-e neki a nínó miatt járó elsőbbséget.

és nem keverem össze a betegszállítóval, és mivel az egyik említett kereszteződésben lakom, hadd tudjam már, hogy szar lett a közlekedés. :)

qwertzu 2012.11.20. 11:02:49

@schdl: "Ennyi erővel az egyenrangú kereszteződés vagy STOP táblát sem veszi észre."

Egy rám vonatkozó stoptábla velem szemben van, a jármű haladási irányára merőleges a tábla síkja. Ellenben ha egy kereszteződésben csak egy behajtani tilos tiltja a jobbra kanyarodást, akkor a jármű haladási irányával párhuzamos a tábla síkja. Oldalról "látom" a táblát. Egy velem szemben lévő jobbra kanyarodni tilos, vagy kötelező haladási irány táblát könnyebb észrevenni.

sztroberi 2012.11.20. 11:04:35

és mégegyszer: az ÚJ táblákat (behajtani tilos, egyirányú utca stb.) fa mögé, oszlop mögé, út szélétől 5 méterre, kereszteződéstől 15 méterre (gy. k. LÁTHATATLAN helyekre) tették ki, viszont sehol nincs egy darab forgalmirend-változás tábla. (bocsánat, egy helyen van, a colombus-korong sarka előtt van kinn egy egyenrangú kereszteződésre felhívó tábla, ahol ugye egyirányúsították az utcákat, tehát baromira nem jöhetnek arról, amire felhívja a figyelmem a tábla :)).

Vittore. 2012.11.20. 11:07:36

A fő probléma ott a Kolumbusz utca rácsatlakozása a Thököly-re. Amíg ott laktam, pár naponként volt baleset abból, hogy a Kolumbuszból kihajtó autó ráfordult a Thököly-re, az autók elengedték, a középen haladó piros 7-es meg teljes sebességgel belerongyolt.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.11.20. 11:16:57

@qwertzu: tehat bevallod hogy a tablaknak egy reszet nem vagy kepes figyelembe venni azaz a KRESZ alapjan kozlekedni
es ezek utan beulsz autoba? es ezt nem nezi semmilyen hivatalos yard, ezeket az önfeljelentéseket???

amugy elarulom hogy a macisajtot en hatulrol es oldalrol szoktam ellenorizni, milyen f.sza lenne itt is ha lenne 20 tabla minden kis apro f.szom keresztezodesnel

qwertzu 2012.11.20. 11:50:08

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: "amugy elarulom hogy a macisajtot en hatulrol es oldalrol szoktam ellenorizni,"

Milyen szerencse, hogy a macisajt egyedi alakú, a behajtani tilos meg például nem.

"tehat bevallod hogy a tablaknak egy reszet nem vagy kepes figyelembe venni azaz a KRESZ alapjan kozlekedni
es ezek utan beulsz autoba? "

Pff.
www.norc.hu/pano/NwIYdvea/
Kötelező haladási irány tábla miatt nem lehet jobbra fordulni. Ha a kötelező haladási irány tábla eltűnik, szabad-e jobbra fordulnod? Kérlek indokold. Persze csak ebből az egy képből.

bakancsos csirke 2012.11.20. 11:55:17

Nevetséges ez a hiszti. 11 éve lakom a Columbus utcában és már hosszú évek óta téma, hogy egyszer egyirányúsítani fognak. Na most megcsinálták, tessék megpróbálni ezzel együtt élni.
Lehet gyakorolni a fék használatát, hogy melyik a jobb kezünk...a bicajosoknak meg a kresz szerint eddig is lehetett szembe menni, az hogy most ezt fel is festették, csak a gyengébbek kedvéért készült.
Mióta új a rendszer kevesebb autó jön erre és nem kell 10 percet várnom, hogy kikanyarodjak az utcára...igaz az ellenkező irányba tudok csak elindulni, mint szeretnék, de kibírom a plusz 30 másodperces menetidőt, amíg a következő utcán való visszakanyar jelent.

bonbonauta 2012.11.20. 12:07:06

Itt élek, bringás vagyok, örülök neki.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.11.20. 12:15:47

@qwertzu: a behejtani tilos tabla az olyan hogy az utca elejere szoktak rakni, kesz, pont
egyutt kell ezzel elni, es be kell tartani

kanyarodasnal es elsobbsegadasnal is valoszinusitheto hogy lelassit az ember, es ha mar ott lassan megy akkor kell hogy lassa a tablat, persze ha sportosan 40el veszi be akkor valoszinu hogy nem fogja eszlelni

ha meg problemad van tablaval es ugy gondolod hogy rossz es eszlelhetetlen, akkor irjal a felugyeletnek, mert ez a modja, a rendoroknek meg az a dolguk, hogy betartassak a torvenyt, remelem ellepik a yardok a kornyeket

bonbonauta 2012.11.20. 12:19:43

@bakancsos csirke: nem lehet behajtani bringával egyirányú utcába, csak ha engedélyezve van, úgy ahogy most megcsinálták. Ettől függetlenül sokan behajtanak, ez mostantól legális. Amúgy a Thököly Cházár András utca környékét is elkezdték felfesteni, hurrá! Sokkal könnyebb így bringával közlekedni, reméljük, egyre többen választják, annyival kevesebb autó lesz, így majd a dugók is csökkennek, az pedig az autósoknak is jó..

asebes 2012.11.20. 12:20:53

Nos, akkor még annyit, hogy a környék tele van kórházakkal és így igen jelentős a mentőautó forgalom. Angliában pár éve megállapították, hogy a hüjjje fekvőrendőrök miatt évente X emeber hal meg; a forgalom lassítására a mentőket és általában az autók futóműveit kevésbé igénybe vevő kis kanyarokat generáló útszűkületek is megfelelnek - ld. számos vidéki település be- és kijáratánál.
Magam 2 éve infarktus-gyanúval szállíttattam mentővel kórházba, a fekvőrendőrökön való áthaladáskor a két mentőápoló valamennyi ügyességére szükség volt, hogy ne essenek a fejemre a műszerek - EKG, szívmonitor, mit-tudom én mi, az infúziós állványok és a lélegeztető; továbbá ne csússzanak ki belőlem a mindenféle csövek, kanülök, tűk, EKG elektródák stb. És amúgy rohadt szar érzés volt. Most pl, a környék bármely kórházába 5-8 "fekvőrendőrön" lehet majd átjutni.

Éljen Papcsák, a hüjjjje.

Egy zuglói.

qwertzu 2012.11.20. 12:26:56

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: "ha meg problemad van tablaval es ugy gondolod hogy rossz es eszlelhetetlen, akkor irjal a felugyeletnek, "

Ha még nem jártam arra, akkor honnan tudjam, hogy rossz és észlelhetetlen lesz a szituáció, amikor majd arra járok.
De a konkrét Norc-os kérdésre nem válaszoltál. Először jársz arra, a kötelező haladási irány táblát ellopták, fordulhatsz-e jobbra? Mert neked szuper szemed van, látod a láthatatlant.

Adrienne-Éva · http://www.szeptember.blogspot.com 2012.11.20. 12:29:36

Külön imádatra méltó, ahogy a Columbus utcát kialakították. A földalatti-végállomástól az Erzsébet királyné útig délkeletre egyirányú (ez már évtizedek óta így volt, működőképes, mert északnyugatra nem jut jó kijárathoz az ember), az Erzsébet királyné úttól a Korong utcáig északnyugatra, a Korong utcától az Amerikai útig megint délkeletre. Aki a Columbus utca közepére tart, az tekereghet egy kicsit, mint egy részeg kígyó.
Igen, keskeny utca volt, éppen ezért mindenki tudta, hogy itt udvariasnak kell lenni, és elengedtük egymást. Nem volt probléma a haladással.
És igen, iszonyúan fogják élvezni a mentősök a fekvőrendőröket...

asebes 2012.11.20. 12:29:53

@bonbonauta: Most ez érdekli ám legkevésbé a bicikliseket, ahogy a piros lámpa miatt se szokás a bringásoknál megállni.

asebes 2012.11.20. 12:32:18

@Adrienne-Éva: A nyóckerületben van ilyen, a Rákóczi út- nagykörút, Üllői út, kiskörút által határolt terület van tele olyan utcákkal, amelyek hol erre, hol arra egyirányúak, és órákig lehet tekeregni bennük anélkül, hogy egy meghatározott pontra el lehessen jutni.

Tanulékony Zugló és a Papcsák:-)

Mylady 2012.11.20. 12:43:32

A fekvőrendőrökhöz: ezek tisztességes méretű darabok, valószínűleg be is töltik majd a funkciójukat. (Más kérdés, hogy egy mentők által sűrűn látogatott környéken feltétlenül kell-e)
A mi házunk előtt hasonló méretű volt, szépen le is lassította a lakótelepre behajtó autókat. Aztán néhány éve elbontották és építettek a helyére egy sokkal kisebb huplit, ami egész egyszerűen nem látszik. Nincs díszkő, nincs felfestés, nincs tábla. Aki nem tudja, hogy ott van, az nem lassít, hanem normál sebességgel hajt keresztül rajta. Lehet látni, ahogy megdobja az autót a hupli.
Sokkal veszélyesebb, mint volt.

Adrienne-Éva · http://www.szeptember.blogspot.com 2012.11.20. 12:47:02

@asebes: Van szerencsém egyik helyen lakni, másikon dolgozni... igen, a hasonlóság szembeszökő.
Gratula a "tanulékonyért"! Ez nem jutott volna eszembe, de jó, ezért nem fog tudni beperelni.

Jasperek 2012.11.20. 13:01:00

Én csak annak örülnék ,ha végre befejeznék.A szinttalálkozás még sok helyen csak salakkal van feltöltve, és pl. tegnap este majdnem fejreálltam mikor az első kereket megfogta a salak:( Az autósok eddig sem nagyon nézték a jobbkezet,szinte minden nap van kocc mert siet az illető.A hülye kerékpáros meg nyugodtan eltekerhetne a másik párhuzamos utcáig(nem pedig pofátlanul behajtani az egyirányúba úgy hogy le sem húzódik)....nem kell mindenből kerékpárutat csinálni!

Mostly Harmless 2012.11.20. 13:12:43

imádom az ilyen körkörös logikát:
1. itt nincs kerékpárút, erre ne jöjjenek kerékpárosok
2. erre nem járnak kerékpárosok, minek építenek ide kerékpárutat

Peetee 2012.11.20. 13:19:20

Majd a Budai gyerek megmagyarázza ezt is:
Több baleset, több sérült csak jót tesz a kerültnek, nem igaz képvislő - atyaúristen - úr???

algi 2012.11.20. 13:25:56

Az komoly, hogy a Korong utca egyik oldalán Columbus, a másikon meg Kolumbusz? Zseniális.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.11.20. 13:34:46

@hopptarisznya: Szerintem a poszter arra gondol, hogy nincsen közelező haladási irány tábla, a behajtani tilost meg csak akkor veszed észre, mikor már befordultál.

Én tudok olyan utcát, ahol fizikai képtelenség az egyirányú táblát észrevenni az utca elején. 6 évig jöttem ki abból az utcából, mikor a nővérem új autójában a kinyitott tetőablakból láttam valami gyanúsat, és visszamentem megnézni, mi az.

Nem elég egy táblát kirakni. Azt láthatóan kell kirakni.

Chapell 2012.11.20. 13:52:35

Teljesen jó ez környék, főleg a jobbkezes utcák miatt, ahol benőtt a fa/bokor a kereszteződésbe és semmit nem látni :)

Chapell 2012.11.20. 13:56:28

@bakancsos csirke: "Lehet gyakorolni a fék használatát, hogy melyik a jobb kezünk...a bicajosoknak meg a kresz szerint eddig is lehetett szembe menni, az hogy most ezt fel is festették, csak a gyengébbek kedvéért készült."

Ott lehet a KRESZ szerint kerékpárral szemben menni egyirányú utcában, ahol ki van rakva a TÁBLA. Nem felfestés, poszter, tököm tudja mi.

873ujr3rk 2012.11.20. 14:14:21

A Korong utcára nem került kerékpársáv ????

bonbonauta 2012.11.20. 14:19:27

@asebes: én megállok a pirosnál, mert féltem az életem. Papcsák amúgy tényleg egy nagy barom és csak árt a kerületnek, de ezerszer inkább ilyenekekkel foglalkozzon, mint ocsmány turulszobrok állítgatásával.

sztroberi 2012.11.20. 14:23:25

@873ujr3rk: a parkoló autók miatt nem hiszem, h elférne normálisan a kerékpársáv + az autók sávja. szélesebb kocsival így sem előzhető az ott közlekedő biciklis.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.11.20. 14:28:48

@qwertzu: ha lelopjak a STOP tablat akkor mi van? ne farasszuk egymast ilyenekkel, van egyertelmu tabla be kell tartani
most oszinten mit akarsz? legyen 3szorannyi tabla egy szuk utcas helyre mint amennyi egyertelmuen kijeloli a kozlekedesi rendet?
szerintem minden utcasarokra rakjanak lampakat, miert is ne?

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.11.20. 14:42:02

amugy a sok sirasra hogy szegenykek hol fognak parkolni....
hat ott van 2 tomegkozlekedesi eszkoz is a 173 es a 69, felteve ha onnan jonne!
ott all meg a cegledi vonat
ott van a foldalatti vegallomasa

hadd lehessen mar erre a helyre azt mondani hogy mindenhonnan konnyen megkozelitheto

asebes 2012.11.20. 15:04:37

@bonbonauta: Akkor egy szűk kisebbséghez tartozol, sajnos. Mondják, bringával szar elindulni. Mondjuk én i szoktam bringázni, de nem a városban, meg már ölég öreg is vagyok, de el bírok még indulni...

Ami a turulokat illeti, én a rovásírástól is kivagyok, meg az uccaátnevezésekkkktől, lásd Wass Albert tér és hasonlók, aztán a Tisza István szobor - azér' akkora hős nem volt, ő volt a miniszterelnök az első VH hadbalépésekor, makár mondhattttyuk úgy is, Trianon is neki köszönhető valamelyest...

Szóval fekvőrendőrök helyett fekvőpapcsákokat köllött volna bebetonozni, azon is jól át lehetne hajtani.

asebes 2012.11.20. 15:08:50

@Chapell: Óriási tévedés!!!!! kerékpárral csak akkor lehet egyirányú utcéba szembe menni a forgalommal, ha ezt kiegészítő tábkla megengedi a behajtani tilos alatt, továbbá ilyenkor a túloldalon is van egy kiegészítő tábla, ami az autósoknak jelzi a lehetséges szembeforgalmat. Ilyen - pl. a Laky Adolf utcában - nem volt, a Bácskaiban se és az Uzsokiban se.

Más kérdés, hogy mi van a jobbkéz szabállyal ilyenkor, ti. ha jobbra egyirányú utcát keresztez az ember, és mégis jöhetne jobbról bringás, akkor azt honnan a f.ból tuggggya az autós?

asebes 2012.11.20. 15:10:10

@asebes: illetve te tudtad joll, a csirke a tudatlan,. így bisztos ő szok bringázni:-)

qwertzu 2012.11.20. 15:14:57

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: "van egyertelmu tabla be kell tartani"

Bocs én csak azokat a táblákat tudom betartani, amik láthatóak. De nagyra tartalak, hogy te a számodra láthatatlan táblák utasításait is be tudod tartani.

asebes 2012.11.20. 15:22:03

@schdl: Ki szokják tenni jobb helyeken, hogy fugyulim, forgalmi rend változás. persze ez nem jobb hejjj, tudom.

OftF 2012.11.20. 16:20:32

"Ráadásul, a kerékpárosoknak is kedveztek azzal, hogy az egyirányú utcába szemből beengedik őket.."
A rohadékok! :DDD

Szerintem az ilyet fogalmazd át legközelebb, mert biztos nem így gondoltad... :)

Krutzifix 2012.11.20. 16:35:36

@schdl: Apóka! Ha jársz erre, akkor Te is tudod, hogy az ég világon semmi nem hívja fel a figyelmet arra, hogy ezek az idióták ennyire megkavartak mindent! Így aztán rutinos sofőrök és rutinból vezetők is bemennek a csőbe. Pl. engem is így kaszáltak el, mert az építés alatt a gázoló azt hitte, hogy a lezárt Amerikai útról az elsőbbsége átjött a Laky Adolf utcára...miközben éppenhogy onnan is eltűnt, itt meg soha nem volt.
Nna, szóval erről az okosságról ennyit.

Egyébként pedig le a sapkával előttük, ugyanis már a 2002-es választási kampányban is ezzel fenyegetőztek, hogy egyirányúsítják majd itt az utcákat. Most megtették, tessék tapsolni!
Mondjuk akkoriban még tilos volt ilyen közintézmények, mint pl. az itt található kórházak, környékén fekvőrendőrt telepíteni, de amióta feltalálta az orvostudomány a zakkanva gyógyítást, azóta már lehet, csak a mentőnek kell elég gyorsan átsuhanni ezeken, hogy valóban zakkanjon a beteg! Ha már aki ezt kitalálta ide, az is egy zakkant!
A bringásoknak meg amúgyis mindegy, hogy honnan mennek be az egyirányú utcákba, ez kiválóan megfigyelhető a Bácskai és a Gyarmat utca esetében. A Gyarmat utcában rendszeresen jönnek a Nagy Lajos felől, holott az arra egyirányú, míg a Bácskaiban éppen ellenkezőleg. Pedig nincs felfestve semmi. De majd biztos lesz dfelháborodás a kétkerekű táborban, ha netán a Nagybecskerekről balra kiforduló autós elgázol egy onnan érkező biciklistát - pedig az onnan csak akkor érkezhet, ha szabálytalanul közlekedik. Bocs, hogy elkanyarodtam, de nem láttam a táblát :):):)

Kirándulás · http://www.adventures.hu 2012.11.20. 16:41:02

Gyerekkoromban a Bácskai u 9-ben laktam (akkor még Révai József utca volt). Ez az Amerikai úttól 2 háznyira van. Annak idején a környék szintén jobbkezes volt. Emlékszem, hogy minden két hétben volt a sarkon karambol, nagyon élveztem.
Itt láttam életemben először hullát is, természetesen egy karambol folyományaként.
De akkor -35 éve! - még a forgalom olyan volt, hogy 10-20 percet tengózhattunk az úttesten úgy, hogy nem jött arra egy autó se a "mi utcánkban", ma viszont annyi jár arra, hogy lelépni sem lehet az úttestről nyugodtan. Egyszóval érdekes lesz a közlekedés mostantól arra felé, de legalább jó sokba került. Az is valami.

2012.11.20. 17:42:17

De a kutyaszar, hányás és pisa feltakarítására nem jut pénz. Gusztustalanok Zugló utcái.
Látok mostanában a járdát kefélő autót néha, de olyan keveset, hogy az így nem sokat változtat az összképen.

fektor7 2012.11.20. 17:48:04

Zugló más részein is "helyzet" van. Majd csinálok fotókat, hogyan csináltak Alsórákosban "forgalom lassító szigeteket" betontömbökből. Olyan 50 méteres szűk utcában is, ahol eddig is nehéz volt az autóktól manőverezni. Aki megtervezte, az még életében nem járt ott, vagy autót nem vezetett, vagy mindkettő.

2012.11.20. 17:48:07

Amúgy Zugló legtöbb részén pocsék szar kátyús utak vannak... azokkal sem ártana foglalkozni!

fektor7 2012.11.20. 17:55:45

@online távmunkás: A mi utcánkba aznap jelentek meg az utcát javítgatók, amint elkezdődött az első nagyobb őszi eső. Nem értek hozzá nagyon, de szerintem ez a legbíztosabb módja a következő megrendelés bebíztosításának.

Yagry 2012.11.20. 18:46:01

1) Én kapásból észrevettem az egyirányúsítást, aki nem, azt figyelni kéne ilyen esetekben és felfüggeszteni a jogosítványát, és további vezetés leckékhez, vizsgákhoz és PÁV-hoz kötni az újra engedélyezését. Mint ahogy azoktól is el kellett volna venni a jogsit akikre sokszor rá kellett dudálnom a Columbusból az Erzsébet krné felől a Korong felé hajtva, mert fékezés és jobbkezezés nélkül mentek át előttem. Ezeknek nem szabadna hogy helye legyen a forgalomban. De valahogy mindig csak azokat molesztálják akik 50 helyett 65-tel száguldoznak az üres utakon.
2) Az hogy az M3-as felől lejövök a Columbusra, és utána az Erzsébet krné után ne tudjak tovább haladni hazafelé, az nonszensz, és akkor a Korongtól meg megint a Thököly felé egyirányú, ez az elmebetegség súlyosabb formája, ilyenkor azért igazolva látom hogy a közszférában dolgozók miért nem kereshetnek töredéke annyit se mint a versenyszférában, ezeknek a kreténeknek ápolási díjat kéne kapni, nem fizetést.
3) A Korong utcán a Mexikói felé haladva az Amerikai úthoz érkezve én is tapasztaltam hogy annyira megemeli a kocsi orrát a piros rész h sokkal nehézkesebb a kilátás és lejobbkezezés, még egy fejlövés a tervezőnek
4) Az Amerikai út eddig fő közlekedési útnak számított, ha a területen gyorsan át akartál menni védett útvonalon, és mondjuk utána lámpával akartál a Thököly-ra mondjuk balra menni, vagy keresztbe, arra pont jó volt. Sajnálatos hogy ezt megszüntették, a Mexikói nem tudja ugyanezt a szerepet betölteni onnantól kezdve h lerakták a Thökölyn a betontömböket, ami jogos is volt, mert életveszélyes volt keresztbe menni.
5) Ezek a bicikliutak a vicc netovábbja, remélem az alkotó megpróbál a biciklisávon parkoló autókon végig-cross-bicajozni. Teljesen indokolatlan hülyeség az egész, a valóságtól elrugaszkodott.
6) Az egyetlen aminek örültem hogy a fekvőrendőrök tényleg nem jók semmire. Az igazán zakkantós fekvőrendőrök kitalálójával szívesen kifizettetném a kocsigumijaimat, a felnijeimet, a felfüggesztésemet, a keresztlengőkarokat, meg minden egyes további alkatrészt ami tönkremegy, vagy csak elengedi magát és ami miatt csörgősebbé, kopogósabbá válik az autó ha rendszeresen keresztülmegyek rajta, akármilyen kis sebességgel.
7) Az hogy a Columbus utca így is szerepel a google maps-en, meg Kolumbusz-ként is, az pusztán azt a célt szolgálja hogy az egyszeri ember bárhogy keresi, így is úgy is megtalálja, és ne anyázzon miután fél órája keresi rossz leírással hogy szar a google, nincs rajta.
8) Remélem van annyi tartás a halmozottan sérült tervezőben hogy belátja a tévedését, és megfordítja a Columbus utca Erzsébet krné és Korong utca közti szakaszát, hogy ne legyen ez az egyetlen szakasz fordított irányú ennek a hosszú utcának a közepén, mint az előtte és utána lévő szakaszok.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.11.20. 20:31:47

@bakancsos csirke:

"a bicajosoknak meg a kresz szerint eddig is lehetett szembe menni,"
- HA KI VOLT TÁBLÁZVA!!! - Nem kiabálás, hangsúlyozás!

"Mióta új a rendszer kevesebb autó jön erre és nem kell 10 percet várnom, hogy kikanyarodjak az utcára...igaz az ellenkező irányba tudok csak elindulni, mint szeretnék, de kibírom a plusz 30 másodperces menetidőt, amíg a következő utcán való visszakanyar jelent."
- Barokkos túlzás. Nekem ott egy háztömb megkerülése a KRESZ semmibe vételével is 3 perc.

Leni 2012.11.20. 20:52:22

Itt élek, és örülünk, h végre történt valami, mert a Colmbus u. Helyzete tarthatatlan volt. Az más kérdés, h a köves emeléseknek semmi értelme azon tul h szép - aki akar siman atugratja akar otvennel is.
A csuszkalas felhozasa meg azert meggondolatlan, mert AZ EGESZ ZONA MEGENGEDETT SEBESEGE 30 km/h! Ha betartod nem csuszkalsz.

Szoval orulunk! Koszonomhogy!

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.11.20. 21:00:45

@Leni: Hasonló környéken szerzett tapasztalataim télen, kemény havazásban:

Takarítás három napig nuku.

Fekvőrendőrökön autó el/lecsúszik.

Ahhoz, hogy hazamenjek, az utolsó 350 méterre fel kellett tennem a láncot. Melyre nem volt szükség elötte két hétig a német Alpokban.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.11.20. 21:25:12

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: az alapkerdes az volt hogy egy behajtani tilos tablat hova tegyenek, mert elmeletileg az agyatlan birkaja mar rakanyarodna az utcara

ugy latszik te se tudod betartani a kozlekedesi rendet amit a hatalyos es ERVENYES KRESZ tablak kijelolnek, akkor tedd le azt a jogsit es jarjal gyalog...
fokent hogy azt is bevallod, hogy egy havas fekvorendor odaveri a vezetesi tudasodat

amugy hozzatennem, hogy a sok u.n. "szabalyosan akarok menni de osszeskudott ellenem az osszes behajtani tilos KRESZ tabla" nyalat vero barom az siman betolja magat az egyiranyuba ha eppen meg akar fordulni

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.11.20. 21:33:52

@Leni: en sem ertem ezt a sok sirast hogy egyreszt 30 -as korlatozas van de minek ugyse lesz betartva, a fekvorendor is minek hiszen at fognak rajta rongyolni, de mi van ha megsem hanem lelassitanak, akkor meg az lesz a balesetveszelyes...
es itt is a sok majom ott turhalja az agyat, hogyha 40el akar berongyolni a kis 30al vedett utcaba akkor nem fogja eszrevenni a behajtani tilos tablat

amugy erre a megoldas a SEBESSEG MEGFELELO MEGVALASZTASA, ja hogy a rutinbol vezeto atutazoknak nem teccik?
hat ok szavazzak meg a Papsajtot?
hiaba sir a sok biatorbagyi agglo, a zugloi pogimester az ottlakok erdeket fogja nezni
kesz, vege, nincsen ezen mit filozni...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.11.20. 21:41:13

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe:

" az alapkerdes az volt hogy egy behajtani tilos tablat hova tegyenek,"
- Mit szólnál ehhez: Látható helyre? Ha ez nehéz (Lásd a kép amit küldtek neked!!!), akkor miért nem támogatjuk meg még egy kötelező haladási irány táblával?

" mert elmeletileg az agyatlan birkaja mar rakanyarodna az utcara"
- Ha nem látja, hogy nem szabad, akkor persze. - Keress vissza! Írtam, tudok olyan egyirányú táblát, amit hat évig nem vettünk észre, mert olyan jó helyen volt.

"ugy latszik te se tudod betartani a kozlekedesi rendet amit a hatalyos es ERVENYES KRESZ tablak kijelolnek, akkor tedd le azt a jogsit es jarjal gyalog..."
- Tudtál róla, hogy csak a látható táblákat lehet betartani? Ha egy táblára egy fórumon a hozzászólók kb 50%-a azt mondja, nem látszik, akkor feltételezem, nem a járművezetők fele vezet fehér bottal, hanem esetleg valami van abban a fránya láthatatlanságban.

"fokent hogy azt is bevallod, hogy egy havas fekvorendor odaveri a vezetesi tudasodat"
- Úgy kellett átmenni a fekvőrendőrön, emelkedővel tarkított utcában, ahol a fekvőrendőr az út tengelyére nem merőleges volt, hogy kétoldalt a tükörtől 5-20 cm-re parkoló ingóságokban ne okozzak kárt. Havas szélvédőn nem jó betétlapot hagyni, mert vizes lesz.

- Lehet KRESZ betartást mantrázni, de kiemelem mégegyszer: Betartani csak azt lehet, amit látok.

Pár éve a rendőr fel akart jelenteni, mert megfordultam a dupla záróvonalon.
- De hol a záróvonal?
- A hó alatt!
- De nincs ott!
- De ott van!
- De nem lászik

Ő megértette, pedig rendőr.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.11.20. 21:52:22

na megneztem a fel evvel ezelotti rendet hogy a behajtani tilos hogyan van a Gyarmat utcara
ott a norc.hu meg lehet nezni

a Gyarmat utca ugye egyiranyu a varosbol kifele
na most a Ronan van egy kotelezo haladasi es egy behajtani tilos
a Laky Adolfon csak egy behajtnani tilos tabla van az is a beton oszlopon

akkor gondolom aki ebbe az ujonnan kialakitott egyiranyuba berongyol az eddig is kihasznalta a boldog tudatlansag allapotat az ut leroviditesere :)))

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.11.20. 22:02:17

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: oszinten, en az egykezest leszarom, betolom magam es onnan fordulok meg, es siman be is tolatok
csak nem hangoztatom fennen hogy en vagyok a felkent minden szabalyt minden aron betarto lovag, mert eppen a 40el bevett kanyarnal elsuhantam a behajtani tilos mellett, mert ez igy egy kisse erdekes erveles :)

amugy a masik kerdes izgalmasabb, most ott egy lako-piheno ovezet tabla lett kirakva? vagy csak egy 30as tabla?

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2012.11.20. 22:46:52

a rutinbol behajtok az egyiranyuba mazsolakkal meg tele a ficerem...
mert kellene tabla hogy forgalmi rend valtozas mi? es komolyan is gondolja aki azt mondja :))

ahol felnottem ott benyomtak egy egyiranyu utcat es a valtoztatas utan 5 evvel jott nekunk jobbkezrol a kiscsoka, oszt dudalt...
mondom 5 evvel a valtoztatas utan, es akkor franko dumaja volt, hogy de ezt megszokta hogy ott hajt be...
kar hogy nem 2 millas az autom mert az ilyen majmokbol meggazdagodnek :)))

Ványadt bácsi 2012.11.21. 09:59:30

@OkoskaTo:rp: én sem értem, hogy a térköves kiemelkedés mellett miért hagytak ki egy kb. 30 cm széles aszfaltcsíkot? Mindenhol megvan, kivéve két dudornál (Thökolytől számolva), ott viszont olyan vályú van már most is, hogy bringával küllőtörő, autóval meg felnigyilkos.

tízpercbringa · http://tizpercbringa.blog.hu/ 2012.11.21. 20:28:45

A sok okosnak, a képeken kerékpáros nyom van.

"Az úttesten, burkolati jellel kijelölt kerékpáros nyom (158/k. ábra) jelzi a kerékpárosok részére az úttesten történő haladásra ajánlott útfelületet. Az így megjelölt úttesten fokozottan számolni kell kerékpárosok közlekedésével."
Tehát egy ajánlott felület nem kötelező ott kerékpározni. Ha valaki ráparkol szépen ki lehet kerülni. Az egyirányúban kiegészítő tábla számít a festmény csak plusz segítség.
Egyébként meg lehet ezeket az utcákat úgy is nézni,hogy kétirányúak,de az egyik irányban a gépjármű-közlekedést korlátozták.

vorti 2012.11.22. 09:58:55

Érdekes, hogy a Korong utca kimaradt, minden második saroktól meg kellett volna cserélni a két oldal irányát, a kereszteződéseket is egyirányúsítani, persze szemből, ahol pedig mindhárom irányban behajtani tilos jön szembe (értelemszerűen visszafelé is), oda még kerüljön egy "ön már itt éli le az életét" tábla...

Szarkazmus nélkül: valaki meg tudja magyarázni, miért ennyire divatosak mostanában az egymással "szembenéző" egyirányú utcák? Egyszerűen nem látom az értelmét.
süti beállítások módosítása