7297170074_32af67c6f9_c.jpg_534x800

A mai szép, napsütötte délutánon (mely színes szándékaink és fonalaink tiszteletére dacolt az időjósok véleményével) legalább másfél tucatnyian kiültünk a Deák téri evangélikus templom lépcsőjére kötni-horgolni, turisták és pesti, munkából hazasiető lakosok legnagyobb bámulatára, majd szépen fogtuk a helyben (illetve a leleményesebbek által már otthon előre) elkészített mindenféle szépséges alkotásunkat és felvarrtuk őket a kopár lámpaoszlopokra. Sokan illeték elismerő szavakkal a tevékenységünket, remélem, hogy a továbbiakban is mindenki örömére fog szolgálni és még sokáig úgy marad, ahogy távozáskor hagytuk.

- írja a tegnapi Deák téri eseményről az Egymillió öltés Magyarországon alcímet viselő Varródoboz blogon. További képek a félelmetes gerillákról és tetteikről itt. Kösz a fotókat Tücsi!

Frissítve: egy másik szervező-tettestárs, Wild Judit is elküldte képet, katt ide!

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest deák tér street art belváros v. ker gerillakötés

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr494554179

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kicsilia 2012.05.30. 09:30:27

Értem. De MIÉRT?! Kötöttetek volna inkább a rászorulóknak, minthogy random tárgyakra.. Abban legalább valami emberség is lett volna, nem csak hülyeség. Jó nektek hogy így ráértek :)

kurvaanyátokat köcsög cenzorok 2012.05.30. 10:37:31

@kicsilia: exhibicionisták. Akkor nem lett volna megfelelő visszhangja.

kurvaanyátokat köcsög cenzorok 2012.05.30. 10:38:48

Csak azt magyarázza meg valaki, hogy mi a faszt keres egy ilyen 0 poszt az index címlapon? (napersze azon túl, hogy a szerzője szerkesztőségi tag)

2012.05.30. 11:02:39

Ahogy a képeket nézem ez a "Szabadítsuk ki Geréb Ágnest Egyesület" másodlagos tevékenységi területe(?)
Hát valami gyönyörű...

hörgőszelep (törölt) 2012.05.30. 11:17:29

Ti az'tán nem tudtok semminek sem örülni! Ez arról a művelt nyugatról indult el, én mindig lesz@rom a falábomat, ha ilyesmit látok.

kicsinagy 2012.05.30. 11:41:07

Kötöttek volna inkább meleg zoknit vagy takarót a szegényeknek! Ráadásul drága moher fonalat pazaroltak el; aminek motringja 600-800 Ft!
ááááááááááá
értelmetlenség...

fénycsepp 2012.05.30. 11:42:02

szerintem cuki. mondjuk a gerilla virágültetés mindent überel:)

Zsalugater 2012.05.30. 11:45:11

@hörgőszelep: Egyetértek. Nyugatról csak jó jöhet, és a jelenlegi magyarországi helyzetben a legadekvátabb magatartásforma a deák téri kötögetés. Attól minden jobb lesz.

873ujr3rk 2012.05.30. 12:01:47

egészen eredeti. én olyanról is hallottam, ahol növényeket ültetnek a gerillák. gerilla gardeningnek nevezik. írhatnál arról is, az majdnem ennyire érdekes. meg vannak helyek ahol egy csomó lakatot lakatolnak összevissza az is nagyon jó.

meg van valami egészen új dolog, hogy az interneten fiatalok megbeszélik hogy odamennek valahova és csinálnak valamit aztán meg gyorsan eltűnnek. villanótömegnek nevezné az mr1 szerintem de nyilván nem tudnak még róla, kapjátok fel a témát és szervezzetek egy ilyet én szívesen elemmnék.

2012.05.30. 12:43:40

Annyira fancsaliak vagytok, hogy elképesztő. Ez egy jópofa ötlet, rövid időre megszépíti a közterületet, felvillantja, hogy kreativitással mennyivel élhetőbb a város, és nem, nem hiszem, hogy az oszlopokat be kell vonni kötött anyagokkal, és igen, tudom, hogy ez nem tart örökké, csak egy performansz. De annak jó, vicces, vidám, ha csak pár mosolyt szült, már megérte, nem fájt senkinek. Ennyi erővel meg színházba se járjunk, adjuk inkább a pénzt a szegényeknek, meg vegyünk fekete ruhát, minek a szín és a fantázia. Gyöpös agyú népség, nem való nektek semmi.

Kalamona 2012.05.30. 12:47:12

Olcsó népszerűséghajhászás lenyúlni Rockenbauert..., ha ennyi fizikai munkát végeztek, agyilag nem jutott többre?

Ödönke 2012.05.30. 13:02:16

Nem értem a fikázást. Nektek eszetekbe jutott valami látványos akármikor is? Ezek alapján ne ültessünk dísznövényeket, mert elvesszük a drága földet a búzától?
Pontosan ezek a kezdeményezések teszik élhetővé, vidámmá a várost. Ennek ez a célja. Amikor meg ruhát kötnek az árva gyerekeknek, akkor annak meg az a célja.

dr.86c 2012.05.30. 13:10:55

és hol van ilyenkor a gárda???

vagy legalább renccámot rakjanak rá.

Deszkás 2012.05.30. 13:16:07

@shitgun: Szerint ott a közterület és ezek a lámpaoszlopok szépek, önmagukban, mindenféle ilyen rávarrott hülyeség nélkül is. Sőt! Ezek így most nem szépek, ez nem szépítés, inkább rondítás.

Deszkás 2012.05.30. 13:17:49

@Ödönke: Magyarázd már el nekem, miért lesz ettől élhetőbb a város? Inkább virágot ültetek az elhanyagolt, járdák mellett lévő ágyásokba, mint ilyen hülyeséget csináljak. Annak több értelme van.

bekbórd! 2012.05.30. 13:26:55

Ezt én sem értem teljesen. Akkor látnám értelmét, ha a rozsdás, teleragasztott lámpavasakat díszítenék ki, ahogy a graffitisek (mármint akik az én szememben azok) a lepattant épületeket. Így aranyos ugyan, de szarabbul néz ki a kandelláber, mint alapból.

2012.05.30. 13:36:18

@Deszkás: @bekbórd!: azt ugye tudjátok, hogy ez nincs odaragasztva, hajólakkal lekenve? egy-két nap, és annyi neki, de az is lehet, hogy akció után leszedték, nem tudom, mindenesetre ha nem tetszik, az tiszta sor, de aggódni nem kell, alig tart pár napig az egész.

2012.05.30. 13:38:27

@Deszkás: a virág meg hogy jön ide? Akkor mondd azt is, hogy hülyék, mert biciklutat csináltak játszótér helyett, virágágyást meg motgássérült rámpa helyett. Nincs kapcsolat köztük. Tudom, Afrikában meg éheznek. Össze kéne végre írni a Nagy Nemzeti Dolgok Sorrendjét, mert bármi történik, valaki odalöki, hogy deménaztcsinátákhelyette.

Ödönke 2012.05.30. 13:48:29

@Deszkás: Mert vicces. Meg mert megnézik. Ha voltál európai városokban, azok tele vannak ilyenekkel. És az emberek mosolyognak rajtuk. Ennyi.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2012.05.30. 13:54:59

A Gerillák egyfajta mejmok nem?

Amúgy nincs ezeknek családjuk, munkájuk?

Trackback 2012.05.30. 14:03:58

Nekem jobban tetszenek azok a kandeláberek ezek nélkül a színes rongyok nélkül.

bekbórd! 2012.05.30. 14:08:35

@shitgun: nem aggódom, meg különösebb bajom nincs vele, csak hasznos is lehetne az akció, ha nem az eleve szép tárgyakra kerülnének a ruhák, hanem arra hívnák föl a figyelmet, ami már igencsak cserére szorulna.

Ödönke 2012.05.30. 14:16:37

@bekbórd!: Akkor csinálj egy ilyen eseményt!

Jim 2012.05.30. 14:46:25

Én dolgozom, a feleségemmel nevelem a gyerekemet, igyekszem a családommal és a barátaimmal normális mértékű kapcsolatot fenntartani. Aki ilyenre ráér, tegye, nem zavar, de mégis, ki a fenének van ilyenre ideje? Biztos, hogy be fogja fejezni ezt az exhibicionista mutatványt, amint egy kicsit másra is kell koncentrálnia, nem csak saját magára.

Deszkás 2012.05.30. 15:07:09

@shitgun: Na ez az! Szerinted szép látvány lesz, amikor elkezd szétfoszlani? HA az akció után leszedték, akkor vajon volt értelme? Bár kérdés, meddig tartott az akció. Csak a képeket csinálták meg, vagy mondjuk 1-2 napig így hagyják?

Deszkás 2012.05.30. 15:08:26

@shitgun: Úgy jön ide a virág, hogy mindkét dolog a szépítést szolgálja. Mármint ezek a rákötött anyagok és a virágok.

Deszkás 2012.05.30. 15:09:24

@Ödönke: Én mondjuk Rómában és Firenzében sem láttam ilyeneket. Sőt Jesoloban sem.

kicsilia 2012.05.30. 16:23:23

Ezek a rongyok nem a szépítést szolgálják, hanem hogy odaáll egy tucat marha kötögetni, és naggyonkúl hogy gerillaakció. Csodálom hogy nem készült egymillió fénykép: "némmá jucus, azt a lila pacsnit meg én kötöttem a oszlopra!"

Ebből a lendületből fogom a kinőtt pólóimat, és rákötöm őket a kressztáblákra. Meg ne fázzanak. Ha hozok még két hülyét a legközelebbi kocsmából, akkor elnevezzük gerillaakciónak a nyugati konformista multik elnyomása ellen, és világnapot is csinálok belőle.

stüszi 2012.05.30. 17:05:06

Ja , hogy ez egy performance,vagy mi.
Inkább szeretkeznétek. Azt nem látnák annyian.

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2012.05.30. 17:29:43

Jó, hogy már nincs tél, de hasznosabb dolgokat is lehetne kötögetni.

Yumurdzsak 2012.05.30. 18:01:04

kaufer virágnak megszaladt a keze

nál 2012.05.30. 18:34:42

Kedves kommentelők, egy dolgot nem értek.
Írtok itt mindenféle ötleteket, hogy mit _kellett volna_ csinálniuk.

Ki akadályoz meg titeket abban, hogy megszervezzétek a nektek tetsző akciót? Nekem sem tetszik a kandeláberek kötött ruhája, de nem foglalkozom azzal, hogy más emberek mire fordítják az erőforrásaikat. Amivel nem rongálnak, azt csinálják csak nyugodtan.

Külön vicces a "honnan van idejük és pénzük erre?" típusú kötekedés. MI KÖZÖTÖK VAN HOZZÁ?

Persze könnyű megmondani az okosat, tenni meg nehéz, megértem. De az online fikázással nem lesz jobb az életetek, csak még szánalmasabbnak tűntök.

Gábor217 2012.05.30. 19:12:44

De jó is ez a világ, hogy nem kötelező minden percben csak hasznos dolgot csinálni! :)

Például lehet kommentelni, ami még annyira sem fejleszti a kézügyességet, mint a kötés.

Aki kommentben számonkéri a hasznosságot, az egyből önmagát vonja kétségbe, ami valahol vicces.

Ajánlom Az ember tragédiájából a falanszter jelenetet, az pont erről szól.

Nekem egyébként nem tetszik a Mona Lisa, de eszembe sem jut belekötni Leonardoba, hogy miért nem inkább a szegényeknek adott enni.

Gábor217 2012.05.30. 19:14:25

@dr. Kóser Malac: Ez így van, de arra ott vannak a kínaiak milliárdnyian, meg ezek szerint te. :P

Gábor217 2012.05.30. 19:15:46

@kicsilia: Nem csinálsz semmi ilyesmit, pedig ha páran összeállnátok, lehet, hogy még élveznéd is. Talán rád is férne egy kis önfeledt értelmetlen cselekvés.

Gábor217 2012.05.30. 19:17:40

@Deszkás: Miért kell, hogy legyen értelme? Van ilyen egyetemes szabály, vagy parancsolat? A dolgok csak akkor tehetők meg, ha van értelmük! Én ilyenről nem tudok. A kommentelés sem valami értelmes dolog. Lehetne helyette szemetet szedni a városban, vagy bármit...

Gábor217 2012.05.30. 19:22:06

@Jim: A hozzászólásból némi irígységet vélek kihallani.

Ezek az emberek a barátaikkal kötögettek. Közben jól érezték magukat, sokat mosolyogtak, ami a jó egészség első számú titka és receptje.

Az régen rossz ,ha a napi rutin annyira lefoglal, hogy ilyen (vagy bármilyen) nem szokványos, nem rutinszerű cselekvésekre már nem marad idő. Ha már nincs kreativitás, csak a robot... Na de hát ilyenek az emberek, főleg Magyarországon. Látom őket minden nap a tömegközlekedési eszközökön, vásárlás közben, a postán. És nem irígylem őket.

Deszkás 2012.05.30. 19:52:10

@Gábor217: Igen, az is értelmesebb lenne, mint takarót kötögetni oszlopokra.

Gábor217 2012.05.30. 20:03:02

@Deszkás: Ez biztos, és szerintem ezt kevesen vitatják.

A kérdés az, hogy miért baj, ha ők épp nem akarnak abban az időintervallumban éppen valami értelmeset, vagy hasznosat csinálni? Ez miért zavar például téged?

Őket vajon zavarja, hogy te az időd egy részét még annál is feleslegesebb kommenteléssel töltöd ? :)

Deszkás 2012.05.30. 20:26:44

@Gábor217: Ha nem értelmes és nem hasznos, akkor miért csinálják?

nál 2012.05.30. 20:30:36

@Deszkás:
Mert érdekes és szórakoztató például?

Gábornak igaza van, az itteni kommentelgetés még kevésbé értelmes vagy hasznos, mégis csináljuk. De mi ezzel a baj? Ne mondd, hogy te soha semmit nem csinálsz kizárólag a fun-factor miatt...

Deszkás 2012.05.30. 21:03:15

@nál: Szerintem meg nincs igaza. Az ember mindent okkal csinál, nem ok nélkül. De ezt nem magyarázta meg senki, mi okból csinálták. Nem szép, nem hasznos, nem szórakoztató.
Hogy mi szórakoztató, azt hosszú lenne sorolni. De én inkább maradjunk annyiban, a hobbim szórakoztató. Pl.

Gábor217 2012.05.30. 21:13:43

@Deszkás: Te miért kommentelsz, amikor nem értelmes, és hasznos? Ezt most nem csak a te kommentjeidre értem ,hanem a kommentelésre.

A kérdésedre a válasz, hogy azért csinálják, mert szeretik csinálni.

Gábor217 2012.05.30. 21:14:44

@Deszkás: Aki így tud kötni, annak lehet, hogy ez a hobbija. Ha utálnának kötni, nem csinálnák. Bár lehet, hogy horgolás.

Deszkás 2012.05.30. 21:20:05

@Gábor217: Már miért ne lenne érteles? Megbeszéljük a dolgokat.

Gábor217 2012.05.30. 21:40:07

@Deszkás: Ők meg fejlesztik a kézügyességüket, és a végén egy köztéri objektumot felöltöztetnek, ami bennük jó érzést kelt. És a legtöbb járókelő megnézi, elmosolyodik, meglepődik, foglalkozik vele, beszél róla, kommentel róla.

Ha ők nem kötik be ezeket a tárgyakat, akkor mi most nem tudnánk ilyen értelmesen megbeszélni.

Értelmet tehát lehet keresni benne, a hasznossága pedig az, hogy néhányan elmosolyodnak, elcsodálkoznak, hogy nahát, mi ez a jópofa dolog? És ezét már megéri.

Meg jó úgy gerilláskodni, hogy amit csinálok, nem marad ott örökké. Pl. ha letérkövezek egy teret, az sokáig ott marad. Hiába nem tetszik sokaknak. Az aszfalt is be tudná tölteni ezt a szerepet. A bekötött villanyoszlop max pár napig marad ilyen, így akinek nem tetszik, legközelebb már nem kell ezt látnia. Akit viszont jókedvre derít, annak már megérte.

A jó hír az ,hogy tőled senki nem várja el, hogy ilyet csinálj :)

A kerékpártárolók bekötése pedig hasznos is, mert nem fém a fémhez ér, hanem puha fonalhoz, így védi a festést :)

napraforgolódó 2012.05.30. 23:23:09

Nagyon elszomorító ez a zsigeri rosszindulat, ami itt terjeng. Nem értem, hogy kinek és miért fáj, hogy pár ember összejön és készítenek valamit, még ha a köznek nem is hasznos. Nagyon könnyű osztani az észt, hogy mit és hogyan kellett, vagy nem kellett volna.
Lefogadom, hogy kiscsilla még egy gombot sem tud felvarrni. Azok szoktak így irigykedni, akik kétbalkezesek és nem tudják értékelni az alkotás örömét.
Ha már szeretkezésről esett szó, csillának is javasolok egyet-kettőt belőle, hátha kicsit megszépül a világ számára. Legalábbis ilyen kommentet csak boldogtalan ember tud írni!

napraforgolódó 2012.05.30. 23:29:53

Elírtam nem kiscsilla, hanem kicsilia. Késő van és fel is dühített.
De attól még igaz!

épészmérnök 2012.05.31. 01:02:35

Ne csüggedjetek, kedves és jópofa az ötlet, hála istennek, hogy vannak még emberek, akik játszanak.
Megosztottam a facebook-on, a külföldi barátaim is jót mosolyogtak.
Pusszantalak, drágáim :-))))

nál 2012.05.31. 11:57:23

@Deszkás:

Szerintem te már a NER alapján működsz, és Orbán "az ember, aki sosem hazudott" Viktor után te leszel "az ember, aki mindent okkal csinál, de legalábbis csak szép, hasznos, szórakoztató dolgokat".

Mellesleg nekik valószínűleg szórakoztató volt, ami bőven elég ok ilyesmire. Jó móka, és kész. A te hobbid meg százmilliók számára unalmas, ostoba tevékenység. (Mi is a hobbid?)
Ennyire nehéz egy kicsit kimozdulni a saját világodból, és megpróbálni beleélni magad mások helyébe? Egyszerűen el kell fogadni, hogy az emberek különböznek, és különböző dolgokat tartanak érdekesnek, szépnek, hasznosnak - hála az égnek. Csak az a szomorú, hogy ezt még mindig magyarázni kell.

Egyébként mondd, szerinted a képzőművészetek hova sorolandók? Ha egy mű se nem "szép", se nem "hasznos", se nem "szórakoztató", akkor tiltsuk meg a létrehozását? (Közbevetőleg: érdekelne, hogyan méred ezeket a paramétereket... Egy festmény például akkor hasznos, ha megfelelő méretben kitölti a falat?)
Az előadóművészek meg általában véve feleslegesek?

(Diszklémer: Nem akarom a lámpakötögetést művészeti ággá emelni, pusztán rávilágítok arra a tényre, hogy az általad felsorolt kategóriákba sok mindent nem lehet besorolni.)

Deszkás 2012.05.31. 13:37:26

@nál: Nos. Nem hiszem, hogy abba az irányba kellene elmenni, mi is a hobbim. Biztos van olyan, akinek unalmas. De semmiképen nem hiszem, hogy bárki rá mondaná, hogy ostoba. (Ahogy én sem mondtam senkire és semmire.) De ez messze vezetne és félek, személyeskedés lenne belőle.
Nem, nem nehéz beleélnem magam mások helyébe. De az övékbe nem tudom.
Festmény: Ne gyere hülyeségekkel! Nem azt mondtam, hogy egyszerre legyen szép, hasznos és szórakoztató, stb. A festmény pl. ezek közül elég, ha csak az egyik dolgot teljesíti. Van olyan festmény, ami szórakoztató, van olyan, ami szép, van olyan, ami hasznos. Mellesleg a festés ugye művészet, mint a költészet, vagy az írás. (Nem levél és kommentírás. :D )
Az előadóművész miért lenne felesleges? Miből szűrted ezt le? Szerinted az előadóművészek nem szórakoztatnak?
De tényleg, mondd már meg nekem, miért kellene örülnöm, hogy a gyönyörű lámpatesteket ilyen kötött mizériákkal borítják be? Finoman szólva, nekem nagyon nem tetszik, amit ezekkel a lámpatestekkel műveltek. Korábban írtam, hogy ha egy elhanyagolt, rozsdásodó lámpatestre csinálnának ilyeneket, azt mondanám oké, mert feldobja, mert eltakarja a hibákat.

Deszkás 2012.05.31. 13:40:47

@napraforgolódó: Kedves napraforgólódó! Semmiféle zsigeri rosszindulat nincs itt. Nem is tudom, miért véled ezt felfedezni az első hozzászóló véleményében. Csupán elmondta, hogy neki sem tetszik, amit csináltak. De ettől te miért lettél dühös?

nál 2012.05.31. 14:21:34

@Deszkás:

A végére válaszolok először: nem kell örülnöd. Épp elég, ha nem kezdesz mindent szarral dobálni, ami neked nem tetszik. Ismered a sokat idézett mondást a véleményről...

És most a többihez, röviden: tényleg az érdekelne, hogy hogyan méred - a példánál maradva - egy festmény szépségét, hasznosságát, szórakoztatóságát.

Azt írod:
"Van olyan festmény, ami szórakoztató, van olyan, ami szép, van olyan, ami hasznos."
Tényleg ennyire bonyolult belátni, hogy a kategóriáid hülyeségek? Miért akarsz mindent ezekbe belezsúfolni? Vegyünk egy példát, Picasso Guernicája. Szépnek szép? Egyeseknek igen, a többségnek nem. Hasznos? Hát, lehet belőle kifestő óvodásoknak, meg mondjuk elég nagy, szóval akár a hulló vakolatot is el lehet vele takarni. De azért hasznosnak nem mondanám. Szórakoztató? Megint csak nehezen hiszem.
Picasso azért festette, hogy üzenjen vele, mert mondani akart valamit. Erre aztán sosem fogsz utilitást számolni, mégis fontos, hogy ez a mű létezik.
De hozhatom példának mondjuk Pollock vagy De Kooning (és még számos ismert, meg még több ismeretlen festő) bármelyik festményét, egyik kategóriába se fogod tudni besorolni. Persze ilyenkor szokott jönni a "ez nem művészet" c. kirohanás...

Aztán előadóművészből sem csak szórakoztató van, az élet nem áll ám meg a Fásy mulató - Megasztár tengelynél. Nézz meg egy Ibsen vagy egy Pinter darabot, azok hova is tartoznak?

Természetes, hogy az ember kategóriákat alkot az életben, így működik az agyunk. Amit te mutatsz, azt viszont úgy hívják: korlátoltság.
Elismétlem, amit az elején írtam: nem kell örülnöd. Nem kell őket támogatnod. Megoszthatod mindenkivel a negatív véleményedet. Csak annyit kell tenned, hogy ha valakinek nem érted egy ilyen ártalmatlan tevékenység mögött a motivációját, akkor nem benne kezded keresni a hibát, hanem magadban.

napraforgolódó 2012.05.31. 14:30:56

Kedves Deszkás! Nem tudom olvastad-e a fent említett kommentet részletesen? Aki ilyeneket ír, idézem: "odaáll egy tucat marha kötögetni", "Ha hozok még két hülyét a legközelebbi kocsmából", az számomra engedelmeddel rosszindulatot feltételez.
Ami a kérdésedet illeti. Azért lettem dühös, mert ezek az emberek értelmes, okos nők, asszonyok, anyák és akkor jön egy ilyen kicsilia és lehülyézi és lemarházza őket...
De ha úgy tetszik nézhetjük onnan is, a vasárnapi kezdeményezést, hogy igen, bizony kihaló félben lévő hagyományt próbálnak újraéleszteni, népszerűsíteni, jelesül: a kézimunkázást. Most ezt a módját választották. Szerintem abszolút üdvözítő lenne, ha visszakerülnének a köztudatba, a kézzel készített, minőségi, egyedi termékek.
De már nem vok dühös :))

Deszkás 2012.05.31. 14:33:39

@nál: Nem hiszem, hogy szarral dobálóztam volna! A többire már nem is válaszolok inkább, messze menő vita ez. Miért nem térünk vissza a tárgyhoz, ezekhez a kötött valamikhez?
Próbálom megfejteni a motivációt, de nem látom. És már megbocsáss, de nem magamban fogom keresni a hibát, mert úgy látom, nem én vagyok így ezzel egyedül. Többen kifejtették itt, hogy nem tetszik nekik ez a dolog. Nem tudom, hogy akkor miért magunkban kellene a hibát keresni, mert nem értük meg ezeket. Sajnálom, hogy időt fecséreltem az ide beírással, mert úgy látom, a véleményemet kezded, kezditek el véleményezni, nem pedig azt kezdjük megfejteni, mi is itt a motiváció. Mert én arra lennék kíváncsi, de ezt ti magatok sem tudjátok.

Deszkás 2012.05.31. 14:34:45

@Deszkás: "nem értük" helyett: "nem értjük"

Deszkás 2012.05.31. 14:38:12

@napraforgolódó: Bocs, azt nem olvastam, valahogy kimaradt. Az tényleg érdekes. Igazad van.

nál 2012.05.31. 18:14:05

@Deszkás:

Messze menő vita, persze. Ez a legjobb válasz arra, amire nem akarunk igazán válaszolni...
Nem kell egyébként a vita, pont elég lenne, ha az általam említett műveket, művészeket (meg a XX. sz. művészetének jelentős részét) besorolnád a szerinted létező kategóriákba. Vagy ha csak megpróbálnád kitágítani a korlátaidat.

A kérdésedre pedig a válaszom:
(Lassan mondom, hogy mindenki megértse!)
Azért csinálták, mert nekik érdekes móka volt. Kitalálták, megszervezték, lebonyolították.
Nem volt kötelező, nem rongáltak, nem botránkoztattak meg senkit, és még csak nem is "közpénzeket" használtak.

A motiváció az volt, hogy rendhagyó módon akartak érdekeset alkotni, és közben jól érezni magukat. Ennyi bőven elég.

(A hibát pedig ez esetben nyugodtan keresheted magadban, az, hogy valamit sokan csinálnak, egyáltalán nem garancia arra, hogy az úgy van jól. Egyébként a kommentjeidből látszik, hogy nem vagy hülye, csak éppen teszkós szatyorban élsz. De lehet ezen változtatni, ne add fel!)

Deszkás 2012.05.31. 20:24:29

@nál: Látod ez a baj. Most sem a lényegről beszélünk, hanem elkezdesz engem minősítgetni. Aminek itt nem kellene témának lennie. Nem tudom, miért kell személyeskedni. Egyébként mit értesz te teszkós szatyorban élés alatt? (És miért én vagyok a téma?!)

nál 2012.06.01. 11:07:21

@Deszkás:

Hm, vajon mi lehetett a motivációm az előző hozzászólásom írásakor? Hogy szépet írjak? Hogy hasznos legyek? Hogy jól szórakozzak?

(Mellesleg a lényeg ott van. Minden kommentemben leírtam. Olvass.)

szájhúzó kutya · http://szajhuzokutya.blog.hu 2012.06.02. 06:38:31

Az ötlet vicces, de a kivitelezés a szokásos ótvaros silányság!

Németh András 2012.06.05. 11:10:56

@873ujr3rk: mondjuk lakatolósdi ettől a helytől olyan 40 méterre van legközelebb :) belvaros.blogspot.hu/2010/09/szerelmesek-lakatjai-budapesten.html

de ezek szerint van a Szabi hídon is meg Pécsett (a magyar numero1) hvg.hu/panorama/20110804_szerelemlakat_szabadsag_hidon

Németh András 2012.06.05. 11:13:40

@stüszi: ha a téren csinálják azt is sokan látják :D

jozsineni 2012.06.05. 12:25:36

Randának randa, de legalább céltalan is.
süti beállítások módosítása