Ez az ijesztő képet tegnap készítette BDZSH (a szép emlékű Városképp bloggere) a Reviczky utcában, pár háznyira a Szabó Ervin Könyvtár központi épületétől. A lehulló oromzat önmagában is szomorú dolog, de más is eszünkbe juthat róla. További fotók és gondolatok alant:

A Szabó Ervin Könyvtár közelében - fotó: BDZSH


Szevasz!

Ezek a felvételek ma (2012. március 7.) készültek a Szabó Ervin Könyvtár központi épületének utcájában, pár házzal odébb. Elég forgalmas járdaszakasz, igazából kisebb csoda, hogy nem sérült meg senki, csak az autó A főpárkány széle szakadt le egy körülbelül 50-70 centis szakaszon, mészkőtömbbel, konzollal, és némi tűzfallal és cserepekkel együtt.

Igazából azért küldtem el ezeket neked, mert ez újfent rávilágít arra a problémára, hogy Budapest történelmi városrészeiben még mindig milyen nagy mennyiségben vannak iszonyatos műszaki állapotú házak. És arra is rávilágít, hogy az a Tarlós István, aki előszeretettel hánytorgatja fel a "Demszky-korszak bűneit", az egyik legnagyobb valós bűnt, ti. a lakásprivatizáció mikéntjét, sosem emlegeti. Pedig megkérdezném, hogy normális dolog volt-e korábbi bankszékházakat, bérpalotákat, városi palotákat és szállodákat kispénzű nyugdíjasok, minimálbéren tengődő családok, és más, az ilyen épületek fenntartásához elégtelen keresetű tulajdonosok kezére adni. És még ha csak fenntartásról lenne szó.

Rengeteg épület lett úgy társasház, hogy súlyos százmilliós (néha a milliárdos értékhatárt is elérő) munkákat lett volna szükség azonnal eszközölni rajtuk. És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy micsoda urbanisztikai lehetőség volt, hogy az épületállomány lényegében egy kézben összpontosult a rendszerváltást követően. Rehabilitáció helyett azonban egy-két szerencsés kivétellel (lásd külső-ferencvárosi rehabilitáció) a lakások piaci áron alul való elpasszolása, arra volt jó, hogy konzerválták azt a romhalmazt, amit szegény lakókra az IKV hagyott rá.

Az a támogatási összeg pedig, amelyet a főváros és a kerületek évente adnak felújításra, csepp a tengerben. Ha végignézünk a fontos utakon, ott sem ebből a pénzből, hanem zömében a sokszor szidott, reklámhálós állványzatokból kinyert pénzen újultak meg a homlokzatok. Elrontott egy dolog ez az egész.

Üdv

BDzsH

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest rom palotanegyed reviczky utca viii. ker omlásveszély

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr104297754

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gergo · www.indafoto.hu/ppgergo 2012.03.08. 17:09:44

Remeljuk, volt Cascoja a szgk tulajdonosanak... :|

(aki esetleg felhaborodna: egy ismeros autosnak csak egy leeso cserep utott lyukat az autoja tetejen, a biztosito nem fizet, csak Cascora tudja megcsinaltatni az autot. Nem ket fillert bukott szerintem igy is)

Cucurbita Maxima 2012.03.08. 17:48:13

@gergo: ebben az esetben a ház biztosítása kell álja a cehhet... tévednék?

gergo · www.indafoto.hu/ppgergo 2012.03.08. 18:04:07

@Cucurbita Maxima: "A biztosító levele megérkezett, melyben leírták, hogy "...a rendelkezésre álló dokumentumokból megállapítható, hogy a Társasház a tetőszerkezet, a héjalás karbantartásával mindent megtett azért, hogy hasonló események ne következhessenek be. Továbbá nem a felújítási munkálatok hiány, hanem a vihar miatt következett be a héjalás megbomlása - melyért a Társasház nem tehető felelőssé. A vihar által okozott károk vis major károkozásnak tekintendőek, melyért a Társasház szintén nem felelős.""

drhlaszlo · http://kskozlony.blog.hu 2012.03.08. 20:08:31

Az egész lakásprivatizácót elhibázott dolognak tartom: egyrészt az önkorik bevételei sem lettek óriásiak (legalábbis a meglévő vagyonhoz képest), hiszen a lakások zömét már az akkori árakhoz képest is potom pénzért adták el a bérlőknek; másrészt a jelenlegi tulajdonosok addig abban szocializálódtak, hogy majd "jön az IKV és megoldja", karbantartja a lakásokat.
Ezért ezekre az épületekre nem költenek, és ne gyertek azzal, hogy nincs is miből, aki nem tudja a tulajdonához kapcsolódó terheket viselni (például, hogy ne barmolja szét más tulajdonát), még úgy sem, hogy előtakarékoskodik/hitellel felújít, annak Mária-Valéria telep való, nem tulajdon.

SvenH. (törölt) 2012.03.08. 21:16:33

@Cucurbita Maxima: mindegyik esetben a tarsashaz allja a cehhet, csak ha volt CASCOja a foszernek akkor nem neki kell jarni a birosagra :)

SvenH. (törölt) 2012.03.08. 21:18:47

@KicsiSáti: en is sajnalom szegeny ottlakokat...
lenge 20 - 30 millas lakasba kerultek bele mai aron szamitott 3-4 millas teherrel
szerintem kellene oket segiteni
hiszen aki pl. az ozdi ciganysor mellett vett anno hazat az szivesen dobna be a felujitasra penzt

2012.03.08. 21:58:57

Az igen. Ma sétáltam is arra, szerencsére pont nem a könyvtárba mentem.

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2012.03.08. 22:47:39

Az a fő gond, h ebben az országban még mindig rengetegen vannak akik azt gondolják, h nekik alanyi jogon jár bármi is.

Pedig egy nagy frászt jár. Ezek a lakók azt hiszik, h mert lehúztak egy 120 nm-es, 4 m belmagasságú nagypolgári lakásban egy életet (mert anno vhogy úgy alakult, hogy kapta, örökölte vagy beleszületett) akkor ő most már onnan megy a temetőbe akkor is, ha történetesen azt nem tudja fenntartani.

Pedig a tulajdon nem csak jogokkal hanem kötelezettségekkel is jár, minta ahogy pl. az autó esetében gyönyörűen ki is kényszeríti az állam a dolgot.

Itt is azt kéne. Megnézni, h melyik lakó mennyit bír anyagilag, aztán ha nem megy, akkor viszlát belváros, viszlát várnegyed, viszlát Andrássy út, vár a Havanna lakótelep.

De nem. Megvárjuk, míg minden összedől Mari néni meg Dezső bácsi feje felett...

És ez történetesen akkor is így van, ha emberünk 20 éve az önkormányzattól megvette a lakást töredék áron.

(a biztosítós dologhoz: nem minden háznak van biztosítása, pl. anyukámék paneltömbjén sincs. Ha arra várna a gazdi, h az fizessen hát várhatna.)

lwcolors 2012.03.08. 23:28:41

Ez szomorú dolog.
Viszont aki régebbi családi házban él, annak természetes, hogy sokat kell a házra és az egyéb dolgokra (kert, kerítés stb) költeni. Nekem pár éven belül fel kell újítanom a tetőt, ami olyan 1 mill lesz, ennyi, ez természetes, hozzá tartozik a családi házhoz. Viszont városi ismerőseim legtöbbje fillérekért jutott hozzá a cikkben szereplőhöz hasonló házakban lévő lakásokhoz, de még a közös költséget is sokallja, és géppisztollyal se lehet rákényszeríteni, hogy a házra is költsön, és nem látja be, hogy ez hosszú távon nem megy. Sebaj, még pár évtized felújítás nélkül és összedőlnek.

TH 2012.03.09. 00:11:01

Bár nem ilyen szédületes iramban, mint Budapesten, de Prágában is eladták a lakások jelentős részét a kerületek. Viszont a lakók igen komoly összegeket fizetnek a felújítási alapba (a prágai átlag 3-400 forint négyzetméterenként)...érthető, hogy a hatalmas nyugdíjak és fizetések miatt nem lehetne elvárni Budapesten ekkora összeget, de mondjuk legalább feleekkora összeget érdemes volna félretenni felújításokra ott is...és igen, aki nem bírja a költségeket, az költözzön kisebb lakásba, ld @klarky: hozzászólását. A tulajdonos felel a tulajdonáért...

andriska 2012.03.09. 00:42:08

Külső-Ferencváros azért csak mérsékelten jó példa: a rehabilitáció az épületek 80%-ának eldózerolásával járt, a maradékot pedig beépítették teljesen igénytelen modern épületekkel, akárhogyan. Kétségtelen, hogy meghagyták a környék utcaszerkezetét, de ezen kívül nem sok maradt.

Vittore. 2012.03.09. 06:18:21

Kispénzű nyugdíjasok? Én meg pont úgy tudtam, hogy a régi rendszer pártkatonái és csókosai szereztek meg egy csomó villát, ahogy legalább is Zuglóban látom, aztán most meg a szegény nyugdíjukból nem bírják még felfűteni sem! A szegény nyugdíj persze átvitt értelemben értendő, ez ugye alapból nekik 130-200.000 forint, de manapság ekkora hodályokhoz még ez is kevés, a fiatalok meg küszködnek a kis lakások megszerzésével is...

McKinney 2012.03.09. 06:47:41

bocsánat laikus vagyok, de jól értem, hogy itt most az az igény került megfogalmazásra, miszerint földönfutóvá kellett volna tenni anno kb. másfél milla embert?

Marianka55 2012.03.09. 07:30:01

Palotanegyedi tapasztaltatom szerint nem csak pénz kérdés a házak felújítása. Oka például az előző társasházi törvény ami szerint 100%-os szavazati arány kellett a változtatásokhoz. Probléma az is, hogy különböző érdekek nehezen hozhatók közös nevezőre. Az időseket nem mindig érdekli a kosszal, piszokkal, zajjal járó munkálatok. Új keletű probléma az önkormányzat által támogatott, diák negyedé alakulás. Mind kevesebb állandó lakos legyen. Több rendezvényen is elhangzott, hogy azt szeretnék, ha minél több egyetemista költözne a negyedbe. Az átmenetileg (tanulmányok alatt) használt tulajdon állapota nem érdekel senkit. A megmaradó tulajdonosok gyakran kisebbségben maradnak egy egy felújítás megszavazásakor.

Végül de nem utolsó sorban, ezeknek a lakásoknak a fenntartása nem éri el a panelekét. Aki nem tudja megfizetni a felújítási alapot az egy panel fűtését pláne nem tudja. Arról sem szabad elfelejtkezni, hogy egy idős ember nem biztos, hogy idegen környezetben ugyan úgy tud élni, meg tudja tanulni az új körülményeket. A régi lakók figyelnek egymásra, segítik egymást stb.

indapass90210 2012.03.09. 07:39:07

@gergo: azért nem minden lehulló dolog a vihar miatt esik le.

Egyszer pont Bp.-n, valahol a 4-6-os vonala melleti kis utcában este parkoltam le, amikor láttam, hogy egy szép, méretes vakolatdarab esik lefele, majd csapódik bele egy g astra szélvédőjébe. Hagytam ott egy cetlit a tulajnak, hogy mitől lett "pókhálós" az ablak, meg telszámot, ha esetleg kell tanú. Pár nap múlva felhívott, hogy köszöni szépen, mindent rendeznek a ház biztosítására.

Ettől függetlenül nem csodálkozom, hogy a biztosító mindent megpróbál, csak fizetni ne kelljen.

fkorbi 2012.03.09. 08:02:10

@Marianka55: "Végül de nem utolsó sorban, ezeknek a lakásoknak a fenntartása nem éri el a panelekét."

hát, egy huszonéve le nem cserélt ablakú, négyméteres belmagasságú, konvektorral fűtött 90 m2-es szörny fűtési költsége szerintem még több is lehet, az ott lakó max azon trükközhet, hogy kevesebb szobát fűt fel, és azt is csak 18 fokra...

na-ki 2012.03.09. 08:04:38

ÖT ÉVENKÉNTI MŰSZAKI VIZSGÁT A LAKÓHÁZAKRA IS!

A bányászokkal (Bányafelügyelet) már rendszeresen el kell végeztessék az üregek, pincék biztonsági vizsgálatát a tulajdonosok. Például a budafoki gombatermesztő, bortároló pincéket rendszeresen ellenőriztetni kell a felügyelettel. ott a veszély a beomlás vagy a födém leválása.

zum trucc 2012.03.09. 08:16:22

Ugye, azért a tények is számítanak.
A lakásprivatizáció talán 1975-től, (Demszky talán érettségizik) azt a valós tényt foglalta telekkönyvbe, hogy a tanácsi bérlakás bérlói tulajdonos híján kvázi tulajdonként cserélhették, felújíthatták stb. lakásaikat.
Eleinte, ki tudja miért, (én azért sejtem) tényleg igen olcsón, a szabadpiaci ár felénél is határozottan olcsóbban és kedvező részletfizetésre adták, majd a vége felé megemelkedtek az árak, a részlet lehetősége maradt.
A szockó időben az állam úgy gazdálkodott a bérlakásvagyonával, mint mindig minden mással: szarul. Óriási, korrupt és impotens bürokráciát (HKI. IKV) épített ki, de a lakókkal általában packáztak. Sok lakást úgy adtak el, hogy a házak azonnali felújításra szorultak volna. A bevételből nem segítették a felújítást.
A nyugdíjas lakók szokott építő hozzáállásukkal maratoni és eredménytelen közgyűléseket generáltak.
De. Felélénkült a lakásmobilitás, lassan, de néhány házat elkezdtek felújítani. Azért ez is számít. Egy teljesen reménytelen, romosodó város lassan és határozatlanul fejlődni kezdett.
Persze, a technicista logika szerint a lakásokat pénzes befektetőknek kellett volna adni, akik felújították volna a házakat. De
akkor mi lett volna a lakókkal?

Roy 2012.03.09. 08:18:43

@Cucurbita Maxima: Egyáltalán van a háznak biztosítása,és mire. A legtöbb társasház semmiféle biztosítást nem köt. Elvileg a kár a lakóközösségre is terhelhető bírósági perrel.

2012.03.09. 08:32:17

Demszky még szabadlábon van?

jaromil · http://xibalba.blog.hu/ 2012.03.09. 08:42:35

A háznak kötelező, hogy legyen biztosítása. A biztosító meg irkálhat akármit. Ha egy ilyen tető darab lehullik, akkor előbb-utóbb fizetniük kell nincs mese. Persze próbálkoznak, de ha az ember fenyegeti őket, akkor fizetnek. Legalább is nekem fizettek mindkét alkalommal. Ha meg nem, akkor bíróság. Három év, de a végén fizetnek.

fda 2012.03.09. 09:01:36

@gergo: "Remeljuk, volt Cascoja a szgk tulajdonosanak"

Ehhez épp semmi szükség a casco-ra, hiszen az köztudottan az önhibás kár, illetve ismeretlen károkozó ellen véd.

Itt egyszerű a képlet, meg kell csináltani az autót, és a számlával becsengetni a közös képviselőhöz.

fda 2012.03.09. 09:08:16

Egyébként marhán meg kellene büntetni azokat a tulajdonosokat, akik hagyják ilyen állapotúra öregedni a házukat. Ha már nem lehet megjavítani, akkor bontsa le és építsen újat. Nem lehet évtizedes nemtörődömségre azt mondani, hogy szegény vagyok.

A műszakin sem mehet át egy autó 3 kerékkel, csak mert szegény tulajnak milyen drága lenne megjavíttani.

Nem mehetek el nyugodtan egy ház mellett, mert a tulajdonosa lehet hogy 60 éve nem költött rá semmit az ablakpucoláson kívül?

Segna 2012.03.09. 09:08:53

@McKinney: Igen, nagyon komoly dilemma volt ez anno, és nem csak a lakóházaknál. A rendszerváltás feszültségében ez a kenyértörést (sem) merte bevállalni a politikai "elit".
1. Fizess valós piaci árat, és engedjük el a kezed, légy felelős és önállóan döntő tulajdonos
2. maradjon meg a jóságos paternalista állam aki "gondoskodik" de cserébe persze beleszól, sápot húz, szabályoz és eltartatja a bürokratáit stb.
3. és rossz magyar szokás szerint jöttek különféle "áthidaló" kompromisszumos, ügyes, magyaros, felemás (helyenként ráadásul más és más) megoldások.
Nálunk a határnál azt kellene kiírni ország jelszóként, hogy a KECSKE IS JÓLLAKJON ÉS A KÁPOSZTA IS MEGMARADJON! Ja, és csak semmi szex,(b*szogatás) magyarok vagyunk!
Most meg csodálkozunk, vért izzadunk, aztán vagy jön valami zseniális és kreatív ötlet... vagy nem.
A legendás magyar kreativitás gyökere, a lustaságunk és restségünk és a hibáink kései felismerése.

báró Csekonics 2012.03.09. 09:27:25

@gergo: ez az első 'formalevél' ilyen esetben - ha csak a fele elfogadja, hogy így járt, akkor már jól jártak. Ilyenkor kell egy finom, de határozott második panaszt írni hogy lássák, komolyan gondolod.
Nekem bejött.

öregmogyi 2012.03.09. 09:31:12

@Segna: piaci áron senki nem tudta volna megvenni, és az állam nyakán marad. Ugyanúgy rohadna az egész város, mint mondjuk a Várbazár.

Azis kérdés, hogy amikor a lakók megvették, akkor a befolyt pénzzel mit csinált az IKV? (vagy az önkormányzat)
Jó.. olcsó volt, de azért 20 lakás árából már csak fel lehetett volna újítani a házat. Vagy egy részét visszaforgatni.

KissGecihuszár 2012.03.09. 09:32:38

Tessék, egy újabb ékes bizonyíték a lerohadó -miután már az országot, a VIDÉKET lerohasztotta- vízfejről! Lehet itt várni a csodát, különböző szép,színes, szélesvásznú -valójában nettó parasztvakítással felérő- terveket szőni,de lássuk be, ennek a rohadásnak csak úgy lehet véget vetni, ha csökkentünk. Csökkentjük a bp-n lévő cégek számát -az agglomerációsakkal egyetemben- , tehát ezzel -mivel a biztos melóhely ma nagy kincs- sok ott melózó is költözne a vidéki városokba -esetleg falvakba, hisz pl az NSZK-ban sok nagymenő cég falvakban működik és mint látjuk, igen nagy hatékonysággal-, ergo lehet bontani. Lehet annulálni a városszéli panel nyomortelepeket, hiszen azok is kezdenek mind ép.gépészetileg, mind pedig a külső panelszerkezetek tekintetében elrohadni, továbbá bonthatóak a belső kerületek végletekig lerobbantott, akár a háború óta érdemben fel nem újított épületei. Helyettük CSAK zöldfelületek képezhetőek, hiszen "szeretett" fővárosunk "büszkélkedhet" az EU tekintetében a legkevesebb 1 lakosra jutó zöldfelület index-el! El kell végre fogadni, hogy 22 elbaszott év után már nincs idő és lehetőség a meg nem valósítható -hisz eleve nem jól végiggondolt- programokra, hanem ú.n. "forradalmi" megoldásokkal kell operálni, melyek így is alsó hangon 8-10 évet vennének igénybe.

Tamás az autótulajdonos 2012.03.09. 09:49:58

Szevasztok,

az autó az enyém. 1-2 napig ott állt pont nem használtam, így tegnap előtt este vettem észre. Eddig a ház közös képviselőjétől az volt az infóm, hogy a ház biztosítója fizet. Casco nincs a kocsin természetesen. Az egyik bejegyzés viszont kicsit megzavart.
@gergo: honnan van ez az infó? Elég nagy marhaságnak hangzik, nyoma sem volt viharnak...

KissGecihuszár 2012.03.09. 10:03:05

@Tamás az autótulajdonos: Mint ex mazda6 SW tulaj, engedd meg, hogy kifejezzem őszinte részvétem! A szívem belefájdult, mikor megláttam a képet; pont egy ilyen szép AUTÓ...
Azt tuti, ha az én kocsim állt volna ott, én Rambóként végigmentem volna a házon és kilógattam volna a közös "bőhmbácsit" a gang korláton! Itt sokan hivatkoznak az egykori IKV-ra, de könyörgöm, 22 év eltelt a módszerváltás és a híresen hírhedett lakásprivatizáció óta!!! Hogy lehet pl, hogy a Szegeden lévő, ugyanilyen korú és '90-ben szintén gyalázatosan kinéző belvárosi háztömböknek mára a 90%-át gyönyörűen felújították. Aki rég járt Szegeden, az nézzen szét, mert tavasszal úgy néz ki a már teljesen felújított út és villamos pálya hálózattal a város, mint egy ékszerdoboz. Bezzeg ez a bűntanya judapest meg lerohad, illetve a végül ledózerolt épületek helyén igénytelen, gusztustalan iroda és pláza falanszterek nőnek ki a földből, tükrözve azt a koncepciótlan "fejlődést",ami itt az utóbbi 20 évben rendületlenül folyik.

dayaxx 2012.03.09. 10:50:35

Ami a régi bérházak felújításával kapcsolatban egy számomra igazságtalannak tűnő dolog, hogy ezek az épültek 50+ évig önkormányzati tulajdonban voltak és a kutya nem nyúlt hozzájuk, nem festették ki, nem javítottak tetőt, sem semmit. Majd amikor eladták a lakásokat, akkor azt várják, hogy az új lakók, az elmúlt sok évnyi amortizációt saját zsebből fizessék, néhány év alatt rakják össze a teljes felújítást költségét.

pitonkigyo 2012.03.09. 10:52:08

Lépjünk túl az autón, nem véletlen van ott a Police szalag, ez már gondatlan veszélyeztetés.

Millagro 2012.03.09. 16:10:36

@dayaxx: Ismerték az állapotokat, amikor megvették a lakásokat jóval a piaci ár alatt! Itt nem zsákbamacskáról volt szó, tudták, hogy kell majd felújítani, csak annyira nem törődtek vele akkoriban. Az állagmegóvás a tulajdonosok feladata, amivel elég sok társasházban lakó nem akar törődni.

gergo · www.indafoto.hu/ppgergo 2012.03.09. 19:49:25

@Tamás az autótulajdonos:

gergo · www.partypeople.hu 2012.03.08. 17:09:44

"aki esetleg felhaborodna: egy ismeros autosnak csak egy leeso cserep utott lyukat az autoja tetejen"

Nem a Te autodrol volt szo, hanem egy masikrol

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2012.03.11. 20:12:01

Egyetértek azokkal, akik azt mondják, hogy az autók mintájára a házak rendben tartását is ki kellene kényszerítenie az államnak.

Azt elfogadom, hogy valakinek nincs pénze rendbe rakni a ház külsejét(bár kocsira meg jut, szóval ez olyan, hogy arra nem jut, amire nem akarjuk..).
De akkor tessék eladni a házat és venni egy kevésbé drága helyen egy másikat. És nem kell a Várból Havannáig menni, vannak átmenetek. Tök jó helyeken már nyolcmillióért is vannak kellemes panelek. Ráadásul akik ilyen helyen laknak (vár, körút, stb) azok eleve iszonyú szerencsések voltak illetve az élő példák arra, hogy az államnak nem szabad ilyen jófejnek lennie. Potom pénzekért jutottak azokhoz a lakásokhoz hozzá az emberek..Ennek nem így kellett volna lennie.

@dayaxx: Ez sajnos pont nem így van. Azok a szerencsések a piaci értékhez képest fillérekért jutottak hozzá a lakásokhoz, ráadásul jól tudták, hogy milyen állapotban vannak. Ráadásul régen szerintem pont jobban rendbe tartották őket, persze akkor sem a lakók, hanem az önkormányzat. Nyilván most is erre várnak.

Hozzászoktak, hogy nekik minden jár. A legtöbb lakónak meg egyszerűen igénye sincs rá, hogy rendbe tett házban lakjon. Ha körülnézel az ilyen helyeken: Méregdrága, mégis omladozó házak, de azért pl a légkondi befigyel, na meg az új kocsi is a ház előtt(ahol ők ingyen parkolhatnak, hiába közterület..). Na..szóval itt nem azzal van a gond többnyire, hogy szegények és át lettek verve, meg a nyakukba varrták így a dolgot.. Egyszerűen leszarják, mert végtelenül igénytelenek.

arod75 2012.03.11. 22:15:56

@sanche:
Sokban egyetértek, de azért több dolog is árnyalja a képet:
- a privatizációnál nem csak a hosszas bérlet miatt, de a házak állapota szerint is alkalmaztak csökkentő szorzót (szerintem még sokak fiókjában megvannak ezek az adás-vételi szerződések).
- ha véletlenül a ház az akkori fogalmak szerint jó állapotban is volt, azóta is nagyobb felújításokat kellett (volna) tenni (kémények, gázcsövek, egyéb vezetékek, újrafestés, lift...), ami szintén sok millió,
- azt is meg lehet nézni, melyik önkormányzatnak nincs semmilyen rehab programja erre - ahol még ma is nyugodtan lehet világháborús jeleneteket forgatni,
- a lakás piaci értékében sajnos még mindig kisebb súllyal szerepel a ház várható (elmaradt) felújításainak lakásra eső összege. sőt! sokszor a még csak küszöbön álló felújítás is értékesebbé, de legalább eladhatóvá teszi a lakást (mert legalább meg fog történni)

Csokis · http://csokis.blog.hu 2012.03.12. 12:26:51

Későn ébredtem, de egy gondolat csak az autót ért kárról (vihar, kontra biztosító): Kollégám épp most van egy per közepén. A vihar kidöntött a telkükön pár fát, az egyik a szomszéd házának tetejére dőlt. Kollégának volt biztosítása (felelősségi kárra is), a szomszédnak nem. A biztosító azt mondta, hogy:
a.) a fák egészségesek voltak (tényleg);
b.) a fák nem miatta, hanem a vihar miatt dőltek ki (nem favágás történt).
Ez objektív ok, nem felősségi a kár, ezért mindenki viszi a saját kárát, a biztosító nem fizet a szomszédnak.
Erre a szomszéd beperelte őt(!), most járkálnak a bíróságra. A vége feltehetőleg az lesz, hogy a szomszéd tényleg viszi a saját kárát, plusz a perköltséget is, ami nem lesz kevés, mert szakértő - ellenszakártő - ellenellenszakértő - stb. Ez szerintem analógia a szél által levert cserépre, feltéve, ha ott a tető héjalása egyébként az "elvárható állapotban" van, nem valami laza, leputtyant szar.
Viszont nem analógia a hulló vakolatra. Ha a társasháznak nem "fussa" homlokzat tatarozásra és eresz javításra, akkor is kötelessége a felázott, málló, omló részek eltávolítása, mert akkor legfeljebb randa lesz a homlokzat, így viszont életveszélyes. Ugyanez van hókárra. ha van fent normális állapotú hófogó rács, akkor a ház/biztosító mentesül a kár kifizetése alól, ha nincs, vagy le van rohadva, akkor viszik a balhét.

royslade 2012.03.12. 12:33:04

@Tamás az autótulajdonos: én is így jártam négy éve. Körbefényképeztem az esetet, megkerestem a közös képviselőt, majd a ház felelősségbiztosítója felhívott kárszemle-időpontot egyeztetni. Szemle után megadták a szerződött karosszériás címét, ahova elvittem a kocsit és egy hét után visszakaptam megcsinálva.
Ez az elintézési mód. Ha vonakodnak, perelj.

lobster thermidor 2012.03.12. 15:26:49

@dayaxx:

Úgy van!
Fizessenek a gazdagok...

pösti 2012.03.14. 10:47:42

1.Vajon mennyivel jobb amikor egy offshore cég tulajdonában lévő házról (aminek van mondjuk bontási engedélye esetleg megkezdett építési naplója csak épp biztosítása nincs...) jön a csomag?
2.Minden kerületben működik (na jó, van neki ilyen...) építésügyi hivatal ami előírja és hatósági eszközökkel betartatja az érvényben lévő szabályozást (ez lenne a dolga).
3.Elsősorban nem a sokak szerint elhibázott privatizációnak köszönhetjük fővárosunk jelenlegi állapotát hanem a koncepciótlan és impotens város/kerület "vezetésnek".
4.A "rendszer" legfőbb baja pedíg a lakosság "röghöz kötése"(tulajdon, ami sokszor az egyetlen vagyontárgy!) és a mobilitás teljes hiánya.(Értsd: senki se akar ott és úgy élni ahol épp lakik.pl. 120 négyzetméteres düledező hodályban kisnyugdíjas a harmadikon lift nélkül, esetleg ugyanazon ház földszinti garzonjában kétgyermekes család.... )
süti beállítások módosítása