deli-50e4.jpg

Aki nem ismeri töviről hegyire a magyar vasút történetét (mint például én), az nehezen tudja elképzelni milyen is volt egykor a Déli pályaudvar. Az viszonylag közismert, hogy 62-ben a mai épületnek csak egy kis része épült meg (az előtt forgatták a Csudapest című revüműsort), de vonatok jóval azelőtt is jártak erre. Sadia - a legkeményebb Fortepan-vadász - fedezte fel a témát a méltán közszeretetnek örvendő archívfotó-gyűjteményben. A fotók az ötvenes évek elején készültek, amikor még egészen máshogy festett a környék. (Kattintásra nagyobb méretben is megtekinthetők!)

A fenti és az alábbi képen a Krisztina körút és az Alkotás utca elágazása látható. A félköríves támfal tetején a pályaudvar fordítókorongja volt. (Ezen sikerült "átugrania" 48-ban egy gőzmozdonynak.)

deli-50e2.jpg

Ez meg itt a Krisztina körút - Kosciuszko Tádé utca találkozása. Nagyjából itt áll az a bizonyos francia reklámautó.

deli-50e3.jpg

És hogy a sok részletből végre összeálljon az egész, íme egy távlati kép:

deli-50e.jpg

Azt lehet mondani, hogy ezen a környéken több minden is az előnyére változott az elmúlt hatvan évben. Például a Vérmező fái, amelyek megnőttek. De az új pályaudvar-épület miatt sem kell szégyenkeznünk, hatalmas üvegfelületeivel nagyon dögösen néz ki még ma is. Még akkor is, ha ezen a helyszínen betöltött szerepét folyamatosan megkérdőjelezik is.

Még több archív fotó a pályaudvar 150 évéből a Vasútállomások oldalon.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest közlekedés fénykép töri vérmező alkotás utca i. ker krisztina körút

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr763704097

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Venlo · https://hessenwinkel.wordpress.com/ 2012.01.23. 09:26:09

Az archív fotókat köszönve azt 1általán nem merném kijelenti, hogy a "pályaudvar ma is dögösen néz ki". Lerobbant látványt nyújt: burkolata hullik le, a lépcsők töredezettek, az aluljáró-rendszer is siralmas. Az egész lepukkadt állapotban van, amire bizony sokat kéne költeni ahhoz, hogy "dögösen" nézzen ki. Jelzem édes anyanyelvünk szlengjében leginkább egy csaj lehet dögös, de egy kaszvadt pályaudvar semmiképp.

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2012.01.23. 09:36:10

@Venlo: a szó jelentésében nem értünk egyet, szerintem például egy gitárszóló is lehet dögös :) abban viszont igazad van, hogy az állapota siralmas :/

Sequoyah 2012.01.23. 09:47:38

@Venlo:
Egyébként is csúnya. Az üvegpaloták egyébként is divatjamúltak, átmeneti amerikamajmolás volt, ez ráadásul a barna színűkkel különösen randa.
Na a keleti vagy a nyugati az tényleg jól nézne ki felújítva.
Szerencsére ma már megint épülnek szép épületek.

Mercyful Fate 2012.01.23. 09:49:13

déli pályaudvar dögös??egy ronda szocreál épület volt újkorában is..külsőre hol van egy nyugati pályaudvarhoz képest??na az lehetne szép.Mai állapota meg felháborító.. az ,hogy lerobbant nem kifejezés.

Szaracén 2012.01.23. 09:49:41

Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy a mai pályaudvari épületet szándékosan hagyják így lepusztulni, hogy minél olcsóbban lehessen privatizálni. A váróteremből Budapest egyik legszebb panorámája tárulna az ember szeme elé, már ha a koszos üvegen sikerülne kilátni. Tömören: impozáns épület botrányos és a fővároshoz méltatlan állapotban.

vezér01 2012.01.23. 09:55:19

A francba,de öreg vagyok! Gyerekkoromból emlékszem a támfalra,de mintha magasabb lett volna.

KissGecihuszár 2012.01.23. 10:02:49

"De az új pályaudvar-épület miatt sem kell szégyenkeznünk, hatalmas üvegfelületeivel nagyon dögösen néz ki még ma is. Még akkor is, ha ezen a helyszínen betöltött szerepét folyamatosan megkérdőjelezik is." Jézusatyaúristen, az a nettó épitészeti zsákutca, ödéma "dögös"? fhúú, nekem tényleg el kell hagynom ezt a várost, ahol ilyen elferdült izlésvilágú emberek formálnak véleményt, mert még a végén én is egy kiüresedett, zombifejű, kretén cosmoyuppie leszek! Hogy irigylem én az öregeket, akik még láthatták ezt a várost emberibb léptékűnek, amikor még nem voltak a hányadék panel-nyomortelepek, igénytelen beton plazák, designoskodó, valójában az építészet kigúnyolásával felérő irodafalanszterek és egyéb lebombázandó szemetek. Én még emlékszem arra az Újpestre,ahol a legmagasabb épület az uszoda volt,s körötte csínos, rendezett kertesházak, illetve arra a Váci útra,ahol igenis ipartörténetileg és építészetileg értékes ipari épületek, az út két oldalán hatalmas fák, középen pedig villamos vágányok voltak. Mert ahogy most kinéz, no az minden, csak nem szép!

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2012.01.23. 10:11:44

@vezér01: szar ügy, de vígasztaljon, hogy mi se fiatalodunk...

Azért döbbenetes képek ezek...valahogy lefelejtették azonban a fotókról a millió, parkoló és közlekedő autót, a 2x3 sáv dugóban ácsorgást... :D

Dr. GGG77 2012.01.23. 10:12:23

Bár nem kapok hidegrázást a Délitől, azért meg se őrülök érte.
Ki kéne rakni Kelenföldre a végállomást.

2012.01.23. 10:19:33

Ugyanúgy, mint a Széll Kálmán téren csúfoskodó ún. legyezőt (a szocialista igénytelenség mementója), a Déli pályaudvar épületét is szanálni kell.

Dr. GGG77 2012.01.23. 10:22:39

@SontPent: Szerintem nem, én ezeket hagynám. Része a történelmünknek, akik a múltat végképp el akarják törölni, nem szoktak sikeresek lenni... ;)
Na, jó, az egykori Intercontinentalra tényleg mehetne a dózer.

ElPadre 2012.01.23. 10:35:33

most így elnézve az uccsó képet, fáj a szívem. én itt nőttem fel (a kép bal részén látod azt a nagyonfehér kétszintes épületet? na, azzal szemközti házban), és ez a tágas park, ez a minimál-pályaudvar... ez gyönyörű, bakker. szabad. nyugis. és ilyen helyből van ma a legkevesebb bp-en. erre azt mondani, hogy azóta mennyire előnyére változott a hely...

gabest1 2012.01.23. 10:38:14

@geegee: A képek nyilván éjjel készültek, infrakamerával, azért fekete-fehérek.

G.d.Magister · http://laudator.blog.hu/ 2012.01.23. 10:40:32

Hát a tisztelt posztoló befejező mondatain én is meglepődtem. Úgy látszik, régen járt a Déli pu-n, vagy fotókról ismeri.

maestro1 2012.01.23. 10:44:02

Igenis dögös a Déli, végre van valaki rajtam kívül is, aki így gondolja. De látom, sok az ellenzője. Valószínűleg azért, mert lerobbant. Néhány héttel ezelőtt, amikor a hármas metró születésnapját ünnepelte a HG, belinkeltek egy videót, amin kb egy percig mutatják a zsírúj épületet és aluljárót: http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=pF-d2hFf_7g#! (kb. 2:50-től). Látszik a kis-új Déli is pár másodpercre.

TH 2012.01.23. 11:03:07

@Mercyful Fate: igen, szép csak az lehet, ami legalább 100 éves, ami ennél modernebb az nem nézhet ki jól, ugye? A déli pu. szerintem eredeti állapotában egyáltalán nem nézett ki rosszul kívülről, egy felújítás után újra szép lehetne.

Kismalac2 2012.01.23. 11:08:19

Mennyivel emberibb volt régen a déli környéke, bár csak most is ilyen lenne. Kinek hiányozna a 2x3 sávos autópálya, a koszos, büdös déli aluljáró? Szerintem senkinek, a déli mostanra a Moszkvával vetekedik a legocsmányabb tér Budán címért.

Mad Mind 2012.01.23. 11:23:28

@KissGecihuszár:
Hehe, jó szöveg. A tabán egy gettó volt. Hiányolod? Az ízlésről meg felesleges vitatkozni. Van akinek a modern kocka tetszik, van akinek más.
Én is emlékszem olyan helyekre, ahova gyerekkoromban mentem bújócskázni és most házak állnak rajta. De a város változik, ha megragadt volna akkori szinten, akkor Detroitnak hívnák.

Kuruttya 2012.01.23. 11:23:40

"átmeneti amerikamajmolás"
"ronda szocreál"
"nettó épitészeti zsákutca"

Mindig öröm építészettel kapcsolatos kommenteket olvasni :D:D Amerikamajmoló szocreál, az.

A Déli valóban korának egy egészen jó épülete, és ma is igen jól nézne ki, ha karban lenne tartva. Amit viszont elkúrtak (nem csak itt, hanem mindenhol) az a mélyterasz előtte. Brr. De az a szép nagy üvegfelület valóban dögös :D

Kuruttya 2012.01.23. 11:25:50

@Kismalac2: "Kinek hiányozna a 2x3 sávos autópálya"

Mindenkinek, aki el szeretne jutni a város egyik pontjából a másikba.

mesz86 2012.01.23. 11:39:20

Dögös? A Keleti vagy a Nyugati, na az dögös. Ez a neoprimitív építészet silány műve. Esetleg azok között "dögös" lehet, mondjuk olyanokkal előtt, mint a nemrég lebontott Köki, nem nagy kunszt.

Venlo · https://hessenwinkel.wordpress.com/ 2012.01.23. 12:09:35

@Sequoyah:
...hogy Amerika majmolás lett volna? Hát erről nem vagyok meggyőződve. Amikor a '60-as évek elején elkészült, sok mindenről volt szó ebben az országban, dehogy az USA-t merték volna majmolni építészeink, és erre a Fővárosi Tanács még rá is bólintott volna, nos azt nem hiszem. A Déli egy randaságosan randa szocreál vasbeton klocni, mely fölött mára minden szempontból eljárt az idő.

sofalwy 2012.01.23. 12:10:13

Semmiképpen nem közelítheti meg a ma látható rideg márvány-bádog-üveg együttes értéke a képeken látható parkos, levegős emberi környezet élményét. Sajnálom, hogy nem láttam az eredetit, szerintem kellemes volt abban a környezetben létezni. A francba ezekkel a most divatos vonalzókölteményekkel! A régi képen látható távlat, a természetes környezet sokkal emberibb.

airdace · http://metamorfozisok.blogspot.com 2012.01.23. 12:17:38

@Venlo: Hiszed, nem hiszed, a stílus, még ha kis késéssel is, de egy az egyben a nyugat-európai trendeket követi (érdemes körülnézni az ebben az időben ott épült házak között), és semmi köze nincs a szocializmushoz. Hogy ezt csak az építészek tudták, és az MSZMP-vezetőket meg átejtették, azt nem tudom. A szocreál az ötvenes években dívott, na akkor valóban pártutasításra ment a stílus, munkások a homlokzatra, vörös csillagos timpanonok stb. De ez színtiszta modern, annak az igényes fajtájából. Érdemes megnézni az előbb belinkelt youtube-videót, a lépcső melletti dekorációt, a nyílászárók, stb., ez egy iszonyat igényes pályaudvar volt a maga korában!

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2012.01.23. 12:27:39

Szerintem meg az új pályaudvar hányás.

csillámpóni 2012.01.23. 12:35:05

Voltak erre a területre szép elképzelések. Meg is vannak, csak pénz nincs, meg komoly szándék. Na de ha egyszer Kelenföld csakugyan kiváltja a Délit és belendül a fejlesztés az Avar utca, Alsóhegy utca mentén először a Hegyaljáig, aztán egész Kelenföldig...

Én személy szerint egy csatornában gondolkodom, ami a Széll Kálmán tér és a Kelenföldi pályaudvar vízi összeköttetését oldja meg.
Az üvegből és plexiből kiképzett meder falai körül egy gigantikus sós vizű ócenárium kerül telepítésre cápákkal, és több ÁMBRÁSCETTEL! Ezt látják a szintén üveg és plexifenekű túrahajókon közlekedő szemfülesek, akik a csatorna szabályozott hőmérsékletű édesvizében ugyanakkor pontyokat, harcsákat, angolnákat, és guppikat fedezhetnek fel. A vérmezőn telepítésre kerülő mesterséges tó pedig a hidroplánok biztonságos leszállóhelyéül szolgál.

Kepan 2012.01.23. 12:40:34

Amíg nem lesz legalább egy busz/villamos járat Kelenföld és mondjuk a Moszkva tér között, addig a Déli-pályaudvar megszüntetése oltári baromság.

Ami viszont tetszett: hívórendszert vezettek be a déliben, és így nem kapok agygörcsöt, ha pont olyan mögé állok, aki Kelenföldre megy és áfás számlát kér 20 percig. :D

csillámpóni 2012.01.23. 12:44:22

Az ámbráscetekre egyébként speciális lélegeztetőkészülékek felszerelése válhat szükségessé, habár az elkövetkező idők technológiai innovációjában - és természetesen az evolúcióban - rejlő lehetőségeket figyelembe véve ezek a részletkérdések még a beruházás tulajdonképpeni virágba borulása előtt megnyugtatóan tisztázódhatnak.

white zimbabwean 2012.01.23. 12:46:37

A Déli 1975-ben amikor elkészült minden bizonnyal jól nézhetett ki pl. ez látható a felújított volt restin, lászik (egyre kevésbe) a postahelyiségen is. Sajnos 37 év alatt komolyabb takarítás sem volt a kerengőkben, az üzletek egységes megjelenésével, rendszeres takarítással most is jó lenne.

felucca 2012.01.23. 12:51:04

Támogatom a posztírót abban, hogy a Déli Pályaudvar épülete Budapest egyik legigényesebb modern épülete! Nem keverném össze az építészeti gondolatot és a napi fenntartást, utóbbival tényleg vannak bajok. Ez a ház elegáns, lendületes, nagyvonalú, még részleteiben is megoldott, ma már ilyet nem tudunk. Egy kicsit fáj, hogy a perontetők hiányoznak és kicsit a vágányzóna túlságosan szellős lett, de ezek elhanyagolható hibák!

felka 2012.01.23. 13:10:16

@Dr. GGG77: érdekes, a legyező szerintem se annyira gáz. de persze őt meg a környéket rendbe kéne szedni..

@KissGecihuszár: tök igazad van..végignéztem a képeket, és kedvem lenne visszamenni az időben, és az akkori bp-en élni.de még a 25-30 évvel ezelőtti is begyere..

peelou75 2012.01.23. 13:21:53

Áh, most már értem hogy tudtak leszállni 44-ben a németek a vitorlázó gépekikel a Vérmezőn... Durva, hogy 50-60 év alatt ekkorát nőttek a fák.

nomad · http://szkaresz.blog.hu/ 2012.01.23. 13:39:36

Az új Délit Kelenföldön kellett volna megépíteni, a metrót meg addig fúrni. És egy hasonlót építeni Kőbánya-Felsőn és odakanyarítani a metrót :) A két fejpályaudvart meg berendezni múzeumnak.

Leriel 2012.01.23. 13:49:58

Egy patinás, századforduló-hangulatú, grandiózus építmény szobrokkal, tornyokkal, óriási homlokzattal, amit több turista fényképez évente, mint a Pisa-i ferde tornyot? Az dögös.

Egy csillogó-villogó, korának (korai 70-es évek) minden modern vívmányával felszerelt üveg- és beton-palota, ami leginkább egy reptéri várócsarnokra hajaz? Az dögös!

Egy lepusztult, koszos, szakadt álmennyezetű, törött korlátú, betört üvegű épület-jeti, zavaros balkáni állapotokat tükröző aluljáróval? Nem dögös.

akkor 2012.01.23. 13:53:20

@nomad: Inkább az M1-M7 építésekor kellett volna egy "Déli autóudvar" nevezetű gigantikus "fejparkolót" építeni Kelenföldön, és nem továbbengedni őket. A vonatok csak jöjjenek szépen be a városba. A növekvő benzinár következtében 10 éven belül ez lesz amúgyis az megmeradó, elérhető árú közlekedési eszköz.

Mocskos Állat 2012.01.23. 14:27:04

Jók ezek a régi képek.
Az "új" déli pályaudvarról már láttam olyan távoli képet, amin tetszett (tényleg elég távolról volt fotózva), csak amikor közel érek hozzá élőben, akkor nem tetszik. De távolról egy szép szoci épület, annak tényleg szép, de rettenetesen lepusztult.

henyei (törölt) 2012.01.23. 16:05:04

OFF: Nagyon jó helyen van a Déli pályaudvar, ott kellene legyen Buda központja, nem pedig a Széll Kálmán téren. Ez utóbbit meg szépen be lehetne építeni, füvesíteni, fásítani, mindegy, tekintve, hogy semmi funkciója nincs azon kívül, hogy történetesen 3 pár villamossín itt fut össze. Mindjárt jobb lenne a helyzet, a Széll Kálmán téri villamosok központja a Délinél lenne. Többet is foglalkoznánk a hellyel.
ON: jó képek

nomad · http://szkaresz.blog.hu/ 2012.01.23. 16:37:07

@akkor: Tulajdonképpen egyről beszélünk. Csak ez a pályaudvar már elment :)

mendson 2012.01.23. 16:48:18

@ElPadre: Én meg a nagyon fehér épület felett haloványan látható tisztikórházzal (akkor még az volt) szemben. A kanyarban pedig a 60-as villamos (indult az akkori Lékai most Apor V. térről) megállója.Anyám az Alkotás utcai pékségben (emlékszik még rá valaki) dolgozott aztán kicsit feljebb a Gaál autójavító az Alkotás- Nyárfa utca sarkán (ez az utca már nem is létezik),egy nagy BMW emblémával a mühely tetején.

mendson 2012.01.23. 16:50:28

A második képen ez nem a Kosciuszkó az egy kicsit odébb van és meröleges a Krisztinára.

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2012.01.23. 17:03:22

@ElPadre: én csak két dologra mondtam, hogy előnyére változott. 1. Az állomás épület (ez persze szubjektív) 2. megnőttek a fák (ezt szerintem azok is íg tervezték, akik ültették őket ;)

mologyec 2012.01.23. 17:50:32

Két apró megjegyzés:
A Déli pályaudvar épületének felhúzása előtt a népnyelvben sokáig megmaradt a Déli Vasút elnevezés (gyerekkoromban Pécsett még így emlegették az idősebbek) a valamikori vasúttársaságról.
A másik pedig, hogy rémlik olvasmányélményeimből, hogy a szűkös háborús tél alatt a Vérmező fáit tüzelőnek kivágták az 1944-45-ös ostrom idején. Lehet, hogy részben emiatt, de hadi célok miatt is tarolhatták le őket, ugyanis ez a terület akkoriban ideiglenes hadirepülőtérként szolgált.

2012.01.23. 18:22:20

@Dr. GGG77: A Széll Kálmán téri legyezőt a tervek szerint dózerolják.

Zoonekrofil 2012.01.23. 18:25:11

@KissGecihuszár:

Megöregedtél, értjük. Szerencsére senkit nem érdekel a véleményed.

Qwer 2012.01.23. 18:46:13

Kedves Urbanista!
Szeretnék kérni egy szocreálról szóló posztot, kor, stílusjegyek, példák, stb.

A cél az lenne, hogy utána csak egy linket kelljen dobni minden "szakértőnek", aki egy 60-as években épült épületet szocreálnak nevez...

Kedves szocreálozók! Ugye ciki összekeverni egy barokk épületet egy klasszicistával?

AnnaKarenina 2012.01.23. 19:01:04

Érdekesek a régi képek, de azért meglehetősen sivár, kopár ez a látvány.:) A Délit már nem lehetett olyannak építeni, mint a Nyugatit, vagy a Keletit, nincs ezzel semmi baj.

kalandfereg 2012.01.23. 19:14:06

Az lehet, hogy a mai Déli pu. úgynevezett "építészetileg" jó épület, de most, a régi helyszínt látva tudatosul csak bennem, hogy mennyire megalomán, oda nem illő, embertelen egy kráter az ott előtte. Az egészet be kéne temetni, és egy parkot létesíteni a tetején. Nincs is ott olyan forgalom, ami azt a krátert indokolná. Oda csak azért megy le az ember, hogy utána feljöjjön, mert ott lent nem is történik semmi. Még úttest sincs felette, hogy aluljárónak lehessen nevezni. Egy röhej.
Mondjuk maga a pályaudvar épülete is elegáns, meg minden, csak éppen szar ott lenni, mert embertelen annak is a léptéke. Nincs egy pontja, ami barátságos lenne. Ha közelebb mész az épülethez, mint 50 méter, akkor egyből használhatatlanná válik.

ecodrive 2012.01.23. 19:14:37

Köszönet a tudósításért, Budapest múltjába való visszatekintésért. Még ilyet, sokat. Sok jó képet.

Am az új Délit illeti: a formatervet illetően az ízlés dönt, és az ízlés nem vitatéma. Az viszont biztos, hogy egy városban alapvetően az húzza meg a mércét, hogy tudnak-e gondoskodni a folyamatos karbantartásról, rendben tudják-e tartani a dolgokat, megjavítják-e, ami elromlott, tisztelik-e azt, amiért az elődök megdolgoztak. Nos, ez utóbbiakra napjaink Budapestjének határozott NEM a válasza. Többnyire. Persze vannak szépen rendbetett részek, de a város nagy része ronda. És nem az épületek nettó formája, hanem a gazdátlanság miatt, és ennek bizony elmékműve a mai Déli Pályaudvar. Mikor naponta jártam ott, kifigyeltem néhány szemétdarabot az aluljáróból felvezető lépcsőn: hetekig háborítatlanok voltak, akkor is csak az eső vitte el.

A Déliben egyébként volt gondolat: a nagy panorámaüvegek pont Budapest egy szép részére engedtek kitekintést. Érthetetlen, hogy a Vár felőli oldal, ami egykor - a kor helyi viszonyaihoz képest - elegáns gyorsétterem volt, nem integrálódott vissza a kilátóterületbe. Ami pedig a pályaudvarok hajléktalanszállássá konvertálását illeti, hát szégyen. Vn bennem szociális érzék, kell segíteni a hajléktalanokon, de nem úgy, hogy egy elegáns közöségi teret áldozunk be a város egyik legforgalmasabb részén, és hagyunk köszfészekké süllyedni.

Próbáljátok elképzelni a Délit úgy, hogy a belső terek kitisztulnak, a kilátás megnyílik a Vérmező felé, a belső tér rendszeres képzőművészeti kiskiállításoknak ad otthont, tiszta körülmények közt lehet leülni egy kávét és egy szódát meginni, és szabadon, undor nélkül körbe lehet sétálni és nézegetni a hatalmas üvegeken át, amíg várunk a vonatra, a nagyira vagy a kedvesünkre.

Szép ez a város, gondosabb, szeretőbb gazdákat érdemelne.

KissGecihuszár 2012.01.23. 19:19:09

@Zoonekrofil: Nem is tudtam, ha valaki szereti a szépet, a harmóniát és hányik ezektől a jellegtelen üveg-beton förmedvényektől, illetve a minden leaszfaltozó, lebetonozó "modern" stílustól, akkor már "túl öreg"? Egyébként 40 vagyok és mellesleg, vannak, akik ma "lájkolták" a véleményemet, szóval nem érdekelsz! Sorry...

KissGecihuszár 2012.01.23. 19:28:55

@Mad Mind: azért ne keverjük össze a 30-as években -amúgy tök jogosan- lebontott, majd "erdősített" Tabánt a koncepciótlanúl és mellesleg halál rondán beépített déli PU-val, ha lehet?! Azt gondolom, hogy egy város "fejlődése" nem az elcsúfítást, oda nem illő épületekkel történő telezsúfolást, hanem a városrész beépítettségét, szerkezetét, az ott lévő egyéb épületekhez történő passzintást jelenti! Sajnos, nálunk a "fejlesztés" inkább visszafejlesztést jelent, olyan torzókat, mint pl a kálvin téri üveg-beton okádékok, egy Nemzeti Múzeum közvetlen közelében,stb... Még jó, hogy a felhőkarcoló lobby nem tudott kellő erővel nyomulni, mert akkor aztán megnézhetnénk a világörökségi listán szereplő panorámánkat.

bloggerman77 2012.01.23. 20:08:36

@Mercyful Fate:

Neked fogalmad sincs, mi az a szocreál. Tudod mi az? Menj el Újpesten a Váci út és a Árpád út találkozásához. Na ott van két, 1951-ben épült emeletes blokkház. Na AZ a szocreál.

A Déli pu. a maga korában teljesen modern, a nemzetközi trendbe illeszkedő épület volt.

bloggerman77 2012.01.23. 20:13:33

@mologyec:

"Lehet, hogy részben emiatt, de hadi célok miatt is tarolhatták le őket, ugyanis ez a terület akkoriban ideiglenes hadirepülőtérként szolgált."

A Vérmező kb. négy méter (!!!!) sittel lett feltöltve, ami a Vár omladékaiból származik. Jó kis ásatást lehetne ott tartani. :) Nos emiatt kellett újratelepíteni ott minden növényzetet.

bloggerman77 2012.01.23. 20:28:23

A Déli pályaudvar eredeti,1944-ben elpusztult épülete már 1860-ben, az elkészültekor is korszerűtlen volt, mert akkor már fejpályaudvarokat építettek, ez meg egy az 1840-es évek színvonalát idéző, átmenő vágányos pályaudvar volt, fa csarnokkal, és a csarnokvágányok futottak ki a fordítókoronghoz.

Iza Béla (törölt) 2012.01.23. 21:13:09

@bloggerman77: A Déli sosem volt igazán átmenő, bár ott volt a jobbparti körvasút kiágazása. Fejállomás volt az rendesen. A Keleti és a Nyugati utaskiszolgálási technológiája is a vágányokra merőleges volt, nem "szemből" támadott. (Ld. még érkezési oldal, indulási oldal.)

Tell Vilmos 2012.01.23. 21:28:06

A mai épület dögösen néz ki? Na neeee! Szocreál stílus, lepukkant változatban. A Déli PU.-nak pedig semmi értelme, hiszen csak két vágány megy ki Kelenföldre. Ott kellene korszerű pályaudvart kialakítani. Van parkolóhely és ott van a 4-es metró is. A Déliből a meglévő vágányokon ki lehetne hozni a 2-es metrót...

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2012.01.23. 21:57:37

a déli egy zseniális modern épület (volt) olyan technikai megoldásokkal, amik korának világszínvonalát képviselték. az üveg pillérek és a keret nélküli üveg-homlokzat pl.

nagyon jó kis épület (volt) és semmi, de semmi köze a szocreálhoz, de még nyomokban sem.

más kérdés, hogy hagyták szétrohadni, ami ölég nagy hiba.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2012.01.24. 02:00:57

@gabest1: jaja, na akkor meg is magyaráztuk a rejtélyt... :D

Iza Béla (törölt) 2012.01.24. 07:45:39

@Tell Vilmos: "A Déliből a meglévő vágányokon ki lehetne hozni a 2-es metrót... "
Persze... Kb. a textilraktárnál el is érné a felszínt, mivel a mozgólépcsőt kicsit nyögvenyelősen veszi. (Aki tud a sorok között olvasni, az el tudja képzelni, hogy a vasútüzem fenntartása mellett megvalósítható.)

Amúgy milyen szocreál jegyeket érdemes megfigyelni a Déli pu. jelenlegi épületén?

ComLo 2012.01.24. 08:24:29

@KissGecihuszár: ízlésen szerintem is továbbra is kár vitatkozni.
Mindenesetre ettől a tény tény marad. A Déli korának egyik meghatározó épülete, messze messze megfelelt a kor építészeti és közlekedéstervezési elveinek. MOST tényleg botrányos állapotban van ez vitán felül áll.
De (főleg egy város) nem élhet csak a múltjából. Folyamatosan fejlődik, átalakul. Aki földhözragadt annak ez nem tetszhet. De a Nyugati és a Keleti is valami helyére került oda. Biztos vagyok benne hogy akkor hozzád hasonlók azért is pont ennyire sopánkodtak.
Olyan ez mint pl a szobrok. Az emberek nagy része csak a múlt század elején divatos "zöld csávó ül a lovon" típusú szobrot tud elképzelni. Pedig a világ és művészet (itt: építészet) rég túlhaladott már ezen. Legyünk büszkék a múltunkra, őrizzük meg, tiszteljük, de könyörgöm ne álljunk a fejlődés útjába.
Valamint csatlakozom a kezdeményezéshez hogy legyen már szocreálból egy kis gyorstalpaló mert a Délinek pontosan annyi köze van a szocreálhoz mint vizilónak a Kínai baletthoz.

airdace · http://metamorfozisok.blogspot.com 2012.01.24. 09:16:31

Ezeken én is mindig jót mulatok, hogy "szoci irodaház", meg "szoci panelház", aztán mikor az illető megnézi mondjuk Párizs külvárosát a 20-30 emeletes panelházaival vagy tetszőleges angliai belvárost brutalista "szoci" irodaházaival, akkor elbizonytalanodik :)

Az az érzésem, hogy itt többen abban a tévhitben élnek, hogy az elmúlt idők nagy részében a politikusok kezében volt a tervezőceruza, ami egy óriási tévedés. Persze, az állam rendelte meg a lakótelepek építését, és azoknak nincs is nagyon építészeti stílusa, de egyébként a magyar építészek, mint ahogy a képzőművészek vagy hangszerkészítők, inkább a nyugati trendeket követték és nem mondhatjuk, hogy "szocik" voltak. Mivel ebben az esetben a nyugati trendekbe illeszkedés egyáltalán nem volt feltűnő, tekintve hogy az emberek nagy része nem láthatta, mi van Nyugaton, ezért nem is bolygatta a hatalom olyan nagyon ezt a dolgot. Az emberek meg szépen elhitték, hogy ez a naagy cucialista betonépítészet, amely hiedelem mind a mai napig tart. Aztán majd egyszer tán elmúlik, de ehhez még sok kommentnek kell lefolynia a Dunán...

cso zsi 2012.01.24. 15:25:47

@Iza Béla: "Persze... Kb. a textilraktárnál el is érné a felszínt, mivel a mozgólépcsőt kicsit nyögvenyelősen veszi. (Aki tud a sorok között olvasni, az el tudja képzelni, hogy a vasútüzem fenntartása mellett megvalósítható.)"

Nem kell a metrónak már az alagútnál felszínen haladni, 6-800 méter alatt már le tudja küzdeni azt a keveset, ami kell neki.
metros.freeweb.hu/vonal/jellemzok_m2.html

Iza Béla (törölt) 2012.01.24. 16:35:23

@cso zsi: A textilraktár meg az alagút kijárata és Kelenföld bejárata között van.

cso zsi 2012.01.25. 15:46:16

@Iza Béla: A Délitől kb. 3 kilométerünk van. Ebbe még +2 megálló is beleférhet. Pl. Hegyalja, és Bocskai utaknál, vagy csak a Villányinál egy darab.

Iza Béla (törölt) 2012.01.25. 19:51:47

@cso zsi: Jó lesz az 2 km-nek is, azaz az átmeneti lejttörések, illetve az utak és műtárgyak miatt 20 ezrelék fölötti emelkedő várható. A Hegyalja és a Villányi belefér, jelenleg 33 ezrelék a max.

cso zsi 2012.01.26. 05:51:38

@Iza Béla: Csak úgy sebtiben, g.co/maps/w79rr
A 3 km jó lesz. Abból meg sokat lehet kihozni. A Déli kihúzó kb. 1 km hosszúságú. www.youtube.com/watch?v=xt9k-4voNXs

Dr Milton 2012.01.26. 19:58:10

Déli? Robbantanám izibe'. Hazaviheti a gyökér a dögös üvegtábláit

Iza Béla (törölt) 2012.01.27. 00:00:48

@cso zsi: Még mindig a textilraktár a cél. Onnan indult régen (és remélhetőleg egyszer még fog is) a delta Fradi felé. Viszont a Villányi út "épp" rossz helyen van, a jelenlegi sínkoronaszint alá kb. 12-15 m-rel kell menned, ha nem akarod a jelenlegi műtárgyat használni. Ilyenkor kezd izgalmassá válni a dolog...

cso zsi 2012.01.27. 09:43:36

@Iza Béla: Miért ne akarnám? A Villányi fölött már a jelenlegi pályán mehetne a metró. a mostani kihúzó helyett/mellett már meg lehetne építeni egy akkora emelkedésű pályát, mint a Nyugati - Lehel, vagy a Klinikák - Nagyvárad között van.
Amennyiben egyéb akadályok nem merülnek fel. upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/7/70/Hungarian_Metro_2.jpg

Iza Béla (törölt) 2012.01.27. 15:52:39

@cso zsi: A jelenlegi műtárgy használata esetén elég hosszú időre le kell zárni legalább az egyik, de sokkal valószínűbb, hogy mindkét vágányt, mert az alagút szerkezetét el kel bontani statikai okok miatt és a Délihez vezető vágányok helyét be kell tömedékelni. Ezt meg kell előzze a pu. elbontása, mivel abban a környezetben a közúti szállítást talán nem kellene erőltetni. Lehet persze a villamoson is szállítani éjszakai órákban, de vágányhálózati problémák miatt szerintem nem szerencsés (Budafokon tudod vasútra rakni - és csak éjjel...). Éppen ezért lenne létjogosultsága a jelenlegi magas vezetés helyett egy alsó vezetést létrehozni, természetesen új nyomvonalon. A vasúti híd elbontása után a Villányi út - Karolina út csomópont is kicsit szellősebb, beláthatóbb lehet, bár több sáv oda természetesen nem szükséges.

Bougheau Tschichka 2012.02.07. 12:19:46

A Déli pályaudvar pontosan ugyanaz a SZÉGYEN-érzetet kellene hogy kiváltsa a fővárosi politikusokban, mint a Négyes metró!

Még terepjárós Demszky Gábor idején kezdték el a lépcsők felújítását, amit félbe hagytak, mind a mai napig nincs befejezve!

A közlekedés életveszélyes, a pályaudvar és környéke visszataszító. Évek óta ott parkoló, porosodó autók a járdán... siralmas

Valaki azt mondja meg, igaz-e, hogy a most fekvő főépületet állónak tervezték eredetileg?!

szpal 2014.11.19. 17:05:05

@Mercyful Fate: Nem szocreál! Modern. A szocreál az 1950-es évek stílusa. Oszlopok, timpanon, hősiesség, lásd pl. BME R-épület bejárat. old.bme.hu/Fotok/Egyetemi%20%C3%A9p%C3%BCletek,%20helyek/R%20%C3%A9p%C3%BClet.jpg
süti beállítások módosítása