Fotó: fortepan.hu - Pest a Gellérthegyről nézve, elől a Belgrád rakpart házai (30-as évek vége)

Az már az Urbanista indulásakor úgy volt, hogy egyszer majd szépen felszabdaljuk a várost és kitaláljuk melyikben mi a jó és mi nem. Aztán - mint minden itt az Urbanistán - szépen húzódott pár évig, na de most belevágunk!

Először csak piciben: a Nagykörúton belül csapnak össze a városnegyedek, amolyan próbafordulóként. Ha működik, a tavaszi és az őszi fordulóba újabb csapatok is indulhatnak majd - szóval senki ne morogjon, hogy miért nincs benne ez vagy az a városrész, ahol valójában a legjobb élni.

 

A városnegyedek

Váltás nagyobb térképre

Az Urbanistás felosztás eltér a hagyományos városrészektől, mivel azok nem elég homogének, eltérő méretűek és jellemzően túl nagyok (például Terézváros egyetlen városrész). A másik lehetőség az irányítószám-körzetek használata lett volna (ezt alkalmazza Budapesten például az OTP Értéktérkép), ezek viszont túl kicsik.

A saját városnegyedek néhol a kerülethatárokon is átnyúlnak. Ahol szorosan összetartozik egy utca két oldala (például Király utca, Váci út, Teréz körút), ott egy városnegyedbe kerültek, máshol viszont valóban határként működnek (például Múzeum körút, Szent István körút).

Ami az elnevezéseket illeti, a mellékelt Google Maps-re kattintgatva leolvashatók. Lipótvárost és Belvárost kétfelé osztottuk, amelyek a folyóparti települések mintájára Alsó és Felső nevet kaptak. A másik négy negyed egy-egy kerület Nagykörúton belüli része. Ezek közül egyedül a Palotanegyednek van hagyományos elnevezése. Belső-Erzsébetvárosra nagyjából az ezredforduló óta kezdték használni a Zsidónegyed elnevezést, így ez adta magát (természetesen kicsit rugalmasan értelmezve amúgy is képlékeny határait).

Belső-Ferencvárosnak és Belső-Terézvárosnak nincs saját elnevezése, bár az előbbire lehet, hogy illene a Ráday-negyed, legjellemzőbb és legismertebb utcája nyomán. Ha tudtok jópofa elnevezést bármelyikre ne fogjátok vissza magatokat, jöhetnek a kommentekbe!

 

A játék menete

A bajnokság természetesen csak egy játék, senkinek nem érdemes nagyon felhúznia magát rajta, a célja leginkább az, hogy megismerjük a várost. Az egyes “mérkőzéseken” két városnegyed csap össze, ahol szavazni lehet, hogy melyiket kedveljük jobban, hol élnénk szívesebben, melyik áll közelebb a szívünkhöz. Vagyis “mennyire szerethető” az adott negyed. (Vagyis nem az ingatlanárak számítanak, mint a már említett Értéktérképnél, vagy a felkapottság, mint az ingatlan.com Budapest Toplistájánál.)

A mérkőzések előtt lesz egy-egy poszt mindegyik negyedről, összeszedve, hogy mit is írt róla az Urbanista az elmúlt három és fél évben, illetve egy rövid vélemény pro és kontra. Az ingatlanpiaci hátteret az ingatlanwiki.com (az elsősorban az ingatlan.com információira épülő, de szabadon szerkeszthető ingatlanos enciklopédia) adja majd. A lényeget pedig természetesen a kommentjeitek, amelyeket a későbbi fordulók ismertetőibe is bekerülnek.

A mérkőzések Facebook-os szavazással dőlnek el, egyenes kieséssel. Az első összecsapást még a héten nyélbe ütjük. Ha bármi ötletetek van még a játékhoz, ne fogjátok vissza magatokat!

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest városnegyedek

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr843473292

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2011.12.19. 12:53:01

A Palotanegyed és Felső-Belváros mindenképpen jó. :)

Kertész legény 2011.12.19. 13:05:28

"Senki ne morogjon, hogy miért nincs benne ez vagy az a városrész, ahol valójában a legjobb élni." --> Nem morgásból, de Újlipótváros, Szent István park, Pozsonyi út és környéke abszolút első lenne... . Hihetetlenül jó környék, bolt, játszótér, minden van a környéken.

A mostaniak közül a Parlament és környéke (Báthory) sem lenne rossz, ha ilyen-olyan ügyből kifolyólag ne lennének lezárások, elterelések néha. (((Mondom gyakorlatból, olyan személyként, aki már több helyen lehúzott több évet.)))

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2011.12.19. 13:10:47

@Balázs_FWD: jogos és persze fel lehetne sorolni pár környéket, de valahol muszáj volt meghúzni a határt. ez csak amolyan teszt, de természetesen lesz folytatása :)

Kertész legény 2011.12.19. 13:15:17

@~dá~: Helyes! :-) . Egyébként a belvárost imádom, csak ugye ott van az az "élni" szó. Ma szinte mindenhol irodák vannak, és (hála'Istennek) egyre több a turista is. Ami jó-jó, de sajnos az élhetőség rovására megy. Mert pl. jó a turista, de az üzletekben, boltokban felveri az árakat. Az irodák pedig tudjuk milyen forgalmat, sok idegent hozhatnak egy bérházba és ez viszont mind az élhetőség rovására megy.

buller 2011.12.19. 13:25:39

Ha belső-Ferencváros Ráday-negyed, akkor belső-Terézváros lehetne a Nagymező utca (Pesti Broadway) után Broadway-negyed :) Vagy Operanegyed.

ZBR 2011.12.19. 13:26:20

Természetesen Felső-Belváros, semmi más:
- Közlekedésben Budapesten verhetetlen. VER-HE-TET-LEN, értitek?!
- Gödör, Korzó, Vörösmarty tér, felújított Kiskörút... Parkok, közterületek nagyjából okésak. Bár férfiasan bevallom, hogy a József Nádor tér kissé elhanyagolt, ahhoz képest, ami lehetne.
- Boltok: ami itt nincs, az... Az eléggé tud hiányozni :S... Sajnos OBI-kból és Praktikerekből hiányt szenved a környék. De azért kis területe ellenére van Gyrososa és az ország legrégebbi McDonaldsa. Meg azért van itt tekintélyes méretű CBA is, ha valaki komolyan gondolja a bevásárlást.
- EÜ: csak a felnőttorvosi rendelő esik erre a területre, de az egész jó, állapotát tekintve. És aki itt lakik, a szintén remek Hercegprímás utca SZTK vendégszeretét élvezheti, ha úgy adódik.

GGG77 2011.12.19. 14:04:02

Most Kelenföldön lakom, de Naphegy forevör!!! :)

GGG77 2011.12.19. 14:12:12

Tippjeim még: Széchenyi-hegy, Svábhegy, Péterhegy, Zugliget, Csillebérc, Gellérthegy, Sasad... Szóval Buda jelentős része :)

halbikvera 2011.12.19. 14:45:26

Határozottan egyikben sem! Éljen a körúton belül, akit fizetnek érte.

1rem1 Art · http://1rem1.com 2011.12.19. 14:48:16

Legyen majd olyan is, hogy Hungárián kívül, de még M0-n belül hol legjobb.

És hol legrosszabb:)

GGG77 2011.12.19. 15:08:38

Ha pedig a körúton belülre szorítkozunk akkor 2 marad nálam: vagy Vár, vagy Váci utca, esetleg Szabadság tér környéke.

Füredi 3.0 2011.12.19. 15:25:04

@wovbagger: szerintem óbuda az egyetlen hely budapesten, ahol le lehet élni úgy egy életet, hogy nem léped át a kerülethatárt. Óbuda. De ha nem, akkor lipótváros.

leonov 2011.12.19. 15:33:13

Figyelemmel kísérem az eseményeket, mert úgyis bérelnem kell egy lakást a jövő hónapban.

2011.12.19. 15:41:03

Palotanegyed FTW!

ihatethisindapassthingy 2011.12.19. 15:58:15

A VI. kerület :) A diplomatanegyedben még nem laktam, de az tűnik a kerületen belül a legjobbnak.

sajt · http://sajt.tumblr.com 2011.12.20. 07:39:54

Alsó-Belváros, ha már így hívják. Mostanában elég kulturáltan megcsinálták, főleg a Kecskeméti utcát, meg a Károly-kert se rossz.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2011.12.20. 11:06:05

@balfa: Mint a klasszikus találós kérdésben:
- Honnan van a legszebb kilátás Párizsra?
- ???
- Hát az Eiffel-toronyból.
- Na, és honnan van a legszebb kilátás Londonra?
- ???
- Hát arra is az Eiffel-toronyból.

Zelmor 2011.12.24. 17:07:21

Jó lenne már Csepelről valami élénkebb helyre költözni...
süti beállítások módosítása