Idén tényleg remek épület lett az Év háza, hurrá! Kifejezetten szeretem ezt a házat. Tavaly a Média Építészeti Díja kapcsán jártam már benne, s bár drukkoltam neki, nem ez nyert. (Szakmai zsűritagként nem szavazhatok, így abszolút lehetek részrehajló. 2011-ben annyira erős a felhozatal, hogy a részrehajlás is nehezen fog menni.) Na de vissza Nagykovácsiba, mert hogy ott áll a ház.
Amikor először megláttam, kissé megijedtem, mert az utcafront felől csak a betonkerítés, meg kis lőrésszerű ablakokkal tarkított téglafal látszik. Látszóbeton mindenütt - mondtam is a Földes Andrisnak, hogy apámék kocsilejárója épp így néz ki, mert harminc éve nem fejezte be a burkolást. De ez csak csipkelődés, valójában nagyon jól néz ki az egész.
Ami a legszebb benne, hogy semmi dizájnkodás nem öncélú benne. A nagy belmagasságú nappalira pont úgy tekint rá az apa dolgozószobája, mint egy parancsnoki híd (ott van, de mégis elkülönül), alatta kis kuckós konyha.
A sokat emlegetett "acél" elemek pedig egyáltalán nem hivalkodók, nem ütnek el az egésztől. Sőt a laknak van egy csepp loft hangulata - már ha nem egy kertvárosi modern parasztház földszintjén lennénk, hanem egy ex-ipartelep sokadik emeletén. De szerencsére nem ott vagyunk.
Így aztán ki lehet lépni a kertbe. Mert amilyen zárt az épület az utcafront felé, olyan nyitott a kertre. Minden helyiségből a tornácra/teraszra jutunk - szinte több üvegajtó van a homlokzaton mint ablak.
Szóval grat Földes Lászlónak és Balogh Csabának, örülök, hogy ezúttal tényleg klassz épület lett az év háza!
Még több kép a nyertesről az építészfórumon, az idei díjazottakat pedig a nyitóképre vagy ide kattintva nézhetitek meg.