Azok kedvéért, akik nem hajlandók öt sornál hosszabb posztot elolvasni, instant GYIK kommentelés előtt: igen, mi is tudjuk, hogy Budapest nem ilyen, igen, mi is tudjuk, hogy ez egy régi térkép, nem nem azonosulunk vele, nem nem mi csináltunk és a poszt (többek közt) magáról a jelenségről szól, hogy ilyen térképek készülnek. Kösz!

Mentális térkép - életemben nem hallottam ezt a kifejezést szerintem, de amikor Dzsilla elküldte esszének is beillő posztját, egyből leesett miről is van szó. Főleg persze a mellékelt illusztrációknak köszönhetően. Egy kazalnyi neten keringő térképet gyűjtött egybe, sokuk még a vicceskép-megosztás Jurájából, az e-mailes továbbküldözgetés korából valók.

A legizgalmasabb persze a budapesti, kár hogy alkotójánál az önirónia szikrája is hiányzott: mondjuk Angyalföld vagy Újlipótváros nem csak hogy egyszerűen köthető társadalmi csoportokhoz, de emblematikus területek. Szóval igazán akkor lenne mókás, ha mindenki megkapná a magáét. Na de nem terelem a szót, íme a poszt, meg a képek:

A mentális térkép

A térkép szóról bizonyára mindenkinek valami hasonló dolog jut az eszébe, ami egy viszonylag egyértelmű képet jelent: egy nagyobb vagy kisebb területegység méretarányos megjelenítését a síkban, meghatározott méretarányban. A térkép jellegétől függően egy adott szempontra koncentrál: legyen az egy autóstérkép, amely jellemzően hierarchikusan elrendezett útvonalakat ábrázol, egy domborzati térkép, aminek lényeges elemei a magassági pontok, vagy egy várostérkép, ami jelöli az adott település jellegzetes pontjait. Nevezhetjük ezeket a térképeket céljuknak megfelelően objektívnek, melynek lényege, hogy a külső szemlélő számára információval szolgáljanak.

A mentális térkép lényege ezzel szemben pontosan egy meghatározott területről alkotott szubjektív térélmény. Bizonyára minden kedves olvasó tapasztalta már, hogy máshogy viszonyul egy olyan városhoz, városrészhez, tájhoz (a továbbiakban: mentális térhez), ahol gyakran megfordul, mint egy olyanhoz, ahol életében először jár. A „genius loci”, azaz a hely szelleme pontosan ebből az élményből fakad, ami egy hagyományos értelemben vett térképen nem jeleníthető meg, azonban a település életének szempontjából korántsem elhanyagolható. A mentális térképek készítése nagyon friss tudomány: a pszichológia, az antropológia, a földrajz, a térképészet, a szociológia és a nyelvészet határterületéből áll össze. Mindemellett rendkívül érdekes.

Vannak a mentális térnek bizonyos elemei, amelyek nagyrészt mindenki mentális térképén jól kivehetően megjelennek: ilyenek a terek, utcák elnevezései, a törésvonalak és határok (pl. folyó, nagy forgalmú út), a jellegzetes negyedek, városrészek (pl. Palota negyed, Tisztviselő-telep, Wekerle-telep), a tájékozódási pontok (jellegzetes terek és épületek), útvonalak (amelyeket nap mint nap használunk célunk eléréséhez) és a csomópontok (ahol az útvonalak találkoznak). Érdekes itt megjegyezni, hogy ma a közlekedési útvonalat, azaz utcát sokan határvonalként értelmezik, holott ennek régi elnevezése a köz, ami annak közösségi használatára utal, tehát mentális szempontból egy egységnek tekintendő (ékes példája ennek a Király utca, ami ráadásul kerülethatár is, viszont a használói egyértelműen egységként kezelik, tehát végképp ellentmondásos).

Emellett a mentális teret ismerők fejében létezik a térhez köthető szubjektív élmény, ami mindenki számára egyedi: ilyen lehet egy ott elcsípett illat, egy jó vagy rossz emlék, egy gyakran használt útvonal, egy törzshely vagy akár pillanatnyi hangulat. Ezért is jellemző az egyéni mentális térképre, hogy időben sokkal gyorsabban változhat, mint ahogy a tér tényleges térbeli elrendezése változik. Az egyének fejében létező mentális térkép meghatározó, jellegzetes elemekből, és fehér foltokból, azaz lényegtelen elemekből épül fel. Az egyén adott helyről alkotott mentális térképén a számára fontos elemek és azok egymáshoz való viszonyai fognak megjelenni. Az egyéni mentális térképeket bizonyos módszerekkel a vizsgált területre vetítve képezhető a kollektív mentális térkép.

A mentális tér fogalma erősen behatárolt: kifejezett sajátosságuk ezeknek a tereknek, hogy van nevük. Azaz olyan mentális tér nem létezik, amely a köztudatban önállóan nem megnevezhető, viszont rendkívül sok olyan mentális tér van, ami egyértelműen nem lehatárolható, mert mindenki fejében máshol van a hely határa (pl. a Moszkva téri /Széll Kálmán téri/ „óra alatt” vagy az Erzsébet téri „Gödörnél”, vagy az Örsön a „gombánál” használt elnevezések). Ugyanakkor bizonyos településrészek utcáinak, tereinek elnevezései utalhatnak a település korábbi és/vagy jelenlegi mentális térképére, (pl. vízparti területek helyi élővilágról vagy ipari zónákban elhelyezkedő utcák/terek gyárról elnevezett részei).

Budapesten 2010-ben egy kiállítás keretében a mentális térképezést (sikeresen) próbálták összekötni a művészettel, ami ismét érdekes eredményekre vezetett. A Szubjektív Budapest Tér-Képek elnevezésű kiállítás egyes alkotásai arra fókuszálnak, hogy a hagyományos teret össze lehet kötni nem kifejezetten térhez kötődő elemekkel. Így készült el többek között Budapest vértérképe és Budapest hangtérképe, de volt olyan, aki metrómegállókból készített mászófalat, ami a térképek készítésénél a több dimenzió igen ritka, ám zseniális érzékeltetését jelenti. Mindezen alkotások kiemelkedő pontja a vizuális megjelenítésre fektetett hangsúly, ami egyébként a mentális térképek készítésénél kevésbé, vagy egyáltalán nem érdekes szempont, pedig érdekes párhuzamot vonhat az ebben a bejegyzésben „objektívnek” bélyegzett hagyományos térképekkel kapcsolatban, ahol manapság pont az esztétikai szempontok dominálnak. Persze vannak próbálkozások különböző 3D hatású térképek késztésével, de vajon mennyi hozzáadott értékkel bírhatna a helyi közösség ajánlása mondjuk egy turista térképen?

Végezetül a bejegyzés alatt összegyűjtöttem néhány vicces és komoly példát mentális térképekből, némelyik ezek közül szerepelt már az Urbanistán is, és van köztük olyan, amit jómagam késztettem az előző munkám során.

Nagyításhoz katt a képekre!