Na már ilyenünk is van, megjelent a Fehér Könyv, benne az előző városvezetés 50 főbűne (innen lehet letölteni PDF-ben). Ahogy a bemutatón mondta Tarlós István:

 

"ugyan Az 50 legsúlyosabb probléma Budapest örökségéből a kiadvány címe, de lehetne jóval több is, csak a legfontosabbat emeltük ki.  (...) A könyvben adatok és tények vannak, amelyeket a hivatal munkatársai állítottak elő, akik már korábban is ott dolgoztak. (...) a kiadvány összeállításának az volt a célja, hogy legyünk tisztában azzal, milyen állapotban kellett átvenni a Városházát”

 

 

 

Alapvetően nem tartom rossz ötletnek ezt a számvetősdit, meg vonalhúzást. Oké, legyen mihez hasonlítani a következő ciklus teljesítményét - ez egyébként akár még fordítva is elsülhet, ha rosszul muzsikálnak. Mondjuk azt halkan megjegyezném, hogy ha átadás-átvétel a téma, akkor nem ártana a pozitívumokat is összeszedni, mert azok nélkül nehéz lesz mérni a nagy előrehaladást, még akkor is, ha ismerve az előző városvezetés munkásságát, keveset nyomnának a mérleg serpenyőjébe.

A kommunikálás is teljesen rendben van, ennél nagyobb pénzek szoktak elfolyni önfényezésre a közszférában - mondanám, hogy ezen fennakadni populizmus, ha nem lenne már maga a sajtóközlemény is populista, hogy aszongya:

 

"A könyv egyébként a Főpolgármesteri Hivatal saját nyomdájában készült, a kiadása egy fillérbe sem került"

 

Elképzelem ahogy a dolgozók munkaidő után beballagnak a nyomdába, hónuk alatt egy csomag otthonról hozott A4-es lappal, zsebükben tintapatronnal. Mindezzel együtt szerintem szükséges összefoglalni, mi a helyzet, főleg, hogy ilyen Cser-Palkovics-félék ne szóljanak be a fővárosnak a rozzant metrók miatt.

Na és hogy mi van benne? Természetesen a pontok többsége a gazdasági, pénzügyi helyzettel és a fővárosi cégek állapotával, működésével, no meg a szerződésekkel foglalkozik, de akad egy pár Urbanistán korábban is tárgyalt ügy, projekt. Lássuk ezeket (bár néhányuknál elég ködösen fogalmaznak)

 

17. A Rác Gyógyfürdő projekt

A műemléki védettséget élvező Rác Gyógyfürdő felújítása és gyógyszállóval történő kiegészítése projekt megvalósítására a Rác Beruházó Kft. és a BGYH kötött megállapodást. A projekt határidőre nem készült el (2009), becsült értéke 7-11 milliárd forintra tehető, összesen mintegy 9,1 milliárd forint hitel terheli. Előfordulhat, hogy a Fővárosnak vagyont kell beáldoznia de nincs kizárva, hogy anyagi áldozatra is szükség lehet annak érdekében, hogy a történelmi fürdő üzemeltetése elindulhasson. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Főosztálya a Rác projekttel kapcsolatosan büntetőeljárást indított, mely jelenleg is folyamatban van.

 

36. Budapest Szíve Program – Hídfőterek és új pesti korzó kiépítése és Reprezentatív kaputérség kiépítése

A projekt legnagyobb hibája a rossz előkészítettség, aminek egyik lényeges következménye, hogy a támogatási szerződés és a vállalkozási szerződés más műszaki tartalommal került megkötésre, valamint a projekt megvalósítása során sok műszaki tartalomváltozásra volt szükség. A műszaki tartalom összhangjának hiánya, illetve az engedélyes tervekhez képest a nagymértékű műszaki tartalomváltozás korrekciója és a probléma kezelése a mai napig tart. A projekt műszaki tartalmi bizonytalansága olyan válsághelyzetet teremtett, amelynek kezelése – a feladat átvételét követően – a menedzsmentre hárult, ami jelentős idő- és munkaráfordítást igényel, és plusz feladatokkal terheli a projektben résztvevőket.

A műszaki tartalommódosítások átvezethetősége nagy mértében meghatározza a projekt pénzügyi lezárásának sikerességét, amelynek következtében veszélybe kerülhet a megítélt uniós támogatás, 1,6 milliárd forint lehívhatósága. Ugyanez a probléma érhető tetten a „Reprezentatív kaputérség kiépítése” elnevezésű projekt vonatkozásában is. A projektben felmerülő kockázatok döntő többsége a projekt nem megfelelően leegyeztetett és előkészített állapotából fakad.

A Támogatási Szerződés megkötésére úgy került sor, hogy a projekt műszaki tartalma belső ellentmondásokkal volt terhelt, emiatt nem volt pontosan meghatározható. A projekt műszaki tartalmi bizonytalansága olyan válsághelyzetet teremtett, amelynek kezelése – a feladat átvételét követően – a menedzsmentre hárult, ami jelentős idő- és munkaráfordítást igényel, és plusz feladatokkal terheli a projektben résztvevőket.

A műszaki tartalommódosítások átvezethetősége ez esetben is nagy mértében meghatározza a projekt pénzügyi lezárásának sikerességét és emiatt veszélybe kerülhet a megítélt, 2,6 milliárd forint uniós támogatás lehívhatósága.

 

39. Városliget kapuja – a Városligeti Műjégpálya pálya és épületegyüttes rekonstrukciója

A szükséges pótmunkák és az elmaradó munkák költségeinek különbsége 110 millió forintra becsült. A Főváros vitatja az azbeszt elszállításával kapcsolatos vállalkozói követelést.

 

49. CET – közrak tárak ügye

Az ötlet maga határozottan jónak és vonzónak tűnt. A Duna partjára felújított, egykori közraktár téglaépületei közé beépíteni a híres holland építész, Kasper Osterhuis pompázatos tervét, az üvegbálnát, és kulturális funkcióval is megtölteni azt, és mindezt úgy, hogy az a Fővárosnak semmi pénzébe nem kerül – nos, ezen senki nem találhatott volna kivetni valót. Az élet azonban kissé másképpen alakult:

Az alkalmazott „PPP” konstrukcióról kiderült, hogy valójában az építés és működtetés kockázatait is a Fővárosnak kell fedeznie mindvégig. A közbeszerzésen nyertes partner egy máltai, közkeletű néven „offshore” cég, ismeretlen tulajdonosokkal és 3 millió forint törzstőkével.

A 8,6 milliárdos beruházás 90%-ban bankhitelből valósult meg, melyre a Főváros fizető kezességet vállalt. A létesítménynek 2010. augusztusára kellett volna elkészülnie, most úgy tűnik, hogy legkorábban 2011 késő őszén nyithat meg. A 8,6 milliárdos beruházásért cserébe a Fővárosnak 25 év alatt 31 milliárd forint szolgáltatási díjat kell fizetnie, ami nonszensz.

A bérleteztetés is rosszul alakul, mivel a bérleti díj a nyertes ajánlatban vállaltnak csak a fele jelenleg. A szerződés feltételei értelmében a Főváros mindenképpen veszít, mert jóval kevesebb bérleti díjat szed be, mint amennyi díjat a szolgáltatónak fizet. Vesztesége több milliárd forint, miközben a szolgáltató csak nyerhet, a bankkölcsön teljes visszafizetése után is várhatóan több milliárdot. A Főváros a beruházással kapcsolatban büntető feljelentést tett különösen jelentős vagyoni hátrány okozása miatt.

50. Óbudai Gázgyár helyzete

Az egykori Óbudai Gázgyár területére vonatkozó ingatlanhasznosítási projekt az elhúzódó környezetvédelmi kármentesítés miatt okoz többletkiadást, anyagi kárt a Fővárosi Önkormányzatnak. A jelentkező károk részletesen a következő tételekből állnak:

A környezetvédelmi kármentesítés teljes összege mintegy 5,8 milliárd forint.

Az épületek kényszerű, a felújítás elmaradása miatti állagmegóvása további jelentős összegeket emészt fel és ezzel további anyagi károkat okozhat a Fővárosi Önkormányzatnak. A védett műemlékegyüttes megmentése és megőrzése csak – a tornyok esetében –, legalább mintegy 8-900 millió forintot tesz ki évente, amely az idő előrehaladtával hatványozottan nő, hiszen a megsemmisülő régi épületrészek és anyagok pótlása rendkívül körülményes és drága. A statikai állapot és a héjalások romlásával a ráfordítás további terhekkel nő, így akár a 1,5 milliárd forintot is meghaladhatja. A teljes kármentesítéshez a projektben nem szerepelő épületeket bontani kell a munkálatok megkezdése előtt. Maga a bontás legalább 200 millió forintba kerülne.

(Kiemelések az eredeti szövegből valók, csak helyesírási hibákat javítottam.)

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest tarlós istván demszky gábor belváros műjégpálya városliget óbudai gázgyár cet tabán v. ker ix. ker i. ker xiv. ker iii. ker rácz fürdő budapest szíve program belső-ferencváros

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr623056625

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Avantgarde Petyka · http://budapestavantgarde.blog.hu/ 2011.07.11. 21:13:03

Akkor most már végre elkezdenek dolgozni is?! Eszem áll meg komolyan... le van rohadva a város, ezek meg könyvet írnak.

Kuruttya 2011.07.11. 21:51:57

Ezek még mindig azt hiszik, hogy ellenzékben vannak...

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2011.07.11. 23:32:37

füzet ez, nem könyv. különban is értelmetlen szócséplés.

barli 2011.07.12. 09:20:20

@Avantgarde Petyka: miért, nem azzal kezdödik a rendcsinálás, hogy körülnézünk, hogy hol van rendetlenség?

T-5 2011.07.12. 09:36:35

@Avantgarde Petyka: Hé, az Elviszpreszlitér neked smafu?

endre2714 2011.07.12. 09:38:12

Eddig nem értettem a CET körüli huzavonát, de ha tényleg ezek a pénzügyi keretek, nekem e miatt szakad le a pofám, ez a rablás kategória. Azt hittem sima PPP beruházás, 20 év alatt kicsengeti a főváros az építési költségeket, addig a nyereséget kapja a cég, de ez így nagyon durva.

záporjózsi 2011.07.12. 09:42:36

Megírták azt, hogy miért nem fog tudni előrehaladni a város a következő választásokig. Ebből is látszik, hogy vezetőink előrelátóan gondolkoznak és hosszú távra terveznek. Rendszerszemlélet? Szűk keresztmetszetek feloldása? Magántőke terelése a megfelelő irányokba? Ugyan már!

handax 2011.07.12. 09:58:51

@Avantgarde Petyka: ja. Meg zászlót terveznek...
@barli: azé' ne 1 év menjen el erre. Esetleg benne van a MŰ-ben, hogy ők tettek-e már valamit?

fidesz = házmesterek pártja 2011.07.12. 10:00:17

Demszky fő bűne, hogy engedte ezt a tetvet nyerni. Szerintem ha indul, megint nyert volna...
Érdekelne Tarlós Tetű mikor írja össze a saját bűneit, amiket az elmúlt hónapok alatt elkövetett! Persze ilyen lista nem fog készülni...

☉ ☾ 2011.07.12. 10:03:59

Szánalmas fidesz tempó.

naat2 2011.07.12. 10:08:40

Nekem ez a Budapest Szíve Program-kritika tetszik: ez masszívan érinti a Belvárost is (tapasztatlataim alapján is). Az V. kerületben mintha valami Rogánnak hívnák a polgit, nem? Neki semmi köze a projekt sikeréhez/sikertelenségéhez?

záporjózsi 2011.07.12. 10:09:49

@al kotmány aláiro álamfö: De jó, lehet megint valakinek az anyját szidni. Mindig az aktuális fejesét. Tény, hogy semmilyen eredmény nem látszik. Tény, hogy legalább annyit fognak lopni, mint az előző garnitúra. De ha csinálnak is valamit, akkor már jobbak voltak. Erre azért magasabb tétekben nem fogadnék.
Tarlós egy PR ember. Egy jelenség, amelyet ki lehet tenni ütközőnek. Mögötte a lopás mellett vagy dolgoznak vagy nem. Majd eldől.

unionist 2011.07.12. 10:13:02

budapest alapproblémája az, hogy nem egy polgárosodott európai főváros akar lenni, hanem egy óriás napközi. egyetlen közberuházása sem áll meg a maga lábán. a főváros a mindenkori kormánytól akar függni. megválasztott egy helytartót, aki mindenről elmondja majd: miért nem.

záporjózsi 2011.07.12. 10:13:36

@naat2: Szükség esetén Rogánt be is lehet támadni ezzel, meg segíteni is lehet. Attól függően, hogy mennyire áll be a sorba és mennyire lesz kapzsi, meg fogjuk látni, hogy támogatni, tűrni vagy tiltani fogja a pártközpont.

asghh 2011.07.12. 10:15:17

Na látom felsorakozott a teljes kapcsolat.hu alkalmazotti gárda. Magukat az adatokat persze nem vitatják, az előző városvezetés által elkövetett rablóhadjárat tényét nem tudják cáfolni, nem marad más, mint a hangulatkeltő fröcsögés. Szánalom.
Ami a listát illeti: ha a Főváros csak a tizedét vissza tudja szerezni azoknak a pénzeknek, amiket az előző városvezetés nyilvánvaló korrupciós bűnügyekben kijátszott a holdudvarának, már megérte Tarlósékat megválasztani. Ezt a balos papagálykommandó is pontosan tudja, ezért megy a nagy rikácsolás.

barli 2011.07.12. 10:16:50

bírom a fideszgyalázók felhasználóneveit :) annyira egy kaptafára gyártják öket, hogy szerintem a pirosbögrés brigád fennmaradt max. 5 egyedével van dolgunk :) Mindenesetre a primitívségükkel nem fognak túl sok embert megnyerni a "szent ügynek".
Más a kritika és más a primitív trollkodás kedves elvtársak!

atila68 (törölt) 2011.07.12. 10:20:12

A poszt szerzőjének!
Az
"50 legsúlyosabb probléma"
nem egyenlő
"Demszky 50 főbűne"
Nem kellene.
Mert köcsögség azért.

Hoppázó Beléndek 2011.07.12. 10:23:42

na, most hogy van II.JPP meg elvis tér, undormány új zászló és szuper tescogazdaságos füzetecske, hogy mekkora geci is a demszky, lassan ideje lenne dógozni taplós elftárs..

☉ ☾ 2011.07.12. 10:24:07

Felébredtek a fidSS fizetett kommentelői (barli a szépnevű, az asghh), zsírmocskos foslelküket tovább kormozzák egy védhetetlen ügyben.

belekotty 2011.07.12. 10:29:27

Egy valamit le kell szögezni. Ha összegyűjtik az összes lopást, nyilvánosságra hozzák, már akkor megérte. Egy - talán valamennyi pénzt vissza lehet szerezni. Kettő - eztán kevésbé szemérmetlenül lopnak. Ez utóbbiban kevésbé hiszek.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.07.12. 10:33:53

"Tisztelt Olvasó!
A 2006 és 2010 közötti önkormányzati választási ciklusban eluralkodó demokrácia-deficit"

Tarlós! Te átnevező barom! Innentől vált a fehér könyved hiteltelenné! Az első mondatban.

---------------------

Abban egyetértek, hogy írjuk le a disznóságokat, de akkor az is egy disznóság, hogy aki a poltpetiék disznóságait akarja leírni, azt jogosulatlan adatgyüjtésért vád alá helyezzük.

Egyébként tarlós vezetése alatt Óbudán minden rendben ment? Történt ott akkor útfelujítás pl?

☉ ☾ 2011.07.12. 10:34:30

Ez egy primitív propaganda kiadvány, olyan mint a fidesz tíz éve.

Ha egy iciripicit hitelesebbek (hahaha) szeretnének lenni, ott lenne ebben a szennyfüzetben Demszky válasza is. De gyávák őt megkérdezni. Ez a lényeg.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.07.12. 10:39:10

@asghh:

Gondolod a BKV-nál eztán nem fognak lopni? Megsúgom neked, hogy a BKV-nál ugyanúgy megy minden tovább.

barli 2011.07.12. 10:40:06

@☉ ☾: bárcsak fizetnének :)

barli 2011.07.12. 10:46:56

@☉ ☾: bárcsak fizetnének :) az elözö nem ment el asszem)
egyébként lassan eldönthetnétek már hogy a fidesz az náci e vagy kommunista.

Jokkura 2011.07.12. 10:50:19

A sok ide-oda fröcsögés helyett esetleg tudnánk tárgyilagosan is nézni és gondolkodni?
A Demszky 20 éve alatt ( főleg az első 8-10 év) készültek jó dolgok is.
Gondoljunk csak a Körút és az Andrássy út ( kisföldalatti) felújítására ,stb. Az is igaz ,hogy a 4. metró egy alapjaiban elavúlt ötlet megvalósítása, és tényleg nagyon sok --most-- rossz döntés volt. Biztos ,hogy rengeteg pénz tűnt el . De! Ez az egy év eddig csak arra volt elég,hogy mutogassunk az előző 20 évre?Ja és egy -két abszolut felesleges,propaganda izű intézkedés,ami ugyancsak sokba került. ( megjegyezném,hogy ~40 évig nem is volt olyan titulus,hogy főpolgármester,tehát az "új cipő" elve működőtt) Utólag könnyű a mutogatni...

@asghh: A "papagáj" szó pontos "J" -vel írandó :) még... Várd ki mire S.P. 'úr' ezt is megreformálja,addig ,ha lehet inkább használd az tanított formát ! Köszi

Dilettantizmus legmagasabb foka = blog.hu rendszer 2011.07.12. 10:57:29

@asghh: komcsikám, nem lehet mindenki pártalkalmazott, mint te...

fidesz = házmesterek pártja 2011.07.12. 10:57:42

@barli: mindkettő. Most még a rákosista irányt követik, de (lásd Kossuth térrel kapcsolatos tervek!) már készülnek a 100%-os nácivá válásra.
Mielőtt győzött a fülkeforradalom, nagyon jóban voltak a nácikkal...

Jokkura 2011.07.12. 10:59:01

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
Persze hogy fognak ,csak most már két cégnek kell kielégíteniaz igényeit.
@belekotty:nem fognak kevésbé szemérmetlenül l...-ni csak ,most már nem szabad/lehet nyilvánosságra hozni-> szájkosár és póráz törvény.
Majd a külföldi sajtóban olvashatsz ,addig ,míg be nem vezetik,hogy csak a .hu oldalak leszek elérhetők az országban

Jokkura 2011.07.12. 11:05:33

@al kotmány aláiro álamfö: hát talán azt,hogy rápaskolt az ELMÜ igazgatójának a kezére ,mikor felkapcsolták a Szigeten a futópálya világítást :)
Különben ő is egy csak báb ,a mögötte/felette levő szálakat kéne elszakítani...

van egy mondás: Mindenki olyan rózsát szagol,amilyet szakított.
Szerintem ezt a "rózsát" leszakítatták velünk ...
Más nyerhetett volna ezen a "narancssárga -cédulás" szavazáson?

barli 2011.07.12. 11:07:57

@al kotmány aláiro álamfö: azért mert ugyanazt akarták (gyurcsány távozását) még nem voltak jóban velük

fuck anál 2011.07.12. 11:27:25

az átépítés célja kettős , a tízezres tüntetések ellehetetlenítése (mert nyilván tartanak tőle)s a kivitelezőktől a haverok zsebébe tolni amennyit csak lehet,minden más érv csak porhintés

lolperec 2011.07.12. 11:31:52

nadjonüdjesek!
köztérátnevezgetés, másramutogatás.
érdemi munkát nem szeretnének végezni?
szánalmas a városvezetés, de meg is érdemli BP, ha ilyen gógyi tagot választott a székbe.

high up! 2011.07.12. 11:46:23

Azok a nagyonmarhák, akik 5-ször szavaztak demszkáj eftásrsra és ezzel Budapest Kabullá válására, most itt tépik a szájukat, hogy jaj, egy évig tartott amíg Tarósék átvilágították 20 év bolsi-libsi szennyét.

Hát lúzerek, jó olvasni, hogy mennyire be vagytok szarva. Tarlós csak altatott titeket, hogy nem lesz elszámoltatás, ti ezt elhittétek, aztán most tele a gatyátok.

Szóval lúzer kávéházi libsik meg slum-prolik, a rendszerváltás végre Budapesten is beindult gözerövel és jöhet a polgárosodás. Tudjuk, ez nektek nem passzol, de majd beleszoktok.

Mindenesetre Tarlós egynek már visszahozott 30 milliárd forintot a metrón, amit a hülyeidióta demszkilibsik már rég elvesztettek. Leálltak a nokiásdobozok is, meg a kamu szakértösködések meg végkielígétések, úgy hogy a munka a dandárjában halad.
A Turul-madár meg külön röhög rajtatok lúzer bolsi-libsik!

ビンセント・ベガ 2011.07.12. 11:46:23

Ez most azt jelenti ugye, hogy most lesz megint fél évük hátrafelé mutogatni?

Esetleg akkor januárban majd elgondolkodhatnak azon is, hogy csinálnak valamit. :D

sárkányfő 2011.07.12. 11:49:08

Hitelből kellett felújítani a fürdőt meg a többit?

Naháááát :)

Pedig csak a 90+ %-át vonják el a Budapesten megtermelt adónak, noha Budapest önmagában az ország össz-adóbevételének harmadát adja :)
A GDP-nek is a 34%-át adja, Pest megyével együtt 43%-át...

Szóval hol az a könyv, amelyik megköszöni az ország autóútjait, csatornáit, középületeit, és úgy általában minden közberuházást Budapestnek?

Magyarországot jószerivel Budapest viszi a hátán. Ha nem vonnák el a pénzeket, teleszórhatná hidakkal meg felhőkarcolókkal a várost. Aztán ha az elvont pénzek miatt hitelből újít fel, akkor meg jön Tarlós és osztja a kurva nagy igazságokat...

barli 2011.07.12. 11:52:07

@fuck anál: azt kihagytad, hogy a mélygarázsnak az is az értelme, hogy a politikusokat nem verhetik meg az autójuk és a kapu közötti úton :) Amúgy jogos

egyszerhopp 2011.07.12. 11:52:09

Ez a tarhálós pisti eléggé nyámnyila csótánybűvölő.

Butapest rendbetételét nem firkálással és cannes-i osztálykirándulással, hanem a közigazgatási határokon belül 6400 tonna napalm egyenletes eloszlatásával és egyidejű égetésével kéne kezdeni.

(mint Vietnamban)

fuck anál 2011.07.12. 11:54:27

Tarlós álma beteljesült a Zelviszprezli térrel,mikor a tükör előtt a Jailhouse rockra léggitározott '57-ben minden akkor kezdődött.. kb ennyi érv szól az átnevezés mellett

sárkányfő 2011.07.12. 11:58:02

- Fogyatékos gyerekek speciális oktatási támogatásának megszüntetése (és ezzel a speciális sulik kinyírása): 23 millió Ft spórolás.

- Moszkva tér átnevezése: 21,5 millió Ft kiadás.

Tarlósnak inkább el kéne bújnia egy sötét sarokban, és szégyellnie magát, de nagyon-nagyon-nagyon mélyen.

Murderface 2011.07.12. 12:02:15

Oké, feltárták a hibákat. Hip-hip-hurrá. Most javítsák ki azokat. Kíváncsian várom a fejleményeket :D

lyken 2011.07.12. 12:02:28

A könyv jó kezdeményezés és jó lezárás lenne, de valahogy kimaradt belőle egy rakat disznóság. Értem én, hogy ezek a jobboldalt is bepiszkítanák, de most látszatizét akar Tarlós Úr, vagy tényleges lezárást és szembenézést?

Vision 2011.07.12. 12:03:33

@high up!: Mondd, hogy ez irónia volt! Könyörgöm!

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.07.12. 12:03:56

@high up!:

egy évig tartott amíg Tarósék átvilágították 20 év bolsi-libsi szennyét.

A fidesz 8 évig minden nap azt szajkózta, hogy ők ezt tudják hogyan kell jobban csinálni. Eddig csak lassították a metróépítést, utcákat neveztek át, azt is úgy, ha céged van, akkor dögölj meg, egyik cimbimnek a céges papírok átírása már 100 rugó felett jár, nem számítva a baszakodást a hivatalokban.
Elszámoltatás? Ugyan már, nincs mit elszámoltatni, mert akkor már régen lennének ügyek, de nincsenek. Se csontvázak. Semmi nincs, csak beriogatunk az államcsőddel, majd aztán a viktor a fehér lovon mindent megold kommunikáció.

"Leálltak a nokiásdobozok is, meg a kamu szakértösködések meg végkielígétések, úgy hogy a munka a dandárjában halad."
- Álmodj királylány!

Bambano 2011.07.12. 12:05:45

az tisztán látszik, hogy Smitt Palival osztálytársak voltak...

William Kidd 2011.07.12. 12:11:24

Az a baj, hogy ha Budapesten valami kerult volna 1 milliardba, azert Demszky haverjai es uzleti kore kiszamlazott 2-ot a varosvezetesnek, amibol persze csorgott vissza a donteshozoknak is. Gatlastalanul kizsigereltek a fovarost, amit allandoan a magyar allam konszolidalt penzugyileg, tehat finanszirozta egy rakacaszendroi, meg egy sumegi is. A BKV szinten klasszikus pelda a gatlastalan lopasra. Es nezzuk meg, hogy nez ki Budapest? Egy koszos, hugyos, szmogos, lepusztult koszfeszek. Tukorkepe a politikai "elitunk" 20 eves munkassaganak, amit egesz Magyarorszaggal is tettek. Es hogy ki a felelos? Ki fizeti meg a kart, amit okoztak es azt az idot, ami el lett baszva, mert csak melyebbre jutottunk?!

hááááát 2011.07.12. 12:18:11

Ez teljesen jogos.Szeretnék egy olyat is, hogy mi valósult meg.
Esetleg a nem meg valósult projektek, miért álltak meg.
Csak én emlékszem erre a mondatra:-Budapest rosszul döntött?

Themisz 2011.07.12. 12:20:58

Ezzel is az a baj, mint a legtöbb Fideszes kiadvánnyal: hogy hazudik. Nagyvonalúan kihagyta ugyanis azokat a bizniszeket, amikben éppenséggel Tarlósék is nyakig benne voltak, és a Simicska cégektől sokmindenkin át hasznot húztak "azelmúltnyolcév"-ből

"a Margit hidat tárgyaló rövid bekezdésből kimaradt, hogy az eredetileg becsült ár több, mint duplájáért – 13 milliárd helyett 30 milliárdért - valósult meg a felújítás a Fidesz közelinek tartott Közgép cég közreműködésével. Vagyis a 17 milliárd forintos különbség valamiért nem érdekelte Tarlós Istvánt, és az sem, hogy egy független vizsgálat szerint 8,3 milliárd forint veszteséget okozott a városvezetés a budapestieknek.

A dokumentumból hiányzik az utcabútor tender is. A 25 évre ingyen, vagy minimális összegért – többek között Simicska Lajos által is tulajdonolt cégeknek – átadott több ezer közterületi reklámfelület ugyancsak milliárdos veszteséget jelent évente a fővárosnak – ennek ellenére a dokumentum meg sem említi ezeket."

budapest.lehetmas.hu/hirek/767/piszkosfeher-tarlos-konyve/

Berteg 2011.07.12. 12:24:22

Kétség nem fér hozzá, hogy Budapesten nagyon nagy bajok vannak.

Azt viszont magyarázza már el nekem valaki, hogyha ekkora bajok vannak, akkor hogyhogy mégis van idő és pénz olyan dolgokkal foglalkozni mint terek/utcák átnevezgetése, a reptér átnevezése, zászló tervezés, zászló állítás stb? Most nem azt vitatom, hogy ezek egyáltalán kellenek-e vagy sem, de könyörgöm, ha a Moszkva teret el bírtuk viselni az elmúlt 60 évben, akkor még 2-3 évig elviseltük volna, nem? Ne mondja nekem senki, hogy annak a sok tízmilliónak amit átnevezgetésekre, zászlócserére meg ki tudja meg milyen hülyeségekre költöttünk, ne lenne helye ebben a rothadó városban.

Innentől kezdve viszont ez az egész "könyv" értelmét veszti, mert az előző vezetés hibáival csak akkor van értelme foglalkozni, ha tanulunk belőlük, ha ugyanazokat a hibákat készülünk mi is elkövetni, akkor ez is csak felesleges időpocsékolás. Kampányolás, semmi több.

Amit most Tarlósék művelnek az kb ugyanaz a szitu, mint amikor a végletekig eladósodott munkanélküli, a becsörgedező kis segélyét nem arra használja, hogy javítson a helyzetén, hanem inkább inkább befizeti kezdőrészletnek egy új plazma TV-re, mert az már nagyon kell.

Tarlós közel egy éve vette át Budapestet. Láttok bármilyen kézzelfogható eredményt, amit letett az asztalra ez idő alatt? Én sajnos nem nagyon.

Themisz 2011.07.12. 12:26:11

@Themisz: A zuglói közös Fidesz-MSZP-SZDSZ nagykoalíciós lopásokról nem is beszélve, amiből egy kódexet lehetne szerkeszteni, nem véletlenül olyan eladósodott és csődközeli ez a kerület, amilyen.

astonferi 2011.07.12. 12:29:40

és tudni szeretném hogy a zuglóban a Pákozdi teret ahol márius 15 én mindig nagy ünnepséget rendeznek miért kell ÁTNEVEZNI wass albert térre ? ki a tököm ez a wass albi ? fontosabb mint a Pákozdi csata ?

fidesz = házmesterek pártja 2011.07.12. 12:36:41

Mellesleg roppant kíváncsi lennék, hogy az Alstom kapcsán mi változhatott, hogy most hirtelen meg akarnak egyezni...
Tudom, rágalom az egész, itt szó sincs korrupcióról...

fidesz = házmesterek pártja 2011.07.12. 12:38:43

@astonferi: Szabolcska Mihály neve mond valamit?
(lásd még Ady Endre Üzenet Költőcske Mihálynak c. verse)
Kb. hasonló színvonalú "művész" lehetett ez a wass is... Csakhát ez utóbbit kicsit túl sok nyilas szereti.

záporjózsi 2011.07.12. 12:48:35

@al kotmány aláiro álamfö: Semmi nem változott, csak rájöttek az érdekközössége.

Karmadealer · www.sajtoszsemle.blog.hu 2011.07.12. 12:53:04

Nem lep meg hogy mennyien vannak itt akik védeni próbálják a védhetetlent, mentegetni a mentegethetetlent, és persze fikázni, pofákat vágni, ajvékolni és nyafogni. Sajnos nap mint nap szembesül vele az ember hogy egyeseknél olyan erős a sziociokulturális determináció, hogy ha az orra előtt lopta is ki a szemét Demszky és csapata, a szubkulturális azonosságtudat miatt sokkal inkább hajlamos neki ezt elnézni, és mentegetni, mint a számukra oly idegen nemzeti-polgári városvezetést és Tarlós emblematikusan keresetlen, néha nyers stílusát, holott tudomásom szerint Tarlós tisztességét a mai napig nem kérdőjelezte meg senki.
Egyet fel kell fogni: látványberuházások helyett a főváros működőképességének puszta fenntartása is kész csoda ilyen nyitópakli mellett, és a kevésbé látványos, belső gazdasági rendbetétel hálátlan feladatát is felvállalták. Ha a népszerűséget hajkurászná, első évében felavatott volna pár eztazt, a szaros pitére meg rázárta volna a páncélszekrény ajtaját.

egyszerhopp 2011.07.12. 12:56:52

Némi apróért 24 másodperc alatt több kárt tudok tenni a városban, mint a demszky-tarlós ikrek 24 év alatt.

Hi, Béláim !

Paul Tibbets

G. Wolf 2011.07.12. 12:58:04

Nah... most megmagyarázzák ők miért nem csinálnak semmit ... és azt is rosszul :D mert "azelmúltnyócév" akarom mondani "azelmúlthúszév"...

oké h sok a hiba! nyilvánvaló. de tudta mit vállal? vagy nem? vagy nem bp-en élt az elmúlt húsz évben??? nem volt kerületi polgármester se???

Camappa 2011.07.12. 13:07:09

Kedves Tarlós úr! Mikor lesz végre kipucolva a Nyugati téri aluljáró? Mentesítve hajléktalanoktól, a kurvákat megtűrő rendőröktől, kosztól, mocsoktól, a 70-es éveket idéző kirakatoktól?

Erre tessék válaszolni.

Camappa 2011.07.12. 13:12:25

Tarlós beszopta, de keményen. Az index úgy regélt erről az emberről, hogy a birtokában lévő apró-cseprő, másokról gyűjtött információ morzsákkal operálva bármit képes elérni. Hát Orbán Vitya megmondta neki, hogy nemmész, be a zólba Te mihaszna kutyuli! És most az ehhez hasonló látszattevékenységgel próbálják kiengesztelni a kutyaólból vauzó marionett bábut.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2011.07.12. 13:20:20

@high up!: Te szerencsétlen. Miért nem figyelt Taplós Varga Mihályra és Budai Gyulára. Akkor rájöhetett volna, hogy nincs mit keresgélni. Varga Mihály a választások után csontvázhegyeket ígért, de nem talált egyet sem, Budai el akarta számoltatni még a TV macit is, neki sem sikerült senklit elszámoltatnia.
Mi "lúzerek" egyátalán nen vaqyunk beszarva. Pont a Tarlós fog elszámoltatni, aki a pénztárcájában lévő pénzt sem képes megszámolni? Akinek nagyívű munkássága eddig kimerült zászlótervezésben, meg közterületektletszerű átnevezésében?
Hát lúzerek, jó olvasni, hogy mennyire be vagytok szarva. Tarlós csak altatott titeket, hogy nem lesz elszámoltatás, ti ezt elhittétek, aztán most tele a gatyátok.
High Up, most már tényleg szeretném látni, hogy a szájkarate és a látszat intézkedések mellett tényleg elindul-e Budapest a polgárosodás útján. Eddig sajnos ennek nem sok jelét vettem észre.
Taplós eddig semmilyen 30 milliárdot nem hozott vissza a metrón, csak végre elfogadtatta az NKH-val azt amit már régen el kellett volna fogadnia. Utánna rögtön kidobtak az ablakon pár száz millió forintot a használt trolibusz beszerzéssel, mert nem sikerült olyan törvényt hozniuk, amellyel forgalomba lehet őket helyezni Budapesten. A kamu szerződések és nokiás dobozok és végkielégítések nehogy azt hidd, hogy leálltak. Csak a méret lett nagyobb. És most egyelőre nincs aki szóvátegye ezeket. Mert azokat a hangokat gyorsan leállítják. (atlatszo.hu). A munka pedig egyátalán nem halad, nemhogy dandárjában.

záporjózsi 2011.07.12. 13:24:46

"Taplós eddig semmilyen 30 milliárdot nem hozott vissza a metrón, csak végre elfogadtatta az NKH-val azt amit már régen el kellett volna fogadnia."
Miért, van már róla papír?

"Utánna rögtön kidobtak az ablakon pár száz millió forintot a használt trolibusz beszerzéssel, mert nem sikerült olyan törvényt hozniuk, amellyel forgalomba lehet őket helyezni Budapesten."
Nem törvényt és pont olyan egyszerű átírni, mint bármelyiket.

tocibacsi 2011.07.12. 13:27:40

@atila68: sajnos a problémák forrás a demszkiék működése volt...

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2011.07.12. 13:32:22

@záporjózsi: Igaz, hogy még papír az nincs róla, de ennyit írjunk fel neki. A második megjegyzésedree: a jövedékiadó emelésről szóló törvényt is sikerült elkúrniuk, és mégsem módosították.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.07.12. 13:38:06

@the_lonewolf:

"És most egyelőre nincs aki szóvátegye ezeket. Mert azokat a hangokat gyorsan leállítják. (atlatszo.hu). A munka pedig egyátalán nem halad, nemhogy dandárjában. "

Ez durva! - ráklikkeltem.

Bloodscalp 2011.07.12. 13:42:24

@barli: dehát tudja, a bpiek is tudják...mki...
ez pr&kampány pedig nagyon nincs kampányidőszak

flegman · http://usazzunk.blog.hu/ 2011.07.12. 13:52:27

"A könyv egyébként a Főpolgármesteri Hivatal saját nyomdájában készült, a kiadása egy fillérbe sem került"

ha pdf-ben felrakják a netre... mi a halálért kell kinyomtatni? nyomtassa, aki akarja, otthon, magának. bazz.

a saját nyomda meg csillagporról üzemel... de nyilván a posztnak nem ez a lényege, de akkor is.

tocibacsi 2011.07.12. 13:58:34

@Camappa: engem jobban zavar az a sok gödör amit az a metrószexuális demszky ásatott...

is 2011.07.12. 13:59:00

de most fiuk-lanyok. elkezdtem olvasni. az elso oldalon megy a hatramutogatas, lapozzunk. masodik oldal elso bekezdes: a Fovarosnak ugyan csak 172 milliard az adossaga, de ezt tessek 1000 milliardnak erteni, mert az egy szep nagy kerek szam. mindez egyetlen bekezdesben. hiszemre. indoklas nincs. szinten a masodik oldalon: ugyan nincs kimeritve a hitelkertet, de ki van. ja, ha eleg igy bemondani, akkor persze ki van. namost ha ennyi az egesz dokumentum megalapozottsaga (es ha tobb lenne, akkor nyilvan az elso erdemi oldalra kitennek azt), akkor a Piroska es a farkas hihetobb tortenet. aki ezt elhiszi, az nagyon nincs tisztaban a valosaggal, meg semmi tapasztalata nincs abban, hogy hogyan kell egy ilyen dokumentumot olvasni.

Allen Long 2011.07.12. 14:00:10

Én úgy hallottam, a Rác fürdő ügyében a nyomozás megállapította, hogy az ügylet révén a város 2 milliárd forinttal gazdagodott, ezért ugyan az eljárás nincs lezárva, de nem is történik semmi.

Én úgy hallottam, a BGYH üzemeltetési szerződését a felek közös megegyezéssel szüntették meg, ami alapján a fürdőcég fizetett, és amely megállapodás tájékoztatóként a közgyűlés előtt is járt.

Én úgy hallottam, a CET ügy a fővárosi KDNP homokozója, ők szeretnék megszerezni az üzemeltetés, hasznosítás nehéz terhét a beruházótól, ezért addig próbálják lassítani a bérlők jóváhagyását, a közüzemi szerződések megkötését, amíg a Porto bedobja a törölközőt.

Én úgy hallottam, hogy a gázgyári kármentesítéssel kapcsolatban sokáig azon ment a vita, hogy a Főgáz, mint az eredeti károkozó jogutódja, milyen módon és mekkora mértékben fizeti a kármentesítést. Ameddig ez nincs meg, a fejlesztés nem tud elindulni. A város annyit tett, hogy a saját hozzájárulásának fedezetére a Graphisoftnak eladott az egyetemi projektjéhez területeket. A befolyt összeg sokáig a Budapest Zrt. számláján volt elkülönítve. Arról nem hallottam, ott van-e még.

tocibacsi 2011.07.12. 14:00:33

@flegman: én előbb arra lennék kíváncsi, hogy hány példányban készült... mert a felvetésed teljesen jogos, ha pl. minden budapesti lakosnak postáznak egyet... ha viszont a kezében lévő egyetlen darab lett kitolva, akkor leszarom... egy pendrájvot mégse lobogtathat...

is 2011.07.12. 14:00:52

de most fiuk-lanyok. elkezdtem olvasni. az elso oldalon megy a hatramutogatas, lapozzunk. masodik oldal elso bekezdes: a Fovarosnak ugyan csak 172 milliard az adossaga, de ezt tessek 1000 milliardnak erteni, mert az egy szep nagy kerek szam. mindez egyetlen bekezdesben. hiszemre. indoklas nincs. szinten a masodik oldalon: ugyan nincs kimeritve a hitelkertet, de ki van. ja, ha eleg igy bemondani, akkor persze ki van. namost ha ennyi az egesz dokumentum megalapozottsaga (es ha tobb lenne, akkor nyilvan az elso erdemi oldalra kitennek azt), akkor a Piroska es a farkas hihetobb tortenet. aki ezt elhiszi, az nagyon nincs tisztaban a valosaggal, meg semmi tapasztalata nincs abban, hogy hogyan kell egy ilyen dokumentumot olvasni.

barli 2011.07.12. 14:16:22

Egyébként ha az új szisztémában minden egyéni körzetben azért nyer a fidesz jelölt, mert a többiek nem tudnak elöre abban megegyezni amiben a választás után úgyis megegyeznének (koalíció), akkor igazán nem látom, hogy miért ne a fidesz kormányozzon tovább. Ha meg össznépi fidesznemakarás lesz 2014-re, akkor nehezen tudom elképzelni, hogy egyik párt jelöltjei sem tudnák legyözni a fideszeseket az egyéni körzetekben.

barli 2011.07.12. 14:17:33

@barli: bocs, rossz blogba írtam, ez a törökgabinak ment volna :)

Tonohaver 2011.07.12. 14:28:40

Az 50 PROBLÉMA után +1:

...amely "for a long time", évek óta mindenkié kedves városatyák!

A városból főleg péntekenként nem lehet kijutni az M3-on, a Szerencs utcai, egyébként közepesnek ítélhető forgalmú kereszteződés és lámpa miatt. Kilométerek araszolnak, a sor a volt Domus-ig nyúlik vissza (így már nem reklám). Mindenki szív. Ki a bűzt, ki a feleslegesen elpufogtatott üzemanyag árát...

Tán egy felüljáró/aluljáró még kifizethető lenne. Onnan kezdve ugyanis az autóhad és a füstfelleg elhúzna!

Ez persze itt-ott egyéb főleg ki, de bevezetésre is igaz.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2011.07.12. 14:43:23

Semmi baj, beszéltem már Szíjjártó Péterrel. Délután fogtartani egy sajtótájékoztatót és elmondja: az elmútt nyócév, éés különben is Gyurcsány í hibás mindenért,

lyken 2011.07.12. 15:02:25

"A könyv egyébként a Főpolgármesteri Hivatal saját nyomdájában készült, a kiadása egy fillérbe sem került"

Dejó. Ezekszerint a papír ingyen volt, a gépek nem koptak gyártás közben az emberek pedig ingyen dolgoznak akik nyomtatták.

@Allen Long: Ilyen nemfülkeforradalmi gondolataid ne nagyon legyenek. Terjeszteni meg pláne ne terjeszd. Ez lassan nagyobb bűn lesz mint a pedofília.

Berteg 2011.07.12. 18:58:28

@Karmadealer:

Megnyugodhatsz, most pontosan ugyanaz történik minden szinten, mint Demszky és a szocik idejében, csak amíg az egészet piros-fehér-zöldbe tekerve mutatják be, addig a magadfajták nem veszik észre.

Quick_6 2011.07.13. 10:02:27

Tarlóst majd az 5. ciklus végén lehet kritizálni! Addig mindenkinek kuss van.
A 20 évnyi liberális ámokfutás teljesen romba döntötte a szép fővárosunkat :(

ehpkb5 2011.07.13. 10:41:50

@Quick_6: most már tényleg megkérdezem, mert annyi az óbégatás meg a kesergés; pontosan mi dőlt itt romba az eemúthúszévben? mert én egyáltalán nem látom ilyen tragikusnak a helyzetet; se házak nem dőlnek össze (Isztambul), se szemétben nem gázolunk térdig (Nápoly), 15 éve naponta BKV-zok és még nem hánytak le, stb stb
tényleg kíváncsi lennék, milyen konkrétumok miatt látod ilyen sötéten a helyzetet

Kurvaanyátokat 2011.07.13. 11:39:26

@ehpkb5: miért? Mit vársz egy tetves kis nyilaspalántától? (ahogy elnézem a posztolótól sem áll távol az eszmerendszere)

ehpkb5 2011.07.13. 12:29:47

@Ajókurvaanyátokat: kérdésem abszolút politikamentes volt
tényleg érdekelne, hogy aki lerobbantnak látja Budapestet, azt konkrétan mi zavarja - hogy ezt aztán melyik oldalra keni, az lényegtelen

kissss 2011.07.13. 21:00:36

Öröm olvasni a szoclibek nyivákolásait. :)

Maoista Demszky és bandája eltűnt végre, remélhetőleg a következő húsz évben polgári, jobboldali városvezetése lesz Budapestnek.
Rendet, elég a romkocsma Budapestből!

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.07.13. 21:20:08

@én is rettegek:

Demszky mitől maoista?

Ha nem tudod elmagyarázni, akkor mondhatom, hogy te idiótista vagy?

potyus 2011.07.13. 21:23:38

@én is rettegek: Megjelölnél egy valamit, akármit, ami a mostani városvezető tevékenységéhez köthető az eltelt Főpolgármestersége alatt?
Ő sem csinál mást, mint visszamutogat egy olan személre, akivel egy pártban működött mint III. kerületi polgármester és majdnem alapító tag az SZDSZ-ben.
Olyannyira, hogy a Fővárosi képviselő testület ellenzéki vezetőjeként, csak a hivatalos megnyilvánulásaiban magázta az annyira útált és gyűlölt városvezetőt.
Vedd már észre te is, színjáték az egész.!!!!

potyus 2011.07.13. 21:32:32

@Tonohaver: Említed, araszolnak az autók, a kipufogó gáz elviselhetetlen.
Igaz, nagyon is igaz!
Eszetlen a forgalom szervezése. Már Demszky idejében megmondták, az a cél, hogy az autósoknak minél nehezebb legyen.
Igen ezt is csinálták. A mostani város vezetés dettó. Lásd autóbuszsáv a bevezető szakaszon, nehogy a Kossuth Lajos utcába menjenek az autók.
És ezek ezért fizetséget kapnak a mi, adófizetők pénzéből.
De az is rohadjon meg, aki kitalálta a fekvőrendőröket. Ha környezet védés okán csinálták, mellé lőttek.
Pontosan a környezet védők mérései szerint, a lelassító, majd ismét gyorsító autók több káros anyagot bocsátanak ki, mint az egyenletes gyorsan, vagy lassan haladók.
Persze a fekvőrendőröket valakik jó pénzért csinál(ták)ják, és érdektelen, hasznos e vagy sem.

ehpkb5 2011.07.14. 09:06:48

@potyus: még nem hallottam, hogy bárki összefüggésbe hozta volna a környezetvédelmet a fekvőrendőrökkel
de biztos elégedettséggel tölt el hogy felvetsz egy teljesen értelmetlen okot, aztán jól rámondod hogy hülye aki így gondolja, mert az nem is úgy van - miközben az egész csak a te fejedben állt össze :)
süti beállítások módosítása