A szóba került helyszínek között az első helyen a Margit híd budai hídfője végzett. A főváros vezetése az erős lengyel kötődés miatt nem ezt tartja a legmegfelelőbbnek, ezért a még dobogós VIII. - IX. kerület Ferenc körút - Üllői út közötti részét javasolja a Közgyűlésnek Elvis Presley-ről elnevezni.

Szokás szerint két mondatos, 811 KB-os közlemény a fővárostól. Ugyanakkor nem igazán értem az egész logikáját, hiszen a megszavazható helyszíneket ők választották ki, akkor most mi a baj, hogy nyert az egyik? Komolyan, mint a Markos-Nádas-féle Felvonulók kérték kabaréjelenet. Pedig milyen jól mutatott volna egy páros emlékmű a hídlábnál az egyik szobor talapzatán Przemysl felirattal, a másikon Presley-vel.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest elvis ii. ker

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr652744130

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Elvis tér - a félrenyelt gumicsont 2011.03.16. 22:32:46

A brutális Orbán-csomag és a fővárosi megszorítások miatt a Fidesz próbált a közvéleménynek gumicsontokat találni. Ilyen a vármegyésített alkotmány is, de a Szijjártó vezette polgári kommunikátorok valami jó bulvárosat is akarhattak.Csináljunk hírt...

Trackback: Már megint hülyének lettünk nézve 2011.03.16. 17:26:28

Árulja el nekem valaki, ennek most mi értelme volt? A főváros vezetői a Ferenc körút-Üllői út kereszteződést neveznék el Elvis Presley térnek, bár az internetes szavazáson nem ez nyert. Szűcs Somlyó Mária, a Városháza kommunikációs igazgatója egy közl...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2011.03.16. 14:08:48

Sötétek, mint a föld. És persze nem hibázott senki...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.03.16. 20:17:27

A MArgit hídfő lett volna a Lowcost verzió:

Przemysl

Pr emysl

Pr e ysl

Pr e sl

Pr e slE <- A leszedett 'M' betű elforgatva!

Pr e slEy = Presley

És még marad a végén egy 'Z' betű a Zorro emlékművére.

vagodeszka 2011.03.17. 06:48:43

Annyira, de annyira semmi értelme sincs ennek az egésznek...

ildsisy 2011.03.17. 08:15:09

Nem volt értelme a szavazásnak!

Leriel 2011.03.17. 10:59:26

Kettő szót mondok csak: Megyeri Híd.

Vaandor 2011.03.17. 12:33:26

@Leriel: Jobb lett volna Colbert-nek hívni?

Ezúttal bizonyos mértékig egyet tudok érteni a fővárossal. (Nem lesz belőle rendszer!)
Az MHB-nak jelenleg is van egy erős identitása a Przemysl szobor miatt - meg mellesleg egy neve is: Germanus Gyula park. Szóval hiba volt bevenni a szavazhatók közé. (Az talán csak személyes ellenérzés, hogy a hidak fővárosában egy turista a BKV-nevek alapján egyre kevésbé találná meg bármelyik hidunkat!)

Visszanéztem a többi nevet is... A fele olyan külterületi izé, amit tartsunk csak meg a helyi hősöknek - vagy épp sima kereszteződés amit jobb nem is elnevezni. (Meg ahogy némelyik kinéz... Hát Presley biztos megtisztelőnek érezné!)

Nem beszélve a turistáról, aki talán szívesen felkeresné a helyet. Így végignézve kb. a Mom park előtti placc meg a Corvin környéke marad mint épkézláb választás.

De azért a szavazás végeredményét közzétehetnék! Én pl. kíváncsi lennék, ki fért még fel (gondolom, másodikként) a dobogóra. Vagy hogy a saját kerületemet mennyire mozgatta meg a szavazás.

Vaandor 2011.03.17. 12:36:45

Ps.: Röviden: Ezt is sikerült szarul kommunikálniuk.

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
A gondolatkísérlet tetszik! Csak kár, hogy azok a betűk szó szerint kőbe vannak vésve. No meg mi köze Elvisnek egy ágyúzó oroszlánhoz?

Viszont egy Zorro emlékmű tényleg kéne már valahová...

Millagro 2011.03.18. 09:55:47

Tipikus magyar módszer...
Ha nem jó a megszavazott helyszín, akkor miért lehetett rá egyáltalán szavazni?!

Vaandor 2011.03.23. 12:19:57

A szavazás eredménye (nem az első helyezett kiléte) továbbra is ismeretlen? Vagy nyolcvan évre lett titkosítva?
süti beállítások módosítása