passage

Ritkán szoktam Index-címlapos témákkal foglalkozni, de ezzel muszáj. Egyrészt mert ott nem lehet kommentelni, másrészt meg hajdanában, az egyik legkorábbi Urbanista posztok egyike is épp ezzel a környékkel foglalkozott, egy hasonló terv kapcsán (na de erről majd bővebben lent). Na de mellébeszélés helyett jöjjön a lényeg: a Duna, a Soroksár-Duna és a Csepeli Hév által által bezárt 15 hektáros telkén 2011-ben százmilliárdos fejlesztésbe kezd a Wing.

A területre 2021-ig összesen ezer lakást, és 136 négyzetméternyi irodát építenének. A szabályozási tervek nemrég váltak jogerőssé.

A Duna Passege-ra keresztelt ingatlan telkeit az elmúlt években vásárolta össze a Wing a különböző tulajdonosoktól. Egy épület maradt meg az eredeti tulajdonos kezén, a több mint 50 méter magas Vituki székház és szűk környéke az ingatlan dél-keleti sarkában. Az első épület egy, a terület északi részén elhelyezkedő irodaház lesz, amelyet 2013-ban terveznek átadni.

Az új városrészt egy kétszer két sávos főút osztja majd ketté, egy keresztező főúttal, ezekről lehet behajtani a mélygarázsokba, a terület többi részén gyalogsétányok lesznek.

Egy új HÉV-megállót is terveznek a városrész bejáratához, valamint egy gyalogos aluljárót a vasúti hídhoz. Mind a Duna, mind a Soroksári-Duna partja parkosított sétányon, kerékpárúton közvetlenül elérhető lesz.

A befektető összesen 2,5 milliárd forint értékben járul hozzá a közlekedési infrastruktúra fejlesztéséhez. A projekt összköltsége 100 milliárd forint lesz, amit banki projekthitelből finanszíroznak. A városrész teljes elkészülte után azzal számolnak, hogy naponta tízezer ember fordul meg majd benne.

Elhangzott az is, hogy az úgynevezett környezettudatos irodákat, panorámás, napfényes lakásokat, éttermeket, kávézókat, boltokat és kulturális intézményeket tartalmazó épületek terveit a londoni Foster and Partners készítette.

A környezettudatos építési mód azt jelenti, hogy az épületek tetején például zöldtetőket alakítanak ki, a Duna vizét felhasználják az épületek hűtésére, a meleg víz pedig napkollektorokból származik majd.

A Lágymányosi híd környéke az elmúlt tíz évben az ingatlanfejlesztők kedvelt célpontja lett. A hídtól északra, a Duna Passage szomszédságában épült-épül a Nemzeti Színházat és a Művészetek Palotáját is magába fogadó Milleniumi Városközpont, a budai oldalon a Kopaszi-gát alakult át, és a Duna Passage keleti szomszédtelkén a közeljövőben kezdődik a Duna City elnevezésű hasonló fejlesztés.

Még több kép a jelenlegi állapotról, helyszínről az Index cikkében.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr612067030

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2010.06.08. 20:10:17

nem beszélve arról, hogy mennyi munkát tud biztositani egy ilyen beruházás.
Persze ha nem al-al-al-alvállakozókkal csináltatják.

Bert Sels 2010.06.08. 20:13:20

@Kőmíves Kelemen: igen ez nagyon jol jonne most szerintem is.

Sirály 2010.06.08. 20:16:16

Mielőtt ezt engedélyezik nem kellett volna befejez(tet)ni a Mester utca környékének rehabilitációját? (gangos gettóházak ledózerolása vagy felújítása) A megmaradt néhány gettóház elég taszító, városkép romboló a vadonatúj "csodapaloták" mellett.

Káposztakukac 2010.06.08. 20:16:41

@xtolzig: van olyan, hogy több hasonló ház áll egymás mellett, és az nem lakótelep feelinges?

Kuruttya 2010.06.08. 20:21:08

Összedobtam egy gyors rajzot a környék nagyobb területet érintő tervezett/megvalósuló/megvalósult projectjeiről:

img710.imageshack.us/img710/9118/delbp.jpg

Jó környék lesz ez tíz év múlva.

Hattory Hanzo 2010.06.08. 20:21:57

100 milliárdos projekthitelnél mi a fedezet? Az ingatlan? Mert az, ugye, mostantól eléggé másképp lesz.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2010.06.08. 20:28:10

@xtolzig: Ezek sokkal rosszabbak sok szempontból, mint a panel lakótelepek, mert ott legalább van elegendő távolság és zöldterület a házak között a legtöbbnél. Ez meg csak képen néz ki jól, de a valóságban egymás lakásába látnak majd a lakói.

Aki nem hiszi menjen be sétálgatni a Marinapart vagy hasonló már félig kész modern lakótelep lakásai közé és ha tud menjen be egy-két lakásba.

airdace · http://metamorfozisok.blogspot.com 2010.06.08. 20:31:36

A sűrűség talán el van túlozva, de ezek a látványtervek csak valami gyorsan összedobott skiccek szerintem, a valódi tervek valószínűleg később készülnek el.

Kuruttya 2010.06.08. 20:32:00

@IGe: ez a nagyvárosi lét része.

bejgli 2010.06.08. 20:32:32

A XXI. század lakótelepei már nem szögletes, hanem lekerekített házakból állnak.
A lakások (irodák) kb. 10-15%-a nézhet a vízre.
Kicsit magas az irodák aránya.
A szomszédban egy városi szennyvíztelep és egy vasútvonal.
Ezzel együtt is lesz nyilván vagy 6-700 ezer egy négyzetméter.

Johny the mocsok 2010.06.08. 20:39:20

megint a zsidóknak építenek lakóparkot

bautrend.hu · http://www.bautrend.hu 2010.06.08. 20:40:04

@Álmos: felhasználható a képed cikk ilusztrációnak?

gramercy 2010.06.08. 20:40:43

@Gyurma73: leulhetsz egyes

amit itt eddig mondtal, az puszta paranoia
mondj EGY bizonyitekot, peldaul bizonyitsd be, hogy zsido a cegvezeto

Yeto 2010.06.08. 20:42:49

@Kőmíves Kelemen: Munkahelyek akkor is lesznek, max fizetés nem...

Gyurma73 · https://plus.google.com 2010.06.08. 20:48:21

@gramercy: egyébként az de ez miért baj????
Izrael kb 20 milliárd Eurót fog befektetni,az elkövetkező 10 évben.
Rengeteg munkahelyet teremtenek.

bautrend.hu · http://www.bautrend.hu 2010.06.08. 20:48:26

img710.imageshack.us/img710/9118/delbp.jpg nagyon jó kép, nagyon jó, hogy van modernitás a városban, bár a formák variálhatósága nekem is eszembe jutott. az F+P azért ennél izgalmasabbat is tett már le az asztalra.
vajon használták az IPD-t (Integrated Project Delivery) a tervezésnél? (www.bautrend.hu/index.php/epites/2535), mert azért azzal nem csak pénzt, hanem időt is megtakaríthatnak.
valamint nekem kevés a Duna vizes hűtés, mert fűtés is lehetne (Hőszívattyú, www.bautrend.hu/index.php/fenntarthato-epulet/2547), a zöldtető telibe napelemezhető, mert tudjuk, hogy a zöldtető nem lesz 1 sétálható park, terasz, vagy ilyesmi, mert ez csak a beépítési százalék (www.bautrend.hu/index.php/epites/2550) miatt kell.
Most csak ennyi, majd holnap talán több is lesz ;o)

Leonce 2010.06.08. 20:49:06

Vágási Feri feeling, itt nem élnék. Lehet nem is nekem épül, ahogy olvasom a kommenteket.
Annál szebb lesz, mint amilyen volt...talán.

bautrend.hu · http://www.bautrend.hu 2010.06.08. 20:54:28

Szerintem a zsidó, izrael kérdés nem minősíti a beruházást.
Egy autópályán szerintem -nincsenek rá adataim, csak egy sajtóértekezleten hallottam- de kb ötöd annyian dolgoznak, mint egy felújításon, és szerintem az újépítésűeknél is valahogy ilyen lehet az arány.
És ne felejtsük, hogy itt magán beruházásról van szó, és nem az adóforintokról, mint a lukas, beomló autópályáknál.
Ez hatalmas tömeget fog munkával ellátni. A környező boltoknak bevételt teremt, a munkások és a cégvezetőik is vásárolni fognak, azaz egy komoly csoport jelenik meg majd a piacon, mint vásárló. És mindez a recesszió legnehezebb szakaszában...

memph 2010.06.08. 20:58:52

Nekem egy gondom van ezzel a projekttel: még több forgalmat zúdít a csepeli Gyorsforgalmi útra, a Soroksári útra és a Lágymányosi hídra. Az én szememnek hiányzik egy plusz Duna-híd mondjuk a Szabadkikötő környékén, és a Ferencváros irányába is elég szűkösen lehet eljutni.

Rocko- 2010.06.08. 21:00:34

MOST kell megnézni az ingatlant. áll a vízben, a gáton túl van. aztán majd csodálkoznak meg nyígnak minden évben, h elönti őket a Duna.

mi ez? 2010.06.08. 21:03:24

Mik ezek a bazinagy tornyok ?! Bpesten be kellene tiltani 5 emeletnél nagyobb épületek építését.

tena_lady 2010.06.08. 21:04:53

Hogy akarnak ott napi tízezer ember látni egyetlen 136 négyzetméteres iroda miatt?

Egyébként persze, jó ötlet hasznosítani a területet, de azt nem értem, hogy miért kell megint 20 egyen üvegpalotát építeni.

Iridium 2010.06.08. 21:06:31

Egyetlen bajom van az ekkora építkezésekkel: ha körbesétálok egy ilyen helyen, azt mondom, hűha. Szép, stílusos, új épületek, parkok, utak. Csak valahogy hiányzik belőle az élet.
Nemrég jártam például Imperial Wharf környékén. Minden lakásban laknak, az irodákban dolgoznak, de alig láttam embert azon a környéken, kongott az ürességtől minden. Az utakról, járdákról enni lehetne annyira tiszták, mert senki nem használja azokat.
A Topgear egyik részében Jeremy Spanyolországban, egy hasonló komplexum előtt vagy fél óráig keresgélt, mire talált néhány embert.
Hova tűnnek az emberek, ha felújítanak egy komplett városrészt? Miért nincs élet ezeken a helyeken? Senki nem ül a parkokban, nem bicikliznek vagy labdáznak a kissrácok, nem látok autókat, újságosbódét, sarki boltot.
Ezt laikusként kérdezem, tényleg érdekel a válasz.

Én csak ezért félek az ilyen nagyszabású építkezésektől, de majd meglátjuk ez milyen lesz.

mi ez? 2010.06.08. 21:06:39

Mik ezek a bazinagy tornyok?! Bpesten be kellene tiltani 5 emeletnél magasabb épületek építését!

bklein 2010.06.08. 21:09:21

Megkérem az új városrészben majdan lakókat, akik nyilván előre kifizetik a lakásuk árát, hogy amíg az megépül, !kötelezően! költözzenek vidéki falvakba, lehetőleg tanyasi környezetbe, (vagy kukutyinba zabot hegyezni). Ott végezzenek földmunkát, kapáljanak, keljenek hajnali 4-kor növényt öntözni, állatot etetni, feküdjenek este 10-kor hasonló okok miatt, hetente gazolják ki a több ha veteményest, ami a telkükhöz jár. Az tartsa bennük a lelket, hogy épül a lakásuk Lágymányoson. Majd ha eltelt a 10 év építési idő, mialatt ők földet műveltek, csak akkor engedném őket beköltözni, érdes kézzel, meggyötrődve, legalább jobban megbecsülik, amijük lesz!

mindegykivagyok 2010.06.08. 21:09:56

@digitaliskacsa: Okvetlen menj el a legközelebbi Gyurcsàny rendezvényre!Papirzsebkendöt fog ingyen osztogatni!
Egyébként àrterületre lakotelep!Gratula,megint
valaki(k) szivatàsra készül(nek)!

Kuruttya 2010.06.08. 21:11:08

@memph: terveznek hidat is a Csepel-szigeten keresztül. Persze hogy mikor valósul meg.. az egy másik kérdés. Az aquincumi híd után kerülhet csak erre sor, és még az sincs sehol.. persze ha ennyire beépül a környék, akkor lehet, hogy ez kap nagyobb prioritást.

ZON 2010.06.08. 21:11:33

@mi ez?: Sőt, jurta is csak kétszintes épülhessen ! Grat, valami indoklás ?

lüke 2010.06.08. 21:14:54

aha
s legjobb a töltés hangja:)
az öböl is a csalás résse volt, ezért épül később, 5 éve kezdődött volna:)

négykarika 2010.06.08. 21:22:34

randa nagy, zsufolt lakotelep, lekerekitett elekkel.

es nyilvan mindenki HEVvel fog jarni, nem autoval. azon az egy, azaz EGY darab uton, ami oda vezet a varosbol.

a kornyeket is kerulnem.

mi ez? 2010.06.08. 21:23:59

@ZON: Nem hallottál eddig már elég indoklást? Mindenki tudja, hogy a magas épületek rontják a történelmi városképet és nincsenek összhangban Budapest földrajzi és építészeti jellemzőivel.

Intizar 2010.06.08. 21:27:18

Kár, hogy ilyen magasak. Biztos nagyon örülnek a "mögötte" lakó közönséges emberek, akik eddig dunai kilátást élveztek, mikor az nem jár a csóró prolinak.

bejgli 2010.06.08. 21:33:43

Felesleges gúnyolódni a "földszintes" gondolkodásúakon! Ők milyen gyakran is szoktak felszólalni a külvárosokba tervezett tornyok ellen? Ja, soha. Leginkább azért, mert a Nagykörúton kívül valamiért senkinek nem akaródzik tornyokat tenni. Csak az V. kerület jó nekik. Úgyhogy, először a tornyos brigáddal kéne elbeszélgetni, és csak utána leszólni az ellenzőket.

fingerbangs 2010.06.08. 21:38:45

amig nincsenek magashazak ez csak egy falu marad

sony 2010.06.08. 21:39:46

Vajon építenek bölcsit, ovit, iskolát is? Ha nem, élhetetlen környék lesz.

Forradalmi Falhozállítási Bizottság 2010.06.08. 21:40:33

-a Csepelről beömlő forgalom még inkább meg lesz terhelve (kb. 2-2 híd kell még a Sorosksári-Dunára és a főágra a Lágymányosi-hídtól délre)
-kaptár - lehet majd rajzani... - szóval ahogy előttem is mondták, túl közel vannak egymáshoz a házak (hasonlítsuk össze a mostani 'lakóparkokat' a régi lakótelepekkel
-nincsen orvosi rendelő, élelmiszerbolt, iskola, bölcsöde, óvoda, gyógyszertár (ezek töredéke tud kialakulni a házak aljában levő kisboltos részen)
-kevés parkolóhely (sokan nem fogják megvenni a mélygarázst)
-alacsony minőségű alapanyagok (mivel sok házat építenek, tuti nem a luxuslakások lesznek túlsúlyban + az eladó a haszon maximalizálására törekszik -> szokásos módon látványos, de gyorsan kopó burkolatok, műanyag ablakok, vékony szigetelés)
-a fentebbi okból a lakások közti hangszigetelés a szokásos módon fog hiányozni
-a belvíz veszélyt is említették - ehhez elég nagy gát kell majd...

Szóval a szokásos 'lakópark' + belvíz.

Chuck Taylor (törölt) 2010.06.08. 21:52:14

ez is úgy lesz kész mint a kormánynegyed

Friedmann Juci 2010.06.08. 21:53:05

kéne mégegy híd, és akkor jöhet.
aki itt is képes zsidózni, temesse el magát. kurva unalmas.
ami viszont érdekelne, hogy a környéken fel, vagy le mennek ennek hatására a lakásárak..

tolsztoj 2010.06.08. 21:58:16

Az ún. "modern" építészet egy nagy sz.rt ér, lélek nélküli, unalmas, nem használ nemes anyagokat, mert "drága" lenne.
Nem véletlenül van turistainvázió csodálatos régi olasz, de akár francia vagy német városokban, közelebb Prágát említeném, nálunk Egert, Sopront.
A betonsilókra senki sem kíváncsi és 300 év múlva sem lesz senki kíváncsi (ha még egyáltalán létezni fognak)....

Friedmann Juci 2010.06.08. 21:59:23

@tolsztoj: szóval akkor a mai ember is építkezzen klasszicista stílusban, muci?

Friedmann Juci 2010.06.08. 22:00:32

@tolsztoj: (van egy jobb ötletem, menjünk vissza a barlangba. "régen minden jobb volt." ;) )

Friedmann Juci 2010.06.08. 22:02:21

@Intizar: jártál már a környéken? :D

Friedmann Juci 2010.06.08. 22:04:35

@bklein: nem vagy te egy picinykét irígy, vagy meggyötört?

urbanistapista 2010.06.08. 22:09:37

Ez a város már megint a vesztébe poroszkál, ugyanúgy, mint száz éve.
Akkor is az ingatlanfejlesztők (virilisták) diktálták a város épülését, mindenféle közösségi, előrelátó kontroll nélkül. Mostanában ugyanaz történik. Jellemzően kinézik a környék legnagyobb beépítettségű területét, még egy kicsit felfelé srófolják a paramétereket, a területre faragtatnak egy szabályozást, aztán készülnek ilyenek, mint ez, ahol az irodák nélkül is sűrűbb beépítés lesz, mint a kommunista lakótelepeken. Be sem süt a nap az udvarokra és az alsó szintek lakásaiba.
A frusztrált, naptalan, zöldtelen gettókat lakó "forradalmárok" (44, 56, 06) után meg takarítja majd valaki más a törmeléket.

Friedmann Juci 2010.06.08. 22:15:10

@urbanistapista: Félelmetesek vagytok srácok... és képes vagy belekeverni a történelmet, holmi évszámokkal? Nem tudom eldönteni, hogy röhögjek, vagy hányjak.

mizrolist 2010.06.08. 22:20:51

@Intizar: a környéken nincs egyetlen lakóépület sem. Legalábbis jelenleg.

Garbai Sándor 2010.06.08. 22:24:53

Az egész környék tele lesz parkolóórákkal.

A Demszky-Tarlós tandem és haverjaik mindenre kiadják az engedélyt, ha kapnak érte lóvét, de szarnak abba, hogy pont az ilyen dolgok miatt zsúfolódik a város, sőt, most már a külváros.

Amikor meg tele lesz a környék, rögtön bevezetik a parkolási díjat, mondván, nem ők, hanem a lakosság tehet az egészről.

Friedmann Juci 2010.06.08. 22:27:37

@Garbai Sándor: akkor hol legyen építkezés?
A parkolásért meg fizess. Ha autót veszel, vállald a következményeit, és a velejárókat.

Friedmann Juci 2010.06.08. 22:32:31

ja, és tuti ideköltözöm a duna passage-ba, de csak akkor, ha lesz ott egy i-style (a gyengébbek kedvéért: apple-bolt). és persze egy zyinagóga. Na most kezdődhet az őrjöngés :D :*

Friedmann Juci 2010.06.08. 22:33:16

(és még el is kúrom :D természetesen ZSinagóga akart lenni)

Filhipposz 2010.06.08. 22:33:33

@gramercy: Hú de okos vagy bammeg...

Kuruttya 2010.06.08. 22:39:43

@kreatívszajha: legyen apple store, starbucks, legyen itt a magyar google hq, adjanak ott egy állást, és ki sem mozdulok innen.

bejgli 2010.06.08. 22:44:56

A hegyes részbe én 3 nagyobb tornyot raknék, olyan 25-30 emeleteset. A vízparti házakat beljebb forgatnám a víz felé, főleg a déli részen, a placc közepét pedig levegősebbé tenném. Változatosabb épületmagasságokkal a lakótelep kinézetet is csökkenteni lehetne.
Lehet, hogy egy lord tervezi, de szerintem ezt a rajzot bármelyik 60-as évekbeli szocialista tervezőiroda ki tudta volna izzadni magából.

T2006 2010.06.08. 22:49:03

@tolsztoj: New York-ban, Las Vegas-ban, stb. is turistainvázió van, pedig szinte csak beton-üveg toronyházak vannak! Egyébként is egy ennyire kieső városrész ne a turistáknak épüljön! Mellesleg szerintem is kicsit zsúfolt, de a magassággal nincs gondom.

longlife · http://testepitescsakitt.blog.hu 2010.06.08. 22:52:41

@bautrend.hu: és hány kifizetetlen alvállalkozó lesz? erre lennék kiváncsi...

Cukorborsó1 · http://matortentek.blog.hu 2010.06.08. 22:54:12

@urbanistapista: Egyetértek a beépítettség magas fokával. Nem hiszem, hogy kényelmes lenne ott élni. Magamról is tudom, hogy örvendek a napfénynek, amit valószínűleg valami paraszt szaros százmilliókért el fog tőlem venni pár éven belül mert ő el tudja adni az én kilátásomat, pedig panelben lakom.
Na jó, nem sírok, mert az élhető város sajnos utópia marad, amíg zsebből zsebbe megy a pénz.

Azért megkérdezem, és mindenki tippeljen egy számot, esetleg egy nevet, vagy pozíciót, hogy kit és mennyivel kellett megvenni az illetékes Önkormányzóságnál.

Eredményhirdetés majd a jogerős ítélet után lesz! Vagy a megkenést bizonyító video és/vagy hangfelvétel napvilágot látása után. A helyesen tippelők között egy-egy "Urbanista vagyok, nem turista" feliratú pólót sorsolunk ki.

Természetesen nem mondom, hogy volt ilyen, de Wieszt Jánosról sem tudtunk sokat, míg nem kezdett bólogatni a Youtube-on a kétmilliós számokra :)

T2006 2010.06.08. 22:54:45

@digitaliskacsa: Te HÜLYE vagy! Legalább nem kell este a távirányítóval a kézben ücsörögni, hogy mikor lesz ordító reklám és megint felébred a gyerek. Egyébként kösz a linket, eddig nem is hallottam róla! Bocs, hogy OFF voltam!

longlife · http://testepitescsakitt.blog.hu 2010.06.08. 22:55:26

eléggé zsúfolt lesz majd a lágymányosi híd... de legyen. fejlődjön a város. Aztán majd meglátjuk kinek lett igaza.

mizrolist 2010.06.08. 22:57:15

@Garbai Sándor: akárhogy is olvasom, az ott lakóknak és az ott dolgozóknak lesz mélygarázs...

Filhipposz 2010.06.08. 23:04:10

@T2006: Most tényleg nem vágod, hogy egy rém egyszerű gerillareklámot nyaltál be, vagy digitáliskacsa renickje vagy? Amúgy a népi kezdeményezés tényleg nagyon pozitív, én is támogatom. ON

Friedmann Juci 2010.06.08. 23:17:58

@Filhipposz: azt hittem, a családdal imádkozol.

Stiel 2010.06.08. 23:24:13

Az épületek tényleg egymás elől veszik el a fényt. Ilyen szempontból a kép jobboldalán lévő íves épületek jók, a bal oldalon a keskeny tornyok is, a sok párhuzamos egyenes épület viszont nem. És amint már említettétek, a magasságokkal is lehetne variálni.

Friedmann Juci 2010.06.08. 23:29:52

@Stiel: Ebben egyetértek. Tényleg kicsit unalmas, hogy egyforma magasak. Jó tenne egy pici "kuszaság". :)

zsoci 2010.06.08. 23:35:33

Mekkora baromság ez !

Pl minek bármit építeni utak nélkül! Vicc. Békásmegyer 2.

boldii10 2010.06.09. 00:09:04

Engem mindig három dolog érdekel:

-Hány parkoló lesz, hány szintes mélygarázsokban gondolkodnak, hol vannak a parkoló autók a képekről?

-Hogy fejlesztik a közlekedést úgy, hogy ne a Lágymányosi híd torlódjon fel Budafokig a Csepelre és az új környékre menő forgalom miatt, mikor lesz metró és hév közvetlenül az ilyen forró pontok belsejéig?

-Ki dönti el, hogy az ilyen értékes városi területek parkok legyenek, meg strandok, meg élhető természeti környezet, vagy egy újabb milliárdos ingatlanbefektetés amin valaki magát nagyon megszedi. Miért nincs ilyenről népszavazás?

hha96 (törölt) 2010.06.09. 00:32:49

Ejj... árterületen mélygarázs... phü... Még ha nem is konkrét árterület, hanem sanszos 10-20 évente egy elöntésre, az is bőven elég. Ha elég ügyesek a kivitelezők árvíz nélkül is megoldható a talajvíz beszivárgás.

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2010.06.09. 01:23:20

Hmmm, most hogy így mondjátok... tudjuk, hogy hova fogják pozícionálni ezeket az ingatlanokat? Mert így elnézve logikusnak tűnhet, hogy épeszű ember nem ad érte annyit, mint egy másikért, ahol nem foghat kezet az erkélyről kihajolva a szemközti lakóval. Szóval ha ezt arra szánják, hogy lehetőséget nyújtson azoknak, akik nem tudják kifizetni a full igényes építésűt, akkor oké. Ha elszáll az agyuk, és be akarják hülyíteni a népet, hogy ez jobb mindennél, akkor viszont nem oké.

Forgalom szempontjából így már érthető, miért épült az OBI előtt az a 12 sávos csomópont. Legalább az bírni fogja, ha már a Lágymányosi nem. Meg a Hungária se szerintem, a Mester utca utáni szűkületnél. Nagyon kéne már egy külső körút, de mondjuk az enélkül a projekt nélkül is.

Szerintem fel is lehet tölteni egy területet, én bízom benne, hogy engedélyt se kap, ha nincs gát mögött / gát szintje felett. Legyen már ez a minimum, ha már csillió engedély kell minden beruházáshoz. (Bár lehet, hogy pont ezt törölték el Orbánék :D )

Az indexről meg remélhetően eltüntetik a linket hamarosan, és akkor lehet normálisan beszélgetni majd.

pösti 2010.06.09. 01:29:53

Ez a lufi is akkorát fog pukkanni mint a társai (Corvin,Tópark,Marina...)!

magyar_ember 2010.06.09. 04:21:00

@gramercy:

Nézd meg itt a képviselők, és választmányi tahok névsorát. Egyből rájössz, hogy honnan lehet következtetni arra, hogy ő Zsidó származású. (Egyébként a névből , pozicióból is simán). Jó tudnod azt is továbbá, hoy a Budapesten történő építkezések 85 % - a mögött az Izrael országból jövő cégek állnak. Na most ha én a pénzem megtérülését várom, valószínűleg nem itt fektetem be, mivel nincs vásárlóerő, hogy ekkora befektetések reálisan megtérüljenek / illetve sokkal jobb helyek is vannak erre. Akkor miért itt fektetnek be??? A kérdés költői... Gondolj arra, hogy Izrael államban már majd 50 éve van háború, s hamarosan ivóvízkészletük is kifogy. Na most annyi embernek valahova kell mennie lakni, ha ott már elviselhetetlenek lesznek az életkörülmények. Nem aggódjatok, lesz arra kereslet pár éven belül.....

A kérdés az, hogy ez mivel fog járni. Úgy jár - e Magyarország, mint a Palesztinok, vagy sem???

Hadrianuska 2010.06.09. 04:30:17

Minden a terv szerint halad, kezdődik az áttelepítés Izraelből.

kzolika 2010.06.09. 06:50:12

Nekem a Canary Wharf jut eszembe erről több okból (elhelyezkedés, funkciók, beépítettség, de pl tömegközlekedés miatt nem). Aki ért hozzá, meg tudná mondani, hogy helyes-e az asszosziációm?

BKV reszelő 2010.06.09. 06:56:45

@tena_lady: 2010.06.08. 21:04:53

"Hogy akarnak ott napi tízezer ember látni egyetlen 136 négyzetméteres iroda miatt?"

Úgy, hogy ez lesz az ország egyetlen segélykifizető pénztára. Nem napi 10000 hanem napi 100000 ember fog ott vastag nyakláncban sipákolni.

magyar bucó 2010.06.09. 07:02:19

@bklein: Ezt most miért is?
Én szívesen elköltöznék falura (cigánymentes övezetbe), korán kelni és eszembe sem jutna beköltözni egy ilyen lakótelepre.

magyar bucó 2010.06.09. 07:06:25

@Androidus:
"Forgalom szempontjából így már érthető, miért épült az OBI előtt az a 12 sávos csomópont. Legalább az bírni fogja, ha már a Lágymányosi nem. Meg a Hungária se szerintem, a Mester utca utáni szűkületnél. Nagyon kéne már egy külső körút, de mondjuk az enélkül a projekt nélkül is."

Jó is az, ha egy csomópont sokkal nagyobb áteresztőképességű, mint az odavezető utak. :D

A külső körúton kívül hidak hiányoznak Budapestről. Sokkal jobban, mint a 4-es metro.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2010.06.09. 08:05:23

Ha valahol érdemes luxuslakótelepeket építeni, akkor azok az ilyen helyek.
- Tiszta lappal indulnak, senki sem sírhat, hogy ő elöbb volt itt.
- Senkinek nem építenek bazi nagy toronyházat a családi háza mellé.
- Mindenki tud(hat)ja mit vesz, nem építenek utólag elé.
- Aki beszopja a marketingszöveget, és vagyonokért megveszi a lakások azon 85%-át, amelyik csak egy kicsit rosszabb, mint egy békásmegyeri panel, az meg megérdemli.
A befektető dolga befektetni, aztán nyírni a birkát. Ha a birka önként megy oda, hát tegye.
Egyetlen (sajnos elég népes) csoportot sajnálok az ügyben, a csepelieket. Ők eddig is szoptak a bejáráson, ezután még nagyobbat fognak.

Hümüzhümümüz 2010.06.09. 08:19:58

OFF:

Bochkor női alteregója van az ATV-n...

ON: Nekem tetszenek a tervek, de 10-15 év sok idő és addig nagyon sok víz, meg Duna és sok jobbikos... van olyan téma egyébként a világon, amiről nem a zsidó jut eszébe egy jobbikosnak??? :S
Én különben egy felhőkarcolót látnék szívesen. Nem pont ebben a projectben, hanem valahol, Pesten. :)

isssti 2010.06.09. 08:26:14

Mennyibe fogadjunk, hogy ezt is kedves izráeli barátaink jegyzik..
Kiváncsi vagyok, milyen mértékű lenyúlásokkal..

Rá Dios 2010.06.09. 08:39:46

Bele fog billenni az egész túlsúlyos, zsúfolt és csúnya dolog a Dunába.

Ja, kell a sűrűség, mert sok volt a panamapénz, vissza kell hozni?

kaboca36 2010.06.09. 08:40:53

Erröl csak Dubai jutt eszembe.

Az irodai ingatlanok fele üresen áll.

Amerikában város negyedek ürülnek ki a válság miatt.
Pontossan az ilyen kamu befektetések miatt mentek tönkre a bankosok és nem a kis ember lakáshitelétöl.

Mikor fogunk inkább termelni valamit???
Az ilyen beruházásnak se füle se farka. nics rá valós igény.

ibn_battuta 2010.06.09. 08:58:58

A következő bajok vannak ezzel a projekttel:

1. Közlekedés
- A Soroksári út sokszor már most járhatatlan, másfelől meg nem lehet megközelíteni ezt a környéket a belváros felől.
Esetleg külön lehajtó sáv a Lágymányosi híd déli oldaláról?

- Újabb HÉV-megálló tök jó, de csak akkor fognak ide hévvel járni az emberek, ha annak nem a Boráros téren lesz a végállomása, hanem legalább a Kálvin térig bevezetik azt. Egy ideje szó van az ún. ötös metróvonalról. Ha az megépülne, akkor jó lenne ennek a környéknek a tömegközlekedése.
(Gy.k.: a csepeli és a ráckevei hév valahol az OBI és a Nemzeti Színház körül egyesülne, a Boráros tér után továbbmegy a vonal a Kálvin tér, Astoria, Oktogon, Podmaniczky utca, Lehet tér, Szent István Park, Margitsziget, Kolosy tér, Amfiteátrum, Flórián tér útvonalon, és a Kaszásdűlőnél csatlakozik a Szentendrei HÉV meglévő vonalához.)
- Jó lenne már végre használható (gyors és gyakori) vízi tömegközlekedés.

2. Víz
- A környék árterület. Ha nem építenek eleve védgátakat, ne is építsenek semmit.
- Eleve vizenyős a talaj. Kétszáz éve még víz alatt volt a terület, innen indult ki a soroksári ág, a mainál jóval nagyobb vízmennyiséggel.

3. Üzletek, stb.
- Ezt már említették többen. Kellenek üzlethelyiségek, éttermek, közösségi terek, egészségügy és oktatási intézmények, stb.

4. Befektetés
- Kérdéses, hogy szükség van-e erre egyáltalán. Valóban el lehet majd adni ennyi új irodát és lakást egy pangó gazdaságú és öregedő országban?

Amon-Re 2010.06.09. 09:12:28

Kurvára nem hiányzik oda Hév megálló, van egy a lágymányosi hídnál, a HÉV nem arra való hogy percenként megálljon. Meg az egész nem hiányzik, csak növeli a dugókat a környéken, a területen lévő jó kis gyógyvizes uszodát, pedig lebontják.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.06.09. 09:16:19

Lakótelep és irodafalanszter a Duna mellé.
Óhh, milyen eredeti.
Kádár atyuska is így baszta el a városképet északon.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.06.09. 09:22:20

Ja, én nem adnék engedélyt egy ilyen egybefüggő lakótelepre soha többet.
Riasztó.
Az a négy Dunára merőleges épület meg borzalom.
Még egy eldugott helyen is ronda lenne, de itt a folyóparton egy rémálom.

vizipipa 2010.06.09. 09:24:35

@pösti: szerintem is. Ez csak a soros zsidó ingatlanpanama.

goumba 2010.06.09. 09:27:19

a terület fényét külön is emeli a közelbe telepített Összszékesfővárosi Központi Szargyár szívmelengető biojellege ;-)))

pösti: az a baj, hogy meg is építik, oszt szagolhatják az eljövendő generációk, amíg a vasbeton szét nem rohad... mert ez is csak egy túlzsúfolt idióta sz@r lesz, mint az összes építkezés pöstön, immáron 250 éve ;-((((((((((((

bautrend.hu · http://www.bautrend.hu 2010.06.09. 09:42:11

@mi ez?: történelmi városrész az a törtnélmi városban van.
hihtetlen, hogy ennek a városnak csak lakótelepei vannak, izgalmas Water Frontja meg nincsenek. Végre épül majd valami.
Munkát ad sok embernek. EZT NE FELEDJÉTEK!
@cukorborsó1: wieszt jános nem magának adta a pénzt. nem csak wieszt jános saras, hanem a w.j.-t lebuktató is, jaj, de sajnálom őt, vajon mitgondolt, h az ő 1 milkája az jogos?
@longlife: itt is az IPD (Integrated Project Delivery) segítene. (www.bautrend.hu/index.php/epites/2535)
@pösti: ezek eddig nem igazán voltak hibásak.
@hha96: van egy olyan aljzat építőrendszer, amit homokos, "fosós" homokos, nagyon vizes területeken is szoktak használni, hogy a mélygarázsokat egy dobozként/kádként megcsinálják, majd a kimélyített, esetleg alácölöpözött területre beeresztik. Így nincs se víz, se homok.
@Androidus: nem tudom adtak-e ki építési engedélyt, de azért lássuk be, nekik sem lehet érdekük, hogy egy rossz beruházással tegyék ismertté magukat.
REMÉLEM EZ EGY KLAFA PROJEKT LESZ. ÉS MINDENKI ÖRÜLNI FOG. A LAKÓK PEDIG BRINGÁVAL ÉS HÉVVEL JÁRNAK MAJD DOLGOZNI :o)

ag100 · http://terelout.blog.hu/ 2010.06.09. 11:16:49

Nem syabad hagyni, hogy ilyen projektekkel rontsák el a városképet.

bautrend.hu · http://www.bautrend.hu 2010.06.09. 11:39:31

@ag100: nem rontják, sőt, végre visznek egy kis életet a városképbe. mert szeretem én nagyon a VII. VIII. kerületet, de itt csak ipari terület volt, az is kihalt. Sztem szebb lesz mint a Milleneum Városrész. A közlekedés fejlesztése lehet egy komoly kérdés.
A kishajó forgalmat kéne optimálissá tenni. És a Belvárosba tudnának jutni, vagy akár több kikötőt is érinthetnének a (sztem legköltség/-energiahatékonyabb megoldású) légpárnás kishajók.

cso zsi 2010.06.09. 15:44:56

@Chuck Taylor: Erre a helyre kellett volna inkább a kormányzati negyedet építeni. Bár még nem késő azzá tenni.
Így legalább közel lesz a pénzeszsák a beosztottjaihoz.

Tuur Ion (törölt) 2010.06.09. 16:09:21

Brutál, ilyen lehet az, ha Kádár ma is élne és virágozna a szocializmus.

Közpark? Véletlenül? Áááá, minek is létesülne, abból úgy is túl sok van már Budapesten ...

bklein 2010.06.10. 15:43:27

@kreatívszajha: igazad van, irigy vagyok és meggyötört. Irigy, mert a Duna-parti fővárosi lakás egy átlagosnak ma luxus. Ezért is utalnám be a leírt körülmények közé.

@magyar bucó: ha ezt írod, nem tudod mi a szitu a falvakban. Az elmúlt ötven évben a magyar falusi élet "finoman fogalmazva" sokat változott. Például számos helyen teljesen elcigányosodott. Mi a bajod egyébként a romákkal?

Én egy baranyai sváb csávó vagyok, de rendkívül elkeserít az !összes! fenti hozzászóló együttérzésének és empátiájának hiánya!

Ugyanis nem tudom, melyik volt az a szenzációhajhász újságíró aki éppen most megszellőztette ezt a fővárosi házépítős hírt, miközben az árvíz miatt omlanak össze a házak ÉK-Mo.-on. Hogy érzik magukat a miskolci tornateremben vergődők e hír hallatán miközben mindenük odalett? És a kommentelőknek ez miért nem szúr szemet? Ehhez nem kell magyarnak vagy nacionalistának lenni, csak bele kéne tudni magát érezni a másik helyzetébe.
(Tudom @kreatívhajsza: túlérzékeny is vagyok.)

lutria 2010.06.13. 15:39:19

A képen látszódó terület kb.600X400 méteres,nem sok egy kicsit rajta az a 27 ház?
A házak túlságosan össze vannak zsúfolva,a keletre és nyugatra néző házak jól beárnyékolják egymást,az alsóbb szinteken ritkán fog sütni a nap.
Van erre valami építési szabály hogy napi hány órán át kell benapoztatva lennie egy lakóháznak.
Kellene egy pár méter magas gát,a héten láttam hogy kiöntött a területen a Duna,le kellett zárni egy utat és meg kellett erősiteni a zsilipet.

Garbai Sándor 2010.06.13. 16:19:33

Köszönöm a belvárosi, parkolási engedéllyel rendelkező, autót használó olvasótársaim elmés megnyilvánulásait.
süti beállítások módosítása