Aki még nem hallott Beyond Budapest Sightseeingről, az gyorsan kapjon észbe, mert már New Yorkban is róluk cikkeznek. Domján Manó és Baglyas Gyuri ötlete - hogy a Józsefvárosban vezessenek városnéző túrákat - 2008-ban elnyerte az Év legígéretesebb fiatal vállalkozása címet, 2009-ben pedig az Európai Bizottság „Jó Gyakorlat”-ként azonosította tevékenységüket. Tegnap pedig a New York Times írt róluk és persze a nyolcadik kerületről. Na de miről is van szó?

 

A Magyar Hírlap sikeres magyarországi kisvállalkozásokat bemutató kiadványa így írta le tavaly, mit is hozott létre a két fiatal:

 

"Budapest városnéző túráinak legizgalmasabbját, ízig-vérig magyar élményt nyújtó sétákat azon külföldi és hazai érdeklődők számára, kiknek egy város megismerése nem a múzeumoknál vagy Parlamenteknél, hanem az ott élő hétköznapi emberek életének, lakhelyének, értékeinek és kultúrájának megismerésétől kezdődik. A Beyond Budapest városnéző túra fővárosunk egyik legizgalmasabb és legszínesebb szegletébe, a VIII. kerületbe kalauzolja részvevőit, bemutatva annak minden fontos részletét: olyanokat is, melyek akár egy régóta itt élőnek is elkerülhették ez idáig a figyelmét. Nem is túra vagy idegenvezetés ez, sokkal inkább „workshop”, egy igazi „public art” kezdeményezés. A kulturális és szociális tapasztaláson alapuló túra útvonalának megtervezése, a helytörténeti adalékok tanulmányozása igen fáradtságos munkát és előkészületet igényelt, ám e több hónapos felkészülés édesre érett gyümölcsét azóta már seregszámra megízlelhették a látogatók. A mélyszegénység és a luxus találkozása ebben a kerületben a legélesebb, a helyszín tehát szinte adta magát.

A Beyond Budapest egyik megálmodója, Baglyas Gyuri számára nem volt nehéz megtalálni Józsefváros „gyöngyszemeit”, hiszen őt is közvetlen élmények kapcsolják a kerülethez: közismerten a legszegényebbek közé sorolt Diószeghy utcában volt első közös albérletük Domján Manóval, így tulajdonképpen maga az ott lakás és a helyiek kedvessége inspirálta a Beyond Budapest megszületését. Bejárták a környék összes romos épületét, lépcsőházát, próbára téve toleranciájukat, előítéleteiket. Gyuri saját elmondása szerint a Beyond Budapestben csak olyan működési elvet tud és tudott mindig is elképzelni, ami úgy termel profitot, hogy az hasznos legyen a helyi értékek szempontjából.

Európai viszonylatban ez egy ún. „societal enterprise”-ként definiált tevékenység, kategória, amelyből Angliában mintegy 55 ezer, Svédországban pedig nagyjából 11 ezer működik saját segítő háttérintézménnyel (pl. Swedish Knowledge Foundation) és saját adózási feltételekkel. Ez persze nekünk még a távoli jövő, de jó úton haladunk - hála az olyan kezdeményezéseknek, mint Domján Manó és Baglyas Gyuri kreatív városi élménytúrája, a Budapest Beyond Sightseeing projekt."

 

Bár maga a New York Times bemutatója alig merészkedik át Körúton és inkább csak a Palotanegyedben mozog (Nemzeti Múzeum, Budapest Jazz Club, Zappa stb.) azért jókora presztízsnövelő dolog ez a "nyóckernek".

Hogy mi alapján került bele az írásba a Dreher Classic és az amúgy meglehetősen jelentéktelen Belmondo zenekar, az számomra rejtély, de ez legyen a legnagyobb baj. Hajrá Józsefváros!

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest turizmus palotanegyed viii. ker

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr381933261

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2010.04.19. 08:56:57

Katasztrófaturizmus. A film maga jó, mert kedvet csinál a programhoz, gyáva külföldieknek, de nem hiszem, hogy akit otthon nem érint meg nyomor-luxus kontraszt, az ide jön megnézni. Akit pedig megérint, annak semmi újdonságot nem mutat.

tomasztroli 2010.04.19. 13:24:16

Azt hiszem ezesetben a "megéri megnézni" helyett a "megéri kihagyni" helytállóbb...

Pilgram (törölt) 2010.04.19. 13:53:56

a nyugatinál megnyitott eiffel parkról miért nem esett még egy bötű sem az urbanistán?

úgy látom a lendület kezd alábbhagyni. egy két érdekesebb ingatlan hirdetés, "azonosítatlan guruló objektum" (WTF??), meg néhány hír a víztornyokról. ennyiből áll az urbanista mostanság. sajnos. mert régen változatosabb volt..

Lesley · http://8ker.blog.hu/ 2010.04.19. 15:39:16

@Pilgram: régen minden jobb volt
:)
azt egyébként mindenki tudja, a 8ker egyre jobb hely lesz. Itt a világhír is, remélem nyáron tele lesz a kerület hüje amcsi túúúúristával, akik tovább öregbítik a kerület hírnevét. Az említett helyeken tuti nem húzzák le őket, a többiben is bízom. ;)

NRG44 · http://althir.org 2010.04.19. 21:19:13

Tatabánya, 6-os telep, háttérben a régi tatabányai óváros romjai, és a kihalt bányatelep, még sokkal durvább. XD

bryan 2010.04.19. 21:42:09

A fiumei úti temetőt minimum még megemlítettem volna. Az az egyik legszebb hely a városban.

katácska! · https://www.facebook.com/kata365 2010.04.19. 23:44:44

szociofotó készítéshez kiváló terep
kipróbáljuk

Pilgram (törölt) 2010.04.20. 14:14:32

nem MINDEN volt jobb, csak az urbanista :)
annál is inkább, mert BP, főleg építészetileg egy hihetetlenül változatos város (tegyük hozzá, talán kicsit túlváltozatos is..), sok érdekes, talán nem feltétlenül előnyös, de mindenesetre valóban érdekes hellyel, épülettel..sok minden még felfedezetlen. Bécs pl ezerszer unalmasabb
süti beállítások módosítása