Új hotelre hívta fel a figyelmemet Nak, az Index és a Nakedeye fotósa:

"láttad már? irtó ronda egy valami lesz az MTK pályával átellenben. igaz hogy amúgy sincsenek ott szép házak, de minek egy ilyet is még oda felhúzni? az azért érdekes, hogy ugyanaz a cég tervezte, mint amelyik az Art'otelt."

A fotósorozatán egy nagyon szürke kaszárnya látható, amely alighanem a befejezés után sem lesz sokkal szívderítőbb.

Ezért persze nem a tervezőket kell hibáztatni! Ők már letettek pár klassz dolgot az asztalra, itt láthatóan nem engedhették szabadon a fantáziájukat. Még csak nem is a hotelláncot, amelyiknek ez az Achat Hotel sorozata nagyjából mindenütt így néz ki Németországban (az Achat Plaza a menőbb változat). Teljesen természetes, hogy egy Aldi, Lidl vagy Penny Market is a lehető legolcsóbb dobozokat rakja le mindenhova, ahol csak lehet, ezzel is lejjebb nyomva árait.

Ami viszont szerintem elgondolkodtató, hogy tényleg ennyire le akarunk mondani a Külső körútról? Ugyanis az oké, hogy jellegtelen dobozokat vagy szürke kaszárnyákat teszek le költség-megtakarítási célból, de csak oda rakhatom le, ahol ezt lehet.

Jelenleg valóban vannak elég ramaty szakaszai (sőt több a ramaty része) a Hungária-körgyűrűnek, még akkor is, ha itt-ott már megjelentek olyan ingatlanok, amelyek feljebb húzhatják a színvonalát. Mindenesetre nem kéne hagyni, hogy ez a körút is egy ilyen külvárosi hipermarket-diszkont-outlet-raktáráruház övezetté alakuljon.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: szálloda építés x. ker hungária körút külső körút achat hotel

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr561703062

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Olgicsq 2010.01.26. 11:35:36

hát, nem tájidegen, az biztos. :-S
Talán ha élénk színekkel feldobnák, nem lenne annyira depressziós. Ez a koszossárga nekem a belvárosi szmogszürke bérházakat juttatja eszembe.

GiliczeB · http://www.balintgilicze.com 2010.01.26. 11:46:26

Lehetne fejlődő környék, mint pl. Barcelonában az Avinguda Diagonal külső része.

2010.01.26. 11:51:53

Megszállni is egy élmény lesz azon a környéken:P

2010.01.26. 11:53:14

Amúgy meg télleg ráférne a vérfrissítés építészetileg (is).

Dariengo · http://dariengo.blog.hu 2010.01.26. 12:49:01

Igazi panelblokk. Ugyanolyan, mint a lakóparkok többsége, csak ott kert is van.

georg 48 2010.01.26. 13:03:02

A Hungária krt.-ről már rég lemondtak.
Mert miből is áll manapság Bp.? A Láncíd két oldalából, egy kis Várból, még talán egy pici korzóból a Duna parton és ennyi!
Mennyivel különb a Hungáriánál a Rákóczi u, a Kossuth L. utca, a Nagy kőrút a bezárt ocsmány undorító üzleteivel és kirakataival. Az utóbb felsorolt helyeken 25 évvel ezelőtt pezsgett az élet, ragyogott a város. Miért pont a Hungária lenne különb?

Mitya Ivanov 2010.01.26. 13:21:21

vasárnap éppen én is rácsodálkoztam erre. Először azthittem, hoghy panelház épül, vagy mi aztán láttam az oldaán, hogy egy csillagos hotel lesz.

gven · http://gvenphoto.blogspot.com/ 2010.01.26. 13:40:05

innen tényleg egy az egyben panelnek néz ki..

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2010.01.26. 13:46:30

Azért az vicces, hogy látványtervben milyen élénk színek vannak, hátul még talán egy domb szélét és odanézheti az ember, és fák.

Ezzel ellentétben a színek sosem lesznek ilyenek a szmogtól, domb közel s távol nem látszik, fa meg vagy lesz, vagy nem, de sokat nem fog javítani egy kétszer háromsávos autópálya mellé helyezett hotel esetében.

Amúgy én vitatkoznék a posztolóval. Pont a nagy-kapacitású utak mellé kell rakni ezeket lerakatokat, gyárakat, ipari parkokat, stb-t. Az egy másik dolog, hogy a Hungária ilyen szempontból már használhatatlan, mert nincsenek tartalékai, de ugyanakkor az se várható el, hogy virágos lakóparkok épüljenek, mint már mondtam egy kvázi-autópálya tövébe.

Amúgy a fenti folyamatra jó példa: nézd meg, hogy mi minden fog épülni az M0-s mellé majd az elkövetkező tíz évben.

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2010.01.26. 13:54:16

@d.z.: a külső körút szerintem fel fog értékelődni és ugyan nem virágos lakóparkok lesznek ott, de egy Váci út típusú övezet kialakulhatna. Az utóbbi években épült pár igényesebb épület (természetesen a metrós csomópontokban), de ez sztem folytatódhatna az egész gyűrű mentén

az M0 az valóban ilyen terület, oda szerintem is való lenne az ilyesmi, vagy az autópályák bevezető szakaszaira - ott lenne helye

perpill itt is van, de jobb lenne, ha tudná a város mit akar ezzel a körúttal. na meg az is, ha valami jót akarna vele :)

Zsotti_31 2010.01.26. 13:57:17

A Hungária körútnak csak egy kis részére lehetne mondani, hogy kinéz valahogy.
De a semmi helyén még ez a nem túl igényes látványú szálloda is jobb - igaz nem tudom ki lesz hajlandó odamenni, ha megtudja hogy 6 sávon autók közlekednek az ablak előtt...

Mellesleg ha már vélemény, ott van a Hegedűs Gyula utca 18, egy viszonylag új ház (5 éves lehet talán), kerületi(?) nívódijat is kapott. Az utcában a többi uszkve 90-100+ éve épült házak között nem valami stílusos.

www.yit.hu/57625/62838/62845/75404

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2010.01.26. 14:10:32

@~dá~: Kérdés, hogy egyáltalán mire lehet használni? Azt lássuk be, hogy hoteleknek annyira nem alkalmas. Ahhoz, hogy depós-iparos vidéknek túlságosan a városhoz tartozik. Ami még épülhetne, az az irodaház, amiből így is annyi van már a városban, hogy nem győzik eladni.

Tehát, akkor a kérdés, ha már ez így szar és tényleg:

Mi legyen a Hungária körúttal?

Pivoblog · http://pivo.blog.hu/ 2010.01.26. 14:21:56

ez mekkora egy dákó hotel..

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2010.01.26. 14:43:35

Szerintem nincs ezzel semmi gond. Ha a Hungárián végig épülnének akár csak ilyenek, akkor már nem kéne rinyálnotok.. Egy szürke kockára én is azt mondanám, hogy csúnya, de ez a látványterv..semmi gond vele. Csak megy most kicsit a szokásos rinya, senkinek semmi nem jó... Egy egyszerűbb hotelecske ez. A környékén levő épületekkel sokkal több probléma van...

Persze hozzáteszem, hogy nem értem az új irodákat, hoteleket, hogy miért van rájuk szükség..de ők tudják.

tom sailor 2010.01.26. 14:55:38

@simonlewis: Valamint egy kvarcféle ásvány neve. Elég látványos.

tom sailor 2010.01.26. 14:57:02

Nem rondább, mint a környéken bármi. Nem tudom, lesz-e extra szigetelése (nem hiszem), de a 6 sáv + villamos elég kedvezőtlen egy szállodának.

Tarkin kormányzó 2010.01.26. 14:57:23

de jó, hogy nem lakom ebben a putri városban! leszarom a hungáriát :)

serpentin (törölt) · http://www.bridzs.hu/ 2010.01.26. 15:23:54

látom a sok hozzáértő vidéki már megint okoskodik, hőbörög

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2010.01.26. 16:07:09

És ez mi, Google Translator? "Itt épül egy komfortos első osztályú szálloda." Ezt így ki merik rakni?

klikk ide · http://www.ejatekok.com/ 2010.01.26. 16:39:02

Bizalomgerjesztő patinás objektum.

bejgli 2010.01.26. 16:58:58

A képek alapján nem is annyira nyilvánvaló, hogy ez egy épülőfélben lévő ház. Munkásszállónak, szovjet laktanya legénységi épületének, lepukkadt vidéki főiskola kollégiumának simán elmenne.
Éljen a tervtanács, aki jóváhagyta.

ribizlifozelek · http://ribizlifozelek.blogspot.com/ 2010.01.26. 17:23:04

Tökéletes szálloda lesz a alsó-középkategóriás utazóknak, külföldi diákcsoportoknak.
A szobák valószínűleg légkondicionáltak lesznek - ezt több belvárosi szálloda nem mondhatja el magáról.

Autóval jól megközelíthető. A belváros egy átszállásal, 20-30 perc alatt elérhető, a két nagy buszpályaudvar is közel van.

Nem szép, de ezt a Hungária rengeteg épületéről el lehet mondani. Szerintem illik is valamennyire a környezetbe. Arra is van esély, hogy ennek a környékét a tulajdonos legalább karbantartja majd.

beszélő 2010.01.26. 17:46:20

Régóta hiányolom, hogy egy-egy jelentősebb középület homlokzatán egy oda illő táblával, miért nem örökítik meg a tervező építész (és esetleg a team nevét)
Bizonyos épületek jó esetben nem 10-50 évre készülnek.
Ha ez a projekt öregbíti a szellemi "elkövető" hírnevét, ez a minimum - megérdemli.
Ha szégyenkeznie kell miatta - ő a tettes megérdemli.
Ma amikor pirulás nélkül egyesek verik a mellüket olyan történésekért, amihez sok közük nem volt, és súlyos pénzekért plakátozzák azt ami esetleg nem is ad okot dicsekvésre, talán a műszaki értelmiség, de leginkább a építész tervezők becsületét kellene újra visszaadni, mint ahogyan ez gyakran előfordult a múltban.
Persze lehet, hogy ötletem fából vaskarikának tűnik, amikor a műszaki értelmiség kiszorítása a közéletből megtörtént, a kamarák szavukat sem hallatják, legalább is sajtónyilvánosság előtt ez nem igen érzékelhető.

Big-B 2010.01.26. 18:05:18

Tapolcán a Csobánka laktanya egyik - igencsak randa - legénységi épülete nézett ki hasonlóan. Még a színek is stimmelnek.

czinezine 2010.01.26. 18:35:47

Nekem a kész látványterve már elmegy azon a helyen. Perzse kár, hogy ma már nincsenek a New York Palotához hasonló építkezések, mert nem tetszik a Allee sem, hiába új, de egy jó szín azért dobhat, majd rajta.

Bumbucz 2010.01.26. 19:41:57

Budapestet mindenki imádja, már aki külföldi, sajnálom, hogy így elcsúfítják.

woopsi 2010.01.26. 20:33:17

hundertwasseresen kifestve egészen jó lenne, már csak a festés menthetné meg

Fixie Rider 2010.01.26. 20:37:41

Nem tudom, hogy említettte-e valaki, de ezen a telken egy igen jópofa, szép épület állt, amit néhány éve leromboltak. Sokáig a gödröt lehetett nézegetni a helyén.

Thulsa Doom (törölt) 2010.01.26. 21:07:51

Így néz ki az az épület, ahol a tervezőnek nemhogy fantáziája, de még körzője sincs, csak egy derékszögű vonalzója, höhöhö.

Nzoltan 2010.01.26. 21:39:54

@Zsotti_31:

Ezek a nívódíjak......:P

Az építész szakma is olyan, mint a grafikus. Egymás faszát szopják a "művészek", miközben nem hogy tudásuk, de ízlésük sincs.

GergőÁron (törölt) 2010.01.26. 21:39:59

Pedig a teljesen négyzetek mentén kiosztott négyzetes ablakokból egy tök jó ritmusú, feszes homlokzatot ki lehetne hozni. Kár, hogy ezzel a nagyon kocka homlokzatosztással egy kibaszott bérkaszárnya akar mégis lenni a ház, nagy hajlásszögű magastetővel, kis giccsbuziságokkal az ablak körül, meg földszintmagas kőlábazattal.
(((Fogadni mernék, hogy ez a fajta magastető előírás volt, úgyhogy a felső két szintet a beruházó megoldotta a tetőben, tetőablakokkal, fujj. Neki sem túl jó gondolom, de legalább szarul is néz ki.)))
A lépcsőház meg külön förtelem, mindenféle arányosságot nélkülöz, és ahogy a tetővel csatlakozik, annál még nagyanyám tyúkoljának a fedése is nagyvonalúbb, úgy építészetileg.

TPZ 2010.01.26. 21:58:16

Tudom, hogy sokként ér majd egyeseket, de muszáj szólnom: az utolsó tervező úgy harminc-negyven éve halt meg.

Azóta a házakat csak odafossák a papírra.

Kuruttya 2010.01.26. 23:30:15

Egyáltalán nem olyan rossz ez, mint amilyennek most itt be van állítva. Jó, nem egy arena corner, és tökjó lenne, ha az lenne a hungára átlagos színvonala, de mint már sokszor elhangzott, van ott sajnos rosszabb is. És ez azért bőven nem a városszéli logisztikai depó kategória. Amíg nincs eldöntve mit akarunk kezdeni ezzel a körúttal, addig miről beszélünk..

cece01 2010.01.26. 23:34:51

@georg 48:
méghogy a tervezők nem tehetnek róla! Hát én levágnám a két kezem, ha ilyen munkát adnék ki, még akkor is ha megfizetnek. Semmiképpen nem vállalnám a megrendelő ilyetén elképzeléseinek a megvalósítását. De az az épitési hatóság sem kutya, aki engedélyezte. Így néz ki a Fővárosunk. Egymás után prostituálódnak még a valóban jó tervezők is, mert megfizetik őket és hasonló förmedvényekkel építik be a várost.
Borzasztó!!!

sw19 2010.01.26. 23:44:11

De ugye ezt lefestik majd valamilyen élénk színnel?

Zaba · http://mbybk.blog.hu 2010.01.27. 00:11:00

Tetszettek mostanában OTÉK és OTSZ módosításokat olvasgatni? Csak mert olyan mértékben sikerült az építészek kezét ezen változtatásokkal megkötni (csak a szintterület és a tűzterjedési gátak problémáit vetném itt fel), hogy szerencsétlen kolléga valószínűleg nem nagyon tehetett mást, előre menekült.
De az okos jogászok manapság már a lápcsőkorlátokat is 90%-ban leszabályozzák, ott sincs sok választása a tervezőnek.
Felhozhatnám még a tárolók hő és füstelvezetése- és légutánpótlása kérdését, ami azt eredményezi, hogy az épületet egy "rossz" oldalarány esetén gyakorlatilag körbe kell árkolni, ha gravitációsan szeretném ezeket megoldani.
Szóval itt sajnos nem csak az esztétika és a pénz beszél már, de sok jogalkotó is beleugat.
KÉNE VÉGRE EGY MŰKÖDŐ ÉPÍTÉSÜGYI MINISZTÉRIUM, ÉPÍTÉSZEKKEL BENNE!

Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.01.27. 01:14:22

Miért nem építhetnek minden sarokra egy Művészetek Palotáját?!

Tucsok84 2010.01.27. 07:46:07

ha elé tesznek valami árnyékoló üveg felületet egész szépen eltakarná
így kb olyan, mint egy panelprogramon áteső panel :D

mokkaczuka 2010.01.27. 08:23:33

Miért, mit kéne csinálni a fostanya Hungária körúttal, amikor a Kis- és a Nagykörút le van rohadva?

belagezabela 2010.01.27. 08:53:36

Ez munkásszálló lesz?
Mert akkor beleillik.

Flat Eric / sta press (törölt) 2010.01.27. 09:13:33

Egyrészről azzal kezdeném, hogy a hozzászólók nagy része, azt sem tudja, vagy esetleg a Google Map-ben látta, merre van a Hungária-kőrút említett szakasza.
Másrészről, tudtommal a hotelba leginkább aludni járnak az emberek, nem pedig a felületképzés és az anyagfelhasználás eredetiségét óhajtják csodálni.
A kényelmet, és a szolgáltatás színvonalát legkevésbé sem a külső falfelületek tagoltsága adja. Attól, hogy a homlokzat nem hemzseg önmegvalósító építészeti blabláktól, amik mellékesen jócskán megemelik a kivitelezés költségeit, még lehet kényelmes, átutazók számára jól használható, elfogadható árfekvésű szálloda ez.
Ami a környezetet illeti, a Pongrácz-telepi háttér, a BKV járműtelep, a lepukkant Előre-pálya, és a Hungária kőrutat a közvetlen közelben keresztező vasúti híd, biztosan megfelelő környezetet ad egy "nagyvonalú" építészeti megoldásokkal operáló épülethez.

belagezabela 2010.01.27. 09:18:24

@Flat Eric / sta press: nagyvonalú ez jó.
" a qva nénikédet Pelikán"

Paulette 2010.12.14. 20:48:58

Mögötte ugyebár ott a Hungária 5-7, a régi tiszti lakótelep. Vele majdnem szemben lerobbant focipálya, az állandóan zsúfolt, szmogba burkolózott autóutat kettészeli a hangos villamos. Ide kellene palotát építeni? A lakótelep amúgy meg a szívem csücske, nem kéne egy puccos épülettel elcsúfítani :P
süti beállítások módosítása