belbuda

"Már ősszel elkezdődik a bel-budai városrészközpont átalakulása: a tervek szerint 2010 végére a Moszkva teret, a Marczibányi teret és a Mechwart ligetet kávéházas, kis boltokkal tarkított sétálóutca, illetve forgalomcsillapított utak kötik össze." - írja a II. kerület honlapja.

A tájékoztató szerint "az utóbbi évtizedekben az egykori Ganz-gyár környezete szinte spontán módon a térség kereskedelmi és kulturális központjává kezdett válni. Az önkormányzat vezetése a most induló fejlesztéssel szeretné, ha Budának ez a területe valódi, közösségi terekkel teli, élhető városrészközponttá válna."

Mivel a fejlesztéshez az Európai Regionális Fejlesztési Alapból elnyert vissza nem térítendő támogatást szeretnének felhasználni, a pontos ütemezést még nem tudni, de várhatóan jövő év végére készülne el a beruházás, melynek legfontosabb elemei:

  • Megújul a Mechwart liget: átalakul a szökőkút, a növényzet, a játszóterek is teljesen megújulnak.
  • Az egyik leglátványosabb változás a Lövőház utca Káplár és Fény utca közötti szakaszának sétálóutcává alakítása lesz. Teljes területén díszburkolattal, új utcabútorokkal, kerékpártárolóval és igényes zöldfelületekkel, ahol kisebb boltok, kávéházak és éttermek várják a vendégeket.
  • Több utcát és utcaszakaszt — a Lövőház utca Káplár utca és Marczibányi tér déli oldala közötti részt, a Keleti Károly utcát — forgalomcsillapítottá alakítanak a biztonságosabb gyalogosközlekedés érdekében.
  • Ezzel egyidejűleg teljes egészében megújul a Kis Rókus utca.
  • A Krisztus Király-templom műemléki felújításának utolsó elemeként a lépcsőt rekonstruálják.
  • Új helyiségekkel bővül a Marczibányi Téri Művelődési Központ.
  • Részben kibővül és megújul a Központi Statisztikai Hivatal könyvtára, amely ezután közösségi feladatokat is magára vállal.
  • Kilenc új térfigyelő kamerát is létesítenek.
  • Több kerékpártárolót is elhelyeznek a felújítás során.

[via: resource]

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: felújítás moszkva tér építés sétálóutca ii. ker mechwart liget fény utca lövőház utca marczibányi tér káplár utca kis rókus utca

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr511335217

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Raikkonen 2009.08.25. 09:49:39

minden tök jó, ha még az is működne egyszer, hogy a lerakott bringám nem lopnák el, tiszta Európa lenne.

Powerpill 2009.08.25. 10:04:11

vicces lesz lejutni a mammut parkolójába. amúgy öletnek jó, a lövőház utcában rengeteg lehetőség van, helyes kis boltok találhatók ott. kérdésem csak annyi, hogy a bezárt lövöldével mi lesz, mert az egy szuper terület a marczibányin. remélem nem lakópark...

airdace · http://metamorfozisok.blogspot.com 2009.08.25. 10:17:00

@Powerpill: elvileg étterem nyílt volna benne, de úgy tűnik, áll a dolog..

BDzsH · http://varoskepp.blog.hu 2009.08.25. 10:27:21

Jaj-jaj-jajj. És ha az anyósomat kell majd a lövöldébe vinnem aki nehezen jár akkor mi lesz? Kerülnöm kell majd 500 métert az autómobilommal. Ki fizeti meg nekem a plusz benzinköltséget amit ez a kerülő okoz? Biztos egy képviselő sem lakik az utcában, de biztosan övék az összes üzlet. És a zeneiskola? Hogy szállítják majd oda a zongorákat? Talán majd a munkások becipelik gyalog, csak mert pár idióta sétálgatni akar az úton? Micsoda ország ez?! Itt egyesek dolgozni szeretnének, nem játékból autózunk, hanem mert nincs más lehetőség. Most ezek után mi lesz. Így is elég a dugó, most még kerülgessem is a hülye sétálóutcátokat?! Naneee...

Kentetsu 2009.08.25. 11:02:03

Sétálóutca jóóó :D
Lesz benne bringaút,ahova majd az autók parkolhatnak? :D

retek. · http://csakaszepre.blog.hu 2009.08.25. 11:03:53

@BDzsH: Így van! Fúj! :-)

Szerencsére ilyen még nem volt, hogy a választások hajnalára ígérnek fejlesztéseket a Moszkva térre, sőt mi több, felújítást. Szóval én elhiszem nekik. Tényleg. Még szerencse, hogy ilyen még nem volt...

Wauuu 2009.08.25. 11:11:23

Tőlem építsenek,csinálják,szépítsék a várost. Csak ne lopjanak.

2009.08.25. 11:30:02

@BDzsH

Te nem a Lövőházban laksz ugye? Akkor tudnod kéne, hogy nem a lövölde, hanem a mammut fele egyirányú a Lövőház utca. Eddig is a Fény u.-Kis Rókus u.-Marczibányi tér kombóval lehetett eljutni oda és ezután is.
A zeneiskolába meg még könnyebben: Fillér, Káplár, és a megfordított Lövőház utcán keresztül.

Mellesleg én ott lakom, és remek ötletnek tartom a sétáló utcát.

Pikk Dáma ♠ 2009.08.25. 11:52:25

@retekblog:

basszus, télleg! már majdnem örültem:(
mondjuk most nem pont a Moszkva térről van szó, így talán van némi esély rá...

jó lenne, hangulatos városrész lenne a Millenáris körül. sztem jó ötlet.

A Moszkva tér rendezését majd kb jövő tavasszal veszik megint elő...

Powerpill 2009.08.25. 12:03:55

@airdace: étterem? az azért durva, ahhoz kicsit nagy a hely... nem véletlenül valami ingatlanpanama van a dologban? :)
bár nekem végülis mindegy mi lesz ott, a lényeg, hogy a mostani szemétlerakó és csövestanya megszűnjön. amúgy ha jól láttam a lövölde egyik épületének a teteje leégett a közelmúltban (?)

henyei (törölt) 2009.08.25. 12:15:06

@Powerpill: a Lövölde leégett nemrég.

@BDzsH: emiatt kár lenne odavinni az anyósodat, hacsak nem a szenet akarjátok szimatolni

henyei (törölt) 2009.08.25. 12:18:16

@Powerpill: a Lövölde nemrég leégett

@BDzsH: emiatt anyósodat kár a Lövöldébe vinned, hacsak nem az elüszkösödott maradékot akarjátok együtt szimatolni

Millagro 2009.08.25. 13:26:18

Azokat a "kocka fákat" ki kéne hagyni, mert nagyon műk; de az ötlet jó, remélem, a megvalósítás is az lesz.

Zsámboki Miklós · http://solaitid.tumblr.com 2009.08.25. 14:58:52

azért a szélső fasoroknál jól benyomták a kopipészt :)

StopSzmog 2009.08.26. 00:07:28

IVS - Első Lövőház Workshop

A Millenáris Parkban a Lövőház utcai bejáratnál
2008. augusztus 26., szerda, 18:00

ugyanott 20 órától: bringás megbeszélés a Magyar Kerékpárosklub szakemberivel a környék általános forgalomtechnikai és kifejezetten kerékpáros vonatkozású változásainak elemzésére.

lovohaz.szubkultura.hu/

*Anna · http://csakaszepre.blog.hu/ 2009.08.26. 23:12:05

@BDzsH: Hogyha gyalogosforgalmúvá változtatnak egy utcát, attól még a célforgalomra gondolnak, és ha a tűzoltó befér, a zongorát szállító teherautó is.... szóval ne izélkedj! :P az anyóst meg ölbe kell kapni...

Amúgy szerintem nagyon jó ötletek a fentiek, de a látványkép egyáltalán nem tetszik -mármint a burkolat rajzolata-, enyhén semmilyen :(
süti beállítások módosítása