A legjellegzetesebb budapesti hangoknál nem csak nekem jutottak eszembe a szagok. Hamster egyből oda is kommentelte a válaszát:

Ugye felkészültél arra, hogy ha ilyen kérdést teszel fel, nem éppen kellemes válaszokat fogsz kapni? Sajnos Budapest ugyanis büdös város, nem is annyira a forgalom, hanem a rossz csatornarendszer miatt. Persze hozzáteszem, másutt, főleg délvidéken ez körülbelül ugyanígy van, de _illatot_ viszonylag ritkán érezni. Egy nagyvárosban elég meglepő is lenne valószínűleg.

Zelefánt szerint viszont:

Húgy / benzingőz / fekália / húgy / piszkoshajléktalan-szag / metrószag / olvadó aszfalt szaga / húgy / húgy / látványpékségek édeskés illata, na meg még húgyszag is.

Nos teljesen jogos (a múltkor Újpest városközpontnál felfele jövet olyan heves öklendezés tört rám egy székletében/vizeletében szundikáló hölgytől, hogy azt hittem mentem kidobom a taccsot). Gyerekkoromban az Élessaroknál is mindig jellegzetesen büdös volt, az osztálytársaim fele a gyógyszergyárra tippelt, a másik a sörgyárra. Na de lássuk a pozitívumokat. Nagyon jellegzetes szaga van például a Dunának. Aztán egyre kevesebb van, de a hársaknak. Sőt az akácsoroknak is. Sokakat zavar, de én a lombégetés kesernyés füstjét is szeretem, főleg mikor őszi estéken messziről érezni, ahogy összekeveredik a kertek illatával. (Huhh mintha valami nyálas Krúdy-epigont olvasnék, megint öklendeznem kell mindjárt.)

Szóval kinek milyen illat, szag, bűz jelenti Budapestet?

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest szag bűz

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr641268681

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Shitting Bull 2009.07.26. 08:46:15

Hát igen... legjellemzőbb az autók után hátramaradó és a takarítatlan budik szaga.
De évente egy-két héten át sok helyen fel lehet fedezni az olajfák illatát, főleg késő délután, kora este... :)
(az avar égetés füstjét - kellő távolságból persze - én is szeretem. :) )

bioLarzen 2009.07.26. 09:14:00

Meglepőt vagy újat én sem fogok írni:

- az autók kipufogógázainak elegye
- a belváros gangos házainak pincéiből, azokon a kis, járdaszinten lévő sötét ablakokon át kiáramló pinceszag (a nyolcvanas években ez még szinte egyöntetűen koksz-szag volt, mára már kevésbé) - ez se nem kellemes, se nem kellemetlen.
- az aluljárók és bevárosi árkádok hajléktalan-szaga - ez nyilván kellemetlen
- a metróállomások jellegzetes illata (legalábbis a 80-90es években még éreztem, azóta vagy eltűnt, vagy megszokta az orrom) - nekem ez kellemes volt
- a földalatti illata (ezt a mai napig érzem, és egyértelműen más, mit a metróé) - kellemes
- főleg a belvárosu részemn a kutyaszar - kellemetlen

Nem csak Budapestre jellemző, de az én Budapest-illattérképemen mindenképpen hangsúlyozottan szereplő illatok:
- a hentesboltokból kijövő szag - kellemes és kellemetlen is tud lenni (attól függ, hogy a sült kolbász, vagy a kacsanyak illata dominál-e :D)
- a pályaudvarok jellegzetes illata - se nem kellemes, se nem kellemetlen
- a frissen terített bitumen illata - inkább kellemetlen
- a zöldség/gyümölcsstandok illata - kellemes

bio

Gasper · http://tajkep.blog.hu/ 2009.07.26. 12:25:52

A legvidámabb barakk egyik emblematikus, máig ható szagmintája a vasárnaponként minden pesti társasház lépcsőházában megtapasztalható rántotthús szag.
És ez a fíling a paneltől az Andrássy úti bérpalotáig a mai napig érvényes.

Aztán ott van a pesti metró jellegzetes szaga, amit komoly huzattal kapunk az arcunkba.

pause 2009.07.26. 13:21:47

vegyesen
altalaban szmogvan,de a metroban kecskeszag van pl

2009.07.26. 14:05:56

Szmog.

Más is van, de az én orromat 99%-ban a szmog "kényezteti".

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2009.07.26. 14:06:59

- A Ferihegyről az Airport Minibus légkondi nélküli letekert ablakú kisuszában ülve szívom a szmogot, a sok IFA és egyéb muzeális teherautó szagát, és ahogy a kötőhártyagyulladás elterjed a szemeimen, boldogan hátradőlök és nyugtázom, hogy 'igen, itthon vagyok.' Szóval nekem a szmog sem kellemetlen illatú.
- A Szépvölgyi úton a hársfák illata verhetetlen a nyárestében.
- Szmog és Dunaillat a rakparton, hidakon sétálva.
- A hideg pincék lehellete, amit valaki már említett.

Budapest tele van sajátságos illatokkal, nagyon jó ez a post, beindította a gondolkozást, hogy melyekre emlékszem még :)

cani 2009.07.26. 14:07:56

Aki tudni akarja, milyen Budapest szaga, olvassa el Kőrösi Zoltán: Orrocskák című regényét-- erről szól!
c

xJozsi 2009.07.26. 14:59:59

A 8. kerületben jártam mostanában párszor, és ott a cigányszag volt számomra kellemetlen. Hihetetlen, hogy emberek hogy képesek ilyen koszosan élni.

Lesley · http://8ker.blog.hu/ 2009.07.26. 15:26:30

@xJozsi: zsidószagot, négerszagot, arabszagot, kínaiszagot nem éreztél? fehér ember nem lehet büdös?!

Most, hogy másfél hetet töltöttem vidéken, visszatérve érzem rendesen a szmogot; nem tiszta a levegő. A pisiszagot eső után lehet nagyon érezni, amikor felázik újra.
Pest szaga a sok porból ered, szerintem.

báró Csekonics 2009.07.26. 15:33:36

Húgyszag is sok helyen van sajnos, de az máshol is, szóval szerintem egyértelműen a 'metrószag' a tuti tipp.
Meg persze a Duna mellett a 'vízszag'

tzi 2009.07.26. 15:52:42

amikor legutobb otthon voltam, akkor eso utan valami nagyon eros, talan szar (gondolom -remelem!- kutya) es azott beton szagkevereke terjengett. Hatarozottan nyalkasan vonult be az orromba, tobbszor majdnem vegigokadtam a koruton.
meg gyerekkoromban volt a 62-es villamoson egy nagyon jellegzetes szag, talan desztillalt szesz, vagy valami ilyesmit mondtak. Attol mindig rosszul lettem, le kellett szallni.

Ami jo, az telen volt a langosostol jovo illat, meg a gesztenyesek korul is jo illat szokott lenni.

nemuccaszoc 2009.07.26. 16:12:49

Nekem a metrószag, ami eszembeötlik Pest kapcsán. Nem is olyan rossz az.

Sirena 2009.07.26. 18:00:15

A Sziget nyári estéken, és a Rózsadomb...
és persze a belvárosi kutyaszarszag és a csövesek az aluljárókban

S.V. 2009.07.26. 18:00:34

pont tegnap jutott eszembe az, hogy a régi jó Ikarus buszokon ki lehetett nyitni az ablakot nyáron, és jött be a "friss" szmog, ami még mindig sokkal jobb mint az emberek szaga, a felszálló hajléktalanok szaga.

Az új légkondis buszon nem tudsz mit csinálni, ha büdösek az embrek. elviseled, vagy leszállsz, vagy megpróbálsz a buszon a bűztől legtávolabbi pontra eljutni, és reménykedsz, hogy ott (annyira) nem büdösek az emberek.

szóval, arra az álláspontra helyezkedtem, hosszas gondolkodás után, hogy Magyarország (Budapest) nincs felkészülve a légkondis tömegközlekedésre. a jó kis huzat, a szmog, a gépszag, a benzin, a gáz, oh, menynivel jobb, mint egy büdös ember.

bioLarzen 2009.07.26. 19:29:35

Dávid,
XJózsi hozzászólásában az a "cigányszag" megofgalmazás szted okés?

bio

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2009.07.26. 21:24:34

@bioLarzen: nem. hülyeség, de nem moderálok minden hülyeséget - ha azért kérded. volt az a 100% magyaros poszt, ahol kétszáz akárhány komment volt tele indulattal pro és kontra, de összesen kettőt moderáltam. az egyik reklám volt.

bioLarzen 2009.07.26. 23:09:43

Hát, te tudod. A te blogod, a te döntési köröd.

Mindenesetre egy olvasót így vesztettél.

További sikeres blogolást.

bio

kispista2 2009.07.27. 00:03:32

@bioLarzen: Kit érdekelsz? Nem fog mindenki a parancsodra moderálni! (és a moderálástól nem fog XJózsi véleménye megváltozni)

kispista2 2009.07.27. 00:05:57

@bioLarzen:
"
- az aluljárók és bevárosi árkádok hajléktalan-szaga - ez nyilván kellemetlen"
Hajléktalanszagot szabad írni? Te azt állítod előítéletes és kirekesztő módon, hogy minden hajléktalan büdös! Pedig egy részük hajléktalanszállón lakik és rendesen tisztálkodik!

Zubreczki Dávid · http://instagram.com/zubreczkidavid 2009.07.27. 05:55:29

@bioLarzen: sajnálom. nem egészen értem a logikádat, de Te tudod. az uszító, értelmetlen, nettó cigányozós/nácizós/buzizós kommentek szoktak lecsóba menni. nem fogok mindent kitörölni, amivel nem értek egyet, vagy hülyeségnek tartok : ) azt írtam már a moderálási szabályoknál is, hogy azt hiszem ez a (nem politikai értelemben vett) legszabadelvűbben moderált index-blog, amibe ez is belefér. olyan ez mint a holokauszttagadás körüli vita. a betiltása ellen tiltakozók jó része egyáltalán nem tagadja a holokausztot, csak nem ért egyet a korlátozással. de ezek a kérdések mindig parttalan vitákba szoktak torkolni, úgy hogy itt most abba hagyom és nem szólok többé hozzá a témához :)

Tél Miksa 2009.07.27. 12:36:54

Jobb napokon Duna-illat, máskor kutyakaka.

sihaya 2009.07.27. 15:29:10

Dohos pinceszag. Nekem ez megszokhatatlan, csak Budapesthez tudom kötni (most még...).

Baráti Áron 2009.07.28. 11:50:59

A legjellegzetesebb szag attól függ, hogy hol vagyunk.

A belváros jelentős részén a járdákon méterenként rothadó kutyaürülék adja a jellemző szagot. Ez főleg hóolvadás után rettenetes! Amikor ui. időben koncentráltan indul bomlásnak. No persze máskor is eléggé büdös (nomeg a legyek, de az most nem téma)

Másutt a házak kapualjából előszivárgó doh- és vizeletszag.

A tömegközlekedési eszközökön is némelyik embertársunk iszonyú büdös tud lenni... nem egészen biztos, hogy az ő hibája, de ez kivezetne a jelen témából

Budán a lejtős utcákon a buszok kipufogójából (meg egy-két nagyobb teherautóból) jövő jellegzetes szag, de ez rövid időre és kis területre érvényes.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2009.07.29. 10:18:08

Elolvastam a posztokat. Megcsapta az orrom bioLarzen szaga. Kellemetlen.
süti beállítások módosítása