nyito[2]Büszke vagyok rá, az elsők között számoltunk be a Kétfarkú Kutya Párt legújabb akciójáról, a Pécs 2100 honlapról, mely a Pécs 2010 (vagyis az Európa kulturális fővárosa projekt) rendkívül szellemes paródiája. Úgy tűnik azonban, hogy program vezetői még annál is bénábbak, mint eddig gondoltuk: a legfrissebb hírek szerint pert fontolgatnak, annyira rosszul esett nekik a dolog. Értem én, én sem örülnék a kritikának, de ha egy csöpp eszük lenne, akkor nem hőbörögni kezdenek, hanem kihasználták volna a hatalmas lehetőséget. Úgy csinálnak, mintha nagyon jót mulattak volna a dolgon, gratulálnak Kétfarkúnak, meghívják és díjat adnak át neki, esetleg megvalósítják mondjuk a láthatatlan szobrok ötletét. Erről persze mindenki ugyanúgy hírt adna, mint ahogy a mostani közleményükről, csak épp az embereknek szimpatikus lett volna a dolog, hogy jé, milyen jó fejek is ezek a projekterek. A mostani hőzöngésnél egyébként még a szépen csöndben meglapulás is előnyösebb lett volna, hiszen az, hogy valakiről paródiát írnak, az legalább a létezését igazolja. És nem csak botrányokból/késésekből értesülnénk arról, hogy van egy ilyen program...

 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: pécs kétfarkú kutya pécs2010

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr351153265

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Konzervatórium 2009.05.30. 18:42:16

Nyílt levél Páva ZsolthozTisztelt Páva Zsolt! Tudom, hogy elfoglalt ember, ezért gyorsan a levél lényegére térünk: Tiszelettel azt kérjük, hogy Ruzsa Csabát, a Pécs2010 Menedzsment Központ ügyvezető igazgatóját legyen kedves gyorsan leállítani. Konkrétan…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Matyko 2009.05.30. 18:31:08

Pecsi donteshozas: uberratyi!
MKKP.hu: a hazai street art Kiralya!

őröltbors · http://urespiritos.blog.hu/ 2009.05.30. 18:54:27

Úgy tűnik, egy rugóra jár az agyunk, én már írtam nekik ma délután. Lehet, hogy kicsit naív, de azért:

Tisztelt Polgármester úr, Tisztelt Alpolgármester Urak, Tisztelt Ügyvezető Igazgató úr, Tisztelt Szervezők!

Meglepve olvastam a hírt, hogy jogi lépéseket fontolgatnak a Magyar Kétfarkú Kutya Párt ellen, a Pécs2100 honlap miatt. Úgy gondolom, hogy van egy lehetőség, ami ennél sokkal többet használna a város hírnevének megvédése érdekében.

Bizonyára Önök is tudják, hogy a címet elnyerő városok gyakran igen merész, meglepő dolgokkal gondoskodnak arról, hogy hírük menjen a világban, és azt is, hogy bizonyos eseményekből hagyomány válik. Az előbbire jó példa a hatalmas géppók, ami 2008-ban Liverpool utcáit járta, az utóbbira pedig a U2 koncert, ami Pécs esetében is szóba került.

Miért mi kövessük mások hagyományait, miért nem mi teremtünk olyat, amit mások utánoznak?

Azt hiszem, a Kétfarkú Kutya Párt honlapját böngészve egyértelműen kiderül, milyen döbbenetesen kreatív, a közterületeket milyen fantáziadúsan újragondoló művészről van szó. Az ötletei nemcsak kreatívak és látványosak, de olcsók, gyorsan elkészíthetők, és könnyen kivitelezhetőek is, épp amilyenekre Pécsnek szüksége van. Felelősségrevonás helyett miért nem kérjük fel, segítse a szervezők munkáját, és álmodjon néhány pécsi utcának olyan meglepő látványtervet, ami a világ minden pontján megjelenne a sajtóban, az interneten pedig várhatóan villámgyorsan terjedne a híre?

Hatalmas pazarlás lenne ezt a tehetséget nem kihasználni.

Remélem, ötletem felkeltette az érdeklődésüket, sok sikert kívánok Pécsnek!


őröltbors
nem pécsi kultúrakedvelő állampolgár

greenc 2009.05.30. 18:57:39

Lol :D

kiváncsi vagyok milyen "sérelem" alapján akarnak perelni !?

Súlyos lelki gyötrelem okozta 8 napon túl gyógyuló depresszió? vagy az igazsággal való szembesítés mérhetetlen kegyetlensége?
de ha egyiket sem lehet bizonyítani.

Aki nem bírja a kritikát ne menjen közszereplőnek!

fajturista 2009.05.30. 19:19:29

Az a kritika fáj igazán, amelyik jogos. Ezzel a perrel fenyegetős hozzáállással mindössze ezt a tételt igazolják sikeresen, valamint önmaguk alkalmatlanságát. :)

Rejtélyes 2009.05.30. 19:22:39

A weboldal nem elérhető... :(

"maintenance"...

joungen 2009.05.30. 19:39:43

És vajon miért akarnak perelni? :-D Elképesztő, hogy egy ilyen, szerintem szellemes kritizálás - ami még kíméletes is ahhoz mérten ami a pécsi kultúrális főváros körül történik már évek óta, és emiatt feljelentgetni akarnak...ez annyira gyomorforgató. Az embernek tényleg hányni lenne kedve az ilyen történetektől, akik évekig semmit nem csinálnak és utána ha kritizálják őket akkor meg még nekik áll feljebb... Örüljenek, hogy nem tojással dobálják meg őket a Pécsiek... :-) lehet abból jobban értenének, mint az ilyen intellektuális, weboldalas kritikából - habár a mostani választás végeredménye felért egy tojásdobálással...remélem az új polgármester elgondolkodik egy picit efölött a reakció fölött, mert milyen projektfelelős lehet az olyan (Ruzsa Csabát, a Pécs2010 Menedzsment igazgatója) aki vezetői minőségében nem képes elviselni a kritikát...szerintem maximálisan alkalmatlan és szánalmas.

h4z4rd 2009.05.30. 19:45:31

Lám, ennyire működik hazánkban a szofisztikált szemfelnyiogatósdi. Nem kapnak észbe szemlesütve, hanem perelnek.
Vajon Ruzsa úrhoz intézett közlendőt mennyire kell leegyszerűsíteni, hogy meg is értse?
Attól tartok, hogy a "rosszul végzed a munkád, bazmeg!" a megfelelő modor...
Persze ez a stábjára is érvényes.

Kis ember 2009.05.30. 19:47:02

@őröltbors:
"de olcsók, gyorsan elkészíthetők, és könnyen kivitelezhetőek is"
Ez a baj.
Kevés pénzből keveset lehet nyúlni.

h4z4rd 2009.05.30. 19:50:46

Természetesen külön respekt az MKKP csapatának!
A tehetségük nem először villan meg...


Mindezek mellett meg kell, hogy jegyezzem, kicsit örülök, hogy szegény apám már nem látja, mit művelnek ezek a dilettáns félkegyelműek az ő hőn szeretett, néha szinte fetisizált szülővárosával...

Lear 2009.05.30. 19:59:30

Pécsett semmi sem működik: a Megyeri téri parkra mélygarázsos-üzletsoros társasházat építenek. A jó nép meg rohadjon meg a büdösben.

Részletesen:

megyeriter.blog.hu

Dr. Trebitsch 2009.05.30. 20:07:27

Ha nem tartanék attól, hogy be találnak perelni, azt írnám:

Reménytelenül, menthetetlenül, fokozhatatlanul hülyék...

Pécsi vagyok, és bizony nem jó érzés, hogy a városomon röhög az ország. (Európa nem fog, attól nem félek, mert el sem jut oda a híre, holott ez lett volna a projekt célja, vagy mi.)
De hogy közröhej tárgya lettünk, arról nem a Kétfarkú Kutya Párt tehet, erről az apróságról Rúzsa úrék elfeledkeztek.

Perelni? Mire, baszki? Hol élnek ezek? (Mármint időben hol, nem térben.) Honnan sikerült leakasztani ezeket az arcokat? Rájuk van bízva, hogy a már most szemmel láthatóan bebukott projektből mentsék, ami menthető?

Így, ebből a hírből, visszamenőleg sok mindent értek: ennyi realitásérzékkel csoda lett volna, ha a programból bármi is megvalósul.

agancsoskutya 2009.05.30. 20:11:05

Nos, én nem Pécsen röhögtem, hanem a honlap ötletén. A honlap nem a várost figurázza ki valójában, hanem azt, hogy hogyan mennek a dolgok ebben az országban.

Perelni egyébként sajnos lesz mire, hiszen a honlap url-je nagyon hasonló az eredetihez, sokunkkal fordul elő, hogy 2010 helyett hirtelen 2100-at fordulunk. Na, emiatt lehet jogalapja a pernek, hiszen így téves információt kaphatnak (mármint azok a nagyon hülyék, akik nem jönnek rá, mit néznek), és gondolom szándékos megtévesztésért, hitelrontásért lehet szarakodni (sajnos).

bodis.lajos 2009.05.30. 20:26:17

Kutya, ha beperelnek, csináljunk gyűjtést a költségekre! A blogvilágban a felzúdulás egyöntetű, nézzük, csak pofázunk-e pár hozzászólás erejéig, vagy tevőlegesen is beszállunk. Te pedig csináld végig, amúgy is, amit csinálsz - amellett, hogy az életformád - felfogható egy hosszú távú befektetésnek. A blogolók részéről is felfogható befektetésnek az élhetőbb Magyarországba.

Örök élet! Ingyen sör!

(Mondom úgy is, mint a pártalapítás óta MKKP szavazó)

bodis.lajos 2009.05.30. 20:27:29

(Valószínűleg észbe kapnak, vagy leállítja őket az új városvezetés, de hátha mégsem.)

Bergeroth 2009.05.30. 20:28:56

Megkeseredett egy nép ez a magyar. Nem is értem, miért csodálkoztok azon, hogy perelni akarnak.

Herr von Kartz 2009.05.30. 20:35:58

azért azt megnézném, hányan hőzöngenének, ha valóban felkarolnák a láthatatlan szobrok ötletet

idézek a nemlétező reakciókból: "dilettáns faszok, komolyan azt gondolják hogy ilyen kreatívnak szánt semmivel majd kiszúrhatják az emberek szemét, miután ennyi évig néztük hogy rommá lopják magukat?"

a minta nem csak a vezetőségben, de a társadalomban is megfigyelhető

és nem, nem Ruzsa bérelt fel agitprop-kommentárok írására, csak gondolkodtatni szeretnék

petii 2009.05.30. 20:42:21

Szerintem igenis meg fognak valósítani ötleteket a pecs2100.hu -ról. Konkrétan a pályázatokra gondolok :)

kispista 2009.05.30. 20:43:08

A haveri ügyvéd majd kiszámláz 100 óra munkát 20e ft+áfa/óra áron. Zavarja a tolvajbandát, hogy más ingyen készített egy olyan oldalt, amit ők 250e ft/hó áron rendeltek meg.

Netuddki. 2009.05.30. 21:15:26

@agancsoskutya: "szándékos megtévesztésért, hitelrontásért lehet szarakodni (sajnos)."

Rontani csak azon lehet ami van. Ami nincs azon nem.

fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2009.05.30. 21:16:39

Az oldal tök jó. Szellemes, tele kreatív ötlettel. Nem alpári, nem pocskondiáz senkit. Felüdülés volt olvasni. Jó lenne, ha hasonló hangnemet ütne meg mindenki az élet minden területén, ha kritizálni szeretne valamit-valakit.
Szerintem ez bőven belefér a szabad véleménnyilvánításba.
Kicsit hosszú volt a fejtegetés, elég lett volna talán az első mondat :)

Máriáshuncut 2009.05.30. 21:25:16

Rúzsa úr lehet jó elvtárs, de, hogy a kultúra lényegéről halvány fogalma nincs, azt bebizonyította. Tartsuk meg! Adjunk neki zsíros fizetést

őröltbors · http://urespiritos.blog.hu/ 2009.05.30. 21:44:49

@Herr von Kartz:

"azért azt megnézném, hányan hőzöngenének, ha valóban felkarolnák a láthatatlan szobrok ötletet"

Egyrészt ha nem írnák bele a könyvelésbe, hogy "Láthatatlan szobrok - 40 millió Ft," akkor senki, másrészt épp elég szellemeset tudna alkotni. Biztos nem volt még más EKF-vérosban űrhajómegálló. :D

hablabla 2009.05.30. 22:06:43

Mivel már mindent elmondtak ezzel kapcsolatban egy javaslat: a Kétfarkú Kutya Párt röviden kkp kössön egy 100 millás szerződést (inkább 500 millás) bármelyik baráti céggel aminek lényege, hogy legkésőbb 2100-ig megkapják az összeget, ha ezalatt az idő alatt folyamatosan tudják reklámozni cégüket. Ha valaki ezután bepereli a kkp-t már csak vissza kell perelni Őket a 100 (500)milla elmaradt reklámbevételért. bruhhahha (persze apró betű kell, a két cég egymás felé indoklás nélkül elállhat a teljesítéstől)

mnak2 2009.05.30. 23:38:26

azért ez a poszt eléggé naivra sikeredett. mindenesetre a viccesen megfogalmazott kritika jogos, így a pécsi perfontolgatás tényleg röhejesnek és kisszerűnek tűnik, inkább a projekttel törődjenek, úgyis az eredmények döntenek majd.

kétfarkúkutya 2009.05.31. 02:58:09

Hi,
kicsit lehalt a pecs2100.hu, sikerült túlterhelni. ideiglenesen itt az oldal: http://mkkp.hu/pecs2100
de tudja fene, lehet mire ezt olvassátok már működik megint

pösti 2009.05.31. 14:35:28

Ruzsa monnyon le!!!
Nekünk "pénzt",magának "időt és energiát" spórolna!

SurRus-Ginagi BS (törölt) 2009.05.31. 15:44:22

má mindenki mindent leírt, amit érdemes, úgyhogy off:

a mai indexes videón hangzik el az EUP-kampány kulcsmondata, maga a Mester szájából, György fhcg képmása láttán: "Én igazából Beavist látom benne" :DDDD

Zsámboki Miklós · http://solaitid.tumblr.com 2009.05.31. 20:04:50

jó, de azért már az is unalmas, hogy az mkkp minden fingásától hasra kell esni :)

StopSzmog 2009.06.01. 17:14:19

@solaitid:
Mennyire vártam már, hogy végre valaki előjöjjön a farbával :)
süti beállítások módosítása