Rabbit: galeria2

Aki megszokta, hogy otthon elég lábujjhegyre pipiskednie ahhoz, hogy becsavarjon egy izzót a csillárba, annak alighanem tériszonya van már egy négyméteres belmagasságú lakásban is. Pedig ez a méret annyira általános Budapest régi házaiban, hogy öt méter alatt be sem vettünk senkit a válogatásba. (Na jó kivéve ezt az egyet, de ezt is csak azért, mert tetszik a Foxi Maxi-ábra a fürdőszobában). Jöjjenek tehát felfele tágas terek, és néhány olyan lakás, amelyik jóval magasabb mint amilyen széles.

Még az ötméteres belmagasság is egészen általános Pesten. Van ilyen az V., a VI. a VII. vagy épp a VIII. kerületben is. Néhánynál a nagy magassághoz egészen kis alapterület párosul. Ennél például szintén 5 méter a belmagasság, miközben 15 négyzetméter az alapterület. Vagyis bárhogy is számoljuk, ez a lakás sokkal magasabb, mint amilyen széles (legalábbis egyik irányban biztos).

A hirdetésekben szereplő legmagasabb lakásmennyezet viszont Újlipótvárosban van. A hatméteres belmagasságú lakás egy olyan házban található, amit Eiffel tervezett. Ő ugye amúgy sem méllyépítési munkáival lett világhíres. Ez a legdurvább magasság-alapterület arány is, amit találtunk. A 6 méter magas kecó összese 14 négyzetméteres! (Na persze erre jön még egy galéria, meg amúgyis kétszer akkora, mint a verhetetlen Urbanista-rekorder, a hét négyzetméteres erzsébeti lakás.)

A belmagassági rekordert azonban nem a régi palotalakások közt találtuk meg - egy néhány éve épült XVII. kerületi ház az, a maga hét méterével. Ezt úgy sikerült elérniük, hogy a padlás egy légteret alkot a nappalival. Ha valaki bírja fűtésszámlával, akkor tök jól néz ki.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest lakás újlipótváros bérház v. ker viii. ker xiii. ker vi. ker xvii. ker vii. ker

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr83727599

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cometneni 2008.10.23. 10:56:23

Én laktam 5m belmagasságú lakásban, és mivel körülötte is lakások voltak -első emeleti volt-, a gázkonvektor egész télen kettes fokozaton ment. Számomra inkább a bútorok voltak problémások, mert hülyén nézett ki a szekrénysor fölött a majdnem 3 méter üresség...

Ronald 2008.10.23. 11:03:18

A XX-ik század elején egy lakás annál "úribb" volt - minnél magasabban volt a menyezete...mert állítólag akkor volt "levegő" a lakásban.
És leszarták, hogy az egész meleg a felső 2 méterben torlódott - alul meg megfagytak.

Dehát, mit csodálkozunk? Nem egy "úriházat" még akkor is úgy terveztek, hogy a lavór ott volt a szobában...a hangsúly a minnél cikornyásabb kovácsoltvas-lavór-lábon volt.

Kicsit későn érkeezett el az akkor (dzsentri körökben) igencsak lenézett "funkcionalitás" - ide a monarchia romjaira.
.

tuli1 2008.10.23. 11:07:46

Ha nem tévedek, az 5-6 méteres belmagasság legtöbbször csak a földszinten van meg, mert boltoknak, műhelynek szánták őket. Szabad bejárás volt a házak udvarába. És lehetett napozni:
www.kieselbach.hu/fitpic.html?/images/mutargy/20535/1.h500.jpg

BMoon 2008.10.23. 12:58:49

Ahol a mi lakásunk van a 4. emeleten 3,7 méter a belmagasság . A szomszédom belmagassága 7,4 méter, az egy 150 nm-es műterem volt csak sajnos ketté vágták 2x75-re.Ez egy XIII. kerületi műtermekkel telezsúfolt, téglaház. Mi nagyon szeretjük:-)

TGV 2008.10.23. 21:36:00

méllyépítési?????????????????????????????

ennek talan fuss neki megegyszer...

maestro1 2008.10.25. 23:15:20

Én is egy olyan (Lechner Ödön által tervezett) házban lakom, ahol legfelül a műteremlakás belmagassága 7 méter. Egyszer voltam fent, szédítő, de gyönyörű.

navyblue 2008.11.14. 18:38:26

Igaz, hogy legfelül műtermek, de a földszinten ISTÁLLÓK voltak Budapest belvárosában. Ahol látsz kerékvetőt a kapuban, ott gondolni kell arra, hogy a lovaskocsinak is el kellett férnie.
Egyébként minél nagyobb belmagasság van az első emeleten, annál hivalkodóbb házról van szó, mert többnyire ott lakott a tulajdonos. Bérházakban a századfordulón is csak 3 méteres belmagasságot építettek.

amerea 2008.12.01. 00:06:33

nalam a legfelso emeleten a 6kerben 4,6 meter a belmagassag... durvan nincs senki akit barmi plafont erinto akcio miatt fel tudnek odaig kuldeni (nincs a csaladban ipari alpinista:-)) )
süti beállítások módosítása