32essator.jpg

Fotók: Urbanista

A bérház előtt, ahol lakom, a Harmincekettesek terén (BP. VIII. ker, Baross utca – József körút kereszteződése) rendkívül nehéz szabad parkolóhelyet találni. A helyzeten csak ront, hogy a ház egyik földszinti üzlethelyiségében négy éve megnyitott vendéglátóipari egységnek három éve nyílt meg a nyári terasza, ami tavasztól őszig elvett legalább két, de járműméret függően inkább három parkolóhelyet. Tavaly ősztől tovább romlott a helyzet, ugyanis téliesítették a teraszt, azóta egész évre búcsút mondhatunk a parkolóhelyeknek.Nekem már a nyári terasz sem tetszett, a téli meg pláne. (A nem túl esztétikus ponyvaborítást benyelném szó nélkül, a parkolás miatt piszkálja a csőrömet.) A budapesti belső kerületek parkolási helyzetét ismerve gondolom, sokan megértenek. Olykor csak valamelyik szomszédos utcában tudom a kocsit letenni 400-500 méterre a házunk bejárati kapujától. Pláne télen latyakban, hóban, ha mondjuk a gyereket kell vinni gyorsan az orvoshoz – vagy nagybevásárlás után felcuccolni, lapra szerelt bútort cipelni –, nem egy felemelő élmény.

 

Az előzmények: Irodalmi teázó

Amikor négy évvel ezelőtt felmerült, hogy egy vendéglátóipari egység települ be a házba, még az volt a felvezető, marketingszöveg, hogy egy irodalmi teázó lesz. A lakók megpuhításába Sasvári Sándor lovasszínész is beszállt agitálni (igaz, nem lóháton jött), mondván, hogy micsoda színvonalas rendezvények, felolvasóestek lesznek. Ezen csak mosolyogtunk, és hát nekünk szkeptikusoknak lett igazunk. Závadát, Esterházyt, Spirót, vagy Karafiáth Orsolyát és írótársaikat nem láttuk ott egyszer sem.

Az üzemeltetést már abban az évben átvette a mostani, mindezt örömmel beharangozva Facebook-oldalukon, majd beindult a söröző-funkció. Az egyik állandó bútordarab, alkesz törzsvendéget azóta magamban csak Költőfejedelemnek hívom.

 

Parkolóhelyeink a dohányzásellenes törvény áldozatai

A vendéglátós helyeken a beltéri dohányzás megtiltásával utóbb kiderült, hogy szinte mindenki jól járt. A vendéglátósok a törvényi szigorítás előtt amiatt aggódtak, hogy elveszítik a dohányos vendégeiket, ám ehelyett az történt, hogy aki cigizni akar, kimegy a kocsmák, éttermek, szórakozóhelyek elé.

Utóbb pedig ahol csak lehetett, fűtött terasszal kedveskedtek a bagósoknak. A forgalomcsökkenés helyett viszont azok is elkezdtek szórakozóhelyekre járni, akiket eddig riasztott a füst és a ruhájukba ivódó dohánybűz.

A win-win pozíciót ráadásul az is fokozta, hogy a beltéri tilalommal megszűnt a helyiségek dohányfüst-mentesítő, légtisztítási kötelezettsége. Eleinte a zárt terű helyeken csak ki kellett jelölni nemdohányzó részt, amire a levegőben gomolygó füst persze röhögve fittyet hányt. Majd jöttek az egyre szigorúbb előírások a füstelszívásra a bonyolult és drága rendszerekkel, a kaliforniai szabványig pedig bőven lehetett volna még mit szigorítani.

Még emlékszünk a: "dohányfüstöt tiltsuk ki, ne a dohányzókat"-elvre. Hogy füstszűrésben milyen módszer mennyire hatásos, az egy dolog, de ha a hatóságnak meg kell felelni, netán elhangzik az illetékes szájából, hogy: "Ez így nem jó, nem tudjuk engedélyezni, de tudok ajánlani egy szakembert, akinek megfelelő a rendszere." – nos, ebből a spirálból olcsón nem lehet kitörni.

Szóval mindenki jól járt, kivéve azokat, akiknek megnehezült a parkolása a téliesített teraszok miatt télen-nyáron, egész évben.

Szinte biztos vagyok benne, hogy ez a söröző sem fektetett volna be egy fűthető, ponyvás teraszba (az egész éves közterület-foglalási díj kifizetéséről nem is beszélve), ha nincs a dohányzást tiltó törvény, hiszen bent bőven van hely a vendégeknek, nem csak a földszinten, hanem a galérián is.

Egy téliesített terasz is nyilván olcsóbb, mint a beltéri füstmentesítés fokozódva szigorított szabályainak megfelelni. Gondoltam, hogy vendéglátósunk is mindezért nyelves puszit ad a sorsnak, megérti lakótársaim és az én parkolási gondjaimat és megpróbál az általam javasolt, win-win-win megoldás irányába lépést tenni. Nem így történt.

 
Van rá engedélyünk, a többihez meg mi közünk?


Bementem a sörözőbe és szóltam a pincérnőnek, hogy az üzemeltetővel szeretnék beszélni. Kérdezte milyen ügyben? A végül mind a négy évszakra, teljesen elvesztett parkolóhely ügyében, válaszoltam. Kérném a telefonszámát, hogy beszéljek vele. Az így nem működik, hagyjam én ott az enyémet.

Inkább elmondtam a pincérnőnek, hogy adja át megoldási javaslatomat az üzemeltetőnek: kezdeményezze a hatóságoknál a képen is látható széles járdasávon a gyógyszertár és a McDonald’s számára rakodóterület kijelölését, így felszabadítható a sárga szaggatott felfestéssel jelölt, 2-3 autónyi parkolási tilalom.

 

parkolórész.jpg

Ha beválik az elképzelésen, akkor mindenki jól jár. A söröző terasza marad ahol van, a parkolási esélyek pedig ugyanolyanok lesznek, mint a terasz felállítása előtti időszakban. Persze nincsenek illúzióim: lehet, hogy semmit sem lehetne elérni, egy valami biztos; ha meg sem próbáljuk, akkor viszont biztosan nem. 

Két hetet adtam rá, hogy legalább puhatolózzanak, járható-e ez az út, ellenkező esetben viszont én kezdeményezem, hogy vonják vissza a teraszra kapott engedélyüket, – keménykedtem.

Miután vagy két hét múlva érdeklődtem, kiderült, hogy nem igazán hatotta meg a problémám a kocsmárost. "Nem tett semmit. Az engedélye szabályos, a többi nem az ő ügye." – adta át az üzenetet a pincérnő. Bosszantott ez az érzéketlenség, még sem léptem az ügyben semmit.

Hogy miért? Még ha végig is viszem az ügyet, ami akár azzal is végződhet, hogy lebontatják a teraszukat, attól nekem csupán nőnek a parkolási esélyeim (a terasz előtti állapotot kapom vissza), ám dedikált parkolóhelyet nyilván nem kapok a házunk előtt. Ellenben ha (az egyébként nem nagy értékű) autóm fényezését netán megkarcolják, vagy kiszúrják a gumikat, akkor persze, hogy motoszkálna bennem a kisördög; íme a bosszú, holott lehet, hogy a kocsmárosnak semmi köze sem lenne az ügyhöz, csak mindezt bizonyítani se pro, se kontra nem tudnám.

Maradt a bosszankodásom ezen a bevallom nem túl fajsúlyos "first world problem"-emen, vigaszdíjként meg beérem annyival, hogy lévén vezetéknevem Dobó, továbbra is azon kevesek közé tartozom, akiknek a háza előtti téren áll a szobra.:-)

gránátos.jpg

Nektek is van hasonló: "nekem most már jár a terasz, te meg parkolj ahol tudsz!"-problémátok?

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest kocsma parkolás bunkóság viii. ker harminckettesek tere

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr946389831

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Doktor Senkiházi (törölt) 2014.06.26. 09:04:12

Jé, akkor szomszédok vagyunk. A Dobó-poénért meg... :D

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2014.06.26. 09:58:09

"A budapesti belső kerületek parkolási helyzetét ismerve gondolom, sokan megértenek."

mondom a megoldast: ottlakoknak havi 20e kellene legyen a gurulo esernyo tarolasi berleti dij, ha meg dedikalt helyre szol, akkor legyen 50e,
ez a terasz igy 150e -t kellene perkalna erte igy valoszinuleg penzugyileg nem erne meg

en a kulvarosban ahol pedig van parkolohely szoktam kiszorulni 200 meterre, multkor is le kellett dobni autokat a lepcsohaz elott az ut szelen hogy fel tudjak cuccolni, amuygy eddig meg nem jelentkezett verésre nalam senki hogy ott kerulgetnie kell...

Gera 2014.06.26. 10:22:30

Nem értem, hogy ha a szerzőnek van egy javaslata, hogy honnan lehetne fájdalommentesen néhány plusz helyet keríteni, azt miért nem ő vezeti elő az önkormányzatnál, ez talán kicsit hatékonyabb lenne, mint a pincérnővel üzengetni a hely tulajának, hogy oldja meg helyette ő.

Egyébként plusz két hely semmilyen szinten nem oldaná meg a problémáját, nyilván ugyanúgy foglalt lenne az összes hely az esetek többségében.

Petrodon 2014.06.26. 10:46:44

"Nektek is van hasonló: "nekem most már jár a terasz, te meg parkolj ahol tudsz!"-problémátok?"

Nincs.
A házamhoz saját zárt udvar van.
Parkolni is tudok rajta meg cigizni is és soha nem áll be senki más csak én...
Sőt még bográcsolni is szoktunk ott, meg a gyerekkel focizni, meg ilyesmi... :DD

Nem értelek én titeket pesti népek... :D

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2014.06.26. 10:50:01

@Gera: oldja meg a zállam, mert olyan de olyan sok adot fizet be az autos tarsadalom...

itt szomszedasszony hencegett hogy a volt cocko autojanak a havi fenntartasa 5e alatt van, na ebben a kotelezo es a muszaki is benne volt, nemcsak a zadó, amirol jol tudjuk hogy abbol kellene epiteni parkolasi helyeket es parkolohazakat :)))

ha bent tartana a belvarosban ugymond talonban, mert hat o ugy megszokta hogy van es ha valodi piaci arakat vennenk, akkor az derulne ki hogy o fizet erte 5e -t es az onkuri meg 15e -t...

feherb 2014.06.26. 10:56:39

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe:
"mondom a megoldast: ottlakoknak havi 20e kellene legyen a gurulo esernyo tarolasi berleti dij, ha meg dedikalt helyre szol, akkor legyen 50e, ez a terasz igy 150e -t kellene perkalna erte igy valoszinuleg penzugyileg nem erne meg"

Gondolom ezt a pénzt az önkormányzatnak fizetné a lakó az elképzelésed szerint. Ugyanannak akinek hasonló jogcímen jelenleg fizeti a teljesítmény adót / súly adót.

Annak az önkormányzatnak, aminek az a neve, hogy "ön".

Ez elméletileg nem azt jelentené, hogy önmaga eldönti, hogy mi a jó az adott hivatalnoknak, és hogy lehet még több pénzt lenyúlni a kerületben, majd a haverokhoz áttalicskázni hanem inkább azt, hogy az ott lakók önmaguk irányítják a kerület, település működését, úgy hogy ott minél jobban érezzék magukat. Ebből szerintem következne, hogy a lakók érdekeit helyezik előtérbe, de valahogy nem ez van.

Sajnos mostanában a kisebb falvakban működik csak úgy az önkormányzat, mint azt a második pont rögzíti.

A városokban kerületekben meg kb. arról szól a történet, hogy ha az adott területen élőknek van egy párt preferenciája, akkor annak a pártnak a jelöltjét választják meg polgármesternek. Nagyot kell hibázni ahhoz, hogy ez ne így legyen.

emesz 2014.06.26. 11:18:12

A körúton! Nem tud parkolni! Többszáz méterre! Mert cigiznek és söröznek!

Párszáz méterre található még három metró és Európa egyik legsűrűbben közlekedő/legnagyobb villamosa. Igazi horror lehet arrafelé a közlekedés.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2014.06.26. 11:21:57

@feherb: "az ott lakók önmaguk irányítják a kerület, település működését, úgy hogy ott minél jobban érezzék magukat. Ebből szerintem következne, hogy a lakók érdekeit helyezik előtérbe"

igen en is ezt mondom...
a lakoknak az lenne az erdeke hogy akinek KELL az auto annak legyen is parkoloja
akinek meg nem, az meg takarodjon le a mostani parkolohelyrol
rosszul latnek valamit?

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2014.06.26. 11:44:40

@emesz: igen? oldd meg babakocsival rajta a közlekedést.

zeniot 2014.06.26. 12:01:57

@enpera:
Ezek szerint a babakocsi nem gurul autó nélkül?

Sátán meg a Jocó 2014.06.26. 12:07:22

A felsorolt egymást körbeszopó "írófejedelmek" elmaradása önmagában garantálja, hogy baromi jól jártatok :D

Dobó Géza · http://urbanista.blog.hu 2014.06.26. 12:10:35

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: @emesz:

A belvárosi autózást magam is szükséges rossznak tartom, amikor csak tehetem biciklivel járok a feleségemmel együtt, ám egy átlagos családnak rendkívül nehéz autó nélkül. Gyerekek hordozása, gyakran a munkához is elengedhetetlen stb. Például Genfben, ahol annak ellenére, hogy jóval kisebb város, mint Budapest, pont a gazdagok szoktak azzal hencegni, hogy nincs saját autójuk, ellenben van jachtjuk esetleg kisrepülőjük, az autós szükségletet pedig kiváltják taxizással.

tintamin 2014.06.26. 12:15:48

Szerintem OK, kezdenek mindent ellepni a kocsik, végre élhetővé kezd válni a belváros.

Szöulban pl. (ahol 20+millióan laknak), a belvárosba estére települnek ki a sátrak. És egyből más lesz a hangulata!

Ez az örökös autómánia, le kellene jönni végre róla...

emesz 2014.06.26. 12:16:08

@Dobó Géza: Igaz, trollkodás volt ez a részemről kicsit, inkább azt akarom mondani, hogy az egész helyzet irreális, hogy ennyi ember mellé még ennyi kocsit is eltároljunk egy ilyen kis helyen. Erre leginkább carsharing, carpooling (meg majd egyszer az önműködő autók) lesz a megoldás, addig igy is-úgy is szivás a belvárosban kocsival, az a két parkolóhely ezen annyit nem oszt vagy szoroz.

Hajdu Krisztina 2014.06.26. 12:19:46

Hajrá, Géza! :) Szívemből szólt minden szavad.

Dobó Géza · http://urbanista.blog.hu 2014.06.26. 12:26:31

@emesz: Ha lenne olyan carsharing, carpooling megoldás, amivel gazdaságosan kiválthatnám az autót, örömmel eladnám. Tartson e felé a világ Budapesttel együtt, sajnos még nem tartunk ott. Ez esetben is, mint annyiszor, érdekek ütköznek. Szűkültek a parkolási lehetőségeim, amit méltányolhatóan az ellensúlyoz, hogy a kocsmárosnak bevétele származik és alkalmaz pár embert, viszont együttműködni abban, hogy esetleg találjunk egy megoldást, amivel ő nem veszít semmit, már nem akart. A trollkodás részt nem értem mire érted? Hogy szóltam neki, hogy megírtam ezt a posztot, vagy mindkettőre?

emesz 2014.06.26. 12:28:11

@Dobó Géza: "trollkodás volt ez a részemről kicsit" részeMről :)

Void Bunkoid 2014.06.26. 12:34:21

Tudom, hogy hepciáskodás, meg kötekedés, de az ilyen körúttól 300 méternél messzebre el sem meészkeni merő belpestieknek minek autó? Minden ott van a szájukban lehet hogy kevesebb sétára gyalog, mintha az autójukhoz akarnának odamenni, valamint tömegközlekedéssel is minden megoldható.

Ja, az ikeában vett lapraszerelt szekrényt nem tudja hazahozni a metrón. De ikeáék nagyon nagy örömmel házhozszállítanak, és úgy az egészét véve jóval kevesebbe kerül ilyen eseteknél a fuvart kifizetni, mint folyamatosan fenntartani egy autót.

Amúgy meg ha kocsikázni akar napi jelleggel, senki nem tartja vissza a kedves nyafizó posztírót, hogy kiköltözzön Pécelre, Szigetszentmiklósra vagy (ha sok pénze van) valahova a Pilisbe. Ott aztán a saját portáján oda áll ahova akar.

Igaz, akkor meg azért fog nyafogni, mert másfél óráig kell reggel ülnie a dugóban, meg nincs thaikaja kiszállítás meg nincs helyben mozi meg mindenhol ingyen wifi.

Dobó Géza · http://urbanista.blog.hu 2014.06.26. 12:41:58

@Hajdu Krisztina:
:-) kössz
@emesz: ááá, bcs, benéztem, szemüveget a bloggernek:-) @Void Bunkoid: volt egy kevés valami (konkrétan parkolási hely) amiből még kevesebb lett és aki elvett belőle, nem hajlandó együttműködni egy közös, mindenkinek jó megoldáson, ezért a nyafi. Azt magam is elismertem a posztban, hogy nem a világ legfajsúlyosabb kérdéséről van szó.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2014.06.26. 12:42:22

@Dobó Géza: en is ezt mondom, hogy nehanyszor kell az auto, es akkor ott kell, hogy a haz elott is legyen letamasztva a gurulo esernyo

az altalam javasolt megoldas az ezt orvosolja is a sorsatorral egyetemben, itt semmi feszko nincsen, csak optimalis megoldas

de amire valaszoltal az az hogy az ottlako auto tartot megdobja az önkuri 15e-rel(20e-rel), aki meg nem tart azt nem!!!
ez miert nem bant teged? ebbol a penzbol pl. heti ket alkalommal siman hasznalhatnal taxit, nem kell svejci fizeteseket vizionalgatni

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2014.06.26. 12:47:34

@Dobó Géza: "volt egy kevés valami (konkrétan parkolási hely) amiből még kevesebb lett és aki elvett belőle"

igen ez igy volt nalunk is!!!
igaz az a megfelelo parkolasi hely az en esetemben a belvarosban ugy 25 eve volt meg azota meg megy a kiszoritosdi
es igen nalunk is volt egy kavehaz/sorozo, igaz ott le is terkozveztek meg kiraktak tankakadalyokat is, mert csokos cocko volt a kavehazas...

szincsák 2014.06.26. 12:58:14

A belvárosban meg kell tiltani a közterületen való parkolást. Annyi foghíjtelek van (és ugyanannyi lebontandó épület): a helyükre parkolóházat kell építeni, nő a foglalkoztatottság, megszűnik a parkolójeggyel való visszaélés, nő az építőipar. Mindenki boldog.

grigorij 2014.06.26. 13:00:53

Ez jó poszt!
Bemutatja hazánk 2014-es prosztó, kirekesztő, önző átlagpolgárát!
Az út - közterület, nem az ott lakók privilégiuma!
Közterületen parkolni pedig jogszabályok határozzák meg.
Itt a csóringer azért köp egy nyilvános szórakozóhelyre, mert így neki néhány száz métert is gyalogolnia kell, persze soha sehol nem kep arra garanciát, hogy ha nincs terasz, akkor neki az kapuja előtt bérelt parkolója lesz...
Én másképp látom!
Azt kell megvizsgálni, hogy az adott területfoglalás milyen és mekkora társadalmi igényt fed le! Ha az a szórakozóhely rentábilis, és elér egy bizonyos látogatottságot, akkor biztosan hasznosabb a társadalom számára, mint az, hogy max 2-3 autós hány méteren belül talál szabad helyet.
De az ilyen 500 méteren sírdogáló szarjankók azok, akik 50 métert nem tesznek meg gyalog és például télen, fűtött autóban szarják le a hóban-latyakban közlekedni próbáló gyalogos kisgyerekeseket, nyugdíjasokat.
Szóval ez az írás jó, hiszen sikeresen összeugraszt ismét társadalmi rétegeket, demagóg álca mögül oszt igazságot és kelt hangulatot.
Apropó, az ilyen urbanista-bloggereket az miért nem érdekli - ha már parkolás -, hogy Angyalföldön ledózerolt családi házas területen felhúzott 3-4 emeletet panelkaptárhoz miért nincs
- kötelező számú saját parkoló
- a odaköltöző új lakosok autóinak valamilyen kordában tartása miért nincs megoldva?
Ma egy Kucsma utca, egy Jász utca stb. úgy néz ki, mint hétvégén a Váci utca! És jobbra-balra, tilosban, fűre parkolva a "betelepültek" 2. vagy sokadik autója!
Napi botrány a mások kapujába parkolás, a közterületesek zsebrebüntetése, a korrupció!
Mert ugye az egy urbanista blogon kit érdekelne, hogy egy addig 2x10 családi házas utcácskába felhúzott 4 darab 24-32 lakásos társasház terhelését elbírja-e az környezete???
Bezzeg egy belvárosi kényelmes teraszellenes máris botrány a köbön!

Roan 2014.06.26. 13:14:15

Már a dohonytilalommal kialakult win-win szituációnál bukott el a dolog (ami nem is annyira win-win), mert hogy a dohányosok kitiltásával a kocsmák kiköltöztek az utcára.

Dobó Géza · http://urbanista.blog.hu 2014.06.26. 13:16:15

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: Bocs, hogy nem válaszoltam, megfontolandó a javaslatod. Szerintem még a beárazást is jól belőtted. Például a havi 20 ezert, mondjuk, ha 4 szomszéd szétosztja, akkor minden héten egyik az ügyeletesen, tuti parkoló, ha valakinek meg éppen akkor kell beteget szállítani, vagy bútort, stb, akkor cserélnek. Az 50 ezres dedikált parkol és a 20 ezres közötti különbséget nem értem technikailag. A 20ezresnek is az lenne az értelme, hogy akkor blokkolod azt a parkolóhelyet mondjuk egy lakatos (v számzáras, esetleg távirányítós) U-karóval, ha jól értem.
@grigorij: nagyon szívesen írtunk eddig is és fogunk is külső kerültetekről. E-mailben küldhetsz poszt-tervet. Viszont mókás, hogy amiért lehurrogsz, mert "belvárosiként sírok", lényegében ugyanazon háborogsz a külső kerületben:-)

mindent visz 2014.06.26. 13:16:38

Ha az én házam elé telepítenenek egy füstölő sátrat, nekem sem tetszene, autótól függetlenül. Egyszer már el is költöztem, mert butikok lepték el a lifthez vezető utat. Fárasztó ám napi szinten átvergődni a vásárló-nézelődőkön.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.06.26. 13:32:37

@grigorij:
"Az út - közterület, nem az ott lakók privilégiuma! "

Hanem a kocsmázóké, igen.

T mint T 2014.06.26. 13:42:59

Nalunk nem a sorsatrak, hanem a parhuzamosan es huzamosabban vegzett ut, jarda es hazfelujitasok okoznak gondot. Szinte minden masodik parkolot elfoglal az utcankban egy tartosan ottfelejtett sittes kontener, allvanyzat vagy munkaterulet elkerites. Mi is koszonjuk az onkormanyzatnak!

5perc 2014.06.26. 14:01:21

Szerintem meg legyen mindenkinek saját, fix parkolóhelye és csak azon lehessen parkolni.
Ha valakinek nincs saját parkolóhelye legyen egy gyűjtőparkoló valahol a városon kívül, ahol olcsón megoldhatja a hosszú távú autó tárolást. Nyilván, akinek megéri, mert pl dolgozni kell az autó, többet is hajlandó lesz fizetni a fix helyért. Az önkormányzat a felszabaduló helyeket licittel értékesítené vagy az emberek egymás között cserélgethetnék, vásárolgathatnák, ha akarják, egyből piaci ára lenne a parkolóhelynek, és kiderülne, hogy ez egy erőforrás és ezzel bizony gazdálkodni kell.

Igen, van egy KETTŐ éves időszak a gyerek életében, amikor kell a babakocsi, de ezután már bátorság erre hivatkozni a parkolás problémánál.
A BKV jó (azt használom). Pláne a Harmicketteseknél hogy igen jó. Az alacsonyszintű Combínóra simán át lehet tolni a babakocsit is a zebrán és lássuk már be: igazából kevés alkalommal kell egy kettő évesnél fiatalabb egyereket kivinni a Harminckettesek 300 méteres sugarú köréből, mert ott minden intézmény létezik neki, ami szükséges, arra meg ha olyan magasak az igények, ott a taxi, ami semmibe sem kerül egy autó éves fenntartási költségéhez képest (törlesztő, biztosítás, adó, üzemanyag, szervíz, parkolás, büntetés, és -az első hét évben a legdrágább!- az avulás).

Valójában a kocsmárosnak a 2 autónyi sátorral (az másik téma, hogy jó vagy rossz) semmi köze nincs a Budapesten bejegyzett 600 ezer személygépkocsi parkolási problémájához, csak már nincs kire másra mutogatni, miközben a tengernyi autó amerre a szem ellát szinte ingyen foglalja el az értékes életteret az emberek elől.

Törölhetetlen a felhasználónév 2014.06.26. 14:02:09

Jo, oszinte es nagyszamu sorstarsat erinto iras. Megtanultak, hogy az auto mindenekelott, es a kvazi ingyenparkoloval lakas joga is jar.
.
Nem ok tehetnek arrol, hogy az elmult 10 evet leszamitva 50-60 eve ez a kozfelfogas. Akar olyan tenyekkel szemben, mint:
- jellemzoen 80-100 kilogramm szallitasahoz 1000-2000 kilogramm tobbletsuly szallitasanak igenyevel. Az auto sulyanak tobbszoroset kell a foldbol kietermelni, feldolgozni, hogy a vegtermek elkeszuljon.
- 5-10 kilometeren a leggazdasagtalabb szallitasi mod az auto (nem a szerszamokkal kiszallo szolgaltatokra es hasonlokra gondoltam)
- minden bigott vallasos hittel szemben orszagos szinten rendkivul jelentekeny koltsegei vannak az autozasnak, most azokra gondolok, amelyeket nem az autos fizet, hanem kozpenzbol fedeznek, az is fizet, aki nem akar autot birtokolni, altalban hasznalni, legfeljebb kifejezetten indokolt okokbol: surgosseg, nagyobb aru szallitasa stb.

Esszeru lenne kerekparral kozlekedni - 5-15 kilogram bevasarlassal kapcsolatos arut elvisz egy bringa is - 5-10 kilometeren belul.
A koltozes benitasat azzal kellene feloldani, hogy nem adoztatjak meg az ingatlanok ertekben csak szamban novekedett tobblet arat - konnyebb lenne a munkahelyek kozelebe koltozni: ha napi szintu autozast lehet kivaltani vele, akkor az allam tobbet takarit meg vele, mint a lakas eladas utan beszedett adobol.

Hollandia, Dania nem az orok napsutes birodalma: nagy szelek, esok, telies idojaras mellett kerekparoznak: minden ki van talalva hozza: technikailag, ruhailag stb.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2014.06.26. 14:03:16

@Dobó Géza: koszi a valaszt!

elmeletileg a zarhato parkolonak / dedikalt parkolonak ugyanannyiba kellene kerulnie mint egy epitkezesi kontenernek, ami belvarosban evi 600e (Moszka ter kornyeken neztem anno a XII keruletnel) igy lenne jogos ha a sorsator vagy auto is ugyanannyit fizetne

a normal parkolo meg az ahol megallhat barki mas is parkolojegy elleneben, csak te azt havi 20e -t hasznalnad

szerintem is rengeteg penz...
viszont meglatasom szerint igy lenne parkolohely, mert sokan leraknak az autot, es megoldanak okosba a dolgot

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2014.06.26. 14:08:23

@Törölhetetlen a felhasználónév:

koltozkodes temakor: www.cookiesound.com/2011/10/a-weekend-in-amsterdam/
tessek nezni azt a sok kampot...

meg lehet am oldani okosba a dolgokat, csak kell a ösztönzés!!!
itt pl. az volt hogy amikor epultek a hazak, akkor az ado az a haz szelessegetol fuggott

ingyenebed 2014.06.26. 14:39:32

@Petrodon:

igazad is van.

meg behajtási díjat is fox fizetni akkor mondjuk ha FELjössz Pestre a tsúkszaros kocsiddal.
és abból építünk magunknak garázsokat.

esetleg megtartjuk a magyar GDP 25%-a után nekünk járó adót (nem csak pár százalékát mint most), és abból építünk.
te meg szerezzél a kis szemétdombodnak pénzt ahonnan akarsz, ne Bp befizetéseiből.

két bográcsozás közt.

bunkó paraszt.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2014.06.26. 15:03:41

@ingyenebed: kulvarosikent azt mondom hogy ne tessenek belvarosi parkolohazakat a zadombol epiteni...

talan ha megfizettetnek a piaci arat ugy elhetobb lenne a kornyek...

pl. lagymanyosi hidnal egy teremparkolo berles az havi 10e, az aki tenyleg heti egyszer hasznalja csak az otokat, az pl. ki tudna oda siman ugrani felvenni az autot...

Olgicsq 2014.06.26. 15:27:04

@5perc: szerintem is igazad van, hogy babakocsi vs. Combinjo problema, az lenyegeben nincs. Tapasztalatszerzesnek ajanlom a 3-62es vilit, a regi Hannoverieket. Egyedul NEM lehet felrakni ra semmilyen babakocsit, nem a mellmagassagban levo padloszinte miatt, hanem mert az ajtok kialakitasa olyan, hogy a kozepso elvalaszto kapaszkodo mindenajton ott van. Combino? Haha.
En naponta ketszer viszem fel a masodikra a lepcsohazban a gyerek, babakocsi, kismotor, bevasarlas kombot, kb 25 kilo. Megsem szoktam panaszkodni, mert en valasztottam a lakast a masodikon, az eletmodot, ha nem tetszene, akkor elkoltoznek.

feherb 2014.06.26. 16:28:16

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: "ottlakoknak havi 20e kellene legyen a gurulo esernyo tarolasi berleti dij,"

Nem gondolom, hogy ez az összeg nem hiányozna baromira egy átlagos kétgyerekes család havi költségvetéséből. Tehát ha valódi önkormányzat szervezné a rendszert, akkor nyilván nem abba az irányba menne el, hogy szívassa a lakókat, hanem valami más megoldást keresne. Pl, csak simán nem adná ki a parkolóhelyeket "egyéb" célra, bármilyen jól is jár ezzel a hivatal, vagy az illetékes.

MaCS_70 2014.06.26. 16:32:31

Annyira tetszik, hogy azok, akik egy bizonyos élethelyzetben, bizonyos igényekkel élnek, milyen óriási magabiztossággal osztják az észt és várják el mindenki mástól, hogy az ő igényeik szerint éljen. Jelesül, ha valaki úgy él, hogy valóban nincs szüksége autóra, az automatikusan elvárja, hogy mások is is éljenek úgy, másnak se legyen szüksége egyéni közlekedési lehetőségre.

MaCS

BKV buszon utazni Égő 2014.06.26. 16:57:55

Sátornak nincs semmi keresnivalója tartósan közterületen. Siófokon még a saját kertemben sem csinálhatok fesztivál - kempinget. Vajon mennyit fizet a kocsma a sátorhelyért?

andalgó kandalló 2014.06.26. 17:14:08

Véleményem szerint, hétköznapokon délután fél 2 és fél 3 között én felfüggeszteném a lakossági engedélyek érvényességét, ergo, mindenkinek ki kéne fizetnie a teljes parkolási díjat! Aki ugyanis dolgozik, akár 2 műszakban is, az biztosan nem lesz otthon ebben az órában, így ez a plusz költség csak a hétvégi autósokat érintené, akik évi pár ezer forintért folyamatosan foglalják az értékes helyeket. Lássuk be, nagyon igazságtalan, hogy aki este fél 6-kor ér haza, és kvázi napi félórát foglal el a fizetős időszakból, ugyanannyit fizet, mint aki egész héten meg se mozdul az autójával. Talán lennének akik eladnák az autóikat, vagy akkor inkább már őrzött parkolóért fizetnének, de a parkolási övezetek növekedése is csökkenne, hiszen az ott lakók már korántsem támogatnák vállvetve, ha a közterületnek számukra is magasabb ára lenne...

Void Bunkoid 2014.06.26. 19:06:05

@ingyenebed: :))))))

Ne szíts ellentéteket. Egyelőre az ország majd 80 százaléka még a lenézett vidéken lakik, és habár a vidék már nem az ország éléskamrája, de azokon a területeken keresztül hoznak a fővárosba MINDENT, amiből a GDPt termeled.

Ha netán nagyon megharagszanak, és ezeket a csatornákat elzárják, akkor nagyon hamar rájöhetsz az irodádban dinamóval meghajtott számítógépeden dolgozva és sok pénzt keresve, hogy az exceltáblát meg a hibajegyet nem lehet megenni.

humorpalanta 2014.06.26. 20:34:54

Mindent támogatok, ami kitakarítja a Belvárosból az autókat. Semmi keresnivalója az összes utcában kétoldalt parkoló autóknak. Aki a Belvárosban akar lakni, az szokjon hozzá, hogy nem lesz ott az autója az orra előtt. Vagy az üresen álló telkek helyén építsenek nekik parkolókat, vagy új építésű házak alá, esetleg mások alá fúrt mélygarázsokat. Vagy akkor a külvárosokban legyenek őrzött parkolók.
Egyébként itt nálunk sem lehet megállni autóval. Vagy a garázsunkban állunk, vagy sehol. De a garázsból sem lehet kiállni, mert mindenhol autók állnak. (Külváros) Egyik háznál 3 autó, másik háznál 3 autó, másik háznál autószerelő állandóan 8 autóval, másik is autószerelő ugyanígy. LEHETETLEN parkolni. Pedig nem állandóan kell, csak egyszer-kétszer egy héten pár órára szeretnénk, de képtelenség.
Sikerült a napokban bemenni a városba autóval (évente vagy kétévente történik) és amit tapasztaltam, az borzalom. Mindenhol autók állnak, az összes sáv járhatatlan a rettentő mennyiségű autótól, az indexet senki nem ismeri, csak a rádhúzom a kormányt, aztán lesz ami lesz, a motoros az álló autók között minimum 50-el száguldott el, a biciklis a 6 sávos úton keresztbe, a gyalogosok szintén... A lámpánál a gyalogos nem a járdán áll, hanem az úttesten, kanyarodáskor esélyem sincs kikerülni, mert a mellettem lévő sávban is kanyarodnak. Reméltem, hogy eltalálja a visszapillantó, de sajnos túl sok helyet hagytam.
Kezdeni kellene mostmár valamit, mert egy pár éven belül menthetetlenné válik a már ma is tarthatatlan probléma.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2014.06.26. 21:33:02

@feherb: "Tehát ha valódi önkormányzat szervezné a rendszert, akkor nyilván nem abba az irányba menne el, hogy szívassa a lakókat, hanem valami más megoldást keresne."

lehetne melygarazsokat epiteni siman a hazak ala, le lehetne siman dozerolni az epuletek harmadat es rendes parkolohazakat epiteni

igen persze, de MIBOL? hiszen egy melygarazs ami helyben van lenne onkoltsegi aron havi 40e - 80e, jaaaaaaa tudom szedjek be az adokat ugye? igen am de akkor kitol is fogja szedni az onkuri? hat nana hogy az ottlakoktol, es valljuk be hogy sokkal egyszerubb ha CELZOTT adofizetest hoznak letre, pl. hogy az fizesse aki hasznalja :)))

ha meg nem ismered a belvarost akkor javaslom hogy nezd meg hogy az utcan levo 4-6 parkolora ott a berhazban hany lakas is jut, also hangon 20...

Bal 2014.06.26. 23:50:48

@emesz: itt Oxfordban, ami egy százezres kisváros Angliában, a belvárosi parkolás úgy működik, hogy nincs.

Az utcahálózat úgy van kialakítva, hogy kettéosztja a várost, hogy ne legyen átmenő forgalom. Ha a belváros másik oldalán van dolgod autóval(kb. 1km), úgy húsz percet kell kerülnöd. A maximális sebesség 36 km/h-ra van korlátozva.

Parkolni a centrumban csak néhány zárt parkolóban lehet, óránként úgy 2000Ft, és a legtöbbet el kell hagynod kettőtől négy órán belül. Kocsival központi helyre munkába járni teljesen esélytelen, hacsak nincs a cégednek saját parkolóhelye. Van viszont 3 P+R parkoló a város körül, ahonnan félórás buszozás után bent vagy.

Aztán van egy gyűrű kintebb, ami már főleg házas lakóövezet, ahol már lehet az utcán parkolni, de csak a helyi lakosoknak, akik kiválthatják az engedélyt. Ha anélkül akarsz leállni, nagy hatásfokkal büntetnek.

Aztán van még egy gyűrű még kintebb, ahol már bárki szabadon parkolhat az utcán, de onnan már húsz perc biciklizés a belváros.

Mindezek ellenére reggel sokszor mozdulni sem lehet a dugóban.

El vannak ám a budapesti autósok kényeztetve, de nagyon.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2014.06.27. 09:24:10

@Bal: hozzatennem, hogy itt nalunk 25 eve Merkur volt, na akkor volt am csudijo amikor a sok proli nem kapott azonnal autot, es sokan jelenleg is azt az idot sirjak vissza :)))

feherb 2014.06.27. 11:50:32

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: "lehetne melygarazsokat epiteni siman a hazak ala, le lehetne siman dozerolni az epuletek harmadat es rendes parkolohazakat epiteni"

A poszt arról szólt, hogy a meglévő parkolóhelyeket megszüntetik, és ez nem tetszik a posztolónak, mert úgy érzi, hogy az önkormányzat semmibe veszi az érdekeit.

Érdekes gondolatmenet, hogy ha továbbra is parkolni akar valahol, akkor fizessen havi 20 000 ft-t, esetleg oldja meg maga, építsen mélygarázst, vagy magas garázst, vagy amit akar, de vegye tudomásul, hogy az eddigi parkolóhelyeket mostantól kocsmaként hasznosítja az önkormányzat.

Laktam belvárosban viszonylag hosszú ideig. Azt tapasztaltam, hogy nő az autók száma, de az önkormányzat ezzel párhuzamosan csökkenti a parkolóhelyeket is. Az eddig halszálkás parkolóból párhuzamos parkolókat fest. Esetleg teleszórja a parkolókat kovácsoltvas lámpákkal, és ezzel megint 20-30%-al csökkenti a parkolóhelyeket.

Esetleg oda telepíti a millenáris parkot a házam elé. Alá ugyan raknak egy mélygarázst, ami tök üres marad, mert a rendezvényre járók hétvégén/este jönnek, és nem mennek be a fizetős mélygarázsba, hanem teleparkolják az utcákat, ingyen. A helyzetet súlyosbítja a Mammut, ami alá szintén raktak mélygarázst, hisz kötelező volt, de amióta fizetős, azóta oda sem mennek be az esti hétvégi, bevásárlók, hanem a környező utcákba állnak, amíg azok meg nem telnek. A lakó, meg órákat keres hétvégén is parkolóhelyet. Ezen nyilván sokat segítene, ha még fizettetnének vele havi 20 000 ft-t. Attól, hogy ezért is fizetne nem lenne belőle parkolóház, hiszen a fizetős parkolás bevezetésekor is az volt a szlogen, hogy ebből a beszedett rakás pénzből majd parkolóházak fognak épülni. Te láttál már ilyen parkolóházat?

feherb 2014.06.27. 11:58:44

@andalgó kandalló:
"hétköznapokon délután fél 2 és fél 3 között én felfüggeszteném a lakossági engedélyek érvényességét, ergo, mindenkinek ki kéne fizetnie a teljes parkolási díjat! Aki ugyanis dolgozik, akár 2 műszakban is, az biztosan nem lesz otthon ebben az órában"

Hát én dolgozom, de az autó hétköznap a ház előtt parkolt, ebben az időszakban, hiszen vagy bringával, vagy BKV-val járok dolgozni.

Az ötlet egyébként csodálatos, mert ez arra ösztönözne mindenkit aki eddig tömegközlekedéssel járt dolgozni, hogy menjen kocsival, és napközben a cég garázsában álljon. Mondjuk, mi lenne ebben az esetben az utakon 7:30 és 8:30 valamin 16:30 és 18:00 között...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.06.27. 14:09:41

@emesz:

ÉS ahova a posztoló közlekedik onnan, ott tudod, milyenek a közlekedési lehetőségek?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.06.27. 14:16:03

@5perc: "Nyilván, akinek megéri, mert pl dolgozni kell az autó, többet is hajlandó lesz fizetni a fix helyért."

- Nyílván ezt a költséget te meg örömmel kifizeted az almától a zsemléig majd mindennek az árában.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2014.06.27. 14:19:50

@Törölhetetlen a felhasználónév: "Hollandia, Dania nem az orok napsutes birodalma: nagy szelek, esok, telies idojaras mellett kerekparoznak: minden ki van talalva hozza: technikailag, ruhailag stb."
- Domborzatilag

cso zsi 2014.06.27. 22:23:54

@Törölhetetlen a felhasználónév: "5-15 kilogram bevasarlassal kapcsolatos arut elvisz egy bringa is - 5-10 kilometeren belu"

Kíváncsi lennék, hogy ezt milyen sűrűn csinálod.
"Hollandia, Dania nem az orok napsutes birodalma: nagy szelek, esok, telies idojaras mellett kerekparoznak: minden ki van talalva hozza: technikailag, ruhailag stb."
Hollandiának teljesen véletlenül jut egy Golf-áramlat: hu.wikipedia.org/wiki/Golf-%C3%A1ramlat
"Az Észak-atlanti-áramlat jóval melegebbé teszi Nyugat-Európa éghajlatát, és különösen az észak-európai teleket, mint amilyenek nélküle lennének. Például januárban Norvégia tengerparti területei átlagban mintegy 30 °C-kal melegebbek, mint az azonos szélességi fokon fekvő észak-kanadai kontinentális területek."

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: " lagymanyosi hidnal egy teremparkolo berles az havi 10e, az aki tenyleg heti egyszer hasznalja csak az otokat, az pl. ki tudna oda siman ugrani felvenni az autot..."
Havi 10-ért mellettem is lenne parkoló. Azért kell, mert bár 50 éve egy kerületben lakom, gyakorlatilag saját autóval nem járok haza.
Így vagy fizetem a "zárt parkolót", vagy kiviszem a szomszéd kerületbe a kocsit, oda, ahonnan a nagybevásárlást hozom.

@grigorij: "Apropó, az ilyen urbanista-bloggereket az miért nem érdekli - ha már parkolás -, hogy Angyalföldön ledózerolt családi házas területen felhúzott 3-4 emeletet panelkaptárhoz miért nincs
- kötelező számú saját parkoló
- a odaköltöző új lakosok autóinak valamilyen kordában tartása miért nincs megoldva?"
Olcsóbb volt beparkoló-órázni az egész kerületet, gyakorlatilag Bp-n egyedülállóan a Hungária gyűrűn kívülre is.
Polgármesterünk eladott minden régi gyárterületet irodaháznak, és lakóparknak.
Lakóterület közepére irodaház, és már mehet a fizetőparkolás "a helyi lakók kérésére".
Kérte a k..... anyja.

Az evolúció megfordítója... vissza a fára! (törölt 2014.06.28. 11:15:13

@ingyenebed: mar nem elek Magyarorszagon, de ez a budapesti faszsag meg mindig fel tud cseszni

Egyreszt a GDP 25%-a az, ugy jon ossze, hogy orszagos cegeknek Bp-en van bejegyzett szekhelye, masreszt a Bp-en dolgozok jo resze nem bp-i, hanem agglomeraciobol vagy meg messzebbrol jar be GDP-t termelni.

Majd bejegyeztetik fideszes politikusok torvenyileg a sok multit meg allami vallalatot Gyomaendrodre vagy Felcsutra, szetosztjak a miniszteriumokat videki varosokba es akkor elmondhatjuk, hogy ott van az orszag gazdasagi kozpontja. Ez mind jatek a szamokkal es a papirokkal.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2014.06.28. 22:58:56

@cso zsi: "Havi 10-ért mellettem is lenne parkoló. Azért kell, mert bár 50 éve egy kerületben lakom, gyakorlatilag saját autóval nem járok haza."

ha jol tudom te kb egy magassagban laksz a lagymanyosi hiddal, azaz a hungaria kornyeken itt a posztban meg a nagykorutrol van szo

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2014.06.28. 23:03:47

@feherb: a poszt pontosan ezt irja: "A budapesti belső kerületek parkolási helyzetét ismerve gondolom, sokan megértenek. Olykor csak valamelyik szomszédos utcában tudom a kocsit letenni 400-500 méterre a házunk bejárati kapujától."

en ezt ala tudom tamasztani, nagykorut kornyeke a budai oldalon is tomegnyomor
na most ha este 8kor ugy allnak az autok hogy +10% pluszba all valahogyan okosan, az egyertelmuen nem arrol szol hogy egy kocsmaterasz elfoglal 3 autonyi helyet hanem arrol szol, hogy NINCSEN annyi hely

irtam egyertelmuen is... 20 - 40 lakas elott van 4-8 hely
ez egyertelmuen nem eleg...
erre egyeduli megoldas az egy szemleletvaltas, ha most mindenki a kicsi autokajat ohajtja 100 meterre a lepcsohaztol akkor meg lehet oldani, ugyesek nagyon a melyepito epitomernokok :)))

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2014.06.28. 23:11:19

@feherb: mivel a posztrol beszeltel, igy megneztem neked a goog map -en egy peldat, az elsot amit ott lattam...

a Kisfaludy utca 6 elott az ami hozza tartozik ott van ketto parkolohely, es 6 szint van ott

tehat csak ennel az egy esetnel harmadannyi hely van, felteve hogy csak egy lakas van egy szinten

hozzatennem hogy meg lehet tenni lenne ott hely 6 autonak is, elvegre babakocsival is siman ki lehet kommandozni az aszfaltra, es azt a gizgazt is ki lehetne vagni

cso zsi 2014.06.29. 12:06:16

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe: Rosszul tudod.
Arrafelé a meló van, a XIII.-ban az ágy.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2014.06.30. 10:20:42

Szerintem a város nem egy parkoló. Amondó vagyok, hogy meg lehessen állni, felcuccolni a csomagokat, kitenni a gyerekeket stb, de utána szépen el kéne húzni parkolóházba. Igen, azért fizetni kell. Mindenki más is fizet a parkolásáért, ha garázsa van, akkor azért kifizetett milliókat(!!), szóval nem kell a rinyálás. Egyébként meg az aszfaltos utakon legyen KÖZLEKEDÉS, vagy ültessék be fával.. De semmiképpen sem privát parkoló.

Amúgy én nem vagyok mérges az utcát parkolónak nézőkre (bár nevetségesnek tartom, ha sírnak, hogy nincs helyük.. a városi vezetés a fő bűnös, semmit nem tettek, hogy ne alakuljon ki ez a helyzet. Már réges-rég megálljt kellett volna parancsolniuk és nem lett volna szabad engedni a közutakra való parkolást, mert most már természetesnek veszik...

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2014.06.30. 22:31:34

@sanche: elmondjam a LEGNAGYOBB pofatlansagot?
ha van garazsod arra a retardalt onkuri nehol kivet akar 20e evi sarcot, mert hat gazdag vagy es adoznod kell de ha az autodat kint tartod kozteruleten ahol foglalod is azt a teruletet akkor evi 2e -rel meguszod...

Kocc 2014.07.01. 02:05:36

Barcelonaban is jobb lett a varos, a 2x1 savos, vendeglos elrendezessel, Londonban is. Vilaglatottabbak meg sorolhatnak biztos mas peldat is. A belvarosban sajnos luxus az auto.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2014.07.01. 07:52:25

@Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe:
Na igen... Az a gond, hogy túl sokakat szoktattak rá erre a kényelmes rendszerre, akik már természetesnek veszik, hogy ott laknak, ezért nekik JÁR az a terület a ház előtt is..
Engem meg szanaszét büntetne az önkormányzat már akkor is, ha csak egyetlen napra is az építési hulladékomat az utca szélére(még csak nem is az utcára!) kitenném...

@Kocc: "A belvarosban sajnos luxus az auto." Szerintem, ha valaki a belvárosban autóval megy (bár felesleges szerintem) az nem gond, csak állandóan ott parkolnia nem szabadna senkinek. Nem voltam annyiszor Tokióban, hogy az egész várost ismerjem, de szembetűnő, hogy bár sok az autó, de az utak szélén nem állnak így napokra. Kevés a hely, így parkolóházakban, mélygarázsokban állnak az autók... Az út szélén a bevásárlás miatt meg meg lehet állni, amíg kipakol az ember...

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2014.12.16. 11:50:39

@sanche: tokyoban (én voltam elégszer, hogy ismerjem a várost meg a fél környéket is) azért nagyon megoldott az otthoni közlekedés. emeletes parkolók vannak, amiket egy gombnyomással leengednek, ha kell egy autó onnan. a városi tömegközlekedés annyira pontos, megbízható, tiszta és kiterjedt, hogy értelme sincs kocsival járniuk. ami van bent városi parkolóhely, az horror, viszont alapból kevesebb embernek van autója annak rendkívül magas költségei miatt (még az autópálya is drága, nem csak magasabbak az adók és a parkolóhelyek árai).
ha van autója, akkor is kicsi dobozautót vesz, aminek sárga a rendszáma, azt olcsóbb fenntartani. nagy bevásárlóközpontok annyira nincsenek, legalábbis nem azért, hogy egy heti bevásárlást ott oldj meg, kisebb adagokban hordják haza, sűrűbben járnak boltba (illetve étterembe is). az egyszeri háziasszony pedig (a nők többsége ilyen kint) nappal bőven ráér akár biciklivel (én is használtam kint sokat) elmenni vásárolgatni, alapból van rajta nagy kosár, illetve láttunk pár ilyen kis huzigálós bicikliizét, amibe lehet pakolni.
az utak szélén amúgy nagyon meg se állhatnak :) azért nem állnak. nem azért, mert olyan jó a mélygarázs. meg mondjuk kint az egész életszemlélet teljesen más, az emberek hozzáállása a dolgokhoz (többek között a tiltott dolgokhoz, illetve ahhoz, ami csak nem jó a köznek).
süti beállítások módosítása