moszkvatérvillamos.jpgFotó: Tanyasi Tahó/Indafotó

Kedves olvasóink, gratulálok! Annyi sziporkázó beköpést hoztatok össze felhívásunkra  a témában, hogy ígéretemet fölfelé megszegve nem a legszellemesebb 10-et, hanem 12-őt hozok le.

Persze a válogatás szubjektív, nyilván másnak nem pont ezek tetszettek volna ennyire. A  kommentek nagy része kutyapiszok témában érkezett. Ezek szerint még most sem tartjuk rózsásnak a helyzetet, pedig ha egy időutazó 1989-ből keveredne a jelenbe, akkor elismerően csettintene, hogy a budapesti kutyasétáltatók most már többnyire feltakarítják Flokiék végtermékét. A rendszerváltáskor sokan félreértelmezték a ránk zúduló szabadságot, és azt is beleértették, hogy bárhová szabad a kutyákat szaratni.  És hát a többi örökzöld sem maradt ki: kátyúk, gyalogos-bringás-autós háború, tömegnyomor a tömegközlekedésen stb. Íme:

Csak nyugodtan hagyd a táskád a hátadon, így is van elég hely a villamoson. (dukeekud)

Kérdezzük meg azt a kisportolt kopasz fiatalembert, merre is van a zsinagóga! (Alick)

Azzal, hogy pesti vagyok, csak a szerénységemet akartam jelezni, hogy mennyire becsülöm a vidékieket. (kkn)


Köszönöm, hogy itt hagyták ezt a kátyút. Úgyis szerettem volna futóművet ellenőriztetni és kicserélni a felnit meg a gumit. (DocBullywood)


Azért Bukarest szebb. (Leon61)

Már megint csupa klórszagú lett a kezem a frissen fertőtlenített bevásárlókosár-fülektől. (zila5)


Milyen normális ez a buszfosőr, megvárta a megálló felé futót és betartatja a menetrendet is, nem megy el hamarabb. Aztán figyeld meg, milyen óvatosan gyorsít, fékez és kanyarodik! Látszik rajta, tudja, hogy az elégedett utasoktól függ a munkája. (Pepibubó)


Buszon: Beljebb ülök, hogy ön is le tudjon ülni. Esetleg: Hol száll le? (Ettől téve függővé a beljebb ülést.) (A megvalósult amerikai ólom..)

Az alábbi egy rendkívül megosztó komment, hiszen abban is van igazság, hogy sok ingyen utazásra jogosult nyugdíjas gátlástalanul visszaél helyzetével, és hát abban is, hogy egy idős embertől még se várjuk el, hogy átadja a helyét, hanem éppen ellenkezőleg:


Nyugdíjastól a BKV-n: Fiatalember, látom, nagyon fáradt, kérem üljön le a helyemre, végül is ön termeli a nyugdíjamat, az ön munkájából élek, ezért megérdemli, hogy megpihenjen munkából hazafelé menet. Komolyan, fogadja el, legalább a banyatankom helyére üljön le, ami itt parkol a mellettem lévő ülésen! (azabaj)
 

És akkor íme a dobogósok. Jutalmuk fejenként egy éves Urbanista-előfizetés, a győztesnek okostelefonra is jár!:-)

kutyaszar.jpgFotó:tlaci60/Indafotó

3. Kedves Nénike, tessék csak nyugodtan az aluljárólépcső/járda közepén tipegni a gurulós szatyrával reggel, csúcsidőben. (Zsémbery Gábor)


2. Megértem, hogy a szendvicsem nem jó, itt van inkább ötszáz forint! (tralalala)


1. Ezek a kis barna kupacok milyen szépen feldobják a járda szürkeségét! (CsakMintTe)

 

 

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: budapest

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr596223381

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

silent76 2014.05.28. 19:31:21

A második helyezettet nem értem...

Dobó Géza · http://urbanista.blog.hu 2014.05.28. 19:52:38

@silent76: az élelemre pénzt kéregető koldusnak a járókelő felajánlotta a szendvicsét, ám a koldus készpénzhez ragaszkodik, amit a járókelő messzemenőleg megért

Stiel 2014.05.28. 21:08:26

'Normális' buszsofőrökhöz: trolikra is gyakran kerül trolivezető helyett ralivezető...

Cave Nick 2014.05.29. 09:03:55

Végre egy útszakasz, ahol sikerült tisztességesen nagy szintkülönbséggel lerakni a csatornafedeleket!

outtatime 2014.05.29. 09:07:59

Legalább kiderült, hogy humorérzéketek sincs.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.05.29. 09:12:11

csak egy apró megjegyzés, ami nem is humoros. A kedves fáradt fiatalembernek átadó helyét, a nyugdíjas, valamikor ugyanolyan dolgozó volt, és valószínűleg nyugdíjat is termelt.
Tudom, hoyg ez egy humoros cikk volt, de én pl, ezt a bejegyzést nem tartom annak. Sőt.

Dobó Géza · http://urbanista.blog.hu 2014.05.29. 10:01:30

@batgirl:
Részben humoros, részben sírva-vigadó. Annál a bejegyzésnél jeleztem is, hogy megosztó. Természetesen bunkóság egy idős embertől elvárni, hogy átadja a helyét egy egészséges fiatalnak, ugyanakkor ha egy idős ember a poggyászával elfoglal egy ülőhelyet egy tömött járművön, ahelyett, hogy a lába közé venné, akkor pedig ő a bunkó.

Laci Today Magazin · http://www.lacitoday.blog.hu 2014.05.29. 11:23:08

@Dobó Géza: nem feltétlenül, mert lehet, hogy nem TUDJA a lába közé venni a poggyászát. És akkor sem kell a szájába adni hogy mi tartjuk el, mert ő is eltartotta az ő öregjeit, és (talán??) minket is a mi fiataljaink majd ha odakerülünk. Ez a komment nem arról szól, hogy az öreg terpeszkedik, hanem az öregek lenézéséről akik "a mi kenyerünket eszik".
Csak minden most aktívolgozó fiatalt valaki felnevelt , eltartott, aki most nyugdíjaskorú, szóval totál alaptalan, buta, és műveletlen az a megjegyzés. Tudom hogy viccnek volt szánva: de még ha röhögtem volna rajta, de nem.

Dobó Géza · http://urbanista.blog.hu 2014.05.29. 11:43:00

@Laci Today Magazin:
Nézd, nem tudok az eredeti kommentíró fejével gondolkodni, de amit én kiolvastam a kommentjéből és amiért beválogattam (ami viszont a sajt felelősségem)hogy igenis vannak olyan idősek, akik már nyugdíjasak, meglehetősen sok kedvezményben részesülnek, fizikálisan jó állapotúak, mégis szarnak a jómodorra, mások méltányos érdekeire. Fürgén, mint mérgezett egér berohannak a buszba, leülnek, majd maguk mellé teszik a csomagjukat (és most nem azokra gondolok, akik nem bírják, mert gyöngék, törődöttek, betegek ahhoz, hogy a lábuk közé kapják). Természetesen a legtöbb idős ember nem ilyen, de ilyenek is vannak. Mint ahogy akadnak bunkó fiatalok is. Személy szerint már csak azért sem vagyok idősellenes,mert kis szerencsével öreg még lehetek, de fiatal már nem:-)

Laci Today Magazin · http://www.lacitoday.blog.hu 2014.05.29. 13:04:26

@Dobó Géza: oksaoksa, de isétlem, ennek semmi köze ahhoz, hogy ki tart el kicsodát. Terpeszkedni pedig kortól FÜGGETLENÜL szokás, tehát nem a nyugdíjaskor velejárója: a nyugdíjas a cekkerét rakja maga mellé, a kamasz meg hátradől, keresztbe kinyújtja a lábát és hallgatja az mp3-at, és átesünk rajta. Ezzel együtt elismerem, hogy vannak ilyen nyugdíjasok, csak ez így önmagában szerintem marhaság, mert ez csak egyetlen kiragadott valami, nem pedig egy általános jellemző (mint ahogy pl tök érthető volt hogy "nyugodtan vedd a hátadra a táskád", egyől tudjuk miről van szó, mert az jellemző, hogy hát nehogy a hátadra vedd).

daito 2014.05.29. 17:54:19

Ó gyerekek. A posztban és a hozzászólásban is benne van, hogy mennyire gondolta komolyan az illető a nyugdíjas témát. Igazság van benne; ahogy a fiatalok/középkorúak körében is sok a figyelmetlen, a tuskó; úgy lesz olyan a nyugdíjasok között. Aki élete első 64 évében gyökér volt, az nem pont a 65. születésnapján nevez be egy illemtanfolyamra (sarkítok, vigyázat); valamint nem elfelejtendő az, hogy az ember a kor előrehaladtával (mondjuk 50 után) egyre feledékenyebb, figyelmetlenebb és rögeszmésebb lesz.
Ezért lesz az, hogy a posztban említett banyatankkal pl. megállnak a buszlépcsőnél, akár ketten, és jót beszélgetnek. De ugyanúgy megállnak a villamos ajtóban; mert csak 2-3 megállót mennek, meg sokan vannak és nem megy be a tömegbe - ahogy ezt csinálja sok más fiatalabb emberke is. Számtalan vicces példát tudnék mesélni: mikor a 70+ néni a nem kicsi megpakolt táskájával ütött el, mert épp rohant a buszmegállóba az érkező buszhoz (ami egyébként 5-10 percenként jár); vagy amikor mellettem álló srácnak a combjára húzott a néni a botjával Combinón, így jelezve, hogy "legyen szíves arrébb állni", stb-stb. (Hozzáteszem, a srácnak respect; mert nem rúgta fel a nénit válaszként a Holdig; de lehet csak azért, mert kissé megdöbbbent.)

Igazából az egész egy fura folyamat: a mai idősek és a "fiatalok" jelentős "távolságban" élnek egymástól; mivel ma már nem él 3 generáció egy fedél alatt. (Általában.) Így nem látják/érzik egymás dolgait úgy, mint 30-50-100 éve. Ma megmaradt ez a lózung, a "tiszteld az időseket, mert blabla"; aminek van alapja, természetesen. Csak ma egy 12-15-20 éves gyerek nem feltétlenül a "gondtalan gyermekkort" éli, hogy iskola után foci a grundon a haverokkal; hanem sokan közülük elindulnak reggel 6.40-kor (kómában) iskolába és este 7-kor mennek haza iskola/különóra/nyelvóra/balett/sport/akármi után, és még "kellene" 1-3 órát tanulni otthon; és még lehet, hogy nem is ebédelt. És random reggel-délben-este bele lehet futni az "idősbe", akinek néha már alap tájékozódási, mozgási problémái vannak. De ezt a gyerek/fiatal honnan tudja? Mert látja a nagyit havonta 1x 30percig? Mert mondják neki? Meg általában az időseknél van ilyen? És ha tudja, 12 órás nap után hol érdekelje?

És ez igen, itt Budapesten, meg hasonló nagyvárosban sokkal jobban kijön; mint vidéken. (Pl. mert ott nincs Combino... :PPP)
Igazából ez részben a távolságokról, az időről, a közlekedésről, a türelemről szól; ezeket Pesten sokkal rosszabbul kezelik az emberek. :-)
süti beállítások módosítása