feluljaro_lepcso.jpgA felüljáró csonka lépcsője 2014 februárjában

Újpest és Rákospalota között 1974-ben épült egy közúti felüljáró, hogy kiváltsa a nem messze található sorompós vasúti átjárót, és egyvágányú villamoshidat. Kezdetben még gyalogosközlekedésre is alkalmas volt, villamos is járt rajta.

Aztán előbb a villamos szűnt meg 1985-ben, majd a rendszerváltás után a felüljáró alatt, Rákospalotán megnyitották a Novák-piacot (palotai bolha, illetve Shanghai bazár néven is futott). Igen ám, de a felüljáróról levezető csigalépcső épp a piac középpontjában ért földet, így zárás után nem lehetett volna elszeparálni az üzleteket a közforgalomtól.

Ezért aztán a betonlépcsőt egyszerűen levágták, a gyalogosforgalmat megszüntették, az Újpesten található feljárót egy korláttal lehegesztették, ahogy a palotai oldalon lévő, levegőben lógó, akkor már csak három fokot tartalmazó csigalépcsőt is. Ezt követően a felüljáró gyalogközlekedésre szolgáló műtárgyát a sorsára hagyták, Újpesten például egész klasszul benőtték a gazok a feljárót.

Screenshot 2014-04-19 11.01.10.png

A Google Maps-en még a működő piac felett látható


Az igazsághoz tartozik, hogy ez senkit nem zavart, mert a felüljáró mellett van egy vasúti átjáró a gyalogosoknak, ahol lépcsőzés nélkül biztonságosan át tudnak kelni Újpestről Palotára és vissza, sőt, mostanában azt tervezik, hogy kerékpáros/gyalogos aluljárót építenek ide.

2013 végén azonban bezárt a Novák-piac, kiürítették a területet, és láthatóvá vált a szabadon hagyott lépcsőcsonk. Eddig is látszott persze, csak nem volt feltűnő az alatta lévő bódéváros miatt.

Most azonban igazi talány, hogy mi lesz vele, mert bár azt senki nem vitatja, hogy a gyalogosforgalomnak itt nincs perspektívája, helyreállítani teljesen felesleges lenne, mégis nem lehet mást mondani erre, mint hogy itt éktelenkedik egy lépcsőcsonk...

Update: Hatja2 kommentjében pontosította a csigalépcső históriáját: a piac megnyitása után egy palánkokkal elszeparált korridorral vezették el a felüljáróról érkező gyalogosforgalmat a területről, a lépcsőt vélhetően csak a felüljáró felújításakor, 2001-ben vágták le.

feluljaro_lepcso_2.jpgIlyen volt a rálátás a piacra a lépcsőcsonk tetejéről.

Az Urbanista elköltözött! Ha nem akarsz lemaradni a friss posztokról, katt ide:

Címkék: lépcső újpest gyalogos felüljáró rákospalota iv. ker xv. ker árpád út

A bejegyzés trackback címe:

https://urbanista.blog.hu/api/trackback/id/tr356042872

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hatja2 2014.04.19. 11:33:07

pontosítanék, a lépcsőt nemrég vágták le, eddig úgy volt megcsinálva, hogy ha lejöttél a lépcsőn akkor ilyen paravánokkal elzárt sikátor vezetett ki a piac mellé.

Rátonyi Gábor Tamás · http://bpxv.blog.hu/ 2014.04.19. 11:37:55

@Hatja2: Nem mondod? Mikor lehetett az a "nemrég"? Az újpesti feljárót benövő növényzet, meg a lezáró korlát rozsdássága miatt alapján évtizedesnek gondoltam a műveletet.

Hova vezetett ki az a paravános kijárat? Nincs fényképed róla?

Hatja2 2014.04.19. 11:51:36

@Palotabarát: nincs sajnos... a 2013-as streetview-n mondjuk már le van vágva. de amíg gyerek voltam sokszor úgy mentünk hogy megnéztük a vonatokat és a lépcsőn le aztán labirintus.

Hatja2 2014.04.19. 12:06:27

egyébként egy érdekesség, hogy a hírhedt verseny utcai piac is Novák piac volt.

Hatja2 2014.04.19. 12:10:25

eszembe jutott a Google Earth időcsúszkája, az alapján 2000 és 2002 között vágták le, asszem akörül volt a felüljáró felújítása is amikor eltüntették a síneket.

Rátonyi Gábor Tamás · http://bpxv.blog.hu/ 2014.04.19. 12:16:32

@Hatja2: Igen, kösz, ezt tudtam, amikor a Novákék (nem létező) weboldalát kerestem, akkor kiderült, hogy több piacot is üzemeltettek.

Rátonyi Gábor Tamás · http://bpxv.blog.hu/ 2014.04.19. 12:20:14

@Hatja2: Köszi. Ennek még utánanézek majd. Kösz a kiegészítést!

Hatja2 2014.04.19. 12:23:56

@Palotabarát: nincs mit, közben megnéztem Hamster oldalán, 2001. aug volt a felüljáró felújítása, emlékszem micsoda dugók voltak, erre jártam középiskolába.

s.g.l. 2014.04.19. 15:15:06

Novák Előd apja a piacos tulaj.

városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2014.04.19. 17:29:30

és ezzel a lófasz poszttal címlapra lehet kerülni, az a nemmindegy srácok!

hiába ilyen az ha a Zindex csinál magának egy ál-blogot...

Árpa Jankó · http://serteperte.blog.hu 2014.04.19. 20:51:17

A vicc sokkal inkább az, hogy a következő közúti felüljáró a Hungária körútnál van! Menjetek végig a vasúti sínek mentén Rákosrendezőig ennél nagyobb csodákat is láttok majd!

Kivancsi 2014.04.19. 21:52:33

mit lehet vele csinalni?

ki kell rairni 5-6mrd-od kozbeszerzest azt vmi haver meszaroskozgepsimicska elviszi es meg lesz oldva :):)

teddybear01 2014.04.20. 12:07:25

@Árpa Jankó: Ami azt illeti a Szerencsi utcánál és a Szegedi útnál is át lehet menni a vágányokon, bár itt nincs felüljáró, csak lámpa és sorompó.
Gyalogfelüljáró meg több is akad, elsőnek pl. mindjárt a Tavasz utcánál.

teddybear01 2014.04.20. 12:08:57

@Kivancsi: Majd a legközelebbi felújításnál visszaépítik a csigalépcsőket, hogy "korhű" munkát végezzenek.

Árpa Jankó · http://serteperte.blog.hu 2014.04.22. 13:59:04

@teddybear01: Pont az a probléma, hogy a gépkocsiforgalom számára csak szintbeli kereszteződések vannak. Az Elem utcai felüljáró csak a vasútállomásra vezet, a Tahi utcai felüljáró pedig a környéket ellepő hajléktalanok kutyái miatt kalandtúra.
A Szegedi útról pedig átjutni a Teleki Blanka utcára akár félóra várakozást is jelenthet, bár lehet hogy ennyit megér egy időutazás 1984-be.
süti beállítások módosítása